Véleményvezér

vv

Ki zsidózik nyíltan a tévében?

2010.02.24. I 15 komment I Címkék: jog holokauszt szelsojobb

A holokauszttagadást tiltó törvény nem csökkenti az antiszemitizmust Magyarországon. Már az is egy kisebb csoda lenne, ha a következő években bárkit is el tudnának ítélni e passzus alapján.

Elfogadta az országgyűlés a holokauszttagadás büntető törvénykönyvbe foglalását. Ha a köztársasági elnök nem dobja vissza és az Alkotmánybíróságnak sincsenek alkotmányjogi aggályai, Magyarország is csatlakozik azon európai országokhoz, ahol a holokauszt tagadása nemcsak nem kívánatos, hanem bűncselekmény. Annak ellenére, hogy a törvény céljaival minden politikai párt egyetértett, a törvénnyel már nem. A pártok nem szavaztak egységesen, és a törvény fogadtatása is hasonlóképpen vegyes.

Sérül a szólásszabadság?

 
Nem a legnagyobb, de a legtöbbet hangoztatott probléma a törvénnyel kapcsolatban a szólásszabadság korlátozása. A szabadságjogokért harcolók a szólásszabadság bármilyen állami korlátozását cenzúraként élik meg, és legtöbbször ezt kifogásolják a holokauszttagadás törvényi tiltásában is. 
 
A véleménynyilvánítási szabadság ilyen marginális korlátozása azonban nem jelent valós veszélyt az alapjog érvényesülésére. Ha jobban belegondolunk, ez a törvény nem jelent nagyobb korlátozást annál, minthogy nem lehet például horror- vagy pornófilmeket vetíteni egy kereskedelmi tévében délelőttönként.
 
A törvénnyel komoly problémák vannak, de a szólásszabadság sérülése nincs köztük.
 

Tiltásspirál

 
Az első probléma, hogy ezzel kezdetét veheti Magyarországon is a történelemírás büntető törvénykönyvbe foglalása. Amit a szocialista kormány elkezdett a holokauszttagadás tiltásával, azt az új kormány könnyen folytathatja a kommunizmus bűneinek tagadásával. Egy harmadik kormány pedig majd a saját liebling témáját pönalizálja. 
 
Hogy ez hová vezethet? Oda, ami Franciaországban is van, ahol már a ruandai vérengzés tagadása is bűncselekmény lett. A tiltásspirálnak sosincs vége. 
 
A pirossal jelölt országokban törvény tiltja a holokauszt tagadását. Spanyolországban 2007-ig létezett ilyen törvény.
 
 
A másik probléma az áldozatok közötti versengés. Az elmúlt évszázadok tobzódtak a különféle népirtásokban. Ha a holokauszttagadást bűncselekménnyé emeljük, jogosan merülhet fel más áldozatok vagy leszármazottaik fejében, hogy az ő sérelmeik megkérdőjelezését is nyilvánítsa az Országgyűlés bűncselekménnyé (legyen szó svábokról, felvidéki magyarokról, cigányokról stb). 
 
Ennek a versengésnek sem lehet soha vége, hiszen egyetlen áldozati kör sem sérthető meg azzal, hogy pont az ő szenvedéseiket nem emeljük törvényi erőre.
 

Ki a sértett?

 
A harmadik probléma a most meghozott törvénnyel egészen egyszerűen az, hogy az ilyen témák nem a Btk-ba valók. 
 
Hagyományosan azokat a társadalomra veszélyes cselekményeket szokás bűncselekménnyé emelni, melyek valaki(ke)t közvetlenül sértenek. Legyen az lopás, csalás vagy testi sértés: a sértett és a sérelem nagyon egyértelmű. Korunk azonban megjelentette azokat a bűncselekményeket, ahol sem a sértetti kör, sem pedig a közvetlen sérelem nem állapítható meg egyértelműen. Ilyen az önkényuralmi jelképek tilalma, de ilyen a holokauszttagadás is. 
 
Gondoljunk csak bele! Hogyan tud majd a bíró dönteni egy olyan esetben, amikor valaki azzal áll elő, hogy tudományos kutatásai alapján nem hat, hanem csak félmillió zsidó halhatott meg a haláltáborokban? Sérti ez a holokauszt áldozatának méltóságát, jelentéktelen színben tünteti fel a holokausztot? Ezeket a kérdéseket a bíróságnak nagyon nehéz lesz eldöntenie sértett és közvetlen sérelem nélkül. 
 
Minimális és maximális büntetési tételek a holokauszttagadást tiltó országokban. (Forrás: Wiki)
 

 

Miért hatástalan?

 
Elég életszerűtlen, hogy Magyarországon valaki kiáll a televízióban, és elkezd nyíltan uszítani a zsidóság ellen, vagy nyíltan elkezdi kétségbe vonni a holokauszt tényét. (Ne felejtsük el, hogy az uszítás most is büntetendő!)
 
A magyar antiszemtizimus nem ilyen. A magyar antiszemitizmus tipikusan egy kódolt nyelven fogalmazódik meg, amit bár mindenki ért, de az közvetlenül és nyíltan nem mond ki semmit. A kódolt nyelvet, az összekacsintást viszont nem lehet büntetőjogilag megfogni, mint ahogy az önkényuralmi jelképek tiltása ellenére is sokszáz fiatal jár Che Guevara képmásával a mellén. Che sapkáján pedig közben egy hatalmas vörös csillag díszeleg.

 

web surveys
 
Az ezekhez hasonló jogszabályok nem tudnak beilleszkedni a büntetőjogi intézményrendszerbe, az ügyészségek és a bíróságok nem tudják megfelelően kezelni a helyzeteket. Így aztán az ilyen törvények sorsa a hatástalanság.
 
Ha ez a törvény hatályba lép, valószínűleg újabb áldozatok fognak megjelenni hasonló igényekkel, és esetleg a politika is aktívabban használja majd a Btk-t arra, amire az nem való: a történelmi igazságtételre.
 
Egy biztos: az új törvény nem csökkenti az antiszemitizmust Magyarországon. Már az is egy kisebb csoda lenne, ha a következő években bárkit is el tudnának ítélni e passzus alapján. Ez a törvény csak arra jó, hogy politikusok antifasisztaként tetszeleghessenek. A holokauszt áldozatait felhasználva.
 
Fejlemény: 2010. március 10-én Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető Btk-módosítást.
 
 
Írások a témában:
Holokauszttagadás (Wikipédia)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.24. 12:22:29

Végre normális elfogadható ellenérvek a fröcsögés helyett...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.24. 12:51:03

Ok, akkor legyen büntethető az is hazánkban, aki Árpád fejedelem helyett I. Istvánt hazudja Államalapítónknak, tehát tagadja Árpádot, mint államalapítót!!!! Mert ugyebár ennek az I. István volt az államalapítónk hazugságnak is célja van. Vatikán állam érdeke a magyarsággal szemben.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.24. 13:24:21

No tessék ez lesz belőle, ha hülyéket engednek be a parlamentbe törvényeket alkotni;

"HolocaustFan 2010.02.24 12:53:04
Nem akarok börtönbe kerülni. Nem akarok tagadó lenni.

ÉLJEN A HOLOKAUSZT!!!!
ÉLJEN A HOLOKAUSZT!!!!
ÉLJEN A HOLOKAUSZT!!!!"

forrás: index.hu/belfold/2010/02/24/holokamu/

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 14:48:56

Én a tiltásspirált látom reális veszélynek.

Amúgy bíróság illetékes megállapítani, hogy mikor áll fenn az alábbi tényállás:

"a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel,"

ged 2010.02.25. 15:37:04

@Jobb híján MDF-es:
"jelentéktelen színben tünteti fel"
ha valaki oknyomozóként azt vizsgálja, hogy ténylegesen mennyi az annyi, akkor már jelentéktelen színben tütneti fel, ez tényleg gáz.

A politika akarja megmondani, hogy mi a történelem, számszerűleg rögzíti, hogy 6 millió. Ha nem ezt mondod mehetsz a börtönbe, nonszensz.
Mindezt egy állítólagosan demokratikus ország kormánya teszi, ilyen itt '89 előtt volt a kommunista történelemhamisításban.

ged 2010.02.25. 15:39:39

Igen és ez a törvény kirekesztő és súlyosan sérti minden olyan népírtásban elhalálozott személy és leszármazottaik jogát, akik nem kapnak ilyesfajta elégtételt!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.25. 15:42:44

@ged:

"ha valaki oknyomozóként azt vizsgálja, hogy ténylegesen mennyi az annyi"

De a tényállást bíróság állapítja meg!

Ha nem csak dumál a levegőben, hanem bizonyítani tudja, hogy mennyi az annyi, akkor nincs olyan bíróság amely ráhúzná ezt a paragrafust. Nem plusz/mínusz százezerekről van szó.

Amúgy ez a "jelentéktelen" nem túl konkrét megfogalmazás.

Gerardus A. Lodewijk 2010.02.25. 20:17:57

"Nem a legnagyobb, de a legtöbbet hangoztatott probléma a törvénnyel kapcsolatban a szólásszabadság korlátozása."

Ez azért van, mert az Alkotmánybíróságot az alkotmányjogi érvek érdeklik, és a véleménynyilvánítás jogának korlátozása ilyen, míg a politikai és társadalmi célszerűséggel (annak hiányával) kapcsolatos érvek meg nem ilyenek.

"Ha jobban belegondolunk, ez a törvény nem jelent nagyobb korlátozást annál, minthogy nem lehet például horror- vagy pornófilmeket vetíteni egy kereskedelmi tévében délelőttönként."

Téves. Már hogy ne lenne nagyobb korlátozás az, amikor valamilyen hülyeség nyilvános közlése büntetőjogi következmények mellett mindenkor tilos, annál hogy valamilyen más hülyeség nyilvános közlése délelőttönként nem lehetséges?

Ettől eltekintve lényegében egyetértek a cikkel.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.26. 11:11:36

OFF:

Budaházyval kapcsolatos szavazásnál nem lehetne egy olyan opciót betenni, hogy
"-Tisztességes, jogállamiságon alapuló büntetőeljárást."?

ON

tanarseged ur 2010.02.28. 18:02:51

A térkép alapján üdvözlöm az EU új független államait: a Korzikai Köztársaságot, a Szárd Királyságot és a Szicíliai Maffiátust.

Ezek ugyanis nincsenek bepirosítva.

(Vajon mi jár a Franciaország- illetve Olaszország-tagadásért?)

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.02.28. 18:21:56

@TaTa86.: A szavazást az indulás után nem lehetett módosítani, de természetesen nem úgy értendő egyik válaszlehetőség sem, hogy "tisztességes, jogállamiságon alapuló büntetőeljárás nélkül, népítélettel".
@tanarseged ur:
Kösz, javítva!

gonosztojás (törölt) 2010.03.02. 14:29:46

Tegnap éjjel a South Park epizódjaiban Eric Cartman legalább tizenöt alkalommal mondta Kyle Broflowsky-nak hogy "büdös zsidó"...
MAGYARUL!
hehe..

Bartoki 2010.03.11. 12:55:42

Sólyom bölcsen döntött azzal, hogy beszólt a dolog kampányíze miatt, de aláírta.
2 hónap múlva új parlament lesz - a kampány elmúltával az új parlament úgy módosítja ahogy akarja.

dvhr 2010.05.16. 19:04:18

Ez a baj a torvenyekkel, hogy mindegyik egy spiralt indit el. Peldaul betiltjak a GM-novenyeket es mi tortenik? Masnap a tobbi novenyt tiltjak be, harmadnap a husokat. Vagy peldaul, ha novelik ket oraval a pedagogusok oraszamat, akkor nincs megallas legkozelebb tovabbi kettot, aztan rogton tizet raknak, seperc alatt heti tobbszazra no a tanari oraszam.
Ugyancsak egy ilyen spiral indulna, ha ingyenes lenne a budapesti kozlekedes, utana nem sokkal az etkezes, majd a lakasok lennenek ingyenesek, azutan minden. Nem lenne megallas...





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása