Véleményvezér

vv

Sávoly igazi tétje

2010.03.10. I 23 komment I Címkék: media korrupcio demokracia savoly

A Sávoly-ügy a közeljövő magyar demokráciájának lakmuszpapírja. Ha az állami támogatás zöld utat kap, az azt jelenti, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere valószínűleg továbbra sem fog működni a végrehajtó hatalommal szemben.

A Sávoly-ügy tétje jóval nagyobb, mint az a sokmilliárd forint, amivel az állam támogatni készül ezt a kétes beruházást.

Az igazi kérdés az, hogy a közeljövőben miféle demokrácia lesz Magyarországon. Olyan, ahol ha kezdetlegesen is, de működik a fékek és ellensúlyok rendszere, vagy marad olyan, mint az elmúlt húsz évben, ahol a politikai hatalom felett nincs valódi kontroll. 

Sávoly: egy ügylet, amit nagyon akarnak

Amint azt már tudjuk, egy legjobb esetben is vakmerő álomnak tekinthető elképzelésre kíván a magyar állam 35 milliárd forint támogatást nyújtani. Ráadásul úgy tűnik, néhány héttel ezelőttig többé-kevésbé minden szereplő biztosra vette, hogy az ügylet el van intézve. A 15 milliárdos kedvezményes hitelkérelemre beadott üzleti terv minősége azt mutatja, hogy a beruházók még csak meg sem próbáltak úgy tenni, mintha nem „csókosok” lennének. Bár mostanra már nagyon kilóg a lóláb, Varga István gazdasági miniszter minapi indexes interjújában mégis a legrosszabb 90-es éveket idéző módon nézte hülyének a közvéleményt.

Ábra: A sávolyi beruházást kritikusan vizsgáló önálló, saját cikkek száma 2010-ben, 2010. március 9-ig.

 

Ennek ellenére mind a jobb-, mind a baloldali sajtó hallgat, mint a sír. Valahogy most hirtelen nem éri el az ingerküszöbüket a 35 milliárd forint. Aki nem is sejti, hogy miért, az nem ebben az országban él. Ugyanakkor az Index vagy a Hírszerző intenzíven foglalkozik az üggyel (támogatva és támaszkodva a kulcsszerepet játszó TASZ-ra). 

Miért fontos Sávoly a magyar demokrácia szempontjából?

No de mit számít egy ilyen ügy elmismásolása, amikor végre lehullt a lepel a BKV-körüli korrupciós ügyek egy részéről és megannyi más disznóságról? Hiszen azt láthatjuk, hogy az ügyészség és a rendőrség korábban soha nem látott intenzitással nyomoz olyan esetek után, melyekben a magas szintű politikai érintettség nyilvánvaló. 

Óriási hiba lenne elbagatellizálni ezeket a fejleményeket: tényleg van minek örülni. Akár egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen magas rangú potentátokat elérjen az igazságszolgáltatás Magyarországon. 

Fülsükekítő azonban az a csend, ami az MVM és Margit-híd körüli botrányokat, vagy éppen a sávolyi óriástámogatás ügyét övezi. Nem lehet nem észrevenni, hogy egyelőre csak olyan, a politikához közel álló személyek buktak le, akik előtte már politikailag megbuktak.

A politikai hatalommal bírók továbbra is a törvények felett lebegőnek tűnnek. 

web surveys

A Sávoly-ügy amolyan próba-pör (ami persze egyelőre nem per). A szárnyát bontogató, pártoktól független civil szféra kísérlete arra, hogy életre keltsenek valamiféle, a politikai hatalmat valóban korlátozó fékeket és egyensúlyokat. E próba kapcsán ki fog derülni, hogy mit ér ma Magyarországon a közvélemény ereje.

Ha valamikor, hát egy választási kampány kellős közepén igenis számíthat a közfelháborodás – legalábbis elméletben. 

Frissítés: A csatát végül a civilek megnyerték.

(A civilek Facebook-csoportja: Azonnali miniszterelnöki beavatkozást!)

>> SÁVOLY ÉS A KISZERVEZETT ÁLLAMIGAZGATÁS - az előző írásunk Sávolyról

>> MIT KERES MÉG BOKROS LAJOS AZ MDF-BEN? - keddi vezérvéleményünk

>> A FIDESZ LEGNAGYOBB HIBÁJA - hétfői vezérvéleményünk

>> korábbi írások

Írások a témában:

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.03.10. 08:38:14

A cikkhez még illusztrációképpen álljon itt pár cikk lead-je a NOL-ról. Különösebb kommentár nem kell hozzá.

"Mielőtt a Balatonring terve megszületett, sokan azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik Magyarországon Sávoly nevű község. Ugyanúgy várták ott a csodát, mint a 3200 magyar település többségén: jön majd valami szerencsés véletlen, amely irányt szab a reális cél nélküli helyi törekvéseknek, igazodási pontokat, jövőképet teremt." (Megcsalt hitek Sávolyon)

"Milliárdos beruházásokról megszületett távoli döntések csillantanak fel sokszor reményt egyes térségek lakói számára: ígérvén munkahelyeket, jelentős helyi bevételeket. S a beruházások később el is csúszhatnak, szintén távoli döntések, kezdeményezések miatt: civil vagy épp politikai indíttatásból gerjesztett tüntetések, aláírásgyűjtések, nyomásgyakorlások nyomán." (Egy célért, egymás ellen: helyiek, civilek, helyi civilek)

"Miközben Budapesten dúl a Sávolyon épülő motorversenypálya állami támogatása miatt kirobbant vita, addig a somogyi községben azért kezdtek aláírásgyűjtésbe a helyiek, hogy meg ne torpedózzák a beruházást, ami reményeik szerint munkát és bevételt hozna számukra." (Harag és bizonytalanság Sávolyon)

Botox elvtársnő 2010.03.10. 09:54:28

Nagyon remélem, hogy a TASZ és Bodoky sikerrel járnak!

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2010.03.10. 10:03:21

A grafikonert megerte a cikk: dermeszto. De ami meg dermesztobb, az az, hogy nem csak onalloan nem kutatjak a kerdest, de hirt sem adnak a mar kibanyaszott informaciokrol sem: Mo. 60+%-a nem is tudhat errol a kerdesrol, mert az udvari lapjuk ignoralja (kevesbe eufemizalva: altatja) az ugyet.

impulzusmoduláció 2010.03.10. 10:05:09

A "legfülsüketítőbb" csend az MFB körül alakult ki.Szinte az összes befektetésük balul sült el(kivéve Pintér elvtársnak adott tőkét).A legnagyobb bukót az egerszalóki domb letarolását pedig még a gugli is egy perc alatt az MSZMP(!) volt pénztárnokához köti.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.03.10. 10:12:26

Szép ez a harc. Különösen, hogy az egész világ ( na jó, csak Európa kb. egyharmada ) röhög rajtunk, hogy egy nemzetközi projektnél is fontosabb tud lenni az egyéni érdek.
Annyira éreztem... már lassan két éve hogy meg mertem említeni: GÁZ LESZ GYEREKEK...

kutya-vilag.blog.hu/2010/02/25/tragedia_harom_felvonasban

OkoskaTo:rp 2010.03.10. 10:21:47

@véleményvezér: A felsorolásból kihagytad a Máv körüli feltűnő csendet, pedig ott két nagyságrenddel nagyobb pénzekről beszélünk, mint ami a BKV-ban folyik. A Máv Informatika és a Máv Hídépítő körüli aktuális balhék csak egy-egy kiskirály maszek bizniszét érintik; a nagy központi vízfej, a Start, a Trakció és a Pályafenntartás dolgait nem piszkálgatja a Fidesz sem.

gyárvárosi 2010.03.10. 10:51:45

A sávolyi pálya építése körüli döntési mechanizmusok félelmetesek. Moto GP pályát építünk, ahova eléggé nehéz eljutni, főleg tömegközlekedéssel.Ráadásul a magyar állam 30% tulajdonosi hányadért vállalja az építési költség 70%-ának meghitelezését, valamint az évi kb. egymilliárd forintos licencdíjat!Pár "apró" dolog még: Nem tudjuk, hogyan oldják meg a sok tízezer fősre tervezett nézői létszám vízellátását, a szennyvíz elvezetését, kezelését. Hol és milyen parkolási lehetőségek lesznek? Az versenyidényen kivül ki, és miből finanszírozza az üzemvitelt,az őrzést?A versenyidényre méretezett ellátórendszereket ki fizeti az idényen kivüli időszakban? 800 fő foglalkoztatását tervezik de ez csak a versenyek idején szükséges, a beruházók szerint is, azon kivül kb 20 fő a létszámigény!

Inner Circle 2010.03.10. 10:55:37

A legnagyobb csend pedig erről van:
www.kozbeszerzes.hu/lid/ertesito/pid/0/ertesitoHirdetmenyProperties?objectID=Hirdetmeny.portal_5104_2010
A mai napon kiírták a közbeszerzési pályázatot a "Sávoly településen létesülő Moto Gp versenypálya külső kapcsolati rendszerének kialakításához a Magyar Államot terhelő építési feladat" teljesítésére. Beadási határidő 04.19, véghatáridő 06.15.
A feladás dátuma 03.04.
Ez persze még a legkisebb költség a 35mrd-hoz képest, de ha már ez is itt tart, a többi is eléggé előrehaladott állapotban lehet.

aril brikha 2010.03.10. 10:57:10

igen, a tét jóval több, mint 35 milliárd.

shamir 2010.03.10. 11:03:56

@gyárvárosi: Ahogy a Hungaroring is üzemel egész évben, úgy a sávolyi pályán is naponta lesznek rendezvények, pályanapok, stb. Jönnek versenyezni autóval, motorral, talicskával a sógorok, a Szlovének, Olaszok, különféle klubok, társaságok. Ki lesz az használva és bőven nyereséges lesz.

Rectum Marianum 2010.03.10. 11:13:29

@Botox elvtársnő:

Bodokynak az Isten adjon erőt, hogy azt a korrupt Kocsist megbuktassa végre.
Évek óta figyelem a palit, anno 5-6 éve már a Manager Magazin is megszellőztette szeplőtelen szakemberséggel átitatott múltját.
Valaki mondja meg miért érinthetetlen? Én úgy látom, hogy Mártha Imre jelenlegi MVM elnök felhúzta a pendelyt, de senki sem mer benyúlni alá. Miért? Mert rokoni szálak fűzik a faszkalapot Csányi Sándorhoz? Máig emlékszem a Manager Magazin fotójára, ahol hárman nevetgélnek egy asztalnál: Kocsis, Csányi és Erdei Tamás MKB és Bankszövetségi elnök.

Rejtett Változós Elmélet 2010.03.10. 11:23:36

Ez a Sávoly ügy is kiveri a biztosítékot.
Valóban keményebb ellenállás kellene a közvélemény és a civil szervezetek részéről, ami talán még meg is lenne, ha tudnának az ügyről ! Döbbenetes, hogy milyen nagyszerűen el lehet navigálni a viszonylag "kis" mutyikra irányítva minden figyelmet, míg az igazán nagy botrányos ügyek szépen háttérben maradnak. A média okosan irányítja a köztudatot és az abba bekerülő információkat, hűségesen követve a felsőbb utasításokat.

Mert sajnos a lista hosszú.
Pl :Páty és a "golf pálya": kabaré.
Vagy a csepeli szennyvíztisztítót a maga 5 milliárdjával, amit éppen most bukik el a város, azért, mert a város ügyvédjei "elfelejtettek" benyújtani néhány fontos iratot....

n_gery 2010.03.10. 11:24:52

@gyárvárosi: Szerintem nem az odajutás a legnagyobb probléma. Biztos hogy a sármelléki reptérnek is forgalmat hozna. Ott az autópálya lehajtóval és vasútállomás is van. Ha a MÁV-nak megéri majd megállni az is fellendülhet. Volánról nem is beszélve. Közel a Balaton, Zalakaros és Hévíz. Ilyen értelemben nincs rossz helyen. Az már egy másik kérdés, hogy eredetileg egy komplex turisztikai beruházásról volt szó, 800 munkahellyel. Jelenleg csak a MotoGP pályáról beszélnek 12 állandó munkahellyel. (Nem mellékesen gondolom 1 környékbelit nem fognak alkalmazni. Tehát a környék gondjait nem oldja meg.) Lehet a pálya siker is. De így jelenleg túlságosan is átlátszó. A gazdasági miniszterrel készült legutóbbi interjú pedig egyenesen felháborító. A pályát a magántőkének kell megépítenie. Milyen magántőke. A közel 80%-os állami pénz? Természetesen van jelzálog. Jelzálog? Mi lesz ha bukik a terv? A beruházó és még néhány ember megkapja a készpénzt nekünk meg lesz egy semmire nem használható értéktelen aszfaltcsíkunk néhány épülettel. Hogy a helyi emberek mennyit fognak fel az egészből? Jól illusztrálta az az RTLKlub videó amikor valami okból ott ünnepeltek az épülő pályánál aztán kivezényelték az iskolát, meg kiment pár öreg. A gyerekek csak annak örültek, hogy nem kell suliban lenni, az egyik öreg meg megkérdezte a magyar motoros srácot, hogy hány tehenet lehetne venni a motor árából? Valaki elmondhatná nekik, hogy hány tehenet lehetne venni a 35 milliárd állami pénzből.

Publius Decius Mus 2010.03.10. 11:30:44

Én a 35 milliárd helyett szívesen áldoznék 100-200 milliót a sávolyiak és környékbeliek munkalehetőségeinek fejlesztésére, a maradékból pedig az ország többi részének munkalehetőségeit fejleszteném.

Rectum Marianum 2010.03.10. 11:32:47

@Rejtett Változós Elmélet:

Lehet, hogy bennem okoz hülye érzéseket, de mindig felsejlenek bennem a civil ellenállás következményei.

Alaptézisem, hogy a haver vállalkozó mindig nyer. Innentől tökmindegy, hogy megépül-e, vagy sem, sőt talán még olcsóbb, ha megépül.
Az alapprobléma, hogy azt egyelőre senki sem beszél a meghiúsulás jogkövetkezményeiről.

MENNYI LESZ A KÁRTÉRÍTÉS SÁVOLYON? MENNYI LESZ A KÁRTÉRÍTÉS A VELENCEI TAVI KASZINÓVÁROS ESETÉN? -ezek azok a kérdések, amelyek nem hagynak engem örülni.....

Rectum Marianum 2010.03.10. 11:36:25

annyit még ide, hogy a felelős majd valamelyik egyszerű köztisztviselő lesz, míg az állam kinyögi az értékaránytalan szerződés felrugásának következményeit. A vállalkozó jól jár, a civil örül, de én nem vagyok maradéktalanul hepi.

hypotheticalfriend 2010.03.10. 11:39:56

@Rectum Marianum: Én megmondom neked. Annyi a kártérítés, amennyire hülyék vagyunk. Alapesetben nulla. El is lehet hajtani a bűnözőket a francba azzal ,hogy örüljenek, amíg megússzák.

nigh5 2010.03.10. 11:49:00

Amit ez a 2 párt (Fidesz-MSZP) művelt gazdasági kárként (lopás és elbaszás), ahhoz képest a II. világháborús káros, az orosz kirablás semmi volt. Miért? Mert ők "csak" a mozditható értékeket bombázták le vagy rakták vagonba. Azok az emberek, akik tudták, hogy miként kell tesztességgel, szakértelemmel valamit működetni többé-kevélsbé megmaradtak. Igaz elhallgattatva. De ma azt látod, hogy a politikában szinte csak tehetségtelen, pimasz tolvaj van. Nézz rá egy Hagyóra, egy Kocsisra vagy egy Simicskára! Mit látsz? S egy Demján se beszéljen! Az MFB kinek ad hitelt? Nem a kisvállalkozónak, aki a nép 80%-át foglalkoztatja? Hanem a keret jó részét a kőgazdag Demjánnak, hogy Oroszországban (!!) lottóbirodalmat épitsen! Persze még vagy 20 évig fizejütk az adónkból a Fidesz bizniszben általa épitett Kulturpalota vagy Szörny-Opera részleteit az adónkból. Vagy a millárdos balos miniszterek után jön a milliárdossá vált Főrendör. Egy borzalom az egész.

Dzsoll 2010.03.10. 12:12:28

@shamir: ha egyáltalán lesz belőle valami.
a beruházó ugyanis még egyetlen projektet nem fejezett be, és minden téren korrupció, apeh-felszámolások lebegi körül a cégeiket.
az állításaik nagy része (tőkeerő, referenciák,...) kb 1 perc alatt megcáfolhatóak.
elég csak megnézni a honlapjukat.
szinte 100%-ra veszem, hogy további súlyos milliárdokat kell majd adni nekik, hogy mentsük majd a menthetőt. vagy végül államosítani az egészet.
a MotoGP pedig nem akkora üzlet, mint látszik, több helyen zárják be a pályákat.

Szűcslaci 2010.03.10. 12:13:58

@shamir
Kicsit el vagy tévedve. Először is, vagy húsz évig teremtett lélek be nem tette a lábát (kerekeit) a Hungaroringre az F1-en kívül. Amiről te beszélsz, az nyilván a Pannonia ring. Az valóban piaci alapon működik - nem is kell hozzá állami támogatás.

2010.03.11. 07:12:01

Ha a szlovákok, akiket sokszor birálunk, köpködünk--megtudtak épiteni, egy hasonló pályát--magán eröböl és nem állami pénzböl-- kb: 7 azaz hét milliásd ft-ból, akkor nálunk mi kerül ennek majd 7 szeresébe? És miért az állam fizeti a költséget? Vajon kinek, kiknek a zsebébe vándorol a pénzek nagy része? Már megint lehuzzák a pór népet és etetik a hülyeséggel. Nem volt még elég a lopásból, politikusnak önmagukat nevezö urak?

2010.03.11. 07:13:20

Elnézést, nyomdai hiba.....hét milliárd ft-ból





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása