Véleményvezér

vv

Már megint a nyugdíjasok: még mindig szent tehenek

2010.08.03. I 292 komment I Címkék: mszp fidesz nyugdíjasok posztkommunizmus

Okosabb politizálásra addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt fel nem szalámizza valaki. A zsarolási potenciáljuk ugyanis súlyos problémát jelent. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)

Az OVB hitelesítette egy nehézipari szakszervezet egyik vezetőjének népszavazási és népi kezdeményezését, amely arra irányul, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül: a cél, hogy akár már 54 évesen is nyugdíjba vonulhasson, aki letöltötte a szolgálati időt. (A szolgálati időbe pedig nem csak a munkával eltöltött évek számítanak be!)

Egyetért-e Ön azzal, hogy 40 év szolgálati idő megléte után az öregségi nyugdíj - az öregségi nyugdíjkorhatárra tekintet nélkül -, a nyugdíj csökkentése nélkül, az eredményes népszavazást követő év január 1. napjától igénybe vehető legyen?

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) vezetői által népszavazásra feltett kérdés


A Fidesz a politikai veszélyt érzékelve szinte azonnal bejelentette, hogy a kormány januártól ugyanezt lehetővé teszi – legalábbis a nők számára.

Talán mondani sem kell, hogy a kezdeményezés és a bejelentett intézkedés is teljesen ellentétes azzal, amire a magyar gazdaságnak szüksége lenne. Hazánk egyik legnagyobb gazdasági (és társadalmi) problémája éppen az, hogy az egész EU-n belül nálunk dolgoznak a legkevesebben. Részben azért, mert Magyarországon mennek leghamarabb nyugdíjba a dolgozók – miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra...

De akkor miért rohan előre a Fidesz és legitimálja ezzel a kezdeményezés céljait? Azért, mert egyszerűen csak a magyar politika elmúlt húsz évének egyik aranyszabálya szerint cselekszik.

A békés rendszerváltozás ára

Elsőre talán meghökkentő kijelentés, de a békés magyar rendszerváltozás ára jelentős részben a korkedvezményes nyugdíj volt. A munkanélküli bányászokat és nehézipari munkásokat, akik a kilencvenes években a gazdasági alapú elégedetlenség könnyen feltüzelhető bázisává válhattak volna, rokkant- és korkedvezményes nyugdíjjal sikerült leszerelni.

Így azonban – főleg a Horn-kormány intézkedéseinek köszönhetően – kialakult egy széles réteg, mely akár mindössze 20-25 év munkaviszony után 30-40 évig nyugdíjat élvez, és azt Istentől adott jogként éli meg. Ez a fajta nyugdíjazás ráadásul intézményesített egy olyan kultúrát, élet- és gondolkodásmódot, mely szerint valakinek a 40-es éveiben a fő célja már a mielőbbi nyugdíjba menetel.

Azután pedig a nyugdíjemelés követelése.


 

Miért kell félni a nyugdíjasoktól?

Ma a mobilizált szavazók közel 40%-át a nyugdíjasok alkotják (8-ból 3 millió választópolgár!), és ha hozzávesszük azokat is, akik közel állnak a nyugdíjazáshoz, kiderül, ez bizony a biztos választók legnagyobb csoportja. Természetesen nem minden nyugdíjasra igaz, hogy szavazatukhoz nyugdíjukon keresztül vezet az út, ám a legnagyobb csoportjukra igen.

Az utóbbi másfél évtizedben ezzel a csoporttal és gondolkodásmódjukkal senki nem ment tudatosan szembe, egy kivétellel: a Fidesz, 1998-ban. A Fidesznek azonban hamar meg kellett tanulnia, hogy aki egyszer ezzel a tömeggel szembefordul, azt rettenetesen megbüntetik érte. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc is akkor mondott le, amikor hiába próbált meg trükközni a 13. havi nyugdíj megtartásáért, az IMF feltételei miatt muszáj volt azt eltörölni. Gyurcsány tudta, ha ezt ő lépi meg, az jelenti számára az igazi politikai öngyilkosságot.

Ahogy az sem véletlen, hogy a 13. havi nyugdíj eltörlését a Fidesz ellenezte, a szocialistákban csalódott nyugdíjas-szavazók egy jó része 2010. áprilisában pedig már Orbánékra voksolt.

Mi lehet a megoldás?

Nem csak a politikai szereplők, hanem az egész ország számára súlyos problémát jelent ez az óriási zsarolási potenciál és a nyugdíjasok szavazatáért folytatott állandó küzdelem. A mostani népszavazási kezdeményezés is azt mutatja, hogy szavazófülkés forradalom ide vagy oda, a probléma tovább él.

survey tools
customer surveys


Pedig nem lenne lehetetlen kilépni ebből a csapdából. Meglehetősen egyértelmű, hogy hosszú távon az a megoldás, hogy a gazdasági érdek tekintetében monolit nyugdíjasblokkot két-három részre kell bontani. Olyan nyugdíjrendszert kell létrehozni, melynek a nyugdíjasok harmada-fele biztosan nyertese lehet – a többi értelemszerűen vesztese. Az ország fő céljaival összhangban úgy érdemes módosítani a nyugdíjrendszert, hogy az kapjon több nyugdíjat, aki korábban többet is dolgozott. Nagyon fontos, hogy ezáltal biztosan legyenek nyertesei az új rendszernek: a vesztesek egy életen át utálni, a nyertesek viszont imádni fogják az ezt meglépő pártot.

Okosabb politizálásra egészen addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt fel nem szalámizza valaki.

A Fidesznek most meglenne a lehetősége. Reméljük, a minapi nyilatkozat csak a közelgő választásoknak szólt, és utána gyorsan el is felejthetjük.

(A fotó az MSZP Nyugdíjas szolidaritás elnevezésű januári kampányrendezvényén készült.)

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2010.08.03. 08:48:35

Én is nagyon remélem...

És azt is, hogy megszűnik az a rendszer, hogy valaki elment nyugdíjba mondjuk 40-45 évesen (pl. rendőr), kapja állambácsitól a pénzt, majd mellette mondjuk biztonságiőrködik jó pénzért. Tehát adott esetben elveszi egy aktívkorú elől az álláslehetőséget. És ne lehessen nyugdíjast sem kedvezményesen foglalkoztatni, csak ha a nyugdíja egy meghatározott összeg alatt van.

Viszont valamiféle különbségtételt kellene alkalmazni a nyugdíjaknál. Például 40 év munkaviszony egy irodában nem ugyanazt jelenti, mint egy gyárban... Teljesen világos, hogy a két eset utáni nyugdíjas évek száma, és azok minősége is eltérő. Arról már nem is beszélve, hogy előbbi valószínűleg jóval többet kap. Holott nem biztos, hogy a gazdaság és az ország szempontjából ő végzett fontosabb munkát!

Törögg Zultan 2010.08.03. 09:09:33

@BéKa:
Valóban sok a problémás nyugdíj, de szerintem, ahogyan írtad is, ha valaki 40 évet ledolgozott egy gyárban, akkor ő már mindenképpen megtette --- ahogy írtad --- a gazdaság és az ország szempontjából fontos munkát.
De az biztos, hogy az egész nyugdíjrendszert kellően finommá kell tenni, hogy az olyan nyugdíjazások, nyugdíjak --- amikről Te is írtál, és joggal bántják sokak igazságérzetét --- megszűnjenek.

fogatlan_provokátor 2010.08.03. 09:18:49

Vajon miért érzem, hogy a Fidesz választási ígéretei megbocsáthatóak, a hazugságok is, míg a szocialisták egyik legfőbb bűne az volt?
Miért a nyugdíjasok a rosszak, miért nem a gyáva politikusok?
A nyugdíjasok is megértenék ha elmondanák, az ország teljesítőképessége véges, csak nem úgy, hogy azért nem kapnak emelést, mert azzal felzabálnák a fiatalabbak jövőjét.
Nem megosztani kell őket, hanem őszintének lenni.
Ez, a jobboldalnál, nem követelmény a nagyarányú választási győzelem érdekében?

Mert igen, elképzelhetőnek tartom, hogy 110-150.000 forintos nyugdíjnál csak a törvényes emelés felét adnák, de nem büntetésként feltüntetve, hanem, mert ennyire futja a költségvetésből.

VIII. Nagyapó 2010.08.03. 09:23:37

Ó bazz... Ez a népszavazási kérdés sem eléggé költségvetési ahhoz, hogy elmeszelje az AB?!?

fogatlan_provokátor 2010.08.03. 09:24:46

Nem vagyok nyugdíjas, de a szüleim azok, és tudom, nehezen élik meg, hogy az érdekeik szembe vannak állítva az országéval. Ez, az oszd meg és uralkodj elve, amit nem kéne elfogadni a politikusoktól. Egyiktől sem.

Yasashi Tanuki 2010.08.03. 10:31:42

Valóban komoly probléma a szociális transzferekből élők számának növekedése, de ez esetben kivételesen át lehetne alakítani a rendszert a kiadások növelése nélkül mégpedig azoknak a rovására, akiknek nincs minimális szolgálati idejük sem vagy rokkantnyugdíjat kapnak már évtizedek óta.

A környezetemben nagyon kevés olyat ismerek aki 40+ év munkaviszony után ment nyugdíjba, hiszen ehhez az kell, hogy középiskola után rögtön munkába álljon és folyamatosan foglalkoztatva legyen.

Egyébként kiváló ötletnek tartom a nyugdíjak átrendezését olyan irányba is, hogy a nyugdíjak összege jelentősen csökkenjen és az így megtakarított összeget kapják meg a nyugdíjra jogosultak a gyermekeik befizetett SZJA-jával arányosan, mert ezzel elérhetnénk, hogy az otthonukban kifejtett gyereknevelési munkájuk gyümölcsét is élvezhetnék. Azok pedig akik a kényelem miatt lemondtak a gyereknevelésről vagy segélyből élő gyerekeket neveltek ébredjenek rá, hogy valamit elrontottak.

indapass2009 2010.08.03. 10:31:43

Szerintem egyszerű a megoldás. Csak az szavazhasson aki nettó adóbefizető. Így meg lehet szabadulni mind a közszolgák, mind a nyugdíjasok zsarolási képességétől.

Ugyanis ez a két réteg az államtól kapja a pénzt. Az államot használják fel arra, hogy másoktól elrabolja a pénzüket és nekik adja.
Az ő érdekük az, hogy minnél több pénzt kapjanak az államtól és semmi más. Mondanom sem kell egy vállalatnál (nem állami) sem a dolgozók határozzák meg a saját fizetésüket.

strohmann 2010.08.03. 10:31:53

@fogatlan_provokátor: "Mert igen, elképzelhetőnek tartom, hogy 110-150.000 forintos nyugdíjnál csak a törvényes emelés felét adnák, de nem büntetésként feltüntetve, hanem, mert ennyire futja a költségvetésből."

Igen, igen, valahol a mindenkori havi nettó átlagkeresetet meghaladó nyugdíjak/rokkantnyugdíjaknál kellene határt húzni, mert egyrészt a többi nyugdíjassal szemben is igazságtalan különbségek vannak az ellátások között, attól függően, hogy kinek mikor, milyen szabályok alapján állapították meg nyugdíját.

Másrészt az aktívaknak "sem esik jól", hogy okos nyugdíjbamenéssel, + még mellette esetleg munkával jobban jár valaki, mint aki még aktívan, fiatalabbként dolgozik, gyereket nevel, lakáshitelt törleszt, stb.

Ez a nettó átlagkereset feletti differenciálás aztán lehetne valóban a csökkentett emelés vagy az adó (akár egykulcsos, akár progresszív), de utóbbinak kétségkívül katasztrofális lennne a PR-ja.

Továbbá vizitdíj és önrész eü.-i ellátáskor is vonatkozhatna rájuk, ill. az ingyenes utazást is felül kellene vizsgálni a körükben.

Szóval ez a mindenkori havi nettó átlagkeresethez viszonyítás jó kiindulási alap lenne a szalámizáshoz.

Asidotus 2010.08.03. 10:32:05

Az is baj, hogy vannak ám anomáliák rendesen a rendszerben.
Például, ennél a 40 év szolgálati viszonynál maradva:
a szakmunkásképző már szolgálati időnek számított, vagyis, aki 14 évesen ipari tanulónak ment, 55 éves korára megvan a 40 éve. Közben meg ....
Miközben pl. a szakközépiskola, ahol érettségit is kap a diák, nem számít szolgálati időnek.

is 2010.08.03. 10:32:32

@VIII. Nagyapó: ilyen alapon minden nepszavazasi kerdes koltsegvetesi. a kettos allampolgarsagi 2004-bol is az, hiszen ha csak egyetlen orvosi ellatas olcsobb/ingyenes miatta, akkor azt a koltsegvetes fizeti. a korhazprivatizacio is koltsegvetesi kerdes, hiszen ha nincs privatizacio, akkor az allamnak kell kikohognie a fenntartasi koltsegeket, a koltsegvetesbol.
marad az a megkozelites, hogy a koltsegvetesi torvenyben explicite rogzitett kiadasi tetelekrol nem lehet nepszavazni. ezt cselezte ki roban 2008-ban, amikor a vizitdijra nepszavaztatott, mert az a koltsegvetes tehermentesitese lett volna, tehat egyetlen apro lepesre egy koltsegvetesi teteltol, es megis elengedte az AB. most kapja Orban vissza azt, amit 2008-ban az orszaggal csinalt.

@poszt: ti direkt amneziaztok? a negyven eves noi nyugdijat aprilis elott is megigertek, a kampanyban. ez a cikk a tokeletes beismerese, hogy akkor bizony hazudott a FIDESZ, es a kampanyban igerteket nehogy betartsak.

Viktus 2010.08.03. 10:32:45

Az írás jórészével egyetértek csak érdekelne ezt miképpen tudnák kivitelezni:

"Az államnak meg kell próbálnia csökkenteni a nyugdíjkiadásokat, és minél több embert a munkaerőpiacon tartani."

A munkaerőpiacon alapvetően az 50 év felettiekért nem igazán kapdosnak. A fiatalok munkalehetőségei sem túl fényesek.
Ráadásul egy ördögi körben vagyunk, mert nem lehet járulékokat csökkenteni, mert az állami kiadások magasak részben a nyugdíjak miatt is. Viszont, amíg nincsen járulékcsökkentés az emberek nem kapnak elég fizetést, és a munkakörök egy jó részét sem töltik fel a multiknál inkább nyújtott műszak - huncutkodás a munkaerő kölcsönző cégekkel. A kkv-k pedig túlélésük érdekében feketén alkalmazzák a népeket.

Viktus 2010.08.03. 10:32:51

@BéKa:

Na igen ez még egy felháborító sajátosság. A negyvenes rendőr nyugdíjban többet kap, mint a fiatalok mondjuk egy gyárban , és a nyugdíjas rendőr még mellette elmegy olcsóbban dolgozni is, mert a tuti pénze megvan ezáltal torzítja a munkaerőpiacon a bérezést.

Jim Raynor 2010.08.03. 10:33:11

az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy a nyugdíjkorhatár 65 év.

A 40 év szolgálati idővel igénybehető nyugdíj tehát azoknál érdekes, akik 25 éves koruk előtt kezdtek dolgozni.

namost aki mondjuk 18 éves kora óta dolgozik, az miért is nem érdemli meg, hogy 40 év szolgálati idővel elmenjen nyugdíjba? ugyanannyit dolgozott, mint aki 25 éves korától 65 éves koráig dolgozik, és "rendesen" megy nyugdíjba, csak előbb kezdte.

lüke 2010.08.03. 10:33:18

a 40 év szolgálat után nyögdij,
nem tudom miért okoz pro és kontra bármit is!
2011. jan. 1-n lép életbe...ha életbe lép
aki
- 18 éves kora óta dolgozik igy is, úgy is 59 évesen 2011-ben nyugdijba mehetett
aki
- 14 éves kora óta, ö pedig megérdemli.............

Haywood 2010.08.03. 10:33:24

A posztíró gondolkozhatna, mielőtt véleményt alkot. Az egész poszt átgondolatlan és ellentmondásos.

"a cél, hogy akár már 54 évesen is nyugdíjba vonulhasson, aki letöltötte a szolgálati időt."
Jó kis demagóg mondat, gratulálok! 54 évesen nyugdíjba, mi? Hogy gondolja a sok szemét? Ember! Akinek 54 évesen 40 év szolgálati viszonya van, az 14 éves kora óta dolgozik (jó eséllyel kétkezi munkás, hisz ált. iskola után kezdte) folyamatosan és folyamatosan bejelentve, nyugdíjjárulékot fizetve. Szerinted az 54 évesek hány százaléka ilyen? Szerintem kevesebb, mint 1%. Ezektől én nem sajnálom a nyugdíjat.
Gazdasái szempontból a probléma az inaktívakkal van, amit te is írsz: "Hazánk egyik legnagyobb gazdasági (és társadalmi) problémája éppen az, hogy az egész EU-n belül nálunk dolgoznak a legkevesebben. Részben azért, mert Magyarországon mennek leghamarabb nyugdíjba a dolgozók – miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra..."
Ez így van, viszont aki ledolgozott 40 évet (ismétlem: bejelentve, nyugdíjjárulékot fizetve), az nem az inaktívok közé tartozik. A probléma azokkal van, akiknek 65 éves korukra is jóval kevesebb mint 40 ledolgozott évük lesz. Egyébként aki középiskola után kezd dolgozni, az 59-60, aki főiskola/egyetem után, az 62-63 évesen szerzi meg a 40 évet legjobb esetben, ha végig dolgozott. Ez annyira durva?

Magyarnaba 2010.08.03. 10:33:35

A megoldás az áttérés a biztosítási elvű nyugdíjrendszerre.

Abból a pénzből, amit életed során a saját nyugdíjszámládra befizetsz, akkor kezdesz kivenni nyugdíjat, amikor akarsz. Értelemszerűen: ha tovább dolgozol, több pénz lesz a számlán és több lesz az az alapján folyósított nyugdíj. A havonta folyósított nyugdíj összegét a várható átlagos élettartam alapján történő számítás alapján határoznák meg. Ha sokáig élsz, te jársz jól, ha hamar halsz meg, akkor a nyugdíjpénztár.

Persze állami nyugdíjpénztárak kellenének, kivédve a csalárd bukás lehetőségét. Ezt nálunk sajnos a magánpénztárak mellett alkalmazott állami garancia sem helyettesítheti, mert ha lelép a vezetés a befizetett összegekkel, akkor az állam kéne, hogy kifizesse az eltűnt pénzeket és biztosak lehetünk benne, hogy ez be is következne...

A kötelező pénztári befizetést elmulasztók kapnának valami minimumösszeget, ezt azért elbírná a költségvetés.

Ez túl egyszerű?

the_joker123 2010.08.03. 10:41:15

A Gallupnak a választások előtti napokban közzétett közvélemény-kutatása szerint a Fidesz szavazótáborának 30%-át, az MSZP szavazótáborának 43%-át teszik ki a nyugdíjasok.

A biztos szavazó nyugdíjasok 66%-a a Fidesz, 23%-a az MSZP szavazója a kutatás szerint. Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy a Gallup a Fideszt felül, az MSZP-t pedig alul mérte, tehát a szavazáskor nyilván volt pár százalék eltérés az MSZP javára, de ez akkor is igen beszédes.

www.gallup.hu/Gallup/release/valasztas_100407.htm

strohmann 2010.08.03. 10:43:58

"Elsőre talán meghökkentő kijelentés, de a békés magyar rendszerváltozás ára jelentős részben a korkedvezményes nyugdíj volt. A munkanélküli bányászokat és nehézipari munkásokat, akik a kilencvenes években a gazdasági alapú elégedetlenség könnyen feltüzelhető bázisává válhattak volna, rokkant- és korkedvezményes nyugdíjjal sikerült leszerelni."

A történelmi hitelesség kedvéért, a folyamat már a rendszerváltás előtt megindult, a kapun belüli munkanélküliség átkonvertálása pl. rokkantnyugdíjra.

1990-re már 250 000 rokkantnyugdíjas volt az országban (és ez azóta megáromszorozódott !). Pedig rég volt itt háború vagy Csernobil sem érintett minket ennyire. Szerintem Horvátországban vagy Boszniában sincs arányaiban ennyi rokkant, mint nálunk, és ez már '89 előtt megindult folyamatok következménye.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 10:44:23

ha mar a fidesz szocsove vagytok akkor legalabb a szamotokra hatranyosan ne tevedjetek!!!
"A Fidesz a politikai veszélyt érzékelve szinte azonnal bejelentette, hogy a kormány januártól ugyanezt lehetővé teszi – legalábbis a nők számára."
ezt mar regota belengette a mostani kormany

amugy meg visszanyalt a fagyi, Orban a nepszavazasi agitator most megkapta, milyen az ha mindenfele ember elmegy szavazgatni, es nem az 51%, azaz 2/3 alapjan megy a kormanyzas

eszkep 2010.08.03. 10:44:26

Még messze vagyok a nyugdíjtól a szüleim viszont már nyugdíjasok, így nem érint a kérdés. Mindezek ellenére ez az intézkedés teljesen jogos. Ha számolunk, a 40 év munkaviszony azt jelenti, hogy valaki legkevesebb 58-60 éves. Ha valóban ledolgozott ennyit valaki, igenis mehessen nyugdíjba, ne csak az aktakukac fináncok, meg színészek 25 munkaviszony után, 45 évesen... Ez utóbbi tényleg vicc.

Az meg a másik, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer bünteti a gyereket vállaló nőket, mert amíg otthon vannak a gyerekkel, a kevés jövedelem miatt a nyugdíjuk látja kárát. A gyerekvállalásra szintén szorzót kellene a nők nyugdíjába építeni.

strohmann 2010.08.03. 10:44:34

@Haywood: "Akinek 54 évesen 40 év szolgálati viszonya van, az 14 éves kora óta dolgozik (jó eséllyel kétkezi munkás, hisz ált. iskola után kezdte) folyamatosan és folyamatosan bejelentve, nyugdíjjárulékot fizetve. "

Már leírták előttem, hogy a 40 évbe beleszámít pl. a szakiskola meg gondolom az ipari tanuló képzés, "inasévek" is. Más iskolatípusok meg általában nem.

Viktus 2010.08.03. 10:44:52

@Haywood:

A 14 éves kortól nem egészen a kemény munkával kezdte , hanem a szakmunkás tanuló idő, sorkatonaság stb. mind beleszámít.

MickthePick 2010.08.03. 10:45:01

Okosak, az egyetem is beleszámít a szolgálati időbe.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.03. 10:46:49

A 40 év a nőknél már létezett ezelőtt azt hiszem, gyakorlatilag most visszaállítják.

Uebermensch 2010.08.03. 10:46:59

@BéKa:Ezt az egészet a nagytiszteletű Alkotmánybíróság zúdította a nyakunkba nem sokkal a megalakulásuk után még az Antal-érában, amikor a legelső döntéseik egyike az volt, hogy alkotmányba ütközőnek minősítették, hogy összevontan adózni kelljen a nyugdíj után is annak, aki már elérte a nyugdíjas kort, de még dolgozni kíván (mivel az AB tagok asszem 70 vagy 75 éves korukig ülhetnek ott, és ez a saját érdekeiket rendkívül sértette volna).

MickthePick 2010.08.03. 10:52:18

@strohmann: "Már leírták előttem, hogy a 40 évbe beleszámít pl. a szakiskola meg gondolom az ipari tanuló képzés, "inasévek" is. Más iskolatípusok meg általában nem."

De, egyetem és főiskola is. Fater így mehetett volna el 59 évesen, de csak 62 évesen lépett le végül.

Dr Kangörény 2010.08.03. 10:53:59

Az egyéni számlás nyugdíjbiztosítási rendszer a megoldás. Akkor a politikusok szart sem tudnak kezdeni az ígéregtéseikkel, mert nem tőlük függ a nyugdíj összege.

Félre Beszélő 2010.08.03. 10:56:43

Abszurdum a mai rendszerben (és talán egyedülálló is a a környékünkön), hogy a 70 (?) év felettiek ingyenesen utazhatnak, sőt ez az EU miatt vonatkozik a külföldiekre is, azaz, ha idejön egy svájci/angol akármilyen nyugdíjas, annak is a magyar adófizető fizeti az utazását.

ABSZURDUM. Inkább adjanak minden nyugdíjasnak x Ft-tal többet havonta, de fizessen úgy, ahogy más. Akkor majd a kapacitásgondok is megoldódnak.

pucros 2010.08.03. 10:56:45

"járni jár, de nem jut"

Elvileg az egy robbanásveszélyes mechanizmus, ha többségi szavazással kötelezni lehet a kisebbséget, hogy adjon még több pénzt a többségnek.
Egyre jobban megéri átállni az inaktívok (a hivatalosan, papíron azok) közé.

Egyre kevesebben fizetnek egyre többet, mígnem a végén mindent fog fizetni senki :)

Frakk_a_macskák_réme · http://multipedia.hu/page/ajanlo/ 2010.08.03. 10:57:16

a megkülönböztetés a törvényjavaslatban (férfi-nő) teljesen alkotmányellenes véleményem szerint, az egyetlen (jól) megideológizálható eltérés a férfiak javára szólna, hiszen ők halnak meg jellemzően a nyugdíjkorhatár elérése előtt.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 10:57:16

szep lenne amugy ha a poszt tolo lenne ott hogy meghozza a torvenyt ez elegge szimpi megoldas...
csak azt nem ertem hogy amikor Orban rovidtavu erdeke miatt fel akarta szamolni a magannyugdijpenztarat, akkor ez miert nem jutott eszebe? hiszen az a magannyugdijpenztarsag az egy kicsit a poszt tolo elkepzelese szerint lenne...
hogy felszalamizna

Бабаяга 2010.08.03. 10:57:45

Rengeteg olyan nő lehet, aki 14 éves kora óta dolgozik és soha egy napot se volt munkanélküli, plusz még gyereket se szült. Nekik ez nyereség, de aki volt tartósan munkanélküli, annak eleve nincs meg 54 évesen a a 40 éve és aki meg gyereket szült, az kap gyerekenként egy évet.
Tipikus fityisz intézkedés, jól hangzik, de igazából egy-két embert érint. Tudjátok, nyolcvan felett nem büntetik a nemi erőszakot.

Advanced Flight 2010.08.03. 10:59:37

Hát ez tényleg felháborító, hogy valaki 40 év ledolgozott munkaviszony után elmehessen nyugdíjba! Nyilván ettől fog a rendszer összeomlani, nem a több százezer kamu rokkantnyugdíjastól, meg a 40 évesen, kiemelt nyugdíj mellett taxizgató rendőröktől/katonáktól stb. , akikből szintén nem két darab van.
És nem, nem az 58-60 éveseket kell (gazadsági) erőszakkal a munkaerő-piacon tartani mindenáron, pláne, hogy a jelek szerint nem is nagyon lehet.
Szánalmas a topiknyitó demagógiája.

Muad\\\'Dib 2010.08.03. 11:00:00

Borzalmasan demagóg cikk. Mint fentebb megjegyezték, nagy hangon fröcsög egy olyan példát, ami 1%-ot sem ér el, az aktív kereső népesség körében. Ezen felül ügyesen átugorja azt a kérdést, hogy Magyarországon a legalacsonyabbak között van az átlagéletkor Európában, tehát kapitális hazugság, hogy nálunk sokkal több időt töltenek nyugdíjasként az emberek. De a szavazás állása alapján a sok birka beeszi ezeket a maszlagokat, ahelyett, hogy megpróbálna utánaolvasni...

De hová tűnt Columbo felesége? 2010.08.03. 11:00:16

@indapass2009:
ez hamarosan megoldódik, mivel 2013-tól (?) a nyugdíjakat is megadóztatják.

Persze, ez ettől még nem emeli az ország GDP-jét, de mivel a nyugdíja (elvileg) a szolgálati időtől és az átlagbértől függ (a pontos számítási metódust nem ismerem), mondhatjuk azt, hogy egy nyugdíjas megtette, amit lehet, ergo jár neki a gondoskodás. Az elmúlt 50 év hibás gazdaságpolitikája nem a sok nyugdjías bűne, nem lehet rajtuk elverni a port.

Elgondolásodban értem a logikát, de azt hiszem, neked sem esne jól, ha nyugdíjba vonulásod után nem mehetnél el szavazni. Ez azt hiszem alapvető állampolgári jog, a demokrácia egyik sarkköve. Nem lenne jó üzenete, ha másodrendű állampolgárrá degradálnánk a nyugdíjasokat.
Nem is beszélve azokról a tízezrekről, akik (sajnos) betegségük miatt kényszerültek (rokkant - utálom ezt a szót) nyugdíjba. Ők vajon mit éreznének?

Külön kiemelendő kis hazánk korfája. Ezt vizsgálva tényleg egy óriási bombán csücsülünk. A politikusaink viszont (20 év tapasztalat) csak az orrukig látnak, így ez a bomba hamarosan robbani fog. Pedig időszerű lenne rendezni a dolgot.
Kérdés: melyik poltikia erő vállalja ezt fel???

Mire nyugdíjas leszek (ha megérem), a nyugdíj mértéke és értéke sokkal rosszabb lesz (a kevesebb befizető miatt). Félek, nekem kell magamról - előre - gondoskodnom, pillanatnyilag nem látok erre más megoldást.

Felvetésed nem rossz, de a probléma megoldása szerintem nem ez. Bármi is az, lássuk be, soha nem lehet teljesen igazságos.

kadarnepe 2010.08.03. 11:03:10

@strohmann: Ha jól tudom, Szlovákiában kb. 70.000 a rokkantnyugdíjasok száma (nálunk több, mint 800.000, a II. világháború után nem volt ennyi!). Ez ha jól számolok, akkor népességre vetítve kb. hatszoros különbség...

Karnamantra 2010.08.03. 11:03:22

"Ez a fajta nyugdíjazás ráadásul intézményesített egy olyan kultúrát, élet- és gondolkodásmódot, mely szerint valakinek a 40-es éveiben a fő célja már a mielőbbi nyugdíjba menetel."

Ezzel így nem értenéék egyet, a nyugdíjminden esetben alacsonyabb, mint a kereset, ráadásul a nyugdíjas kiszakad egy környezetből, onnantól más lesz a napi rutinja, sokakat ledönt a tétlenség mind lelkileg, mind fizikailag.

Egyik legjobb barátom 65 évesen most ment nyugdíjba, de nem akart, csak vezetőségváltás volt (mérnök). Előző években számolgatta, kb az egyötödét kapná a fizetésének. Most megtörtént, és egyéb kiegészítések után kell néznie, ha nem akar egyik napról a másikra ekkora vagyonvesztést, életmódváltást.

Szóval szerintem ez nem lehet cél, a munkanélküliség ellen persze jó, de a munka helyett semmiképpen. Amúgy másban teljesen egyetértek, ezt az Antall kormány k.ta el. Bátrabbnak kellett volna lenniük.

nezet 2010.08.03. 11:12:24

Nos
“Ez, az oszd meg és uralkodj elve, amit nem kéne elfogadni a politikusoktól”

Pedig ez a politika. A Programok arról szólnak, mire költsünk pénzt, ami értelemszerűen máshonnan kell elvenni. Hosszú távon a fenntartható növekedés kellene, prioritást élvezzen, persze agy nyugdíjas vagy bárki más nem biztos, hogy így gondolja

És hogy ez miért még jobban kiélezett MO.-n?

1Hatalmas inaktív állomány, magas „szocális” kiadásokkal
2Túl nagy közszféra
3Magas államadóság
4Régiós versenyhátrány a munkaerő költségben
5Hitelezés túlzott mértékűre nőtt, ami visszaütött és most visszafogta a hitelezést (áttételesen a keresletet GDP.-t)

Ezek közül min segített Gyurcsány kormány, köszönet az alkotmánybíráknak, Fidesznek és a Népnek Gyurcsány meghátrált gyakorlatilag semmit nem csinálva hűtlen kezelést
folytatta. Bajnai az első és a második probléma költség oldali szigorítást hajtott végre.
A Fidesz köszönve Bajnainak a 4.-es és részben az ötös problémára koncentrálhat, ami valamennyire látszik is már. (illetve tesztelte a piacot a 3.-as tekintetében, hogyha kicsit emelkedik akkor se legyen összeomlás, mert már anticipálják)

Amit nem látok:

Szociális oldalon fenntarthatatlannak tűnik, a nyugdíjasok várják vissza a 13.-ik havit, a gázár támogatás nélkül a hitelek bedőlése még valószínűbb. A bankok a bankadón kívül még egy nagy gonddal küszködnek: nem lehet senkit kilakoltatni, ami fedezetlen veszteséget jelent.
Előbb utóbb látszani fog az eredményűkön, ami vissza fogja fogni tevékenységüket

A hitelezés jelenleg egy nagyon veszélyes úton van, túl sok a hitelképtelen illetve felvenni tudó, de fizetni nem ember és vállalkozás. A nekik nyújtott hitel valóban megjelenik a piacon fogyasztásélénkítésként, de ez túl rövidtávú, nem biztos, hogy ez a megnövekedett kereslet valós beruházásokat gerjesztene.

A válság tényleg megmentet minket, mégpedig nem maga a válság, mert abba bele kellett volna buknunk, de a „nemzetközi felelőtlen költekezés” mert ezzel relatíve mi jobb helyzetbe kerültünk (mások túl gyorsan növelték hiteleiket) ráadásul a felelőtlen hitelezés ránk is értendő hisz kaptunk kölcsönt, mentőövet, pedig elég „BAR lista gyanús” Magyarország.

Hogy persze mindez hosszútávon hova vezet egyértelmű egy másik válságba, ahol előbb utóbb kénytelenek lesznek az országok együttműködve globális növekedési stratégiát kidolgozni globális szabályozással. Vagy a piaci öntisztítás, mint régbevált módszer elvégzi a kellemetlen feladatát a néppel (háborúkkal éhezéssel együtt)

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:12:27

Mehessen 40 év után nyugdíjba, de számolják ki, hogy várhatóan mennyit fog még élni, az általa megtermelt/felhalmozott nyugdíjat ez alapján osszák vissza és annyit kapjon. Ez egyedül így fair.

Nem ugyanannyiba kerül valaki, ha 54 évesen megy el 40 év után, mintha 65 évesen megy el szintén negyven év után. Az a kilenc év havi 100 ezer nyugdíjjal több, mint 10 millió Ft. Ehhez adjuk még hozzá, hogy tb-t sem fizet, adót sem, így mindjárt vehetjük 20 milliónak.

Na, ennyivel kevesebb nyugdíjat kapjon.

kadarnepe 2010.08.03. 11:12:39

A nyugdíjasok leszalámizását tipikus magyar módszernek érzem. Amikor Bajnaiék eltörölték a 13. havi nyugdíjat, akkor pusztán csendben kellett volna maradniuk...

A korrekt megoldás az lenne, hogy a jelentősebb pártok megállapodnak, hogy nyugdíjas kérdésben nem támadnak egymásra, sőt mindegyikük hűteni próbálná a saját szavazóit. Miért lenne ez rosszabb, mind a "dögöljön meg a szomszéd tehene is!" mentalitás?

Viktus 2010.08.03. 11:12:50

@Félre Beszélő:

Miért kellene többet adni egy nyugdíjasnak az utazáshoz?
Nézzük már a magyar vidéki realitást. A nagy átlag 80 ezer forint/koponya keres a gyárban a soron. A családi kassza 160 ezer forint ebből kell nekik életet kezdeni , gyereket nevelni fizetni TELJES áron mindent.

Devil 2010.08.03. 11:13:00

@fogatlan_provokátor: Na ebben peldaul igazad van. Sok nyugdijasnak van gyereke, es egyszulo mindig a gyerekenek akar jobbat, es ezzel lehetne rajuk hatni : te ugyan kevesebb penzt kapsz, de a gyerekednek, az unokaidnak lesz jobb... (persze ezek utan a gyerekeknek kellene majd jobban tamogatni a szuloket)

pakesz (törölt) 2010.08.03. 11:13:21

@Muad\\\'Dib: nem ertem miert lenne demagog a cikk!!!
ez a fo allitasa: "Okosabb politizálásra addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt le nem szalámizza valaki."

a fo allitas az az hogy le kell szalamizni, a 40 ev munkaiszony a nepsavazassal az csak egy alfejezet, ami amugy -gondolom en!- elinditotta ezt a blogot

amugy menjen csak az a nepszavazas!!!
ugyse lesz eredmenyes :)
csak mar elore latom a dec 5 forgatokonyvet, hogy ervenytelen volt de aki elment a tobbseg az IGENt mondott, es jon a demagogia a cocik reszerol

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:13:29

@Karnamantra: Ez hülyeség, már bocs. Nem az ötödét kapja, hanem kb. a 70%-át. Persze, ha előtte 20 évig minimálbéres volt, akkor lehet, hogy így van, de akkor meg magára vessen.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 11:13:45

@kadarnepe: nem akarok csunya lenni, de az en szemleletem szeerint megengedheto lenne, hogy 30 evig legyen csak nyugdij, utana az amit a kismamak kapnak a 2. es 3. ev kozott... (25e/ho)

elvegre az a kerdes hogy ki a fontosabb, a kismama, aki neveli a gyereket es nem bevagja a bolcsibe vagy a 30 eve pihengeto roki nyugger
szoval ha elment hamarabb az ok, de 30 evne tovabb ne kapja es kesz
na errol kellene nepsavazas :)

b0c1k4 2010.08.03. 11:13:51

@BéKa: Es ki fogja meghatarozni hogy az en munkam amit az irodaban toltottem, az kevesebbet er mint egy gyari munkase? Honnan a budos francbol tudod te vagy mas hogy en mit csinalok az irodaban? Nem mindenki csak bejar es felveszi a fizetest, van aki dolgozik is.
Nekem evtizedeket kellett tanulassal tolteni (es igen a szabadidombol, amikor is a gyari munkas eljart bulizni meg pialni haverokkal en olvastam es tanultam, (nem egyetemet/foiskolat vegzett vagyok)), azt fizetik meg babam. Persze munkasok kozott es irodaban dolgozok kozott is vannak fonok kedvencei/rokonai akiknek kevesebb (vagy semennyi) munkat nem kell csinalni.
De ki fogja eldonteni hogy az en munkam kevesebbet er mint az aki egesz nap a gyarban egy kart meghuz, aztan var aztan megint meghuz....

dezsoke007 2010.08.03. 11:14:09

@indapass2009: én a te fogalmaid szerint közszolga vagyok, bár egy olyan hivatalban, amelyiknek saját bevétel van, sőt a központi költségvetésbe nettó befizető. Szóval demagóg, amit mondasz. Mi van a tanárokkal, eü-s, stb. dolgozókkal. Az állam (az önkormányzatokkal együttvéve) elég nagy foglalkoztató. Lehet, hogy ezt lehetne kissé csökkenteni. A MÁV, BKV, stb. dolgozói a te fogalmaid szerint nem közszolgák, ők munkaszerződéssel egy állami tulajdonú cégnek dolgoznak. Engem inkább zavarnak az ilyen cégek pénzügyei.
Mondd, a te fizetésed hogy áll össze? 100.000 bejelentett (ha van diplomád akkor 150.000), a többi zsebbe? Akkor hogy van ez?
Nem gondolom, hogy ez alapján kell a szavazati jogot adni, inkább egy IQ-teszt alapján. Akkor kiesne 1/3 azonnal (nyugger + Maunika-só közönsége).

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:14:20

Hú, emberek, azért itt sokaknak megártott a 40 év kommunizmus.

Nagy betűkkel: NEM AZ ÁLLAM DOLGA GONDOSKODNI AZ EMBEREKRŐL. Az a korszak már elmúlt, szerencsére. A nyugdíj egy kiegészítő gondoskodás az állam részéről, nem egy "nekem is jár, sok és már most" ajándék.

A 60 éves ember még nem öreg és tud is dolgozni. A világon szinte mindenhol 65 év a korhatár, ahol nem, ott bele is rokkannak. Lásd pl. Görögország (és Magyarország)

Sieg 2010.08.03. 11:14:33

Idézet egy nappal ezelőtti VV posztból:

"A Véleményvezér meggyőződése, hogy a mai Orbán Viktor elsősorban abban különbözik az 1998-as önmagától, hogy elsősorban arról és úgy beszél, amit és ahogy szerinte a szavazói hallani akarnak. Lehet ezt szeretni vagy sem, de nyilvánvalóan semmi másról nincs szó, mint a demokrácia logikájának rendkívül következetes végigviteléről."

Kicsit több következetességet! :)
Ez is semmi más, mint a demokrácia logikájának (egyik rákfenéjének) "rendkívül következetes végigvitele", vagyis hogy a többség gazdasági szempontból azt csinál a kisebbséggel, amit csak akar, szóval ha az nem volt gáz (ott éppen OV kapitalizmusfikázásáról volt szó), akkor itt miért az?

Egyébként mindkettő gáz, még ha törvényszerű is. Megoldás a nyugdíjak egyénivé és piaci alapúvá tétele lehetne, de hát a mostani retorikában a "piac" is szitokszóvá vált (bravó), akkor nem lehetne az államot zsarolni több pénzért.
Esetleg (bár gyanítom, alkotmányellenes, de hát nosza, még egy kis alkotmánymódosítás kit fog zavarni?) a szavazásra jogosultság felső határát mondjuk 75 évben szabni meg. Utána sokszor már beszámíthatósági problémák is jelentkezhetnek.

Oldaljegyzet: ugye milyen hasznosak a populista népszavazások? ;)

Бабаяга 2010.08.03. 11:16:06

@MickthePick: Aki szakmunkás, annak beszámít a három év.
Ma már nem így van, de a mai negyvenesekig beszámított a főiskola, de a gimnázium, szakközépiskola nem. Így a kvalifikált munkaerő három-négy év mínusszal bír munkaviszonyát illetően.

A megoldás az egyedi nyugdíjszámla, és a szolgálati évek közös figyelembevétele.

A bomba akkor fog robbanni, ha azok, akik soha nem fizettek be közösbe, mert végig ügyeskedték a munkás éveiket ott fognak cirkuszolni a parlament előtt, hogy nekik pedig annyi nyugdíj jár, amiből meg lehet élni. Szóval senki ne kapjon nyugdíjat, még minimumot se, akinek nincs legalább 35 év munkaviszonya. Akkor is majd annyit, amennyit a befizetett járulékok után megérdemel.
Aki pedig nyugdíjast foglalkoztat, az ne élvezzen semmilyen előnyt, inkább hátrányt, így számos munkahely szabadulna fel azoknak, akik még aktívak, de nem találnak munkát, mert eleve úgy hirdetik meg, hogy "friss nyugdíjasoknak".

Pacso 2010.08.03. 11:17:22

Egyszerűen csak módosítani kell az alkotmányt, hogy szavazhat csak a választásokon aki 18 éves elmúlt és adót fizet.
Aki pedig már nyugdíjas, az választhat, hogy a havi minimálbér 12 szererese után megállapított összeget, mint adóalapot tekintve évente egyszer befizet némi pénzt az APEH-nek a szavazati jogért cserébe.

Így azok dönthetnek majd a pénzekről, aki megtermelik azt(hozzájárulnak az összeszedéséhez).

Devil 2010.08.03. 11:20:21

@Zébácsi: "Az elmúlt 50 év hibás gazdaságpolitikája nem a sok nyugdjías bűne, nem lehet rajtuk elverni a port."

Nem is. Inkabb verjuk el a kovetkezo generaciokon.
Azt kell megerteni hogy ez nem "buntetes", hanem kokemeny szuksegszeruseg.

Na azert az is erdekelne hogy az allami pazarlas hogyan viszonyul a koltsegvetesben nyugdijak osszegehez kepest...

guy 2010.08.03. 11:20:39

Úgy is megfogalmazhatnák a szöveget, hogy: Egyetért-e azzal, hogy az ország 90%-a ne dolgozzon, őket a többiek tartsák el, és így tolerancia nélküli, vég nélkül mindenkivel összevesző, morcos vénember/vénasszony legyen az ország nagy része már ötven éves korára?

TiZ 2010.08.03. 11:23:50

A javaslat 40 szolgálati évről szól, azaz ennyi évet kell munkaviszonyban eltölteni. Azok, akik 14, vagy 18 éves korukban kezdtek dolgozni, nagyon nem biztos, hogy most majd elmehetnek 54, ill. 58 éves korukban nyugdíjba, mert az utóbbi két évtizedben a munkahelyek megszűnése miatt sok-sok évet töltöttek állás nélkül. A munkanélküli segély sem jár folyamatosan, tehát ebből a korosztályból valószínűleg kevés embernek van esélye a leendő törvény adta időpontban nyugdíjba menni. Szerintem ez madzagos méz az ősz(öd)i események előtt.

JaBo 2010.08.03. 11:23:58

Egyetlen iskola se számítson bele a szolgálati időbe. Egyáltalán miért számít bele? Még nem termelt semmi értéket. A ledolgozott évek számítsanak bele. Bizonyos (veszélyesebb) szakmákban van értelme a korábbi nyugdíjazásnak, de azért egy minimum kell. Egy rendőr vagy tűzoltó is tud 50 éves kora felett irodában dolgozni. A nyugdíjkorhatár meg legyen a mindenkori várható élettartamhoz kötve. Aki meg nem akar dolgozni és ezért nem fog nyugdíjat kapni, az vessen magára.

Devil 2010.08.03. 11:28:45

@Pacso: Tehat egy egyszeru adotorveny-modositassal, vagy APEH akcioval is ki lehessen zarni akarkit a szavazasbol. Nagyszeru otlet, nehogy a Fidesz raharapjon :)

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:28:53

@Pacso: Az igazán profi az lenne, ha mindenki szavazatát a befizetett jövedelemadóval korrigálnák, a nyugdíjasok kisebb súllyal döntetnének a jövő gazdasága felől, hiszen már nem részesei annyira, mint mondjuk egy vállalkozó.

A 20 éve segélyen élőnek meg érjen közel nullát a szavazata.

Muad\\\'Dib 2010.08.03. 11:29:03

@pakesz:
Azért demagóg, mert azzal az alapvetően téves képzettel él, miszerint nálunk húú, de nagyon sok időt töltenek nyugdíjban az emberek az európai átlaghoz képest. Ez pedig nem igaz.

agi02 2010.08.03. 11:29:09

@strohmann:

Ez csak további jövedelemeltitkoláshoz vezetne.

Teszem azt a nyugdíjat a mindenkori minimálbér összegéhez kötik, onnatól pedig drasztikus az elvonás, abban a pillanatban mindenki azon fog törekedni, hogy ne fizessen be több nyugdíjjárulékot mint a minimum.
Hisz a többit befizetni egyszerűen nem éri meg.
Az eltitkolt jövedelmet meg a párnacihába teszi és kiegészíti vele a nyugdíját.

Én az állam sokkal kisebb szerepében hiszek, mint helyes módszerben.
Van egy minimális befizetés, és egy nagyon minimális állami nyugdíj.
Aztán vagy gondoskodsz magadról vagy feléled mindened és az állami nyugdíjból nyomorogsz.

xenuka 2010.08.03. 11:29:31

AKi nem fizet adót az ne ugasson, hanem örüljön, hogy nem verem agyon.

Giraffa 2010.08.03. 11:29:38

Igen, a szavazati joguk miatt van zsarolási potenciáljuk. Azt kellene megnyirbálni, de erősen.

Ha a gyerekeknek is lenne, akkor meg 12 hónapig tartana a vakáció, különben leszavaznák a költségvetést...

Muad\\\'Dib 2010.08.03. 11:29:59

@Dersu Uzala-38:
"...A világon szinte mindenhol 65 év a korhatár, ahol nem, ott bele is rokkannak...."
Aha, és Magyarországon az átlagéletkor a nőknél 5-6, a férfiaknál 7-8 évvel alacsonyabb az európai átlagnál. A sor legvégén kullogunk. Tehát amennyiben tudsz összeadni, kiderül, hogy náluk több időt tölt nyugdíjasként egy ember átlagban.
Persze ehhez már komplex gondolkodásra van szükség, nem ész nélküli fröcsögésre.

JaBo 2010.08.03. 11:30:04

Ha így haladunk a nyugdíjkérdéssel és egy pár éven belül nem oldjuk meg hosszú távra (50 évre) a problémát, akkor 2015-2020 körül össze fog omlani a rendszer és az államháztartás is. Ez ugyanúgy érvényes minden jóléti államra, nemcsak ránk, de ott már léptek ebbe az irányba. Pl. Hollandiában a mindenkori várható élettartamhoz akarják majd kötni a nyugdíjkorhatárt, nekik nem lesz problémájuk ezzel. Pénzügyeket nem szabadna politikusokra bízni.

Viktus 2010.08.03. 11:30:59

Na meg sajnos mielőtt belelehetne vágni a lecsóba van még egy mellékszál a történetben. A nyugdíjakból rengeteg családnál éppen a gyerekeket finanszírozzák a szülők-nagyszülők , mert másképpen a hó végére éhezés lenne sokfelé.
Nagy munka megváltoztatni ezt a rosszul felépített rendszert, és most lenne rá majd nagy esély bár nem hinném önkormányzati választások előtt bárki hozzányúlna ezen témakörhöz.

Devil 2010.08.03. 11:34:42

@pakesz: "Okosabb politizálásra addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt le nem szalámizza valaki."
Ebben az a demagog hogy az allam nagyon-nagyon sokat pazarol mas celra is, tehat siman lehetne okosabban politizalni a nyugdijak csokkentese nelkul is.
A masik demagogia hogy az egeszert a nyugdijasok a hibasak ami tobb ponmtos sem igaz.
Egyreszt masok sem jobbak mert ok sem mondanak le onkent a penzukrol (meg arrol sem amire a torveny kotelezne oket) a kozjo erdekeben - lasd minimalberes adocsalasok, korrupciok, szlovakiaba telepult magyar cegek, szlovak rendszamu autok, alanyi jogu csaladi tamogatasok, hatosagi gazar ami a piaci ar alatt van.
Masreszt a kedvezotlen korfa (sok oreg, keves fiatal) sem feltetlenul a nyugdijasok bune; Europaban mashol is problema, es a joleti allam (ami nalunk kolcsonokre epult) egyik negativ kovetkezmenye. Meg kell ertetni mindenkivel hogy a gyerek, az oktatas a jovo es ez a legfontosabb; fontosabb a pillanatnyi joletnel is.

Viktus 2010.08.03. 11:34:53

@JaBo:

Na igen, mert tetszik nem tetszik a széplelkűeknek önmagában a születések számát is édeskevés figyelni. Itt a Dunától keletre jórészt a roma etnikum pörgeti fel a születésszámokat viszont ez megint a költségvetési kiadást generálja csak mivel máshoz nem nagyon értenek csak a gyereknemzéshez segélyért.
Nagy meló lesz nevelés, és oktatáspolitika szemszögéből változást kieszközölni, mert a jórészt írni-olvasni nem tudó embertömegeknek munka nem nagyon lesz a továbbiakban sem.

Devil 2010.08.03. 11:36:05

@JaBo: Igen; leginkabb ezert veszelyes a 40 ev szolgalati ido, mert akkor nem lehet kitolni a nyugdijkorhatart, akkor sem ha nagyon kell. A nyugdijakat talan lehet egyben csokkenteni, de annak szerintem sokkal tobb negativ kovetkezmenye lenne.

Kalamona 2010.08.03. 11:36:11

Nem a nyugdíjasokkal kéne foglalkozni, hanem a sok feketemunkással és adócsaló vállalkozóval, a minimálbéren bejelentett seftelőkkel.
Amennyi ott elmegy évente az 5 évi GDP-nket kiegyenlítené. Könnyű azokat megfogni, akiknek dokumentált a jövedelme - itt még gondolok a közszolgákra is -, minden érában kizárólag ezeken csattan az ostor.
Azt pedig kimondani verdiktént nem lehet, hogy a 40 év sok vagy kevés, hisz lehet kevés egy irodában, de nagyon sok a kereskedelemben, pl.: árúfeltötőként.

Muad\\\'Dib 2010.08.03. 11:36:27

Egyébként némi számtan a demagógoknak. A magyar férfiak átlagéletkora 68,2 év, mondjuk nézzük a sógorokét 79,1 (2008-as adat). Ezek szerint amennyiben nálunk 65 év a nyugdíjkorhatár, átlagosan 3,2 évet él egy férfi nyugdíjasként. Míg a sógoroknál, ha 70-re emelik, akkor is várhatóan 9,1 évet.
Szóval óvatosan, kedves húúdesokkaltovábbdolgozzanak típusú demagógok...

flora.a 2010.08.03. 11:39:21

Meglátásom szerint nem azért nem dolgoznak annyian nálunk, mint Európa nyugati felén, mert lusták, hanem mert: 1., nincsenek és nem is lesznek állások (szétvert gazdaság, mezőgazdaság, elkótyavetyélt gyárak, üzemek, 0 természeti kincs (nem biztos hogy jó a kifejezés, olyanokra gondolok, amit fel lehetne használni ipari célokra), 2., 60 éve a semmittevésre szocializálják a társadalmat, csak hogy befogják a szájukat a tömegek. Ez sehol sem lenne ingyen (bocsi, nyugatnémeteknél bejött az átnevelőkúra, de ott azért dolgozni is kellett a fenék alá tolt jólét közben).
Úgyhogy ne lózungoljunk. 40 ledolgozott év egy embernek bőven elég (ha nem, és akar+tud is hol, akkor hagyni kell hogy dolgozzon tovább), a test belefárad addigra. 55-60 éves kornál nem fognak nyugdíjhoz jutni a mai középkorosztály tagjai, hiszen már nem 14 évesen álltak munkába. Ez a korosztály ma is beteges, és nem kap állást 45 felett... A rendőröknek viszont elvenném a korai nyugdíjazást, menjenek irodára, oktassák - vezessék a fiatalokat. Ma már nem a pártállam védelme a feladatuk, amiért (szemet hunyni a nyilvánvalóan nem fair feladatok felett) a sok kedvezményt anno megkapták.
Azzal nem tudom, mi legyen, akik most minimálbérre vannak bejelentve - uis nem mindenki választja magától, adóelkerülésként (bocsi, hogy Deloitte -kompatibilis legyek: adóoptimalizálás céljából). Ez egy nagy-nagy probléma lesz... jobb volna most megoldani.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.08.03. 11:39:35

en lehetnek ennek a szakszervezetnek a tagja, leven vegyesz vagyok

meglepodnenek nehanyan, milyen nyugdijasok lesznek azokbol, akik 40 evig egy szerves laborban dolgoznak. segitek: gyorsan leepulok, hamar temetobe menok

ugyhogy nem kell irigyelni toluk a korai nyugdijat, a legtobb ugysem eli meg a hatvanat (magyarul van talan 2-6 eve, amig visszakap valamit azokbol, amit befizetett)

vomita 2010.08.03. 11:39:43

Az egyetem szolgálati idő. Utána a PHD képzés már nem. Tehát aki képzi magát az szív.

nezet 2010.08.03. 11:40:03

@Muad\\\'Dib:
A gondolkodáshoz az is hozzátartozik, hogy mennyiből lehet osztani:)
Nézd meg az egy főre eső GDP termelést az általad például vett más Europai országokban és nézd meg az egy főre jutó államadóságot is, illetve kiegészítheted az egy főre jutó inaktívak számával

Devil 2010.08.03. 11:40:06

@Бабаяга: Megoldas: sajat nyugdij-elotakarekossagi szamla, lehetoleg euroban (mert az eurozonaban nalunk sokkal okosabb emberek diktalnak, azokban lehet bizni). Majd ha nem lesz szinte semmi nyugdij, a mar most lathato okok miatt, akkor is kapjal valahonnan valamennyi penzt.

Viktus 2010.08.03. 11:40:06

@JaBo:

A mai átlag rendőri munka mivel veszélyesebb mondjuk, mint egy kőműves által elvégzett munkakör?
Szerintem a traffipaxozásban kevesebb rizikó van, mint mondjuk az álványon flexelésben ... szerintem egy 50 éves rendőr ugyanúgy tudja azt a produktumot letenni amit a mai átlag rendőr alkot lásd. traffipax, autók leintegetése.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:42:56

@Muad\\\'Dib: Gondolkodjunk komlexen:

A magyar várható átlagéletkor jelenleg: A helyzet tehát nagyon sokat javult, másfél évtized alatt öt évvel megnőtt a várható élettartam (férfiaknál most 70, nőknél 78 év),

index.hu/belfold/2010/07/05/meghal_a_magyar_de_nem_ezert_fogy/

Az európai átlag: 77,8 év (nők), 70,8 év (férfiak) (2002)

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%BClet%C3%A9skor_v%C3%A1rhat%C3%B3_%C3%A9lettartam

Akkor most miről beszélünk?????

Az egyik adat régebbi, a másik új, de akkor is csak 2-3 év maximum a különbség.

Tehát tartom a 65 év szükségességét.

flora.a 2010.08.03. 11:44:27

Egyébként azt az egy dolgot találom undorítónak a mai nyugdíjas rétegtől (egy részüktől), hogy a legnagyobb nyugalommal tolnak ki önzésből a fiatalokkal (felhasználva erős érdekérvényesítő potenciáljukat), mert nekik kellett és jó is volt az 55-58 éves nyugdíjkorhatár, meg most a sorozatos nyugdíjemelések, -korrekciók, de nekünk lazán kitolnák/ták volna 70 évre a korhatárt, hogy saját hátralevő éveiket megfelelő anyagi biztonságban tudhassák... ez aljasság, és remélem, a mi generációnkban több emberség lesz az utódaink iránt.

Viktus 2010.08.03. 11:44:38

@Kalamona:

Ja csak itt a paradox, hogy önmagában a multi megmondja , hogy x munkáért x pénzt fizet a vállalkozónak , és ha nem ügyeskedsz v.mit a minimális megélhetésért bebuksz. A körbetartozásokról nem is beszélve.
Nem a vállalkozók járnak a milliós luxusautókkal, hanem azon politikához dörgölődzött zsiványok akiknek az elszámoltatását egyik politikai erő sem favorizálta igazából.
A közszolgák egy szép hányadát gond nélkül kielehetne rúgni mindjárt csökkene a kiadási oldal lehetne a járulékokon csökkenteni, hogy ne minimálbéresdin kelljen szarakodni.

fogatlan_provokátor 2010.08.03. 11:46:12

@strohmann'
"Másrészt az aktívaknak "sem esik jól", hogy okos nyugdíjbamenéssel, + még mellette esetleg munkával jobban jár valaki, mint aki még aktívan, fiatalabbként dolgozik, gyereket nevel, lakáshitelt törleszt, stb."

A jogszabályokat nem a nyugdíjasok szavazzák meg, és azért nem ítélnék el senkit ha a saját anyagi megfontolásai miatt él vele. Nem visszaél, hiszen jogosan teszi ha úgy szólnak a törvények.
Ja, mert azt már nem merik megtenni a politikusok, hogy név szerint írják bele, kire vonatkozik egy kedvezmény, így aki beleesik, az kihasználhatja.

Úgy érzékelem, a legnagyobb sikert abban érte el a politikai elittunk, hogyan ugrassza egymásnak a társadalom különböző rétegeit. Az aktívakat az inaktívakkal, a magánszférában dolgozókat a közszolgálatban állókkal, és a sor folytatható.

Miközben mi itt a nyugdíjasok javadalmazásáról beszélünk, már törvényesen nem kell nyilvánosságra hozni a pályázatok elbírálását, az indoklásokat, összegeket , az állami szerződések is mostantól jogosan lesznek titkosak, stb., és azt hiszem, nem lesz kevesebb az a pénz amiről nem fogjuk tudni mire és hogyan használják fel, mint amennyiről itt szó van.
Mert ugye, a nyugdíjemelés nyilvános, az ő jövedelmükről tudhat mindenki, a közalkalmazottak, kormányhivatalnokok béréről is nagyjából. Csak arról nem, adóforintjainkat mire használják fel a gazdaságnál. Kinek lesz belőle magánjövedelme, és már nem kell hozzá a "nokiás doboz" sem.

Devil 2010.08.03. 11:47:05

@strohmann: Biztos ez a 750.000 rokkantnyugdijas?

Devil 2010.08.03. 11:47:18

@flora.a: 1- a gazdasag nincs szetverve. Csak olyan beklyok vannak rakta mint a magyar adorendszer (meg a magyar allam)
2-az elkotyavetyelt gyarakban (legalabbis a tobsbegukben) olyasmiket gyartottak ami senkinek sem kellett. Ami eletkepes volt, az ma is all, termel, munkat ad es adot fizet.
3-Hat engem sajnos nem semmittevesre szocializaltak. Viszont arra tenyleg szocializalnak mindenkit hogy a gondoskodo allam majd megold helyetted minten gondot - ami egy nagy hazugsag, elobbutobb osszeomlik (epp errol beszelgetunk)

mamamama 2010.08.03. 11:47:26

@Kalamona:

A sok hozzászólás közül a tiéd közelítette meg a valóságot
a legjobban.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 11:49:53

@Muad\\\'Dib: És még eccer: a nyugdíjat nem megérdemli a fáradt dolgozó, hanem az állam ad(hat)ja, elvéve azt a pénzt a többi adófizetőtől.

Az állam nem a mennyből kapja a pénzt, hanem csak azt osztja el, amit mástól kényszerrel elvesz.

Ebből kellene kiindulni, nem abból, hogy nekem kényelmesebb otthon maradnom már ötvenévesen, kapirgálva a kertemben, majd a többi szerencsétlen adófizető eltart.

Amerikában nincs is állami nyugdíjrendszer. Mindenki magának tesz el, plusz a munkavállalója tesz neki félre.

Na, nem is fizetnek az amerikaiak annyi adót, mint az európaiak...

Devil 2010.08.03. 11:49:54

@Sieg: A VV Orban demagogiat tekinti a demokracia logikajanak? En inkabb a demokracia betegsegenek tartom.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.03. 12:02:50

Nem tudom, valahogy ezekből a nyugdíjasokkal és nyugdíjrendszerrel foglalkozó írásokból és vitákból ritkán lesz értelmes diszkusszió. Biztos írták mások is, hogy akik a nyugdíjasok ellen hőbörögnek és kvázi éhenhalásra ítélnék őket, azoknak nincsenek szülei és idős rokonai?

Hány olyan család van, ahol a relatíve jómódú nyugdíjas szülők támogatják a gyerekek családját? Szerintem elég sok. Nyilván egy rossz rendszer a saját logikájának megfelelő, végeredményben és összességében társadalmi szempontból rossz alkalmazkodási reakciókat idéz elő. Változtatni ezen lehet és kell, de most Magyarországon egyszerűbb felsorolni a rosszul működő dolgokat, mint a jól működőket.

A jelenlegi nyugdíjrendszerben szerintem egy kettős ígéret van, amit fenntartani hosszú távon valószínűleg nem lesz lehetséges: aki után rendesen és relatíve magas jövedelem után fizették a nyugdíjjárulékot, az a nyugdíjkorhatár elérése után elég magas kezdő nyugdíjat kap. Ennek az igazságosságát nehéz elvitatni, de a rendszer fenntarthatósága érdekében a nyugdíjkorhatár emelése és a helyettesítési arány csökkentése mérlegelhető.

A másik ígéret, hogy akinek a fenti alapon nem, vagy csak nagyon alacsony nyugdíjat állapítanának meg, azokat szociális alapon a nyugdíjrendszer eszközeivel támogatni kell. Ez most is probléma, és újra fog termelődni, ha a rendszerváltás után évtizedeket munkanélküliként vagy feketegazdaságban töltött emberek elérik a nyugdíjkorhatárt, akiknek már a rendszerváltás előtti évek (amikor kb. mindenki szolgálati éveket tudott felhalmozni) keveset fognak a saját jogosultságszerzési pályájukon jelenti. Ez utóbbi körrel kapcsolatban csak rossz megoldások vannak, de ezt én a nyugdíjrendszertől t-k független szociális kérdésnek tekinteném.

Doubledeceker 2010.08.03. 12:03:02

@Devil:

"A VV Orban demagogiat tekinti a demokracia logikajanak? En inkabb a demokracia betegsegenek tartom."

Ez csak nézőpont kérédse, és sajonos most az ő nézőpontja játszik.

A demokrácia ilyenformán működésképtelenné válik.

Amúgy én simán megszavaznám ezt a modosítást, de azzal a kitétellel, hogy 40 év útán mindeki elházhat, de 30 előtt senki sem. Oszt jónapot.

Engem nem az zavar, hogy például faterom, aki ledolgozott 38 éves most elmehetet nyugdjíba 57 évesen, mert becsületesen dolgozott, és még most is dolgozik a házkörül, plusz egyéb becsületes munkákat pénzért, szerintem megérdemelte. Az az igazi vérlázító, hogy rengeteg 40-45 éves ember kerül nyugdíjba, ebben kellene már rendet tenni.

cso zsi 2010.08.03. 12:03:22

A nyugdíjkorhatárt akkor tologassák, ha van munkalehetőség. Már az árufeltöltő fronton is az "oszd meg és uralkodj" elve működik, a korosabb álláskeresők, és a diákmunkások között.
A szüleim nyugdíjasok. Nekem 5 év kell még a "40-hez", de férfi lévén nem vonatkozik rám. Ha 65 a korhatár, akkor még 15 évet kellene dolgoznom. Most épp úgy, hogy bármikor beborulhat a cég, ahol dolgozom. A 6 évvel fiatalabb öcsémnek már egy éve nincs munkája, most épp ő áll szülői támogatás alatt. Ő egyedülálló, nálam van kiskorú, iskolába készülő gyermek is.
Ha holnap megszűnik a melóm, akkor a következő 15 évre kinek, mi a terve?

De hová tűnt Columbo felesége? 2010.08.03. 12:40:29

@Devil: Olvasd el újra a kommentemet.

Igazad van, egyetértünk: szükségszerúség. mint ahogy az is, hogy aki 40-50 évet ledolgozott (és úgysem számíthat hosszú életre, ismerve a magyar statisztikákat), kapjon megfelelő nyugellátást. De aki el is érte a nyugdíjkorhatárt, az kapjon többet (többet is fog).
Differenciálni kell, és ez bizony sok embernek fájdalmas lesz. De ettől még nem lehet magukra hagyni a nyugdíjasokat.

Másrészt ki kell szűrni a rendszerből a lazsálókat (vannak páran) és meg kell tanítani az embreket az öngondoskodásra. Csak az állam nem lesz képes erre.

flora.a 2010.08.03. 12:40:38

@Devil: én azért örülnék, ha pl az Ikarus még megvolna, vagy a Győri keksz, stbstbstb.
a 3. pontodban egyetértek.

Viktus 2010.08.03. 12:40:43

@mamamama:

Mindjárt más lenne a véleményed, ha egyszer kipróbálnád az átlag magyar kkv létformát, amikor biza keményen dolgozol beadod a számlát az áfát meg a többi nyalánkságot előre behúzza tőled az APEH te meg reménykedsz, hogy kifizetik-é a számlád vagy bebuktad.

Devil 2010.08.03. 12:40:51

@agi02: Egyetertek. Az embereket ongondoskodasra kellene szoktatni - csak ezt nem nagyon akarjak lsd nepszavazas az egeszsegugyrol. Es ehhez az ongondoskodashoz joval kisebb allami elvonas kellene, hogy legyen mibol megtakaritani.

Kalamona 2010.08.03. 12:40:52

korkedvezmény? szerintem reális, hisz írták már többen itt, hogy melyik munkakör, miért is érdemli ezt meg.
Én nem irigylem tőlük, a rendőröktől sem, hisz nem mindegyik csak trafipaxozik 25 éven keresztül. Az a...Dusán sem a halálára esküdött fel anno.

és az a nyugdíjas kihez forduljon, akinek nem született/hetett gyermeke?

Tudom, hogy minden esetre nem lehet jogszabályt alkotni, de pont ezért nem kéne pálcát törni a másként élők felett sem.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 12:41:09

@Muad\\\'Dib: és kiegészítve az amerikai vonalat: mivel mindenki saját magának gyűjti a nyugdíjat, így aztán akkor megy el nyugdíjba, amikor úgy gondolja, hogy már megél a nyugdíjalapjából. Ha 70 éves koráig kell ezmiatt dolgoznia, akkor addig, ha már 55 évesen elég gazdag, akkor elmehet 55 évesen is. (Bár nem jellemző, ott a 40 évesek nem azon gondolkodnak, hogy lehetnének már végre nyugdíjasok)

pakesz (törölt) 2010.08.03. 12:41:34

@Muad\\\'Dib: na de igaza van, nalunk a nyugdij a melosokhoz kepest nagyon magas, szerintem a legjobb 5-ben benne vagyunk
atlagban...
mondjam a BKVs ismerosom nyugdijat? hogy 145e?
amikor egy tanitonak vagy orvosnak a kezdo fizetese MAX 110e?
hogy van megbecsulve az orvos, vagy tanito ha egy atlagos munkat vegzo(== proli / nem ertelmisegi) nyugdijas(mondjuk bejelentve be volt es rendesen is fizetett adot!!!) az tobbet kap?
ne mondd hogy ez barhol elofordul!
ne mondd hogy ez termeszetes!
ez gusztustalan, amit a tarsadalom muvel az orvosokkal meg a tanitokkal/tanarokkal!!!

Viktus 2010.08.03. 12:41:57

@Devil:

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=121189&is=1

A nyugdíjasok száma 3 millió felett van. Ebből kb. 780 ezer az úgynevezett rokkantnyugdíjas és 225 ezer megváltozott munkaképességű, egyéb rokkant. Ezeknek kb. a negyven százaléka már elérte a nyugdíjkorhatárt. Érdemes összevetni a feleakkora lakosú Szlovákiában néhány évvel ezelőtt 27 ezer volt a rokkantak száma. A szlovák számokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy ma Magyarországon maximum ötvenezer rokkant lehetne, tehát a többi rokkant igazából álrokkant, vagyis csaló. További döbbenetes adatokat is találunk, ha megnézzük az ONYF állománystatisztikai adatait. A mai 3 millió nyugdíjasból jelenleg kevesebb, mint 1,5 millió a korbetöltött öregségi nyugdíjas a többiek más címeken jogosultak nyugdíjra. Jelenleg 760 ezer nyugdíjas 60 év alatti. Széles körben elterjedt, hogy a nyugdíjasok sokat dolgoztak, azonban alig 490 ezernek van 40 évnél hosszabb szolgálati ideje, ami a 3 millió nyugdíjasnak kevesebb, mint egy hatoda. A szolgálati időről tudni kell, hogy nem a teljes munkával és adófizetéssel töltött éveket jelenti, hanem a mai nyugdíjasoknál beleszámít ebbe a tanulás egy részének az ideje, sorkatonai szolgálat, a munkanélküliséggel eltöltött idő. A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.

Бабаяга 2010.08.03. 12:42:18

@vomita: Ezért kell gyes alatt PHD-t írni, mert az viszont munkaviszonynak számít.
A PhD-ből viszont vonnak ezt-azt, tehát alatta fizetsz járulékot. Legalábbis tőlem vontak.

Devil 2010.08.03. 12:42:24

@Dersu Uzala-38: A nyugdij (az allam altal garantalt nyugdij) egy szocialis vivmany. A kozepkorban biztos nem volt :) se az oskapitalizmusban; es nem is feltetlenul az allam adja hanem pld. a nyugdijbiztositok amik lehetnek akar magankezben is.
Ezt elvileg azzal erdemeled ki hogy hosszu evekig fizetsz nyugdij-jarulekkot. De csak elvileg; nincs arra garancia hogy 30-40 ev mulva az allam lesz olyan helyzetben hogy a jarulekok alapjan fizessen neked nyugdijat - sajnos.
Az igazi garancia a jol mukodo oktatas, jol mukodo gazdasag, okos beruhazasok, sok gyerek - de ezt a nyugdijrendszer elfedi az allampolar elol, garanciakat iger amikrol nem tudja hogy meg fogja-e tudni tartani oket.
Ennek pesig siras-rivas lesz a vege, barki lathatja.

cso zsi 2010.08.03. 12:42:33

@Dersu Uzala-38: "És még eccer: a nyugdíjat nem megérdemli a fáradt dolgozó, hanem az állam ad(hat)ja, elvéve azt a pénzt a többi adófizetőtől."

Akkor (talán) mégegyszer: Megdolgozott érte, levonták a béréből, bele a nagy közösbe. A rendszerváltás és az adózás előtt súlyos százalékok mentek a nagy kalapba, abból épültek/újultak meg azok az utcák is, amiket mára már fizetőssé tettek. "Ingyenes" volt az oktatás is, a telefon (akinek volt), és a víz olcsó volt. Csak épp a valós jövedelem nem került a dolgozó zsebébe. 1975 óta van munkaviszonyom, ipari sulival együtt. A rendszerváltás után önkéntes(nek nevezett, de köztelező) nyugdíjpénztárba kellett lépni. Anyám pénzét elsíbolták, mert "becsődöltek".

Mit akarsz még elvenni, abból, ami az enyém?

Sir Galahad 2010.08.03. 12:42:42

Semmilyen zsarolási potenciálja nem lenne a nyugdíjasoknak, ha még az idősek is kelendőek lennének a munkaerőpiacon. És rokkantnyugdíjas sem volna ennyi, ha lenne elegendő tisztességesen megfizetett munkahely. Azonban, mivel mindkét dolog a sci-fi kategóriájába tartozik, a politikusok nem tehetnek mást, mint hogy a társadalmi robbanást megpróbálják elodázni addig, ameddig lehet. Megakadályozni nem lehet, semmivel.

Anyadamedve 2010.08.03. 12:42:52

Muterom 14 éves kora óta dolgozik folyamatosan. Fizeti rendesen az adót, bejelentett állása volt végig. Idén lett meg a 40 éves szolgálati ideje. Miért ne mehetne el nyugdíjba? Ha a fidesz nem vezetné be az intézkedést, akkor még 8-10 évet kéne dolgoznia. Közben meg a fél ország munkanélküli. Egyébként meg nem hinném, hogy túl sok ember rendelkezik ennyi munkában töltött évvel.

Csore60 2010.08.03. 12:42:54

A nyugdíjasok száma óhatatlanul nőni fog, mert elöregedő társadalomban élünk. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a fiatalok munkát és megfelelő bért kapjanak, tudjanak boldogulni, gyerekeket vállalni. Én nem hiszem, hogy aki 40 év munkaviszonyt fel tud mutatni, az ingyenélő élősködő lenne. Azok az élősködők, akik nem vagy alig dolgoztak, dolgoznak, kapják a segélyt.
Mindennél fontosabb lenne a fiatalok munkába állítása. Akit 18-20-25 évesen leszoktatnak a munkáról, azt később nagyon nehéz lesz integrálni a munka világába.

salander 2010.08.03. 12:42:59

@Devil: Nem, mert igazából 800 000. Ebből 450 000 korhatár alatti.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-264580

Pl, de több helyen leellenőrizheted.

salander 2010.08.03. 12:43:04

Ja amúgy Kalamonának igaza van: Miért nem a fekete meg szürkegazdaságnak mennek neki? Mert az még több embert érint vagy azokat esély sincs "leszalámizni"? Jobb az érdekérvényesítő képességük?

moncayo 2010.08.03. 12:43:06

El kellene törölni a nyugdíjat. A anno befizetett pénz úgy sincs meg, a mindenkori kormányok elverték, így nincs pénz = nincs nyugdíj. Persze így eltörölhető a nyugdíj járulék is. Nem lenne mit ellopni a kormányoknak.

JaBo 2010.08.03. 12:43:24

Most sokan utálni fognak ezért, amit leírok: nem az államnak a dolga az egyéni szociális problémák megoldása. Az ő feladata a hosszútávú fenntartható államháztartás, alacsony hiánnyal. Ami pénz van csak abból gazdálkodhat. Akinek problémája van, az forduljon az illetékes önkormányzathoz kérelemmel, és majd az a rendelkezésére álló forrásokból vagy segít vagy nem.
Az állam fő dolga, hogy olyan szabályozói, pénzügyi, jogi helyzetet teremtsen, hogy a magánvállalatok itt hazánkban teremtsenek munkát. Mert nem az államnak kell elsősorban munkát adni és teremteni, hanem a magánszektornak. Az állami munkák és nyugdíjak abból vannak, amit a magánszektor megtermel. Ha a magánszektor nem termel mindenki más is éhen hal. Ez a szomorú tény!

Italo Balbo 2010.08.03. 12:43:34

A megoldás, hogy a svéd modellt át kell keresztelni vmi nemzetikereszténnyé. Mondjuk római modell

jet set 2010.08.03. 12:44:03

Vezetnék már be végre a svéd modellt!
Ott a nyugdíjra szánt összeg osztódik annyifelé ahány nyugdíjas van, persze súlyozva. Ha kevesebb jut a nyugdíjkasszába, mert válság van, sok a munkanélküli, akkor csökken a nyugdíj. Nincs fix nyugdíjkorhatár. Mindenki lekérdezheti, hogy ha holnap nyugdíjba megy, akkor mennyi nyugdíjra számíthat. Ezen információ birtokában eldöntheti, hogy el akar-e menni nyugdíjba vagy sem.

AnnaKarenina 2010.08.03. 12:44:12

A kommentelők többsége szerint ismét lehet találni egy réteget, amelyik felelős az ország bajaiért, és ahogy elnézem, a többségnek se anyja, se apja, se nagyszülője, se ő maga nem akarja megérni nyugdíjas éveit, mert ez következik a kommentjeikből.
Több tárgyi tévedés is van.
Először is a számok (2009-es adatok, forrás: mek.niif.hu/07400/07449/07449.pdf)

Az öregségi korhatárt betöltött nyugdíjasok: 1,731 millió,
ebből 308 ezer a korhatár alattiak száma (ők a korkedvezményesek)
Rokkantnyugdíjasok összesen: 779 ezer
Itt nagyon fontos lenne a különbségtétel, mert ez a szám tartalmazza a már öregségi korhatárt elérteket is, akik már amúgy is nyugdíjasok lennének. Itt nem adnak meg külön adatot, pedig fontos lenne, mert akkor láthatnánk, hogy mennyi a korhatár alatti rokkantnyugdíjas.
(Megjegyzem, kb. 500 ezer főre nem ad magyarázatot az anyag sem, vagy nem voltam elég alapos, mert az összes nyugdíjban, járadékban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 3 millió.)

Ami alap, hogy ma is 40 éves munkaviszony után lehet elmenni nyugdíjba, azonban az életkori határok úgy vannak kialakítva, hogy szinte kivétel nélkül mindenkink többet kell dolgoznia pár évvel a 40 év fölött. Tehát az állam pár évet kihasznál a leendő nyugdíjasból, amikor még mindig nettó befizető.

Aki most fiatal, annak is érdeke lenne a 40 év munkaviszony meghatározás, mert míg a mostani nyugdíjasok ténylegesen ledolgozták a 40 évüket (sőt többet, ld. fent) és ezenközben többnyire nem minimálbéresek voltak, mert akkor ez még nem volt szokás, tehát fizették a járulékaikat, addig a mai fiataloknál a 40 év összegyűjtése nehezebb ügy lehet.

Az ember érti, hogy gazdaságilag az volna jó, ha a nyugdíj egyre későbbi életkorban kerülne fizetésre, de ugyanakkor emiatt nem tudnak belépni a fiatalok, és az is könnyen belátható, hogy egy 60 év körüli ember munkavégzése (és most tekintsünk el a bizonyára létező kivételektől) már nem egyenértékű egy 30 éves ember munkavégzésével.

Jó lenne, ha mindenki megértené, hogy a nyugdíj nem szociális ellátás, hanem munkával, befizetéssel megszerzett jog. Ennek megadóztatása a legnagyobb igazságtalanság, hiszen befizetésből keletkezett.

Jó lenne, ha valamelyik kormány venné a bátorságot, és elszámolna azzal, hogy a rendszerváltáskori és utáni TB-alappal mi történt, mert biztosan nem az, ami a két világháború közötti OTI-nál pl., vagyis hogy jól fektették be és és még hasznot is hozott.

A demográfiai adatok előre mutatják a tendenciákat, a népesség öregedik (egész Európában), a problémát kezelni kell, de nem lehet leverni egy olyan rétegen, amelyiknek nem volt választása, jövedelme egy részét kötelezően, de nagy bizalommal rábízta az államra, és ráadásul a pótlólagos jövedelemszerzési lehetősége már erősen korlátozott, vagy éppen egyenlő a nullával.

Az olyan minősíthetetlen elképzelések, mint az, hogy a nyugdíjat adják a nyugdíjas gyerekeinek, már nem is lehet mit kezdeni, a saját jogon szerzett jogosultság pont arra való, hogy ne legyen rászorulva senkire a nyugdíjas, ezzel tudja megkönnyíteni a gyerekei életét.

Tehát az is biztos, hogy csak a gazdaság fellendülése tud segíteni minden korosztály meglévő problémáján, és ezt kell számon kérni a politikusoktól.

Minden kommentelőnek hosszú életet kívánok és rendes öregséget.

uni1002 2010.08.03. 12:44:15

@Yasashi Tanuki: Mi az, hogy azoknak csökkenjen a nyugdíja, akik nem neveltek gyereket?
Pont fordítva igazságos. Ezek a gyerektelenek, dolgoztak, fizettek adót, azok helyett is akik a maguk örömére gyerekeiket nevelték. Eleget fizettek be , hogy Te nevelgethess. Megint tőlük akarsz elvenni? Ha már csökkenteni akarnak, akkor a gyerekesekkel tegyék, hiszen azokat majd a gyerekeik segíthetik.

uni1002 2010.08.03. 12:48:39

@flora.a: Ha nem vetted volna észre, nem a mostani nyugdíjasok, hanem a Te korosztályod emelgeti a Te nyugdíjjogosultsági éveidet. Azok a 20-40 évesek, akik kormányoznak. Ott keresd az emberséget...

Muad\\\'Dib 2010.08.03. 12:48:42

Egyébként, akit tényleg érdekel a téma, valódi adatokkal, az itt próbálkozzon:
ec.europa.eu/economy_finance/publications/publication14992_en.pdf

Viktus 2010.08.03. 12:48:43

@uni1002:

A szitu ezzel szemben az, hogy a gyerek igencsak jelentős befektetést igényel amit a szingli nyaralásra költ , és nem gondoskodik a termelő népesség reprodukciójáról. Annyit meg egy szingli sem fizet be amiből zsíros nyugdíj járna évtizedekig.

egyenlítő 2010.08.03. 13:06:03

A nyugdíjaskérdés végső megoldását nem tudom, de talán az itt kommentelőkből összeállhatna egy bizottság, amely Wannsee-ben megállapodna benne.

Roy 2010.08.03. 13:06:05

@jet set: Ott tudod mennyi a nyugdíj? Nos nem annyi mint nálunk.
Itt sok nyugdíjasnak még a betevő falatra sem telik.
A mai fiataloknak még nyugdíja sem lesz (minimálbér vagy még az sem).

uni1002 2010.08.03. 13:06:10

@Viktus: A szingli nem kapott szocpolt, gyest, gyermekápolási szabadságot, nevelési segélyt, egy fizetéséből él, és abból fizeti a rezsiét, és ha nincs munkája, akár éhen is halhat, mert senki nem támogatja.
Az érem másik oldala...

egyenlítő 2010.08.03. 13:06:11

Az összehasonlítás kedvéért:

Az egyik borsodi faluból panaszkodott a polgármester, hogy a cigányok nem mennek el dolgozni.
- Van munkahely a környéken?
- Kazincbarcikán, a Borsodi Vegyiműveknél volt, de már ott is évek óta csak leépítenek.

uni1002 2010.08.03. 13:06:16

@Viktus: Ja, és mitől lenne zsíros nyugdíja. Attól nem kap többet, hogy szingli. A gyerekes viszont visszakap egy csomó pénzt, a különféle támogatások címén, amiben a szingli befizetései is benne vannak.

AnnaKarenina 2010.08.03. 13:06:21

@Viktus: Szerintem már el kellene hagyni ezt a sztereotípiát, hogy a gyereknevelők teremtik meg a későbbi nyugdíjfizetés alapját.
Magán-nyugdíjpénztárakba megy a nyugdíjjárulék jelentősebb része saját számlára, csak töredék az állami nyugdíjalapba. A munkanélküliség valamilyen szinten állandósulni fog, szerintem nem kell/ene leendő munkanélkülieket szülni.

egyenlítő 2010.08.03. 13:06:35

Tessék mondani, ha a nyugdíjkorhatárt felemelik, nem-e fog-e csökkenni-e a munkakezdők által betölthető állások száma?

Tessék mondani, a munkaadók mikor járnak jobban, ha a negyvenéves gyakorlattal rendelkezőt foglalkoztatják tovább, vagy ha ötéves gyakorlattal rendelkezőt vesznek fel helyette?

Vajon a közalkalmazotti státusból miért küldenek szinte mindenkit nyugdíjba, ha eléri a korhatárt? Egyetemi oktatót 65, egyetemi tanárt 70 éves korban kötelező nyugdíjazni.

Kalamona 2010.08.03. 13:07:04

írogatok vehemensen, talán megjelenik valamikor...

kapkodom a fejem az itt olvasottak miatt:, állami?, magán?
a fene sem tudja...45 előtt voltak az ilyen-olyan...Egyletek, államosították, a befizetett pénzünk odalett, most meg a magánpénztárak mondhatnak bármikor csődöt. Nekem asszem marad a szalmazsák:(
A gyerek valóban jelentős befektetést, de soha nem az számított, hogy térít-e majd az állam. Annyit vállaltunk, amennyit fel tudtunk nevelni.
Felháborítónak tartom, hogy valaki azért vállal több gyereket, mert az államnéni, majd ad hozzá lóvét!:(

Az átlagéletkort már valaki pedzegette itt. Évtizedekig nagyon ritkán élvezheti valaki a "zsíros" nyugdíjat, ezt a feltett grafikonok is jól mutatják.

uni1002 2010.08.03. 13:12:59

@egyenlítő: A régi tanárom hetven felett van, és pillanatnyilag is docens egy műszaki egyetemen.

mamamama 2010.08.03. 13:13:04

@Viktus:

Nem változna meg a véleményem,függetlenül attól,hogy nagyjából ismerős a téma családi vonatkozásban is és ismerettségi körben egyaránt.

Viszont a csalás,ügyeskedés minden formáját gyűlölöm és elutasítom.

A nyugdíjasokkal kapcsolatban pedig az a véleményem,hogy ismét bűnbakra van szükség,akikkel össze lehet ugrasztani az aktívakat (vagy az éppen adócsaló, tb-t nem fizető népséget).
Az utóbbi 2 év megszorításait a nyugdíjasok tűrték és viselték a legkorrektebb módon.

A rokkantnyugdíjakat magam is felülvizsgálnám.

Kalamona 2010.08.03. 13:17:20

@Kalamona:
valahova eltűnt 3 beírásom:(
az egyikben azt ecseteltem, hogy Édesapám 93 éves, 57 évi meló után kap 101 eHuft-t. Most üssem agyon, hogy másoknak több maradjon a nyugdíjkasszában?:(
Egyébként én húznék egy maximális korhatárt, aztán aki bírja egészségileg, az melózhasson tovább, nemtom, hogy ez itthon miért csak a bírákra érvényes.

Aztán az is elgondolkodtató a számomra, hogy miért is van ennyi állásajánlat a hírdetésekben?, miért nem találkozik a kereslet a kínálattal?:(...ötleteim természetesen vannak.

is 2010.08.03. 13:17:25

@pucros: ez tortent pedig 2008-ban a vizitdijnal, es a tandijnal is. ugye milyen hulye volt az a 84%?

Yasashi Tanuki 2010.08.03. 13:24:49

@uni1002: "A szingli nem kapott szocpolt, gyest, gyermekápolási szabadságot, nevelési segélyt, egy fizetéséből él, és abból fizeti a rezsiét"

Ha lemond a nyugdíjáról is akkor nem kell többet fizetnie, mert azt a felosztó kirovó rendszerben bizony a gyereket vállalók adótfizető gyerekei fogják majd kitermelni.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 13:25:09

@cso zsi: Félreértés ne essék, a most nyugdíjas is eltartotta az elöző generációt, ezért nem kegyelemkenyér a nyugdíj én nem is ezt mondtam.

Ha jól sejtem, most az idő előtti nyugdíjazásról van szó, ami finoman szólva is erőn felűl megterheli az államot.

Aki elmegy 40-50 évesen nyugdíjba, az nemhogy az adófizetőkön élősködik még 15-25 évig, de még adót sem és tb-t sem fizet.

Ennyit mondtam, nem azt, hogy nem érdemli meg a nyugdíjat, aki ledolgozott x évet becsülettel.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.03. 13:25:21

Az internetes vitákban, legyen szó a nyugdíj- vagy adórendszerről, az adósok helyzetéről, munkahelyi problémákról, vagy szinte bármiről, visszatérő és nagyon széles körre jellemző felfogásbeli elem, hogy a munkahelyekre úgy tekintenek, mintha lenne belőlük x darab, akár a parkolóhelyekből az utca egy adott szakaszán. Ezeket valamikor, valamilyen módon betöltötték bizonyos emberek, ahol általában a szerencsének és a kapcsolatoknak tulajdonítanak jelentőséget, a személyes tulajdonságoknak sokkal kisebb mértékben. Az egészet valami gyanú, nemszeretem hangulat lengi körül.

Eltekintve attól, hogy munkát vállalni és végezni a legtöbb embernek szükségszerűség, sokszor valóban terhes dolog, szerintem itt is igaz, hogy olyan és annyi munkahely lesz egy országban, amennyit a lakók "megérdemelnek": munkaadóként létrehoznak, munkavállalóként be tudnak tölteni. A keresleti oldal sokkal rugalmasabb, mint a kínálati, ami viszont azt is jelenti, igazából a kínálati oldal változása tud csak nagyobb mértékű foglalkoztatás bővüléshez vezetni. Ilyen alapon minden olyan lépés, ami a munkaerőpiacra történő belépést és ottmaradást segíti, létfontosságú a gazdasági fejlődés szempontjából, és az a szemlélet, ami pl. az idősek nyugdíjba zavarásával próbálja a foglalkoztatási gondokat enyhíteni, elhibázott ostobaság.

Az idősebb emberek munkában tartása nem rontaná, hanem javítaná a fiatalok hosszú távú elhelyezkedési esélyeit, mert segíti azoknak a vállalatoknak a fejlődését, amelyek rá vannak utalva az idősebb kollégák tapasztalatára - nem utolsó sorban a fiatalok oktatása, fejlesztése terén. Természetesen csak akkor, ha értelmes, értékteremtő munkáról van szó, mert a látszatállásokat tényleg jobb és igazságosabb lenne tombolán kisorsolni az erre vágyók között. Nagyon sok munkahely kisebb vagy nagyobb mértékben személyre szabott, egyáltalán nem biztos, hogy az idősebb kolléga nyugdíjba vonulása után betöltik, vagy hasonló státuszú és jövedelmi szintű emberrel töltik be a pozíciót.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 13:29:52

@AnnaKarenina: "Szerintem már el kellene hagyni ezt a sztereotípiát, hogy a gyereknevelők teremtik meg a későbbi nyugdíjfizetés alapját."

tudomasom szerint a mai nyugdijasok penzet a mai AKTIVOK teremtik meg, es a mai aktivok azok a mai nyugdijasoknak a gyerekei!!!
nehez lenne ezt felfogni?
ja nem a mai adofizetok ugy teremtek a fakon es csak le kellett akasztani...

a masik szinglinaci az uni1002 ervelesevel meg nem tudok mit kezdeni...
annyira sotet es annyira hisz enne hogy igaza van...

Kalamona 2010.08.03. 13:32:16

Jól eső érzéssel olvasom, hogy már nem csak a bírák melóznak 70-75 éves korig.

A korkedvezményes nyugdíjakhoz még az is hozzátartozik, hogy ezek az emberkék sokkal magasabb fizetéssel voltak állományban az un., veszélyességi pótlékkal, így nem biztos, hogy élősködnek, hisz sokkal magasabb járulékokat fizettek.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 13:37:45

@Kalamona: Több katona ismerősöm van, aki 40 évesen elment nyugdíjba, 200 ezer Ft-os nyugdíjjal.

Nézzük, milyen veszélyeknek tették ki magukat: az egyik 3(!!!!!) egyetemet végzett el közben, és két felsőfokú nyelvvizsgát tett le, persze szigorúan az adófizetők pénzén.

A másik, akivel kölyökkoromban még egy albérletben is laktunk, 5 évig nappali diákként(!!!!!!!!!) járt a jogi egyetemre, miközben főhadnagyi fizetésért élte a diákok kemény és veszélyes életét. Ezután elment a minisztériumba aktatológatónak.

Tényleg, írtó veszélyeknek voltak kitéve, de tényleg....

Balek 2010.08.03. 13:54:19

mióta van nyugdíj? mondjuk 120 éve. Nagyjából nyugodtan kimondható: ez a kísérlet nem jött be. Lehet visszatérni a sokezeréves módszerhez: gyűjtesz magadnak és/vagy gyereket nevelsz aki eltart és/vagy dolgozol, amíg bírsz. Ha egyik se, akkor éhenhalsz.

uni1002 2010.08.03. 13:54:29

@pakesz: Már az is szép teljesítmény hogy elolvastad. Kösz.

Kalamona 2010.08.03. 13:54:45

@pakesz:
Igazad van, ezt le is írtuk. Nekem csak azzal van a bajom, hogy a mai AKTÍVAK háromnegyede zsebre melózik, ergo nem ebből tartják el a nyugdíjasokat, akik évtizedeken keresztül tejeltek.
nehéz lenne ezt felfoni?:)
Járva az országot, álmélkodom, hogy sperc alatt nőnek ki a villák a földből, a piacokon/üzletekben látom a vásárlási lázat, Balatonon a wellness hétvégéket és még folytathatnám.

Miből???

egyenlítő 2010.08.03. 13:54:54

@uni1002: pl. a Kecskeméti Főiskola foglalkoztatási követelményrendszeréből:

"(4) Főiskolai tanár, egyetemi tanár közalkalmazotti jogviszony keretében csak a 70. életév betöltéséig alkalmazható, mivel a rektor a Kjt megfelelő szabályai alkalmazásával felmenti a főiskolai tanárt, egyetemi tanárt. A rektornak – a 70. életév betöltésére tekintettel – nem kell kezdeményeznie a miniszterelnöknél, köztársasági elnöknél a főiskolai tanári, egyetemi tanári cím alóli felmentést."

obalasz 2010.08.03. 13:55:02

Jelentős torzítás van ebben a posztban.
Véleményem szerint semmilyen baj sincs azzal, ha valaki 40 évesen nyugdíjba vonul.
"Részben azért, mert Magyarországon mennek leghamarabb nyugdíjba a dolgozók – miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra..." Aki már 40éve dolgozik az valószínűleg nem későn lépett be a munkaerő piacra, hanem fiatal korában 18-20 évesen, azaz nem 25-28 évesen, mint ahogyan az jellemző ma. A mai nyugdíjasok jelentős része 81% -a kevesebbet dolgozott mint 40 év (2. ábra)!!!! Ezért szerintem elképesztő igazságtalanság ezeket az embereket nem engedni nyugdíjba. Sőt a mai nyigdíjasok 43%-a 1,29 millió ember) 63 éven aluli, azaz fiatalabbak, mint azok az emberek akikről most beszélünk.
Azaz ha ezt a törvényt nem hozzák meg, megint az szív aki rendesen végig dolgozta az életét, adózott, és növelte a GDP-t.

Kalamona 2010.08.03. 13:55:03

@Dersu Uzala-38:
Te miért nem lettél katona?

szőketisza 2010.08.03. 13:55:21

@Dersu Uzala-38: Csak az a szerény megjegyzésem lenne, hogy az állami bevételek kisebbik hányada származik a személyi jövedelemadókból, és jellemzően ezt sem a vállalkozók, vagy a minimálbérre bejelentett aktív dolgozók fizetik. Az állam legnagyobb bevételi forrása az ÁFA, amit viszont minden nyugdíjas fizet.

cso zsi 2010.08.03. 13:55:42

@Dersu Uzala-38: Mennyi is egy "generáció"? A dolgosabbik fajtánál 25-30 közé tevődik a gyerekvállalás, míg másoknál 16-20 között akár 3 gyerek is megvan. Ez utóbbiak másfél - 2 milliónyian vannak, és ha megkapirgálnánk, a 700000 leszázalékoltból igen sok lenne köztük.
Mióta van szociális rendszerünk, nyugdíjjal? Az 1920-30 között születetteket alig tisztelték meg valami nyugdíjnak látszó pénzzel, ha nem került közel a tűzhöz jó időben.

szőketisza 2010.08.03. 13:56:04

Csak az a szerény megjegyzésem lenne, hogy az állami bevételek kisebbik hányada származik a személyi jövedelemadókból, és jellemzően ezt sem a vállalkozók, vagy a minimálbérre bejelentett aktív dolgozók fizetik. Az állam legnagyobb bevételi forrása az ÁFA, amit viszont minden nyugdíjas fizet.

sashimi 2010.08.03. 14:03:04

Velemenyvezerunk meglehetosen megerto a fidesszel.

"Reméljük, a minapi nyilatkozat csak a közelgő választásoknak szólt, és utána gyorsan el is felejthetjük."

Erdekelne, hogy a szimmetrikus helyzetet,
GYF 2006-os valasztasok elott szerepleset, az akkori torvenyalkotast is ilyen elnezoen vizslatja-e?

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:03:09

@Kalamona: vagy naplopó, aki a segélyt várja. (Ezzel nem azt mondom, hogy a katona naplopó, csak hogy ennyi erővel ezt is kérdezhetnéd)

Egyébként nem tudom. Ha több eszem lett volna 18 évesnek, katonának mentem volna, tűzoltónak és most akár már nyugdíjas is lehetnék annyiért, mint amennyit most munkával keresek. Dolgozzon más, igazad van.

Jucimama 2010.08.03. 14:03:15

Sajnos az idősebb magyar dolgozók egészségi állapota nem hasonlítható össze egy fejlett nyugati demokráciában élő állampolgáréval. Ennek az állapotnak számos oka van, hosszú lenne itt felsorolni.
Rengetegen közülük már 55-65 évesen is romosak, tőlük felesleges elvárni, hogy a munkaerőpiacon maradjanak, érdemi munkát nehezen tudnak végezni (tisztelet a kivételnek).

Inkább a fiatal munkavállalók munkába állását kellene szorgalmazni, ezzel lehetőséget teremteni arra is, hogy családot alapítsanak, gyermekeket vállaljanak. Mert ezt természetesen sokkal könnyebb megtenni fizetésből, mint munkanélküli segélyből. Legalábbis egy normális, azaz méltó emberi színvonalon.

Aki pedig megdolgozott a nyugdíjáért becsületesen, azt ne nyaggassuk, ne alázzuk meg embertelenül, próbáljuk meg tisztelni azt, amit a közös asztalra már letettek. Mint más, fejlettebb államokban.

Kalamona 2010.08.03. 14:03:24

@Dersu Uzala-38:
Biztos nem mondok újat, de a nyugdíjkiszámításnak fillérre pontos szabályai vannak. Az általad leírtak számomra azt jelentik, hogy magas volt az ismerőseidnek a fizetése, így lett magas a nyugdíjuk, mert magas járulékokat vontak le Tőlük.

Egyébként én nem az aktatologató katonákra gondoltam - Ők nem is kapnak veszélyességi pótlékot-, hanem tűzszerészekre, bányászokra, kémiai-, fizikai kutatókra stb., ami a jogszabályokban is fel vannak sorolva.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:08:24

@szőketisza: Kedves Tisza, aki jövedelemadót is fizet, az is fizet áfát. Vagyis a nyugdíjashoz képest akkor duplán adózik.

spinat 2010.08.03. 14:08:45

@AnnaKarenina: már miért ne lehetne adót és járulékokat vonni a nyugdíjból? Hiszen a bruttóból vonják, nem?

Az lehet, hogy a nyugdíj saját munkával megszerzett jog, viszont nem a saját befizetéseid kapod vissza, hanem azt osztják szét, amit az aktívak befizetnek, plusz amit az állam e célból hitelt felvesz.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 14:08:49

@Kalamona: "hogy a mai AKTÍVAK háromnegyede zsebre melózik, ergo nem ebből tartják el a nyugdíjasokat, akik évtizedeken keresztül tejeltek."

ez mesze vezet...
nem az SZJA a legnagyobb adovbevetel!!!
aki zsebbe kapja az azert nem 0% adoval veszi ki hanem barhogy is ugyeskedik, legalabb 10%! ezek utan AFAt fizet ha fogyaszt, es ezek sokkal jobban megengedhetik maguknak a benzint is, amin nagy az adotartalom...
ezert hogy ez tovabb javuljon kelett volna az ingatlanado, de azt Orban a hatalom megszerzesenek erdekeben kicsinalta...

amugy felolem bevezethetnek, hogy nyugdijat ugy kapjon hogy az egyik resze az a gyereke altal befizetett adobol legyen kozvetlenul...
igy nem csak a gyerektelennel lesz kicseszve, hanem azokkal is akinek a gyereke kulfodre kiment :)
(meg egyszer egy reszenek kellene hogy bejojjon ebbol!!! teszem azt a nagy atlagban a 30% -a a nyugdijnak!!!)

uni1002 2010.08.03. 14:16:57

@egyenlítő: Az lehet hogy csak címe van meg, de tanít az egyetemen. Ehhez nem kell közalkalmazotti jogviszony, valószínűleg nyugdíj mellett csinálja.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:17:02

@Kalamona: két dolog: nem az a kérdés, hogy mennyit vontak le tőlük, hanem az egész poszt arról szól, hogy ezek az emberek átlag mondjuk 8 év helyett 33(!!!!!) évig kapnak nyugdíjat úgy, hogy közben már semmi adót és tb-t nem fizetnek. Ez a gond, nem más.

A másik: ha valakinek az állam a munkaadója, akkor a járulékait is az állam, azaz a többi adófizető állja, tehát amikor dolgozik és adót elvonnak tőle, az is csak látszatelvonás a többi adófizető szempontjából. De ez már egy másik kérdés.

Kalamona 2010.08.03. 14:17:05

@Balek: ezt a 120 évet fejtsd már ki lécci pontosabban, vagy legalábbis a forrásaidat tedd már közzé, hisz ha visszaszámolok, akkor ez azt jelenti, hogy 1890 óta...

Viktus 2010.08.03. 14:20:23

@Kalamona:

Nézzük demagógia diadala. Mennyi rendőr is van? mennyi is kockáztatja az életét akció közben? nem a számodra kedvező eredmény jönne ki az biztos.

index-cenzura.biz 2010.08.03. 14:27:57

ja és mégvalami. a gyereket tartsák el a szülei, a szülőket meg majd tartsa el a gyerek.
abnormális dolog, hogy mások gyereke után járó családi pótlékot én fizetem, és mások nyugdíját az én pénzemből finanszírozzák, akaratom ellenére.

Kalamona 2010.08.03. 14:28:07

@spinat: igenám!, de amit évtizedeken át befizettél és van hozzá kedved kiszámolni, meglátod, hogy az inflációval együtt megemelt összeggel még mindig több, mint, amit kézhez kapsz.
Hova lett a többi befizetés?

Az igaz, hogy az állam rizikója, hogy esetleg túléled az "átlagéletkort" és akkor valóban el, kell, hogy tartson.

Nem véletlenül vannak a százalékok úgy megállapítva, ahogy.

index-cenzura.biz 2010.08.03. 14:28:09

nem értem, hol érdeke ez a fidesznek.
ha kell, inkább nem lépnek be az eu-ba, csak megtarthassák a hatalmukat és a pénzüket.

csak akkor lesznek ebben érdekelnek, mikor már nincs mit lopni az országban, és szart sem ér a forint. Addig meg van még.. 3 év?

Patrese 2010.08.03. 14:28:19

Érdekes hogy ilyeneken kell lovagolni a mai magyar életben folyamatosan. Legyen 40 év szolgálati idő? Legyen. Akkor változtassuk meg kicsit a képletet, ami alapján a nyugdijat kiszámolják. "Kicsit" legyen benne fajsúlyosabb a munkában eltöltött munkaidő, ahol súlyosan legyen büntetve a kevesebb, és jutalmazva a több munka. Ja hogy csak 45 év szolgálati dőnél jön ki "korrekt nyugdij, 35-40 évnél lényegesen kevesebb? Nem probléma, el lehet menni nyugdijba...

Én inkább valóban kőkeményen korlátoznám a nyugdijasok visszafoglalkoztatását. Ha elment nyugdijba akkor pihenjen, és hagyja meg a munkahelyet azoknak, akik munkanélküliek...

Kalamona 2010.08.03. 14:29:33

@Viktus:Miért szocsizol? én egyetlen egy rendőr említettem név szerint.
Egyébként, nagyon sokan, naponta vannak életveszélyben. Tudod Kedves, nem csak trafiznak, ha ismernéd a számokat, akkor nem a számodra eredmény jönne ki, az biztos.

"Nézzük demagógia diadala" számomra értelmetlen és értelmezhetetlen. Mit akartál ezzel közölni?

Viktus 2010.08.03. 14:31:07

@AnnaKarenina:

Magán nyugdíjpénztár alapban igen rizikós történet jórészt az is államkötvényeket vásárol tehát részben azon múlik a teljesítőképessége, hogy a Magyar Köztársaság beszed-é elég adót ezeket fizetni ... a másik részét meg többnyire kockáztatja a tőkepiacon , ahol jelenleg pl. elég bukó szériában voltak.

@Kalamona:

Mert jelentős részük pl. v.mi ügynökösdis állás, ahol nincsen bejelentősdi meg fix bér ... vagy egyéb huncutság.

Jah csak tudomásul kellene venni az ilyen "közszolgák" járulékai papíron léteznek az állam egyik zsebéből teszi a másikba a pénzt.
Az a réteg aki igazából eltartja ezt az országot van max. egy millió fő, akik értéket termelnek közvetlenül, vagy v.mi multi közvetítésével ... hiába lököd itt a sódert, ha nincsen a multi-kkv kombó a katona járulékából nem él meg az állam mivel nem is tudná miből levonni, ha azt a kis maradék birkát nem tudná már a végletekig megnyírni.

A villákban pedig éppen azok üldögélnek akik jó behúzzák a dolgozókat, vállalkozókat, de jók a politikai kapcsolataik.

Void Bunkoid 2010.08.03. 14:31:23

A sok kesergés meg tenninemtudás helyett vessük be a Harmadik Birodalom módszerét. Állami szinten raboljunk műkincseket, aranyat, bankokat, valamint hamisítsunk dollárt (igaz ők fontot hamisítottak), persze a hozzá tartozó népirtás elhagyásával, mindjárt kolbászból lesz a kerítés vagy négy-öt évig, amíg a 21. századi Szövetségesek le nem nyomnak minket, a nagyszabású somogyi partraszállás utáni offenzívájukkal :)

AnnaKarenina 2010.08.03. 14:32:34

@pakesz: Még egyet is lehetne érteni veled, csak hogy valójában az úgy van, hogy a mostani nyugdíjas rábízta a pénzét (mert kötelező volt) az államra@spinat: , hogy legyen neki nyugdíja. Ilyen szempontból teljesen érdektelen, hogy az állam miből teremti elő a mindenkori nyugdíjakat. De azért az már ne legyen, hogy a kötelező 40 évi járulékfizetés után, bárki is széttárja a karját, nem sikerül megoldani a nyugdíj problémát.
@spinat: Mi bruttó? A nyugdíj az nyugdíj, a korábbi befizetéseidből, azok arányában keletkező jövedelem. Hányszor akarnád megadóztatni?

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:40:37

@Kalamona: az első nyugdíjszerűséget Bajorországban vezették be, emlékeim szerint 1875-ben. Magyarországra több évtizedes késéssel jutott el, ha jól emlékszem 1910-1920 környékén. Az akkori nyugdíjrendszer profin működött, hiszen nem görgette maga előtt a mostani problémát (eltartók-eltartottak aránya).

A gond azzal lett, hogy a vagyonának a zömét ingatlanok képezték, amiket szétbombáztak a II világháborúban. Ezután jöttek Rákosiék, a nyugdíjpénztár maradékát államosították és bevezették a felosztó-kiróvó rendszert, ami ma is van.

Ez akkor jó ötletnek tűnt, mert a természetes szaporodás talán 3/nő volt a jelenlegi 1,2 gyerek/nő.

Viktus 2010.08.03. 14:40:45

@Kalamona:

Megértem , ha rendőr vagy jösz a csúnya vállalkozó szöveggel miközben az emberek v.hogy nem nagyon érzékelik az állomány jórészének a megszakadását a közbiztonság javítása érdekében, mert az egy nagy nulla.
Nagyon sokan vannak életveszélyben? hol ?
Bár én nem számolom bele az útszélén álldogáló adóbeszedést bár lehet "életveszélynek" titulálni, mert lehet elütik.

littlered 2010.08.03. 14:40:49

A kördiagram alapján a jelenlegi nyugdíjasok csupán 19 százalékának van meg a 40 év szolgálati viszonya, a többinek NINCS. Azt gondolom, hogy akinek ez megvan, az nyugodtan elmehet, akár 54 évesen is, és pihenjen, mert megérdemli. A probléma nem velük van, hanem azokkal, akik a nyugdíjkorhatárig nem érik el a 40 évet.
Én semmiképpen nem kötném a minimálbérhez a nyugdíjemelést, mert pl. apósom 42 év után ment nyugdíjba, vezető beosztásból, magas fizetéssel, a járulékplafont már ősszel elérte. A nyugdíja természetesen magas, de ezt tőle le is vonták az elmúlt években. Nem gondolom, hogy azért, mert más nem dolgozta le az életét és az államnak kell eltartania, ezért apósomat és a többi dolgos nyugdíjast kell megrövidíteni.

szőketisza 2010.08.03. 14:40:49

@Dersu Uzala-38: Vajon kik, hányan és mennyi jövedelemadót fizetnek ma Magyarországon? Az ÁFA-t viszont mindenki fizeti, aki fogyaszt.

Kalamona 2010.08.03. 14:40:52

@Dersu Uzala-38:
lényegében igazad van, de az inproduktív munka is munka, nélküle egy állam nem létezhetne

ezzel az erővel a Parlamentet/önkormányzatokat is elkergethetnénk, hisz az ott eltöltött évek is szolgálati évek

AnnaKarenina 2010.08.03. 14:41:10

@Viktus: Akkor is magán-nyugdíjpénztárba kell fizetni a nyugdíjjárulék nagyobb részét. Hogy ez is mennyire igazságtalan, azt a 2008-as év 25 % veszteségén láthattam a gyerekemnél, amit a tavalyi évben sikerült visszapótolni (az egyik legnagyobb m-nypénztárnak), tehát 1 év kiesett, miközben az adott nyugdíjpénztár biztosan nem bocsátotta el a dolgozóit, nem csökkentette a béreket és a vezetői jutalmazásait. Várom már amikor a mai fiatalok felismerik, hogy ez a rendszer sem teremt biztonságot, és tesznek már valamit, mert ha nem, akkor rájuk is csak ez vár.

szőketisza 2010.08.03. 14:41:13

@index-cenzura.biz: "mások nyugdíját az én pénzemből finanszírozzák, akaratom ellenére" A te nyugdíjadat ki és miből fogják finanszírozni?

Kalamona 2010.08.03. 14:41:18

@Viktus: sajnállak, hogy csak ennyi jött le Neked az általam leírtakból

laci_52 (törölt) 2010.08.03. 14:41:46

Vegyük már észre, hogy ennek a népszavazási kezdeményezésnek nagyobb a füstje, mint a lángja: vajon hányan vannak, akik még nincsenek 60 évesek(mert ugye 60 évesen előrehozott öregségi nyugdíjat lehet igényelni) és van 40 év szolgálati idejük? Nagyon kevesen.
Azonkívül ezt a népszavazást valószínűleg nem fogják kiírni, valamilyen ürüggyel elkaszálják.
Ha mégis kiírják, könnyen lehet, hogy érvénytelen lesz az alacsony részvétel miatt.
A kezdeményezéssel egyébként egyetértek: ha a katonák, rendőrök 25 év után nyugdíjba mehetnek, bárki, aki munkában lehúzott 40 évet, megérdemli a nyugdíjat.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 14:43:00

@Patrese: szivembol szoltal!!!
en is pont ezt irtam, nem a 40 evvel van gond, hanem hogy UGYANANNYI zsetont akarnak!!!
"népszavazási és népi kezdeményezését, amely arra irányul, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül"

"Én inkább valóban kőkeményen korlátoznám a nyugdijasok visszafoglalkoztatását. Ha elment nyugdijba akkor pihenjen, és hagyja meg a munkahelyet azoknak, akik munkanélküliek..."
ez is!!!
bakker ha a buntetesi tetelnek a 10% -at odaadnak nekem, en sorba buktatnam le a 40 eves tininyugger zsarukat amikor eppen svarcolnak!!!

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:46:35

@Kalamona: megint félreértettél. NEM azt mondtam, hogy nincs szükség katonára, rendőrre, tanárra és ápolónőre.

Csak ANNYIT mondtam, hogy ne menjenek már el 40 évesen, erejük teljében nyugdíjba, miközben többmilliót költött rájuk az állam (lásd 3 diploma).

És pont.

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 14:46:48

@szőketisza: hát én például rengeteg SZJA-t fizetek, 150 ezret/hó szinte biztos.

Kalamona 2010.08.03. 14:49:33

@Viktus: miből gondolod, hogy rendőr vagyok?, miért képzelegsz?
Büszke lennék, ha rendőr lehetnék, de én csak fogtechnikus vagyok.

Viktus 2010.08.03. 14:55:49

@Dersu Uzala-38:

Így van ez jogos igény. Főleg, hogy a rendőrségnél ilyenkor ugrani szokott a tapasztalt állomány mire a következő eresztés kiismeri magát szakmailag is a filmes menőrendőr vagyok bohóckodáson túl már megint megy nyugdíjba.

Tanár meg ápolónő a kanyarba nem mehet el negyven évesen nyugdíjba ... sőt az ápolónők, ha társadalmi szemszögből nézzük az egyik legalulfizetettebbek sajnos.

Balek 2010.08.03. 14:55:59

@Kalamona: és ha a szöveget is megnézed, az akkori Poroszországban a 65 éves kor elérésekor járt nyugdíj, miközben a várható élettartam 45 év volt...

AnnaKarenina 2010.08.03. 14:56:03

@laci_52: Én pedig sokkal inkább reménykedek abban, hogy a fiatalok is megértik, hogy ez rájuk nézve is kedvezőbb és elmennek népszavazni. A 40 év nagyon hosszú idő, de még hosszabb is lehet, ha a nyugdíjkorhatár majd a 70 év körül fog járni, vagyis szinte nem is lesz.
És még valamire szeretném felhívni mindenki figyelmét. Az ember nem csak társadalmi, hanem természeti-biológiai lény is. Az 55 év körül bekövetkező változó kor, ami mindkét nemet érinti, jelzés a természet részéről, hogy mint reprodukciós egyedről lemond, és elkezdődnek azok a valóságos változások, amik a halálhoz vezetnek.
A fiatalabb nyugdíjas még tud a családja segítségére lenni, az idősebb meg egyre több nyavalyával küzd, de ez végképp nem az az életidőszak, amikor a betevő falatjának megszerzéséért tudna küzdeni.

TyToo 2010.08.03. 14:56:45

Az van, hogy ha az aktuális kormány, mindig mindenben enged a nyugdíjasoknak, akkor az oda fog vezetni, hogy egyre többen mennek el innen más országba dolgozni és akkor a nyugdíjasok (a legnagyobb tisztelettel, de tényleg) csúnyán rábasznak, mert nem lesz aki a havi járulékaival biztosítsa a havi megélhetésüket. Igazából tőlünk dolgozó rétegtől kellene tartania a kormánynak, mert mi adjuk a lóvét...

Kalamona 2010.08.03. 15:01:30

@Dersu Uzala-38:
Nem értettelek félre, hisz egyről beszélünk.

Csak közöttünk van az a fránya 1052 Bp. Kossuth tér 2-4., és amíg ott ilyen jogszabályokat hoznak, addig ezt kell tudomásul vennünk.
Ezért nem vetek meg egyetlen egy 40 év körüli magyar állampolgárt, aki élt a lehetőséggel és "elment" nyugdíjba. Mert én olyat is ismerek, aki nem akart, de kötelezték rá, igaz "Ő "már" 49 éves volt, a MÁV-nál melózott.

Viktus 2010.08.03. 15:01:51

@AnnaKarenina:

Én 28 éves vagyok nem látom át. Igazából én azt látom csak, hogy fizetem a sok adót , és kb. esélyem sem lesz nyugdíjat kapni majdan, mert itt pl. 10-ből 8 gyerek roma akik szintén a befizetésemre ácsingóznak pillanatnyilag ... nekem meg ki fogja megtermelni a nyugdíjam? nemhogy 40 évet kell ledolgoznom, hanem kb. annyit ameddig mozogni tudok.

spinat 2010.08.03. 15:04:44

@Kalamona: amit évtizedeken át befizettél, az ment az akkori nyugdíjasoknak, és azért kapsz most kevesebbet, mert több a nyugdíjas, illetve nyugdíj, mint befizetö illetve befizetés. Nem a saját nyudíjadra teszel félre, hanem ez egy társadalmi szolidaritás az éppen nyugdíjasok felé.

@AnnaKarenina: a bruttó az az, amibölmég nem vontak adót. tehát nem kétszer lenne adóztatva.
a hitelt meg azért veszi fel az állam, mert x embernek megígért y nyugdíjat, de vagy rosszul számolta ki hogy mennyi ideig kell fizetnie, vagy rosszul számolta ki hogy hányan fogják ezt összedobni.

Amúgy nem tudom miért a mostani nyugdíjasokon agyaltok, hiszen a nyugdíjkorhatár változtatása nem rájuk vonatkozik. Egy 65 évestöl nem veszik el a nyugdíját, ha a korhatár elmegy hirtelen 67-re. Azt úgy szokták, hogy a73 után születettek már csak 67 évesen mehetnek nyugdíjba (ez egy példa). A mostani nyugdíjasokat scak az érintené, ha újraszámolnák a nyugdíjakat. De ugye ez a népszavazás nem erröl szólna.

KG2000 2010.08.03. 15:16:58

A lényeget tekintve egyetértek a Véleményvezérrel.

Sok értelemben beteg a magyar társadalom. Azt hiszik, hogy bizonyos dolgok járnak neki, pedig ez nem igaz. SEMMI SEM JÁR. A nyugdíj sem jár, hanem azt mindig az éppen dolgozó rétegek fizetik, TÖKÉLETESEN MINDEGY, milyen rendszerbe fizeti az illető, magán, állami, kukutyin, zabhegyező.

Balek 2010.08.03. 15:17:11

Elmesélem egy ismerősöm válaszát arra kérdésre, hogy hogyan készült a nyugdíjas évekre (kb. 60 éves volt, amikor megkérdeztem). Az ő módszere az volt egész életében, hogy ahogyan nőtt a jövedelme, úgy költözött egyre nagyobb és drágább ingatlanba. Ha már nem tud dolgozni, akkor eladja az utolsó ingatlanját, elköltözik vidékre egy kunyhóba (ezt mondta szó szerint) és reméli, hogy hamarabb hal meg, minthogy elfogyjon a pénze.

Ja, az illető született angol és fehér ember. Hoppá.

Avatar 2010.08.03. 15:17:16

@Balek: "az akkori Poroszországban a 65 éves kor elérésekor járt nyugdíj, miközben a várható élettartam 45 év volt... "
Na ja, csak éppen az a 45 úgy jött ki, hogy magas csecsemő- és gyermekhalandóság volt, ami igencsak lehúzta az átlagot.

AnnaKarenina 2010.08.03. 15:17:20

@spinat: Olyan jövedelemből fizették a nyugdíjjárulékot, ami adózott is. Ezért kétszeri az adóztatás. (ÁFA-t már írtam feljebb.)

Azért a mostani nyugdíjasok a téma, mert ezek a korosztályok a legnépesebbek, és ők, amint látható, nagyon szúrják a (rövidlátó) emberek szemét. A 40 évről meg azt gondolom, hogy épp a fiatalokat érinti a legjobban, mert ők vannak kitéve a jövőbeni ide-odatologatásnak a nyugdíjkorhatár szempontjából.

szőketisza 2010.08.03. 15:17:22

@Dersu Uzala-38: Bocs, de de nem Rád, illetve a hozzád hasonló (pl. közszolgák) tényleges adófizetőkre gondoltam, hanem az un. álvállalkozókra, akik soha semmilyen adót nem fizetnek és a szintén több százezer minimálbérre "bejelentett" (elnézést a ténylegesen minimál bérre kényszerítettektől), zsebre fizetett dolgozókra.

Kalamona 2010.08.03. 15:17:31

@spinat: minden szavad igaz, de csak egyesek agyalognak a jelenlegi nyugdíjasokon.
Többen azon agyalgunk, hogy a 40 év munkaviszony az sok avagy kevés.
Sajna itt sokan behozták azt, hogy vannak 40 évesen, már nyugdíjban lévők is, ami ugye nem azonos a 40 év munkaviszonnyal.
Ez kavarta fel a kávézaccot.

AnnaKarenina 2010.08.03. 15:28:02

@alessandro fabbro: Adod a lóvét, de azt sem tudod, hogy magán-nyugdíjpénztárba fizeted a járulékod nagyobb részét? Abból hogyan finanszíroznák a mostani nyugdíjakat?
ÁFA-t meg még a nyugdíjas is fizet, akármit vesz, tehát bőven ad az államnak visszafelé.
@Viktus: Neked is ezt üzenem + aki nem fizet nyugdíjjárulékot, annak nem nem jár nyugdíj.

Kalamona 2010.08.03. 15:28:07

@Balek: van bocsánat?, meaklumpa

ezzel az öngondoskodási résszel tisztában voltam, hisz írtam korábban a 45 előtti ... Egyletről, amiben államosították a szüleim befizetett pénzét.
A beírásod alapján úgy értelmeztem, hogy Mo-n van 120 éve nyugdíj.
Nekem a "nyugdíj" az egyenlő az államtól kapott járadékkal, de ezek után már szélesebb körben gondolkodom.

Chingford Attack 2010.08.03. 15:28:29

És mi újság a totál inaktív 1 milliós cigánysággal? Őket ki tartotta el eddig és ki fogja ezután? Meddig lehet egy folyamatosan gyarapodó, a szociális rendszeren élősködő réteget eltartani? Az a felháborítóbb ha valaki 40 év munkaviszony után lesz nyugdíjra jogosult vagy ha olyan élősködik a rendszeren, aki egész életében nemhogy 40 évet, de még egy másodpercet nem dolgozott, viszont annál nagyobb terhet jelentett közvetlenül és közvetve is!

Balek 2010.08.03. 15:50:10

@Avatar: igen. Na és? A múltbeli példákkal a nyugdíjrendszer születésének körülményeire próbáltam felhívni a figyelmet - és arra, hogy eredetileg nem volt ez ilyen bőkezű, mint most. Eléggé világos, hogy a jelenlegi járulékfizetők egyre kevésbé tudják és akarják fizetni a jelenlegi nyugdíjasokat, miközben a saját jövőbeli nyugdíjuk fedezete nem látszik. Szvsz egyszerűen engedhetjük meg magunknak a nyugdíjrendszer fenntartását.

spinat 2010.08.03. 15:50:15

@AnnaKarenina: na ez nekem új. Nem tudom Mo-on hogy van, de Németországban az adózatlan jövedelemböl vonják a járulékokat.
Amúgy ha meg csak azért szapulják a nyugdíjasokat, mert sok van belölük, akkor a fenti kommentek 3/4-ét törölni kéne, mert offolnak. Nem nyert a Vidi, csökkentsük a nyugdíjakat!
:)

Balek 2010.08.03. 15:50:45

@Kalamona: bepárásodott a szemüvegem... hozzászólásban bocsánatot kérni.. komolyan, ilyet nem látni, nagyon jól esett (bár tényleg nem volt rá szükség).

Igen, inkább arra kívántam reflektálni, hogy ez az egész "valaki más fizeti a számlát, ha majd öreg leszek" dolog nem túl régi és szerintem nem is sikerült.

TyToo 2010.08.03. 15:50:47

@AnnaKarenina: Ok igazad van nem a járulékokból jön össze a nyugdíj, de a gazdaság motorja a dolgozó ember. Próbáld meg nem ennyire sarkosan értelmezni azt, amit írtam.

lioliom 2010.08.03. 15:50:58

Miről beszélnek itt azok akik kb dolgoztak/?/10 évet és azon hőbörögnek,hogy a nyugdíjjasok zsarolnak?Akik még most is a szüleik pénzéből boldogulnak?Mi az,hogy az Ő adójukból kell azt fizetni.A nyugdíjjogosultsághoz vonják a járuékot.40 év nem elég?Nincs ezeknek Anyjuk,Apjuk?De van.Belőlük élnek.Ha azok nyugdíjba mennek,miből támogatják őket? Hét bőrt lenyúznák az idősebbekről.A munkahelyeket is elveszik előlük a koruk miatt.Kinek kell 50-es,60-as munkavállaló?Bezzeg oviba,iskolába,egyetemre jó volt járni a nyuggerek befizetéseiből?Arról nem is bszélve,hogy a 65 év már gyilkosság!Ki éri azt meg,ha nem is lesz a fiatalabbak miatt munkahelye?Vagy az idegbaj vagy az éhhalál viszi el.Azt is rosszalom,hogy a férfiakról a rendelet tervezetben nincs szó.Mutasson valaki a környezetében 65 év feletti élő férfit./Én nő vagyok és még van 9 éven a 40 -hez is/A férjem ha 65 kell nyugdíjba mennie 51 évet dolgozik.Gondolkozzanak el azok akik itt ez ellen szólnak.Sok ember nem éri meg az 51-et,nemhogy annyit dolgozzon.Az meg,hogy az USA-ban mi van,kit érdekel?Valószínű szegény beíró ott tengeti magát és félti a magyar nyugdíját.Itt egy bizonyos korosztálynak nem volt lehetősége magánnyugdíjra,aki meg fizette annak a bankok vesztették el.remélem sikeres lez a népszavazás!Ha olvassa valaki a szervezők közűl irjon.Elmegyek aktivistának!

szőketisza 2010.08.03. 15:51:06

@KG2000: "A nyugdíj sem jár, hanem azt mindig az éppen dolgozó rétegek fizetik" Feltéve, hogy a "dolgozók" adót is méltóztatnak fizetni (lsd. minimálbéresek, álvállalkozók stb.) Egyébként az ÁFA megfizetésével (ami a költségvetés legnagyobb bevételi forrása) maguk a nyugdíjasok is jelentős mértékben hozzájárulnak nyugdíjuk finanszírozásához (itt most nem beszélek a korábban befizetett járulékokról)

AnnaKarenina 2010.08.03. 15:51:10

@KG2000: Talán át kellene gondolnod az egyén és az állam viszonyát. Miért ne gondolhatnánk, hogy jár, hiszen ezzel az ígérvénnyel vették el tőlünk a járulékot. Az állam bőven megtehetné, hogy az embereknél hagyja ezt a részt, fektesse amibe akarja és éljen meg belőle öregkorában.
De az állam törvényileg kötelez mindenkit valamilyen formában, aztán meg nem akar, vagy nem úgy akarja az ígérvényét beváltani, ahogyan azt megtette.

Viktus 2010.08.03. 15:51:10

@AnnaKarenina:

Fizetek nem is keveset ... járni majd jár, de miből fog? a magán pénztárasdi része, ha nem is tapsolják el mind zsíros kenyérre sem lesz elég. Megtermelni meg ki fogja a nyugdíjam Kolompar Romeo? Lakatos Esmeralda? , aki otthon ül az 5-6 gyerekkel, és a munka kimerül a segélyvárásban.
Miközben már manapság is elhúz innen az értelmes emberek jórésze másfele dolgozni ...

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 15:51:27

@Chingford Attack: oké, most már látjuk a problémát. Válaszod is van a problémára? Vagy csak az a jobbikos "egyszerű válasz egyszerű embereknek" típusú, hogy vegyük el a segélyt és büntessük meg, ha lopni mer? Ha valakitől elveszed a segélyt és nem adsz neki munkalehetőséget, tuti, hogy lopni fog, ez egyszerű matematika, ha úgy tetszik.

Vagy van ennél jobb megoldásod is? (Felzárkoztatás, munkahelyteremtés, szemléletváltás, jövőkép-teremtés, szocializálás, stb.)

Ha igen, ne tartsd vissza, 20 éve nincs egy normális párt, aki legalább megpróbálna tenni valódi dolgot.

TyToo 2010.08.03. 15:51:34

@AnnaKarenina: Ebben igazad van, de ne értelmezd ennyire sarkosan, amit írtam. Értsd úgy, hogy mi vagyunk a gazdaság motorja. De ebbe már nem megyek bele...

ö...mikó? 2010.08.03. 15:51:36

@Kalamona: ??? WTF ??? Aki állami szférában dolgozik, milyen járulékot fizet? Pláne többet? Persze, tudom, fizet, de ez az egyik zsebből a másikba mintapéldája...

Robinzon Kurzor 2010.08.03. 15:51:40

És az mekkora "meglepetés" lesz, hogy 2013-tól a kezdő nyugdíjak kb. a harmadával fognak csökkeni a jelenlegihez képest.

Ez már kb. 10 éve kodfikált és kihirdetett törvénymódosítás.

A nép meg csak kapkodni fogja a fejét, hogy őket senki nem figyelmeztette, hogy a Ratkó-gyerekek váratlanul elkezdenek nyugdíjba menni.

Lesz itt még nagy rácsodálkozás ....

Csirke72 2010.08.03. 15:51:46

Nagyon is helyes, hogy a 40 év munkát letöltött nyugdijasok pihenni menjenek.

A németeknél is azért akarják a 70-es korhatárt bevezetni, hogy mégelöbb menjenek nyugdijba a tulkorosak:)))

Pontosan ez álltal lessz lehetöség ujabb munkahelyek teremtésére!
Amugy aki az 55-öt elérte, amugy sem kellene erölködnie munka miatt hiszen rövid az élet:)

Viktus 2010.08.03. 15:58:41

@lioliom:

A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.

A nyugdíjasok annak idején gondoskodtak az idősekről, tehát a mai fiatalok is kötelesek magas színvonalú ellátást nyújtani, akár hitelből is?

1970-ben a nyugdíjasokra a nemzeti össztermék töredékét költötték, mint ma. Az akkori idős emberek szó szerint nyomorogtak, rendkívül szerényen éltek, az idősek jelentős része nem kapott járadékot. Még 1990-ben is a nyugdíjba vonuló 60 éves ember az átlagkeresetének a 60%-át kapta nyugdíjként, míg 2008-ban már 103%-os helyettesítési ráta is előfordult.

-

Ez a szitu. Ráadásul a nyugdíjasok jelentős része a 'munkájával' nem biztos , hogy bármit is megtermelt a szockában ...

Csirke72 2010.08.03. 15:58:47

@Balek:

Ez amit ide leírtál legyen a kormány dolga és ne a nyugdijasnak kelljen azért megpusztulnia mert a Mrd-os réteg törvényesen 2 évtizede lenyujlja az állambidzsét és az ország 80%-a papiron minimálbérért dolgozik és az apeh nem ellenörzi pl. hogy a legtöbb borravaló alapú helyen a borravalóból visszavonják a netto bért amit a cég átutalt a rabszolgának.
Ezek azok a faktorok, ami a munkaerö kiáramlásához vezet...

A kormánynak azon kellene még dolgoznia, hogy a minimálbért 150.000 Ft Netto-ra emelje...

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 15:58:54

itt a probléma nem igazán az hogy 30-40-50 év után vagy 65 vagy 70 évesen mennek nyugdíjba az emberek.
sokkal inkább az hogy ki fogja őket eltartani?
mert ha a tendenciák tovább folytatódnak akkor hiába megy el bárki nyugdíjba bármikor a kb. 1 millió aktív dolgozó úgysem fogja tudni eltartani a 9 millió "élősködőt" gyerektől az öregi, az tuti.
tehát majd a valóság úgyis meggátolja a nyuggerek kánaánját.

Csirke72 2010.08.03. 15:59:04

@Robinzon Kurzor:

De ezt nehogy már a jelenlegi nyugdijasok fizessék meg!

Az elözö rendszer nyugdijasai elmentek 55-57-el nyugdijba és megszavazták, hogy a következök alapból 65-töl menjenek.
Ha 65 a korhatár akkor a jelenleg 65 alattiak ujra menjenek dolgozni!

Csirke72 2010.08.03. 16:03:45

XIV Lajos idejében volt divat a spanyol örökösödési hábórú miatt mert nem volt pénze a francia államnak, hogy 1720-ban már nem fizetett nyugdijat a nyugdijasoknak...

......

Chingford Attack 2010.08.03. 16:03:48

@Dersu Uzala-38: enyhén vagy demagóg te is, "egyszerű válasz, egyszerű embereknek..." A választ te magad adtad meg, munkahelyeket kell teremteni és meg kell szüntetni a megélhetési gyerekgyártást! Ennek véget kell vetni, hogy más ember verejtékének és munkájának gyümölcsét mások arassák le! Ja hogy ez a probléma simán leírható etnikai alapon? Ez ténykérdés még ha nem PC is róla beszélni! Nem sikerült 700 alatt integrálni őket, vajon most fog? Szerinted nekik mi a véleményük erről és milyen a hozzáállásuk a változáshoz, önmaguk megváltoztatásához? Pozitív? :-) Ha az lenne, nem is létezne a probléma...

Viktus 2010.08.03. 16:51:18

@Csirke72:

A kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy a mai 100 forintos fizunak megfelelő járulékot kelljen fizetni mondjuk 200 forint után, és azt keményen ellenőrízni. A jónép boldog lenne tudna fogyasztani stb.

Önmagában 150 ezer forintos netto minimálbér azt jelentené kedves Csirke a mai adó-járulékterhelés mellett, hogy a Magyar Köztársaság lehúzhatná a rolót, mert a multik jelentős hányada sorban pakolna , és a kkv-k is sorban buknának fel. Lenne csodálkozás a közszolgáknál , ha nincs állami bevétel nem tudják a fizetésüket ide-oda tologatni, mert nincsen fizetés.

Csirke72 2010.08.03. 16:51:24

@Valaki1:

Ez csak politika. Igenis mindenkinek egyenlöség jár.

Ez nem kor függö történet, hanem aki 40 évet letötött az pihenjen.

Az, hogy ezt hogyan oldják meg? Legyen a mindenkori aktuális kormány dolga.

Van itt elég befektetö, meg spekulátor, meg segitsük meg a bankokat.

Ahogyan a bankok megsegítö Mrd-os csomagokat kaptak, ugyanugy most a jövö nemzedékének a nyugdiját kell csomagokkal kipótolni:)

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 16:51:33

@Valaki1: még annyit hogy normális erős gazdaságú országokban (skandinávia, japán, németország..stb) is óriási probléma ez.
pedig ott jól múködik a gazdaság, tehát van miből adni, plusz nincs ennyi munkanélküli, segélyes, nameg főleg rokkant és ilyen-olyan kedvezményes nyugdíjas, sőt inkább csak valóban életkor/munkában töltött idő alapján van nyugger , gyanítom a nyuggerek/aktívak aránya nagyságrendekkel jobb, mégis probléma.
akkor mit akar magyarország ahol lassan tényleg alig van valódi adóbevétel és dolgozó ember (le kell számolni a közszférát, hiszen azok önmagukat fizetik, értéket nem termelnek).
szóval van egy fogadásom hogy már most állhat az az arány hogy 1-2 millió VERSENYSZFÉRÁBAN DOLGOZÓ, TERMÉKEKET AZAZ VALUE-ADDED PRODUKTUMOT LÉTREHOZÓ ember tart el 8-9-et.

ez a réteg termel tulajdonképpen valódi adót és pénzt az államnak, pl. az önkormik, minisztériumok meg a szolgáltatóipar meg a közszféra az nem!

Csirke72 2010.08.03. 16:51:40

@Chingford Attack:

Abszolút nincsen igazad. A németeknél is létezik az ugy nevezett Hartz4. Ami annyit jelent, hogy ha nem tudsz elhelyezkedni, akár egész életedben akkor akár életed végéig igénybe veheted ezt a szociális segélyt ami:

800 Euro/hó
+ reszi/hó
45nm/fö/hó
butorpénz, ruhapénz
+ ha gyereked van nyarláspénz
lakásbérleti kaució

ezt mind az állambácsi fizeti és ha német állampolgár vagy alanyi alapon jár.
A németeknél is rengetegen vannak akik 35 éve otthon vannak és ezen a segélyen élnek mert nem azt mondják sokan, hogy ez nekik elegendö....

Na most amennyi Mrd-ot 1989 óta az államvagyonból elloptak, abból könnyen lehetne a német példát követni:)))

Viktus 2010.08.03. 16:51:49

@Chingford Attack:

Ez a munkahelyteremtés szöveg a legnagyobb demagógia amitől az agyam eldobom. Milyen munkát??? ez a 21. század Európa. Tudomásul kell venni, hogy nincsen több százezer olyan munkahely, amelyet analfabéta-szakképzetlen munkaerővel lehetne feltölteni - még, ha a mezőgazdaság virágozna akkor sem lenne.
Először az oktatás-nevelés terén kell gyökeres változás, és mint a háború után újra szükséges egy intenzív felnőtt képzés.

AnnaKarenina 2010.08.03. 16:52:03

@alessandro fabbro: OK, úgy értem. ( Csak gondolj arra, hogy egyszer majd te sem leszel már a gazdaság motorja.)

@spinat: Mind az eü., mind a nyugdíjjárulékot és az adót is a bruttó alapján vonják. A megjegyzésemet értsd úgy, hogy amiből a nyugdíjjárulékát befizette, azt meg is adózta. Ha befizetsz az államnak pénzeket, amit ő használ é majd csak 35-40 év múlva kezd el neked kifizetni (vagy nem, mert esetleg már meg sem éri az illető), mire föl adóztatná?

@Viktus: "Ráadásul a nyugdíjasok jelentős része a 'munkájával' nem biztos , hogy bármit is megtermelt a szockában ..." Azért a pénzt (járulékot) akkor is befizette.

@Valaki1: Az a nyugger-kánaán 80-90 ezer Ft átlagnyugdíj.

@Csirke72: Hova?

Balek 2010.08.03. 16:52:13

@Csirke72: 2007-ben kb. 4 millió foglalkoztatott volt. Ahhoz, hogy 3 millió nyugdíjast eltartassunk velük, a jövedelmük nagyon jelentős részét kellene elvonni és a nyugdíjakra fordítani - de ez nem megy, mert mondjuk 30%-os nyugdíjjárulékot nem fizetnének be. Lehet hitelből kiegészíteni a nyugdíjjárulékokat, látjuk, ez hová vezet. Tényleg a kormány dolga, de Szerinted mit csináljanak?

nagyorca 2010.08.03. 16:52:14

Tudjátok ti egyáltalán mennyi az a 40 év? Még gombócból is sok......
Anna Kareninával értek egyet.. aki 40 évet lehúzott igenis mehessen nyugdíjba ha akar. Úgysem fogja mindenki igénybe venni.
A sok roki nyugdíjat kéne felülvizsgálni meg aki 25 év szolgálati idő után ment nyugdíjba és utána rögtön ugyanott elhelyezkedik mint nyugdíjas - ez a fegyveres testületekre nagyon is jellemző. Ugyanolyan íróasztali munkát végeznek, van hétvége és céges üdülő. Ma már nem a hidegháborúban élünk... Aki meg harci küldetést vállal azt jobban is fizetik és önkéntes.
Igenis nekik is legalább 55 éves korukig dolgozni kelljen. USA-ban sem mennek olyan korán nyugdíjba mint itt.

Igenis a 40 év legyen egy olyan határ, ahol az illető dönthet.
Ezzel együtt nem sok olyan ember van akinek megvan ennyi éve(vagy meglesz)

Kalamona 2010.08.03. 16:52:48

Szerintem nagyon sok 60 alatti elmenne, ha felvennék Őket.
Pedzegettem pár órával ezelőtt, hogy mennyi álláshirdetést olvasok és mégis mennyi a munkanélküli segélyen élő. Senki nem csapott le.
A törvényeket nem a nyugdíjasok hozzák, hanem az éppen hatalmon lévő politikai elit.

Én ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez adnám a nevem, amiben azt kérnék, hogy a zsebredolgozók, adócsalók felderítésére hozzanak létre valami kommandót.
Csak annyi kellene, hogy a közzétett APEH listán lévőkön behajtsák a tartozásokat és itt lenne a Kánaán.
Én kettőt tudok, nem vagyok a listán, nem véletlen az, hogy futni hagyják a milliárdokat.

Ja és egy harmadik, a pénz nem vész el, csak átalakul.

Csirke72 2010.08.03. 16:52:53

@Viktus:

Egy a bibi. A régirendszer adtta árfekvés révén nem is volt szükséges az akkori nyugdijasoknak 1 emeltebb szintü pótlék mivel 1989 elött az egyensuly megvolt.

1989 után alakitották át ezt a honatyák.
Többek között a Bokroscsomaggal kurtitották meg a gyest, gyedet....

A gond ott kezdödik, hogy amig a politikusaink mindent a maguk vizeire terelnek és a néptöl azért vonják meg, hogy azzal a saját magánvagyonukat gyarapitsák addig nincsen értelme egymásra mutogatni a külömbözö társadalmi osztályoknak.

Ez a politika lényege.
A kormány feladata ezt kigondolni és nem a nyugdijasokat okolni mi lessz a jövö generációjával.

Kádár és TSAi ezt anno megoldották de nem is voltak Mrd-osok....volt állam vagyon is.

oleszt 2010.08.03. 16:52:58

Szerintem 40 évet ledolgozni elég sok, és a befizetéséből megérdemli a nyugdíját. A gyerekteleneknek meg üzenem, hogy sose tudják meg mi az élet legnagyobb öröme, a GYED-emet a saját befizetett TB járulékomból kaptam, a GYES-ből pedig levontak mindent amit a fizetésből szoktak. Vagyis a nyugdíjjárulékot is, ezért számít szolgálati időnek. A rokkantnyugdíjasok se mind ingyenélők. Az apám 40 évnél többet dolgozott paralízises lábbal, pedig 20 évesen mehetett volna rok. nyugdíjba. Aztán elment végülis, megkapta véglegesen. És a nagy ellenőrzések idején volt képük behívni felülvizsgálatra, pedig ő így is több mint 40 évet szolgált!!! Ezzel szemben ismerek olyat aki "idegi alapon" lett leszázalékolva és vadászengedélye van. Ez a felháborító, nem az hogy a sokat dolgozók átadják a munkahelyüket a fiataloknak.

Kalamona 2010.08.03. 16:53:04

@Csirke72: és miből gondolod, hogy az általad felvetett problémák így azonnal megszünnének?
Én csak és kizárólag magamból indulok ki: tom, hogy egy hónapban ki kell jönnöm 100 ezerből, mert ennyi van.
Kapok 120-at, azt is elköltöm és követelem a 140-et, aztán tovább és tovább.... hol a plafon?

sanyix 2010.08.03. 16:53:15

Régóta mondom már, korlátozni kellene a szavazati jogot a bejelentett, hivatalosan dolgozókra. Tehát se a nyuggerek, se a segílyesek, se a diákok ne szavazzanak.
Így nem lenne ilyen probléma.

Árkászati Hadimérnökség 2010.08.03. 16:53:15

Nem kell homogén tömegként kezelni a nyugdíjasokat, ez a megoldás.
Nem kell például ugyanolyan módon kezelni a 40 évesen duplatripla szolgálati idővel/munkaviszonnyal magas nyugdíjjal visszavonult rendőrt és az akkori 55 éves korhatár szerint '79-ben nyugdíjba vonult, ma már 86 éves anyókát. Előbbinél a cél a foglalkoztatás, meg hogy járulékot, adót fizessen, mint a többi rendes ember (nincs idézőjel, nem viccből mondom, hogy rendes).
Igenis belefér, hogy egy-két-három időszakos revízióból, automatikus emelésből kimaradjon, csökkenjen a nyugdíjának az érték, és menjen el legalább részmunkaidőben dolgozni, vagy alapítson vállalkozást, és a szomszéd faluban az embereivel őrizze a terményraktárat vagy a baromfitelepet. Vagy pajtizzon a polgármesterrel, és vállalja el a faluőri állást.
Kapjon pénzt, de az egy nyugisabb, veszélytelenebb életben keresetkiegészítésként járjon neki, kifejezve a veszély vállalása és az amortizált egészség miatti hálát, de ne legyen annyi, mint egy átlagkereset. Esetleg fizessék külön a nyugdíjat, és külön egy összeget, ami az elszenvedettek, az esetleges egészségromlás (sérülések, kialakult betegségek) miatt jár. (Bár a stressz ne számítson, ma mindenkinek elég stresszes megtartani a munkahelyét, fenntartani a családját, aggódnia a cég leépítései miatt.)
És a (kiegészítő) keresete után ugyanúgy fizessen adót, tébét, mindenki hasznára és örömére. Mert neki, az ő korosztályának (is) kell eltartani ezt az országot, beleértve a 86 (vagy mondjuk (60+) éves időseket.
A rendőri, katonai (mondjuk Magyarországon, tudjuk, katonáskodni 20 éve röhejes), vagy tűzoltói 40 éves nyugdíjjal sem lenne bajom, ha azt nem abból az alapból csengetnék, amit mi, rendesen 65 éves korig (vagy meddig) dolgozó barmok dobunk össze, hanem lenne a minisztériumnak egy saját előrehozott nyugdíjakra szolgáló alapja, és az előrehozottól a "normál" nyugdíjas korig abból perkálnának.
És a sok roki meg takarodjon vissza dolgozni.
Ha nem lenne a dolgozáson, a segélynyomoron és a máltás ingyenlevesen kívül más alternatíva, megnőne a munka becsülete, deviszont csökkenne a rokik száma.
És nem engem röhögnének pofán a ráérős köcsögök, amikor ebédszünetben igyekszem elintézni a postát, a hivatalt és a bevásárlást, hogy visszaérjek a munkahelyemre, miközben ők munka nélkül heréznek az én járulékainmból és adómból (gyeses kismamák, valódi rokkantak és idős nyugdíjasok kivétel, nekik riszpekt).
Ja, és sajátbefizetés-alapra tenni ezt az egész nyugdíjrendszert. Én a fizum után járadékozom, nem azért, hogy "minimálbéres" vállalkozóknak megérje minimálbérezni. Illetve most azért. Aztán jön egy nyolcvanéves "rockszakma öregje", és a háromszintes ház meg a két parkoló BMW előtt mutogatja a 38 ezer forintos szelvényét, miközben normálisan elszámolt állása sosem volt, de a haknipénzből ő volt a császár Pesten 73-ban.
Üdvözlettel
Árkászati Hadimérnökség

Advanced Flight 2010.08.03. 16:53:23

@ö...mikó?:

Tudod, milyen járulékot fizet? Azt, hogy havi nettó 80-ért törli a szaros segged az állami kórházban, ha te betegen ott fekszel, és nem egy magánkórházban nettó 300-ért, amit nyilván örömmel kifizetnél zsebikéből. Meg azért is fizetnél, ugye, szívesen 2000-3000 Ft-os órabért, hogy a hülyegyereked fejébe verjék az ábécét, hogy ne analfabétaként tengődjön utcaseprőként felnőttkorában?
Az állami alkalmazott járuléka állami pénz, nyilván a fizetése is, ugye? És ezt tudja a közértes is, amikor tanárnéni/ápolónéni/tűzoltóbácsi nála vásárol? Vagy akkor már nem állami pénz, hanem "éntartalakelrohadtgeciközalkalmazott" pénz? És az állami megrendelésekből havajozó multik?

Fejedhez kapjál már, ember....

Goompah 2010.08.03. 16:53:43

@AnnaKarenina: Teljesen jogos, amit írsz. Persze ennek belátásához némi ész is kellene, ami sokaknál nincs meg.

kvadrillio 2010.08.03. 16:53:50

Hjahh....a renccerváltáskor megszüntettek, átjáccottak a multiknak és ők szüntettek meg, iparvállalatokat, mezőgazdasági tsz-eket, tehát így jött létre másfél millió munkanélküli ! Kiket az állam küldött nyugdíjba, akik megfeleltek az aktuális törvényi feltételeknek !, kiket a multik küldtek nyugdíjba fizetvén a járulékukat !!!
Tehát ezek feltételeit államilag biztosították, hogy létre jöhessen ez a csodás kapitalizmus, kapitalista gazdaság amiben jelenleg élünk ! :)
És létrejöhessenek a magáncégek sokmilliós havi vezetői fizetésekkel, cafeteriákkal, üdülési csekkekkel, vissza nem térítendő milliárdos támogatásokkal, áfacsalásokkal, adóparadicsomokkal....egyebekkel.
Ezen túl létrejött a minimálbér, jelenleg: 73.500 nagyon kemény, temetésre se elég forinttal !
A nyugdíjasoktól azóta folyamatosan csak elvesznek, nyugdíjuk értéke az áremelkedések, horribilis energiaszámlák miatt, a munkanélküli gyermekük, unokájuk eü.járulékának fizetése miatt is a béka segge alatt van 100 kilométerrel !
3 évig ugyan megemelték a nyugdíjukat, de gyorsan vissza is vették !
Erre nincs pénz.
A havi 5-6-10 milliós fizetésekre, prémiumokra, végkielégítésekre...arra van, a munkanélküliek segélyezésére , arra nincs !

A nyugdíjasokat ne lehet megvásárolni.
A nyugdíjasok hülye, korrupt, csaló vezetőkre, politikusokra soha nem fognak szavazni.

S, ha ez nem teccik a politikusoknak, EL LEHET MENNI !!! :O)

Jahh..és még, nem kaszinóvárosokra, golfpályákra, wellness-ekre, 5-6 csillagos szállodákra kell költeni az uniós euró milliárdokat, hanem a NÉP életszínvonalának emelésére.

mialenyeg 2010.08.03. 16:55:13

Az már eszünkbe se jusson, hogy egy öregkorig munkában maradó tehetséges és sikeres személy munkahelyeket is teremthetne, akár saját vállalkozás által. Ha már egy jobb rendszerről filózgatunk.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.03. 17:04:49

@AnnaKarenina: Ez így nagyon szépen össze van szedve. A nyugdíjasoknak jelenleg tényleg nagy "hatalmuk" van és nagyon egészségtelen ez a dolog.Egy csomó mindent kéne szigorítani, kezdve a kedvezményes nyugdíjt, a rokkant nyugdíjt, de a 40 év munkaviszony teljesen normális.
Milyen debilség már bemagyarázni, hogy ezer évig dolgozik az ember az jó az országnak. Könyörgöm, kevés a munkahely! Akkor miről beszélünk?
Példálóznak külfölddel! De csesszék már meg, külföldön 5-10 évvel tovább élnek az emberek! Ez a mostani korhatár undorító. Kvázi halálig dolgozzon az ember. Én meg aztán még ezer évre vagyok bármilyen nyugdíjtól, addigra már nem is lesz szerintem...

És az sem szép, hogy mindig, mindent összemosnak az emberek. Pár példa. mindenkit árvízkárosultnak tartanak és mindenkit ugyanúgy fognak támogatni. Pedig van különbség: a biztosítás. Nagyon vacak, nagyon olcsó biztosítás is elég lett volna. Aki nem védte magát, mi miért védjük? A nyugdíj ugyanilyen: Van olyan nyugdíjas, aki szét dolgozta az életét, gyereket nevelt..és mit kap? Azt, hogy alig kap vissza valamit. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nagyon keveset dolgoztak és azok ugyanilyen nyugdíjasok.

Szóval ésszerűsítés kéne, nem nőknek, nem szőkéknek, nem cigóknak, hanem mindenkinek 40 évig kelljen dolgozniuk és olyan arányban kapjanak nyugdíjat, hogy mennyit kerestek és, hogy hány gyerekük volt. Legtöbbet az kaphat, akinek három volt.

Ugyanakkor tehát kontra, hogy rossz az, hogy egy elöregedő országban a nyugdíjasoknak nagyobb beleszólásuk van a dolgokba, mint a dolgozóknak. Szerintem se diákra, se nyugdíjasra nem tartozna a választás. 30 és 55 év közt korosztálynak kéne csak szavaznia. Nyugodt lehet mindenki, nem szavaznának a nyugdíjasok kiirtására és a diákok felnégyelésére sem, főleg, mert a többsége szülő lenne. A demokráciának nem arról kéne szólnia, hogy még az idióta is szavazhat. vagy igen? Erről kell szólni? Lassan már az ovisok is szavazhatnak..

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.08.03. 17:10:01

Egyre kevesebb a fiatal, ami összefügg azzal, hogy egyre csökken az aktív kereső-befizető lakosság, akik eltartanák a mai nyugdíjasokat, de ezt is vissza lehet vezetni az állam hibájára, mert amikor a mai nyugdíjasok dolgoztak Állambácsi nem eltette a pénzüket (kamatozni, v tudomisén), hogy majd abból fizessék az ők nyugdíjukat, hanem jól eltringelte, és az utánuk jövők befizetéseiből tolja a nyugdíjasoknak a pénzt ma. Ez egy ördögi amivel az egyetlen probléma, hogy az állam ezzel saját maga alatt vágja a fát, és közvetve alattunk is. Nem hiszem, hogy ilyen szintű állami korrupcióval (ami egy eélg jelentős mértékű hendikep), lesz esélyünk valaha is kitörni ebből az egészből.

Csirke72 2010.08.03. 17:10:58

@Kalamona:

Miért állsz le 100.000 ért? Ez a te bajod.

A német nem áll le ennyiért és az állam ezért ad azoknak segélyt akik nem tudnak elhelyezkedni. Mert effektive 100.000 Ft-ért nem szabad felkellni mert nem éri meg.

Ezzel tudná a kormány a cégeket ösztökéllni, hogy magabb béreket fizessenek.

Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni!

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 17:15:18

@AnnaKarenina: a probléma nem az öregkori nyuggerekkel van, hanem az összes többivel.
mondjuk ki hogy mindenkinek 40 év munka, vagy kevesebb de akkor 65 vagy 70 évesen.
KÉSZ.
az összes többi kedvezményes meg rokkant húzzon dolgozni.
ha ez így működne akkor lehetne egy kicsit emelni is a nyugdíjon meg nem lenne ekkora teher az ország számára a rendszer.
amúgy a 40 év stzolgálat az tényleg nem sok emberre igaz, elvileg ha 16 éves korodtól dolgozol folyamatosan akkor 56 évesen, az nem nagy gáz szerintem, főleg ha 40 évig fizettél.
emellett még a luxusnyugdíjakat kell megszüntetni, és mondjuk a mindenkori átlagkeresetben maximalizálni a nyugdíjat.
aki többet akar annak ott a magánnyugdíjpénztűár vagy bármi más típusú megtakarítás.

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 17:15:42

egyébként a grafikonokat ha megnézitek az jön le hogy a nyuggerek max fele kapja többé kevésbé jogosan a pénzét(tehát vagy elég öreg vagy min 40 évet melózott)
a többi csak élősködő, ezeket kell kipakolni.

uni1002 2010.08.03. 17:49:52

@sanche:
"Ugyanakkor tehát kontra, hogy rossz az, hogy egy elöregedő országban a nyugdíjasoknak nagyobb beleszólásuk van a dolgokba, mint a dolgozóknak.

Persze, nagy hatalmuk van, a nyugdíjasok mennek sztrájkolni, ők tüntetnek a Kossuth téren, hogy olcsóbb legyen a görbebot, nyugdíjas az orbánkormány, még a kenyér árát is ők mondják meg...

"A demokráciának nem arról kéne szólnia, hogy még az idióta is szavazhat. vagy igen? Erről kell szólni? Lassan már az ovisok is szavazhatnak.. "
Pedig ez a demokrácia. Még Te is szavazhatsz!
Aztán ne feledd, egyszer Te is nyugdíjas akarsz lenni. Az idő múlik...

Karipapa01 2010.08.03. 17:50:02

Hogy mennyi legyen a szolgálati idő? Én most 59 éves vagyok, 18 éves korom óta megszakítás nélkül dolgozom (közben voltam 2 évig katona, de ez beleszámít a szolgálati időbe). Tehát ezekszerint tavaly már letelt az előírt szolgálati idő. Mégis a mai törvények szerint 63 éves koromig kell dolgoznom, (ami 35 évet jelent) ahhoz, hogy elérjem a nyugdíjkorhatárt. De ez még mind semmi! Durván '80-'90-ig ún. GMK-ban is dolgoztam, ami hétköznaponként munkaidő után 4 óra, hétvégenként napi 12 óra volt átlagban. Ebből a keresetből ugyanúgy levonták a nyugdíjjárulékot, mint a hivatalos béremből, viszont nem számít szolgálati évnek. Igy összesen már alig kevesebb, mint +15 évig fizettem a járulékot. Ha ez kevés, mondjátok meg, hogy még ezen kívül mennyit kértek? Lehet, hogy még ezt is megcsinálom.

Csirke72 2010.08.03. 17:50:07

@Viktus:

Ez a nyers baromság! Szerinted a németektöl miért nem vonulnak ki a befektetök??? Pedig a bérek a plafont érik!

Jómagam is itt élek és tudom miröl van szó...

Amig 1 MÀV 32 felsövezetönek éves szinten annyit fizet ki mint másik 32.000 vasutasnak össszesen addig van pénz az országban.

Hány ezermrd Ft landolt az utóbbi években állami szerzödéseken keresztül az ország Mrd-osai kezébe???

Csak magyarországon van ez az aránytalan fizetésrendszer. Felsövezetö 10x20x magasabb jövedelemmel mint az alkalmazottak....Akkor miért nem lehet ezt a pénzt arányosan elosztani...

Amugy ha a multisok ki akarnának vonulni? Nem gond extra büntetés mint a német a nokiának adta amikor kivonult....

MEDVE1978 2010.08.03. 17:50:14

Fontosnak tartanám a kérdés elkülönült jogosultsági-gazdasági, munkapiaci és szociális megközelítését.
Az tény, hogy ha valaki dolgozott 40 évet, mint üzemvezető, majd vezérigazgató, akkor nagyságrendekkel több járulékot fizetett be, mint Mari néni, aki becsületesen csirkét bontott a feldolgozó üzemben.
Ezért véleményem szerint igazságtalan lenne Mari nénivel egy szintre értékelni a pénzosztásnál.
Gazdasági szempontból a magánnyugdíjpénztár lábat erősíteném az éveken át. Egy elöregedő társadalomban az ebben az esetben szinte mindig rossz gazda állam rosszabbul kezeli az emberek pénzét, mint egy biztosító vagy egy globális pénzkezelő cég.
Hosszútávon ugyanakkor kimutatható, hogy ha nincs hatalmas vismajor (gyakorlatilag háború vagy végzetes természeti katasztrófa az egész országban), akkor normális fejlődés mellett jobb hozam érhető el, mint amelyet az állami rendszer produkál.

Én tehát egy hibrid rendszert támogatnék: viszonylag minimális szociális juttatással (mai viszonyok szerint 50 ezer Ft/hó). Ez gyakorlatilag mindenkinek járna. Erre jönne rá egy magánnyugdíjpénztári rész, ami viszont kifejezetten befizetésarányos lenne.

Ennek lenne némi "fehérítő" hatása, mert ösztönözné a feketemunka eltünését, hiszen csak az kapna igazi nyugdíjat, akit be is jelentettek.

Csirke72 2010.08.03. 17:50:29

@Kalamona:

Abbol, hogy ez nyugateurópában mindenütt müködik csak a magyar ember az a birka aki mindent elhisz amit hall.

Vállság sem volt, csak a magyarkormány erre fogta a 8 év rablást:)

Csirke72 2010.08.03. 17:50:39

@Balek:

Ahogy a bankokat meg lehetett menteni(adófizetök pénzét lenyulni) de a hiteltartozás továbbra is fennáll, mert külömben mire kaptak segélyt a bankok???

Ugyanugy most a nyugdijrendszert kell megmenteni!

A bankok esetében nem sokat gondolkodtak, utalták a sok 100Mrd-ot. Milyen érdekes, arra volt azonnal keret?

Kalamona 2010.08.03. 17:50:48

@Csirke72:
kihozod belőlem az állatot!, a fenébe, hogy ilyen vélemények vannak itt:(
Százezerért nem szabad felkelni?, de a 20-30 ezres segélyért sorba lehet állni a Mercivel?, oszt a polgármestert lehet szívatni, mert Ő sem ért ezzel egyet? inkább koldulni, betörni, lopni, rabolni?:(, mert enni kell? hajrá, segítsd a megélhetési bűnözőket!!

Igen! képzeld el, hogy vannak, akiknek elég a 100e., akinek meg nem az máshol keresi a boldogulást, de nem fikázza az itthon gürizőket.

az előbb még a százezres nyugdíjat sokalltad..., éljenek meg kevesebből a nyuggerek... és még Te papolsz nekem a demagógiáról, röhej:)

AnnaKarenina 2010.08.03. 17:51:06

@Goompah: @nagyorca: Örülök, hogy egyetértünk több dologban.
@sanche: Én inkább úgy gondolom, hogy a nyugdíjasnak már semmi hatalma sincsen, de esze, tudása, tapasztalata még elég sokáig van. Az, hogy 4 évenként szavazhat, az hatalom? (Itt valaki írta, hogy a fideszes és mszp-s szimpátiájú nyugdíjasok aránya nagyjából egyforma.)
Ha 300 Ft-ról lehetett népszavazást tartani, akkor 40 évről nem?
A nyugdíjas nem azért nem dolgozik, mert gonosz, hanem mert elfáradt, megöregedett és nincs is számára munka. Ma mondjuk már egy ötvenes is bajban van, ha valamiért elveszti a munkáját. Mindenki addig érzi jól magát, amíg úgy érzi, a saját kezében van a sorsa. A nyugdíjas már nem ilyen.

@Valaki1: A rokkantakat min. 2 évente felülvizsgálják orvosilag. Mondjuk egy szív-, vagy vesebeteget, de rengeteg mást is lehet mondani (pl. a daganatos betegeket is leszázalékolják) hova küldenél vissza dolgozni?
Már írtam egy korábbi kommentben, hogy az a 800 ezres szám megtévesztő, mert benne vannak azok is, akik már elérték az öregségi korhatárt, de mivel nyugdíjukat nem állapítják meg újra, öregségi ROKKANTnyugdíjasok lesznek. Nyilván az a szám lenne érdekes, hogy mennyi az aktív korú rokkantnyugdíjas, milyen a korösszetételük és mennyi a rokkantnyugdíjuk. (Bár az összeget itt is a ledolgozott munkaviszony és a befizetett járulékok alapján állapítják meg.)

Csirke72 2010.08.03. 17:51:19

@Viktus:

Ez a fent ülö réteg álltal kikiáltott megtévesztés!

Mi lett az IMF sztoriból? Minden lap azt irta, hogy a befektetök kivonulnak és hü meg há...
Most 2 hét után ismét jó a forint!
Tele van az ország vagyonos cégekkel és a tulajok a krizis alatt is gazdagodtak jocskán, ez hivatalosan is köztudott.
Ebböl is látszik, hogy van pénz csak nem akarnak fizetni.
150.000 Ft még mindig iszonyatosan alacsony. A németnél 1000 Euro! Ennyi.
Ha valóban noncsen keret? OK, akkor legyen az mint a 2 havi végkielégítések esetével. Ha valaki több mint 2 havi végkielégitést kap 98%-át le kell adja adóba - azaz ha valamelyik cég pozitiv szaldóval zár évvégén akkor a nyereséget adóba fizesse be és az pl. a nyugdijaalapba mehetne.
1-2-re minden cég dalolva fizetne 150.000 Ft minimálbért.

A gyakorlat meg sajnos ugyancsak azt mutatja, sok céget ismerek napi 2-3Mio nyereséggel(max 100 ember munkájából) .....erröl szól magyarország...

Soha nem fogják a multik azt mondani, hogy most magunktól emelünk...

Miért van az, hogy a BMW a németeknél minden alkalmazottjának 1000 euro ajándékot fizetett ki mert yo volt a 2009-es évük????

Na ha a BMW ezt németbe megteheti, akkor itt magyarországon melyik multis nem teheti ugyanezt meg???

Csirke72 2010.08.03. 17:51:28

Magyarországon 1989 óta tetemesen megnött a csilliárdosok és csilliomosok száma akik 1989 elött 3 Ft-al nem rendelkeztek!

A törvények ugy lettek megirva, hogy ez a parazita banda törvényesen legálisan lophatta és folyamatosan lophatja az államvagyont.

Ha a sok magyarországi csilliárdos vagyonát összeraknánk meglenne a hiányzó államvagyon és nem kellene itt a nyugdijon pofázni:)

Amugy amig 1 Mercedes 30Mrd Forintos támogtást kap, egy sávolyi motocross pálya 20Mrd-ot stb....

Addig van itt mindenre keret, csak ezt ugy kell beállitani, hogy a külömbözö társadalmi rétegek egymást okolják az államkassza hiánya miatt.

Emberek egyet kell végiggondolni: ha a kormány ugy itéli meg, hogy valamire kell xy öszzegü Mrd. Ft akkor mindig elöteremti gondolkodás nélkül, ha viszont a népnek kell a pénböl adni akkor vállsággal, adóssággal, fizetöképtelenséggel hadobál...

Aki ennek felül az maga baja.

szőketisza 2010.08.03. 17:51:32

@sanyix: A "hivatalosan dolgozók" többsége (minimálbéresek, kamuvállalkozók "őstermelők" stb.) egyáltalán nem adózik, mégis szavazhatnak. A "nyuggerek" (anyádat-apádat is így hívod?) ugyanúgy ÁFA- fizetnek, ami - nem győzöm hangsúlyozni - a költségvetés legnagyobb bevételi forrása, amiből többek között a nyugdíjakat is fizetik.

egyenlítő 2010.08.03. 17:51:33

Csak az adófizetők szavazzanak, sőt, a befizetett adók arányában! Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak!

egyenlítő 2010.08.03. 17:51:45

@Balek: "Az ő módszere az volt egész életében, hogy ahogyan nőtt a jövedelme, úgy költözött egyre nagyobb és drágább ingatlanba. Ha már nem tud dolgozni, akkor eladja az utolsó ingatlanját"

És ha éppen akkor esik le az ingatlan ára, mint 2008-ban?

Ez éppen a fordítottja a vitánknak, de akkor mondta egy amerikai nagymama:

"50 évig gyűjtögettem a majdani unokáimnak, és most elveszett a fele. Nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak!"

AnnaKarenina 2010.08.03. 17:51:54

@Valaki1: Életkor szerint 3/4 jogosult, az 59-63 év közöttiek is odatartoznak, tekintettel a születési idő szerinti érvényben lévő sávos nyugdíjkorhatár miatt.

A szolgálati időben igazad van, az kb. a fele, aki a 40 év körül teljesített, de ez mindegy, mert itt csak arról van szó, hogy ők már nyugdíjas korúak, de munkaviszonyuk csak ennyi volt, mert pl. háztatásbeli volt, ha valaki még ismeri ezt a szót. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy minél kevesebb volt a szolgálati idő, annál kevesebb nyugdíjat kap. A lényeg, hogy őket már nem lehet "visszazavarni" a munkába.

egyenlítő 2010.08.03. 17:52:02

@Csirke72: "Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni!"

Tudod-e, hogy Kínában 17000 Ft az átlagbér? Na jó, azokban a gyárakban, ahol azokat a mobiltelefonokat és LCD TV-ket gyártják, amikkel nekünk kell versenyezni, eléri a 30000-t is.

Avatar 2010.08.03. 17:52:13

@Csirke72: "Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni! "

Tök zsír lenne, még akkora foglalkoztatottság se lenne utána, mint ami most van.
A foglalkoztatottság a rendszerváltás után 96-ig folyamatosan esett, majd a növekedés 97-ben megindult, amit sikerült a 2001-02-es minimálbér emelésekkel megállítani. Azóta nagyjából az infláció szintjével nőtt a minimálbér szintje is, viszont a foglalkoztatottság az istennek se akart bővülni, még a 4-5%-os GDP növekedés éveiben sem, a válság pedig egyértelmű visszaesést hozott. Ha most megdupláznák a minimálbért, akkor igen kevés cég lenne képes kigazdálkodni a hirtelen fellépő bérköltség emelkedést.

De ha már a németeket emlegeted, akkor nem árt ha tudod, náluk nincs olyan hogy minimálbér (speciális kivételektől eltekintve pl. építőipar)... Ott mindenki annyit keres, amennyit kialkuszik magának.

Csirke72 2010.08.03. 17:57:35

@uni1002:

Egyet azért nem vernek nagy dobra, hogy a nyugdijak nem infláció követöek és mégha a jövedlemek sem teljesen azok de valamilyen szinten minden alkalmazott kap pl. üdülési csekket, kaja jegyet .....

A nyugdijasok nem hogy ezt nem kapják de a megélhetéshez amugy is kevés fizu töredékét.
Na most akkor valójában miböl éljenek meg???

100.000 Ft-ból nem lehet megélni, nemhogy 60.000-böl

Csirke72 2010.08.03. 20:03:20

@egyenlítő:

Ne Kinával gyere. Az legyen az ö bajuk. A németeknél alacsonyabbak az árak(tudom mert itt élek) de a jövedelmek átlagosan 4x olyan magasak mint a magyar bérek!
Nekünk nem kell Kinával versenyezni!
A minöség a lényeg és nem a mennyiség... A magyar nem kinai.
De amugy kínában az árak is a jövedelemhez mértek.

Ott az LG LCD TV nem 100.000 Ft hanem 10.0000 Ft

Vannak ismeröseim Kinában és yol elvannak:))))

vakvarju 2010.08.03. 20:03:36

57 éves koromban mentem nyugdíjba 43 éves munkaviszony után, mivel 14 éves korom óta dolgozom. Ebből 20 évet 3 műszakos munkakörben húztam le. Lehet irigykedni! Ja és közben gyerekeket neveltem, háztartást vezettem, folyamatosan tanultam. 4 szakmám van és egy felsőfokú végzettségem.

doktor.dikhed 2010.08.03. 20:03:42

Az a gond, hogy ha tovább tartják az embereket a munkaerőpiacon, az idősek a fiataloktól veszik el a munkalehetőséget, ami több munkanélkülit jelent, valamint a fiatalok később kerülnek be a munkaerőpiacra, kevesebb esélyük van a nyugdíjig eleget dolgozniuk, kénytelenek feketén melózni, mert bejelenteni nem fogják őket, hiszen elég a régi kolléga ő be van stb... szóval, ez egy sokoldalú probléma.

Csirke72 2010.08.03. 20:03:49

@Avatar:

Ember itt élek kint és nem alkuszom semmin.
Van 1 adott bérkategória amin belül mozoghatsz de a minimálbér 1000 Euro söt a 4 órás munka 400 euró.
Ez alatt nem lehet dolgoztatni!!!
Na de itt a németnek eszébe nem jut 700 Euro nettot ajánlani 1 alkalmazottnak diplmával!!!
Ennyi.
A német persze nem tesz alá a másik németnek és nem ajánl alá a bemutakozón jövedelemben a másiknak csak hogy ö vigye el az állást.
A német nem vállal el alulbérezett munkákat és leejti a tollat 8 óra munka után. Ö nem remeg hogy kirugják?
Nem,mert bevállalja és ezzel tudják a magas életszinvonalat tertani...

Ja és a németkormány évröl évre növeli a szociális juttatásokat.

De vegyük példának oroszországot. Moszkva polgármestere ösztönzi a vállalkozókat, hogy Moszkva utjai, belváros stb. nyugati pompában örvendjen.
Demszky miért nem koppintja a mintát?

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:03:54

@AnnaKarenina: a ledolgozott idő alapján jogosultság azt jelenti hogy mennyi ideig fizette a nyugdíjjárulékot.
háztartásbeli meg egyéb marhaság nem érdekes.
amúgy az életkor szerint attól függ honnan vesszük, de de ha a 40 év fizetett járulékot nézzük az meg 20% mindössze.
na ha még neked is van igazad és 5x éves kortól nézzük, ha a kettőt összerakjuk valahogy kis engedménnyel akkor sem lesz a kettőből több mint 50%.

a magyarnak meg mindíg van kifogása.
most vagy rendet akar teremteni vagy sajnálgatja a sok nnyomorultat meg beteget akik 30 éves korban zsebbe 100.000-ért elmennek nyugdíjba.mert ez van a felülvizsgálatoknál is.
ugyanis el nem hiszem hogy ennyi daganatos meg halálos beteg van, a nyavaját.
amúgy meg miért ne tudna dolgozni?
kb annyira beteg ezek nagy része mint amennyire mozgássérült az x5-ös meg audi A8-as rokkantkártyás generáció.
maga a betegség amúgy sem egy alap semmiféle nyugdíjra, max egy egészségügyi ellátásra csak.
a gond az hogy ebben az országban keveredik már az egészségügyi meg a nyugdíjellátás is.

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:04:00

@egyenlítő: marhaság. magasabb már mint nálunk!
legalábbis az ipari nagyvárosokban mindenképpen a képzett munkaerőnek, persze írástudatlan parasztnak falun nem, de ott nem is arról szól az élet.

Csirke72 2010.08.03. 20:04:05

@Avatar:

Nem volt vállság. Ez a kormány hazudozása.

Itt németbe miért voltak tele a bevásárlóközpontok az a bizonyos "vállság" idején? Miért nyaraltak ugyanugy mint a "vállság" elött? Miért nött a gépjármü eladások száma 9%-al a "vállság" alatt?

Mert effektive vállság nem volt. Egyes iparágaban létezett átmeneti krizis de magyarországon csak a néptöl való mégtöbb megvonásra használta ezt ki az állam!
Hova lett a 2008-ban felvett 11Mrd $ IMF hitel tulnyomó része? Meglátszik ez bármiben is, hogy 11Mrd-ot tüntetett el az elözö kormány? Utak, egészségügy, nyugdij, minimalbér?????

Ne a GDP meg hasonló külföldi manipulációs egységeket hajtogassunk! Amint 1 hirt felreppentenek, hogy a befektetök bizalmatlanok, zuhan a forint. Ez spekuláció és nem a valós gazdasági mutató. Sajnos ez megy 1989 óta. A nyugat akarja elöirni magyarország béreit de haszonból a sajátjait tartja el....

Avatar 2010.08.03. 20:04:11

@Csirke72: "A bankok esetében nem sokat gondolkodtak, utalták a sok 100Mrd-ot. Milyen érdekes, arra volt azonnal keret?"

Konkrétan hány 100Mrd-t utaltak nekik?
Légyszi mutass valami forrást arról, hogy Magyarországon közpénzekből mentettek bankokat!

"ha valamelyik cég pozitiv szaldóval zár évvégén akkor a nyereséget adóba fizesse be és az pl. a nyugdijaalapba mehetne."
100%-os nyereségadó? Vissza a kommunizmusba?

"Amugy amig 1 Mercedes 30Mrd Forintos támogtást kap"
Nem vagyok a direkt állami támogatások mellett, de a 30 Mrd-ból még az se jön ki, hogy a 3 millió nyugdíjasnak egy éven keresztül havi 1000 Ft-tal nagyobb nyugdíjat adjanak. Persze az is megdobná kicsit a parizer keresletét, de azért gazdaságélénkítés, munkahely teremtés és megtérülés szempontjából a Merci gyár ígéretesebb...

@egyenlítő: "Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak!"
A MOLnak csak kb 15%-a van már csak magyar kézben. Ami jó a MOLnak, az jó a MOL részvényeseknek, pl. Csányinak, de a legtöbbünknek közömbös, hogy jó-e nekik...

szőketisza 2010.08.03. 20:04:36

@Csirke72: Magyarországon a bankok ténylegesen nem kaptak semmilyen állami támogatást, legfejebb un. igérvényt, amit nem vettek igénybe. Jó lenne erről tévhitről elfeledkezni, vagy legalább tájékozódni és nem hülyeségeket írni. Egyébkén én személy szerint nem vagyok jó véleménnyel a bankokról, de a tények azok tények.

uni1002 2010.08.03. 20:04:39

@Csirke72: Pontosan.
A régi cégem olyan évi 500-600ezer Ft körüli cafeteria, önkéntes nyugdíjbiztosító, étkezési jegy juttatást biztosított, évente.

A nyugdíjkiszámításnál a juttatások nem számítanak, csak a nettó fizetés, annak is a 70%-a. Mindenki a luxus nyugdíjast irigyli.
Azért aljas dolog a fizetés egy részét cafeteriában adni, mert nem számít bele a későbbi nyugdíjba. Elég nagy összegekről van szó. Az ifjúság ezt nem érti, inkább azért harcolnának ilyen vehemenciával, hogy legalább őket ne rövidítsék meg majd egyszer...

Csirke72 2010.08.03. 20:04:42

@Avatar:

Amugy a GDP-t és minden negativ változást nem a népre kellene átruházni, hanem élnék Kina és Èszakkorea
pénzügyminisztere példájával:

Tavaly èszakkorea pénzügyminisztere elpekulálta magát, az idén kivégezték.
Kina gazdasági minisztere korrupcios ügyekben való részvételéért kivégezték, valamint 400Mio Euros vagyonát elkobozták és a családjáttól is mindent elvettek:)

Ennyi.

Azoknak a vezetöknek kellene a vagyonukkal a nyugdijakat kipotolni akik az országot a "hibás"(korrupt) döntéseik miatt ide sodorták:)

szőketisza 2010.08.03. 20:04:43

@egyenlítő: "Csak az adófizetők szavazzanak, sőt, a befizetett adók arányában! Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak" Mármint a személyi jövedelemadót fizetők szavazhassanak? Akkor legfeljebb 1 millióan szavazhatnának, Egyébként az ÁFA (Általános Forgalmi ADÓ) is adó, amit mindenki fizet, aki fogyaszt. Egyébként hogy jön ide a MOL, mint 15 %-ban magyar tulajdonu multi?

uni1002 2010.08.03. 20:04:51

@egyenlítő:
Olvasgasd ezt, hogy mennyi a Kínai átlagbér.

www.hrportal.hu/hr/mercer-magasan-veri-a-kinai-atlagfizetes-a-magyart-20090127.html

A kínaiak már mi vagyunk, ők hozzák ide a cégeiket, mert Magyarországon kevesebbet kell fizetni...

smartdrive 2010.08.03. 20:04:56

lassan ki kell mondani: el kell venni tőlük a szavazati jogot

kubatov_kommunista 2010.08.03. 20:05:11

Amellett, hogy sok dologban van igazság egy kis észrevétel - stílus, hozzáállás, ilyesmi:

Magyaro. lakossága (is) öregszik -> tény.
Egyre több lesz a nyugdíjas -> tény.
felszeletelni egy fél országnyi szavazópolgár... jelképesen véve is... nos nem fog menni. túl nagyvonalúan suhantál el a nagyságrend mellet -> ez hiba!

Hiba volt behülyíteni az embereket - köztük a nyugdíjasokat is.

A másik dolog a munkanélküliség. Az így is magas, azonkívül a termelés annak hatásfoka alacsony.
Na most szerinted aki nyugdíjba menekül az örömében teszi minden esetben?
Amit te akarsz illetve javasolsz az nem más mint alacsony összegű munkanélküli járadékot adni mondjuk 2 millió embernek (a nagyságrend ismét nem elhanyagolandó mert úgy vágják haza a kormányt mint annak a rendje - és ez így normális - szemet-szemért, fogat-fogért)
Az, hogy 80 éves kor felett meg 35-38 tényleges szolgálai idő után te mondjuk 250.000 Ft adsz az a kutyát nem fogja érdekelni, mert kevés ember él addig (kevés szavazó)
Azon túl hogy a tényleges szolgálati idővel seggbe rúgsz egy csomó ember - katonaság, gyes, egyetem - tudomisén.
Szóval én inkább a korfa alsó részén piszkálódnék pl. 3-5 évig nem képeznék jogászt, közgazdászt, bölcsészt és visszahoznám a jó kis kommunista felvételi rendszert az egyetemekre + szakmunkás képzést erősíteném. Hogy ne 'sikeresek' akarjanak lenni hanem értsenek már valamihez, azon kívül hogy telefonálni meg kommunikálni tudnak.
Meg mondjuk kötelezném a cégeket, hogy a korfának megfelelő arányba foglalkoztassanak embereket, ha nem akkor bünti. 2 oldala van a foglalkoztatásnak.
És valóban óvatosan elkezdeném piszkálgatni az 50-55 alatti korosztály.
Szóval én azért megnézném előbb kibe, hol és hogy rúgok bele... nem csak statisztikai módszerekkel lefelezem a nyugdíjasokat. Szerintem.

IRCking · http://ircking.blog.hu 2010.08.03. 20:06:58

Tisztelettel üdvözlöm a cca 25%-os MINORITÁAST!
(Vö. a szavazás kb eredményével)

42 év szolg idő ledolgozása és 3 gyerek tisztességes felnevelése után a kétségtelenül jelen lévő zsarolási potenciál megszüntetéséről - nyugdíjasként - a következőket javaslom:
1. Egyet értek azzal, hogy minél több értelmes kérdés a jövőben a közvetlen demokrácia útján népszavazással dőljön el.
2. A nyugdíjasokat (tehát engem is) azonban csak olyan dolgokról kell megkérdezni, ami közvetlenül reájuk tartozik.
3. Okos politika mellett így bennünket se lehet lenullázni (amit Ti 25% - nem is akartok) , valamint mi se akarunk/tudunk beleszólni olyan dolgokba, aminek eldöntése nem ránk tartozik.

Most pedig a többségi 75%-nak:
Az én korosztályom meglehetőseen jól élt az átkosban, és rengeteget csetlett-botlott. A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor benneteket nem húzott le időben a WC-n :(!
Szarf@szú patkányok!
Vigyétek a nyugdíjamat! - engem eltart a 3 normálisan nevelt, családos gyermekem... De azt már ne várjátok, hogy ők tartsák el a ti kurv@ anyátokat is!
----------------
T. Szerkesztők!
moderáljátok ki egy kicsit, hogy megjelenhessen
Kösz:
IRCking

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.08.03. 20:09:33

@IRCking: A hozzászóló természetesen csúnyán lefejelte ezzel a stílussal a moderációs lécet, de a hozzászólás tanulságos és már-már dokumentumértékű, úgyhogy közszemlére tesszük.

Viktus 2010.08.03. 20:09:41

@Csirke72:

BMW német vállalat, amely a németeknél elbukott pénzt éppen ilyen helyeken hozza be.

Mennyi magyar multi is van a MOL-t leszámítva? :P

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:41:03

Le a nyugger diktatúrával!
senki ne kapjon nyugdíjat és meg van oldva minden!
(igensok, demográfiailag életrevaló országban van ez így)

cso zsi 2010.08.03. 22:31:44

@egyenlítő: "Csak az adófizetők szavazzanak,"
Eddig oké, talán még egyet is értek vele.
"sőt, a befizetett adók arányában!"
Tartok tőle, hogy így igen nagy befolyást szereznének nyíltan azok, akik most is mozgatják a szálakat. Szerintem rosszul esne neked, ha a "100 legrohadtabb, akarom mondani leggazdagabb magyar" szőröstül-bőröstül megvenné a választásokat.

strohmann 2010.08.04. 10:28:33

@Devil: nem, 766 000-en vannak. Az igaz viszont, hogy ennek csupán a fele korhatár alatti (403 000).

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=136798&p=2

A lakosság arányában ez világrekord adat, a tömeges leszázalékolás hungarikum, Szlovákiához képest arányaiban 6x több "rokkantunk" van, és még ott is sokallják őket, mostanság szemet szúrtak a kamu esetek...

Összlakossághoz viszonyítva:

Magyaro. 7,7 %
Szlovákia 1,25 %
Németo. 2,4 %

Az viszont örömteli, hogy 2005-2009 között csökkent a korhatár alatti rokik száma, ez pozitív tendenciua, csak lehetne markánsabb.

egyenlítő 2010.08.04. 10:28:50

@uni1002: A mérnököknek magasabb a bére. És akik a fokhagymát termelik, vagy összeszerelik a mobiltelefont?

A világgazdaságban verseny van, és az országnak ott kell helytállnia. Magyarország (mint a világ minden más országa is) importra szorul. Aki nem, az is külföldről veszi meg azt, ami ott olcsóbb. Azonos minőség esetén az nyer, aki olcsóbb árút tesz a pultra.

egyenlítő 2010.08.04. 10:29:32

@Csirke72: "Hova lett a 2008-ban felvett 11Mrd $ IMF hitel tulnyomó része?"

Az éppen lejárt hiteleket törlesztették, meg bespájzoltak belőle az MNB pincéjébe (ebből villog most Orbán az IMF-fel szemben). Tulajdonképpen szét is oszthatták volna, és akkor esetleg megnyerik a választást.

Joaquin 2010.08.04. 10:29:39

Hát igen, nyilván sem magunknak, sem szüleinknek nem akarunk nyomorgó nyugdíjas éveket stb, gond csak az hogy előbb-utóbb úgy járunk mint az egyszerű paraszt a földosztásnál: járni jár csak nem jut. Vehetitek személyes támadásnak vagy szimpla idősutálatnak, de a tények nem változnak. Nem hiszem hogy a többség rosszak akarna a nyugdíjasoknak. Ez most probléma az egész világon és sokkal erősebb gazdaságok sem bírják el. Megoldás? Áá arról gőzöm sincs.

redjohn 2010.08.04. 10:30:00

Viktus! Hozzászólásaidból ítélve nagyon fiatal lehetsz...így bizonyos előzményekkel nem lehetsz tisztában!

Nem teljes a vitaindító poszt, nem értek vele egyet:

-"miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra..." - ez az állítás leginkább a mostani korosztályra érvényes, mert a háború előtt és után születetttek nagyon fiatalon kezdtek el dolgozni, mivel egyetemre, főiskolára nem sokan tudtak menni, illetve mehettek!!! Az 50-es, 60-as, 70-es években szültettekre sem helytálló ez a megállapítás, mert többségünk igenis munkába állt már 14,16, 17, 18, 20, 23, de legkésőbb 25 éves kora körül!!!!!

Kiegészítésképpen egy-két momentum, hogy a fiatalok is tisztábban és reálisabban lássanak:

- a háború utáni romokban heverő Magyarországot a 30-as 40-es években született korosztály építette újjá és fizette a győztes hatalmaknak a kártérítést!!!!

- aktív időszakuk alatt még heti 5 és fél napot dolgoztak nagyon sokáig (csak a 70-es évek végén a 80-as évek elején vezették be a minden második szombat szabad rendszerét, majd idővel a szabad szombatot!!)

- az állam és a munkahely elvárta tőlük, hogy túlórázzanak és fizetésük egy részét a levonások mellett(TB), felajánlják különböző címeken: békekölcsön jegyzése, kommunista szombat, ...stb. -ha nem tette, megnézhette magát, nem kapott prémiumot, fizetésemelést!!

- a dolgozók pénzén jöttek létre a különböző vállalati, üzemi, gyári, stb. szociális létesítmények, pl: üdülők, munkásszállók, óvódák, iskolák, stb.

-elvárás volt az is, hogy munkájukkal felajánlásukkal úgy mint üzemi, mint magán munkával támogassák az óvodákat, iskolákat!!!

-az állam akkori vezetői azzal biztatták ezt a korosztályt, hogy többlet munkájuk és "felajánlott" pénzük járul hozzá ahhoz, hogy majd a gyerekeiknek jobb lesz!!! /nem hogy a gyerekeiknek, de az unokáiknak sem lett jobb, sőt!!!!!/

-3 éves Gyes sem volt! Szülés után 6 hónappal munkába kellett állni az anyáknak!!! (a gyest a 70-es években vezették be)

-a 80-as évek közepe körül (már pontosan nem emlékszem) Csehák Judit egészségügyi miniszter arról panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a TB alappal (egészség- és nyugdíjbiztosítást nevezték így), állítólag olyan sok volt benne a pénz, ezért a lakásalapba fektetik... hol van az a pénz???? Soha senki nem vette ezért elő, nem számoltatták el!!!!

Jött az állítólagos rendszerváltás a "kerekasztal lovagjaival" és mindent "privatizáltak", amit a dolgozók létrehoztak. Fillérekért eladtak mindent, pedig nem ők hozták létre, nem ők dolgoztak meg érte!!! Vagyis ellopták a dolgozóktól!!!!!!
Miért nem értékesítették reális áron a különböző gyárakat, üzemeket, üdülőket stb., és a befolyt összeget miért nem fizették be a TB alapba??? pedig ez lett volna a tisztességes eljárás, nem pedig piri pénzért hozzájutni, tistességtelenül!!!!
Nem véletlenül gazdagodtak meg az akkori bennfektesek és az úgynevezett rendszerváltók!!!! (azóta is gazdagódnak, no meg jönnek az újabb éhes szájak hozzájuk!!)

Senki nem büntette meg, számoltatta el őket arról sem, hogy az államtól ingyen kapott pártszékházakat miért adták el!!!!!!

Finoman kifejezve, a sumákságukra nagyon jó bizonyíték a kerekasztal tárgyalások titkosítása (no meg jó néhány ügy még pl: olaj ügyek!!!)

A nyugdíjas ügyhöz még annyit, hogy:

- azt is figyelembe kellene venni, hogy sokan nem érték/érik meg a nyugdíjkorhatárt, vagy, nem sok időt töltöttek/töltenek el nyugdíjasként, mert meghaltak/meghalnak!!!! Az ő befizetéseik nyereség az államnak!!!! A nyugdíjkorhatár emelése szintén ezt a célt szolgálja!!! Még több pénzt tudjanak lopni politikusaink!!!!

-szogálati dő: a számításánál nem veszik figyelembe a túlórát, /viszont nem számít bele a táppénzen töltött idő/, pedig érdemes, érdekes lenne, hiszen az is igénybe veszi a szervezetet, és nem utolsósorban, az adót és a járulékokat vonják belőle ugyanúgy!!!!!

- azzal én sem értek egyet, hogy fiatal, ereje teljében lévő ember 40-45 évesen nyugdíjas legyen!!!! Ez nem rális. Véleményem szerint 55 éves korukig ők is tudnának dolgozni!!!!

A nyugdíj- és egészségügyet az állam feladata megoldani, hiszen ő szedi be a járulékokat, adókat!!! (nem lenne szabad a politikusainknak lopni!!!! tudom ez nagyon nagy elvárás tőlük, de e miatt került ide az ország és a világ)

Ha tőlem az állam ilyen-olyan jogcímen elég sok pénzt levon, no meg a munkáltatómtól, illetve még ezen felül minden után amit vásárolok áfát szedbe, ne vágja már a szemembe, hogy legyek öngondoskodó és fizessek az orvosi ellátásért, meg gondoskodjak a nyugdíjas éveimről, mert ő nem fog!!!! Akkor, ha ez van, ne vonja tőlem a járulékokat, no meg a munkáltatómtól!!! Adja ide kamatostúl a befizetett pézemet és akkor elfogadom és belátom, hogy öngodoskodás van, de csak akkor!!!!!!!

pakesz (törölt) 2010.08.04. 10:30:20

@IRCking: "A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor benneteket nem húzott le időben a WC-n :(!"
gondolom a gyerekednek szoktad ezt mondogatni, amikor az unokaddal meglatogat

amugy ez a hozzaszolas csak egy "megint elgurult a szivgyogyszerem" tipus volt, vagy komolyan is gondoltad, hogy elmesz es nemmel szavazol?
illetve hogy arra a partra szavazol aki ki fog cseszni rovid/hosszu tavon a nyugdijasokkal?

elnezesedet kerem hogy a nyugdijasok zsarolasi potencialrol merek beszelni en is, de amikor azt latom hogy a mar megteremtett anyagi joletben levo nyugdijasnak(65+) ingyenes a BKV mig a 7 eves gyereknek meg nem, ezt csak ugy lehet magyarazni hogy a gyerekeknek nincsen zsarolasi potencialja
tudod ezt igy nevezik...

pakesz (törölt) 2010.08.04. 10:30:27

@smartdrive: nem kellene teljesen elvenni a szavazati jogot, csak pl. IQ alapjan kellene adni +1 szavazati jogot, lenne 5 kerdes es ha az okes, akkor ott befigyelne a +1 szavazat :)
es a gyerekeknek kellene adni, ugy hogy a szulo elhessen vele, elvegre nem a nyugdijasok szavazati jogaval van gond, hanem hogy tul vannak reprezentalva...
ezzel a ket apro modositassal mar nem lenne nyugga powa...

IRCking · http://ircking.blog.hu 2010.08.04. 10:30:46

@egyenlítő
"Csak az adófizetők szavazzanak"
- ez igazságtalan mindaddig, amíg rengeteg embernek nincs munkája azok közül, akik dolgozni akarnak... Ebből forradalom lenne, s talán épp a munkádért ölnének meg, hogy helyedbe léphessenek...
"...sőt, a befizetett adók arányában!" = virilizmus. Az 1900-as évek környékén volt törvényben, amikor is egyes vélemények szerint az emberek helyett a disznók, birkák és marhák szavaztak... (Bár ma is sok marhának van szavazati joga :D)
"Ami jó a General Motorsnak az jó Ámerikának!" helyett sztem:
Ami jó Magyarországnak az legyen jó a MOL-nak is!

saclos (törölt) 2010.08.04. 10:31:03

@egyenlítő: Vettem egy liter benzint, rögtön ki is öntöttem a kukába, "adófizetés" kipipálva. Most megyek, megnépszavaztatom, hogy ötven évesen mindenki nyugdíjba mehessen, mert ahogy elnézem, mennyire vagy tisztában adókkal és járulékokkal, ebből extrapolálok a többire, bizony arra nem várhatok, hogy majd eltartotok, kénytelen vagyok előrehozni a nyugdíjamat.

egyenlítő 2010.08.04. 11:26:36

@saclos: Azért lehetne talán az iróniát is érzékelni egy kicsit...

gorcsev54 2010.08.10. 10:32:42

@redjohn:Amit leírtál az teljesen helyt álló , és egyet értek vele.Bizony a 80 években nem volt minden szombat szabad nem volt 3 év gyes stb.Akik most kiabálnak , hogy sok adót járulékot fizetnek , azok nem tudják ,hogy a 80 as években dolgozókat is meglopta az állam. Nem tudom feltűnt -e valakinek ? A nyugdíjasok 53.6% -nak 34 év alatt van a szolgálati viszonya.Talán nem ezt kéne megszüntetni?Legalább is arányaiban.Hogy lehet ez én .ha megélem(38 évem van már) akkor 45 évem lesz-tehát bármennyit is fizettem járulékot mondjuk fel annyit mint aki 25 évig (bár állítólag ők is kevés fizetést kapnak) mindenki tudja pl :kikre gondolok-tehát akkor is akkora nyugdíj járna nekem is mint az előbb említetteknek.Rá adásul ők hány évig fogják előreláthatólag kapni és én és a hozzám hasonlók meddig? 45-47től vagy 63.5 tól a kipurcanásig

gorcsev54 2010.08.10. 10:44:00

Jól olvastam? @IRCking-nek volt egy moderált ,hozzászólása? (amit azért el lehet olvasni!) Én elmúltam 56 éves 38 . évemben vagyok (szolgálat viszony) még 6,5 évet dolgozzak (ha lesz mit) és nem emelik még és mindenki pofázik ,hogy keveset fizettem( keveset is kerestem) de eddig egy napot sem voltam táppénzen-de sok hozzászóló véleménye után lehet , hogy leszek (agyvérzés) meg persze a korom miatt is.Tehát én is azt tudom mondani egy két okoskának (aki most esetleg jól keres és fizet, hogy tehet egy szívességet előbb dolgozzon 38 vagy 45 évig (keressen mindig jól-ne legyen munkanélküli vagy kis fizetésű) és utána aggódjon.Főleg ha majd neki is azt mondják , hogy teher az országnak.És még annyit, hogy a jelenlegi nyugdíjasok (mint pl az én szüleim -már nem élnek, nem is élvezték sokáig, akik "lópimpili " nyugdíjat kaptak felépítették azt az országot amiben sok reklamáló él. És azt hiszem mivel a rendszer váltásnak nevezett szétlopás előtt is már 17 évet dolgoztam szoci kizsákmányolásban én is meg a hozzám hasonlók is építettek valamit ezen az "abszurdisztánnak" nevezett országon.Lehet vitatkozni.

Mr.Watson 2010.08.10. 10:59:29

@AnnaKarenina: "magán-nyugdíjpénztárba fizeted a járulékod nagyobb részét? Abból hogyan finanszíroznák a mostani nyugdíjakat? "

Rosszul tudod. kis rész megy sak magánba. 33,5%-ból (9,5%+24%) 8%.

A 3millió nyugdíjas fele húzhatna vissza dolgozni.
A 800.000 roki 95%-a és az összes 62 év alatti húzzon vissza dolgozni, beleértve a rendőrt és a bányászt is!
Nem kell egész életükben ugyanazt dolgozni. A bányász menjen erdésznek jó levegőt szívni, a rendőr meg menjen szociális gondozónak a nagy empátiáját gyakorolni! ;)

@egyenlítő: IMF hitel... hát osztottak is belőle kipótlandó a 3 millió nyugdíjasnak a befizetéseket és az 1 millió segélyesnek a segélyt, na meg a 800ezer közalkalmazottnak a bérét is.

És milyen jó, hogy már 20 éve elnézi a politika pl. a gyilkos hazaáruló 56-os belügyminiszter Biszku Béla 650ezres nyugdíját amit a rózsadombon élvez...
Nézzétek meg a moziban a "Bűn és büntetlenség"-ben az öreg szarházit!

gorcsev54 2010.08.10. 12:29:34

Ms.Watsonnal értek egyet!Valóban a rokkantnyugdíjas nagy %-ka kamu Audival BMV meg rokkant parkolóval!
Valóban a bányász (ismerősöm 50 éves 180 nyugdíjjal és havonta 5-10 nap fekete munkával., rendőr barátom 48 évesen 172 ezer nyugdíjjal -szintén havi x nap feketemunka), de a másik határőrből lett rendőr barátom is állandóan panaszkodik 130 nettóval mert sok amint hitel-persze egyszerre ,házépítés új autó lcd tv mosogatógép stb.Én mint írtam 38 éve gürizek 21 éve vállalkozom és most jutottam oda ,hogy költsek a házamra és 4 éves autót vettem hitelre .Ez az egy hitelem van de bármikor csődbe mehetek és nem állami alkalmazott vagyok aki 25 év után nyugdíjba megy és utána vagy feketén melózik,vagy Pintér biztonsági cégénél.

gorcsev54 2010.08.10. 14:27:52

@pakesz: Nem kéne ingyen utazás,hanem mondjuk csak 50%.

trendo+ 2010.08.10. 14:31:24

@Viktus: Arról elfeledkezel, hogy aki 1970-ben lett nyugdíjas, annak a túlnyomó többsége max. 20 évig fizetett nyugdíjalapot képező járulékot? Ha, és amennyiben fizetett egyáltalán? Mivel a többség nem "nyugdíjas állásban" dolgozott... És a kádári konszolidáció nagy aduja az volt, hogy a parasztoknak "elismerték" a munkaviszonyát tanuskodás stb. alapján is, utólag (igaz, nyomorúságos, minimális) létalapot teremtve az öreg parasztoknak. Ja, hogy egyben elvették az épphogy kiosztott földjüket? No igen. De a gyerekek így tudtak megszabadulni a földtúrás örökös kényszeréből... így tudtak tanulni, értelmiségivé, állami alkalmazottá válni, "nyugdíjas állást" szerezni... nem olyen egyszerű ez.

trendo+ 2010.08.10. 14:48:45

@gorcsev54: Tedd a kezedet a szívedre! Ha megszüntetik a munkahelyedet és kirúgnak az összes munkatársaddal egyszerre... és a munkanélküliségnek az alternatívája a leszázalékolás... Te mit választasz?
És ha kapod a megállapított rokkant nyugdíjat (amiből SENKI nem tud Audit venni), nem próbálsz a biztos jövedelmet mellé valami plusz pénzt szerezni?

trendo+ 2010.08.10. 14:57:08

@gorcsev54: Gondolkodj az "új demokrácia" szemszögéből! Ezt a szempontot a cikk is felvetette, de én sarkítom. Ha a rendszerváltáskor kirúgott összes bányász, kohász, katonatiszt, rendőrtiszt stb. megfosztva minden megélhetési forrásoktúl az utcára kerül (feltüzelve a kirúgott szövőnőktől, tanító- és óvónőktől, a pártapparátus, szakszervezetek , állami hivatalok stb. elbocsájtott nődolgozóitól), hányszázezres tömegtüntetések lettek volna itt? Mikor egy-két ezer pesti taxis blokádjától beszart az új rendszer? Ki kellett várni, míg ez a rétegt elöregedszik, kihalóba fordul , elveszíti a potenciális erejét... Most már lehet keménykedni velük.

trendo+ 2010.08.10. 15:52:24

@gorcsev54: És a diákkedvezményt meg a "szorgalmi időszakon kívül" totál meg kéne vonni. Mert mire is szolgál? A nyári bulikra való ingyenutazásra? :) Mikor a MÁV milliárdos veszteségeit fizeti az állam feszt? Te meg fesztiválokra utazgatsz, mert olcsóbb, mint apád kocsijáva? :)

strohmann 2010.08.10. 22:13:52

@trendo+: sokan nem a munkanélküliség, hanem a _munka_ elől menekültek el rokkantba. Akár a rendszerváltozás előtt, akár utána. Ismerek ilyen történeteket.

Sok munkaképesnek vonzó a "rokkant cafeteria" csomag, a feketemunkára fordítható szabadidővel, az ingyenes eü.-i ellátással, a díjmentes parkolással, kedvezményes tömegközlekedéssel.

Hungarikum lett a tömeges leszázalékolás, világrekorderek vagyunk a rokkantak lakossághoz viszonyított részarányában.

Sajnos teljesen összekeveredtek a nyugdíj-, eü.-i, szociális szempontok ennél az ellátásformánál.

strohmann 2010.08.10. 22:13:57

@trendo+: ismerjük ezt az indoklást - elméletben jól is hangzik.

A gyakorlatban érdemes kitekinteni két régiós országra. Csehországban, hasonló lakosságszám mellett 1 millióval több bejelentett munkahely van, nyilván ezzel együtt kevesebb az inaktív (biztos nem 69 % az arányuk, mint nálunk).

Romániában meg milliók dolgoznak tartósan külföldön, akiket nem tudott felszívni az otthoni munkaerőpiac.

A két országhoz képest Magyarország két szék közé a padlóra csüccsent: van 800 ezer (jórészt) kamu rokkantunk, összesen meg 69 % gazdaságilag inaktívunk - az országhatáron belül.

Abban értsünk egyet, hogy a túl sok inaktív miatt magasak az élőmunkára rakódó terhek, elsősorban a munkaadók oldaláról. Ez gátja a legális munkahelyek teremtésének és megtartásának. Hogy megért-e ennyit a politikai nyugalom? Hát...

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:20:18

Divatos dolog arra hivatkozni, hogy 60 éves rendőr nem bírja a strapát, de ne felejtsük el, hogy nem őket engedik 40 évesen nyugdíjba, hanem az irodákban csücsülő rangosokat.

SAPécs 2010.08.18. 12:52:05

Szerintem az nem hiba, hogy 40 év szolgálati idővel el lehessen menni nyugdíjba. Én jelenleg 44 éves vagyok és jól érzékelem a különbséget aközött, ahogyan akár csak 10 évvel ezelőtt adaptáltam az új dolgokat és ahogy most. Nyilván jelenleg még nincs problémám , legfeljebb kicsikével lassabb vagyok, de ez a folyamat az idő előrehaladtával progresszíven fog nőni, látom az előttem lévő példákból. Szerintem ha más nem, végül maguk a cégek fogják kezdeményezni a megfelelő időben történő nyugdíjba vonulás lehetőségét, mert mit fog kezdeni egy hatvanvalahány éves dolgozóval akinek már kínszenvedés lesz megtanítani az új alkalmazásokat stb. Van olyan terület, ahol a tapasztalat ezt kompenzálja, de azért van ahol nem. Szóval szerintem jó, ha van lehetőség korkedvezményes nyugdíjra, csak a feltételeket kellene jól meghatározni. Szerintem igenis kevesebb nyugdíjat kellene, hogy kapjon aki korábban megy el, mint aki végig dolgozza a törvényesen előírt időt. Másrészt jó ha megfelelő plusz járulék fizetése árán, ha indokoltnak látják a cégek is elküldhessék nyugdíjba a dolgozóikat.
A közelmúltig volt is ilyen lehetőség, nem tudom, hogy jelenleg is létetik-e? Mindenesetre szerintem ki lehetne alakítani egy viszonylag rugalmas rendszert, ahol a ledolgozott szolgálati időt figyelembevéve differenciáltan kapnánk nyugdíjat, és aki valamivel kevesebbel is beéri annak legyen lehetősége korábban nyugdíjba menni.

mivammáhe 2010.09.15. 09:40:42

Marha egyszerű a dolog: aki nem _nevelt_ legalább két gyereket kapjon csökkentett nyugdíjat.
Na, lehet nekem esni.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása