Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Önkéntes katonaság: mert a hadsereg jó

2010.09.22. I 125 komment I Címkék: nato hadsereg hende

Hol volt még egyenlő a szabolcsi cigány, a külvárosi melós és a rózsadombi úrifiú? A katonaságban! Jól szervezett hadseregre elsősorban nem azért van szükség, hogy a katonák használják is fegyvereiket. (Fotó: honvedelem.hu)

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint felelőtlen döntés volt úgy megszüntetni a sorkatonaságot, hogy nem szervezték meg helyette a Magyar Honvédség önkéntesekből álló haderejét. A hadsereg az elmúlt években 14 ezer jól képzett katonától vált így meg, és az a helyzet is előállhatott, hogy jelen pillanatban az állam majdnem egy év alatt tudná csak mozgósítani a hadra fogható lakosságot a haza védelmére. 

A miniszter ígérete szerint, miközben nem gondolkoznak a sorkatonai szolgálat visszaállításán, 2014 végéig meg fogják szervezni a Magyar Honvédség 6-8 ezer fős önkéntes tartalékos haderejét, amit Simicskó István államtitkár már régóta próbál elérni. A NATO által is ajánlott tartalékos haderő elviekben már most is létezik, a gyakorlatban viszont mindössze 17 főből áll.

De mi értelme a hadsereget erősíteni?

Kapcsolódó írásunk: Magyar Honvédség - sodródunk tovább


Úgyis béke lesz, nem?

Bár Európában általános jelenség, de Magyarországra talán még inkább jellemző a közvélemény hadsereg-ellenessége. Általános vélekedés például, hogy a sorkatonaság intézménye eleve értelmetlen, annak 2004-es megszüntetése pedig feltétlenül jó lépés volt, akárcsak a hadsereg további leépítése. "Hiszen úgysem lesz itt háború! Ha pedig mégis, majd a NATO megvéd minket!" – szól a fő érv.

Való igaz, Magyarország területén 1956 óta nem voltak harcok. Azonban a történelemből tudjuk, kevés tipikusabb hiba van az örök béke illúziójánál. A szövetségi szerződések pedig nem örökre szólnak: azokat az országok addig tartják fenn, amíg érdekükben áll. Különösen, ha a másik fél alig tesz valamit hozzá a szövetséghez. Hazánkkal sajnos ez a helyzet: nem véletlenül pedzegetik már régóta, hogy valóban a NATO-ban van-e a helyünk.

A magyar emberek nem akarnak sorkatonai szolgálatot teljesíteni, de adójukból sem akarnak többet áldozni egy professzionális hadseregre. Csak éppen még ez a két óhaj is ellentmond egymásnak. Miközben a haditechnika mindig is iszonyatosan drága lesz, látni kell, hogy a sorkatonasághoz képest egy ütőképes hivatásos hadsereg fenntartása még költségesebb.


 

Minek kell a katona?

A legtöbben ráadásul alapvetően értik félre a hadsereg szerepét és feladatát. Most ne is azzal foglalkozzunk, hogy egy országot pusztán 20 ezer hivatásos katonával képtelenség megvédeni. Hanem, hogy egy erős és jól szervezett hadseregre elsősorban nem azért van szükség, hogy a katonák fegyvereiket használják.

Egyrészt a katonaság a honvédelemmel jóval tágabb értelemben foglalkozik: szükségállapot esetén biztosítja a törvényes rendet, segít a katasztrófa-elhárításban, a természeti csapások elleni védekezésben. Ennek a jelentőségét az elmúlt évtized nagy árvizei után talán nem kell részletezni.

Másrészt egy erős hadsereg már a puszta létével is növeli egy ország érdekérvényesítési képességét. Óriási tárgyalási előnyt jelenthet anélkül, hogy a tárgyalóasztalnál bármikor meg kellene említeni. Adott esetben viszont akár alku tárgyát is képezheti, illetve a potenciális ellenség kétszer is meggondolja, ránk akar-e támadni.

Miért hasznos a hadsereg a társadalomnak?

A katonaságnak ugyanakkor még egy nagyon fontos társadalmi funkciója is van. Azokban az országokban, ahol normálisan működik a hadsereg, a nagyon alulról jövő emberek számára (például az USA-ban sok feketéknek) ez jelenti az egyik legfontosabb felemelkedési lehetőséget. Magyarországon pedig a kötelező sorkatonai szolgálat volt az utolsó olyan intézmény, melyben a dunántúli polgárgyerek, a rózsadombi zsúrfiú, a külvárosi melós és a szabolcsi cigány nem csak, hogy huzamosabb ideig egymás társaságába kerültek: hanem még egyenlőek is voltak.

survey service
web survey


A katonaság szocializációs szerepét sem lehet eléggé túlhangsúlyozni: ahogy amerikai felmérések is mutatják, a katonaságban szerzett tapasztalatok és készségek később a munka vagy a vállalkozás világában is sikeresebbé teszik az embert.

Természetesen a kötelező sorkatonai szolgálatot Magyarországon szánalmasan könnyedén ki lehetett kerülni, és attól a hadseregtől bizony senki sem ijedt meg. De az igazi baj az, hogy megszűntével számos olyan funkció vagy lehetőség is megszűnt, melyek helyét egyszerűen semmi nem vette át: legyen szó a lakosság hadrafoghatóságáról, az ország érdekérvényesítésének megtámogatásáról vagy éppen a társadalmi felemelkedés elősegítéséről.

Az önkéntes tartalékos haderő felépítése sem fogja mindezt pótolni, de mégis egy nagyon fontos lépés a jó irányba.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

DArchAngel 2010.09.22. 10:48:54

Ha lenne is önkéntes hadsereg, annak leginkább építő-mentő szerepet lehetne szánni. Nem hinném, hogy belátható időn belül lenne pénz az önkéntesek olyan szintű felszerelésére, mint például az USA Nemzeti Gárdája. Felszerelés nélkül pedig az önkéntes haderő a magyar terepviszonyok között még nagy emberáldozatok mellett sem képes megvédeni a hazát jelentős haderővel szemben.
Egységteremtő és propaganda célokra remekül fel lehetne használni, rendteremtésre is (csak nem alkotmányos), de amire tényleg jó lenne, az a mentés és kárelhárítás/felszámolás.

devadel 2010.09.22. 10:54:54

súlyos hiba, ha egy nem létező, ideálisnak elképzelt hadsereget hasonlítasz össze valamivel.

a zsúrfiú a hadseregben sem volt egyenlő a szabolcsi cigánnyal, mert a zsúrfiú szólt apuci orvos haverjának, és már meg is volt az alkalmatlanság.

a 17 fős hadsereg egyébként teljes mértékben arányban áll országunk komolyságával és nemzetközi megítélésével. de ha mégse lenne elég, javaslom ragasszuk ki a nemzeti együtthülyülési nyilatkozat mellé mindenhová, hogy nekünk százezer katonánk van. aki meg nem hiszi el, az az ellenség.

novákandris 2010.09.22. 10:55:07

Budai úrifiú legalább 30 éve nem volt már sorkatona Magyarországon!
A végén már a velem egyivású dél-pesti suttyó proligyerekek is könnyűszerrel kikerülték a sorkatonai szolgálatot (én se voltam).
Épphogy ebben nyilvánult meg a leginkább, hogy a borsodi cigánygyerek mennyire nem egyenlő a budai úrifiúval, vagy akár a városi emberrel!

Nick Leeson 2010.09.22. 10:55:16

@aliglajos: Katasztrófa esetén (pl. árvíz), kb. 5 kilométerenként kell egy hozzáértő, meg több száz aki lapátol... Meg jól jön a tábori szakács, gulyáságyú, meg katonai sátor, meg a többi...

paráznabillegető 2010.09.22. 11:00:04

egy valamirevaló haderőre vonatkozó stratégiánk sincs, emberek!
kell tank, vagy inkább fürge APC? tüzérség: ágyúk vagy aknavetők? légierő: grippen vagy helik? a gyalogág is univerzálisan bevethető "elit" legyen, vagy szervezhető "afrikai" városi partizán tömeg?

ezekre sincs válasz, hacsak egy nem: melyik kerül a legtöbbe? mert egyedül egy dolog biztos ma: a mutyi!

Nick Leeson 2010.09.22. 11:00:21

@DArchAngel: Ez azért nem teljesen igaz! A mai világban a világ legerősebb hadseregei sem bírnak a jól szervezett gerilla csoportokkal. Pont ez lenne a lényeg. Legalább alapszinten kiképezni egy rakás embert, akik baj esetén a végsőkig szopatnák az ellent.
Jelenleg a lakosság 99%-a egy bazári céllövöldés légpuska látványától is azonnal a nemzetbiztoságiakig rohan, mert fegyvert látott!
Svájcban otthon tartja minden leszeret sorkatona a fegyverét. Ott ha kitör a balhé, pillanatok alatt az egész ország fegyverben van!

Mr.Treeger 2010.09.22. 11:00:29

nem voltam katona, megúsztam, de az ismerőseim igen, és csak azt mesélték, hogy szívatták őket, ittak és lopták a gázolajat. Ezért abban a rendszerben felesleges lenne visszaállítani.
4 év egyházi bentlakásos iskola az többet ér.

vasziljevics 2010.09.22. 13:54:43

vicces, hogy a szavazásban először mindenki az önkétes tartalékosság bevezetése mellett szavaz, aztán meg nem vállalna évi max 15 nap szolgálatot - gratulálok! legyen önkéntesség, de legyen önkéntes helyettem más :)

dr. trafik nomac 2010.09.22. 13:54:53

Azert eros csusztatasok vannak itt a hadsereg szuksegessegerol, legjobb pelda az elso vilaghaboru, ahol ugye azert volt a nagyszamu hadsereg, hiogy fentartsak az egyensulyt, aztan csak haboru lett belole, az eredmenyt meg meg lehet nezni, sokkal jobban jartunk volna ha nincs hadseregunk akkor sem.

devadel 2010.09.22. 13:55:02

nem tudom egyébként, ha valaki mondjuk megsúgná svájcnak, hogy csak 17 katonánk van, és mondjuk gyorsan lerohannának bennünket, és elfoglalnák az országot....

.... talán nem is lenne akkora baj.

sztd 2010.09.22. 13:55:36

Sajnos ami lopás/herdálás a magyar honvédségnél van, az szerintem a legjobb indulattal is kiábrándító.

Én annak idején nem örültem a sorkatonaság eltörlésének, pedig még előttem lett volna a bevonulás, de amit azóta láttam ismerősökön keresztül, az alapján inkább örülök, hogy nem ismertem meg jobban.

A Simicskó által kitalált nemzetőrségnek pedig szerintem akkor lenne igazi haszna, ha nulláról felépülne a keretei között egy hadsereg elfogadható morállal és hozzáállással, és idővel a mostani hadsereget nagyjából felszámolnák.

Egyébként nem is tudom mit várhatunk egy olyan kormánytól honvédelemügyben, ahol egy egykori igazságügyi államtitkárból csináltak honvédelmi minisztert és a hadtudományi PhD-vel rendelkező államtitkárát pedig majdnem elküldték polgármesternek, a honvédelmi bizottság elnöke pedig pont az a generáció, aki már nem volt katona (és mellette polgármester).

Árkászati Hadimérnökség 2010.09.22. 13:55:54

Régen szerettem volna katona lenni. Lettem. Meg is undorodtam a Néphadseregből éppen átalakuló Honvédségtől. Ami kb. a névváltozást jelentette, meg az elvtárs-bajtárs-úr megszólítás változását, meg a maradék honvédelmi anyag, technika és műtárgy szétlopását (élelmiszer, olaj, lőszer, fegyverzet, járművek, komplett épületek, lőterek, laktanyák, minden, ami volt). Én is lettem "E-kat", "háború esetén túsz".
Először legyen meghatározott célja a honvédségnek (mert ma mi? honvédelem? vehhehehe... ezekkel a tápos hivatásosokkal, a lopkovicsokkal? az egymissziós szerződésesekkel?)
Másodszor felejtsék el a "mi, hol olcsóbb"-szemléletet (a honvédelem nem olcsó. A lövegeknek nem alternatívája az aknavető, a többfeladatú repülőknek a harci helikopter, a teherautónak a 8*8-as lövéspáncélos, a gerillaharcmodornak a hagyományos gyalogsági lövészharcászat, 30-100 km-es hatótávolságú légvédelmi rakéták helyett csapatlégvédelmi terepjáró, pár db 1-3 km-es rakétával stb. Kell mind, aki mást mond, ne foglalkozzék honvédelemmel)
Harmadszor a feladatok közül se a "mire jut pénz" alapon válogassanak ("nincs pénz páncélozott szállítókra, hát menjenek a platóssal" - eredmény: két halott, sebesültek Afganisztánban, meg "nincs fegyverünk, küldjünk hidépítőt!")
Negyedszer teremtsék meg a megfelelő kiképzést (kiképzett kiképzők, ha lehet pilótát taníttatni Kanadában, akkor lehessen kiképzőket is taníttatni olyan helyeken, ahol van tapasztalat, mondjuk USA, vagy éppen Nagy-Britannia, Franciao., Németo., és ha tartalékosok, akkor pl. Svájc /Svejc/)
Ötödször állítsák vissza a honvédelem, a honvédség és a honvéd becsületét (emlékeztek még a műbőr válltáskákra? a menázsi milyen volt? mindenki otthonról pótolta az élelmezést, mert a seregben még a kaját is ellopták? VÁP szivatott a vasútállomáson? na, milyen becsülete van ezeknek a szervezeteknek és az ott szolgálóknak?) - lehet pénzzel, propagandával, fontos, hogy eszközzel is (ne a magyar honvéd legyen a legszakadtabb, aki inkább előíráson kívüli lábbelit, alsóneműt, kesztyűt, védőszemüveget, pulóvert, hátizsákot stb. hord, mert a sereg elócsította a beszerzést, sőt tisztek a maroklőfegyvert is kívülről hozzák - tudja valaki, mi ma a "rendszeresített egyéni" a honvédségnél?), meg pénzzel (ha félmillával meg az orvosi papírokkal otthon maradhatnak, mit fog érezni mindenki, honvéd és civil egyaránt? hát hogy a csóró hülyéket beszipkázzák, a lóvés meg okos csávók meg verhetik otthon - úgyhogy aki kora reggel kimeg a harmatos fűben hemperegni, meg ha kell, az országért harolni, és hát persze meg is halni, azt ne egyszerűen "elengedje a munkáltatója", hanem kapjon tisztességes pénzt)
Elsőre ennyit az ötletről
Üdv és bocs
Á. H.

sarius 2010.09.22. 13:56:09

@Mr.Treeger: "4 év egyházi bentlakásos iskola az többet ér. "

Olcsó poén lenne most azt mondani, hogy a seregben a legritkább esetben kényszerítették az embert arra, hogy orálisan kényeztesse az elöljáróit?

dean23 2010.09.22. 13:56:25

Lemilen írtak a svájci haderőről. Aki nem akar bevonulni az külön adóval megválthatja amit kb. 32 éves koráig fizet. Itt is meg lehetne oldani.
A magunkfajta országnak - ahol egyik szomszédos államról se mondhatjuk el, hogy puszipajtásunk lenne a történelemből kifolyólag - kötelező lenne a sorkatonaságot fenntartani.

Bambano 2010.09.22. 13:56:48

Tök frankó lenne ez a cikk, ha legalább a kiindulási alapjának lenne köze a valósághoz, de nincs. Ugyanis Magyarországon általános sorkötelezettség van, nulla behívási kvótával, mert amikor kedves mostani kormányunk ellenzékben volt, keresztbe tett a sorkötelezettség eltörlésének.

A honvédelmi miniszter meg ne akarjon katonaságot, csak azért, hogy neki legyen több játékkatonája, amit tologatni lehet.

Ja, meg vettünk vadászgépeket... 14 darabot. rotfl.

jet set 2010.09.22. 13:57:01

Mi értelme a katonaságnak? Amikor szükség lett volna rá, akkor sem tettek semmit, lásd délszláv háború. magyar területet is aknásítottak, lőtték Barcsot, stb., a magyar honvédség meg tehetetlenül nézte, pedig akkor még volt sorkatonaság.
www.sonline.hu/somogy/kozelet/kisert-a-delszlav-haboru-a-horvat-magyar-hataron-299087

A honvédséget, a katasztrófavédelmet és a rendőrséget ésszerű lenne összevonni és épp amire szükség van, ott bevetni. A rendőrhiányt is lehetne ezáltal csökkenteni, katasztrófa esetén is lehetne őket mozgósítani.

DArchAngel 2010.09.22. 13:57:08

@az aki: Ezért gerillaháború szempontjából ne hasonlítsd már összes Svájcot hazánkkal vagy Afganisztánnal.

Monti 2105 2010.09.22. 13:57:26

Gondoljatok, csak bele milyen jó lenne!!

Ha a szabolcsi cigányt (aki gátlástalan, és lopni tud)

A pesti gyári munkást (aki ért valamihez, és nem lusta)

És a budai úri fiút (akinek csak pénze van, általában)

Bezárnánk hónapokra egymás mellé, a budai fizetne a szabolcsinak és a pestinek, hogy valamilyen furmányos módon lopják ki a szemedet is! Mi a pozitívum? Legalább nem az utcán ütnének vagy szúrnának le. De ezek mellett szerintem nagyon jó lenne a kötelező katonaság! Sok gyökér megtanulná a rendet, takarítás, ruhahajtogatás, rendszeres tisztálkodás!

Egy pesti fiatal (27)

DarthVader 2010.09.22. 13:57:36

Azt kéne felfogni, hogy a katonáskodás egy szakma. Mégpedig elég kemény szakma. Ha valaki jól akarja csinálni, azt nem lehet önkéntes alapon. Ha meg kontár módon csinálja, akkor a vizsgán - éles helyzetben - a bukás az bizony a hamari halált jelenti. Ha nincs éles helyzet, akkor meg minek?

A cost-benefitről még nem is beszéltem.

Mindenesetre az ötlet jól korrelál Orbán néhány évvel ezelőtti kissé pálinkaszagú kijelentéséről a katonaság ügyiben.

Várúr 2010.09.22. 13:57:48

A kötelező szolgálat hajója sajnos ballibék miatt elment. A történelemben számtalanszor bebizonyosodott: egy hazáját védő sorozott hadsereggel szemben esélye a legképzettebb zsoldosoknak sincs (a sorozottak mellett áll a lakosság, a közvélemény, stb.) Ha már így van, az egyetlen megoldás a tartalékos haderő (az USA-ban ilyen a nagy presztízsű nemzeti gárda). Persze akkor megoldás, ha a tartalékosokat a hadvezetés komolyan veszi, s egy idő után társadalmi megbecsülésben is részesülnek. Nem kiskölyök vagyok, de egy magyar szellemű és érdekű NATO-kompatibilis, fajsúlyos tartalékos alakulatba magam is belépnék.

Bambano 2010.09.22. 13:57:53

@Robinzon Kurzor: a hadsereg szocializációs erejéről annyit, hogy amikor egyetemen tanítottam anno, az első 3 percután pontosan tudtam minden fiúról, hogy volt-e katona vagy sem.

Lehet, hogy a sereg (a régi időkben) sok mindenre nem volt alkalmas, de egyre igen: a kis helyi menő csávók egóját úgy letörte, mint a pinty.

Ennek ellenére nem szeretném, ha visszaállítanák azt a fajta sorkötelezettséget, azt gondolom, hogy egy kb. 4 hetes sorkatonaságot kellene csinálni, mindenkinek, nők included, ami nem harcoló, hanem polgárvédelmi kiképzést adna. Arra szükség lenne, és 4 hét nem törné derékba az emberek karrierjét, nem úgy, mint régen az 1-2 év.

ostván 2010.09.22. 13:58:01

"paráznabillegető 2010.09.22. 11:00:04
egy valamirevaló haderőre vonatkozó stratégiánk sincs, emberek!
kell tank, vagy inkább fürge APC? tüzérség: ágyúk vagy aknavetők? légierő: grippen vagy helik? a gyalogág is univerzálisan bevethető "elit" legyen, vagy szervezhető "afrikai" városi partizán tömeg?

ezekre sincs válasz, hacsak egy nem: melyik kerül a legtöbbe? mert egyedül egy dolog biztos ma: a mutyi!"
Tökéletesen igazad van. Ezekre a kérdésekre először a szakembereknek (nem a politikusoknak!!!!) kellene válaszokat kidolgozni. A kialakult véleményeket el kellene fogadtatni a társadalommal (annak érdekében, hogy a politikai szééljárástól függetlenül is megvalósíthatók legyenek). Hiszen otthon is szerelünk zárat (meg riasztót, meg egyebeket) a lakásunk és a gépkocsink ajtajára, védjük a bankban lévő pénzünket, stb. Tehát - megfelelően előadva - a társadalom el tudná fogadni, hogy a katonaság fontos és arra pénz kell. Titkos legyen mindaz, ami katonaszakmailag indokolt (információs rendszer, erők felosztása, stb). DE!!! Ne legyen titkos, sőt korlátlanul átlátható és (minden magyar állampolgár által) ellenőrizhető legyen a hadsereg gazdálkodása. Mindjárt nem kerülne olyan sokba!

blog23 2010.09.22. 13:58:37

Azon hogy mennyire volt egyenlő a gazdag meg a szegény proli régen a sorkatonaságban, jót mosolyogtam, ebből az egy állításból már kiderült hogy a szerzőnek olyan homályos idealista elképzelései vannak az egész sorkötelezettségről, mint a rózsadombon felnőtt liberálisnak a csigányság kérdéséről.

De a többi felsorakoztatott érv is vicces, pl szakmát szerezni, meg felemelkedési lehetőség? Egy évig idegbeteg nyomorékok (tisztek) szívatásait élvezni, na ettől még senki nem lett jobb ember, esélyes viszont hogy egy életre elmegy a kedve mindentől ami terepszínű.

Ne abból induljunk már ki hogy Amerikában meg Svájcban hogy néz ki ez ki mert itthon nem így volt, és garantált hogyha újra bevezetik, akkor se így lesz.

Arra meg hogy árvízkor zsákot pakoljanak, picit drága játék, arról nem is beszélve hogy ma már egy háború nem arról szól hogy szépen menetelnek a hadoszlopok, lövészárkot ásnak meg a két hadsereg egymással szemben lövöldözi egymást, a sorkatonaság hívei jó lenne ha picit elmélyednének abban hogy is néz ki ez manapság. A sorkatonák meg önkéntes haderők csak arra jók hogy legyen mit lőnie meg bombáznia egy normális haderőnek.

Egy pici országban nem azért nincs szükség hadseregre, mert úgyse támadnak meg, azok a barbár idők már elmúltak, hanem azért felesleges, mert csinálhatsz te akár 100e fős sereget is, annak értéke pontosan annyi, mintha lenne 100 fős díszszázad, mutatóban az állami ünnepekre. Ez kb olyan, mint 14 (lol tizennégy omg!) grippent vásárolni, amit egy orosz vagy amcsi légierő ha akar egyetlen nap alatt lelő. ergo 14 gép = 0 gép, pont ahogy 100 ezer fő sorkatona pont annyit ér mint 0 azaz nulla db, csak épp elképesztő gazdasági erőforrást emészt fel a fenntartása, manapság ez elég rossz dolog ám.

beavereater [AT] 2010.09.22. 13:58:53

@az aki: ": Ez azért nem teljesen igaz! A mai világban a világ legerősebb hadseregei sem bírnak a jól szervezett gerilla csoportokkal. "

Ez mondjuk konkrétan a NATO-ra igaz, meg az úgymond "nyugati civilizációra", ahol valami agybeteg kitalálta, hogy háborúzni csak PC módon szabad, lábujjhegyen, hogy a szegény CNN-néző ne lásson túl sok halottat.

Nem véletlenül nem mentek még neki a kínaiaknak az abroszfejűek. A kínaiak ugyanis leszarnák a CNN-t és legyaknák az egész bandát úgy, hogy írmagjuk sem maradna.

Ha a II. VH idején lett volna CNN, akkor Hitlerék röhögve nyerik a játszmát.

beavereater [AT] 2010.09.22. 13:59:05

@paráznabillegető: "kell tank, vagy inkább fürge APC?
tüzérség: ágyúk vagy aknavetők? légierő: grippen vagy helik? a gyalogág is univerzálisan bevethető "elit" legyen, vagy szervezhető "afrikai" városi partizán tömeg?"

Tipikus laikus kérdések. Körülbelül annyit is érnek. Lefordítva civilre: hogy életben maradjunk, együnk _vagy_ igyunk?

Hipper 2010.09.22. 13:59:13

Egy jó sorkatonaság, ahol tényleg a fiatal srácokkal foglalkoznak max egy évet szerintem jó lenne. Nem árt, ha az emberek megtanulnak közzösségben viselkedni és élni. Természetesen mindez köszönőviszonyban sincs a régebbi sorkatonasággal.

firg_firg 2010.09.22. 13:59:33

Kis pénz, kis foci.

Svejc, Izrael nagy pénz, nagy foci.

gyárvárosi 2010.09.22. 14:00:49

Volt szerencsém 1971-72-ben részt kapni az egyenlősdiből! Akkor még az "úrifiúk" sem igazán tudták megúszni a katonaságot, de érdekes módon néhány hét után század, vagy törzs irnokok, raktárosok lettek, persze bújtatva, hiszen az állománytábla szerint velünk együtt szoptak!
Ami pedig a profi és a sorozott hadsereg harcértéke közötti különbséget illeti, pontosan lehetett látni az argentin-brit háború idején!Pedig az argentinok párszáz kilométerre voltak csak a hazai bázisaiktól, míg a britek több ezerre!
Arról nem is szólva, hogy a fejlett haditechnikának nem igazán tesz jót a kezelőszemélyzet időszakos cseréje!Már ha van ilyen. Igen, a profi hadsereg pénzbe kerül, de talán a vízfej lecsökken, a beszerzések átláthatóbbak lesznek, és végül ezt a szakmát,( mert ez is az!) választó odaadással, és jó felkészültséggel, rutinnal művelik.

beavereater [AT] 2010.09.22. 14:01:02

@Mr.Treeger: "4 év egyházi bentlakásos iskola az többet ér."

Ez attól függ. A seregben a tisztek nem pályáztak a beosztották hátsó felére.

Rive 2010.09.22. 14:01:19

"sorkatonai szolgálat ... megszűntével számos olyan funkció vagy lehetőség is megszűnt, melyek helyét egyszerűen semmi nem vette át..."

Nomost: ez nem igaz. A sorkatonai szolgálat megszüntével semmi valós, értelmes funkció/lehetőség nem szünt meg. Az, hogy a sorkatonai szolgálatnak bármi értelme lett volna csak egy nosztalgiával és rendmániával nyakonöntött urban legend.

Ha a politika tartalékos katonai rendszert akar, ám csinálja, ha van hozzá háttere - de akkor csinálja rendesen, és ne keverjen bele hülyeségeket.

Bár ugye jobb volna a meglevő katonaságot is hadrafoghatóvá varázsolni. A jelenleginek az állapota egy rossz vicc, a politikai/társadalmi hozzáállás pedig siralmas.

ehja 2010.09.22. 14:01:34

@az aki: Ezt ugyan sose próbálták ki. Svájc utolsó háborúja Napoleon ellen volt amit látványosan el is vesztett. Azóta csak mítosz, hogy az ueberfaca tartalékosai miatt nem támadták meg a nácik. Hitlerék is tudták, hogy a semleges Svájcban nagyobb biztonságban van a rabolt pénzük mint ha elfoglalták volna.

Droli · http://nivo.blog.hu 2010.09.22. 14:01:57

Aki a sorkatonaságtól azt várja, hogy hazánknak lesz hadserege, az téved. Én pl. egyszer sem lőttem - a lőgyakorlat alatt pont ügyeletes voltam -, így rajtam megspórolt a sereg 3 db lőszert (mert a többiek is annyit használtak el). Jó, mondjuk híradós voltam, így megismerkedhettem a modern, kb. 15 kilós hordozható rádióval, melyet közvetlenül leszerelésem előtt cseréltek le egy modernebb, hátizsák méretűre. A kocsi, amit használnunk kellett volna háború esetén, ott állt a telephelyen szó szerint szétrohadva. Azóta nem tudom, mi a helyzet, de van egy gyanúm, hogy valami hasonló lehet. Mondjuk minket azzal vigasztaltak, hogyha háború lesz, mi gyorsan túl leszünk rajta, mert az ellenség először a mi kommunikációs hálózatunkat fogja megsemmisíteni, tehát mi leszünk az első hősi halottak :-) Ha az önkéntes katonaság is valami hasonlóról fog szólni, akkor sok értelme lesz annak is.

labi 2010.09.22. 14:02:24

@chabba: "Elég sztorit hallottam"

Én meg voltam katona.
Szóval vitatkozhatnánk róla hogy milyen volt, csak meglehetősen értelmetlen lenne. :)

@novákandris:
Azért ez így nem igaz. Velem volt több "budai gazdaggyerek" is, mert az apucik úgy gondolták hogy rájuk fér, és aki nagyon nem akart katona lenni az full csóróként is meg tudta úszni. Nem a pénztárcán és az ismerettségen múlott.

A fentebb említett egyenlőség mifelénk meg azért nem valósult meg, mert akinek semmi tudása nem volt, az ment az őrszázadba, akinek volt valami szakmája/képzettsége az technikás századokba került.
Persze nem feltétlenül minden esetben, de azért nagyrészt.

Stefun626 2010.09.22. 14:02:31

Először: ha már mindenáron katonaság kell, akkor az legyen önkéntes. Nekem ne vegyen el senki 1 hónapot sem az életemből, mert "állapógári" kötelesség. (E szónak analógiájára be kéne vezetni az állami kötelességet is, pl legalább egy rohadt személyi után ne kelljen illetéket fizetni)
Másodszor: azért mert időnként árvíz van nem kéne eltartani (ellátás+szállás+illetmény) több ezer embert az év minden napján.
Harmadszor: a laktanyák zöme elhagyatott, lepukkant vagy el van adva. Nincs eszköz, ruházat, fegyver. Ezeket beszerezniazért, hogy elondhassuk, hogy van katonaságunk, badarság
Negyedszer: vki írta, hogy a légpuska miatt is rendőrhöz rohangálnak az emberek. Legyen oktatási anyag a fegyverismeret. Ja, hogy majd egyetemen lövöldözni fognak? El kell dönteni, hogy megismertetjük a fegyvert a néppel vagy eltiltjuk és fosunk mindentől aminek csöve van.

pakesz (törölt) 2010.09.22. 14:02:44

@norbert79: "Szerintem ez a tény más komolyabb hadseregeknél elképzelhetetlen lenne. "

USA: mi is a fejvadasz intezmenye?
USA hadereje: volt egy olyan eset Irakban amikor a hivatasos hadero tuz ala kerult es magancegek vittek nekik az ellatmanyt es vegul ok mentettek ki
ja az ellatmany FEGYVERT jelentett es a kimentes is lovoldozest jelentett
kb a 20% -a az ott harcolo alakulatoknak maganzo volt

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.09.22. 14:08:06

Urak, a témában a LEMIL blogon volt még tavaj májusban egy vitaposzt, itt találjátok:
lemil.blog.hu/2009/05/27/vitaposzt_sorkatonai_szolgalat

"Való igaz, Magyarország területén 1956 óta nem voltak harcok." Sajnos ez nem igaz, mert voltak - a jugoszláv válság idején többszöt is voltak magyar földön harci cselekmények, élőerő átjőtt földön, vizen, levegőben, megszórták bombákkal Barcsot, etc.
1999-ben Magyarország pedig nettó hadviselő fél volt a szomszédjában folyó katonai műveletben. Afganisztánban pedig most is az.

A "NATO megvéd" szöveg pedig illúzió. Egyrészt el kell olvasni, mit ír a Szerződés 5. cikkelye, másrészt el kell gondolkodni azon, hogy jó szándék ide, szerződés oda meddig tart amíg a szövetségesek segítenek, ha egyáltalán segítenek. (lásd Lengyelország 1939.) Aztán ott vannak azok a lehetséges fegyveres konfliktusok, amire a NATO szerződés egyáltalán nem ad megoldást - pl. két tagállam közt. Harmadrészt pedig, ami szerintem a legfontosabb, hogy a legfontosabb elem a védelemben a saját képesség. Ha ez nincs vagy nem megfelelő, a kollektív védelmi szövetség tagjai is azt mondhatják: nem tatte meg a szükséges lépéseket a saját védelme érdekében, akkor miért vár el tőlünk ilyen erőfeszítéseket?

jo.e 2010.09.22. 14:08:17

Vajon a feltételezett pár hetes önkéntes szolgálat az évi rendes szabadság terhére menne v. hogy? Mint a foci VB alatt: anyu utazzon el a családdal, mert apu katonáskodik? V. ha nem, a munkaadók nyilván tapsolnának örömükben. Jó a poll is: "Civil munkahelye megtartása mellett" Én megtartanám, de a munkaadó is így gondolná? (azt ne mondjuk, h. tv. kötelezné rá, mert mindannyian itt élünk :( )
Azt hiszem, akinek voltak személyes (akár csak haver, rokon elbeszélése) tapasztalatai az előző rendszerből a sorkatonaságról azt nagyon nehéz lenne rávenni az önkéntes katonaságra...

Rozgo 2010.09.22. 14:08:29

Nem úsztam meg, nem volt értelme. Az embertől csak azt a pénzt vették el amit értelmes munkával kereshetett volna. Ehelyett söprögettünk, meg díszlépést tanítottak volna, nem önvédelmet, fegyverhasználatot, 2 lövészetből 1-ről le maradtam, ott se nagyon lőttünk, csak futottunk, és konzerv kaját kaptunk. Tartalékos jó lenne, ha kiképeznének rendesen, és nem szabadságból kéne időt szakítani rá, félek munkáltatók nem díjaznának 2 hét plusz szabit, rögtön gáz lenne állás keresésnél félek tőle. Viszont sok embert érdekelne, sokan járnak Airsoft-ozni, Paintball-ozni, ha tudnák hasonló lenne nem csak idő pazarlás ők biztosan mennének.

winerprince 2010.09.22. 14:08:48

@Robinzon Kurzor: "Röhej, hogy a huszonezres összlétszámá hadseregből talán ha 8 ezer a harcoló létszám, de erre van majdnem száz tábornokunk" Az a harcoló 8 ezer is egy vicc,0 azaz nulla harci tapasztalattal.Pl:egy horvát vagy szerb veteránok elleni harcban úgy hullanának mint ősszel a falevél,a megmaradottak meg gyorsan megszaladnának.A magyar reguláris erőktől még az említett országok tartalékosai is ütőképesebbek.Igaz,10 éven belül volt 3 polgárháború is,amin edződhettek.

thomasz012345 2010.09.22. 14:09:12

Ekkora viccet!
Örüljünk hogy nem kötelező a katonaság. Azzal csak elrabolták az emberek éveit, amely normális tovább képzésre és munka keresésre alkalmas.
És szinte meg sem fizették az egész katonaságot. Legalább nettó 120e adnának minden katonának, amiért idejüket a sorkötelességre pazarolták.
TEHÁT JÓ HOGY MEGSZŰNT!

Bírom ezt az szöveget: "az állam majdnem egy év alatt tudná csak mozgósítani a hadra fogható lakosságot a haza védelmére. "
Olyan mindegy mennyi idő kell a hadsereg mozgósítására, még ha 1 mp alatt is megtörténne, akkor is minden ellenség percek alatt lenyomja Magyarországot. Ha megnézzük a fejlettebb országokat, akkor hozzájuk képest ősemberek vagyunk bunkós bottal és ők pedig modern fegyverekkel. Ekkora az eltérés a többi országoktól.

Ha pl. Amerika megtámadna, akkor az első dolgom, hogy jelentkezek a katonaságba önkéntesként, de nem a Magyarokhoz, hanem az Amerikaikhoz. :) Hülye lennék megkockáztatni az életem ilyen szemét országért mint Magyarország. Olyan gyorsan lelépnék háború során a túloldalra, ahogy csak lehet.

Oké, ha az ellenség ilyen Irak típusú, hasonló felfogású, stb., akkor nem. De akkor is minek kell félni, ezért vannak a fejlettebb országok, hogy megvédjenek, úgy sem hagynák, hogy lerohanjanak.

AnnaKarenina 2010.09.22. 14:09:32

Szerintem ez csak azért van, mert H.Cs. egy eljelentéktelenedett tárcát kapott, kevés forrással, ráadásul ez megint olyan hazafias dolognak látszik.

Nagyon helyes, hogy az megy katonának, aki ebben a hivatását megleli, vagy más lehetősége nem lévén, ebből teremt egzisztenciát. Ezek sokkal erősebb motivációk, mint a kötelező sorozás.

Megtámadás: azért megnézném, hogy kik mernek kikezdeni a NATO-val itt a környéken.
Katasztrófaelhárítás: pusztán ingyen munkaerő, talán nem erre kellene bazírozni.
Rendfenntartás: puccsot várunk?

Nagyon helyes, hogy fiatal emberek életéből nem vesznek el feleslegesen időt alakizásra, bonyolultabb haditechnikák kezelésére meg tényleg nem kell amatőröket képezni így-úgy, hanem hivatásosakat, akiknek a szakértelmére mindig lehet számítani.

dulifuliokoska (törölt) 2010.09.22. 14:09:46

Valaki írta feljebb, hogy szerinte még a nőknek is kellene kötelezően önvédelmet okítani.
Nőként írom erre: kb. 12 éves lehettem, mikor karate órát is tartottak tesi órán belül a suliban. Nekem akkor hirtelen nagyon sok "betegségem lett" és ezek miatt tesi alól felmentésre "kényszerültem" :D
Ennyit erről.
(Mielőtt a puhány jelzőt megkapnám, amúgy a mai napig sportolok, csak a light-os mozgásformákat preferálom, pl. pilates vagy jóga órák).

Szerintem felesleges lenne visszahozni a sorkatonaságot is. Sokan nőttek fel akció filmeken, sokan szívesen tanulnának meg jól célba lőni...stb., de véleményem szerint kevés az olyan ember, aki a való életben is fegyvert szeretne használni másik ember ellen.
Szerintem erre csak egy "külön emberfaj" képes.

Viszont jó ötletnek tartanám, ha lehetne úgy is önkéntesnek jelentkezni, ami világosan lefekteti, hogy fegyveres használat nélkül, éles harcokba nem küldhető semmi esetre sem. Nem a régi polgári szolgálatra gondolok, ahol kórházakban szinte ingyen ágytálakat cipeltek, szerencsés volt, aki iskolában polgári sz-ként mint pedagógus dolgozhatott, -normális fizetés nélkül...(de éljen meg valamiből).

Hanem pl. a hadseregnek segíteni, katasztrófák elhárításában, természeti katasztrófákra való felkészülés...stb, de nem éles fegyverhasználat és kizárható lenne a bármikori tűzközelség is...
Szerintem ilyen munkákra jobban lehetne találni önkénteseket, ha nem lebegne a kényszerharcba is bevethetőség réme a szemük előtt.

Amúgy nem értem, mi lenne abban jó, ha egy tanulatlan és a mérnök...stb. ember egyenlő. Aki idejét és energiáját arra fordította, hogy képezze magát, azok számára megalázó, ha egy írni-olvasni is alig tudó emberek közé küldik, mert velük egyenértékű...

A kényszersorozás idejében nem véletlen voltak olyanok, akik az 5 éves egyetemet közel 10 évig járták. Hallottam direkt "megbukásról" is, tudatosan választott évismétlésekről, elnyújtott tanulmányokról. (Ez még kreditrendszer bevezetése előtti időszak).

A polgári szolgálathoz is hirtelen nagyon megnőtt a vallásosak száma, akik világképével nem összeegyeztethető a katonaság intézménye...

Aki meg nem tudta kikerülni sehogysem a sorozást, de szerette volna, azoknak rémálom volt ez az időszak. A legszebb ifjú évei közül tettek tönkre. Csak a szivatás...stb. ment.

Egyetlen egy főről tudok, akit besoroztak és saját bevallása szerint jól el volt, de ő a sorkatonasága alatt szinte többet volt részeg mint józan...Kimenő idejében is volt, hogy négykézláb közlekedett az utcán...

Szerintem a régi sorozást visszahozni, az eléggé retográd tendencia lenne.

A hivatásosakat viszont fizessék meg jól, becsüljék meg őket, tegyék vonzóvá a katonai pályát...stb.

hosegriado 2010.09.22. 14:09:52

Nemzeti Gárda jó ötlet lenne, de nem a Magyar Gárda mintájára! Azt hiszem az amcsiknál is csak büntetlen és józan előéletű, testileg és lelkileg alkalmas férfiak és nők lehetnek résztvevői ennek a tényleg önkéntes félkatonai szervezetnek. Igaz, az amerikaiak többsége komolyan veszi a nemzethez tartozást és a nemzeti öntudatot. Igaz néha ők is követnek el hibákat, mert pl. Rambót se voltak képesek elkapni:-)))

Dövan 2010.09.22. 14:11:44

"Magyarországon pedig a kötelező sorkatonai szolgálat volt az utolsó olyan intézmény, melyben a dunántúli polgárgyerek, a rózsadombi zsúrfiú, a külvárosi melós és a szabolcsi cigány nem csak, hogy huzamosabb ideig egymás társaságába kerültek: hanem még egyenlőek is voltak."

www.dailymotion.com/video/x1m6jz_southparkoperationhumanshield_fun

Hehehehe...

Dr Kangörény 2010.09.22. 14:12:05

@az aki: Igen és milyen sok értelme volt ennek, amikor a délszláv háborúban az ilyen gerillák tömegesen mészárolták le a civileket.

Egyébként ha jól emlékszem az amerikaiakat szopatják ilyen gerilla taktikával, vagyis azt a hadsereget, ahol van halvány esély arra, hogy aki feltűnő baromságot csinál, azt esetleg börtönbe zárják érte. Tehát egy jogszabályok által kötött hadsereget lehet szopatni gerilla taktikával, de egy szedett - vedett horda (mint déli szomszádainknál) cserében lemészárolja a civileket.

EMU 2010.09.22. 14:12:31

Abban az országban, ahol sem az iskolának, sem a közszférának, sem a családnak, sem semminek nincs kellő szocializációs, integrációs hozadéka, ezt nem én találom ki, erről írnak, beszélnek jó pár éve, nekem ne jöjjön senki azzal a kapitális baromsággal, hogy a magyar katonai szolgálatnak volna. A sorkatonaság semmi másra nem volt jó, mint rászoktatni az italra és dohányzásra sokakat, hogy a felelősség kerülni, sunnyogni és linkeskedni, akár lopni is tanítson, hogy kivételezettekre és balekokra ossza fel a létszámot. Hagyjuk már ezt az ökörséget, hogy Magyarországon pont a katonaság fog majd szocializálni és rendet tartani, amikor ez ezzel az állománnyal kudarcra ítélt itt a Kárpát-medencében.

Regelek 2010.09.22. 14:12:38

@Alvarez: szerinted a most májusban történt árvízben is ártérre építkeztek az emberek?

thomasz012345 2010.09.22. 14:12:46

Felesleges ahogy van, az Amerikaik 1 nap alatt megsemmisítenének mind létfontosságú egységet, amiben ellenállás lenne. Utána csak végig kell menniük az országon. Vacsorára már otthon is lenne minden Amerikai katona és Magyarország úgy gyarmat lenne Amerikának.

Magyarok már annyinak örülhetnének, ha a háború alatt, ami 1 napig tart, 1 tankot kilőnének, de az is csak véletlen volt.

Ha nincs rendes modern fegyverekre keret, akkor felesleges katonaságot felépíteni.
Nem a katona létszám számít, hanem a fegyverek fejlődési szintje. Ott a példa Amerika, hogy mennyi modern automatizált, nagy távolságú fegyverek vannak, és alig pár ember kezeli őket.
Ez a pár ember gomb nyomásra ki készítené Magyarországot.

Ezt nem értem, hogy milyen emberek ülnek fent a vezetésben, mert ezek orrukig nem látnak. Ők azt hiszik hogy ha millió katonánk van, akkor jó a haza védelme. Még akkor is, ha fabottal fegyvereznék fel a katonákat. Tehát a létszám számít. Ezek a vezető emberek, vén dinoszauruszok akik még I. vagy II. világháborúban harcoltak.

Friss felfogás kellene ide, aki átlátja a dolgokat.

Ha pedig ilyen katasztrófa védelem miatt is kellene katonaság, akkor találjanak ki egy nemzet védelmi csapatott, önkéntesekből, rendes fizetéssel, rendes munkaidővel. És ha valami is történik, árvíz, stb. akkor ezek készen állnak.

De ha kényszerből kényszerítenek ilyen dolgokra, akkor tuti nem várják azt hogy helyesen vagy egyáltalán elvégzem a dolgom a katonaságnál. Csak akkor ha én is akarom.

Ez a sorkötelességi dolog, teljesen hasonlít a rabszolga munkákra. Lett egy pár rabszolgánk 1 évre, használjuk ki őket. Ez a sorköteles katonaság!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.09.22. 14:13:08

Az amerikai példa is jól mutatja, hogy hadsereg (és a rendvédelem!) kisebbségek és leszakadó társadalmi csoportok integrációjára és visszaintegrációjára különösen alkalmasak, sőt a bennük megtalálható oktatási elem is segíti mindezt. Mivel az Egyesült Államokban a hadsereget/rendvédelmet elhagyók civil társadalmi reintegrációjára (rekonverzió) is gondolnak (pl. azzal, hogy segítik a munkához jutást) az egész folyamat átgondolt és ciklikus. Egyébként pont a minap védte rekonverzió témában a mostani vkf. Benkő tábornok a doktori értekezését.

ibafaipap 2010.09.22. 14:13:29

Magyarország számára gazdaságilag az egyetlen járható út az, ha jól képzett gyalogosegységekre építve egyfajta gerillaháborút folytat az ellenséggel. RPG-k, IED-k, gyalogsági légelhárító rakéták , éjszakai támadások és minden mocskos trükk, amit csak be lehetne vetni. Ezt támogathatná egy kicsi (20-30 gépes), de hatékony és jól felszerelt légiezred, amit könnyen át lehet reptetni szövetséges repülőterekre. Az Alföld persze ideális hely lenne gigantikus páncélosütközetekhez, de ahhoz az isten pénze nem lenne elég, az emberi erőforrásokról nem is beszélve. Ezt a verziót vígan meg lehetne csinálni 15-20 ezer emberrel, akár hónapokig, amíg megérkezik a felmentés . A népfelkelésben nem hiszek, ez nem Svájc, a legtöbb önkéntes behúzott farokkal iszkolna el, a lezsírozott Kalasnyikovok pedig hamarosan a feketepiacon kötnének ki vagy a szomszédot lőnék vele, isten ments.

Yakk 2010.09.22. 14:13:49

Egy nagyon jó idézet:
"Egy ország mindenképp eltart egy hadsereget. Jó esetben a sajátját..."

Azt látni kell, hogy a Honvédségnél ami az elmúlt évtizedekben ment -vagy megy a mai napig, arra semmi szükség nincs abban a formában, és többet árt mint használ. Én megúsztam, mert megszűnt, de ezt nem is bánom.
De! Nagyon szívesen végigcsináltam volna egy olyan kiképzést, mint mondjuk a Rangereké az ami hadseregben. Szívesen rászántam volna (fiatalabb koromban - de ha nem ér hátrány miatta, akár most is) pár hónapot arra, hogy egy ilyen nagyon aktív képzésben részesüljek, ahol jelentősen javul a fizikai edzettségem, megtanulok fegyvereket kezelni, sport, önvédelem, túlélés és egyéb, valóban hasznos készségek elsajátítására van lehetőségem szigorú de emberséges kiképzők felügyelete alatt. Ahol az úgynevezett szívatás, alázás tiltva van, de a fejlődést elősegítő előremutató büntetés megengedett a kiképzők részéről, ám ennek formája is olyan, hogy valóban előremutató legyen a büntetett fél személyiségfejlődősére, és nem beteges fusztrációit éli ki a kiképző. Ahol a kiképzők és a tisztek a szakmailag legjobbak közül kerülnek ki, akikre nem azért néz föl az ember mert magasabb a rendfokozatuk, hanem mert személyiségük, szakmaiságuk, szorgalmuk önmagában is tiszteletet parancsol, és bármikor képesek és hajlandóak lennének megcsinálni maguk is azt, amit embereiktől kérnek.
Ha ilyen lesz a Magyar Honvédség, akkor az emberek jó részének öröm lesz ott szolgálni.

Dr Kangörény 2010.09.22. 14:14:41

Én azok közé tartozom, akik 1,5 évet töltöttek falak közé zárva. Ez az időszak nulla haszonnal járt, számomra nem volt más, mint egy börtönbüntetés, amit alanyi jogon osztottak ki, csak azért, mert férfi vagyok.

Aki visszasírja, az először gondolkdjon el, mi volt akkor, amikor volt itt sorkatonaság. Aztán felejtse el a nosztalgikus sztorikat, a seregben férfivá válásról kialakult legendákat, ami marad ezek után, az a puszta tény:
unalmas tétlenség naphosszat, ha valamit mégis tenni kellett, azt azonnal, látszat tevékenységek tömegével, a külsőségek, a feletteseknek megfelelni vágyás, ellenben nulla kiképzés; sem lövészet, sem harcászat, semmi önvédelem, közelharc, semmi olyan, ami a hadseregben hasznos.

Vezetőnek pedig a parancsuralmi rendszernek megfelelően nem a gondolkodó katonákat tették meg, hanem azokat, akik a parancsot azonnal végrehajtatták, nem törődve semmivel, vagyis olyan emberek vezettek, akik az átlag alatti intelligenciával rendelkeztek.

Aki ezekre nem emlékszik, az vagy nem volt sorkatona, vagy csókos volt, vagy az előbb részletezett agy nélküli droid.

Egyébként ha valaki akar, most is lehet katona, önként, úgy hívják őket, hogy szerződéses állomány, ilyen módon pedig nem 17 főt foglalkoztatnak, most sem.

Tessék, szabad a pálya, a támogatók mehetnek szolgálni, de javaslom első nekifutásra az ifjú politikusok kezdjék a sort (mert ugye az országgyűlési képviselők korábban sem teljesíthettek katonai szolgálatot, gondolom most is kivételt tennének magukkal).

kötözködő 2010.09.22. 14:14:49

@MagyarZizzi: A seregben pont az volt a lényeg, hogy ne gondolkozz, hanem tedd meg, amit mondanak - ennyit a problémamegoldó képesség fejlődéséről. Amúgy remekül megtanították az embert avart gereblyézni meg felmosni, de ezek sajnos nem sokat javítanak a teherbíráson. És amit mások is mondtak: a katonává és bajtárssá nevelés helyett szopatás ment ezerrel.

pepin_nymburk 2010.09.22. 14:15:09

Én '98-ban voltam katona, és akkor sem tudta mindenki megúszni, ez hülyeség. A romákat pedig igenis szocializálta a sereg, sok gyerek ott látott először mosdót, meg fogkefét....Úgyhogy szerintem csinálják csak Hendéék, ami itt az elmúlt 6 évben volt szánalmas....

Grigorij 2010.09.22. 14:15:37

Az viszont szomorú, hogy nagyon sok fiatal úgy szól bele ebbe a témába, hogy katonaságot csak a videojátékokban és a amerikai akciófilmekben látott!
Szerintem a fiataloknak kell egy max 30 napos alapkiképzés - nem csak erőnléti, azon a maiak át sem mennének... - hanem fegyelmező!
Hogy megtanulják, amikor vész vagy katasztrófahelyzet van, akkor NINCS DEMOKRÁCIA!
feladat van és rohadt kevés idő!
Nem gyűlünk és tanácskozunk...
A parancsot hajtjuk végre!
Ehhez a 30 nap elegendő, a munkahelyet sem veszélyezteti és akit érdekel, mehet önkéntesnek - pénzért!

csoko20 2010.09.22. 14:15:44

Ki kell adni a magyar honvédelmet a Bundeswehrnek. Fizetünk érte ok, de még így is olcsóbb és hatékonyabb lenne, mintha magunkat hülyítenénk....

gyilkos fűegér 2010.09.22. 14:16:16

@Robinzon Kurzor:

Na igen, leszolgálni mondjuk 3 évet a USS Nimitz-en, vagy egy alföldi poros laktanyában motorosfókázni meg recskázni, az ugyebár nem ugyanaz.

groupshopping.hu · http://www.groupshopping.hu 2010.09.22. 14:16:31

@Mr.Treeger: igen. egy komoly bentlakásos középsuli sokkal többet ad az embernek, mint a sorkatonaság. inkább kéne az iskoláztatásra költeni mint a katonaságra...

jog-ász 2010.09.22. 14:16:46

azt nem is értem mi értelme volt egy két évre ha egyenlő volt a rózsadombi urifiu meg a szabolcsi cigánygyerek...katonság után ugysem karöltve éldegéltek együtt.

én még anno sorozáson voltam, egy vicc volt az egész, elnézegettem kikkel kéne eltöltenem a következő egy évem, totális leépülés minden szinten...hajrá, a tömeg ugyis azt skandálja amit a politika most ugat. szerintem meg baromira meg kéne becsülni azokat akik profi modon adják magukat életüket azért hogy nekem ne kelljen értelmetlen barom politikusok miatt kinyirnom senkit egy háboruban. lassan kihal a II vh-s nemzedék és a legfiatalabbak simán fanatizálhatóak lesznek a harcra.

lobaszopiatej 2010.09.22. 14:16:52

1. az onkentes hadero egy formajara szukseg van, de nem abban a formaban ahogy eddig volt: rabszolgasorsba tenni 9 honapig, ugy hogy fel evig nem kapsz munkat mert ugyis behivnak ! (+ bent losz 6-ot azt megtanulod fogkefevel kipucolni a WC-t meg naphosszat/egesz ejjel orseget allni)
Szivni azt megtanulsz - de mast nem !!

2. tamogatom, hogy egy MUNKA MELLETT elvegezheto lovesz/egyeb kikepzesben reszesulhessen aki vallalkozik, az meg engem is erdekel. Cserebe lehetne pl. adokonnyites, nem okvetlen kellene fizetni erte, csak hogy legyen valami osztonzo.
De akkor koncentraljanak erre, ne soprogetni kelljen meg fassagokat csinalni.

3. sajna ami Svajcban mukodik hogy hazaviszik a fegyvert, az itt nem fog mert elsonek adjak majd el / fosztanak vele ki / lonek agyon mer szocialisan erzekenyek az autodra / zsarolnak vele.
1szeruen nincs meg a kultura hozza.

pit.stop.boys 2010.09.22. 14:17:08

A magyar hadsereg minimum a Horthy korszak óta operetthadsereg. Ahhoz, hogy hivatást, életpályát, biztos megélhetést nyújtson a presztizsének meg kell emelkednie. Hogy rang legyen oda bekerülni, hogy egyenruhába akármelyik szórakozóhelyre érdemes legyen belépni, mert a csajok is sztárolják a katonákat. Gondolom nem megy egyik napról a másikra, és nem elég, hogy csak kinyilvánítsuk az ez irányú akaratunkat.

A hadiiparban hatalmas pénzek mozognak, nálunk meg sok a lekötetlen ipari potenciál, amik jobb híján az autógyártásba dolgoznak be. Lehetne fejleszteni, gyártani a hadseregnek is cuccokat, akár külföldre eladásra. Nem feltétlenül űrháborús ketyeréket, gondoljunk az AK, vagy az UZI kézifegyverekre. Vagy valami menő mesterlövészpuska, valami elektronikai kütyüvel feldobva. Nem értek hozzá, de biztos találnánk valami hiánypótló fejlesztési lehetőséget. Sok embernek megélhetést adhat a tehnika fejlesztése, gyártása, tanítása, kezelése, eladása.

A nyolcvanas évek végén közmondásos volt a Furkó féle felderítő csapat. Állítólag igen magas szinten képzettek voltak. Minket is riogattak vele, hogy ne szunyáljunk el az őrtoronyban, mert jönnek Furkóék, és tíz emberrel elfoglalják a laktanyát brahiból.
Egy ilyen csapatba bekerülni gondolom ma is rang, és semmi sem tiltja, hogy csak egy szakasz, század, vagy zászlóalj ilyen magasan képzett kommandósunk legyen. Ezek is jó exportcikknek. :-) Itt eldőlhet, hogy ér-e valamit a szteroidokkal felpumpált felsőtest, meg a szamurájkard iwiw fényképein való forgatása, tényleg olyan kemény legény-e valaki, mint aminek szeretne kinézni? Csak esetleg nem tanáremberrel, vagy fegyvertelen kézilabdással kell összemérni a képzettséget.

kukatr 2010.09.22. 14:17:16

Amennyiben csak minden huszadik tábornokot tartják meg, akkor felőlem kötelező sorkatonai szolgálat is lehet.

A csótány is ember 2010.09.22. 14:17:34

Én csodálom azokat az államokat, ahol nincs katonaság. Sem kötelező sem zsoldos.
Már rég fasság fegyverekkel eldönteni a vitákat, és ezzel pszihopatákon kívül mindenki egyetért szerintem, ha arról van szó, hogy az ő szerettei haljanak meg háborúban. Ez elég primitív dolog, ez a "ki az erősebb", meg hogy ki miért jogosult (vagy nem) pl. atomfegyvert tartani, tisztára csak balhé tárgya...

Amúgy az én bátyám (Románia) kukoricát kapált meg szedett meg ilyenek 1 évig, reggeltől kora estig, szar koszton élt, míg a tisztek talicskával hordták haza a sok húst meg mindenfélét minden nap, amit kitermeltek a sorkatonák (voltak farmok meg minden).

Én örülök, hogy sikerült kijátszanom addig, amíg meg nem szüntették.

kalapácstollú 2010.09.22. 14:17:56

@aliglajos: Naív vagy. Gépekkel nem lehet megnyerni egy háborút. Emberek is kellene. A gépek pusztán segíthetik, megkönnyíthetik a győzelmet.
Hogy nem biztos, hogy évek múltán is a NATO-ban leszünk? Miért, talán biztos, hogy évek múlva is lesz NATO? Ha pedig megszűnik, akkor hipp.hopp 2 perc alatt visszamenőlegesen mindenkinek lesz katonai ismerete, gyakorlata?

pákozdy 2010.09.22. 14:18:05

Sorkatonaság minden alkalmasnak!

1. Fizikai állóképességet ad.
2. Megtanít a bajtársiasságra.
3. Hazádat szolgálod.

warbirds 2010.09.22. 14:18:10

Ennek az egésznek akkor lenne értelme, ha a svájci mintára alakítanának ki valamit. Mondjuk aki eleve katona akar lenni, az hivatásos lesz. Aki meg nem, az minden évben x hétre "bevonul" katonai "továbbképzésre". Jahh, és valóban nem a szivatás a fő irányelv, hanem a kiképzés/szintentartás.
Mindezt civil foglalkozás mellett is meg tudják oldani, és gondolom a családi büdzsé sem látja kárát.

Igaz, hogy ehhez egy jól működő gazdaság is kellene...:S

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.09.22. 14:18:26

"Azokban az országokban, ahol normálisan működik a hadsereg, a nagyon alulról jövő emberek számára (például az USA-ban sok feketéknek) ez jelenti az egyik legfontosabb felemelkedési lehetőséget."

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor az USA háborút indít, rendes hadsereg helyett mindenféle gettókból meg isten háta mögötti redneck putrikból összeszedett csürhét küld Irakba, aztán meg döröghet a nemzetközi sajtó a fölösleges szadizmusról meg a visszaélésekről.

Dr.Traktor 2010.09.22. 14:18:36

amire szükség volna az egy kicsi, de jól felszerelt jól kiképzett és megfizetett hadsereg.

a sorkatonaság a régi formájában semmi másról nem szólt csak arról, hogy basszanak el hosszú hónapokat/éveket a fiatalemberek idejéből.

(tbh ezzel kapcsolatban az volt a véleményem anno, hogy addig a lyányok bizony tanulhattak volna háztartástant meg gyermeknevelést (mánhogy kötelező jelleggel) amíg az urak katonáskodtak no de mind1 nem addig van az az emancimarcipán sem)

egyébként a hivatásos haderő melett akár el is tudnék képzelni egy RÖVID és INTENZÍV de NORMÁLIS "sorkatonai" kiképzést.
egy olyat ahol a kiképző őrmi nem az ellenségének/ivócimobrának/hulladéknak tart hanem egy civilnek akinek át kell adni némi tapasztalatot.

bár egyszerűen nem tudom még fejben sem összeollózni azt a fajta kedves erélyességet amit elképzelnék meg a betokosodott kockafejű szakzsargon hozzáállást ami peprill jellemző.

Q-in-Law 2010.09.22. 14:18:41

A sorkatonaság pl. használható a munkanélküliségi adatok kozmetikázására.

j.e 2010.09.22. 14:19:00

Először a definiciót kell gyártani, utána költségvetést, majd működhet a dolog. A 8 helyett 3 minisztérium kívánatos: belügy, külügy, védelmi. Így egyszerűen védelmi. Ide tartozna a hon-, nemzet,- polgár-, katasztrófa,- és minden ami a védelem kategóriájába sorolható. Nemzeti alap tanterv keretében mindenki (fiú, lány) aki az oktatási rendszer részese megkapja a védelmi képzést elmélet és gyakorlat formájában. Igazolvány lejárati időszakonként ismétlő képzés. Többlet feladat önkéntes vállalása EÜ, Nyugdíj, munkaviszony kedvezményeket jelenthet. Tartalékos-önkéntes-hivatásos átjárhatóság. Munkaadók kötelező szakmába illő védelmi támogatási rendszere: (pl.: volán sofőröket és autót vezényel árvíz idejére)
Voltam katona, a szopás-szopatás folyamatán én is átestem. A hazudás művészetének elsajátításán túl sok értelme nem volt. Viszont voltak olyan személyek akik előszőr és sokan utoljára kerültek kapcsolatba az egészségügyi elátás (szűrő)rendszerével.

Id. Lencsés István 2010.09.22. 14:30:31

@Q-in-Law: Kényszermunkára is, pl szőlő szedés, kukorica betakarítás, cukorrépa stb. Árvíznél viszont tényleg segíteni kell, mondjuk a Katasztrófavédelmet kellene ebbe az ügyben erősíteni, a károsultak erő felett dolgoznak amúgy is. Nem is értem miért nem vesszük be az Alkotmányba, hogy a politikusok nem a hegyekben, hanem az árterületen kell, hogy ingyenes lakhatást kapjanak.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.09.22. 14:31:23

Emberek!

Ha nem lesztek katonák, ilyen történeteket sem mesélhettek majd a fiaitoknak:

milstory.blog.hu/

blacklord 2010.09.22. 14:55:26

@blog23: Ez azért így nagy baromság, ne haragudj. Igen, a jelen helyzetben tényleg így van, de ha egy kicsit is felborul a világrend (mondjuk 15-20 év alatt Kína lenyomja az USA-t, aki nagyon vissza kell, hogy vegyen sok területen), akkor ha hirtelen rossul alakul a szlovák-román-szerb szomszédság, akkor egy nagy tömeg azért sokat számít, szemben a száz fős dísszázaddal. Pont ez lenne a lényege egy katonai doktrínának, hogy pl. lefektessük, hogy nem Amerika (v. Kína, v. Oroszország) ellen akarunk fegyverrel védekezni, mert semmi értelme se így, se úgy. Viszont a szomszédokkal (bár én abszolút kooperáció-hívő vagyok amúgy, és úgy gondolom, hogy az ottani magyar kisebbségnek kötelező lenne jól elsajátítania az államnyelvet, plusz az angolt, káruk nincs belőle) azért jobb lenne csínján bánni...

blacklord 2010.09.22. 14:55:47

Az önkéntes katonasághoz amúgy lehet elég jó incentívákat találni: én pl. ismerek olyan brit lányt, akinek a teljes felsőoktatását a hadsereg fizette, és közben tartalékos vadászpilótává képezték ki. Vallásos családi háttér mellett is ez egy olyan dolog, amit simán bevállaltam volna (pénzügyi előny, izgalmas "szabadidős" tevékenység).
De ahogy TótaW is leírta úgy 2 éve a Vélemény rovatban, sok embernek az is elég motiváció lenne, hogy lőjön tüzérségi löveggel, vagy tankkal, esetleg terepjáróval száguldozhasson a vadonban, és kiképzőpályán, stb. Sőt, még az is lehet, hogy ha svájci módra lenne a tartalékosoknak évente kötelező 1 napos lövészet, akkor csupán ez is elég embert érdekelne. De tény, és való, hogy ez sokkal több pénzbe kerül, más kérdés, hogy van rá jó esély, hogy ezt nem lehet megspórolni. De az, hogy tényleg túl sok felsőtiszt van, az biztos.

pit.stop.boys 2010.09.22. 20:17:27

@hunocska: Katasztrófavédelemnél működik valamilyen szinten a tartalékosi rendszer. Engem idén beosztottak - megkérdezésem nélkül - valami légófelügyelő, vagy mi a csuda "rangba". Nincs ezzel baj, ha árvíz van, vagy jön az atomfelhő Paks felől, kell valaki aki rendezi a sorokat, hogy könnyebb legyen a halottak azonosítása. :-) Komolyan, tényleg kellenek jól felkészült emberek akik irányítani tudnak különféle elemi csapások vagy háború esetén. Én nem ilyen vagyok, mert sem a másfél év katonaság, se az egy délelőttös katasztrófavédelmi fejtágítás erre alkalmatlan volt.
De egy jól képzett, jól felszerelt, rendszeresen trenírozott csapat sokat ér, még ha csak maroknyian is vannak. Legyen az katona, vagy polgári védelmis.

Ja svájcról azt hallottam, hogy ott évente mennek pár nap kiképzésre. A fegyvert otthon tartják, mert ha jön az ellen, mindenki jobban védi a saját házát, mint akár szomszéd kantont.

Valandil 2010.09.22. 20:17:35

@blog23: Finnország elég kis(lélekszámú) ország. Fel sem merül bennük, hogy ne költsenek a hadseregükre. Sőt, az sem merül fel bennük, hogy megszüntessék a sorkatonaságot. De hülyék is - nem tudják, hogy feleslegesen költenek?
Vagy nem is hülyék, és ők csinálják jól?

beavereater [AT] 2010.09.22. 20:17:44

@A csótány is ember: "Én csodálom azokat az államokat, ahol nincs katonaság. Sem kötelező sem zsoldos."

Na, akkor sorold ezeket az államokat.

blacklord 2010.09.22. 20:18:29

@Yakk: Igen, pontosan ezt gondolom én is.

Kata Flam 2010.09.22. 20:18:34

Szerintem teljesen jogos és jó döntés volt megszüntetni a sorkatonaságot, néhány jó sztori begyűjtésén kívül vajmi kevés értelme volt. Olyan önkéntes katonákra van inkább szükség, akiknek megvannak a fizikai és mentális adottságai ehhez. Homokzsák pakolásra meg itt van már a nagy nemzeti összefogás...

Id. Lencsés István 2010.09.22. 20:18:53

Érdemes megnézni a fotót, mely a blogot bevezeti. Bizonyosan nem a Magyar Honvédségről szól!

Ruházat viselése nem egységes a lövők részéről, egységes megjelenés nem jellemző a felügyelő civílek részéről, fegyvertartás különböző, Ráadásul nem veszi a jelzést a legszélső lőteres. A fegyverek nem valószínű, hogy a Magyar Honvédségé. Kié ez a tábor?
(Fotó: honvedelem.hu) ez meg kiváltképpen érdekes!!!

blacklord 2010.09.22. 20:19:04

@hundertwasser: Nem tudom, ez első körben miért tűnt el. Akkor még egyszer: én itt élek Svájcban, és semmi ilyesminek nincs nyoma (már hogy csak azt vennék emberszámba a polgári életben, aki katonáskodik/odott). A kollégáim többsége felesleges baromságnak tartja, amire rengeteg idejük elmegy.

BKV reszelő 2010.09.22. 20:19:09

Én azt gondolom, az önkéntes hadsereg az nem hadsereg. A haza védelme kötelesség. Sorkatonaságot, de nem kell 18 hónapig szivatni a lányokat (a mai fiatal fiúk már szinte lányok), elég 3 hónap, de akkor hozzák őket szintre fizikailag - nincs anyuci, aki felment, hajtás van - és legyen a technika is korszerű - rendes kézifegyverek, ne csak 3 db lőszer durranását hallják - és záruljon az egész egy nagy, többnapos hadgyakorlattal a bakonyban.

sas70 2010.09.22. 20:19:42

"Miközben a haditechnika mindig is iszonyatosan drága lesz, látni kell, hogy a sorkatonasághoz képest egy ütőképes zsoldoshadsereg fenntartása még költségesebb."
Ez az állítás gazdaságilag marhaság! A hadseregnek nem az a baja, hogy nincs elég ember, hanem rengeteg más. Pl. elavult technikát használnak, a tisztikar létszáma még mindig meghaladja a NATO haderőben szokásos létszámot, a haderő méretéhez képest. Az erőforrások elosztása egyenlőtlen, az ütőképes, harcképes alakulatok felszerelésére nincs elég pénz, közben iszonyatos pazarlás folyik.
A mai háborúk nem olyanok, mint a korábbiak. Ezt is meghaladta az idő, csak a fejekben még mindig az van, hogy két 20 ezres csapat egymásnak szalad szuronnyal. Egy teljes tankhadosztályt harcképtelenné lehet tenni, pár célzott bombával, és egy többszázezres megszálló haderő sem ér semmit, ha jól szervezett diverzáns akciókat hajtanak végre lsd. Afganisztán, Irak.
A magyar hadsereg nem az önkéntes, vagy sorozott katonáktól lesz jó vagy rossz, hanem akkor ha képes lesz kiszabadulni a 19.századi sémákból.
NATO tagként nagyon jó, és hasznos feladataink lehetnének, (ez elvárás is lenne) ha a nemzeti, méretbeli, szakmai sajátosságokat jól használnánk.

ÁrPi 2010.09.22. 20:19:49

Tizenhét? És név szerint? :-D

Szerintem amúgy ha NATO tagként vállaltunk egy ajánlott GDP-százalékértéket - 2 százalékot, akkor érjük el legalább azt, ám mégjobb úgy hogy oly igen-igen nagy gazdagságú gazdaságú legyen a mi kis országunk amelyben a másfél százalék is több mint most.

Szerintem ugyanis a pénz is számít! :-D

devadel 2010.09.22. 20:19:56

@hundertwasser: felesleges idekerevni svájcot. az egy másik bolygó.

például ott a közbeszerzés arra való, hogy megtalálják a legkedvezőbb ajánlatot. nálunk meg arra, hogy kizárják az előre megbeszéltnél kedvezőbb ajánlatokat.

sohase alkalmazzuk fejlett országok példáit magyarországra, mert rossz következtetésre fogunk jutni.

Madarsky 2010.09.22. 20:20:17

@hundertwasser: épp a héten volt egy index cikk amiben svájc volt a példa, miszerint ott nem is mennek az emberek felsőoktatásba, mert már 16 évesen elhelyezkednek, és utána három napot a munkahely képzi őket - pont olyanra ami nekik kell - és két napot pedig az iskolarendszer. És ennek a végén a munkavállalók magasan képzett, jó munkaerők lesznek, akik nem is akarnak továbbtanulni, hiszen befutottak.
Most akkor hogy jön ebbe a katonaság, nem vágom. Vagy mindenki azt mond svájcról ami éppen az érdekeit szolgálja, mert messze van?

scsaba1 2010.09.22. 20:20:24

@MagyarZizzi:

Ez olyan, mint amikor mindenki aláírja a körlevelet a természetvédelemről, de szemetet szedni már senki sem akar.

Egyébként jó írás.

kadarnepe 2010.09.22. 20:20:35

Voltam katona, de már akkor is csak időpazarlásnak tartottam. Egy tartalékos haderő akár jó is lehet, de szerintem jelenleg nem túl reális. Gondoljon csak mindenki bele, hogy miként is lenne megvalósítható évente 10-20 nap a seregben? Ennél kevesebb ugyanis hiábavaló lenne... Ki fizetné erre az időre a delikvens fizetését, hitelét stb? Ha a munkahelynek kell tűrnie, ez igazán szép szivatása lenne a már amúgy is agyonterhelt munkáltatóknak. Vagy vegye ki a szabadságát katonáskodásra? És mégis ki mennyi zsoldot tartana korrektnek azért, hogy éves szinten fél-egy hónapját rááldozza?

petya.bacsi 2010.09.22. 20:20:44

A rózsadombi úrifiú nem hiszem, hogy lett volna sorkatona...

Nagyon örültem, hogy megszűnt a sorkatonaság. Elképzelni sem bírom, hogy mi lett volna, ha ez fennmarad. Fősuli, egyetem után mehetettem volna kúszni-mászni, értelmetlenül elcseszni hónapokat az életemből, miközben állásom se lett volna. De hála az égnek megszűnt.

A sorkatonaságnak az utóbbi évtizedekben értelme nem sok volt. Ismerőseim közül sokan ott szoktak rá a cigire, na meg az alkoholra. Mert mi ment ott? Csicskáztatás, értelmetlen hülyeségek. Néhány alul művelt embernek hatalmat adtak, és a kisebbségi komplexusból adódó féltékenységéből ugráltathatott mindenkit, köztük diplomásokat is.

Hogy nem férfi, aki nem volt katona? Biztos úgy van.

Dolgozom, adózom, hitelem van. Hagyjanak engem ezzel a sorkatonásdival, sorozással békén. Menjen az katonának, aki akar.

scsaba1 2010.09.22. 20:20:52

Egyébként - olvasva a kommenteket - meglepő, hogy mennyi "szakértő" van itt, úgy hogy egy napot sem volt katona, csak hallotta, hogy.... Az apám testvérének a szomszédja volt, ő mesélte hogy...

Giraffa 2010.09.22. 20:21:02

"Si vis pacem para bellum!"

Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Ennyire egyszerű.

Magyarországon jelenleg vasutasból két-háromszor annyi van, mint katonából. Vasutast nem is igen lehet látni árvíz alkalmából, csak ha sztrájk van, akkor jönnek elő. :)

Poll 2010.09.22. 20:21:08

@az aki: "A mai világban a világ legerősebb hadseregei sem bírnak a jól szervezett gerilla csoportokkal. "

Ez nagyon relativ, hogy van-e bármi értelme. Irakban az amcsik megöltek 100.000 irakit, vesztettek 4.000 embert. És az irakiak nem kicsit fanatikusok, tehát még, ha hasonló arányt is el tudnánk érni itthon, az is nevetséges "eredmény" volna.

Nűnű 2010.09.22. 20:21:40

Ha a sorkatonaság arról szólt volna, hogy megtanítanak harcolni, nem pedig arra, hogy meggyűlöljem a feljebbvalóimat, akkor talán.
Még mindig ott tartanak a katonaságnál, mintha a XVIII. században lennénk, ahol a katonák nem érzeték magukénak az abszolut monarchiák háborúit (teljes joggal). Azóta lezajlott egy nacionalizmus, amióta a hazáját védő katona magáénak érzi a honvédő háborúját. Ehhez képest még most is menetelni kell. Minek?

Ráadásul, elméletileg legalábbis, egyre modernebb a technika, egyre jobban felkészített katonákra van szükség. Lehetőleg olyanokra, akik jártak pl. Afganisztánban.
Valahol a Magyar Gárda lett volna jó, ha a gyökérnácik nem sajátították volna ki maguknak.

Honvédelmi ismereteket meg lehetne tanítani középiskolákban, lehetőleg úgy, hogy a cigányok ebből kimaradjanak. Semmi szükség nincs rá, hogy ők is tudjanak harcolni, fegyvert kezelni. Csak érettségizőknek.

cypher · http://cypher.blog.hu 2010.09.22. 20:21:54

Társadalomépítő szerep? A katonaságnál elsajátított képességek? Ugyan már! A Magyar Honvédségnél legfeljebb azt lehetett megtanulni, hogy hogyan kell lopni meg sikkasztani. Persze nem kétlem, hogy ez később az üzleti életben hasznos lehet, de azért mégsem ez lenne a cél.

Másrészt van egy másik olyan hely is, ahol a rózsadombi zsúrfiú és a szabolcsi cigány kénytelen hosszabb időt eltölteni egymás társaságában: a börtön. Tulajdonképpen nem is túl nagy az eltérés a sorkatonasághoz képest. Talán csak annyi, hogy utóbbi elvileg minden egészséges férfinek kötelező volt.

A tárgyalási pozíció erősítése? Elképzelem, ahogy Orbán leül Putyinnal tárgyalni, és az oroszok a magyar haderőtől megrettenve beleegyeznek, hogy olcsóbban adják nekünk a gázt. Igen. Ez tényleg jó lenne... ;)

Skunkworks 2010.09.22. 20:22:02

Nekem az a véleményem, hogy a sorkatonaság régi formájára semmi szükség. Hogy miért? Értelme semmi nem volt. De! Tételezzük fel, hogy csak 6 hónapot kell eltölteni. Sok kölyökre ráférne, hogy meg legyenek mozgatva és ha értelmesen, oktatással, nyelvtanulással kitöltve az időt nem volna hülyeség. A másik, hogy legalább megszoknák azt, hogy nem kell nagyfaszúskodni meg pofázni mindenkinek. Egyébként a munkahelyen is ez van. Van főnököd aztán kész. Azt csinálod amit mond. Hogy a honvédségnél egy ökör volt a előljáród? Sok cégnél ugyanez a helyzet.
A véleményem az, hogy az önkéntes haderő nem hülyeség. Aki kedvet érez hozzá és csinálja, emiatt ki nem rúghatják munkahelyről. Elméletileg... Ha mérnök a szentem akkor meg tartalékosként is találni kell olyan helyet, ahol kamatoztathatja a tudását. Ha meg katasztrófa van vagy valami, akkor legalább céltudatosan keresik az embert, hogy segítsen, nem csak könyörögnek, hogy gyertek már segíteni.
Szóval legyen tartalékos haderő szerintem, sorállomány nem kell.

armitage 2010.09.22. 20:22:06

@MagyarZizzi:
Mondasz ilyen hülyeségeket, mert nem voltál sorkatona a kommunizmusban, és úgy képzeled, hogy ott valamiféle stramm legényeket képeztek.

Én viszont a 80-as évek közepén húztam le a magam idejét, tapasztalatból beszélek, és elmondanám, hogy egy szó se igaz ebből.

A katonaság nem valami fitnesztábor volt. Érdemi kiképzést az ember az első 1 hónapban, a keltetőben kapott. Állóképsségük Furkó mélyeségi felderítőinek talán volt, de a legtöbb alakulatnál a legtöbb katona napjai az unalmas gyakorlatozások és napi melók elkummantásából, körlettakarításból, a fiatalabb (gyík) állomány szívatásából és az idő telésének számlálásából állt.

Pocsék kaja, gyalázatos elhelyezés, elavult és elnyűtt felszerelések, értelmetlen feladatok, összezsúfolódás (1 lakószobában 20-30 ember), összekényszerítés hihetetlen tapló emberekkel. Minél kevésbé voltál műveletlen bunkó, annál nagyobb lelki terhet jelentett.

Biztosan voltak kivételek, de a nagy átlagos helyzet erről szólt. Nagyon pofára esne és nagyot csalódna az, aki visszamenne egy időgéppel és lelkesen bevonulna.

Higany 2010.09.22. 20:22:42

"Addig van országod, lágy kenyered, ameddig van fegyvered"
Kíváncsian várom a fejleményeket az ügyben, ha értelmesen sikerül megvalósítani a dolgot, pl. az önkéntes munkahelyének védelmét, akkor én vállalnám.

Idézet a HM oldaláról:
"A rendszer működésével összefüggésben megállapítható, hogy a munkáltatók hajlandósága általánosságban alacsony olyan munkavállaló alkalmazására, aki előre kevéssé tervezhető ütemezéssel „eltűnik” "
Ez jól jellemzi az ország morális válságát, évi 15 nap szolgálatról van szó. Dolgoztam Svájcban, ott 3x éves koráig minden férfi lakos évente berukkol pár hétre, mindegy, hogy éppen milyen fontos projekten dolgozott, nem rinyálnak a munkáltatók, az ország gazdasága sem rokkant bele még eddig...

armitage 2010.09.23. 10:33:34

@Higany:
Ezek az állandó hivatkozások Svájcra, másoktól is, kezdenek unalmasak lenni.

Tessék már felfogni, hogy Svájc az Svájc, ez meg Magyarország.

Mi évszázadok óta azzal szívunk, hogy hol ez, hol az a nép szállt meg bennünket és kényszerítette ránk az érdekeit, beleértve a kényszersorozásokat is. Hozzá van egy lassan 100 éve lepukkant nemzetgazdaságunk, és mindezeken a körülményeken szocializálódott generációk egész sora, ennek megfelelő gondolkozással.

Svájc amióta létezik, békésen éldegél, soha meg nem szállták, kimaradt a világháborúkból, évszázadok óta gazdagszik és fejlődik. Az ott élő nép sok generáció óta ezen szocializálódik, egészen másképp gondolkodik mindenről, mint a jól megcibált kelet-európai népek.

Ott milícia szerű katonaság van, és ott rá lehet bízni az emberekre a bezsákolt fegyvert, felszerelést, amit otthon tart. Nálunk a szomszédot meg a szomszéd lovát lőnék le az emberek az otthonra kiadott csúzlival.

Ott a katonai dolgokat profin és magas színvonalon intézik, volt idő évszázadok alatt kialakítani a gazdag és képzett háttéeret, ráadásul maguknak építették.

Nálunk a sorkatonaság a 2. világháború vége óta a szovjet hadsereg pufferének számított, katonai potenciált már a hidegháborúban sem jelentett (azt a SZU Déli Hadseregcsoportja adta), a katonai vezetés alá volt rendelve a VSZ érdekeinek.

A katonai szakképzés ezekbe a keretekbe ágyazódott be, a nyugati technikáktól elzárva, 15-20 éves lemaradással, elöregedett fegyverzettel, aminek a használatát tanították a terrorizált sorkatonáknak évtizedeken keresztül ugyanazt, ugyanúgy.

Ebből az emberanyagból még NATO kompatibilis sereget is nehéz volt faragni, pedig oda hamarabb léptünk be, mint az EU-ba. Attól hogy amerikai mintájú egyenruhát húznak, a magyar katonák még nem lesznek Rambók.

Ha te és a többi Svájc imádó svájci mintájú fegyveres védelmi rendszert akartok ide létesíteni, akkor előbb az országból csináljatok Svájcot, vagy legalább egy minimum 2 generáció felnövését, gondolkozásformálását biztosító, jóléti, nagy szociális és képzettségi különbségektől mentes országot. Anélkül nem fog menni, csak szánalmas majmolás és naiv kívánság marad.

Aki pedig arról fantáziál, hogy erős, nagy hadsereg fasza védelmet jelent, annak elmondanám, hogy ezek 30 éve elavult dolgok. Nagy lövészdandárok, harckocsizó alakulatok, sok katona, ezek kimentek a divatból. A régi, sorozott nagy Néphadsereget néhány mai harci gép és rakétabázis reggelire megenné. Értelmetlenség.

Aki nem hivatásszerűen, rendszeresen gyakorolja és bővíti a katonai ismereteit, hanem az íróasztal mellől berángatják, az semmire se jó egy éles helyzetben, legfeljebb helyi területvédelem felkiáltással, tizedmagával behúzódik egy épületbe, fejenként 150 skulóval és egy gépkarabéllyal, aztán lesz ami lesz, mint a filmeken. Csak egy igazi konfliktus esetén ez nem így menne, itt nem lenne se front, se hátország, se Ryan közlegény. Pár nap alatt vége lenne mindennek.

A rendőri feladatokat hivatásos rendőrségre (naponta ebben dolgozó, képzett szakemberekre) bízza az állam. A katonai feladatokat ugyanígy kellene, és nem a sivatagban kéne parádézni, ahol semmi keresni valónk, hanem itthon szolgálni.

ca2 2010.09.28. 14:00:28

Na hát a poszt már eleve egy totál életszerűtlen felütéssel kezdődik, mivel a "rózsadombi úrifiú" meg a "szabolcsi cigány" már csak azért sem voltak egyenlők a hadseregben mert a rózsadombi úrifiúk leginkább nem voltak katonák.
Továbbá Svédországban jelenleg még van sorozott haderő. Igaz a kötelező jellegű sorkatonai szolgálat a klasszikus formájában idén nyáron megszűnt, de a bevonultak még töltik a szolgálati idejüket.
Egyébként a sorkötelezettség abban az értelemben nem szűnt meg, hogy kötelező katonai kiképzésben részt venni, pont az említett tartalékos haderő mintájára.
Amúgy sztem a sorozott haderővel, meg az önkéntes vagy nem önkéntes tartalékosokkal kapcsolatban van egy nagy félreértés.
A sorozott meg a tartalékos haderő nem az ország katonai erejét kell hogy adja, hanem az ország hadrafoghatóságát.
Tehát egy sorozott haderő mellett hivatásos katonákra ugyan úgy szükség van. Gondolom az afganisztáni meg az iraki missziókat senki sem sorállományú katonákkal tervezné megoldani...
A "békeidőben szükséges" védelmi erőt hivatásos katonákkal kell biztosítani, a tartalékos állomány egy háborús helyzetre vonatkozó kiképzést kell, hogy kapjon.
Egyébként meg a nato tagságot lehet ekézni, de az tény, hogy az együttműködési rendszerek csökkentik a háborús kockázatokat a világban.
Azzal valahol én is egyet értek, hogy semmi keresni valónk Afganisztánban, de mivel az egy nato misszió sok választásunk nincsen.

botz 2010.09.29. 09:29:42

Asszem Napoleon mondta:
aki nem eteti a saját katonáit az előbb vagy utóbb majd a másét fogja.

És ő még tudta miről beszél. Igenis kell tartalékos hadsereg: Minden fiatalember (férfi) 18 éves korában kapjon egy 3 hónapos normális kiképzést és kész. utána mehet haza és csinál amit akar. 3 hónap alatt azokra a kihívásokra melyekre a Kárpát medencében fel kell készülni, simán jó lehet.
Csak a lényeg, hogy ÉRTELMESEN kell csinálni az alapkiképzést. Mondok egy pl.-t: ha jól tudom Norvégiában kb 3 éve már a nők is lehetnek sorkatonák (kiharcolták maguknak a jogot). A közszférában szinte alkalmazási feltétel a sorkatonaság kitöltése, és jellemző, hogy csak minden 3. jelöltet tudnak behívni mert túl sokan akarnak sorkatonák lenni. Ráadásul mindenki azt mondja, hogy hasznosan töltötte a seregben az időt, mert tanult valamit, vagy gyakorlatot szerzett valamiben. Nálunk meg a csóróság miatt szűnt meg a sorkatonaság is. Tu.i. drága volt 6 havonta egy új állományt kiképezni felruházni és beszoktatni...





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.