Véleményvezér

vv

Mi legyen a Mal Zrt. sorsa?

2010.10.17. I 3 komment I Címkék: szavazas vorosiszap

Elég az állami irányítás, vagy államosítsák is? Esetleg az állam egyáltalán ne nyúljon a céghez? Heti szavazás-összesítőnk. (Fotó: www.mal.hu)

Szokásos hétvégi szavazás-összesítőnkben most a Mal Zrt.-vel foglalkozunk, hiszen az elmúlt héten két cikket is szenteltünk a vörösiszap-katasztrófa utáni politikai fejleményeknek, és a szavazásra feltett kérdéseinkre is rengeteg válasz érkezett. Nézzük meg, mit gondolnak a Véleményvezér olvasói a cég felelősségéről és sorsáról!

Elsőként a felelősségről: hétfői, Amiért a Mal Zrt. a végén még ártatlan lehet c. írásunkban tettük fel a kérdést olvasóinknak, hogy szerintük ki a felelős a katasztrófáért. Az eredmény eléggé egyértelmű:



 

A legtöbben mindenkit és mindent (a céget, a hatóságot és a természeti körülményeket is) okolnak, ugyanakkor a válaszokból kitűnik, hogy a Mal Zrt.-t összességében olvasóink 66%-a, majd' kétharmados többsége felelősnek tartja. Ha a Mal Zrt. felelőssége kapcsán nagy is az egyetértés, a cég sorsát szavazóink már különféleképpen képzelik el - legalábbis ez derül ki keddi, A végén még forradalmat csinálnak c. írásunk első szavazásából.


 

Bár a legnépszerűbb válasz az volt, hogy az állam ne nyúljon a céghez, összességében mégis többségben vannak (56%) azok, akik állami beavatkozást akarnak. 27% egyetért a kormány lépésével, miszerint a cég állami felügyelet alá kerül, 29% pedig még keményebb fellépést, államosítást szeretne.

Ha azonban továbblépünk a Mal Zrt.-n, a vélemények még tovább polarizálódnak. Sejtésünk szerint ugyanis a kormány maga is tovább fog lépni a Mal Zrt.-n, és a cég várható államosítása csak az első lesz a sorban. Ennek megfelelően olvasóinkat arról kérdeztük, ők mennyire értenének egyet más, ilyen vagy olyan kárt okozó privatizációk felülvizsgálatával. Íme:


 

Olvasóink 50%-48% arányban megosztottak a további visszaállamosítások kérdésében. Az azonban világosan látszik, hogy a legnagyobb és legegységesebb tábor azoké, akik szerint az állam hagyja békén a magántulajdont.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

safranek 2010.10.17. 19:43:34

A MAL magántulajdon, az államnak semmi köze hozza.
Amit viszont tenni kellene, hogy az összes veszélyes hulladék kezelést állami kézben levő pl KHT-nek átadni aki elvégzi a szállítást és kezelést. mindezt fix, hatósági áron, amit évente egyszer határoznak meg. Így megvalósítható az állami kontrol és a magántulajdon magántulajdon marad.

EG0 2010.10.18. 17:51:31

.. és a hatósági ár egyfajta adóként funkcionálna, hiszen a valódi érték többszöröse lenne, és állandóan változna, de minimum 4 évente.
Nem lájkolom.

Legyenek inkább kötelezően igénybe veendő, felelős szakemberek, akik a nevüket adják és az engedélyüket kockáztatják az engedélyek kiadásánál, meghatározott rendszerességgel. (Tárolásra, szállításra, stb.)

Plusz szintén felelős, nevüket adó szakemberek határozzák meg, hogy a meglévő védelmi szint szerint mekkora a maximális kár, ami keletkezhet, és arra az összegre legyen kötelező mindenre kiterjedő biztosítást kötni a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeknek.
Tehát több biztonsági beruházás, korszerűbb kezelés = alacsonyabb kockázat = kedvezőbb biztosítás.
De a biztosítók versenyét meg kell hagyni.

Sics68 2010.11.08. 08:47:11

A hulladék- és veszélyes hulladék kezelés államosítása aligha jó megoldás.

Mégis, mit csinál jól az állam?? Mi jellemzi inkább az állami szférát:
- innováció vagy begyöpösödött ragaszkodás a régihez?
- meg tudja fizetni állami vállalat a legjobb szakembereket?
- állami vállalat gúzsba van kötve számos szabályozó által
- az állam mint tulajdonos nem vállal akkor sem üzleti kockázatot egy beruházás kapcsán ha az valszeg megérné
...

Amit én jónak tartanék, az a piaci verseny... megfelelő állami felügyelettel. Mert ez az állam dolga: a törvényi szabályozás megteremtése és ellenőrzése.

Állami kézbe csak azt a területet/szektort kell/érdemes venni, ahol a piacgazdaság előnyei a tervgazdálkodással szemben valamilyen okból nem érvényesülhetnek.

bye
Sics





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása