Véleményvezér

vv

Szocialisták előzetesben: kihagyott ziccerek

2010.12.11. I 26 komment I Címkék: mszp fidesz korrupcio demokracia szilvasy

A Fidesz vagy nem tudja, vagy nem is igazán akarja elérni, hogy a közvélemény figyelme az előző ciklusok szocialista bűnügyeire fókuszáljon.

Ahogy az Index is kimutatta, az elmúlt hetekben a szocialisták a köztévé híradójában leginkább a bűnügyi rovatban szerepeltek – ennek azonban, lássuk be, nem csak a Magyar Televízió Fidesz általi elfoglalása lehet a magyarázata. Vádat emeltek ugyanis Szilvásy György ellen, őrizetbe vették Benedek Fülöp egykori szakállamtitkárt, előzetesben van Fapál László volt honvédelmi államtitkár, és most Keller Lászlót is gyanúsítottként hallgatták ki. Olyan nagy embereket ér el sorozatban az igazságszolgáltatás, akik korábban nem csak, hogy érinthetetlenek voltak, hanem ezzel még nyíltan kérkedtek is (lásd Hunvald autógyűjteményét), hiszen tudták, a hajuk szála sem görbülhet.

Mi volt itt Magyarországon?

Az ember óhatatlanul elgondolkozik azon, hogy vajon milyen világ lehetett a kétezres évek Magyarországán, ha magas szintű pozícióban lévő emberek sokszor teljesen gátlástalanul rabolhattak. Nem ringatjuk magunkat abban a hitben, hogy a hatóságok hasonló elánnal keresik a korrupciógyanús eseteket a jelenlegi kormány holdudvarában is, de azt akkor is el kell ismerni, hogy a kilencvenes és a kétezres évek világához képest óriási előrelépés, hogy legalább ezen emberek után nyomozni lehet.

Rögtön adódik azonban a kérdés: hogy lehet az, hogy miközben ilyen pozitív változások zajlanak, a Fidesz ebből nem tud tőkét kovácsolni?

Bár a párt tavaszi kampányában még az egyik leghangsúlyosabb üzenet volt az elszámoltatás, addig a kormányalakítás után a meghirdetett nagy „csontvázkeresésből” ugyanúgy nem lett semmi, ahogyan az első elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc is pár hónap után lelépett a színről. Pedig egymás után kattan a bilincs volt baloldali államtitkárok csuklóján, és az előrehaladó nyomozások során is egyre nagyobb nevek bukkannak fel – a negatív hírek azonban mégis a kormány intézkedéseiről, nem pedig az előző kormányok tagjainak viselt dolgairól szólnak. Úgy tűnik, a Fidesz vagy nem tudja, vagy nem is igazán akarja elérni, hogy a közvélemény figyelme az előző ciklusok bűnügyeire fókuszáljon.

Ajánlott írásunk: Gyurcsány a vádlottak padján?


Miért?

A Véleményvezér szerint azért, mert a kormány kifejezetten rossz stratégiát választott.

Alig egy évvel a Fidesz választási győzelme előtt Bulgáriában is hatalomra került egy jobboldali kormány. Bár az ottani kormányzó párt kevesebb, mint 50 százalékos parlamenti mandátumaránnyal rendelkezik, a többi jobboldali párttal együtt a parlamenti voksok több mint 60 százalékát tudja mozgósítani a legfontosabb törvényekhez. A Boriszov-kormány feltett és sokszor hangsúlyozott célja az előttük hatalmon lévő, a szervezett bűnözéssel szorosan összefonódott egykori kommunista párt informális hatalmának felszámolása. A kormányfő rendszeresen visszatérő üzenetei nem a nagy gazdasági átalakításokról, hanem az elszámoltatásról és a szervezett bűnözés elleni harcról szólnak. Ennek a hátán azonban szépen csendben alapvető gazdasági átalakítást hajtottak végre, melyek eredményeként ma Szlovákiától délre Bulgáriáé a régió legstabilabb gazdasága.

Ehhez képest a kétharmados magyar kormány úgy döntött, hogy nem az előző időszak szennyesére fókuszál, hanem „forradalmat” hirdetve fejjel ront a falnak, és saját, főként gazdasági intézkedéseit tolja előtérbe. A fülkeforradalomtól kezdve a NENYI-n át a gazdasági szabadságharcig és a nyugdíjtőzsde meg a multik ostorozásáig olyan mértékben ez foglalja le mindenkinek a figyelmét, beleértve a kormányt és a kormányközeli médiát is, hogy a közvéleményig el sem jut igazán az, hogy eközben végre egykori nagykutyák felelnek tetteikért. És miközben a kormány folyamatosan saját intézkedéseit tolja előtérbe agresszív kommunikációjával, nem veszi észre, hogy ezzel nem megteremti, hanem feléli a politikai tőkéjét.

customer surveys


Mi lesz ebből?

Ha Bulgáriához hasonlóan Magyarországon is a büntetőügyekről szólt volna az elmúlt fél év, a magyar kormány megtehette volna szépen csendben mindazt, amit egyébként is megtett. A miniszterelnök azonban úgy gondolta, hogy a helyzetük annyira erős, hogy nem kell az „elterelő hadműveletre” energiát vesztegetni. Azt gondolhatta, ha itt egy teljesen új, jobb világot teremtenek, akkor az oda vezető csúnya lépéseket is elnézik majd nekik.

A magyar kormányfő ezzel lemondott arról a lehetőségről, hogy politikai tőkét kovácsoljon abból, hogy hosszú idő után végre először van következménye a hatalommal való visszaélésnek – még akkor is, ha csak a hatalomból kikerült politikusok esetében. Hogy ez a döntés jó volt-e, az majd elválik, és elsősorban azon múlik, hogy tényleg lesz-e gazdasági csoda Magyarországon.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobojsza 2010.12.11. 12:50:09

Azon túl, hogy alapvetően egyet értek a cikkben leírtakkal, azt gondolom, hogy túl az említett kommunikációs hibán a volt szocialista politikusok ilyen mennyiségű meggyanúsítása, hosszútávú őrizetben és előzetesben tartása, pórázon vezetgetése is kontraproduktív. Hiszen a legelvakultabb fidesz rajongókon kívül mindenkinek eszébe jut, hogy a kormányon lévők vajon miből gazdagodtak meg? És a "vizet prédikál és bort iszik" mártírrá teszi még a jogosan elitélteket is. Hát még a koncepciós perek áldozatait.

sztd 2010.12.11. 12:50:39

Nekem olyan emlékeim vannak, hogy a korrupció emlegetése mindig a kormánypártnak árt. Akkor is, ha sz ellenzék korruptságára derül fény. Szóval az a véleményem, hogy a Fidesz kormányon, az MSZP-sek lecsukásából akkor sem jöhet ki jól, ha egyébként minden cselekedet tökéletesen jogos, törvényes és igazságos.
Mindig előjön, hogy a meghurcolt személyek nem elkapott bűnözők, hanem politikai mártírok, és nem az igazszászolgáltatással néznek szembe, hanem a kormánnyal.

Egyébként sem szerencsés a nép vérszomját növelni. Szerintem az lenne a legszerencsésebb, ha az emberek elfelejtenék, hogy ilyen cselekedetek vannak, azt tanulnák meg, hogy dolgozni is lehet, nem csak lopni, és csak a politikusok emlékeznének arra, hogy a börtönben mindig van számukra hely, ha rászolgálnak.

Indriq 2010.12.11. 12:50:50

a magyarázat egyszerű, a fityesz pont ugyanezt csinálja. És ha beharangozza a nagy "ítélethozatalt", neki is el kéne számolnia olyasmikkel, mint pl az ortofotózás 5 milliárdért (amit hirtelen visszavontak, mert kiderült nincs rá pénz.... de azért kiírták, heheheh), vagy a Pintér excégének közbeszerzés nélküli TITKOS épületvédelmi szerződései, stb... stb...
Mondjuk a 2/3ad tudatában annyiban okosabbak, hogy Poltot 9 évre betonozzák be, hogy a köv kormány se tudja ezeket kivizsgálni... féreg band, de ezek előrelátóbbak ha a saját zsebükre megy a dolog...

AnnaKarenina 2010.12.11. 12:51:00

Arra esetleg nem gondolsz, hogy amíg a szocik esetében személyre visszakereshető, értékben meghatározható visszaélések folytak, amiknek tettesei ellen többnyire még a Bajnay-kormány alatt eljárás indult, addig a kormány intézkedései ezt a technikát nagyüzemi szintre vitték? Szerintem ezeknek a szoci ügyeknek az előtérbe tolása csak megvilágítaná a közvélemény számára, hogy most mi folyik törvényes, állami szintre emelve. Nem mellesleg óvatosságra intheti őket a későbbi felelősségre vonás problematikája.

MEDVE1978 2010.12.11. 12:51:14

Az igazság az, hogy szerintem nincs több a korrupciós ügyekben. Van egy korrupt Hunvald, egy szarházi Szilvássy meg környezete. De ez nem megy olyan magasra, ami igazából elérné a normál (jelen szóhasználatban nem Fidesz rajongó) emberek ingerszintjét.

Az ok pedig egyszerűnek tűnik, az igazi nagyvadak (Demszky, Gyurcsány, Lendvai, Szanyi, Mesterházi, Horváth stb.) nem voltak olyan hülyék, hogy nyomokat hagyjanak maguk után. Valószínűleg mobiltelefonon vagy szóban intézték a korrupciós ügyleteket így, nincsenek bizonyítékok. Legfeljebb újabb Zuschlagok kerülhetnek elő, akik majd elviszik a balhét, holott a háttér sokkal összetettebb.

És ne higgyük azt, hogy a mostani gárda egy icipicivel is jobb. Ugyanaz a gusztustalan sáskahad, legfeljebb most kevesebb a pénz és van reflektorfény is, ezért kicsit kisebb az intenzitás.

A FIDESz így is folyamatosan próbálkozik, szánalmas látni ezt a Baloghot vagy kit, aki idegbeteg fejével kijelenti, hogy nem érti, hogy az ügyészség miért nem emelt még vádat Gy.F. ellen. Hát mert nincs elegendő bizonyíték, ilyen egyszerű.

vokalpatriota 2010.12.11. 12:51:30

Kedves VV,
a miértekre hadd adjak adalékot.

Egy rokonom a 2000-es évek elején politikai szerepvállaló volt, nem jobboldali színekben, önkormányzati fronton. Tőle tudom az alább röviden leírtakat.

Keller László közpénzügyi államtitkár többször járt arrafelé.
Lászlónk nagy vehemenciával kezdett munkába, felderítendő 2002 után az Orbán-Torgyán kormány viseltnek gondolt dolgait.

Több ügyben is eléggé előre jutott. Csak éppen mindig, de mindig az ügy egy szakaszában odalépett hozzá egy magas rangú baloldali potentát, és megrángatta az ölktönye ujját, mondván: Lacikám, ne csináld. Én is benne voltam...

Azt hiszem, ez a világ nem változott. Csak most nem baloldali potentátok rángatnak öltönyujjakat.

Naiv az, aki azt gondolja: most nem így van.

A színek felcserélődtek, de a szarszag ugyanaz.

páppi 2010.12.11. 12:56:26

igazi válasz a problémára:

index.hu/video/2010/02/05/orban_ha_pofara_osztalyoznek_rosszabbul_jarnal/
"bosszúkormányzás", "gazdaság talpra állítása" "cselekvő kormány" "tenni akarás" stb. szoci politikusok "rács mögött vannak" ezek a részek választ adnak a szerző kérdésére.

folyamatosan látni a tv-ben hogy büntetőügyek környékén mszp-s politikusok vannak, nem igazi az, hogy ez nem kap figyelmet, inkább az igaz, hogy annyi ilyen ügy van, hogy fárasztó nyomon követni.

Szijjártó, Kósa, Lázás állandóan rájuk hivatkoznak, amit mellesleg már a riporterek is unnak (és ennek hangot is adnak)

másrészről:

index.hu/dedi/2010/06/11/most_akkor_legyen_orban_viktor_az_allamferfi/

itt meg a "reformok fű alatt" vs. "reformok világgá kürtölése" részek egyértelműen mutatják, hogy miért nem úgy történnek a dolgok 2010 Mo.-n, mint 2009 Bulgáriában.

U.i.: az egész cikkből süt, hogy a "maradok.hu-s" szurkálódásra van kiélezve.

a kormány szerint le vannak szarva a megtakarításaink abból a perspektívából, hogy gyorsan össze kell rántani a pénzt, hogy "kifizessük az adósságot", majd nekiálljunk növekedni és a hangsúly a gyors cselekvésen van, ez határozza meg a kormány munkáját, most nem foglalkoznak aprólékos elvekkel, elég jól kommunikálni lásd: index.hu/belfold/2010/12/11/az_alszent_atyaskodas_soha_nem_mulik/

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.12.11. 12:51:51

Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy ez valami tervszerű dolog lenne.

A gazdasági oldalon egyre inkább a "kapkodás" hipotézis nyer bizonyítást. Random módon, külső impulzusokra reagálva születnek a gazdaságpolitikai döntések.

Betelgeuse-2 2010.12.11. 12:52:59

Bulgária csak tényleg hasonlít. Ott egy síkhülye demagóg volt maffiózó került hatalomra, akinek fingja sincs a gazdaságról, csak arról, hogyan kell egyenes adásban a politikai ellenfeleimet letartóztatni (ebből a szempontból mindegy, hogy jogosan vagy sem). Itt viszont azt hittük, hogy Viktoréknak vannak előzetes elképzeléseik arról, hogy mit kéne csinálni. Hát nem voltak. Pontosabban (vélhetően önhittségből, gőgből) csak egy tervük volt, aztán amikor az dugába dőlt (Barroso beintése stb), akkor elkezdődött a kapkodás, mint Bernát a ménkűhöz.

Táskás Tóni 2010.12.11. 12:56:17

Mo. túl kicsi ahhoz , hogy ne tudna mindenki a fidesz és az ahhoz közel álló oligarchák kisebb ,de inkább nagyobb "bűnügyeiről. A teljesség igénye nélkül csak egy pár apróság:
-Orbán stadionja állami ingatlanok lánckereskedelmen keresztülment értékesítéséből épült.
-Kocsis István több tízmilliárdos MVM sikkasztására miért nem kíváncsi az ügyészség?
-Miért kezdik Rogánt II. Hunvaldként emlegetni?
-Hogyan lett pozitív a fidesz kassza mostanság, amikor a posta 2 milliárdos tartozását sem tudta kifizetni a fidesz.
Papcsák , akit bizonyíték és nem bűncselekmény miatt, ítéltek el , Budai pedig , aki halottak adás-vételi szerződését ellenjegyezte jobb, ha befogja a száját..
Többek között ezért nem erősít be a fidesz. Amúgy Polt Péter személyében nagyon" lojális" főügyészt választott a fidesz a szociknál kevésbé sem korrupt ügyeihez.
De mindennél nagyobb baj az impotens és kárt okozó gazd. politikájuk.

szempontpuska 2010.12.11. 12:53:20

Hát ez elég érdekes felvetés!
Az fel sem merülhet a fidesz érában, hogy az ilyesmi az igazságszolgáltatás feladata lenne, nem egy kormánypárté?

Na persze ahol független államhatalmi ágak vannak, nade ebben a pártállamban, csak egy kihagyott ziccer...
:-)

Daffit 2010.12.11. 12:53:29

4 év múlva Fideszesek kezén fog kattanni a bilincs. Nem azért, mert nem az ő oldalukon állok, hanem mert Magyarországon a korrupció a legnagyobb tényező. Bár lehet, nem kell sokáig várni, hogy pár embernek kötelet adjon a nép.

OkoskaTo:rp 2010.12.11. 12:56:50

Nem egészen értem, miről is szól ez az írás. Pl. az MTV Híradójában nem telhet el úgy este, hogy legalább 1-2 téma erejéig ne raknának be valamilyen MSZP-s bűncselekményt. Az MTV-t is érintő médiatörvény-módosításról egy szót sem kell említeni, de tizedszer is el kell mondani, hogy Sukoró, Gyurcsány, Hunvald.

Ld. még:
index.hu/kultur/media/2010/12/10/ketharmados_fidesz-uralom_az_mtv-ben/

Rive 2010.12.11. 12:57:09

Elszámoltatásra koncentrálni, miközben a kormány épp fejjel megy az alkotmánynak (meg még mennyi minden másnak, pl. jogállamiság) eléggé öntökönbökés-jellegű üzenet.

Pláne, hogy a visszahozott kádergarnitúra igencsak szép számmal tartalmaz súlyos, támadható neveket.

Pláne, hogy a korrupciós ügyek felderitése Bajnaiék alatt már megkezdődött.

sárkányfő 2010.12.11. 12:57:12

A világért nem akarom védeni a szoci bűnözőket, de annak fényében, hogy épp most rabolja ki ez a kormány 3 millió állampolgárát, 3 ezer milliárd ft értékben, ráadásul nyíltan, zsarolva, szóval ennek fényében ezek a szocik szánalmas kisstílű zsebtolvajnak tűnnek.

sárkányfő 2010.12.11. 12:57:20

"A magyar kormányfő ezzel lemondott arról a lehetőségről, hogy politikai tőkét kovácsoljon abból, hogy hosszú idő után végre először van következménye a hatalommal való visszaélésnek – még akkor is, ha csak a hatalomból kikerült politikusok esetében. "

Úgy látom a VV-t is elkapta a főleg jobbosok által hajtogatott szöveg, hogy végre le lehet csapni a bűnös szocikra.
Ezzel szemben Hunvald vagy Zhuslag a szocialista kormányzás közepén került börtönbe. Joggal, természetesen. Persze biztos sokat segít a kormányváltás a mostan bűnügyek felgöngyölítésében, ez tény, de azt nem lehet mondani, hogy a szocik alatt tökéletes védelem alatt volt minden szarházi.

Ezzel szemben most Polt "független" Péter a legfőbb ügyész.
Vajon Kubatov úrnak van-e félnivalója? Vajon a BKV-saga el fog-e jutni a fideszig? Vajon megtudjuk-e Polttól mi köze van Orbánnak Grupo Miltonhoz? És vajon lesz-ebben az országban valaha komoly nyomozás a mindkét pártot vastagon érintő Gripen-ügyben?

Ugyehogynem.

zsebatya 2010.12.11. 12:57:26

Esetleg nem lehet, hogy maguk az "államtitkári ügyek" (tehát nem Hunvaldéra, vagy Hagyóéra gondolok) nem eléggé ütősek? Benedekre volt bízva 1500 milliárd forint értékű állami föld, de a formai vád ellene jogtalan állami protokollvadásztatás, amiről ráadásul jogszabály sincs még, most csinálnak valami ilyesmit az MFB-ben, akkor meg mit is sértett meg? Keller meg azért gyanúsított, mert pont egy vadásztatásról kért illetékes ellenőrzési államtitkárként adatokat és eközben élt vissza állítólag hivatali hatalmával. Szilvásy meg valami festményeket vetetett meg az apósától vagy kitől az államal, pár millió értékben - hol vannak ezek az Orbán mindennnapjait tök fölöslegesen filemző Ezüsthajó (vagy Happy End - a fene se emlékszik már) soha el nem számolt milliárdjaitól? A BKV- történet, az igen, de a felügyelőbizottságban bizony ott ültek a fideszesek is, akik forma szerint szintén felelőesek az ott történtekért. De a benedek-sztori ehhez képest? Vicc.

Wolff 2010.12.11. 12:57:31

Szilvásyt és Kellert jogosulatlan adatkezeléssel vádolják. Ez nem rablás, legfeljebb az erkölcsi fölényben lévő, intellektuális fároszként kiemelkedő új, jobboldali értelmiség számára. Én inkább maradnék a régi, begyepesedett, a tényeket azért legalább messziről tisztelő modell mellett.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.12.11. 12:57:36

Kedves Véleményvezér!

Benedek Fülöp ügye azért nincs a kirakatban, mert az OTP-hez vették fel melózni, miután kitették az állami állásából.

Talán nem kell hozzá komoly összeesküvés-elmélet gyártónak lenni, hogy feltételezzük, a Fidesz nem Csányi Sándor legádázabb ellensége, ezért nem emlegetik ezt a kádermentő akciót.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/08/az_otp-nel_folytatja_a_volt_mnv-vezerhelyettes/

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.12.11. 12:57:41

Az elszámoltatás annyira egyoldalú, hogy nem biztos az ebből kovácsolható tőke. Másrészt most is sokan vannak tilalmi listán - azért lássuk be, ezek között kik az új nevek? Kik azok, akik kormányváltás után kerültek eljárás alá: Benedek Fülöpöt még az előző kurzus alatt ítélték el, Hunvald még az előző kurzus alatt került előzetesbe. Szilvásy meg Keller viszont kit érdekel, és nem is biztos, hogy lesz azokból valami... Tehát ehhez a tőkéhez még nagyon kéne dolgozni, és ha lenne eredmény, akkor lehetne kovácsolni, szerinted lesz? Na ugye.

Robinzon Kurzor 2010.12.12. 13:13:33

Aki nem éber kómában töltötte az elmúlt 20 évet, annak számára nyilvánvaló, hogy a közigazgatásban a korrupció nem egy káros mellékhatás, hanem működési elv.

Nem csak miniszteri-államtitkári országos szinten, hanem az önkormányzatok szintjén is.

Mivel a Bp-en kívüli népesség legnagyobb része 2006 óta a Fidesz által irányított településeken él, bizony pontosan tisztában van azzal, hogy ott helyben is ugyanaz folyik, mint országos szinten.

Ezért nem célszerű túlságosan a bilincsbe vert MSZP-sekkel nyomulni a médiában, mert ha ez lesz a fő téma, akkor könnyen mártírrá válhat az MSZP, akit a patás diktátor Orbán ki akar csinálni.

Persze most is ez folyik, de nincs feltupírozva.

PR-küszöb 2010.12.12. 13:13:44

A Vv úgy tesz, mintha nem volna számára is nyilvánvaló, hogy a korrupció egy adott volumen fölött - értsd öszeghatár és befolyásolási terület - pártfüggetlenné válik...
Ha csak ilyen tényleg pitiáner szereplők és valójában piti bűnök jelentenék a múlt átkát, nyugodtan aludhatnánk.

Pajtás 2010.12.12. 13:14:00

Az én egyik kollégámat egy olyan ügybe rángatta bele az egyik alapító narancskomcsi az első Orbán kormány alatt, hogy évekig nem mert róla beszélni még hulla részegen se. Teljesen belebetegedett a végére és tudtommal a beígért 5 millának is csak egy részét kapta meg sztem, bár ő azt mondta, az összes cash-t átutalták. Informatikai hátteret biztosított vmi iszonyat nagy pénzmozgatásos akciónak. Felét se értettem, meg éreztem hogy talán jobb is:D Mondanom se kell, hogy nem derült ki és nem Kaya Ibrahim volt a megbízó:D

shinichi 2010.12.12. 13:14:03

@Daffit: négy év múlva nem lesz semmi, mert Poltot úgy bebetonozták, hogy csak kihalásos alapon lehet utána bárki legfőbb ügyész. Kilenc évig tuti helye van, de utána is csak 2/3-al rúgható ki, vagy ha tényleg meghal végelgyengülésben.

nemecsek ernő áruló 2010.12.13. 12:01:41

Szerintem a deadlock esete áll fenn. Minden szoci disznóságra tudnak előhúzni egy fideszes disznóságot, így megegyeztek, hogy ezzel nem baszogatják egymást.

Szerinted az ügynöklisták miért nem nyilvánosak még mindig? Csak nem azért, mert abban is vastagon minden oldal benne van? Vagy esetleg Viktor minden ellenszolgáltatás nélkül mehetett külföldre tanulni olyan korban, amikor nyaralni is csak két évente lehetett? Vagy Csurka anno egész véletlenül került ki a börtönből, és lett Aczél György kedvenc írója?

Érdekes kérdések bizony ezek.

byrdie11 2010.12.13. 16:46:56

Az más ha valakit a városi legendák és az egyébként teljesen nyilvánvalóan kilógó lólábak miatt kellene bilincsben elvinni, és más ha a vádnak a bíróság előtt kell megállnia.
Nekem nem okozna gondot, ha néhány nagykutya egyébként a rács mögűl mosolyogna, de annak semmi értelme, hogy egy év múlva kezével V betűt formálva pár ezer elvakult híve hátán jönne ki bárki az előzetesből és még Táncsicsnak is képzelné magát.

Ennyit nem ér az egész. Tudomásul kell venni, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása nem a közvélemény feladata, hanem a nyomozóhatóságé.
Akinek egyébként kutya kötelessége, hogy a bűnt üldözze akárhol is történjen.
Nem értek egyet azzal, hogy egy főügyész mindenható. Nem szólva arról, hogy lehet akár még emberi és szakmai hitele is. Remélem!





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása