Véleményvezér

vv

Pintér Sándor dicsérete

2011.01.18. I 123 komment I Címkék: fidesz rendorseg pinter allam

Öt ember őrizetbe vettek, az alaptalan hazugságokat azonnal cáfolták, a megemlékezésen gyülekező tizenöt újnácit pedig előállították. Úgy látszik, Pintér alatt valóban összekapta magát a rendőrség. (Fotó: vehir.hu)

A West Balkánban történt tragédia kapcsán sokan sokféle tanulságot fogalmaztak meg, egyvalamiről viszont meglepően kevés szó esett: a rendőrség reakciójáról. Pedig a hosszú éveken át önmaga paródiáját nyújtó magyar rendőrség a kormányváltás óta nem először demonstrálta, hogy végre képes igazi rendőrségként viselkedni.

Hogyan reagál a rendőrség?

A West Balkánban történteket követő gyors és határozott, látványos lépések – öt ember őrizetbe vétele és a letartóztatás kezdeményezése, az alaptalan hazugságok azonnali cáfolata, a megemlékezésen gyülekező tizenöt újnáci előállítása – nem előzmény nélküliek. Hiszen emlékezhetünk, a vörösiszap-katasztrófa után is hasonló keménységgel lépett fel Pintér és a rendőrség. Ekkor hangzott el a miniszter pályafutásának valószínűleg legütősebb és legjobban sikerült mondata is („Fürödjön meg benne, és akkor megtudja, hogy veszélyes-e!”), a Mal Zrt. vezetőjének gyors letartóztatása pedig egyértelműen hosszú távon is üzenetértékű lépés volt.


A Véleményvezér olvasói tudhatják, hogy bőven vannak fenntartásaink Pintér Sándorral szemben. A kormány megalakulásakor például a Fidesz első ballasztjának neveztük őt és jelölését rossz kompromisszumnak tartottuk. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, ha nem is teremtett két hét alatt rendet az országban, a magyar rendőrség 2011-re már egyáltalán nem tűnik olyan impotens és ostoba szervnek, mint előtte. Hogy valójában milyen szervezeti átalakítások történtek, azt a Véleményvezér nem tudja és nem is próbálja megítélni, ráadásul ezeknek az átalakításoknak a valódi hatásait bizonyosan nem láthatjuk még. Sokkal inkább arról van szó, hogy az állampolgárok a köztereken is jobban érzékelik a rendőrség jelenlétét, és a médián keresztül is egy határozott, magát komolyan vevő szervként kezdett el megjelenni a testület.

Kapcsolódó írásunk: Pintér Sándor, a Fidesz első ballasztja


Mit tett volna Kuncze vagy Lamperth idején?

Hogy igazán értékeljük a változás mélységét, gondoljon bele egy percre mindenki, hogy mit tett volna a rendőrség, ha a vörösiszap-katasztrófa és a hétvégi tragédia a Gyurcsány-kormány Magyarországán, illetve Demszky Gábor Budapestjén történnek! Szerintünk nagyon egyértelmű a válasz: elkapták volna a gátőrt meg a kidobókat. Nem azért, mert leszóltak volna, hogy legfeljebb csak őket szabad fülön csípni (bár azért a Mal Zrt. ügyében korántsem vagyunk ebben olyan biztosak), hanem mert a rendőri vezetőknek eleve eszükbe sen jutott volna, hogy a tulajdonosok, vezetők között is szabad felelőst keresni.

Arról már nem is beszélve, hogy az a mintegy tizenöt félkegyelmű, akik a „cigánybűnözés ellen” akartak demonstrálni a megemlékezésen, bizonyosan nem előállításra, hanem külföldi újságok, valamint a Népszabadság címlapjára kerültek volna.

A most tapasztalható változás egyértelműen a belügyminiszter érdeme.

free polls


Óvatos optimizmus

Ettől persze még nem oldódik meg a rendőrség megannyi problémája. Sőt, a túlzott határozottság, a példastatuálás egyébként üdvözlendő szándéka megfelelő képzettség és körültekintés nélkül könnyen vezethet óriási blamázsokhoz. Óvatosan szükséges tehát adagolni ezt a magatartást is, a vadhajtásokat pedig azonnal le kell nyesni. Mindezeket fejben tartva legyünk mégis óvatosan optimisták. Ezen a területen ugyanis legalább egyértelműen pozitív változások zajlottak az elmúlt hónapokban.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistie 2011.01.18. 14:20:31

A Mal zrt esetében azért nem ilyen egyszerű a helyzet, ahogy itt leírják. Ugyanis akiket így őrizetbe vettek, mondjuk úgy, baloldalhoz kötehetőek. Egy jobboldali kormány őrizetbe vesz baloldali üzletembereket, ez így nem hangzik túl vadnak. (Mellesleg, szerintem még mindig nincsen bebizonyítva, hogy jogosan, de ez más kérdés.)
Ha mszp kormány van, ők nem vették volna őket nagy eséllyel őrizetbe. DE ha jobboldali kötődésüek, akkor a fidesz sem biztos.. (biztos nem).
Ha az az eset áll elő, hogy jobboldali üzletemberek a Mal vezetői, és az mszp van kormányon a katasztrófa idején, mondjuk 2-3 éve, akkor a fidesz olyan ellenpropagandát csinált volna itt, hogy megint hetekig arról írt volna a sajtó, hogy mennyire ellenséges a kormányunk, hogy bizonyítás nélkül őrizetbe vesz tisztességes jobboldali üzletembereket, és azonnal kormányváltás, nem legitimek, meg ha kormányra kerülnek kiengedik a politikai foglyokat, sőt még kártérítést is kap a cégük. Ne legyünk álszentek..

belekotty 2011.01.18. 14:20:40

Pintérről még a rendőrségen belül is nagyon jó a vélemény. Jó rendőr ez köztudott. Félik és tisztelik a szervezetben, ami eddig egy belügyérnek sem adatott meg.

belekotty 2011.01.18. 14:20:45

Például 1998-2002 között eltüntette a nyílt utcai prostitúciót, amelyet a szocik sem engedtek utána visszatérni. Szerintem ez egy nagy eredmény és kétségtelenül az ő nevéhez fűződik.

doktor.dikhed 2011.01.18. 14:20:51

Várnék még a dicsérettel. Először ítéljenek el valakit rendes bírósági tárgyaláson a bizonyítékok alapján ezekben az ügyekben - tehát nem bűnbakot - aztán meglátjuk...

Egyelőre nekem csak úgy tűnik, hogy ami másnak tragédia az most a FIDESZ-nek jól jön, ugyanis a rendőrség gyors, viszonylag összeszedett nyilatkozataival el lehet terelni a figyelmet a hazai és a nemzetközi politikában elkövetett óriási hibákról.

Mondjuk úgy, hogy a rendőrség "filmbemutatóját" sikerült jól összevágni, meggyőzött, beülök a moziba, de jó bemutatót egy gyenge filmből is össze lehet vágni szóval, majd a moziban meglátom, hogy tetszik, és lesznek-e valódi intézkedések a határozottnak tűnő fellépés mögött. Ha az egyéb politikai balhék elülnek, lehet arra sem lesz szükség, hogy a rendőrség a kemény fellépéssel különböző - egyébként elítélni való - csoportok érdekeit sértse...

azAttis 2011.01.18. 14:20:57

"bizonyosan nem előállításra, hanem külföldi újságok, valamint a Népszabadság címlapjára kerültek volna"

Telitalálat.

doktor.dikhed 2011.01.18. 14:21:02

@hivatásos naplopó: "azért ha olyan pro lenne a rendőrségünk, akkor már a buli előtt feltűnt volna a tömeg... "

Ez a másik dolog... Még mindig csak a tüneti kezelésnél tartunk. Ennek lassan a megelőzéshez kellene vezetnie. Kíváncsi leszek, hogy rendbe tudják, vagy tényleg megpróbálják-e rendbe tenni a szórakozóhelyeket.

itsa 2011.01.18. 14:28:53

"Ugyanakkor azt is el kell ismerni, ha nem is teremtett két hét alatt rendet az országban, a magyar rendőrség 2011-re már egyáltalán nem tűnik olyan impotens és ostoba szervnek, mint előtte"
De igen az, és ez így is marad..

commando 2011.01.18. 14:28:56

Úgy gondolom, hogy Pintér úr sem a túlzó dícséretekre, sem az alaptalan elmarasztalásokra nem érett meg. Adjunk még neki időt! A helyzet valóban javulni látszik, de korai még ítéletet mondani. Én azért szurkolok neki! És a rendőrségnek is.

azAttis 2011.01.18. 14:29:00

@Robinzon Kurzor: bőven belefér szerintem hiszen tényt közölt, a rendőrség vizsgálatai alapján.

Hathajó 2011.01.18. 14:29:14

Nincsen gusztustalanabb és szánalmasabb lény az újnáci taknyoknál, de mi is volt a jogi indoka az előállításuknak? Ennyi erővel a csúnya nőket és a szőrös pasikat is elő lehetne állítani, ha holnap az nem mutatna jó a Népszotyi címlapján? Az ostobasághoz mindenkinek alanyi joga van, és ha azt akarja ezt mindenki tudja róla, hát beöltözik. Nyilvánvaló mit gondolnak a WB-ben történtekről, de csak ha maskarában gondolkodik valaki attól még nem lehet jogállamban előállítani. Azon is el lehet gondolkodni, mi lett volna a reakció, ha Gyurcsány állíttatja elő őket.

Az, hogy előzeteseben öt ember szintén elgondolkodtató. Megsemmisíthetnek bizonyítékot, összebeszélhetnek, bűnt ismételhetnek? Hát lehet talán megszökhetnek, de az előzetes inkább a népnek szól: "Határozottak vagyunk, és megbüntetjük a felelősöket" Az, hogy ki a felelős azt meg később lehet tisztázni, bár minek ha már úgyis elkaptak valakiket?

A MAL-lal kapcsolatban pláne ez a helyzet. Hogy is lehet eldönteni, ennyi idő alatt, hogy emberi-e egyáltalán a felelősség. És ha igen, akkor az kit terhel? Hiszen egy ekkora cégnek megfelelő felelősségi és döntési hierarchiája van. Hiába van egy ügyvezető, ő nem lehet a rendszer minden pontján ott és nem lehet felelős minden eseményért, ami a cégen belül történik vagy amit a cég okoz környezetében. (ettől persze részletes vizsgálattal talán kideríthető, hogy a vezető döntései okozták azt a helyzetet, hogy a szervezete képtelen volt megelőzni a katasztrófát)

Ja tudom, ez csak liberális nyöszörgésnek tűnik, de engem bánt, ha az állam az én nevemben is úgy dönt emberek szabadságáról, hogy fizikailag lehetetlennek tűnik az, hogy a döntések megalapozottal legyenek. Mert holnap velem is megtörténhet. Vagy veletek.

Murderface 2011.01.18. 14:29:18

Én semmi változást nem látok a szervek munkájának hatékonyságában. Azért érzem magam valamivel nagyobb biztonságban, mert sikerült elköltöznöm a cigánygettóból, ennek meg nem sok köze van a zsandárokhoz.

pcmci 2011.01.18. 14:29:22

összekapta magát a rendőrség? amikor - saját bevallásuk szerint - nem tudtak egy 4000 fősre tervezett buliról a belváros közepén, amit orrba szájba hirdettek? wtf?!

többszáz ember sokasodott a wb előtt, hogy bejussanak, és magasról telibeszarták. bezzeg ha 15ember sétál át az Erzsébet hídon, már készülnek a srácok a rebiszben...

szóval szerintem semmi olyasmit nem tettek az elmúlt pár napban, amiért a legapróbb dicséretet is kiérdemelték volna. kb a minimum elvárható munka megvolt, 'oszt csókolom.

the_line 2011.01.18. 14:29:31

Hát ez most mellé ment szerintem. Egyrészt ez a "mi lett volna, ha most régi belügyminiszter lenne" eléggé légies érv, mondhatni kissé talán előítéletes fikció...

Másrészt ez a két ügy egyáltalán nem mutatja a rendőrség jobb működését, hiszen ez csupán két kiemelt ügy, max a figyelem miatt a rendőrség tekintélyét növelhetné (amit azonban szélsőjobbról kezdenek most ki a késeléses sztorival, ha eljátszunk a "mi lenne, ha..." gondolattal, nem tartom kizártnak, hogy az előző kormány idején a fidesz nyomatta volna a hazug rendőrségezést meg késeléses sztorit, de ez persze ugyanúgy fikció).

Szóval általánosítani e két ügyből, hát finoman szólva sem megalapozott... (Szomszédomhoz pl a minap törtek be, hát ha annak az ügynek a kezelését ismernéd, nem lennél ilyen naív, hogy a két legfelkapottabb ügyből ítélkezz) ...

Amúgy meg pont Lord_Valdeznél....

jet set 2011.01.18. 14:29:46

Azért jó lenne, ha a rendőrség nem rejtőzködne, hanem az utcán is látható lenne. A nevéből is következően a rendet kellene őriznie elsősorban.

libus_ 2011.01.18. 14:30:00

Pintér semmivel sem erősebb vezető, mint mondjuk az egyébként általa is nagyra tartott, de most első számú bűnbaknak kikiáltott Gergényi volt. (Legfeljebb neki személy szerint erősebb a támogatottsága a disznóólak nagy tapasztalatú takarítójánál, mint amannak volt az akkori kurvapecérnél.) A rendőrség személyi állománya lényegesen nem változott (mitől is változhatott volna?), a felszerelése sem.
Egyetlen dolog változott jelentősen: az ún. közvélemény, amit az előző kormány idején az akkori ellenzék mesterségesen generált a rendőrséggel szemben, szinte minden egyes komolyabb intézkedés esetén.
Na ez most valóban megszűnt! Merem remélni, hogy nem csak azért, mert a baloldali ellenzék egyébként valóban teljesen impotens még a joggal kifogásolható ügyekben is, hanem azért mert van benne a felelősségérzetnek még valami halvány szikrája.

vasgyuszi 2011.01.18. 14:30:13

Talán ennek is köszönheto, hogy a Forint az Index folyamatos rinyálása és világvégevízionálása ellenére bement 273 alá???

Egyébként azt utóbbi idoben nagyon feltunt, hogy minél szarabb kép jön le az országról az Indexet olvasva, a Forint annál jobban megerosödik... de ez fordítva is igaz, amikor semmi vészmadárkodás sincs, akkor szépen alattomosan visszacsúszik a 280 köré. Hogy a túróba van ez?

Megjegyzem rühellem a politikusokat pártállástól függetlenül, elhanyagolható töredékük az, amelyik gerinces élolényként megállná a helyét és nem a darálóban lenne a helye. Mielott még maszopozna/fideszdroidozna/libsizne/turbómagyarozna valaki (kihagytam vmit?).

altero 2011.01.18. 14:31:54

Alapvető és a Véleményvezértől szokatlan tényszerű tévedések az írásban: a MAL-vezérrel szemben valóban jól riposztolt Pintér, de letartóztatásról abban az ügyben nem beszélhettünk: miután Orbán Viktor érdekes módon bejelentette a parlamentben az őrizetbe vételt, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatást, de a bíróság az indítványt jogerősen elutasította, a MAL-vezér egy percet sem töltött letartóztatásban, azóta is szabadlábon védekezik.

A WB-ügyben sem gondolom, hogy az 5 ember őrizetbe vétele a rendőrség alkalmasságát bizonyítaná: formállogika alapján is kérdéses, hogy miként lehet egyszerre felelős a hely üzemeltetője és a bulisorozat szervezője a biztonsági hiányosságokért. Mindez talán csak azt igazolja, hogy a rendőség keményen lép fel, de a Gyurcsány-rendőrség ugyanezt tette a jogszerű tüntetőkkel szemben is, ez önmagában nem érdem és nem jelent kiemelkedő szakszerűséget.

raycoon 2011.01.18. 14:31:58

@hivatásos naplopó: Pont ugyanez fogalmazódott meg bennem. Pláne, hogy korábban is ellenőrizték szabálytalanságok miatt és a térfigyelő kamerákon csak észre vehető volt a tömeg.

Ettől függetlenül, aki ilyet és így szervez le, azt én is azonnal előzetesbe helyezném. Ráér mérlegelni később.

A késelést és egyéb bűnbanda jellegű dolgokat meg kár túldimenzionálni! Ha nem lett volna a helyhez képest túl sok ember, vagyis az alapvető szabályokat betartották volna, akkor "lehetett" volna késelést kiabálni minden gond nélkül..

Az is elég pofátlan dolognak tartom, hogy megint a "múltat" támadjuk. Miszerint nem kell már tűzoltósági engedély 2009 óta. Ez megint egy mutogatás, aminek semmi értelme. A kiadott engedély 300 körüli főre szólt. Ha lett volna kötelezően előírt tűzoltósági engedélyeztetés és megkapja erre a 300 főre, akkor nem lett volna tragédia? 3000 főre meg nem adták volna ki, de nem is erre volt engedély.

hikomat 2011.01.18. 14:32:04

Hát, szerintem meg azt a legkönnyebb, hogy egyből beraknak 5 embert előzetesbe... A 3000 fős buli meg had menjen az adott kerületben 10 után "észrevétlenül".

Egyértelmű, hogyha volt szerződés a hely tulajdonosa és a bérlők között és ebben le volt írva, hogy ki miért felel, akkor nem lehet mind a 2 fél ugyanazért felelős.

De parasztvakításnak jó, hogy bevisznek 5 embert, sokan fel is ültek neki, pl. a cikkíró is. Grat.!

Sir Galád (már foglalt) 2011.01.18. 14:32:34

ja, a marketingrészleg tényleg összekapta magát. ettől jobb lett a rendőrség?

Bogyó 2 2011.01.18. 14:32:43

A Fürödjön meg benne, nem tudom mennyire ütős, mindenesetre már 20-an leírták korábban az interneten, innen vette láthatóan előre kigondolva a belügyminiszter úr. A netes kommentezőknek igazuk lehetett, de a belügyminisztertől ez inkább egy népszerűséghajhász, a tragédiából saját imidzsét erősítő képet mutat. Meg meglehetősen komolytalan kijelentés, mert ugye nem képzeli senki, hogyha veszélytelen is, akkor is majd a Mal-os fickó teletölt egy kádat és demonstratíve fürdik benne, hiszen ha ez elég bizonyítéknak, még kisebb veszély esetén is megéri, jobb mint börtönben rohadni. Nem egy belügyminiszternek komoly és nem ilyen parasztvakító kijelentéseket kell tennie, s ÁNTSZ vizsgálatokra kellene hivatkoznia. Ez így csak egyszerű emberek dühlevezetésére alkalmas.

A másik a rendőri jelenlét. Hát a "két héten belül minden faluban lesz rendőr" kijelentésből mi lett?
Semmi. Ugyanis a 0-hoz képest a 0 még erősödésnek sem mondható. Kis faluból írok, én itt rendőrt talán 2009-ben láttam utoljára. Persze, lehet, hogy volt néha, de én nem érzékeltem, s mások se nagyon.
Mondjuk, nem is hiszem, hogy nagy szükség lenne rá, de akkor nem kell hülyeségeket beszélni. Ott legyen rendőr, ahol kell. Meg azt se nagyon tudni mit értettek volna ezen. Minden faluban? A 23 lakosúban is? A 324 lakosúban, a 879 lakosúban meg a 2871 lakosúban is? S mikor, napi 24 órán át? Vagy egyszer egy évben 5 percre?

dean23 2011.01.18. 14:32:51

Utálom a Fideszt, de tény, hogy Sanyi bácsi nem sz...rral gurigázik és nekem kifejezetten tetszik, hogy a szervek nem addig totojáznak, míg az összes felelős Thaiföldre és Brazíliába menekül hanem kollektíven ráborítják az asztalt az összes felelősre!
A WB és az NNL egymásra mutogattak, Sanyi meg megoldotta, hogy bevitette mindkét felet!

Lasombra 2011.01.18. 14:33:01

nekem az szomorú, hogy olyan állapotban volt (van) a rendőrség, hogy a normálisan elvárható magatartás már látványos javulásnak értékelhető.
de ne legyünk telhetetlenek. ez a tárca viszonylag jól muzsikál. a többihez képest meg egyenesen szuper.

ami a késelést illeti, eleve hülye urban legend volt, h leszúrták szegény lányokat (miért tettek volna ilyet? hogyan? mindjárt hármat halálra?! ennyi ember közt? csajokat ritkán "szokás" stb.) viszont az korántsem sci-fi kategória, hogy késeléssel fenyegetőztek valakik - mivel nagyon sokan voltak, és nem akarták beengedni őket, vagy csak előreengedni őket -, akár elő is ránthatták a halefet, és erre alakult ki a késeléses mondakör, a pánik, a tolongás és a tragédia.
ez simán hihető és reális.

és ha azok a valakik olyanok voltak, akikre az emberek 99%-a gondol, akkor érthető, hogy ebből inkább nem csinálunk ügyet, most hogy EUs elnökök vagyunk nagyszabású tudjukkiket integrálós célokkal. rossz reklám lenne, van elég bajuk így is a sajtóval.

Napkutya 2011.01.18. 14:33:11

Nos, kinőttem már a "kockázatos" életkorból, -a legnagyobb disznóság, amit el-el követek néha, az az autópálya százhatvan.

Nem is nagyon találkozom rendőrrel, max. ha forgalmat irányít. Tehát, igazából nincs rálátásom. Elismerem.

Ugyanakkor most én is a VV pártját fognám. Nem tudom, mennyire volt szakszerű, és jogilag kifogástalan a Pintér nyilatkozat, de nekem tetszett.

Ha ez kell ahhoz, hogy valaki ne adjon el egy 500 főig kényelmes helyre 4000 belépőt, ha ez kell ahhoz, hogy összeszedjék a Bőrfejű Dalárdát a részvétnyilvánítók közül, akkor ez jó. Legyen így.

Ha a Pintér hülyeséget beszélt, akkor szedjék le róla a keresztvizet a szakértők, neki is jár, ami jár, -de még egyszer-, NEKEM tetszett. Kellemes csalódás volt, az előző hivatala alatt tett nyilatkozataihoz képest.

A határozott, jogszerűen intézkedő rendőr pedig JÓ dolog. Komolyan. Ezért, minden civilizált társadalomban TISZTELIK is a rendőrt.

Alamio 2011.01.18. 14:33:35

Eddig Matolcsy kellemetlen, Fellegi kellemes meglepetés. Pintértől kb. ezt vártam.

loláb 2011.01.18. 14:33:40

Pintér szerintem egyértelműen a kormány legpotensebb minisztere.

Nekem ez akkor tűnt először fel, amikor a meghalt rendőrmotoros ügyével akpcsolatban kiderült, hogy Pintér pár nappal a beiktatása után elrendelte az összes rendőrjármű felülvizsgálatát, majd, amikor kiderült, hogy ezt Komárom-Esztergom megyében elszabotálták, akkor néhány (talán 3) napon belül leváltotta a megyei rendőrfőkapitányt.

dimitrij 2011.01.18. 14:33:53

nem osztom az optimizmusotokat, illetve derűtöket.

a kormány, illetve Pintér felismerte, hogy az ilyen ügyekben fontos kommunikáció, fontos az, hogy az emberek azt lássák, hogy a rendőrség tud és mer lépni, és ehhez a felismeréshez tartja is magát.

azonban a MAL Zrt. vezére pár napo belül szabadlábon volt, amiről viszont kevés tudósítás jelent meg a médiában, biztosra veszem, hogy a kevéssé tájékozottak a mai napig azt hiszek, hogy emberünk előzetesben van, nem beszélve arról, hogy a nagy átlagot legközelebb akkor fogja érdekelni az eset, amikor a sajtó a bírósági tárgyalást záró hírről számol be, ami viszont garantálan nem fog lényegesen eltérni attól sem időben (évek múlva esedékes), sem súlyosságát tekintve, mint ami az előző két kabinet idején következett volna be.

persze az embereknek ez szimpatikus, jobb a 'yard imidzse, ez tény, de lényegi elmozdulás nincs... sajnos.
és ez nem csak a rendőrségre igaz, hanem a teljes igazságszolgáltatásra (ügyészség megítélése romlott, a bíróságok még túlterheltebbek, mint annak előtte voltak, tekintettel a jogszabályokban bekövetkezett változásokra, 3 csapás törvény stb.)

Zuzu Petals 2011.01.18. 14:34:03

A VV megnyugodhat, semmi változás nincs a rendőrségen, ha bajod esik egy kevésbé nagy port kavart eseményen, ugyanúgy leszarják sajnos. Ha tényleg a konkurencia idézte elő a dolgot, akkor talán még rosszabb is a helyzet, mint 2006-ban, mert ezek most akkor a maffiának asszisztálnak. Ha igazak a pletykák Pintér úrról, akkor nem is lenne az egész dolog annyira világtól elrugaszkodott elképzelés.

orgoványi erdőjáró 2011.01.18. 14:34:06

Egyértelműen javult a rendőrség Pintér alatt, remélem ez folytatódni fog.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.01.18. 14:34:15

Azért csínján a rendőrség feldicsérésével.

budapestpride.hu/megfelemlitessel-lehetetlenitette-volna-el-a-rendorseg-a-melegfelvonulast

És talán csak részben off: a kommentárokban eleddig nem jelent meg egy fontos szempont, mégpedig a tanúvallomások pszichológiai megbízhatóságának kérdése.

sorskonyvnelkul.blog.hu/2011/01/17/a_west_balkan_es_a_gorilla

Je t’aime Mathilde de la Mole 2011.01.18. 14:34:18

Lehet, hogy a történtek után gyors és határozott volt a rendőrség, de az senkit sem zavart, hogy előtte kb. ezer ember tolong a nyugatinál?

Nem vagyok fideszes 2011.01.18. 14:34:29

Valóban, sokkal könnyebb úgy bármit tennie a rendőrségnek, hogy nincs a Parlamentben egy erős, egységes ellenzék, aminek néhány tagja "van sapka-nincs sapka" alapon rendszeresen nekiesik. Emlékezzünk csak az elmúlt ciklus(ok)ra, akármit tehettek, vagy le lettek ÁVH-zva, vagy le lettek puhapöcsűzve.

@Lord_Valdez:

"inkább az eltusolás felé hajlottak volna"

Nem emlékszem rá, hogy bárkik, bármikor valamiféle sötét, konspiratív fürdőszobák mélyén el akartak volna zuhanyozni bármit is. A szó, amit keresel, az az "eltussolás".

Zb74 2011.01.18. 14:36:14

Vannak részigazságok abban, amit írsz, de bennem a cikk végére mégiscsak az az eredetinek éppen nem mondható, ám idevágó gondolat fogalmazódott meg, hogy "nem tudom, mit szívsz, de jó anyag lehet, az biztos".

Gyorsan léptek? Ezt komolyan mondod? Ember, órákig nem adtak semmilyen információt a sajtónak! A helyszínen lévő tudósítók a Skála Metro előtt ácsorgó - részint beállt, részint betépett, részint sokk-közeli állapotban levő - gyerekektől próbálták megtudni, mi történt, a hírügynökségek és hírportálok pedig jobb híján tweet-eket (vazz!) linkeltek és idéztek - mert a rendőrség nem mondott semmit! A médiát is minősíti, hogy kezdetben pletykákat és meg nem erősített értesüléseket tálalt szinte tényként, de ebben a tudósítókat elhajtó rendőrparancsnok felelőssége is óriási.

Amikor pedig végre kamerák elé állt a szóvivő, megbocsáthatatlant bakizott. Ma is elérhető az a tévéfelvétel, amelyen a rendőrnő azt nyilatkozza, hogy "kizárt, hogy nem történt késelés", és nem veszi észre magát. Azonnal megjelentek a "dupla tagadás = állítás" jellegű okoskodások, a rendőrség pedig nem helyesbített. Ennek következtében a teljesen légből kapott, senki által nem bizonyított késeléses sztorit hiszi el az emberek jelentős része. Ha a rendőrök időben és profin reagálnak, tájékoztatnak, akkor ez nem így alakul.

TIN modell (törölt) 2011.01.18. 14:36:20

Biztató a rendőrség változása, az irány jó, de nem hiteles. nem hiteles, mert nem lehet hiteles, tiszta erkölcsű az a rendőr, akihez oda kellene menni segítséget kérni, ha egyszer a mai napig nem távolították el a szervezetből október 23-a véres kezű mészárosait - függetlenül attól, hogy a ellenzék hogy látja ma mindezt. Ehhez kellene Pintérnek végre bátorság, ezt megtenni, de ehhez már nincs mersze.

CYR · http://egymondatban.blog.hu 2011.01.18. 14:36:29

Nem lételemem, hogy Pintért ekézzem, de én adnék neki egy rosszpontot is, mert rögtön a szabályok szigorítása mellett foglalt állást, hogy térjen vissza a régi rendszer, miszerint előbb jól meg kell szerezni minden szakhatósági engedélyt, és csak utána lehet megnyitni.

Ezt azért tartom elmaradott gondolkodásnak, mert a hosszú eljárási idők alatt az adott vendéglátóipari egység nem tud megnyitni, márpedig nem mindegy, hogy ha csak egyetlen egységet nézünk, akkor is 10-20 embernek van-e munkája, vagy nincs, az üzlet üzemeltetője meg tud-e élni addig, amíg a bürokráciával harcol, vagy nem.

Szóval jelen esetben (és most nem a tragédiáról, hanem az eljárási rendről beszélek) a szabályok jók, hiszen arról szólnak, hogy ha valaki folyamodott egy engedélyért, akkor már elvileg teljesítette azt a feltételrendszert, aminek az igazoló pecsétjét megkérte, nem fair, hogy azért nem tud működni, mert az a pecsét lassan kerül a papírra.

Az ilyen tragédiák elkerülésére tehát nem az lenne a megoldás, hogy megint agyonvágunk mindenkit a bürokrácia növelésével, hanem egészen egyszerűen a "még csak kérvényeztem az engedélyt, de már működök" státuszban is olyan feltételek szerint kell ellenőrizni (és igenis KELL ellenőrizni) az adott egységeket, mintha már meglenne az engedélyük. Így semmivel sem kerülnének hátrányosabb helyzetbe, vagy nem lennének rizikósabbak, mint a már meglévő engedéllyel rendelkező helyek.

johevi 2011.01.18. 14:36:35

Érdekes mert 90%-ban ezek ugyanazok a rendőrök, aki régen le lettek rendőrállamozva, meg balosozva, meg ávósozva. Ez alatt az nyilván az utcai rendőröket értem, nem a lecserélt fejeseket.

Inner Circle 2011.01.18. 14:36:51

A kommentekről a régi jó Outpost c. játék jut eszembe, ahol a rendőrséget beállíthatta az ember jófej, vagy erőszakos viselkedésre. Előbbi esetben a nép boldogsága nőtt 1-gyel és a bűnözés csökkent 1-gyel (kb), utóbbi esetben a nép boldogsága csökkent 1-gyel, a bűnözés viszont 3-mal... :-) Olyan nem nagyon van, hogy nagyon jófej és nagyon hatékony egyszerre.

tekiteki 2011.01.18. 14:38:38

A gyors reakció valóban lehet jó.

Az viszont, hogy inkább üljön 1 ártatlan, minthogy 1 bűnös szabadlábon legyen, nem jó alapelv.

Természetesen ha az őrizetbe vételek előzetes, megfontolt nyomozati cselekmények eredményeképpen történtek- mint ahogy ugye szoktak történni-akkor nagyon örülök.

canadien 2011.01.18. 14:38:41

Akkor beszélhetnénk javulásról,ha meg tudnánk előzni az ilyen eseményeket...Az előzetesben lévők majd szép sorban kijönnek és kapnak valami hibihubi ejnyebejnyét.Aki pedig zsebbe kapta a lóvét és ezért szemet hunyt,ahhoz pedig el sem fognak jutni...

abaka 2011.01.18. 14:39:02

"Nem azért, mert leszóltak volna, hogy legfeljebb csak őket szabad fülön csípni (bár azért a Mal Zrt. ügyében korántsem vagyunk ebben olyan biztosak)"

Azert a teljesseg kedveert megjegyeznem, hogy most meg azert szoltak le, hogy egy vezetot mindenkepp talaljanak felelosnek. Amivel nyilvan az a baj, hogy ez azelott el volt dontve, hogy barkinek fogalma lett volna, mi okozta a tragediat.

Krujs 2011.01.18. 14:39:11

fúúú jött egy pozitív kritika a kormányra, ne hagyjuk annyiban, keressünk problémát, mondjuk meg hogy kellett volna ennél is jobban csinálni, gyerünk!!!

Miért nem oszlatták a tömeget a rendőrök előtte, most nem halt volna meg senki! pintér kezén szárad a 3 lány halála! Köszönjük fidesz! orbán te gyilkos!

...

Hagrid 2011.01.18. 14:39:17

Nekem is pozitív csalódás egyelőre. Remélem marad a határozottság ezen a szinten. Ami meg egyértelmű - wb:felelőtlen, kapzsi magatartás - azt sok-sok újságíró, blogger, de épeszű ember is kimondta, mint véleményt. PS is véleményezhet, pláne egy olyan ügyben, ami csak idiótáknak nem egyértelmű. Mal zrt ugyanez.

MAti 2011.01.18. 14:39:20

Pintért nem kell szeretni. De hogy hasznos, az egyértelmű.

Már a "még át sem ültek a lóra" helyzetben jött zsolcai árvíz kapcsán is látszott, hogy végre legalább mer valaki tenni valamit (hogy ugye a pár ezer irodai munkát végző állománytagot másnap reggel 8-ra Miskolcra rendelte).

A vörösiszap kapcsán pedig én is eljátszottam a gondolattal: hogy nézett volna ki korábban?
Felrémlett előttem a megrendült, kicsit vörös szemű Gyurcsány Ferenc, amint elfúló hangon mondja a mikrofonba, hogy borzasztó ami történt... és a sopánkodáson kívül bénultság.

Kétféle ember van: az egyik attól fél jobban, hogy valamit rosszul csinálunk... a másik attól, hogy nem csinálunk semmit.
Szerintem inkább csináljunk valamit (lehetőleg jól) - hibázni meg törvényszerűen az fog, aki tesz is valamit.
Pintér Sándor ilyen szempontból nekem tetsző választás, még ha nem is leszek sosem rajongója.

Avatar 2011.01.18. 14:39:54

Vajon azt is kivizsgálják majd, hogy hány ember kapott tüdőgyulladást, miután a rendőrség gyorsan és határozottan kizavarta a félmeztelen, leizzadt fiatalokat a fagypont körüli éjszakába és ott várakoztatta őket azzal, hogy majd mindjárt visszakapják a kabátjaikat?
Aztán persze észbe kaptak, kinyittatták a MÁV (fűtetlen) váróját, hogy ott várjanak, végül bejelentették, hogy a kabátokat csak másnap adják vissza... Akinek a kabátjában, táskájában volt a lakáskulcsa, és nem apuciékkal lakik, az vajon hogy ment haza?

manager2008 2011.01.18. 14:40:04

Boldogság hogy ilyen optimista a szerző.

A ("felelőtlen, kapzsi magatartás") mint szöveg nevetséges. Ha a helyzet megengedte, akkor a profit érdekében telepréselték a helyet idióta tinikkel, és ezt a helyzetet egy normális állam előtte kell hogy megakadályozza, a szabályozással és az elrettentő intézkedésekkel, ami talán most bekövetkezik, bár kétlem. A MAL téma ugyanez. Utána már mindenki nagyon okos, a Titanic esetében is rájöttek hogy kevés volt a mentőcsónak.

Pedig a dolog egyszerű, meg kell adni a négyzetméter/ember maximális számát és aki túllépteti emberenként fizet egy millió Ft bírságot és passz.

Csat jelzem, (ötlet parádé) hogy
1. ma az internet világában on-line regisztrációs rendszereket lehetne üzemeltetni (okmányok segítségével, titkosított nyilvántartás, 24 órán belül törölve), ami automatikusan jelzi a létszám túllépést, a korhatár túllépést, és már megy is a bírság befizetésére a csekk. Ha nem regisztrálnak szabályosan akkor a hely be zárva.
2. A mozgást és a helyzetet kamerákkal lehet ellenőrizni távolról is.
A költségeket a hely fizesse ki, akár kapjon ezért kedvezményt is, mert a biztonság a legfontosabb.

Ma nem probléma megoldani ilyen kérdéseket, csak hát akkor adózni kell és nem lehet rosszalkodni.

MAti 2011.01.18. 14:40:13

Ez pedig egy NAGYON jó kis írás ugyanerről, még a választások idejéből:
ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2010/05/04/i_love_pinter_sandor

:)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.01.18. 14:40:52

Ez mekkora marhaság.. most komolyan, belépett a Véleményvezér a nenyi-be?

"Sokkal inkább arról van szó, hogy az állampolgárok a köztereken is jobban érzékelik a rendőrség jelenlétét, és a médián keresztül is egy határozott, magát komolyan vevő szervként kezdett el megjelenni a testület."
Ez az, ami kiverte a biztosítékot nálam. Ez mi?? Könyörgöm ilyet minek kell hazudni?!
Semmivel sincs több rendőr az utcákon és semmivel sem tartatják be jobban a törvényt, sem a kedves bulizók körében sem másoknál. Továbbra is a rendőrségi nyomozás azt jelenti, pl Stohl András kokainozásával kapcsolatban: A nyomozás a következőt jelentette: megkérdezték Stohlt, hogy honnan van a drog, kitől. Megtagadta a választ. A rendőrség lezárta a nyomozást. Ez nektek a felelős nem nevetséges rendőrség?
Meg hogy a közterületeken BÁRMI változott volna.. nem is tudom, hogy mosni akarjátok-e az emberek agyát, vagy TÉNYLEG ilyet vízionáltok..

Aztán: a rendőrség akkor működött volna másként, mint szokott, ha kiérkezve véletlenszerűen, de nagyon sok emberen drogtesztet végeztek volna.
Aztán a példád a gátőrrel, hát most is ez történt. Nem csupán a bérlő és bérbeadó a hunyó, azt kéne megnézni, hogy miféle jegyző és hogyan mikor, hol adott engedélyt nekik és merre a polgármester. És miért nincs komoly ellenőrzés egy ilyen helyen, ahol tudjuk, hogy minden második 16 éves drogozik?

A vörösiszapos ügyben a MAL elnökét a Fidesz bűnösnek kiáltotta ki, anélkül, hogy megvárták volna a szakértői véleményt és a bírói itéletet, mert ez volt az érdekük. Egyébként ez a mal vezér, nem menekült külföldre, nem óhajtott kitérni a kártérítések elől.

Ha neked van egy építő vállalatod, aminek van sok megrendelése. Pl építetek egy felhőkarcolót..de ez az épület ledől, akármiért, akkor te mint tulaj felelős vagy persze és a Te céged fog fizetni, de attólmég nem vagy feltétlen bűnöző, és mégcsak hibázni se hibáztál mindenképpen. Ennyit a helyes szigorról. Nem tudom mi volt/lesz a vége a dolognak, de nyilván, mivel még a Pálffy feleségének is pályázat nélküli zsíros állásra van szüksége, így nyilván lenne ember a Mal élére is, aki "barát".

Semmi rendkívüli nem történt, őrizetbe vették a rendezőt meg a tulajt. Ez eddig is így történt. Nem mondom, ők is megérnének egy misét, de pl a ZP és Rio ügyekben sem a szervezőkön volt a hangsúly, hanem a felettük levő ügyletekről, polgármesteri vizonylatokban. A kérdés, hogy azóta változott-e valami?
A válasz:
vimeo.com/15346424
érdemes végignézni és van második része is. És nem azt a tanulságot kell levonni, hogy a jobbik a szent párt, hanem, hogy ezek nem üres vádak.

És még valami: a rendőrség megítélése max annyiban változott, hogy mostmár fideszes újságokban és TV-kben a rendőröket nem illetik olyan jelzőkkel, mint előtte és most nem köpködnek rendőrökre egy bankrablás vagy bármilyen bűncselekmény történtekor. Ennyi, ami változott.

Pintér pedig TÉNYLEGESEN egy maffiózó a maga köreivel. És a legszomorúbb, hogy ez nem is titok.

Lemmiwinks 2011.01.18. 14:41:02

Egyetértek, a rendőrség nyugodtabb, magabiztosabb a kormányváltás óta. Ennek oka valszeg az, hogy egyszerüen hagyják őket dolgozni. Rendőr nyomozó barátom szerint a ballib kormányok alatt meg volt fogva a kezük. Remélem ez később nem csap át arroganciába.

Bambano 2011.01.18. 14:41:17

Az, hogy mostanában már 20k forint alatt is rendőrségi ügy van a lopásból, meg az, hogy ez nem az asztalfiókban hagyott stanicli, hanem a valóságban is alkalmazott szabály, lényeges lépés.

Amikor becsuknak valakit azért, mert ellopott egy szatyor kukoricát, az bizony változás. Ideje volt már.

nagyat 2011.01.18. 14:41:29

senkine@Lord_Valdez: Tökéletesen igazad van! A rendőség nem lett jobb, de most nem éri őket állandó politikai támadás, nyugodtabban tudnak dolgozni. De, hogy eredményesen tudnak-e az a jövő kérdése. A vezetők nem csak az őket kinevező politikai hatalomnak akarnak felelni, de a társadalmi elvárásoknak is. Ha súlyos bűncselekmény történt azonnal meg kell "találniuk" az elkövetőket, azonnal eredményt "kell" produkálniuk. Ld.: Mór, MAL, és most a West Balkán...

etuska · http://napietus.blog.hu/ 2011.01.18. 14:41:34

nekem tetszett, hogy gyorsan és határozottan intézkedtek. őrizetbe vétel történt, a tanúkihallgatásokat megkezdték.

nem a kedvencem Pintér Sándor (bár bajom sincs vele), de ez az intézkedés nálam piros pont.

Harald Blåtand 2011.01.18. 14:41:44

Ne már...
Szóval belügyérként ebben az országban a médiasikerhez az kell, hogy két-három nagy országos hisztériakampányt és bulvárnyáladzást kiváltó ügyben gyorsan lecsukjanak három-négy bűnbakot, a miniszter mondjon két sarki krimóba való beszólást, és akkor még a kormánnyal kritikusabb média is megdícsér...
Pintér Sándor már a móri bankrabláskor is ezt a megoldást követte, és milyen faszán bejött a dolog, igaz ?

KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.01.18. 14:44:53

Attól félek, nettó hülyeség a poszt.

Hagy a MAL vezetőjét terheli-e büntetőjogi felelősség, egyáltalán nem biztos (szerintem tulajként azért felel, hogy a biztonságot hozzáértőkkel biztosítsa, akik, ha hibáznak, az már az ő felelősségük), de az, hogy ezt pár nap után nem lehet megítélni, az biztos (más kérdés, hogy felmerül-e iratok eltüntetésének, tanúk befolyásolásának stb lehetősége).

A szombati tragédia után én megint egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a bűnösöket fogták el (többek között: tuti, hogy nem ők taposták halálra az áldozatokat, a tömegpszichózis meg jó védelem a valódi bűnösök részéről, de remélem, a következő Fradi-randalírozás után nem ez lesz az első ér, hiszen a tömeg arctalansága ott is döntő tényező; emellett a kerület vezetése is mossa kezeit, pedig ők is hozzájárultak a folyamathoz, és a lista nyilván nem teljes).

A szélsőjobbosokat meg nagyon ügyesek, hogy előállították, de szerintem a véleménynyilvánítás szabadsága rájuk is vonatkozik-egy demokráciában. Persze a jogállamiság lebontásához az ilyen undorító lények elleni fellépés a legjobb ürügy, pont ugyanúgy, mint a 98%-os adókulcs az AB elleni fellépésre.

Én ezt az egészet inkább bűnbakkeresésként jellemezném, nem határozott rendőri fellépésként.

Részvétem az áldozatok hozzátartozóinak.

puszták éhes vándora 2011.01.18. 14:45:02

Tekintsünk el a Pintért övező mendemondáktól.
Ő rendőr. Méghozzá gyakorló rendőr. Ha jól tudom beosztott nyomozóként kezdte, és úgy emelkedett fel. A szakmai hozzáértéséhez kétség sem férhet. A Horn-kormány idején az ORFK vezetője volt. Tehát szakmai, és nem politikai vezető. A "rendszerváltás" óta ő az első olyan belügyminiszter, aki ért ahhoz, amit csinál.
Ha nem áll be politikai szolgának, csak és kizárólag a szakmai szempontok fogják vezérelni, jó miniszter lesz. Ebből eredően jó irányba kell változni a rendőrségnek is. Pl.: eredményesség, fegyelmezettség, megbecsülés, stb. Én szurkolok neki. De csak szakmailag, és csak addig, amig munkája a közbiztonságot szolgálja.

Nevem Earl 2011.01.18. 14:45:11

A magam részéről nem tapasztaltam, hogy nagy változás lenne, de remélem, hogy az írásnak van igazságtartalma.

Pintért amúgy nem kell félteni. Olvassátok el Tarjányi Péter Meglesni és megveretni című könyvét, abból szépen kiderül, hogy Pintér legalább akkora maffiózó, mint Tasnádi (sőt!), leginkább a józsefvárosi piac őrzéséért ölik egymást ezek ketten. :)

De azért csak keményen. :)

Várúr 2011.01.18. 14:45:16

Pintér profi. A szakmát közlegény gépkocsivezetőként kezdte, így jutott feljebb fokról-fokra (nem mint a 27 éves szoci agrárközgazdász titokminiszter). Jó a poszt, méltányos és higgadt.

Gunboat Diplomat 2011.01.18. 14:45:22

Pintér szállítja, amire szerződött, a kormánypárti szavazók se szeretik, de úgy látszik, valóban ő az, aki képes rendet tenni a yardon. Azért én még óvatosan fényezném, mert akad még tennivalója bőven.

Lova 2011.01.18. 14:57:56

@belekotty:
A belvárosból lehet hogy eltüntek a kurvák, de a peremkerületekben még most is az utcán vannak (pl Rákospalota, Régi Fóti út).
A probléma nem oldódott meg csak nem látszik. De valljuk be a többségnek ez elég ahhoz hogy jobban érezze magát. És ez az amit mindig is jól felismerte és kihasznált a Fidesz.
Ugyanez mutatkozik meg a MAL Zrt meg a West Balkán baleset esetében is: nem az a lényeg, hogy mennyire profin végzi a munkáját a yard, hanem hogy hogyan lépnek fel rögtön az események után, mert a közvélemény az és csak az alapján fogja megítélni a munkájukat.

Vacak Szerv 2011.01.18. 14:57:59

@KGyST: Főleg, hogy tök értelmetlenül bevetette megint a droggal való riogatást ez a bűnöző miniszter, holott az egész történetben pont az nem számít, hogy drogoztak...attól még halálra taposták őket...

Publius Decius Mus 2011.01.18. 14:58:07

@Hathajó: Tényleg liberális nyöszörgés amit írsz. Intézményesítenéd a gyávaságot és a káoszt. Ezzel az erővel a náci vezetőket sem tartóztatták volna le, mert hiszen még nem volt konkrét bizonyíték. (Más kérdés, hogy a vádlottak padján kellett volna ülnie többek között Churchill-nek, Truman-nak és Sztálinnak is, de ez off.)

blokkos 2011.01.18. 16:32:12

"Sokkal több bírságot szabott ki tavaly a rendőrség, mint 2009-ben."
Tényleg összeszedte magát a rendőrség:)
Ha már több adót nem merünk kivetni, hát marad ez az út.

gauche caviar 2011.01.18. 16:32:20

vajon akkor is ilyen "kiegynsúlyozott" lenne a rendőrség, ha nem kétharmados többség lenne, hanem mondjuk 50-50% a parlamentben?
akkor lenne ballaszt, lenne reális esélye hogy valaki keresztbetesz valakinek?
mert ugye, kitől kapta a politikai támadások pergőtüzét a rendőrség? bezony, azoktól akik most vezérlik.
tehát ugyanaz a rendőr aki 2006. október 23-án viperával verte a népet, az most már nem ÁVH, hanem összeszedett rendőrség? vagy abban az ügyben minden bűnöst elítéltek volna? Ja hogy senkit sem? izé. de sok minden változott akkor...

jazzcool 2011.01.18. 16:32:24

egyelőre egy dolog változott: van egy katonás rendőrminiszterünk.

Páneurópai Harci Kos 2011.01.18. 16:32:42

Nos, több dolgot szeretnék mondani:)

#1 "Ezzel csak az a gond, hogy ha késelés nem is, de késrántás vélhetően volt. Emiatt alakult ki a pánik"
Vagy vélhetően nem, ez is csak szájhagyomány útján terjed. De bizonyíték az nincs.

#2 "Semmivel nem lett jobban érzékelhető a rendőri jelenlét" Nem tudom hol élsz, de jelenősen több a sün odakinn:) (Tesztelve: Örsön, Deáktér, Váci.U. Nyugati, Blaha, Keleti. És nem egy egy kóbor egyed, hanem 3-4 es csoportocskák. Ami nem baj
A nyugati téri aluljáró napközben is tele volt eléggé rosszarcú emberekkel, lényegesebben kevesebbet látni belőlük.

Nem hiszem, hogy az eloző időszakban ennyire hatékonyak lettek volna, mivel nem volt kétharmaddal bebetonozva a banda, nekem még ígyis tul enyhének tűntek, a zavargások idején is.
Nagyon dicséretes, hogy a zavarosban halászó elmeroggyantakat begyűjtotték. A mostani visszaélésekre viszont majd később derül fény, ha egyáltalán kiderül.

Shinjuku 2011.01.18. 16:32:59

Erdekes... a szavazogep szerint 67% szerint javult vagy reszben javult a helyzet... A hozzaszolasok mar egeszen mas kepet mutatnak... Csak azt a kovetkeztetest tudom levonni, hogy a hangos kisebbseg szol hozza.

Hundoc 2011.01.18. 16:33:04

Kedves VV!
Amit írtál tény és való. De a vörösiszap katasztrófa és a mostani West Balkán eset is olyan "helyzet" amikor úgymond példát statuálhatnak. Kérdés, hogy "egyszerűbb" esetekben vajon javul-e a rendőrség fellépése(főleg vidéken)? Mert ezektől az intézkedésektől sajnos nem fog az egyszerű honpolgár biztonságérzete nőni. Bár a "rendszerbe" vetett hitet erősíthetik.

Bogyi 2011.01.18. 16:33:11

Összehasonlítgatásokat rendőri fellépésről, vezetésről hasonló körülmények között lenne érdemes tenni. Volt ebben az időszakban kukaborogatós, felgyújtós tömegmegmozdulás amivel kapcsolatban bizonyíthatta volna mennyire rátermett? Nem volt.
Az ő érdeme, hogy nem volt? Nem.
Akik mostanában demonstrálnak valamiért nem akarnak kuka felgyújtani, meg macskakő dobálni. Talán mert van a fejükben valami más is a gyűlöleten kívül.

Hathajó 2011.01.18. 16:33:15

@Publius Decius Mus: A jogrend nem káosz, legfeljebb csak nem érted a működését, ez egy. A nürnbergi perek koncepciós logikájú perek voltak (ezzel nem akarva menteni a nácik bűneit), ez kettő. Olvass Churchill-t, mert tanulságos és talán megérted, mi a különbség közte és Hitler vagy Sztálin közt, ez három.
Továbbá nem szeretnék olyan társadalom tagja lenni, ahol az igazságszolgáltatás nem az igazság megkeresését szolgálja (bár tudom abszolút igazság nem létezik), hanem csak a népet kiszolgáló cirkuszt, ez négy.

HMS.NAGYSZINPAD 2011.01.18. 16:33:18

@Lova: a belvárosból eltűntek a kurvák? akkor a nyugati aluljáró nyilván nem a belváros

kutyafej 2011.01.18. 16:33:22

A Cosa Nostrának is voltak erős kezű vezetői, aki képesek voltak rendet teremteni. Ezzel csak az a gond, hogy
a) mitől lenne ez most nagyobb rend, mint korábban?
b)számomra nem erősebb a jogállam attól, hogy a rendőrség gyorsan letartóztat pár embert, majd pár nap múlva elengedik őket.
A lényeg az optika, vagy mégsem???k

Robinzon Kurzor 2011.01.18. 16:33:30

@azAttis: "bőven belefér szerintem hiszen tényt közölt, a rendőrség vizsgálatai alapján"

A "kapzsiság" az egy motiváció, a "felelőtlenség" pedig egy magatartáshoz való tudati viszony -- szóval műfajilag egyik sem tény.

A belügyminiszter úrtól azt várjuk, hogy a tényekről nyilatkozzon.

kutyafej 2011.01.18. 16:33:34

@Lova: Nézz körül pl. a Nyugati téri aluljáróban és látni fogod, hogy nem tűntek el sehová. Ott vannak. Menj el a Váci utcába, járd végig kétszer fela-alá és látni fogod a párosával sétáló és leszólítgató lányokat. Ha ez az "eltűnés", akkor hurrá.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.01.18. 16:33:56

Még egy dolog Pintérrel kapcsolatban.

Az, hogy rendőr volt, szvsz nem egy pozitívum. Ő ugyanis nem a rendőrség vezetője és nem a rendőrséget képviseli. Ő a 10 millió állampolgár érdekeit képviseli - pont a rendőrséggel és az alá tartozó szervezetekkel szemben. Hogy pl. az adóforintokat a rendőrök hatékonyan költsék el.

Normális demokráciában nem katona a hadügyminiszter (ha korábban az volt, akkor is leveszi az uniformist).

Szerintem egy jól működő államban az egészségügyi miniszter sem orvos, és a belügyminiszter sem rendőr.

Viktus 2011.01.18. 16:34:02

Ez v.kinek a nagy változás ... örülök neki a pösti polgároknak már jó :P már csak a vidéki népesség mindennapi rettegését kellene orvosolni.

regress 2011.01.18. 16:34:05

miért kell elájulni attól,ha valaki teszi a dolgát??a rendőrség tartson rendet,/na ez nem nagyon megy/pintér nálam leszerepelt a móri üggyel,egyéb dolgai miatt meg már régen a sitten kéne rohadnia.most azért van ez a látszólagos nyugalom,mert a keresztapa rövidre fogta a pórázt

azAttis 2011.01.18. 16:59:46

@Robinzon Kurzor: a tényeken alapuló rendőrségi vizsgálat eredményeit foglalta össze a nyilatkozatában tájékoztatva a közvéleményt (ami törvény általi kötelezetség) a vizsgálatuk következtetéseiről amely szerint felelőtlen, kapzsi magatartás vezetett a tragédiához. Fel nem foghatom mi ezzel a problémád.

Műfajilag elrágódhatsz ezen te és más is de sajnos ettől még tény marad, hogy három lány meghalt mert néhány ember volt annyira pénzéhes, hogy nem törődött a biztonságukkal.

Gunboat Diplomat 2011.01.19. 09:40:06

@KGyST:

"Normális demokráciában nem katona a hadügyminiszter (ha korábban az volt, akkor is leveszi az uniformist). Szerintem egy jól működő államban az egészségügyi miniszter sem orvos, és a belügyminiszter sem rendőr. "

Akkor megnyugodhatsz, Pintér húsz éve nyugdíjas.

@regress

"miért kell elájulni attól,ha valaki teszi a dolgát??"

Mert nagyon elszoktunk már tőle.

is 2011.01.19. 09:40:26

persze, ha figyelmen kivul hagyjuk, hogy Vonat 2009-ben (8-ban?) elvittek a rendorok, csak akkor nem ilyen posztokat irtatok, hanem, hogy mocsok rendorseg, az igaz hazafiakat basztatja. nezegettem en Gery Greyhound videokat a mocsok rendorsegrol, ami ugyanezt csinalta (amiota ot is a kormany fizeti, nyilvan nem csinal mar ilyen videokat).

fura dolog ez az iteletbol visszaemlekezeses indoklas. konnyen szul ilyen posztokat, hogy hat a rendorseg korabban milyen impotens volt, gondoljunk csak vissza milyen lenne, hat impotens. onmagaval magyaraz, azaz vegulis semmit sem mond, csak a vilagnezetet rogziti, hit alapon. ertjuk, te mar igy fogsz meghalni, ebben a hitben.

aki viszont a tenyeket szereti, az ezt a posztot nem annyira.

fzs.1933 2011.01.19. 09:40:43

Igenis, hogy látszik a közrend védelmének erősödése!
Vagy nem ezért voltak kint december 30-án radarozni egy olyan úton, ahol hat éve napi szinten autózva soha nem találkoztam velük...? :)

Darázs Csaba 2011.01.19. 09:41:16

Az, hogy a bűncselekményekről kevesebb hír jelenhet meg a híradókban, valóban sokat segített a szubjektív helyzetértékelésen.

Sajnos azonban az, hogy a II. és XII. kerületben december 20. és január 11. között 300 lakásfeltörés történt (nemcsak Demcsák Zsuzsára gondolok), sajnos árnyalja a képet.

Az, hogy Budapest közepén, szombat este engedélyezetlen rendezvényt tartanak (mint kiderült, nem egy helyen történik mostanság hasonló), megintcsak nem a rendőrség fantasztikus képességeit dicséri. A jelek szerint a 14-16 éves korosztály simán jut drogokhoz is, hajrá rendőrség.

Bocs, hogy nem osztom a lelkesedést.

mizie 2011.01.19. 09:41:24

Azért ácsi. A rendőrség megítélését nem két ilyen "kirakat-akció" alapján kéne megítélni. Mindenképp vállvéregest érdemel a dolog (még ha ez is a feladatuk), de messzemenő következtetést ennek tükrében igen buta dolog lenne levonni.

Annál is inkább mert Sanyi bácsi az elmúlt 20(?) évben igen nagy hatalomra tett szert az alvilágban és ezt leginkább nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően tette.

kM 2011.01.19. 09:41:40

Pintér sokadjára hazudtolja meg a vele kapcsolatos előítéleteket. Mi lett volna itt, ha Lamperth kapja a vörösiszapot, Felsőzsolcát?

Sírás a kamerába, hogy ez milyen borzasztó, brühühü, szip-szip-szip, brühühü. Ennyi. A károsultak meg kereshetnék az igazukat, az árvízkárosultak meg belefulladtak volna a vízbe. Ennyi történt volna. A demokrácia, a szabadság, az esélyegyenlőség jegyében...

Arról már nem is beszélve, hogy a pénteki sajtóhiszti-tünti megmutatta: van olyan demokrácia, ahol nem verik az embereket a rendőrök az utcán a véleményük miatt.

Ez a különbség a rendszerváltók csapata és a posztkommunista nómenklatúra között.

Aki mindezek ellenére a hibbant nérót sírja vissza, az menthetetlenül hülye. Vagy a posPintér sokadjára hazudtolja meg a vele kapcsolatos előítéleteket. Mi lett volna itt, ha Lamperth kapja a vörösiszapot, Felsőzsolcát?

Sírás a kamerába, hogy ez milyen borzasztó, brühühü, szip-szip-szip, brühühü. Ennyi. A károsultak meg kereshetnék az igazukat, az árvízkárosultak meg belefulladtak volna a vízbe. Ennyi történt volna. A demokrácia, a szabadság, az esélyegyenlőség jegyében...

Arról már nem is beszélve, hogy a pénteki sajtóhiszti-tünti megmutatta: van olyan demokrácia, ahol nem verik az embereket a rendőrök az utcán a véleményük miatt.

Ez a különbség a rendszerváltók csapata és a posztkommunista nómenklatúra között.

Aki mindezek ellenére a hibbant nérót sírja vissza, az menthetetlenül hülye. Vagy a posPintér sokadjára hazudtolja meg a vele kapcsolatos előítéleteket. Mi lett volna itt, ha Lamperth kapja a vörösiszapot, Felsőzsolcát?

Sírás a kamerába, hogy ez milyen borzasztó, brühühü, szip-szip-szip, brühühü. Ennyi. A károsultak meg kereshetnék az igazukat, az árvízkárosultak meg belefulladtak volna a vízbe. Ennyi történt volna. A demokrácia, a szabadság, az esélyegyenlőség jegyében...

Arról már nem is beszélve, hogy a pénteki sajtóhiszti-tünti megmutatta: van olyan demokrácia, ahol nem verik az embereket a rendőrök az utcán a véleményük miatt.

Ez a különbség a rendszerváltók csapata és a posztkommunista nómenklatúra között.

Aki mindezek ellenére a hibbant nérót sírja vissza, az menthetetlenül hülye.

Fengyi 2011.01.19. 09:41:48

Nem elég jó rendőrnek lenni, annak is kell látszani! A többi csak csont hogy rágjátok...

pirimogyoró 2011.01.19. 09:42:15

@naugye!:

Igen, ennél már csak az jobb, amikor elképzeléseknek adnak hangot úgy, mintha tényeket közölnének. Elég buta elgondolás, hogy ez a kormány jobb tűnik, ha az előzőt rosszabb színben tüntetik fel.

Dr Kangörény 2011.01.19. 09:43:12

Amikor látványosan lehet tenni valamit, akkor aktívak, de Szabó János kirablása esetén a világon semmi nem történne.

Olyan nagy cucc előzetesbe varrni egy cég vezetőit? Francokat. Azoknak van egzisztenciájuk, van mit veszteniük és eszük ágábaan nem lett volna elszökni.
Ilyen embereket bevarrni nem más, mint porhintés.

Ezek alapján messzemenő következtetéseket levonni erős túlzás.

Én akkor fogok lelkesedni, ha azt látom, hogy javulnak a statisztikák.

2011.01.19. 09:43:18

Szerintem sem ilyen nagy ügyekben kéne lemérni a rendőrség hatékonyságát, mint a WB meg a MAL, hanem a hétköznapi történetek alapján. Nekem olyan marha nagy biztonság érzetem azért nincs itt pesten, vagy csak én vagyok paranoiás?

Rogue 2011.01.19. 09:43:42

Az öt személy letartóztatását az ügyészség kezdeményezte, az nem a belügyminisztert jellemzi. A jó riposzt stand - uposok erénye lehet, nem pedig a rendvédelmi szervek fejéé. Mi marad?
"alaptalan hazugságok azonnali cáfolata, a megemlékezésen gyülekező tizenöt újnáci előállítása" . Ez akkora pukk?

dr kíváncsivagyok 2011.01.19. 09:43:52

Talán az egyetlen minisztérium, ahol némi javulás tapasztalható , na de pumpálják is a pénzt bele. A többi csalódás....

fidesz friend 2011.01.19. 09:43:58

a rendőrség így kívülről érzékelhető minőségében nem találok érdemi változást, de az jó, hogy Pintér csöndben van, nem politizál, beéri a feladatával (amihez nyilvánvalóan ért és talán végzi is - az sem baj, ha kis lépésekben). talán azért is ilyen, mert már elég gazdag ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy ne ugráljon, dörgölőzzön, és ne kelljen már semmit bizonyítania. sötét ló volt, de most azt gondolom, akár még eredményes is lehet a maga területén. kérdés, mennyire tartanak be neki a februári nyugdíjreformmal (az előrehozott lehetőségek csökkentésével), de szerintem még arra is képes lehet, hogy ezt szervezéssel (pl.idősebbeknek más munkakörök) áthidalja. érdemes rá figyelni.

schlumbergerna 2011.01.19. 09:45:28

@Kósza: Az lett volna a profi, ha ezeket a gyerekeket még a belépés előtt leigazoltatják, és szépen elzavarják haza!

A profi NEM ez lett volna, elzavarni kontroll nélkül bele a vad éjszakába. Hanem begyűjteni, a szülőket értesíteni, hogy jöjjenek a szaros gyerekükért, hisz ők a felelősek. És amikor megjelennek a kedves szülők, a kezükbe nyomni a felmerült költségekről egy diszkrét csekket.

Lumieres 2011.01.19. 09:45:46

Az első rendőrségi közlemény:
"Kizárható, hogy késelés nem történ"

Nem biztos, hogy a média a hibás, ha ezt sokan "félreértik".

Ez a balfasz rendőrségi kommunikáció simán okozhat félreértéseket.
És ez nem kamu.
Erről videófelvétel van.

nyisz 2011.01.19. 09:46:00

Az értékelésnek van egy "apró" hibája. A rendőrség is felelős a történtekért. Ugyanakkór nincs hír arról, hogy vizsgálat kezdődött volna a rendőrségen belül a mulasztás megállapítására és a felelősök meghatározására vonatkozóan. Így a határozott intézkedések nem jelentenek semmi mást, mint a korábbiaknál sokkal ügyesebb felelősség elhárítást.

A rendőrség felelősségéről. A környéken (kiemelt környék!) biztos, hogy már este pl.:9-kór voltak járőrök. Nekik érzékelniük kellett a nagy tömeget, ebből eredően ellenőrizniük kellett volna, hogy jogszerű-e ekkora tömeg jelenléte. Magyarul ellenőrizniük kellett volna a rendezvény engedélyeit, ekkor rögtön megállapíthatták volna, hogy csak 300 főre szól. Így az engedélyek alapján időben fel tudták volna függeszteni a rendezvényt, vagy ha (mondjuk botrány elkerülése miatt) másképp döntenek, időben meg tudták volna erősíteni a rendezvény biztosítottságát. Mindezeket a lépéseket nem tették meg, tehát kötelezettségeikben mulasztást követtek el.

Robinzon Kurzor 2011.01.19. 09:46:11

@azAttis:

A rendőrségi vizsgálatnak még nincsenek olyan eredményei, amit így lehetne összefoglalni.
Ha majd lesz vádemelési javaslat, abban már ez megfogalmazható, mint vélemény, amit bíróság előtt kell bizonyítani.
De addig ez pont az a kategória, amikor Gergényi kijelentette, hogy a rendőri intézkedések jogszerűek voltak. Mert azt nem az ő dolga megítélni, ahogy most sem Pintéré vagy bármelyik rendőri vezetőé.

Ha ez úgy működne, ahogy itt levezetted, akkor nem lenne szükség bíróságra, sőt, további nyomozásra sem: a belügyminiszter kiszabná az ítéletet, 'oszt jónapot.

Ennyit számít a műfaji kérdés.

És ez, még egyszer mondom, nem azt jelenti, hogy én ne gondolnám kb. ugyanazt, amit Pintér mondott.

Platon 2011.01.19. 09:46:33

Na már bocsánat, de a lényeg nagyon kimaradt ebből a posztból.

A rendőrséggel nem az a baj hogy nem mertek vezetőkhöz hozzányúlni korábban. Ne feledjük hogy az előző kormányok idején is voltak kőkemény magasra érő letartóztatások, sőt sokkal inkább mint most. Gondoljunk csak Hunvaldra stb. Ráadásul a MAL vezér letartóztatása simán politikai megrendelésre történt, amit nehéz előnyként értékelni, ráadásul az ügy alapos ismeretében bátran mondhatóm, hogy jogállamban igen nehéz lenne fogást találni a MAL-on ugyanis védekezése teljesen megalapozott a szakértői vélemények tükrében. Legalább 50% ban az állam különböző mulasztásai, ill. átgondolatlan előírásai felelősek a tragédiáért. Érdekes módon az államtitkárságon mégsem történtek letartóztatások. Az hogy pol. megrendelésre előrántottak egy bűnbakot, az inkább negatívum szerintem.

A rendőrséggel a fő gond tehát nem az hogy nem mer magasra nyúlni.

1,A kisebb jelentőségű ügyek, - melyek leginkább érintik az állampolgárokat. Gyakorlatilag érdemi eljárást akkor várhatsz egy kisebb ügyben ha drága pénzen fogadsz egy minden hájjal megkent ügyvédet aki kirugdossa belőlük.

Próbáltad pl. már elérni a rendőrségnél hogy mondjuk megírjanak egy levelet, és elkérjenek egy térfigyelő kamera felvételt mert valaki lezúzta az autódat a parkolóban? Esetleg próbáltál már ki értékű lopást bejelenteni?

2, fasisztoid mentalitás, és eljárás. A rendőrség fő feladatának tekinti az állampolgárok zaklatását, mert a múlt rezsimben így csinálták, nyilván így a jó. Ezért van az hogy a rendőr minden alapos ok nélkül átvizsgálhatja a ruházatodat, az autódat, ok nélkül zaklathat, razziázhat, sőt mi több horible dictu csak úgy minden különösebb megerőltetés nélkül még be is kasztlizhat pár napra ha olyan kedve van, akár ok nélkül is. Ha utólag kiderül hogy ő csempészte a drogot a holmid közé, akkor kap pár hónapot felfüggesztve, és gyorsan mentesítik, hogy továbbra is rendőr maradhasson. Érdekes módon ez tőlünk nyugatabbra nem így van, mégse omlott össze a társadalom.

Yasashi Tanuki 2011.01.19. 09:46:37

Azért az érdem csak részben Pintér Sándoré.

A változások igazi oka az, hogy a Jobbik színre lépett és a kevésbé biztonságos körzetekben, amik valami rejtélyes okból egybeesnek a cigányok által nagy számban lakott választókerületekkel sikeresen bombázta a választókat az erősödő közbiztonság ígéretével. A Fidesz, (de már előtte a szocik is, csak ők túl későn) rájött, hogy a Jobbik motorja a CB felszínen tartása, így hát elfogadtak egy rakás olyan jogszabályt amit a Jobbik már évek óta követelt így sikerült egy kis javulást elérni.
De még nincs vége....

dimitrij 2011.01.19. 09:46:44

@azAttis: "a tényeken alapuló rendőrségi vizsgálat eredményeit foglalta össze"

a nyomozás jelen fázisában nincsenek tények, hane mgyanúk vannak, melyeket később, a nyomozati szakaszban vagy sikerül tényekkel alátámasztani, vagy nem. tények már csak azért sem állhatnak rendelkezésre, mert javában zajlottak a tanúk és gyanúsítottak meghallgatásai, melyeket szizntetitálni kell, feloldani az ellenmondásokat, beszerezni a térfigyelő kamerák felvételeit, további tanúkat kell felkutatni és meghallgatni... ezt követően, ha összeállt a vádemeléshez szükséges javaslat, akkor az ügyészség dönt majd arról - teszem hozzá, higy hónapok múlva, - hogy megáll-e a vád? na akkor már lehet tényekről beszélni, addig csak hangulatot lehet kelteni, illetve PR tevékenységet folytatni imidzset építeni.

az, hogy Pintérnek van véleménye nem baj, de ha annak kifejtése alkalmas arra, hogy befolyásolja egy büntetőjogi ügy megítélését, az már igen.

Vitéz Kőbányai Világos 2011.01.19. 18:48:05

A tegnap óta történtek függvényében korrektebb lenne leírni, hogy megint bevittek valakiket, hogy megmutassák, aztán ezeket a valakiket megint ki kellett engedni, mert még a magyar bíróságok mégoly enyhe előzetes kritériumait se sikerült megugrani.
Magyarán megint minden érdemi vizsgálat nélkül eldöntötték, hogy ki a hunyó*, oszt jól megbilincselték, had örüljön a nép. Ezt azért én nem nevezném fejlődésnek.

* ezzel nem állítom, hogy akiket elsőre bevittek, azok nem lehetnek bűnösök.

borzzz 2011.01.31. 08:53:36

@Vitéz Kőbányai Világos: "A tegnap óta történtek függvényében" - és ez a tegnap a mostani péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor razziák voltak bizonyos szórakozóhelyeken - már elég jól látszik, mire ment ki az egész. Ez szimpla erődemonstráció és zaklatás, semmi köze a fiatalok vagy a szórakozóhelyek biztonságához.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása