Véleményvezér

vv

Kit érdekel még Gyurcsány Ferenc?

2011.02.01. I 58 komment I Címkék: mszp fidesz gyurcsany mesterhazy

Gyurcsány évet értékel és beszél saját politikai szándékairól. De kit érdekel ez még? Alakja egyre inkább csak reménytelen vagy nevetséges, már nem nagyon mozgatja meg senkinek a fantáziáját. (Fotó: Index)

Gyurcsány Ferenc február 18-án évértékelőt tart, ahol „értékeli az ország és a kormány állapotát, beszél az ellenzék, ezen belül az MSZP helyzetéről és saját politikai szándékairól is”. Úgy tűnik, a volt miniszterelnök vagy nem vette észre, hogy ő már nem nagyon érdekel senkit, vagy észrevette, és kezd kétségbe esni.

Eljelentéktelenedés

Emlékezzünk vissza: a tavaly tavaszi választások környékén a baloldal jövője kapcsán még arról ment a találgatás, hogy vajon vissza akar-e térni Gyurcsány az MSZP élére, és ha igen, akkor mikor. Őszre már lényegesen szűkebb körben, de az volt a kérdés, hogy az MSZP-n belül egyre jobban elszigetelődő volt pártelnök-miniszterelnök végül mikor kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, azaz válik ki és alapít új formációt. Mára már ez se nagyon foglalkoztat szinte senkit.

Szanyitól Mesterházyig meghatározó párttársai gondosan elhatárolódnak tőle. Előadásait, beszédeit a kötelező nyugdíjaskommandón kívül senki sem látogatja. Oda jutottunk, hogy már a Népszabadságban sem vezető hír, hogy évet értékel az egykor a baloldal megmentőjeként tisztelt Gyurcsány.

Kapcsolódó írásunk: Gyurcsány-bukta: nincs visszaút


Mi történt?

Gyurcsány Ferencet soha nem azért szerették, mert egy célért, valaminek a felépítéséért küzdött volna. Ahhoz ő túl gyakran változtatta a céljait. 2004-től 2006-ig valami langyos blairista katyvasz volt kormányzása hivatalos ideája, de mint tudjuk, ebbe majdnem belepusztult, akkora hazugság volt. 2006-tól jött az egészségügyi reform mint kormányzati cél, aztán egyre inkább csak a reform mint olyan. Közben nagyjából havonta cserélte a szlogent, a példaképet és a kormányprogramot. Még a hívei se nagyon tudták, hogy mit is akar.

De ez nem is volt baj, mert őt nem ezért szerették. Hanem azért, mert ő volt az ember, aki megverheti, majd később, aki meg is verte Orbán Viktort. Mindaddig, amíg reális alternatíva tudott lenni, a Fidesszel szembenállók mágneseként működhetett. Bár gondosan elkerülte, hogy 2010-ben nyilvános közdelemben maradjon alul, valójában mindenki tudja, hogy Orbán Viktor nem Mesterházy Attilát győzte le, hanem Gyurcsány Ferencet, az ő örökségét, mindazt, amit ő képviselt. Méghozzá döntő fölénnyel. Annyira, hogy immáron senki nem bízik abban, hogy egyszer újra komoly ellenfél lehet belőle.

A győzelem esélye nélkül viszont Gyurcsány Ferenc még egykori hívei számára is teljesen érdektelen. Követhetetlen nyelvezetben megírt dolgozatai fájdalmasan unalmas olvasmányok, ha nem egy jövőbeli miniszterelnök írja őket. Furcsa mimikája és gesztusai szinte bohócosnak tűnnek, ha nem az Orbán Viktort legyőző vitéz aurája veszi őt körül. Évértékelése pedig teljesen érdektelen, hiszen a hatalom potenciálja nélkül az intellektuális súlytalanság egyszerűen unalomba fullasztja majd.

free polls


Tovább a lejtőn

Gyurcsány Ferenc eleinte ígéretesnek vagy félelmetesnek tűnt (a nézőponttól függően), majd Őszöd után bátornak vagy gyűlöletesnek. Valódi érzelmeket provokált, jelentősége volt a magyar politikai életben. Ma azonban alakja egyre inkább csak reménytelen vagy nevetséges, már nem nagyon mozgatja meg senkinek a fantáziáját.

Ahogy őt ismerjük, ezzel még nincs vége. Valószínűleg mindaddig táncolni fog, amíg volt hívei és ellenfelei egyaránt szánalmasnak fogják őt látni.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2011.02.01. 08:19:01

így múlik el a világ dicsősége (mondjuk én nem bánom:)) de bár állna ez minden hatalomban lévő embernek intő jelül, de nem fog... :(:(((

nikknikk 2011.02.01. 08:34:02

Szomorú, hogy ennek a kis országnak nem jutott a rendszertváltás után valóban komoly, nagyvonalú politikus.Sorsszerűséget látok benne....

Robinzon Kurzor 2011.02.01. 09:26:00

Gyurcsánnyal kapcsolatban az az érdekes, de egyben teljesen tét nélküli kérdés, hogy Őszöd nélkül mire ment volna.

Viszont momentán teljességgel hiteltelen figura, amiért egyrészt keményen megdolgozott, másrészt jó ideig még az is marad; minden megnyilvánulása a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Szerintem a politikában csak akkor lehetne jövője (hogy ez jó lenne-e Magyarországnak, az egy másik kérdés), ha most leállítaná magát.

De lehet, hogy azért nem áll le, mert így hasznosabb a Fidesznek, mint bilincsben (ahogyan mártír lehet), és azt akarja elkerülni.

Hathajó 2011.02.01. 09:36:41

Szegény Gyurcsány úgy járt mint annak idején Nixon. Mindenki tudta róla, hogy simlis, hogy hazudik, de amíg sikeres volt, ez keveseket érdekelt.
Nem nagyon érdekelte vagy emlékezett senki arra 2006 tavaszán, hogy 2005 végén még azt mondta,nem lesznek megszorítások. Sőt most kell az ÁFA-t csökkenteni minél hamarabb, mondta. Ami teljesen nyilvánvaló hazugság volt, csak és egyedül a kampánynak szólt. Mégis ilyen hazugságokkal meg tudta nyerni a harcot Dumb ellen, aki szintén hazudott és tarthatatlan ígéreteket tett, csak valahogy azokat kevesebben vették be akkor.
Aztán explicite kiderült róla hogy hazudik, mert maga mondta és összeroppant, kidobta magát a kukába.
Az hogy még mindig próbálkozik, és ez meg is hallatszik azért sok mindent elmond az ellenzék mostani állapotáról. Nincs vezetője ma az ellenzéknek és ez igazából nagyon nagy baja Magyarországnak.
Az mindig baj, ha nincs valós alternatíva.

Secnir 2011.02.01. 09:46:08

hááát
GYF-ről az a véleményem, hogy hasonlót csinál ő, mint az MSZP-sek '89-ben. Akkor volt egy -kvázi- fiatal politikusi réteg, akik kiváltak az MSZMP-ből. Csak megmaradtak ugye az MSZMP-s hozoményok, és beidegződések is. Ennek egyenes következménye volt, hogy ideig-óráig marad csak fent a párt. Most is azért küzd.
Most GYF -gondolom én- felismerte, hogy az MSZP halódik, csak a céljait nem látom át. Vagy ki akarja szedni a pártból a használható, kreatív gondolkodású embereket - és ezzel együtt a hozzátartozó választói bázist, vagy meg akarja várni, míg a párt vezetése rájön, hogy ez a "hazudtunk reggel, este" típusú játékot már nem lehet tovább űzni a választókkal. Akkor viszont az öregeknek mennie kell, viszont nincs olyan karakteres vezéralakja a pártnak, mint pölö a Fidesznek. Akkor bejelentkezik a párt vezetéséért, vagy legalábbis a háttérből kíván kormányozni (lásd Kovács László).
És szinte biztos, hogy nem a pénzért csinálja, hiszen az egyik leggazdagabb politikus, hanem elvi meggyőződésből.

pirimogyoró 2011.02.01. 10:53:16

Van, aki kimeri jelenteni (az egész társaságról), hogy hazudtak éjjel-nappal, és van, aki a megszorításokat és a megsarcolásokat is következetesen reformoknak hívja. Melyik is a jobb?

7esbusz 2011.02.01. 20:46:58

Gyurcsány olyan, mint az mszp. Teljesen láthatatlan és súlytalan. Mondjuk az is megérne egy külön posztot, hogy még úgy sem tud felmutatni semmit a párt, hogy Orbán folyamatosan bent tartja őket a köztudatban, démonizálja, ellene szövődő világméretű összeesküvés értelmi szerzőjének állítja be. Én az mszp helyében megköszönném Orbánnak, hogy ennyit foglalkozik velük, mert ha nem tenné, még Mari néni is lefelejtené, hogy ez a párt egyáltalán létezik még. Pedig mindnyájan akkor járnánk jól, ha ez a formáció a történelem szemétdombjára kerülne az szdsz, az mdf és a kisgazdák mellé.

tintoren 2011.02.01. 20:52:43

Nem akarom megbántani Gyurcsány Ferit, de szerintem hiányzik egy kereke. Olyan kétségbeesetten probál a középpontba kerülni, hogy az már szánalmas. Arra kérem a jó istent, hogy világositja meg azt a sötét agyát. Ha viszont hiányzik a nyilvánosság, jelentkezen a való világ műsorába, ott minden nap láthatják a hivei jobbulást kivánok.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 20:52:46

@Robinzon Kurzor:
Nekem meggyőződésem, hogy ővele még számolni kell. Vannak olyan képességei, mint Orbánnak. És Orbán csak tőle tart.

Peripetia 2011.02.01. 20:52:50

@f.m.j.: A világ dicsősége nem múlik el, mert nincs neki. A mondás szerint az " evilági dicsőség múlik el." Bármely idegen szavak szótárában utána járhatsz. Az nem mentség,hogy ezt még az újságírók sem tudják.

Rive 2011.02.01. 20:52:58

Gyurcs Vikike nagy ellenfele, alkalmi megverője (még, ha Vikike szereti is saját magát megverni, akkor is). Mint ilyen, egészen Vikike végső bukásáig marad valamennyi 'érdekességfaktora' .

Ezen túl pedig pénzénél, meglevő kapcsolatrendszerénél fogva mindig is fontos ember marad a politikában. Csak frontembernek nem jó már.

aeidennis 2011.02.01. 20:53:07

@nikknikk: Demokráciában ilyen emberekre ne nagyon számíts. Ha jönne is egy Széchenyi formátumú ember, 4 év után ugyanúgy járna, mint gy.f.

kaleidos cope 2011.02.01. 20:53:13

"Ahogy őt ismerjük, ezzel még nincs vége. Valószínűleg mindaddig táncolni fog, amíg volt hívei és ellenfelei egyaránt szánalmasnak fogják őt látni."

Szerintem ez már bekövetkezett. Mindig is szánalmas volt csak a pénze miatt bohóckodhatott ilyen sokáig. A fekáliakupac amit maga után hagyott remélem mind egy szálig visszahull a fejére.

nevetőharmadik 2011.02.01. 20:53:17

Az a roppant érdekes, hogy a gyakorlati politikai hibát Gyurcsány nem azzal követte el, hogy hazudott, hanem hogy elismerte, hogy hazudott.

Orbán is, a Fidesz is hazudik, mint a vízfolyás, szinte naponta mást mondanak, megígérnek valamit aztán másnap lesz valami más.

Nekik mégis elnézik.

Beteg dolog ez, mindenhogy, mindenféle szempontból.

Peter252 2011.02.01. 20:53:21

Én még egyáltalán nem írnám le Gyurcsányt, pedig én sem kedvelem, sőt..
De: Gyurcsány nagyon jó szónok, jó szervező és hatalmas vagyon áll mögötte , a balliberális média és értelmiség még mindig mellette áll, emellett még kiváló EU-s kapcsolatai vannak és ami még jobban számít, még ennél is jobb orosz kapcsolatai, Putyin gyakorlatilag jó barátja.
Látható, hogy Gyurcsány tudatosan, kiszámítottan készül a politika főáramába való visszatérésre. Először pártszinten(vagy átveszi rövidesen egy kongresszuson újra az MSZP elnöki tisztét(ez a valószínűbb), vagy alapít egy új balliberális pártot), majd pedig ő akar Orbán egyetlen esélyes kihívójává válni 2014-ben.(Valószínűleg az is lesz.)

Ne felejtsük el, hogy a gazdasági, szociális problémák még inkább, egy ideig biztosan súlyosbodni fognak, a munkanélküliség növekszik, az elszegényedés lassan kritikus méreteket ölt.

Ha 1-2 éven belül nem lesz javulás, ..bizony 2014-ben újra eljöhet Gyurcsány ideje és a Fidesz úgy járhat, mint 2002 ben.

Levi71 2011.02.01. 20:53:23

Számomra örvendetes, hogy gyf új párt alapítására törekszik, ehhez sok sikert kívánok neki. Ha sikerül a nyugdíjjas mszp szavazók jó részét elvinnie magával, azzal az mszp-t gyengíti. Ha nem sikerül, és jelentéktelenségbe fullad az ügy, az viszont baj, mert az mszp megszabadul egy olyan figurától aki a bizonytalanokat hihetetlen módon taszítja.

jond 2011.02.01. 20:53:28

@kerek perec: Anélkül, hogy vitába szállnék a mondandód első felével (egész társaságról???), megállapítom, hogy mindkét állításod helyénvaló GyF-el kapcsolatban. Így hát nem is tudom, melyik a "jobb".

f.m.j. 2011.02.01. 20:53:34

már a kommentek tömkelegéből is kitűnik, hogy mennyire érdekli az embereket

hardenberg 2011.02.01. 20:53:39

Engem nem az érdekel, hogy ez az elmeháborodott bűnöző "mit gondol a kormányról, az MSZP-ről, és hogy mik az ő "politikai szándékai" hanem hogy mikor nyeri el nemzet elleni bűneiért a méltó büntetést.

Tichy 2011.02.01. 20:53:43

Nyugi gyerekek! Vissza az agarakkal. Gyurcsány sokkal felkészültebb,mint Orbán,vagy az MSZP jelenlegi krémje. Van víziója, amit bevallom csapat hiányában nem tudott megvalósítani.Lehet mosolyogni a nyugdíjas kommandón, de ne feledjétek ők döntötték el a választást.Nem Gyurcsányt ,hanem a korrupciót vetették el.Persze még ma is hiányoznak a bizonyítékok!!(Hagyó, Hunvald, stb.)A z Orbán blöff bevált. Válság helyett,nemzetrontó politika,nemzetellenes kormány, stb.Még pár hónap és kidurran a lufi. Ne temessétek még Gyurcsányt! Lehet, hogy az alcsúti sírásók készülhetnek.

szist 2011.02.01. 20:53:50

Jó estét !
Nekem az jut at eszembe , hogy anno még szegény gyula volt a min.elnök és egy összejövetelen odaszólt keményen gyurcsánynak : feri hol van a kisz vagyon?
Azóta sincs rá felelet..
szegény ország
ilyenek hülyitik a népet , azért tarunk itt !!!
vicc , hogy nem látnak át a jellemtelenségein, ill. annak a szándékán

giulini 2011.02.01. 21:33:22

Vannak még sokan akiket igen is érdekel Gyurcsány Ferenc, az Ember és a politikus.
Soha, Magyarországon, senki nem viselt el még annyi gyalázatot mint Ő.

Nem kell elfeledni, hogy 1989-ben még Orbán Viktor is csak "egy embert látott aki igazán kiemelkedő a magyar politikában ez Gyurcsány Ferenc.
Nem kellene még őt leírni!

f.m.j. 2011.02.01. 21:40:12

@Peripetia: jó, köszi, megjegyeztem
Sic transit gloria mundi (amúgy ezt találtam a wikipédián, tudom nem nagy etalon a wiki de azért mégis: * Sic transit gloria mundi.
o Így múlik el a világ dicsősége.
o A pápaavatási szertartás egyik kötelező részeként mondják.)

ettől függetlenül az igaz, hogy gyurcsány ferenc is úgy fog elszáradni, mint a fű, és mindegyik bénaság, aki ma itt politikusnak hívja magát, ebben sincs különbség
amúgy meg picit piszkál, hogy melyik volt idegen szó? :)

2011.02.01. 22:50:30

Csak egyet mondjatok bármelyik oldalról, aki mást is képviselt, mint a saját zsebét...

sanyix 2011.02.01. 22:57:34

sajnos a magyar választóréteg annyira hülye, hogy gyurcsánynak még lesz dobása... sőt folytatódik tovább a fidesz maszop adogatás, így kell elgondolkozni mindenkinek akinek még számít, hogy elhagyja ezt a jövő nélküli országot... pedig de szép lenne ha 60 év után végre összefognának az emberek és felszögelnék ezt a mocskos "elit"-et a parlament oldalára, és végre rendszert váltani.
Gyurcsánynak szerintem disznóeledelként lenne a legnagyobb haszna.

Waldi! 2011.02.01. 23:06:50

"Évértékelése pedig teljesen érdektelen, hiszen a hatalom potenciálja nélkül az intellektuális súlytalanság egyszerűen unalomba fullasztja majd."

Hat a bukott Orban evertekeleseire is pontosan ezt mondhattad volna aztan. aztan 2006-ban megint bukott, majd most meg 2/3-ada van.
Olcso, vagyvezerelt gondolatkodas.
Foleg, hogy 40 %-ot erdekel, meg egy fideszes blogon is.

www.youtube.com/watch?v=5Ng6k_gkmbA

lolperec 2011.02.01. 23:40:23

engem elgondolkoztatott, hogy 100 millás osztalékot vagy mit vett fel. Tele van zsével. inkább rábíznám a káposztát, mint egy kecskére. Vitya meg bevallotta, hogy fél millát megtakarított, 6 millát meg keresett a könyvével. hát persze.. az emberek embere.

VonS 2011.02.01. 23:40:27

@7esbusz: Mindnyájan igen, de a Fidesz nem. A Fidesz akkor jár jól, ha az egyetlen ellenfele az MSZP marad az idők végezetéig, mert innentől fogva belátható ideig mindig le fogják tudni győzni az MSZPt. Épp ezért foglalkozik Orbán meg a többiek is annyit az MSZP-vel. Szvsz egyértelműen a Fidesz érdeke, hogy az MSZP ne tűnjön el (persze az is, hogy ne erősödjön meg, csak arra egyelőre nincs esély, ezért azzal nem kell foglalkozniuk)

MikiMecky 2011.02.01. 23:46:22

Érdekes, hogy ha ennyire súlytalan, akkor minek foglalkoznak vele...

Ez olyan, mint amikor valaki azt hajtogatja valamiről: Azért sem érdekel, azért sem érdekel, azért sem érdekel...

Ezáltal bizonyítva, hogy mennyire érdekli.

Úgy látszik, hogy az Orbán és Gyurcsány fóbia egyik oldalon sem akar csillapodni.

Amúgy ha Gyurcsán ügyesen pihentetné magát, akkor akár sikeresen vissza is térhetne, hiszen a rövidemlékezetű birka magyar nép 2-3 hónapnál régebbre sosem emlékezett.

szaszni 2011.02.02. 00:09:34

Szerintem az igen gombot csakazértis nyomták oda jónáhányan. Mármint hogy érdekli őket Gyurcsány évértékelése. Szerintem a mostani baloldal teljesen meghalt, holott rengeteg baloldali gondolkodású ember van ebben az országban. Ez a múlt öröksége. Csakhogy a baloldal feladta a baloldali gondolkodást, ezért fordultak el tőlük az emberek. Helyébe viszont nem adott semmit, illetve nagyon sokat. Egy szemétdomb országot, lezüllesztve, kifosztva. Ez volt az ára a vér nélküli rendszerváltásnak. Ha akkor csak félig tiszta lappal kezdünk, nem itt tartanánk.

abc 2011.02.02. 00:14:12

Egyszer egy ember őszintén elmondta mit csináltak évekig.
Aztán ezt 4 évig meglovagolta a program nélküli ellenzék majd győztek.
Most ők folytatják ugyanazt, de tanultak belőle soha nem fogunk őszinte szót hallani többet magyar politikustól.

badmintonplayer 2011.02.02. 00:29:36

Korrekt írás, magam is így gondolom! :)

elwood 2011.02.02. 09:06:49

Gyurcsány sokkal intelligensebb és tájékozottabb mint Orbán. A közgázon elnyomta a saját programját közgázosok előtt. Orbán soha nem tud ilyet csinálni, Matolcsyról nem is beszélve. A mai napig retteg tőle a jobboldali média, naponta idézik a blogját.

Konkrét céljai minden héten változtak, és még az MSZP-n sem tudta átnyomni, ezért esélytelen volt hogy megvalósuljon. A hazugságos balhé után már esélytelen, hogy komoly szerepe legyen. Jelenleg az MSZP megújulásának a legnagyobb gátja, ami lehet hogy nem is baj. Ezzel talán egy másik ellenzéki erő könnyebben feljöhet, ha lesz valaha.

Martian (törölt) 2011.02.02. 09:06:59

"Vannak olyan képességei, mint Orbánnak."

... mintha abban menne a versengés, hogy "vagyok olyan jó pénzszállító kirablásban, mint a viszkis bankrablásban". :)

Martian (törölt) 2011.02.02. 09:07:05

@abc: "Egyszer egy ember őszintén elmondta mit csináltak évekig."

Nem őszintén, csak a pártembereknek nyomott le egy belső showműsort, ami nyilvánosságra került.

Teleki Pál legalább megöngyilkolta magát, amikor látta, hogy hazugságokra épül az általa képviselt politika...

fourgee 2011.02.02. 09:07:16

Az emberek egy dolgot felejtenek el vele és az MSZP-vel kapcsolatban. Vagyis nem felejtik el, csak nem számolnak vele. Még annak idején amikor Medgyessy volt a miniszterelnök, akkor biztos forrásból tudtam hogy Gyurcsány a helyére pályázik. Baloldali ismerőseim a legutolsó szemét fideszes állatnak elhordtak engem, hogy hogy vagyok képes ilyen hazugságot terjeszteni. Aztán 3 hónap múlva Gyurcsány lett a miniszterelnök. Azt is mondtam, hogy Gyurcsány és Mesterházy egymást próbálták kitúrni. Erre is megkaptam a leszólásokat. Aztán Gyurcsány után ki lett az MSZP fő embere? :)))

Sokan Orbánról mondják hogy hatalom mániás. Ez igaz. Viszont, a túloldalon, az MSZP-ben van egy olyan szerencsétlen helyzet, hogy van két fiatal(abb) politikus is, aki hatalommániás: Gyurcsány, meg Mesterházy. Gyurcsány visszatérését és az MSZ(M)P megerősödését pontosan ez a hatalmi harc lehetetleníti el. Egyikük sem fog félreállni a másik javára.

Kicsit átfogalmazva, a Fidesznek van egy Orbán Viktora, az MSZP-nek meg van kettő. Vagyis másfél. Mert Orbán és Gyurcsány szinte betegesen ragaszkodnak a hatalomhoz (a Fideszben régen volt egy fiatal belső ellenzék, akiket nem engedett előtérbe a régi összeszokott csapat), Mesterházy meg csak egyszerűen karrierista.

Egyébként ha az MSZP nyerne 3 év múlva a választásokon, akkor tök mindegy ki lenne az élén, 2-3 évig biztosan nem csinálnának semmit az ország érdekében, mert menne a hatalmi harc.

fourgee 2011.02.02. 09:07:19

@Naked.Lunch: "Amúgy ha Gyurcsán ügyesen pihentetné magát, akkor akár sikeresen vissza is térhetne, hiszen a rövidemlékezetű birka magyar nép 2-3 hónapnál régebbre sosem emlékezett."

Amíg Mesterházy a karrierjét építi, addig erre semmi esély. :) Amíg az MSZP nem áll össze újra, és nem dönt valamelyikük mellet és nem mondja a másiknak nyíltan és nyilvánosan hogy húzzon a picsába, addig gondban lesznek.

nandras01 2011.02.02. 09:07:24

kit érdekel még gyurcsány?
olvasgass egy kicsit bármelyik politikai topicban.
az orbánfanok végső érve, ha már végképp leplezhetetlen a hülyeségük, "deagyurcsány!"
akár tetszik, akár nem, még ma is gyurcsány az egyetlen politikus, aki egy súlycsoportban van orbánnal.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2011.02.02. 09:07:32

NA ha van még ideg beteg ember a magyar politikába az alcsuti törpén kivül akkor a Fletó az!! Engem az érdekel mikor kerülnek egymás melletti szobába az ideg klinikán végre!!

Tojglitojas 2011.02.02. 09:07:34

>Egyszer egy ember őszintén elmondta mit csináltak évekig.

Aha, őszintén, zárt körben. Azután kirohant a kamerák elé a színes mappáival és elmondta, hogy hasít a gazdaság, jönnek a szuper reformok és minden a legnagyobb rendben, sőt még ÁFA csökkentésre is telik, lazán, év közben… Átlag népek meg elmentek ennek fényében szavazni.
Annyira unalmas már ez a fényezés. Feri akkorát hazudott, mint a ház, hogy megnyerje a választást és csak ez számított neki. Majd miután rászavaztak az emberek, kipattant a botrány, hogy ennek fele/negyede sem igaz. És most ezt kellene ünnepelni, mekkora májer ez a Feri, az igazmondó?
Ja igen tudom, Feri remek miniszterelnök, jó szakember, sikeres vállalkozó. Én azonban azt gondolom, ha Feri tényleg jól politizál, akkor a Fidesznek lövése sem lett volna, nem pedig 2/3-a. Egyértelmű, hogy Bajnaitól, Mesterházy-ig Gyurcsány életművét verik le a szocikon, lehet sosem állnak már fel a padlóról, bár ez legyen a szocik gondja.

Lajos bacsi 2011.02.02. 09:07:41

@VonS: Ezt mondják a fideszes képviselők is a színfal mögött, jól sejted a játék lényegét....

párnalárva 2011.02.02. 09:07:48

Az en fantaziamat speciel meg mindig megmozgatja. Mindig mikor meglatom azt az ontelt, ellenszenves fejet magamele kepzelem hogy valaki egy nyilvanos rendezvenyen telibevagja egy vodor szarral.

párnalárva 2011.02.02. 09:07:52

@lolperec:
Vannak kecskek akiknek semennyi kaposzta sem eleg. Ez a kecske ezt mar be is bizonyitotta parszor ha nem tunt volna fel.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.02.02. 09:08:07

@lolperec:
"Tele van zsével. inkább rábíznám a káposztát, mint egy kecskére"

Ki is mondta azt hogy nem a középosztályt hanem az elitet és a leszakadókat kell támogatni ? Segítek : akire a "káposztát" akarod bízni.
Nem loptam a 88as előprivatizációban, nem vagyok a "mi kutyánk kölyke" tagja. Nem vagyok sem cigány sem egyéb deprivált segáőlyes. Valamint nagyon támogatom az SzJA csökkentést ( és emlékszem, hogy ez a bohóc az SzJAt 5%kal emelte meg ), így a paprikajancsi számomra kárt, és ellehetlenülést jelentene ( ugyanis aza adókulcsokat vlsz. visszaállitaná, az "igazságosság" és az "osztozni jó" jegyében, míg a vörös elit megint szétlopná magát, az országot meg elkúrnák. Ujfent és ismét. )

Ugye te sem akarod ezt ?

biohouse 2011.02.02. 09:08:11

Nem kéne Gyurcsányról írni egy sort sem, mert addig emlegetitek, amíg meg jelenik. Agyon kell hallgatni, nem létezik, punktum.
Sajnos a szavazás állása azt mutatja, hogy öngólt lőttetek.
(Összesen 45-55 az állás, ami 3 év múlva könnyen megfordulhat.)
Nincs az ellenzéki oldalon karizmatikus politikus, és Magyarországon bármi megtörténhet.

kalandfereg 2011.02.02. 09:08:16

Egyetértek a cikkel.
Gyurcsány puszta létével megtestesíti, hogy miért bukott meg az MSZP: mert az egy olyan hely, ahol még őt tartották a legjobbnak.
Semmi se stimmelt azzal az ürgével, ahogy nyomta a süket dumát permanensen, miközben lerítt a fejéről, hogy most aztán már tényleg azt hiszi, hogy a tutit mondja és mások is higgyék azt, igen, még századszor is, mert most tényleg.
Mindezt a nevetséges gesztikulációjával és mimikájával, mint aki még sose nézett tükörbe beszéd közben. Ez külsőség, nem kéne, hogy fontos legyen, de valahogy mégis sokat mond arról, hogy az ürge énképe mennyire nem állt összhangban a valósággal.
Nagyon-nagyon-nagyon szomorú, hogy mindennek Magyarország és a magyarok látták kárát a 8 kukába dobott évvel.
Az, hogy egy ilyen tehetségtelen, semmire se jó ember lehetett az ország vezetője, az a magyar demokrácia állapotát sokkal jobban mutatja, mint akármilyen ostoba médiatörvény, amit a Fidesz akar lenyomni a torkunkon.

kalandfereg 2011.02.02. 09:08:19

Baloldalnak meg ott van az LMP, mikor vesszük már észre? Remélem, normálisak maradnak.

mese-mese-meskete 2011.02.02. 09:08:22

A cikk nagyon téved. Nagyon sok ember van, akit érdekel Gyurcsány Ferenc. Elsősorban a gondolkodó, értő olvasásra képes embereket, akik a fidesz rágalomhadjárata, hazugságcunamija helyett a saját maga által olvasott őszödi beszédet értelmezte.
Véleményem szerint jobban járna egy új párt alakításával, mert az MSZP-ben meglevő saját érdekeiket néző, a fidesznyikekkel összejátszó, szivárogtató alakokkal leszámolhatna, így hátbatámadástól nem kellene tartania.

crazyfish 2011.02.02. 09:08:30

Fecó kért s kapott a történelemtől, sorstól esélyt, hogy igazán nagy tetteket tegyen a magyar közéletben....
De nagyon elbaszta....sajnos ami elmúlt azt már nem lehet megváltoztatni, megméretett és könnyünek találtatott...
Úgyis lehet mondani, h helybe ment a lófaszért..:))
Hiteltelen, kártékony, ostoba...
A politikusi pályájának vége már, csak még kapálodzik egy kicsit.....

31/48 2011.02.02. 09:08:34

Szerintem is itt az ideje foglalkozni vele. Mehet a börtönbe a cimborái után.

nemecsek ernő áruló 2011.02.02. 09:08:40

@Peter252: Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem lesz mögötte egy Balatonőszöd.

is 2011.02.02. 09:08:47

Mindkét félnek igaza van. De akik utálják, azok sajnos nem tudják lemosni magukról, hogy részt vettek a lekaraktergyilkolásában. Amit 2006 után Gyurcsánnyal csináltak, arról egyelőre csak elhallgatni, meg félrenézni olvastam. Még csak a szájára sem veszi senki a hülyenépszavazást, és az előtte lévő 18 hónapot. Kussol, hallgat. Ez a poszt is azt írja, hogy Gyurcsány változtatott. Hogy mi volt az az őrültekháza, amiben változtatott, hogy ki idézte elő ezt az őrültekházát, arról egy árva szó sem. Arról nem beszélünk.

Amíg viszont ezekről nem beszélünk őszintén, addig sajnos az ilyen posztok nem sokat érnek. Elfogultak, az elhallgatott történet-fél helyett csak a másik felét harsogja, hátha sikerül végérvényesen elfelejteni az egyik felet, az nem is volt, dehogy tettünk ilyet. 85% végülis kergetheti magát kollektív amnéziába, hazudhat a saját szemébe, ez a demokrácia. De mégcsak véletlenül sem a valódi történés, a történelem.

Egyébként tényleg gratulálunk, a jelenlegi helyzet igaz, Gyurcsányt sikerült legyilkolni, szerintem sem fog soha visszajönni, sőt, ne is jöjjön. De ez a te lelkeden szárad örök időkre.

2011.02.02. 09:10:52

Eddig az egyetlen politikusunk aki beismerte, hogy hazudott. Mégis a nép őt utálja a legjobban. Hmmm... érdekes.

ezmiez? 2011.02.02. 09:19:41

c16se
nem ismerte be! elmondta a haverjai előtt és lebukott. nyilvánosságra került.
ha a biztonsági őr elmondja a haverjainak a kocsmában hogy ő lopkodja a bicikliket a tárolóból és ezt megtudod akkor azt fogod mondani hogy milyen jófej őszinte srác, maradjon tovább is ?

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2011.02.02. 09:24:08

Szerintem feri a fityisz embere, még fizethetnek is neki, akármennyije is van.
Ha csak megszólal, mindenki mindjárt az ellenkezőjét gondolja. Ha valami mellé odaáll, egy ország fordít anak hátat.
Szerintem be kellene lépjen a fityiszbe, de legalábbis minden kormányintézkedést lelkesen kellene helyeseljen.

2011.02.02. 09:25:23

emiez?: Hol mondtam, hogy jófej srác, és hogy maradjon tovább? Azt mondtam érdekes. Ennyit, nem többet.

Hozzá Szóló 2011.02.21. 09:46:55

@abc: No igen.... de azt se hallottuk volna, csak a frakciótagok, ha nem kerül ki "valahogy" :)

Látnok14 2011.02.21. 09:47:47

Egy biztos: Orbánt most is kirázza a hideg, ha Gyurcsányt látja. Talán nem véletlenül.
Az sem véletlen, hogy olyan kitartóan próbálják meg elkapni mindenféle áttételes váddal.

Érdeklődéssel figyelem, mi lesz ebből. Sajnos közben Magyarország meg rámegy a sok idióta harcára.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása