Véleményvezér

vv

SZT-tisztek: tűnjenek el a közéletből!

2011.03.07. I 53 komment I Címkék: jog allam posztkommunizmus ugynoklista

Lehet, hogy nincs olyan Btk-s tényállás, ami alapján felelősségre vonhatóak, de erkölcsileg minden emberi norma alapján bűnösök.

A múlt héten felkerült az internetre egy tanulmány és egy hosszú lista a Kádár-rendszer SZT-tisztjeiről, az oldalt két nap alatt több mint 200 ezren látogatták meg. Jól nézze meg mindenki ezt a listát!

Kik is ők?

Az elmúlt húsz évben a közélet jellemző módon mindig azzal volt elfoglalva, hogy kik voltak a beszervezett ügynökök, a besúgók. Magyarul mindenki csak azzal foglalkozott, hogy kik voltak a kádári titkosszolgálat legalján. De hogy kik csináltak ezekből az ügynökökből a kommunista hatalmat szolgáló rendszert, pontosabban "hálózatot", és kik olvasták ezeket a jelentéseket – nos, az valahogy mindig elsikkadt. Ahogyan az is, hogy kik voltak a titkosszolgálat kihelyezett emberei, a szigorúan titkos operatív tisztek. Pedig a főbűnösök bizony ők voltak.

A beszervezett ügynökök nagyon változatos társaságot alkottak: volt, aki önszántából jelentett és volt, aki anyagi előnyökért cserében tette mindezt. De olyan is akadt, akit kényszerítettek vagy zsaroltak, mégis direkt haszontalan információkkal teli jelentéseket adott le. Szóval, közöttük megannyian akadtak olyanok is, akikkel bizonyos szintig még akár megértőbbek is lehetünk. Ám az SZT-tisztek tipikusan nem ilyenek: ideológiailag elkötelezettek és maximálisan lojálisak voltak a diktatúrához, megbízatásukat önként vállalták, és civil foglalkozásuk csupán egy fedőfoglalkozás volt. Ahogy a szigoruantitkos.hu tanulmánya megállapítja, számos szempontból a hivatásos állománnyal egyenrangúnak számítottak, anyagi juttatásokat és rengeteg egyéb kedvezményt kaptak munkájukért.

Az SZT-tisztek tevékenyen részt vettek a hálózatépítésben, a „tippkutató és tanulmányozó” munkában, és biztosították, hogy a pártállam bármifajta rendszerellenes tevékenységről tudjon. Egyszóval ők voltak a titkosrendőrség és a Kádár-rendszer egyik alapköve.

"Az állambiztonsági szervezeten belül mindig is létezett a titkos információszerző forrásoknak olyan csoportja, amely az ügynöki kategória felett állt. Őket több kritérium is megkülönböztette a hálózati személyektől. A fontosabbak a következőek voltak:

1. Munkájukat fedőmunkahelyükhöz és beosztásukhoz kötötten végezték
2. Rendfokozattal és ezzel összefüggően anyagi juttatásokkal is rendelkeztek, számos szempontból a hivatásos állománnyal egyenrangúnak számítottak
3. Munkájuk minden esetben önkéntes és ideológiailag megalapozott volt

Fentiekből adódott, hogy az SZT-tisztek környezete előtt nem lehetett titok az érintett politikai véleménye. Ennek ellenére az SZT-rendszer szigorú konspiráció szerint működött, tagjainak elvileg szigorúan tilos volt felkeresni belügyi objektumokat, beszervezettségükről csak esetenként tudhatott munkahelyi vezetőjük."

Forrás: szigoruantitkos.hu


Mi lett velük?

Persze, ezek a karrierek folytatódtak 1989 után is. Jól emlékszünk, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarországon még miniszterelnök is lehetett egy SZT-tisztből. És arra is, hogy az ügynökügyek feltárásának fontosságát hangoztató liberális párt rövid hezitálás után, de kiállt Medgyessy Péter mellett, és még két évig támogatta is koalíciós partnerként. De a mostani listán szerepel többek között a sanghaji világkiállítás botrányokkal övezett magyar pavilonjának igazgatója is, és a lista alapján az is kiderült, hogy még a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkára, a moszkvai ingatlanügyben gyanúsított Horváthné Fekszi Márta is SZT-tiszt volt.

Lelepleződésükkor pedig szinte kivétel nélkül olyan cinikus nyilatkozatokat hallani, mint hogy ők hazafias buzgalomból vállalták a munkát, hogy valójában a KGB ellen(!) kémkedtek, vagy hogy amúgy is „minden külügyesnek köze volt az állambiztonsághoz”.

"A rendszer lényege az volt, hogy az állami, gazdasági szervekbe, intézményekben található fedőmunkakörökbe szigorúan titkos állambiztonsági operatív tiszteket állítottak be, megteremtve ezáltal az állambiztonsági elhárító munka egyes feladatainak szervezettszerű kihelyezését és a feladatok hatékonyabb végrehajtásának feltételét. S, mielőtt itt csak kizárólag klasszikus kémelhárítási feladatok ellátására gondolnánk, meg kell jegyeznünk, hogy e tevékenységi kör magába foglalta az állami vonalon jelentkező általános biztonsági feladatok kidolgozásán túl, a támadólagos pozíciók létrehozásának elősegítését is. Összességében pedig elmondható, hogy a BM III/II. Csoportfőnökség rendszere a kémelhárítási funkciók mellett rendeltetéséből adódóan összállambiztonsági és belügyi feladatokat is végre hajtott. Megtévesztő és álságos tehát az a mítosz, hogy e tevékenységnek kizárólag az ellenérdekelt titkosszolgálatok Magyarország nemzeti érdekeire (már amennyiben van értelme egy diktatúrában ilyenről beszélni) káros törekvéseinek megakadályozása tekintetében lett volna feladata."

Forrás: szigoruantitkos.hu


Talán semmi nem mutatja jobban azt, hogy a rendszerváltozás befejezetlen, mint ezek a karrierek és magyarázkodások. Ezek az emberek ugyanis nemcsak, hogy törés nélkül folytathatták karrierjüket vagy vonulhattak jól fizetett nyugállományba, hanem láthatóan még erkölcsileg sem tartják kifogásolhatónak tetteiket, és nem érzik, hogy ezért meg kellene húzniuk magukat. Jellemző módon a mostani listán szereplő, még élő SZT-tisztek legtöbbje még arra sem méltatta a listát, hogy bármit is reagáljanak rá.

Ám hogy pontosan kik ők és még hányan voltak, és mit tettek, valószínűleg sohasem fogjuk már megtudni, hiszen az iratok jó része eltűnt, jelentéseikből pedig „gyakorlatilag semmi sem került a levéltárba.”

free polls


Mi legyen velük?

Nem is kétséges, hogy ezeknek az embereknek el kellene tűnniük a közéletből, kiemelt vagy kedvezményes nyugdíjjuttatásaikat meg kellene szüntetni, és ha valamelyiküknek még állami pozíciója van, nyilván azonnal és maguktól le kellene mondaniuk. Ők ugyanis ideológiai meggyőződésből és juttatásokért emberek ezreinek az életét figyelték, hogy tesz vagy mond-e bárki bármit, ami a Kádár-rendszert veszélyeztetheti. Ezzel pedig aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a szörnyállamban Magyarország további heteket, hónapokat és éveket tespedjen.

Ezek az emberek bűnösök. Lehet, hogy nincs olyan Btk-s tényállás, ami alapján felelősségre vonhatóak, de erkölcsileg minden emberi norma alapján bűnösök, és szégyelljék magukat! Azon kívül, hogy ezt kimondjuk, egyelőre sajnos nincs más fegyverünk.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.03.07. 09:59:00

Ebben az országban erkölcsi és emberi norma?

Muhahahahaha...

minimalista 2011.03.07. 09:59:05

"Azon kívül, hogy ezt kimondjuk, egyelőre sajnos nincs más fegyverünk."
És amíg az előző érából átmentett elit uralkodik nem is lesz soha!
Szép napot!

kotyomfitty 2011.03.07. 09:59:12

Kik is ok?
Nagyreszt halottak, vagy nyugdijjas ven trottyok, akiknek mar annyi befolyasa sem maradt, hogy levetessek magukat a nyuszika listajarol.

Attol meg kapjak be.

Robinzon Kurzor 2011.03.07. 09:59:14

Minden államnak, így a mindenkori magyar államnak, így a Kádár-rendszer által üzemeltetett komcsi puha diktatúrának is vannak olyan legitim, erkölcsileg sem aggályos érdekei és titkai, amit az ország (vagy ha úgy tetszik: a nemzet) érdekében védeni kell.

Részben titkosszolgálati, elhárítási eszközökkel és módszerekkel.
Az SZT-listán szereplő pozíciók (részben fedő beosztások) jelentős részben, vagy azok közelében ma is ott van (legalábbis ott kell lennie) a nemzetbiztonsági szerveknek, méghozzá személyesen.

Ezzel nem csoportosan felmenteni akarom az SZT-listát, de a kollektív megbélyegzésnek sincs helye.

A teljes nyilvánossággal egyetértek, feltéve, ha hiteles forrásokat tesznek közzé és nem önjelölt, önkéntes mérvadók akarnak ítélkezni, címkézni is.

Aztán a többit bízzuk a bölcs magyar nép szent akaratára. hogy ezekből az emberekből ezek után kit tarthat vállalható figurának a közéletben.

AdamK 2011.03.07. 09:59:18

Vajon ez az egyöntetű megvetés a ma működő SZT-tisztekre is vonatkozik, és éri a mostanában kormányilag propagált bejelentő telefonszámokat is?

fg56 2011.03.07. 09:59:24

Ki a túrót érdekelnek már ezek Orbán kudarcait elterelő kormánypárti képviselőkön kívül? Jelenleg éppen a Fidesz teszi tönkre az országot és intézményeit és hozza vissza a legsötétebb Rákos korszak gondolkodásmódját a törvénykezéseibe. Ilyenkor elég bugyuta dolog ezekkel a "hatalmas problémákkal" foglalkozni - főleg ha arra gondolok, hogy a jobboldal gyűjtő pártja szépen összeszedte a köpönyegforgató komcsikat is - sőt még az átkosban szép számmal jó állásokat halmozó - minden rendszerbe jól belesimuló Schmittet köztársasági elnöki szintre is helyezték - aláíró embernek. Erről kéne beszélni, meg az elviselhetetlenné váló elszegényedésről, munkanélküliségről, figyelemelterelésről (mint ez az cikk is) és hazugságokról. Besúgók most is vannak bőven és minden rendszer kitermelő őket újra és újra - ezen meddig kívánnak csámcsogni? Szánalmas.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.03.07. 09:59:25

Ez hülyeség. Egy titkosszolgálat még egy diktatúrában sem csak elnyomással foglalkozik. Pl. egy hírszerző az ország számára kémkedett. Igaz, hogy egy diktatúra számára, de akkor az volt az ország.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.03.07. 09:59:37

Aki azt hiszi, hogy egy államnak nincs szüksége állambiztonságra azt hiszem, hogy téved. Most is van ilyen ügyosztály, akik pont ugyanezt a tevékenységet végzik. Ha elhatározná valaki, hogy tisztogatást kezd a közéletben, akkor kár lenne csak itt megállni. Vagy legyen benne mindenki, vagy hagyják a fenébe az egészet. Az állambiztonság ilyen kis szeletével foglalkozni bűn, ráadásul nem is biztosan ezek az emberek jelentik a legnagyobb veszélyt az országra, hanem azok a köpönyegforgatók, akik továbbra is rejtve vannak.

2011.03.07. 09:59:50

És ezek manapság a progresszív demokráciaféltők, a vörösből lett zöldek és a saját magukat véleményformálónak képzelő marxista senkiháziak. Biszku legalább vállalja a kommunista féreg mivoltát és nem bújik balliberális européer bőrbe.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.03.07. 10:00:03

Egy III/II. SZT tiszt, aki egyszerűsítve ugyebár "kémelhárító", az miért érezze magát szar embernek? Mert a szigoruantitkos szerint klasszikus belügyi feladatokat is ellátott?

Naná, hogy ellátott, különben hogy dolgozott volna az ellenséges (és baráti!) hírszerzőkre, ha nem az általuk létrehozott hálózat elemei ellen küzdve? Ezek pedig magyar állampolgárok voltak, akik anyagi ellenszolgáltatásért, vagy ideológiai alapon (ami ugye hű de megvetendő!) dolgoztak "barátnak", vagy "ellenségnek" - de nem Magyarországnak. Az ideológiai alap meg ugye táptalaja lehetett egyéb rendszerellenes gondolatoknak is, ami már simán III./III. de ez a gondolatmenet nagyon messzire vezetne, olyannyira, hogy a konteo blogon lehetne folytatni hogy a mi dicsőséges rendszerváltásunk mögött milyen nagyhatalmi érdekek húzódtak, és jeles szereplői esetleg tettek-e valamit a nyugat szimpátiájának megszerzéséért.

Vagy miért legyen szenny ember egy III./1. hírszerző?

2011.03.07. 10:00:09

Nem egészen értem, hogy miért ítélnénk el generálisan az SZT-tiszteket. A kémelhárítás bűnös dolog lenne? Nem véletlen, hogy az eddigi törvények is a III/III-mal foglalkoztak. Na azokat kellene nyilvánossá tenni teljesem, ahogy a németeknél tették. De nem most, hanem már 20 éve. Vajon Orbán Viktor és csapata miért nem tette meg ezt 12 évvel ezelőtt?

Most, 20 évvel a rendszerváltás után sima szájtépés ezzel foglalkozni.

Dub hadnagy 2011.03.07. 10:00:14

Gondolom sokan megkérdezik, hogy akkor a Boros Imre az most nem játszik?

csuvel 2011.03.07. 10:00:17

Jó poszt és teljes mértékben egyetértek vele. A most készülő alkotmányba is valahogy bele kellene foglalni azt hogy ezeknek az embereknek nincs helyük a Magyar közéletben. Sem pártokban, sem államigazgatási helyeken. És nagyon érdekes, hogy mennyire agyon hallgatja a hazai sajtó azt, hogy nyilvánosságra került pl. ez utóbbi lista. Mintha a T. sajtó vagy meghatározó részeinek is érdekében állna a hallgatás.

sztd 2011.03.07. 10:00:22

Nos, ez szerintem veszélyes játék. Ugyanis, minden valószínűség szerint léteznek egykor klasszikus kémelhárítást végző emberek is a nevek között. Ezek viszont ma is végezhetnek kémelhárítást.

Ennek ellenére ezúttal valószínűleg Véleményvezérnek teljesen igaza van. Az az alaphelyzet, hogy ha 100-ból egy embert hurcolnak meg igazságtalanul, akkor nagy baj lesz, de, ha 100-ból 50 megússza, akkor nagy baj van. Szóval egyetértek azzal, hogy távozzanak a közéletből, és, hogy a kiemelkedő nyugdíjukat vegyék el, munkájukból szerzett nem megalapozott vagyonukat adott esetben kobozzák el, DE:
Legyünk tisztában azzal, hogy ezzel nem arra törekszünk, hogy igazságot szolgáltassunk, hanem, hogy megtoroljuk a Kádár-rendszer működtetőinek azt, hogy működtették a rendszert, figyelmeztetésül a jövőbeli jelölteknek, hogy milyen sors vár(hat) rájuk.

Szóval legyen, de ne az igazság nevében!

Ami kimaradt: a jelenlegi titkosszolgálatok viszont szemmel láthatóan a folyamat akadályát képzik. Az utóbbi időben több olyan hibát követtek el, ami súlyos gondokat okozott. Világossá kell(ene) nekik is tenni, hogy jelenleg ők jelentik a nemzetbiztonságra a legnagyobb kockázatot, ha nem működnek együtt, és így is fognak ebben az esetben bánni velük.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.07. 10:00:26

Nem értem. Az SZT tisztek rendőrök voltak. Mellesleg pedig abban a foglalkozásban elhelyezték őket, amilyen szakmájuk volt. Például szállodaipar, ahol a külföldieket, a faxokat, telefonokat lehetett figyelni. Ez egy rendőrségi munka, úgy hívják kémelhárítás. Az egy más kérdés, hogy politikai célra is felhasználták őket, ami egy diktatórikus rendszer sajátja. Több mint visszataszító.
De az tény, hogy a legnagyobb többségük elsősorban a munkáját végezte, és egyáltalán nem politikai meggyőződéséből tette ezt, hanem mert szerette a munkáját! Vannak emberek akikre igaz azonban az is, amiről a cikk szól. Hogyan lehet ezt utólag kettéválasztani? Vannak az ország érdekeiért dolgozó elhárító tisztek, és olyanok, akik politikai elköteleződésből saját körben jelentettek. Ki választja ezt külön? Nagy felelősség összemosni. Főleg a III/III -ra jellemző módszereket mind ráaggatni a III/II-re. Ez nem segíti a múlt feldolgozását, hanem a megértést veszélyezteti.

krausz2 2011.03.07. 10:00:31

Nem hiszem hogy létezik Mo.-on olyan demokratikus erő/párt/akiknek szükségük lehet ezekre az emberekre.
Ha igen azok /remélhetőleg/kiírják magukat a közéletből.
Súlyos hiba elmúlt 20 év "langyos" politikája,ami azt eredményezte, hogy ez az egykori pártállami elit komoly befolyást tarthatott fenn, természetesen ebben az időszakban már a saját zsebére dolgozva is.
A legszomorúbb az ,hogy vannak köztük olyanok is akik a legmagasabb hazai és olykor még külföldi kitüntetéseket is megkapták.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.07. 10:00:36

Na, ez a négy láb jó, két láb rossz hozzáállás tipikus esete. Értem én, sőt egyetértek azzal, hogy az SZT tisztek egy része mocsok komcsi volt, akinek nem sok keresnivalója van a mai közletben. Ezek amúgy nagyrészt nincsenek is jelen a magyar közéletben.
Bármenniyre is meglepheti a T. Véleményvezért, de SZT tisztek ma is vannak. Az állam alapvető igénye tudni arról, hogy mi folyik és lehetőleg nem az MTI nemzeti hírcentrum tudósításaiból, hanem bizony különböző rendű-rangú spicliktől.
Hovatovább nekem semmi kifogásom az ellen, ha valaki külföldi értesüléseket plusz fizuért hazája titkosszolgálatának továbbít. Akkor is ha hazája titkosszolgálatát épp az MSZMP üzemelteti. Aki meg a társait súgdossa be, azt nagyrészt mára már kinyírták, a mai besúgók már a "szabad levegőn" lettek azok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.07. 10:00:41

Én azon csodálkoztam, hogy milyen sok közöttük a vasutas. Ennyi megfigyelni való volt a MÁV-nál?

gyászhuszár 2011.03.07. 10:00:52

haliho. én is megnéztem a listát, hiszen volt időm munkanélküli vagyok. amikor volt munkám (minisztérium!)együtt dolgoztam egy szt-tiszttel, most derült ki,miután láttam. első gondolatom az volt,hú bammeg most adok neki. Aztán lehiggadtam és elgondolkoztam miért is zavar engem? Hiszen:
1. besúgók most stb.most is vannak,mit tudsz tenni? (Pokorni apuka is elsírta magát, de hátvégül is csak felnevelte a fiát..Megyót is megválasztottuk,és?)
2.az emberünk 80 év körül van, nekem sokat nem ártott,a felmenőimnek meg inkább Rákosiék
3.ettől nem megy lejjebb a frank árfolyama,sőt ez az ügy is csak elterelés a napi problémákról részlehajlás-mentesen, mert véletlenül fideszes akció ez is.
4. a dolgok hosszú távon dőlnek el, hiszek abban, hogy mindenki megkapja,amit érdemel...

hata_mafun 2011.03.07. 10:00:55

nagyszerű... ugye senki nem gondolja komolyan, hogy most nincsenek hasonló beosztások??? Max. nem így hívják őket...
Mielőtt azonban gyorsan elmondjunk mindenfélének az érintetteket, két szempontot ajánlanék megfontolásra:
- nincs olyan állam, ahol ne lenne titkosszolgálat és ne lennének hasonló beosztások
- ha holnap sitty-sutty rendszerváltás lesz Magyarországon, akkor a most hasonló tevékenységet végzőket állítjuk pellengérre??? Hmmm???

Diopapa_sok 2011.03.07. 10:00:58

Az egyik kollegám házastársa is rajta van a listán, kicsit meglepdőtem...

nemecsek ernő áruló 2011.03.07. 10:01:03

Már régen nyilvánosságra kellett volna hozni minden ügynök-iratot, és körülbelül úgy eljárni, mint a volt NDK, illetve Lengyelország. (ti.: ahol például az ország büszkesége, Katarina Witt azért kellett, hogy visszavonuljon, és dobta sutba a karrierjét, mert beszervezték anno)

Ezzel persze nagy a probléma, mert a jelenlegi politikai elit igen jelentős részének volt valamilyen kapcsolata az Állambiztonsági szervekkel, tehát a parlament kb. kiürülne. Ők se hülyék, nem fogják a saját megélhetésüket tönkretenni.

A békés rendszerváltás ára bizony ez.

Vincenzo testvér 2011.03.07. 10:01:16

A sajtóból kimaradt két további kedvencem: Abella Miklós, a Republic együttes menedzsere, aki miatt az egyébként jószándékú Cipő és csapata szoci rendezvényeken koptatta renoméját. Egy másik pedig Töttős Gábor főiskolai docens, aki vezető oktatóként főiskolai hallgatók százainak tudását és előmenetelét ítélte meg - osztotta az észt a fedőmunkahelyén...
Akár törvény is születne ezekről: közpénzből max. minimálnyugdíj járjon nekik. És persze a hiányzó adatokat ki kellene egészíteni, mert már megint nem teljes a lista, Fekszit sem a neve alapján lehetett azonosítani: nyilván azért, mert majdnem sikerült eltüntetnie (valakinek) a nyomokat.

Májkül 2011.03.07. 10:01:41

Újra kezdôdik a boszorkányüldôzés. Milyen bünôket is követtek ôk el? Igen, rossz idôben, a kommunista idôben szolgálták hazájukat és nem ingyen, hanem ellenszolgáltatást is elfogadtak. Titkosügynökök mindig is voltak és mindig is lesznek. Most is vannak. Ôket is el fogjuk itélni mert a FIDESZ, MSZP alatt dolgoztak? Vagy csak a kommunista idôszak számít? Akkor folytassuk a többi emberrel, akik úgyanezt a regim-et szolgálták. Jöjjenek az egykori párttagok, munkásôrök, KISZ tagok, úttörôk, kisdobosok...

gondolkodnál? 2011.03.07. 10:02:19

Ez a bejegyzés tévedésekkel van tele.

Először is, senki nem kap sem kiemelt nyugdíjat, sem nyugdíkiegészítést azért mert Szt tiszt volt.
Másodszor, ahogy az ügynökök, úgy az Szt tisztek sem alkottak homogén csoportot. A tanulmány helyesen utal rá, hogy az egyik felük hivatásos BM álmonyban volt korábban is (politikai rendőrség, ÁVH) és onnan lettek áthelyezve Szt tisztnek. Nyilvánvalóan ez a csoport, aki valóban tevékeny szerepet játszott az elnyomórendszerben.
A másik felük, akik bizonyos civil foglalkozás mellett voltak Szt tisztek egészen más megítélés alá kellene, hogy essenek. Ha valaki alaposan megnézi a listát, annak egyértelműen látható, hogy bizonyos munkaköröket csak úgy lehetet elvállalni, ha aláírt az ember egy papírt (MÁV, Posta, hotelek...). Csak félve kérdezem meg, hogy miért is olyan hiányos ez a lista, miért is van az, hogy egyesek vezetők rajta vannak az Astoria Szállóból, mások nincsenek...
Miért nem készül lista a katonákról, határőrökről, rendőrökről, akiknek tűzparancsuk volt, nem egy embert lelőttek az osztrák határon, vagy megkínoztak a fogdákon? Ők kaphatnak kiemelt nyugdíjat?
A legjobb a cikkben a fedőfoglalkozás duma. Nyilván hihető, hogy egy MÁV állomásfőnöknek, egy postásnak, vagy egy szálloda vezetőnek nem kellett dolgoznia és csak egész nap ült a asztala mellett és konspirált.
Hülyeség és mindenki tudja (aki kicsit is gondolkodik), hogy az egész lista egy figyelem elterelés. Természetesen nem az lenne, ha minden listát nyilvánosságra hoznának és nem egyéni politikai szempontok alapján szemezgetnének belőle.
Addig a lista is és az ilyen blogok is csak parasztvakításnak jók. Kinek is kell eltűnnie a közéletből? A listán lévő embereke fele halott, a 98 %-át senki sem ismeri. A maradék pár ember (egy volt miniszterelnök, egy volt miniszter) már eltűnt a közéletből, egy vollt államtitkár ellen éppen büntetőeljárás folyik, tehát valószínűleg kisebb gondja is nagyobb, mint a közélet, a Bp-i Ügyvédi kamara alelnöke lemondott...Miről beszélünk?
Ítélkezni persze könnyű, mindenesetre könnyebb, mint dolgozni...
Kérlek, hogy az általam leírtakba ne kísérelje meg senki belemagyarázni, hogy a diktatúra kiszolgálóit szeretném mentegetni. Nem erről van szó. Csak mindig fel kell tenni a kérdést, hogy "Miért most?" + "Kinek az érdeke?" és "Miért csak ez az 500 ember?"

dögölj meg 2011.03.07. 10:02:21

Késő,haver ! A listáról különben is hiányoznak a még ma
is aktívak,a beszervezők,a főnökök.A köpködést persze megérdemlik a most /és később /lebukottak,de ettől még
változás - rendszerváltás - nem lesz.

Epokit Drive 2011.03.07. 10:02:24

Teljesen véletlenül találtam meg a listán gyermekkori legjobb barátom ma már halott édesapját. Visszagondolva, egyetlen furcsa epizód árnyékolta csak be kamaszkorunkat: 1994-ben meggyőződéssel állította, hogy az MSzP-re kell szavazni, miközben vasárnaponként együtt jártunk szentmisére, mindketten kamaszkori megtérőként, ő pedig akkortájt keresztelkedett meg. Nem értettem. Hiszen ők voltak azok, akik eddig (90-ig) is kormányoztak, látható eredménytelenséggel stb., ment az érvelés, amennyire akkor telt tőlem. Nem tudom, hogyan szavazott, nem kérdeztem végül soha. Azt sem tudom, tudta-e az apjáról, hogy SZT-tiszt. De ha most odaállnék elé azzal, hogy az apád gazember volt, na, mit szólsz ehhez, és pofán vágna, megérteném.

Avatar 2011.03.07. 10:02:41

Legalább annyira jogos követelés, mint amikor a kommunista hatalomátvétel után a "kizsákmányoló királyságot" kiszolgáló nemességet kollektíve kirekesztették... ;)

Kora Délutáni Kornél 2011.03.07. 10:02:43

Nem értem, miért kéne eltűnniük. Amikor SZT-tisztek voltak, akkor ez törvényes volt, nem? Kitiltani nem lehet őket, csak visszamenőleges hatályú szabályalkotással.

Szóval csak valamilyen erkölcsi alapon zárhatná ki őket magából az egyébként makulátlan erkölcsiségű magyar közélet.

Ugye, mennyire nem reális?

KDK

deviron 2011.03.07. 14:33:26

Tünjenek el, de ne csak az SZT tisztek.
Egyszer végre le kellen rendezni azokat, aki 40 éven keresztül annyi kárt okoztak az országnak.

Az lenne, az igazi, ha mindenki, aki főállású MSZP,KISZ dolgozó volt, vagy 3/2, 3/3 tag, az ne vállalhasson semmiféle olyan munkát, aminek a közélethez bármi köze van.

Akik meg már nyugdijasok ezek közül, azoknak kijárna egy nyugdijcsökkentés, kapjanak csak minimálnyugdijat.

Panzer 2011.03.07. 14:33:46

Azt gondolom, hogy a kulfoldi hirszerzes es a kemelharitas klasszikus allami funckiok. Mindig, minden allamnak vannak ilyenjei, lenyegeben elegedhetetlenek.
Ezekkel az szt tisztekkel szerintem nincs baj, nem hiszem, hogy el kellene oket itelni ezert.

A belso elharitas, persze, mas kerdes.

Summa: jol irta itt fentebb valaki, hogy az szt. tisztek messze nem alkottak homogen csoportot. Ergo a roluk szolo velemenyeknek sem kellene homogenizalni oket.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.03.07. 14:34:07

Nem tünik fel a blogírónak, hogy kissé féloldalas a lista? Aminek megjelentetése azért is furcsa, hiszen eddig mindent megtettek, hogy történelmünk ezen része ne legyen kutatható, ne legyen nyilvános. Kormányváltás után szűk évvel mit ad isten, egy felettébb párt és politika független, kormánypárti frakcióvezető, fideszes polgármester kiáll a nemzet elé és kivillant egy olyan listán ahol olyan nevek szerepelnek, amik mszp-hez köthetőek. De egy pozsgait keblére ölelő párt embere nem hoz nyilvánosságra olyan nevet, akinek tulajdonosa náluk tevékenykedhet. Ezt pedig fejeljük meg egy-két elszámoltatási biztossal akik különböző simlikről híresek, és egy olyan kormánybiztosokkal akik pártérdekből hajlítgatják a kultúrális értékeket, javakat. Ez egy népszersűség vesztéstől való félelemtől maga alá pisilt párt húzása. Szánalmasak. Vegyenek inkább pelenkát és váltsanak gyakrabban gatyát. Mert még sokat fognak veszteni.

James T. Kirk (törölt) 2011.03.07. 14:34:42

"Csak félve kérdezem meg, hogy miért is olyan hiányos ez a lista, miért is van az, hogy egyesek vezetők rajta vannak az Astoria Szállóból, mások nincsenek..."

Ez egy remek kérdés, de ha azt is hozzátesszük, hogy mi volt a szállodával szemben - Szovjet tudomány és kultúra háza (=>KGB magyarországi főhadiszállása), még érdekesebb lesz. Ki az, aki elhiheti hogy akár portás vagy mosogató is lehetett bárki, a szemben lévő intézmény tudta, és beleegyezése révén. További finomság, hogy milyen vendégeket szállásoltak el, hány szoba volt bedrótozva, stb...
Hány ilyen ember hiányzik a listáról? Ki húzta ki őket?
Nekik mikor kobozzák el a vagyonukat?

HA_stiletto 2011.03.07. 14:34:51

Ti összekeveritek a III/2-es és III/3-as ügynököket!
Egyszer talán nézzetek utána, vajh' létezik-e olyan állam, amelyik képes és mer egyáltalán ilyen ügynökök nélkül létezni!
Ezek csupán érzelemre hatni próbáló okoskodások, de a nemzetbiztonság alapjait sem ismeritek...
Ma is létezik, sőt egyre komolyabb az ipari kémkedés. Ezek ellen fel kell tudni lépni. És fel is lép minden normális államszervezet.
A besúgók a III/3-sok voltak. Ne keverjétek már össze a szezont a fazonnal...

tlac 2011.03.07. 14:35:01

végig nézve az SZT listát, alapvetően szaremberek

lolperec 2011.03.07. 14:35:05

én előbb a pénzlapátolási szervekkel kezdeném.

atsza · http://verzio2.blog.hu/ 2011.03.07. 14:35:16

Volt egy dokumentumfilm a Duna Tv-n fél éve egy külkereskedőről, akit a hetvenes években szervezett be a CIA Szudánban. Amikor hazajött, a lebukásáig, kb. öt évig kémkedett, többek között jelentette a gazdáinak, hogy az oroszok atomfegyvert tárolnak nálunk. Ő most kitüntetést akar, és teljes vagyoni kárpótlást.
A hidegháborúban a nyugatiak úgy "szabadítottak" volna fel minket, mint most Irakot, vagy egy háború esetén atomot kaptunk volna a nyakunkba. Mert ellenfelek voltunk. Nem önszántunkból, de azok.
Az atomot megkapta volna minden magyar, a katolikus értelmiségi, sőt Antall József is. Nem szabad összekeverni a kémelhárítást a politikai rendőrséggel és kiönteni a fürdővízzel a gyereket is.

emem 2011.03.07. 14:35:25

Nekem a III/III-asok speciel nem a kedvenceim, de azokat is inkább akkor kellett volna utálni, nem most. Most a mostaniakat kell utálni. A hírszerzőket és kémelhárítókat ezekkel összekeverni és csesztetni viszont enyhén szólva is sötét és idióta dolog. Vannak a kommentekben más csúsztatások is: az SZT tiszt messze nem azonos a besúgók beszervezőjével, tartótisztjével. Ez a vérszomjas lihegés egyébként is gyanús. Elég sokan vannak, akik az akkori lihegésüket akarják a mostanival feledtetni. Ja, bocsi, azok biztosan belülről bomlasztottak...
Hadd idézzem Pokorny úr esetét, aki túláradó igyekezettel vezényelte Medgyessy Péter ellen a hecckampányt (aki az oroszok ellenében való politizálásunkat fedezte, kémelhárítóként, és ezért ma is megbecsülést érdemelne) mígnem Pokorny apukájáról kiderült, hogy ő viszont valóban közönséges III/III-as besúgó volt.

Morfeusz 2011.03.07. 14:35:39

Nevetséges ez az egész megbélyegzés, ezek az emberek tisztességgel védték és szolgálták hazájukat, a Magyar Népköztársaságot. Nagyon könnyű évtizedek távlatából, politikai alapon ítélkezni.

A III/1 (hírszerzés) , a III/2 (kémelhárítás) III/4 (katonai elhárítás) tisztjei semmilyen szempontból nem ítélhetők el, ha egyébként bűncselekményt nem követtek el. Aligha hiszem, hogy ezek a minden országban bevett tevékenységek elítélhetők lennének. A felsorolt ügyosztályok aktáit a világ egyetlen értelmes országa sem hozná - nem hozta - nyilvánosságra. A struktúrák folyamatos átnövése miatt a mai ügyosztályok tagjaihoz is eljuthatnak a listán keresztül, és elég kellemetlen tények derülhetnek ki pl. a környező országokkal szemben végzett elhárítással kapcsolatban. Tényleg azt gondolja valaki, hogy pl. ma nincs ipari kémkedés egy-egy innovatív eljárás, kutatási eredmény stb. megszerzésére, vagy nincsenek terroristák? Harminc év nem voltak?

A III/3-nál (belső elhárítás) kicsit más helyzet, azonban hasonló tevékenység ma is folyik az országban (gondoljunk arra, hogy a köztisztviselőket titkosszolgálati eszközökkel megfigyelhetik). Harminc év múlva Orbán miatt kiket fognak megalázni és meghurcolni?

A III/3 ügyosztály esetében pedig azt is figyelembe kell venni, hogy nagyjából a hetvenes évektől nem születtek a megfigyelésekből büntetőügyek, nagyjából a '80-as évektől pedig semmilyen hátrányt nem szenvedtek el a megfigyeltek. Történészi munkákban ennek pontosabban utána lehet nézni.

Összehasonlításként: Ma a köztisztviselők a megfigyelés alapján kirúghatók.

Úgy tűnik a '80-as évek ebből a szempontból demokratikusabbak voltak, mint a mai rendszer.

Ezen érdemes lenne elgondolkodnia a sok felheccelt huszonévesnek.

sárkányfő 2011.03.07. 14:35:51

és miért csak az SZT tisztek? Minden komcsit el kéne távolítani a közéletből aki vezető volt. Nyilvánosságra kéne hozni az összes aktát.

Mindez a Fidezsnek 24 órába akerülne a 2/3-ával. csak akarat kéne hozzá. De az nincs. Nézzetek csak az államelnök úrra. Miniszterhelyettes volt Kádár alatt. Erről ennyit.

Superlativus 2011.03.07. 14:35:56

@gondolkodnál?: ha egy gyilkost a társa feldob szimpla haszonszerzés céljából akkor a gyilkost nem kell elitélni?!
Azért ne itéljük el a diktatúra haszonélvezőit, mert éppen valakik politikai szándékkal hozzák őket nyilvánosságra?
Baromság amiket írsz. Mindent és mindenkit a helyén kell kezelni, megfelelő súllyal. Kiszivárogtatót és lebukottakat egyaránt. Most őket hozták nyilvánosságra holnap majd újjakat. Ez nem kisebbíti pláne nem annulálja az elkövetett bűnöket.
Valamilyen formában felelősségre kell őket vonni. Rengetegen ellenálltak a rendszer zsarolásának mindvégig hűek maradtak elveikhez mindent kockára téve: egzisztenciájukat, életüket, szeretteik életét, megélhetését. Az ilyen férgek miatt tudott virágozni a gulyás szocializmus, nekik köszönhetően nyomorították meg a társadalom gerincesebb részét.
Bűhődjenek!
A maiak pedig tegyék a dolgukat, ők egy demokratikus és független Magyarországért dolgoznak.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.07. 14:36:13

Úgy látom néhány kommentelőre ráfér egy kis közéleti-történelmi lecke.
Robinzon Kurzor 2011.03.07. 08:49:08:
Májkül 2011.03.07. 09:48:38
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2011.03.07. 09:23:52 stb.:

Tipikus példái vagytok annak a relativizáló gondolkodásmódnak, ami miatt sokan nem tudják eldönteni hogy a Kádár-rendszer SZT tisztjei kinek is az érdekében dolgoztak?
Akkor dolgoztak volna a nemzet érdekében ha egy szuverén magyar kormányt szolgáltak volna, nem egy kívülről, megszálló szovjet birodalom által ránk erőltetett kollaboráns Kádár-kormányt. Ezért én rájuk csak mint a Kádár féle lakáj-kormány önkéntes pribékjeire tudok tekinteni, akiknek már régen minimum a nyilvánosság következményeivel kellett volna szembesülniük, ha az MSZMP - nem kis részben ezen személyekre támaszkodó, rutinosan operatív megosztó és manipulációs manőverei révén a korábbi elittel, majd egymással megkötött MDF-SZDSZ paktum nem maszatolta volna el a rendszerváltás összes katarktikus és a közéletet megtisztítani képes történelmi lehetőségeit. Szégyellje magát az a politikus nbemzedék, az ún. "Antalli örökség" pedig egy hámozott lufi, a történelmi lehetőségek elpackázásának puhapöcsű forráspéldája.

A Janus arcú, kettős (gazdasági majd négy évre rá politikai) rendszerváltás, a legvidámabb barakk nevében történő Fekete Jánosi eladósítás, majd a jogfolytonosság miatt adósságelengedés elmulasztása, a trükközések, kiskapuk rendszerének működtetése, összejátszás és kijátszás, mind-mind a Kádár rendszer ragacsos, dohos undorító nyálkája ami napjainkig szennyezi a demokráciát.

Jobb későn mint soha, még ha egyeseknek fáj is.

F@szom a vértelen, bársonyos rendszerváltásba, kellett volna egy kis puskapor 89-90-ben, nem tartanánk ma itt.

Apafarkas 2011.03.07. 14:36:16

@Kora Délutáni Kornél: nem ez lenne az első visszamenőleges hatályú törvény...
Egyébként ez van, ezek az emberek voltak, vannak és lesznek is. Tetszettek volna forradalmat csinálni!

Töredelmes gondolat 2011.03.07. 14:36:24

Aki bármilyen magyarázkodással eltereli a figyelmet a probléma közéletet romboló súlyosságáról, az az ember minden időben tökéletes Szt. tiszt alapanyag vagy ügynök köcsög lesz. Az alap lelki beállítottsága rosszabb esetben a verőlegényé vagy a földön fekvő embert rugdosó rendőré.

Hiába 2011.03.07. 14:36:28

@fg56: A jelenlegi apparátus nagyon sok tagja MSZMP-s vagy KISZ titkár volt... Mi itt a különbség???

zsitva 2011.03.07. 14:36:32

Tünjenek el ?
Ok.

---------------

de mit csináljunk a mai SZT tisztekkel ?

csorsza 2011.03.07. 14:36:39

@Lord_Valdez: milyen hírszerzőkről beszélsz? Ezek hazai fedőmunkahelyeken, a saját kollégáikről szerezték a híreket.
Libsi módszer összemosni a dolgokat.

Bougheau Tschichka 2011.03.07. 14:36:43

gondolkodnál? nézd meg légy kedves, hogy piros-e a tenyered! A sok magyarázkodásod gyanússá tesz

altec 2011.03.07. 14:36:48

gusztustalan és undorító, hogy 21 évvel a "rendszerváltás" után, ez még téma. jellemző magyarhonra, hogy az szt tisztek, akár a legkisebb erkölcsi-anyagi felelősségre vonás nélkül köztünk élnek, de talán túlzás sommásan szörnyállamnak nevezni '70-es '80-as éveket, éltem bennük, sok minden szar volt, de szörnynek cseppet nem nevezném! tegyem hozzá, ami most van, az mivel jobb? mertz most bár nem "állambiztonságiügy" (még), de aki nem pitizik, az picsán van (lesz) rúgva! vagy ahogyan egy "cimbi" mondta összefoglalóan a nőkről a pina ugyanaz, csak a kerete mindig más....és a nő lehet ebben a szar példában, a magyar társadalom! ez a cseppet sem demokrata és cseppet sem hős közösség!

csorsza 2011.03.07. 14:36:58

@Kora Délutáni Kornél: na persze. A nyilasok is az akkori törvények alapján jártak el.

Ezek önként jelentkeztek besúgónak. Volt választásuk, és ők ezt választották.

átlátó 2011.03.07. 14:37:03

Persze lehet arról beszélni, hogy mi lett volna akkor ha,... de akkor az öreganyámnak pöcse is lehetett volna és akkor ő lenne a z öregapám. Ettől függetlenül nem tudom megállni, hiogy ne jelentsem ki: az összes politikusnak nevezett hintalónak a bűne, hogy "ilyesmit" nem tisztáztak úgy 1990 körül. Ma tisztább vizek lennének a poharakban... és mondjuk a lista első embere az Abella Miklós se röhögcsélt volna a szemembe mint a Republic tánc és nemzeti-csárdarokk együttes menedzsereként, - bár azt jól tudta a szakma, hogy ez az aranyember ( a többi se alaminíum) egy igazi KISZ-es funkcionárius volt és van.

kneissl 2011.03.07. 14:37:07

Szeretném kérdezni, hogy vajon ki mekkora összeggel merné lefogadni azt, hogy a nagy szállodák (pl:Astoria) vezetésében voltak páran beszervezne..?

ludas 2011.03.07. 14:37:10

A mai közalkalmazottakat titkosszolgálati eszközökkel megfigyelőket, esetleg törvénytelenségre felbújtókat, majd leleplezőket mikor fogják kitiltani a közéletből?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása