Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Demográfia: anyák, cigányok, határon túliak

2011.03.09. I 29 komment I Címkék: fidesz nyugdíjasok hataron tuliak demografia ciganysag

Több százmilliárd kell bölcsődékre, az anyák munkába állítására, a cigány gyerekek integrációjára. Vagy dönthetünk: idegen bevándorlókat vagy áttelepülő határon túliakat akarunk-e inkább? (Karikatúra: Schnutinger)

Tegnap demográfiai vitanapot tartott az Országgyűlés. A vitában sok minden elhangzott, csak éppen a valóban fontos kérdések nem, vagy alig kerültek szóba. Ez pedig azért is aggasztó, mert a tét a magyar gazdaság jövője, és ezen keresztül a jelenlegi életmódunk és életszínvonalunk fenntarthatósága.

Miről van szó?

A tényeket nem igazán lehet vitatni. Magyarország népessége már évtizedek óta csökken, ráadásul ezzel párhuzamosan jelentős elöregedésnek is tanúi vagyunk. A jelenlegi nyugdíj- és szociális rendszerünk arra épül, hogy a fiatalok, munkaképes korúak lényegesen többen vannak, mint az idősek. A jelenlegi trendek folytatódása mellett azonban a két csoport 20 éven belül hasonló méretű lesz, de a rendszer még ezen szimbolikus pont elérése előtt fenntarthatatlanná fog válni.

Ezzel párhuzamosan a cigányság lélekszáma dinamikusan növekszik, miközben a cigány népességre az elöregedés nem jellemző. Nemcsak a magasabb gyerekszám miatt, hanem azért sem, mert egészségügyi és szociális viszonyaikból kifolyólag is alacsonyabb a várható élettartamuk. Ez elsősorban azért jelent most nagy problémát, mert a többszáz éves integrációs folyamatuk 1990 óta megfordulni látszik, és a cigányság egyre inkább szigetszerűen kezd elkülönülni a többségi társadalomtól. Így viszont a cigányság egyébként pozitív demográfiai dinamizmusa egyelőre nem fordítódik át gazdasági dinamizmusra, sőt.

Mindezek kapcsán két dolgot érdemes leszögezni. Egyrészt azt, hogy a demográfia nem fátum, igenis rengeteg példa van rá, hogy demográfiai trendek megforduljanak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ehhez általában óriási és rendszerszintű változásokra volt mindenkor szükség. Ehhez kapcsolódik a második axióma: bár a demográfia nem fátum, rövid- és középtávon mégiscsak az. Tehát bármilyen, a demográfiával kapcsolatos valós intézkedés horizontja messze túlmutat a kormányzati ciklusokon.

Természetes népmozgalmi arányszámok Magyarországon 1950 és 2009 között. Forrás: Wiki (Nagyobb méretért kattints a képre!)


A valódi kérdések

A fentiek értelmében a valódi kérdések a következők:

Képes-e a jelenlegi kormányzat a társadalmi és gazdasági ösztönzőrendszereket gyorsan és alapvetően olyan irányba változtatni, hogy a Ratkó-unokák a következő négy évben (mert négy év múlva már késő lesz) többlet gyerekvállalásukkal még az utolsó pillanatban le tudják fektetni egy demográfiai fordulat alapjait? Nem adókedvezményre vagy néhány ezer forintos plusz támogatásra gondolunk, hanem arra, hogy másoktól százmilliárdos forrásokat megvonva új óvodákat, bölcsődéket építsenek és üzemeltessenek, miközben aránytalanul és ha kell, diszkriminatívnak tűnő módon támogassák a gyermekes anyák munkaerőpiacra való visszatérését és ottmaradását.

customer survey

 

Képes-e a kormány azt felvállalni, hogy tízmilliárdos tételeket vonjon el másoktól a cigány gyerekek bölcsődei és óvodai integrációjának előmozdítására? Illúzió azt hinni, hogy pusztán a segélyezés feltételeinek szigorításával, vagy éppen a családi pótléknak az iskolába járáshoz kötésével hirtelen a cigányság tömegei fogják magukévá tenni a többségi társadalom normarendszerét, vagy éppen az analfabéták egyszer csak elkezdenek olvasni. Pénz nélkül, intézmények nélkül és persze nagyon-nagyon korai integráció nélkül mindebből semmi sem lesz.

survey solutions

 

Ha a fenti két kérdésre a válasz nemleges, akkor itt a következő dilemma: a határon túli magyarokat kívánjuk szülőföldjük elhagyására ösztönözni, vagy inkább idegen népek bevándorlóival pótoljuk saját meg nem született gyerekeink munkaerejét?

survey solutions


Most vagy soha!

A Véleményvezér is tudja, hogy ezek kamikaze-témák. Olyanok, amelyek sokkal több szavazatot visznek, mint amennyit hoznak. Ezért aztán csak a kormánytöbbség bátorságán, az ország hosszú távú érdekei melletti elkötelezettségén és persze politikai képességein múlik, hogy felvállalják-e a nemzeti érdek érvényesítését. Szerintünk pontosan az ilyen horderejű, kormányzati ciklusokon messze túlmutató problémák megoldására van kitalálva a kétharmados parlamenti felhatalmazás.

Mire másra használják, ha nem erre? Mikor lehet ennek a problémának nekiugrani, ha nem most?

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

7esbusz 2011.03.09. 09:33:37

Nem egy nagy "tudomány" ez szerintem. Mindent egyszerre. Bevándorlási programot kell hirdetni, ezen belül különös tekintettel a határon túli magyarokra. Mindenki jöhet, aki megfelelően képzett és magyar nyelvvizsgát tesz oszt jónapot. Persze ezzel gond lehet, hogy a bevándorlók visszaélnek ezzel, mert pl megkapják az állampolgárságot, aztán egyből tovább is áll az EU "jobb" országaiba. Mondjuk ez kiküszöbölhető, ha pl 5 évig csak tartózkodási és munkavállalási engedélyt kap...
Nincs is jövedelmezőbb egy ország számára, mint elszívni a már kész, képzett munkaerőt a költségek nélkül...

bubastis2 2011.03.09. 09:33:40

Én emlékszem ugyanilyen vitaindítókra 2002-ből, és akkor sem történt semmi.

Viktus 2011.03.09. 09:33:43

" inkább idegen népek bevándorlóival pótoljuk saját meg nem született gyerekeink munkaerejét?"

Ez a kérdéskör mondjuk így nem túl pontos, mert ez is attól függ merről jönne a bevándorlás, mert teljesen más a szituáció mondjuk a munkakerülő afrikai bevándorlókkal, akik az európai szociális rendszerek miatt érkeznek, mint mondjuk egy dolgosabb népesség emberei keletebbről.

Link Elek 2011.03.09. 09:47:19

>Ha nem sikerül megállítani a népességcsökkenést, kik pótolják inkább a hiányzó aktív népességet Magyarországon?

senki

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

ビンセント・ベガ 2011.03.09. 09:47:24

Valahogy nekem a Fidesz minden eddigi megnyilvánulásaiból pont az ellenkezője következik mint amit a VV szeretne. "Az anyuka maradjon csak otthon; eszébe se jusson dolgozni."

Kár hogy ez eléggé maradi és nem a magyar bér és életszínvonalhoz passzoló hozzáállás.

Baltaarcú Apu 2011.03.09. 09:47:33

Kormányunk és pártunk leszarja a fenti problémákat, ma reggeli vitatémák: hogy híják az országot, hány szavazata legyen egy magyar anyának (ez nem kerül pénzbe ugyanis), a csőd szélén tántorgó megyéket ezentúl hívják vármegyéknek, hogy védjék meg úgy a magzatot, hogy azért el lehessen pusztítani...Gratulálok!

Dub hadnagy 2011.03.09. 09:47:43

A cikkel maximálisan egyetértek, GYES után elbocsátott, hónapok óta munkát nem találó diplomás anyuka férjeként közelről is érint a dolog, a feltett kérdések közül az első kettőnél azonban az igen választ megkettőzném
1. Igen, de ne tőlem
2. Igen, akár tőlem is
lehetőségekre.

babrada 2011.03.09. 09:47:51

Az sem tesz jót a demográfiai adatainknak, hogy manapság ha egy nő 21-22 évesen azt mondja, gyereket szeretne, elítélik, mert hogy "még ő is gyerek", meg "albérletbe ne szüljön" csak "3 éve van együtt a párjával mi van ha"..?
Sokkal több előítélettel szembesül ma egy húszas évei elején, közepén járó nő, aki gyereket szeretne, mint egy olyan nő, aki 30-on felül "vállalná be" az első babát, szvsz ez nem normális hozzáállás.

novákandris 2011.03.09. 09:53:53

A válasz mindkét kérdésre igen.

Radikális nyugdíjcsökkentést!

Viktus 2011.03.09. 10:01:10

Ja még annyi v.ki elmagyarázhatná nekem miből gondolják, ha épülnek bölcsik-ovik több lesz a gyerek? az anyák munkaerőpiacra való visszatérése max. annak a rovására mehetne, hogy pl. apukát rúgjanak ki , és a támogatott anyukát vegyék fel. Nincsen munkahely többlet ami van az is fogy.
Az egy millió munkahely meg eddig csak egy jó pr. szöveg, de semmi nem támasztja alá, hogy itt pár éven belül nagy munkahely BOOM legyen.
A nők egyébként ezektől nem fognak több gyereket szülni. Egyrészről erkölcsi züllés nem nagyon találnak megbízható partnert túlságosan egoista világkép alakult ki. Másrészről pedig nincsen stabilitás a Horthy rendszerben mindenki szegény volt , de tudta a paraszt, hogy mikor lehet szántani, vagy napszámba menni, hogy meglesz a kennyérre való. A szockában is mindenkinek megvolt a munka.
Ma pedig azt sem lehet tudni mi lesz mondjuk a jövő hónapban, nemhogy évekre előre tervezni.

Legvégül visszakanyarodva az elejére. Munkahelyekben nem tobzódunk, és a tendencia az, hogy a multiknál pl. eleve a munkaerő igényes feladatoknál gépesítenek a kkv-k döglődnek az adóprés, és a kereslet visszaesése okán. Hol lesz munka? Ergo minek is annyi gyerek? több munkanélküli legyen 20 év múlva?
Már így is szocka szaporodjunk a vakvilágba népesedési politikáját nyögjük. Nem véletlenül kellett az elmúlt két évtizedben másfél millió embert legalább korengedményes ill. rokkantnyugdíj formájában kivezetni a munkaerőpiacról, mert egyszerűen nincs munkalehetőség. A visszavezetendő 200 ezer rokkantnyugdíjas is maximum az otthona helyett a munkanélküli központokban üldögélhet ...

ftk 2011.03.09. 10:01:11

És megint visszajutunk a kályhához is: mire jönnének gyerekek és bevándorlók (különös tekintettel a határon túli magyarokra), ha nincs munkahely? HA nem sikerül megfordítani a demográfiai trendeket nagyon hamar (gyökeres átalakításokkal is, szerintem per pillanat ez a mission impossible kategória), akkor is, de ha sikerülne, akkor is minél hamarabb rengeteg munkahelyet kell valahogy teremteni, ugyanis ez mindennek az alfája és omegája. Ha van normális, megélhetést biztosító munka, akkor fognak a nők többet szülni, de dolgozni akaró bevándorlók is csak akkor fognak jönni. Szóval szerintem ez a legelső, a többi csak erre épülhet, bármelyik út jön.

Aron M 2011.03.09. 10:01:11

Nos, a Véleményvezér sem tette fel azokat a kérdéseket, ami egyáltalán nem "jobbikos" hanem nagyon is józan:
Milyen ország lesz, ahol a valószínűleg nemzeti emancipációt átélő cigányság némi balos ideológiával nyelvi, kulturális és gazdasági kérdéseket fog feszegetni?
Egyáltalán, bele lehet-e avatkozni a "természetes" folyamatokba? Tudom, hogy ez nagyon rossz csengésű kérdésnek tűnhet, de rossz az aki rosszra gondol.

fg56 2011.03.09. 10:01:16

A Fidesz és vezetője mivel gyáva - hisz a népszerűségének megtartása fontosabb neki, mint a hosszútávú magyar érdekek - ezért semmilyen "kényes", de fontos lépést nem fog meghozni a cigányok integrálása, felzárkóztatása, demográfiai problémák megoldása érdekében - pláne úgy nem, hogy a szélsőjobbos szavazókra továbbra is (úgy érzi) szüksége van. Orbán a kétharmadot kizárólag hülyeségekre és hatalma évtizedekre való bebetonozására, az ország törvényeinek és alkotmányának teljes felforgatására használja - igazán szükséges reformok meghozatalára nem.

Viktus 2011.03.09. 10:01:24

@novákandris:

Na igen ez inkább a realitás egy nyugdíjmaximumot kellett volna már régen belőni 130-150 ezer forintban.

jamal_ 2011.03.09. 10:07:53

Sajnos alkotmányozási kényszert érez a 2/3, így más dolgok háttérbe kerülnek, sajnos. (Mint ahogyan ezt a véleményvezér is kifejtette már).

Szerintem még a kormány értékrendszere olyan amilyen
ma hamarabb költöznek el a magyarok (legalább is a nyelveket beszélők, képzettek, mint hogy szaprodoni kezdhetnénk..)
Hisz lássuk realáisan
1 év: eltelt semmi eredménnyel
2. év: alkotmányozunk etc
3. év: "beindul a nagy átfogó megújulás
Igen a valásztasáok közeledtével majd be fog.
Tehát teljesen megérdhető, hogy az emberek inkább máshol terveznek családot mint otthon, hisz nem sok jövőképünk van és nyílván azok mennek el elősnek akik tehetségesek és tudnánk lendíteni otthon a dolgokon.

De biztos csak én látom ilyen negatívan a dolgokat, mert vakon nem veszem észre a Nemzeti Összefogás nagyságát

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.03.09. 10:08:02

„A jelenlegi nyugdíj- és szociális rendszerünk arra épül, hogy a fiatalok, munkaképes korúak lényegesen többen vannak, mint az idősek. A jelenlegi trendek folytatódása mellett azonban a két csoport 20 éven belül hasonló méretű lesz, de a rendszer még ezen szimbolikus pont elérése előtt fenntarthatatlanná fog válni.”

Hát elnézést, de nem a demográfia a hibás, hanem a rendszer. Ahogy nem a földrengés a hibás, ha az épület összedől. Hanem az a barom, aki építési engedélyt adott nem megfelelő szerkezetű épületekre földrengésveszélyes zónában.

Magánnyugdíjakat, elvtársak! Mindenkinek pont annyit, amennyi munkaképes éveinek befektetéséből kamatozódik nyugdíjas korára. Nem pedig piramisjátékot, azaz hogy mindig a rendszerbe újonnan belépők szponzorizálják a régieket!

A népességcsökkenéssel semmi baj, bárcsak ez történne a föld tejles felületén, legalább nem fog 100 év múlva csúfos katasztrófába fulladni az emberiség eddigi áldásos tevékenysége.

Kis háziolvasmány:

szabadter.wordpress.com/2010/09/20/9999999/

CyberPunK 2011.03.09. 10:17:13

Amikor egekben a munkanélküliség akkor valahogy tetszik, hogy mindenki a népességcsökkenés miatt rinyál. Kérdés az, hogy piciny országunk mekkora népességgel gazdaságos?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.09. 10:58:20

Nem értem, miért akarja a Véleményvezér megoldani a 20 év múlva jelentkező munkaerőhiányt - amit elképzelt.

Egyelőre - most - munkanélküliség van.

Nem kell se gyerekeket, se cigányokat, se külmagyarokat, se etiópokat behoznunk, mert nincs elég munka.

Koncentráljunk erre a gondra, mert a szaporítóanyag - a Zemberek - fel fogják dobni a bakancsot, ha nem lesz melójuk.
Gyerekestül, cigányostul, nemzeti szeretetben.

Viktus 2011.03.09. 10:58:23

@jamal_:

Na igen ebben van v.mi. Jönnek a statisztikákkal, hogy ali pár ezer ember vándorol ki csak azok éppen az a réteg, amely a munkáján keresztül másik pár ezret tartott el, vagy tartott volna el csak megunta a prést ...

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.09. 10:58:51

Ezeket a pénzeket már réges-rég rá kellett volna költeni az alap(!) oktatásra. Akkor nem lennének ilyen tré foglalkoztatási mutatóink.

Ja! Hogy sajnos most a legsürgősebb az volt, hogy a legvagyonosabbak adóját jelentősen csökkentsük?! ... bocsi mindenki más! marad a leszakadás tovább. De a Demjánéknak már jobb. Sokkal jobb. Ez vigasztaljon mindenkit!

vendor555 2011.03.09. 10:58:53

@kesztió:
Magánnyugdíj, rendben van, de miből? Akinek nincs munkája, miből? Akinek csak minimál bére van, vagy alig több, egyáltalán akinek havi nettó 200e.nél kevesebb, miből halmozzon föl?
Először több munkalehetőség kellene, meg európaibb szintű jövedelmek, s akkor jöhetne radikálisabb nyugdíj reform. Szép gondolat az öngondoskodás, de ahhoz az is kell, hogy az ember rendelkezzen annyi jövedelemmel, amiből a normális megélhetésen ( 21. századi értelemben és nem csak vegetálva) felül maradjon még valami, amit félretehet.
Amíg ezt el nem érjük, valahogy át kell vészelni, és szükség van bizonyos társadalmi szolidaritásra azon igen kevesek részéről, akik már ma is elfogadható jövedelemmel rendelkeznek, ahelyett hogy szűklátókörű módon csak a maguk jövőjére gondoljanak.

GGG77 2011.03.09. 10:59:15

"a cigányság egyébként pozitív demográfiai dinamizmusa egyelőre nem fordítódik át gazdasági dinamizmusra, sőt."

Itt a kulcs. Ha ebből képtelenek vagyunk gazdasági dinamizmust kicsiholni, akkor megérdemeljük, hogy eltűnjön ez a nép a Föld színéről.

NewWay 2011.03.09. 10:59:21

"a határon túli magyarokat kívánjuk szülőföldjük elhagyására ösztönözni, vagy inkább idegen népek bevándorlóival pótoljuk saját meg nem született gyerekeink munkaerejét?"

Ez a lemez már lejárt!

A szlovákiai magyarok valószínűleg jól érzik magukat az Euroval, magyar átlag feletti fizetéssel.

Az erdélyi magyarok szintén kezdik jól érezni magukat otthon, már nincs az a gazdasági előrelépés, amit régen jelentett egy románia->magyarország áttelepülés. Akkor meg már inkább maradnak.

ostvan 2011.03.09. 10:59:27

@Link Elek: 09 óra 43 perces idézethez: Vállalod (elsőként) az öngyilkosságot? Rendezve az adósságaidat, a temetési költséget letétbe helyezve, stb. Mert egyébként a javasolt folyamat hosszú és az utódoknak igen komoly nehézségeket okoz (ha sokáig kell pelenkázni a már magatehetetlen halálra várót).
Szóval nem kerülhető el a gondokkal való szembenézés.

quendelapo 2011.03.09. 11:03:31

Bölcsödére és óvodára akkor lehet szükség, ha az alulképzett vidéki szülőknek is van munkája. Most az egész ország annak örül, hogy az EU pénzeket végre nem díszburkolatra költjük, hanem innovatív kkv-k támogatására. Azon elgondolkodott már valaki, hogy hány 8 általánost végzett vidéki cigányt fognak alkalmazni az innovatív kkv-k? Vajon többet vagy kevesebbet mint ahányan képesek közülük díszburkolatot fektetni?
Hurrá, építsünk bölcsödét a kelet-magyarországi falvak sáros főutcáján az árokparton üldögélő cigány munkanélkülieknek. Egy innovatív kkv pedig majd gondoskodik az energiatakarékos világításról...

szerjóska 2011.03.16. 12:25:00

amondó vagyok, hogy megfelelően kiválasztott, képzett, külföldi bevándorlók kezelhető tömegével mindkét probléma orvosolható. jelöltjeim az iráni teokrácia összeomlása utáni perzsa menekültáradat képzett tagjai, hiszen az irániak egyrészről környezetüknél jóval magasabb részben rendelkeznek felsőfokú végzettséggel (és remélhetőleg szakképzettséggel is), ráadásul a cigányokhoz hasonlóan mediterrán indoeurópaiak, azaz természetesen adódó jó példaként szolgálnának a leszakadó roma népesség előtt.

SBgh 2011.03.16. 23:01:44

@NewWay: Ez a legjobb észrevétel ebben a threadben. Egyesek most is 95-ben élnek.

Akik Romániából ma Magyarországra telepednek azok nem a legmagasabban képzett értelmiségiek lesznek, hanem azok akik a magyaron kívül egyetlen nyelvet sem tudtak elsajátítani, ezért nem tudnak más országban boldogulni, csak Mo.-ban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.03.16. 23:01:51

Bölcsőde/óvoda: a MÁR MEGSZÜLETETT gyerekeknek kell. Ha a most meglevőknek sincs, akkor elég nagy tempóban kéne elég sokat építkezni, és teljesen irreális, hogy ettől négy éven belül szüljön még egy gyereket mindenki aki 74-48 közt született.
Ez abszurd.
Főleg egy olyan országban, ahol 1-2 évre előre se lehet tervezni (mert változtatják a gyes időtartamát, megszüntetik a magánnyugdíj-számlát, nem tudják eldönteni, hogy lesz tandíj vagy nem lesz tandíj, most még ingyen tanul aki gyerekkel van otthon, de ha jövőre szül és két év múlva akar jelentkezni, na, kinek van kristálygömbje?)

Cigányság integrációja - nem tudom. Ünnepélyesen közlöm, hogy FOGALMAM SINCS. Ismerek egyéni sorsokat, impresszív egyéni sorsokat is. Magyarországról is, Kanadából is. Ugyanakkor, Kanadában egyszer találkoztam "bevándorlási problémával", egy iskola igazgatóhelyettese kért tőlem információkat a magyar cigányságról, mert az iskolája korábban példátlan módon arra kényszerült, hogy egy magyar cigány családnak ne írja alá a kormányzati támogatás felvételére jogosító papírt. A szülők nem járatták iskolába a gyerekeket. És mindez ott, ahol hatalmas bevándorlói programokkal pár év alatt integrálnak a társadalomba menekülttáborban felnőtt szomáliai meg etióp százakat, akik úgy érkeznek Kanadába, hogy épített utat még nem láttak és soha életükben nem fogtak a kezükbe ceruzát. És ehhez képest egy magyar cigány család volt az, akikkel szemben az amúgy sosem alkalmazott szankciórendszer egyik legkomolyabb tételét alkalmazni kellett.

Azt tanultam meg ebből az esetből, hogy néhányan NEM integrálódnak, de az, hogy néhányan nem integrálódnak, nem lehet ok arra, hogy MINDENKIT leírjunk. Sokat gondolkozom a tavaly (vagy két éve?) megjelent Solt-tanulmányon. És nem tudom; nem tudom.

Határon túliak: na, ezt viszont tudom. Találkoztunk Kanadában sok-sok-sok-sok erdélyivel, felvidékivel, délvidékivel, akik Magyarországra jöttek először, és 4-5 év alatt nem sikerült még letelepedési engedélyt se kiharcolniuk a magyar hatóságoktól. Informatikus-zenetanár erdélyi házaspár; mérnök-sportoló/edző felvidéki házaspár... szenvedtek, kínlódtak, vártak, aztán viszlát, és Kanadában 8-15 hónap alatt állandó letelepedett lakosként kaptak státust, ami az amerikai zöldkártyával kb. ekvivalens; 2-3 év alatt mindenki kanadai állampolgár lett.
Aki határon túli magyarokat akar Magyarországra, az nézze meg a bevándorlási szabályainkat, és hogy hány évbe telik most letelepedési engedélyt szerezni, állampolgárságról nem is álmodva.

Gyerekszüléshez az kell, hogy legyen benne perspektíva. Reális jövedelemszerzési lehetőség, megrokkanás, adócsalád, feketézés, segélyen tengődés, ingyenélőnek bélyegzés nélkül. Legalább vállalkozni hagynának, de hát azt se lehet, mert olyanok az adószabályok, hogy akinek nincs könyvelője, annak vége. Arról nem is beszélve, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki számlaképes legyen... Kanadában csak egy adószám, ami meg van mindenkinek.

makkoska 2011.03.19. 12:53:41

A legfontosabb része a cikknek pedig a következő:
"Ezzel párhuzamosan a cigányság lélekszáma dinamikusan növekszik, miközben a cigány népességre az elöregedés nem jellemző. [...] A cigányság egyre inkább szigetszerűen kezd elkülönülni a többségi társadalomtól. Így viszont a cigányság egyébként pozitív demográfiai dinamizmusa egyelőre nem fordítódik át gazdasági dinamizmusra, sőt."





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.