Véleményvezér

vv

Búcsú Mádl Ferenctől és a régi jobboldaltól

2011.06.08. I komment I Címkék: jog fidesz eu mádl ferenc

Számára még léteztek értékek és elvek, mint nemzetben való gondolkodás, jogállamiság és alkotmányosság: ha bármi ezekkel szembe ment, az számára nem volt elfogadható. Üdítő visszagondolni erre mind a szocializmus, mind napjaink politikai gyakorlatával szemben. (Fotó: MTI)

Tegnap temették el Mádl Ferenc egykori köztársasági elnököt. Azt a politikust, aki személyiségében, életében és munkásságában is tökéletesen megjelenítette a Fidesz előtti jobboldal legfőbb erényeit. Halálával nemcsak tőle, hanem egy kicsit ettől a politikai hagyománytól is búcsút veszünk.

Polgárok, értelmiségiek, európéerek

Mádl Ferenc természetesen egy egyéniség, egy egyedi jelenség volt a magyar politikában – mégse vegye senki jelen cikk általánosításait tiszteletlennek. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a volt köztársasági elnök egyfajta megtestesítője is volt a Fidesz előtti magyar jobboldalnak. Nyilván itt nem a Csurka Istvánokra és Torgyán Józsefekre gondolunk, hanem azokra az elegáns, snájdig urakra, akikbe még politikai ellenfeleik is nagyon nehezen tudtak csak belekötni (azért persze megtették).

Ennek a régi jobboldalnak talán az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nemcsak retorikájában volt jobboldali. Mádl biztosan nem mondta ki annyiszor a „polgár” szót, mint egykor Deutsch Tamás, de megjelenésével és életével mégis sokkal hitelesebben jelenítette meg ezt az értékvilágot. Mádl mindenek előtt művelt és tanult ember volt, aki még mielőtt bármit is csinált volna a közéletben, saját szakmájában érte el a csúcsot. És itt elsősorban nem a professzori címére gondolunk – hiszen Magyarországon kis túlzással valódi teljesítmény nélkül is lehet valakiből professzor –, hanem sokkal inkább nemzetközi elismertségére. A magyar közélet tele van azokkal a tipikus közép-európai értelmiségiekkel, akik hiába hangoztatják lépten-nyomon saját európéerségüket, a világra való kitekintésük mindössze a szomszéd ház faláig terjed. Mádl viszont valóban egy nemzetközi perspektívával rendelkező ember volt, aki ebből fakadóan azt is tudta, hogy a rendszerváltozás utáni időszak legfontosabb politikai célja csakis Magyarország EU-csatlakozása lehet. És igaza is volt.

Egy régivágású úriember

Mádl mentalitásában is tökéletesen példázta a régi jobboldal erényeit: nyugodtsága, visszafogottsága, természetes szerénysége rendkívül szimpatikussá tette őt a magyar politikában. Sokan túl szürkének találták őt és ezt kifogásként fogalmazták meg vele szemben, pedig általában azok a politikusok teszik a legtöbbet a közösségért, akik a munkájukkal vannak elfoglalva, nem azzal, hogy észrevegyük őket. Viselkedése egyszerűen normális volt: egy veszprém megyei sokgyerekes parasztcsalád fiaként szerzett diplomát, és belőle sosem sütött sem a megannyi pályatársára jellemző arrogancia, sem a kádárista proliság, sem a belőlük áradó balkáni szag. Őt valóban egy jó értelemben vett régivágású úriembernek lehetett nevezni.

Számára még léteztek a politikában megkérdőjelezhetetlen értékek és elvek, legyen szó nemzetben való gondolkodásról, jogállamiságról és alkotmányosságról: ha bármi ezekkel szembe ment, az számára nem volt elfogadható. Különösen üdítő visszagondolni erre a mentalitásra mind a szocializmus, mind napjaink jellemző politikai gyakorlatával szemben, mely a cél érdekében mindent feláldozhatónak gondol.

"Az első politikai összetűzését mindjárt az egyetemen, pécsi jogászhallgató korában vállalta, az 50-es évek elején. Szegényparaszti származása miatt nagyon kapacitálták, hogy vegyen részt a kommunista mozgalmi életben. Ettől mereven elzárkózott, ezért osztályellenségnek bélyegezték. Végül Budapesten fejezte be a tanulmányait.

Nyilvánvaló volt, hogy nem követte az ország hivatalos politikai irányát, mégis komoly tudományos karriert futhatott be jogtudósként a rendszerváltás előtt. Rövid ideig volt bírósági fogalmazó is, de 1956-tól elszakadt az ítélkezéstől, és egyetemi tanárként, illetve a tudományos akadémia munkatársaként dolgozott a rendszerváltásig.

Már a 60-as évek elején európai joggal foglalkozott (az EU-t akkor még EGK-nak hívták). Strasbourgban vendéghallgatóként az európai integráció legfontosabb kitalálói, Robert Schuman és Konrad Adenauer előadásait élvezhette.

Az európai integráció elkötelezettje volt. Csak egyszer fordult elő, hogy nem protokolláris alkalommal, kötelező feladatként kért szót a parlamentben: ez 2000. november 30-án történt, amikor a magyar EU-csatlakozásról szóló vita elkezdődött. Felszólalásában a belépés lehetőségének jelentőségét méltatta. 2004-ben elnökként üdvözölhette a magyar EU-tagságot, amire így készítette fel a lakosságot szilveszteri beszédében: „A tagsággal véglegessé válik Magyarország biztonsága, politikai és gazdasági helye Európában.” "

Mádl Ferenc minden politikai álma teljesült (Index)


Siker és sikertelenség

Sajnos nem lehet nem észrevenni, milyen óriási a kontraszt a mostani, „új” jobboldalhoz képest. A kurucos retorika, a nyugat-és multiellenesség, a „Brüsszel nem diktál nekünk” és hasonló frázisok, az intézményekkel szembeni tisztelet hiánya, a politikai szokások és formaságok felrúgása, illetve a jogállam és az alkotmányosság ignorálása nagyon különbözik attól a régi, hagyományos jobboldaltól, amit Mádl és sokan mások képviseltek.

Természetesen nem szabad azt sem elhallgatni, hogy ez a Fidesz előtti jobboldal teljesen világosan csődöt mondott. Kudarcának az egyik oka talán pont a túlzott, olykor életképtelenségbe hajló jólneveltségében és visszafogottságában is keresendő, mely nem tudott megfelelni a modern tömegdemokrácia kihívásainak. De bármennyire is szimbolizálhatná ezt a régi, letűnt jobboldalt Mádl Ferenc, azzal ellentétben ő politikusként is egy sikeres pályát futott be. Egy jó elnöktől búcsúzunk.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása