Véleményvezér

vv

Lázár János nem érti: védőügyvéd minek van?

2011.06.24. I komment I Címkék: jog fidesz korrupcio lazar janos

Ha már a védőtől megszabadulunk, meg lehetne akár a bíróktól is: ők sem mindig a politikusbűnözők rács mögé kerülésén dolgoznak. Nem is értjük: miért vannak egyáltalán még bíróságok? (Fotó: Index)

Lázár János feltette az i-re a pontot. A nemrég parlament elé került igazságszolgáltatást érintő törvények módosításáról szóló javaslat vitája során arról beszélt, hogy a kormányoldal azért akarja kizárni a védőügyvédet az első kihallgatásokról az ún. kiemelt jelentőségű ügyekben, mert a védőügyvédek – megfogalmazása szerint – azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák. Ezzel a mondattal Lázár János beváltotta a törvényjavaslattal kapcsolatos minden félelmünket.

Kapcsolódó írásunk: 120 óra őrzetben, kihallgatás védő nélkül


Mit akarnak ezzel az egésszel?

A törvényjavaslattal foglalkozó korábbi cikkünkben aggodalmunkat fejeztük ki, hogy a tervezett szigorított szabályok vajon miért csak a közélettel kapcsolatos ügyekre terjednek ki. Miért kiemeltebb jelentőségű ügy mondjuk a politikusok megvesztegetése, mint az emberkereskedelem vagy a gyilkosság? Az volt a gyanúnk, hogy a kormány az igencsak döcögősen haladó elszámoltatási ügyeket akarja felgyorsítani ezzel a javaslattal, különösen, mikor láttuk, hogy az új törvényt a folyamatban lévő (!) ügyekre is alkalmazni kell majd.

Lázár János a fenti megszólalásával nyilvánvalóvá tette: igen, pontosan erről van szó, és egyáltalán nem véletlen, hogy a törvényjavaslat kimondottan azokat az ügyeket minősíti kiemelten fontosnak, melyekben tipikusan politikusok lehetnek az elkövetők.

Ezek után senkinek nem lehet illúziója: a Fidesz célja azt biztosítani, hogy bármilyen módon, de jöjjenek végre az eredmények a szocialista politikusok elleni eljárásokban. Bármilyen módon – láthatóan még úgy is, hogy magának az egész eljárásnak az igazságossága és alkotmányossága kérdőjeleződhet meg.

A Fidesz frakcióvezetője hétfőn, az Országgyűlésben elmondott napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott, a javaslat támogatói ahhoz járulnak hozzá, hogy a Kulcsár-ügy, a Tocsik-ügy, a Postabank-ügy ne ismétlődhessen meg. Mint mondta, az elmúlt nyolc évben a szocialista párt olyan büntetőpolitikája érvényesült, amely lassú, enyhe és kivételező volt, az emberekben ezért az az érzés alakult ki, hogy a politikusok szabadon lophatnak, csalhatnak, hazudhatnak; tetteiknek nem lesz büntetőjogi következménye. Kiemelte: az általuk kezdeményezett büntetőeljárási törvénymódosítás a közélet tisztaságát és a büntetőeljárások gyorsítását szolgálja. Lázár János szerint a módosítás annak a próbája, hogy a parlamenti képviselők mernek-e változtatni a jelenlegi szabályokon, vagyis elég bátrak-e, hogy szigorítsanak a magukra vonatkozó büntetőeljárási szabályokon, vagy az előző hatalom cinkosai.

A kormánypárti politikus szerint tapasztalatuk alapján vannak lassabb és gyorsabb bíróságok, és miért ne lehetne a politikusok által elkövetett bűncselekményeket az utóbbiakhoz utalni. Lázár János meggyőződésüknek nevezte, hogy egy büntetőeljárásban fontos szerepe van az első huszonnégy órának a bizonyítékok elrejtése, vagy az egész eljárás megakadályozásának kísérlete szempontjából. Lázár János ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy lesznek olyanok, akik Tocsik Márta, Princz Gábor, vagy Kulcsár Attila mellé állnak. "A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük" - fűzte hozzá.

Lázár szerint a "politikusbűnözők" ellen kell a védő nélküli fogva tartás (hvg.hu/MTI)


Minek az ügyvéd?

Lázár felszólalásának üzeneténél csak a tartalma elképesztőbb. A Véleményvezér nem akar sok időt tölteni azzal, hogy elmagyarázza: a védő intézménye nem valami kommunista vagy liberális csökevény, amitől mielőbb meg kell szabadulni. A védő intézménye egyidős az igazságszolgáltatással a nyugati civilizációban, és nélküle nem beszélhetünk igazságos eljárásról.

Lázár Jánosnak igaza van: a védőügyvéd valóban nem azon dolgozik, hogy a korrupt politikusokat és más bűnözőket bebörtönözzék. Épp ellenkezőleg: azon munkálkodik, hogy az eljárás alá vont személy gyakorolhassa jogait, és a lehető legkedvezőbb legyen számára az eljárás kimenetele. Ez a munkája, ezért fizetik. Ha nem ezt tenné, nem az esküjének és a törvényeknek megfelelően járna el.

Ajánlott írásunk: Fidesz: a mieinknek nem kell adót fizetniük?


...és minek a bíróság?

De ha ezért akarunk a védőügyvédtől – legalább egy időre – megszabadulni, akkor megszabadulhatnánk akár az igazságügyi szakértőktől, sőt a bíróktól is. Hiszen ők sem azon dolgoznak, hogy az úgynevezett „politikusbűnözők” rács mögé kerüljenek. A bíró dolga az, hogy eldöntse, a vádlónak vagy a vádlottnak van-e igaza, a szakértő dolga pedig az, hogy egy szakmai kérdésben objektív véleményt alkosson. És bizony a bírók sokszor a vádlottnak adnak igazat, vagy jelentősen enyhébb ítéletet szabnak ki rá, mint azt az ügyész szeretné, és a szakértők is gyakran borsot törnek a rendőrök és ügyészek orra alá.

Ha tehát elfogadjuk Lázár János érvelését, akkor az igazságszolgáltatás szereplői közül sem a védőre, sem a bíróra, sem pedig az igazságügyi szakértőkre nincs szükség innentől. Elég önmagában a rendőr és az ügyész, hiszen egyedül ők azok, akik direkt módon a „politikusbűnözők” megbüntetéséért dolgoznak. Ezek után nem is értjük: miért vannak egyáltalán még bíróságok?

feedback surveys


Top10

A magyar Országgyűlés elmúlt húsz évében a politikusok szinte egymással versenyezve mondtak abszurd és egészen elképesztő ostobaságokat felszólalásaikban. Abban biztosak vagyunk: ha egy listát állítanánk össze a tíz legabszurdabb parlamenti megnyilatkozásból, Lázár János fenti mondata rajta lenne.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása