Véleményvezér

vv

Félt tőle Gyurcsány, fél tőle Orbán: miért?

2011.09.20. I 0 komment I Címkék: budapest fidesz demszky gyurcsany orban

Egyszerűen félnek: attól, hogy azok az emberek, akik nem értenek egyet a politikájukkal, valamilyen platformon egymásra találhatnak. (Fotó: Index)

A rendőrség a múlt héten közölte, nem veszi tudomásul a D-Day elnevezésű sztrájk- és tüntetéssorozatot, melyet a szakszervezetek szeptember 29-től akartak indítani, a rendőrség szerint ugyanis a demonstrációk (a Clark Ádám téren, a Kossuth téren vagy éppen az Alkotmány utcában) túlságosan akadályoznák a forgalmat Budapesten.

A Véleményvezér szerint ez a döntés sajnos ismét azt mutatja, hogy a hatalom nem csak a gazdaságpolitika terén lépett a gyurcsányi útra.

Ajánlott írásunk: Tanulság: tárgyalni öngyilkosság!


A lakosság az utolsó

Sok rossz dolgot el lehet mondani a Demszky-éra Budapestjéről, de talán a legnagyobb probléma az volt ezzel a két évtizeddel, hogy a helyi lakosok érdeke egy-egy döntésnél általában mindig a legutolsó szempontnak bizonyult. Ha egy kicsit is jobb volt az időjárás, az ember biztos lehetett benne, hogy hétvégén valamilyen rendezvény miatt nem lehet közlekedni vagy pihenni.

Ha valaki elég pénzt lecsengetett, akár egy fél kerületet lezártak neki, hogy ott kedvére reklám- vagy játékfilmet forgathasson. Városi futóverseny, biciklisfelvonulás, Nemzeti Vágta, Red Bull Air Race vagy éppen kirakodóvásár miatt lezárt Lánchíd: a végtelenségig lehetne sorolni, hogy a különféle programok szervezésekor mennyire nem volt soha szempont az, hogy ebben a városban az emberek közlekedni és élni is akarnak.

Éppen ezért nagyon szimpatikus volt, amikor Tarlós István a tavalyi kampányban kiállt amellett, hogy minden esetben a budapesti lakosok érdekét kell elsősorban szem előtt tartani. Egy-másfél év elteltével azonban megállapítható, hogy a korábbi határozott kiállásból nem sok maradt.

…de ha tüntetés van, az első!

A fenti szabály (a lakosság az utolsó) alól természetesen csak az ellenzéki, illetve a kormánnyal kritikus rendezvények jelentettek kivételt. Ilyenkor hirtelen a budapestiek érdeke lett az első: előkerültek a traktorral behajtani tilos táblák vagy éppen a kordonok, és az egész ország megismerhette a „forgalom aránytalan korlátozása” kifejezését. És bizonyára a „terrorveszély” miatt elmaradt Fidesz-nagygyűlés esetére is többen emlékeznek.

Most úgy tűnik, itt is minden ugyanúgy folytatódik. A Véleményvezér úgy látja, a kormány egyszerűen fél. Fél attól, hogy azok az emberek, akik nem értenek egyet a politikájukkal, valamilyen platformon egymásra találhatnak. Miközben a parlamenti ellenzék szétforgácsolódott, a média jó része pedig több-kevesebb kormánypárti befolyás alatt működik, az még mindig teljesen kiszámíthatatlan számukra, hogy a köztereken mi történhet. Mivel a kormány megszorításai rengeteg embert érintenek, nem lehet felmérni, hogy egy nagyobb szabású tüntetéssorozat hová fejlődhet: ezért gondolják, hogy tanácsosabb azt csírájában elfojtani.

polls & surveys


Változott bármi is?

Kijelenthető, hogy miként a gazdaságpolitikában, a valóságban itt sem sok minden változott. Ha egy rendezvény jó kis bevételi lehetőséget jelent, manapság is hajlandóak a fél várost lezárni, mint Demszky idején. Ám láthatóan fél ez a kormány is, fél minden olyan helyzettől, amit nem tud teljesen kontrollálni. Így aztán ha valaki a kormány politikája ellen akar tüntetni, a szocialisták régi jó hagyománya szerint ez a kormány is ugyanúgy megpróbálja azt megakadályozni.

Frissítés: "Az október 1-jén a Kossuth téren és az Alkotmány utcában, valamint a Kossuth tér és a Clark Ádám tér útvonalon megtartandó demonstráció esetében a bíróság a rendőrség tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.

A bíróság álláspontja szerint a határozatban felsorakoztatott bizonyítékok, indokok nem támasztották alá, hogy a bejelentett rendezvény megtartása esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, továbbá, hogy a rendezvény megtartása az Országgyűlés zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné – áll a közleményben."
 

Egy szakszervezeti tüntetést betiltottak (Index/MTI)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása