Véleményvezér

vv

Választójog: ha szavazni akarsz, regisztráld magad előre!

2011.10.11. I 0 komment I Címkék: jog tarsadalom demokracia valasztasi torveny

Az előzetes regisztráció intézményével legalább azokat a szavazókat ki lehetne szűrni, akik megnyerésére a pártok teljesen felelőtlen ígéreteket tesznek, nem egyszer komolyan eladósítva emiatt az országot. (Fotó: oroscafe.hu)

Bár a Fidesz most nyilvánosságra került új választójogi javaslata egyértelműen nem beszél róla, annak alapján mégis lehetővé válhat, hogy valamifajta előzetes regisztrációhoz kössék a választójog gyakorlását.

Természetesen az ügyeletes demokráciaféltők kongatni fogják a vészharangot, a Véleményvezér mégis arra bátorítja a kormányt, hogy tegye meg ezt a lépést.

Olvasd el ezt is: Mi a baj a Fidesz új választási rendszerével?


Tömegdemokrácia: veszélyes játék

Számtalan előnye mellett a tömegdemokrácia egy rendkívül veszélyes találmány, ahogyan azt a demokratikus választásokon jogszerűen hatalomra jutott borzalmas vezetők, gyakorló elmebetegek, sőt diktátorok példája is mutatja. Olyan ugyanis a valóságban nem létezik, hogy az emberek többsége alapos közéleti tudással felvértezve, az összes választási programot megfontolva és több éves politikai teljesítményt értékelve hozzon ésszerű döntést.

Kutatások rendre kimutatják, hogy a felületes benyomásoknak és pillanatnyi hangulatoknak milyen óriási szerepük van még a megfontolt szavazók esetében is. Nem is beszélve a politikailag nem aktív polgárokról, akiknél sokszor szinte csak ezek a faktorok döntenek. A választópolgárok egy tetemes része ugyanis még egy héttel a választás előtt sem tudja, hogy fog-e egyáltalán voksolni. A politikusok ezért imádkoznak a választások közeledtével, hogy majd azon a vasárnap essen vagy ne essen az eső – attól függően, hogy az alacsony vagy a magas részvétel kedvez-e pártjuknak.

Igen, a tömegdemokrácia az az intézmény, ahol a vasárnapi rossz időjárás súlyos százalékokat tud változtatni a részvételen, így az eső vagy a napsütés akár azt is eldöntheti, hogy ki vezessen egy országot négy évig.



De miért veszélyes?

Egy ország jövőjéről ugyanis nem csupán a rendszeresen választó, tudatos szavazók dönthetnek. Hanem azok is, akiknek a szavazata nagyjából azon múlik, hogy milyen volt az aznapi ebéd vagy hogy szombaton hány gólt rúgott a csapatuk. 

Magyarországon pedig nem egyszer megtörtént már, hogy tömegével lehetett nincstelen embereket olcsó ígéretekkel, ezer forinttal vagy egy tál levessel szavazásra bírni. Ne legyünk naivak: jellemzően nem azok hezitálnak az utolsó pillanatig, akik annyira igényesek és szofisztikáltak, hogy nem találnak maguknak megfelelő politikai programot. Sokkal inkább azokról beszélünk, akik azt sem tudják, mi történik az országban – de nem is nagyon érdekli őket.

Hogy mi a veszélye ennek? Pontosan az, amit hazánkban is láthattunk: hogy a politikusok tudnak és fognak is akkora blődséget mondani, illetve képesek olyan módszereket alkalmazni, amelyekkel ezeket az embereket az utolsó pillanatban mégis el lehet vinni voksolni.

survey service


Mit lehet tenni?

Ám az ilyen esetekre is fel lehetne készülni. Azzal például, hogy – hasonlóan az Egyesült Államokhoz – előzetes regisztrációhoz kötjük a szavazási lehetőséget: vagyis, hogy a választópolgárnak a szavazást megelőzően pár hónappal tulajdonképpen nyilatkoznia kelljen arról, hogy gyakorolni kívánja szavazójogát. Természetesen ez sem egy tökéletes megoldás, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy az előzetes regisztráció intézményével legalább azokat a szavazókat ki lehetne szűrni, akik megnyerésére a pártok teljesen felelőtlen ígérgetési kampányba szoktak kezdeni, nem egyszer komolyan eladósítva emiatt az országot.

Az előzetes regisztráció egy ésszerű vonalat húz a közélet iránt érdeklődő, politikailag legalább minimálisan aktív és tájékozott, illetve a közélet iránt teljes mértékben közömbös, de annál könnyebben manipulálható emberek közé. Ha nem akarjuk, hogy a vasárnapi eső döntse el a választások eredményét, vagy azt, hogy a politikusok kétségbeesésükben teljesen abszurd kampányígéretekkel (ígéretkampányokkal) álljanak elő, akkor érdemes megfontolni ennek az elképzelésnek a támogatását.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása