Véleményvezér

vv

Orbán Viktor álma: 2014-re a legjobbak leszünk Európában?

2011.10.12. I 0 komment I Címkék: eu munkahely orban allam gazdasagi novekedes

A miniszterelnök tényleg úgy hiszi, hogy 2014-re hazánkat alacsony adók, egyszerű adórendszer és lényegesen leegyszerűsített bürokratikus környezet fogja jellemezni. Mindez azonban illúzió. (Fotó: Index)

Tegnap a miniszterelnök ismét megerősítette, hogy 2014-re Magyarországon Európa „leginkább versenyképesebb gazdasági környezetét” akarja megteremteni. Az a gyanúnk, Orbán Viktor tényleg el is hiszi ezt. És attól félünk, ez egyben azt is jelenti, hogy nincs teljesen tisztában azzal, amit mond.

Ajánlott írásunk: Miért szúrja el a Fidesz a gazdaságpolitikát?


Három, azaz két üzenet

Orbán Viktor a 2010-es választások óta nagyon tudatosan és szisztematikusan próbálja meghatározni, hogy mik legyenek azok a tényezők, melyek mentén 2014-ben kormánya teljesítménye megmérettetik majd. Ezt végső soron persze nem ő fogja eldönteni, de kellően tudatos kommunikációval igenis befolyásolhatja az elvárásokat, vagyis azt, hogy mit is fognak majd rajta és kormányán számonkérni a választók.

Ha sejtéseink nem csalnak, alapvetően két gazdasági célt sulykol rendületlenül a kormányfő: azt, hogy az államadósság számottevően csökkenni fog, illetve, hogy hazánk gazdasága elképesztően versenyképes lesz. Volt még egy harmadik gazdasági üzenet is, az egymillió új munkahelyé, amely azonban az utóbbi időben szépen-lassan háttérbe szorult – nyilván azért, mert a miniszterelnök is felismerte, hogy reménytelenül távol vagyunk ezen célkitűzés időarányos teljesítésétől.

A másik két tényező esetében viszont azok változatlan hangoztatása azt jelenti, hogy Orbán Viktor hite töretlen abban, hogy ezek a célok teljesíthetőek.

Mit jelent az, hogy a legversenyképesebb?

Ami a legversenyképesebb európai gazdaság vízióját illeti, ennek megvan az a szépsége, hogy igazából lehetetlen mérni. Ugyanakkor az is igaz, hogy van néhány olyan általánosan elfogadott tényező, ami alapján az országok ezzel kapcsolatos teljesítményét meg szokás ítélni. Ezek közé tartozik a kormány által egyébként szintén sokat hangoztatott alacsony adókkal operáló egyszerű adórendszer, illetve a vállalkozások bürokratikus terheinek alacsony szintje.

Akadnak persze a fentieknél lényegesen alaposabb és pontosabb mérőszámai is annak, hogy egy gazdaság mennyire versenyképes (pl. egy ország globális exportból való részesedése), ám a politikai kommunikáció szempontjából az előbbiek tűnnek a legfontosabbnak. Orbán Viktor tehát hisz abban, hogy 2014-re Magyarországot alacsony adók, rendkívül egyszerű adórendszer és lényegesen leegyszerűsített bürokratikus környezet fogja jellemezni.

web polls

Miért illúzió?

És ez az, ami a Véleményvezért egy kicsit meg is ijeszti: tényleg úgy látszik, a kormányfő elhiszi, hogy mindez két év alatt megvalósítható. Pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy 16%-os jövedelemadó ide vagy oda, a vállalkozások átlagos adóterhe, és ezzel az adóelkerülés szintje nem csökkent lényegesen; hogy az áfa 27%-os szintjével világcsúcstartók leszünk; hogy az adórendszer egyszerűsítése eddig azt jelentette, hogy az adófajták száma az elmúlt másfél évben 52-ről 55-re nőtt; és hogy a bürokratikus terhek csökkenéséből egyelőre semmi nem látszik, sőt a kormány legutóbbi javaslatai a minimálbér-emelés vállalkozói költségeinek kompzenzációja kapcsán teljes adminisztrációs káoszt vetítenek előre.

Vagy arról van szó tehát, hogy a kormányfő nem vesz tudomást arról, hogy az elmúlt másfél évben, ha közeledtünk is a szóban forgó célokhoz, ugyanannyit rögtön távolodtunk is; vagy arról, hogy a miniszterelnök az eddigi sikertelenséggel tisztában van, ám hisz abban, hogy a mostani szintről valamiféle nagy ugrással pár év alatt megvalósítható lesz az ország rendkívül versenyképessé tétele. (Nem gondoljuk, hogy bárki szó szerint venné, hogy elsők leszünk – ez nyilván csak egy hangzatos szlogen, de annyit mindenképpen jelent ez az aspiráció, hogy bekerülnénk a kontinens elitjébe.) Megítélésünk szerint a kormányfőnek is tisztában kell lennie az eddigi eredménytelenséggel, vagyis valószínűbb, hogy a „nagy ugrás” gyors megvalósíthatóságában hisz.

Mit nem ért meg a miniszterelnök?

Ez pedig ismét megerősíti a Véleményvezér egyik régi aggodalmát: Orbán Viktor szemmel láthatóan nem méri fel, hogy mit is jelent nagy, átfogó és komplex rendszereket átalakítani. Szerintünk azt gondolja, hogy az átalakítás csupán a törvények megváltoztatásából áll, és nem értékeli eléggé azt, hogy ennél mennyivel több kell ahhoz, hogy a törvényalkotói szándék meg is valósuljon.

Pedig szerencsés lenne szem előtt tartani, hogy a szándékolatlan következmények az elmúlt húsz év összes jelentős állami átalakítási kísérletét zátonyra futtatták.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása