Véleményvezér

vv

Összetörve: így még nem láttuk Orbán Viktort!

2011.12.12. I 0 komment I Címkék: fidesz eu euro orban gazdasagi valsag

Korábban sem tűnt a gazdasági folyamatok nagy értőjének, de a mostani rácsodálkozással leginkább egy beosztottai által megvezetett és erre most ráeszmélő kormányfő benyomását kelti. (Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Orbán Viktor mint kormányfő példa nélküli vezetői válságba került. Az elmúlt pár napban egymást követték a korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott tekintélyét teljesen aláásó események. Ha a most kialakulóban lévő vezetői válságból ki is tud jönni, már bizonyosan nem lesz az, aki régen volt: a magyar politika egyetlen valódi nagyágyúja.

Ajánlott írásunk: Fellegi megy - de változik bármi is?


Nem tartja már a kezében

Csütörtökön a miniszterelnök távollétében lemondott Fellegi Tamás, a kormány egyik erős embere. Orbán Viktor pénteken azt nyilatkozta, hogy a lemondásról ő nem tud, és vasárnap leadott interjújában is arról beszélt, hogy Fellegi valamilyen formában mindenképpen a kormány tagja marad. Ebből nehéz lenne nem arra következtetnünk, hogy a csütörtöki bejelentést a nemzeti fejlesztési miniszter direkt úgy időzítette, hogy főnöke ne tudjon arra azonnal reagálni. Ha úgy tetszik, bizonyos értelemben kész helyzet elé akarta őt állítani. Mondanunk sem kell, hogy ilyesmi az elmúlt 16 hónapban elképzelhetetlen lett volna.

Ezt követte a pénteki „nem, talán, igen, talán” bohózatba illő története. Nem tudhatjuk, pontosan mi is történt a hajnali brüsszeli találkozón, de minden jel arra mutat, hogy a magyar miniszterelnök vagy nem tudta magát érthetően és világosan kifejezni a többi kormányfő előtt, vagy igenis jól tudta, ám a baklövését felmérve néhány óra múlva már korrigálni próbált. Ez az epizód látványosan aláássa az ereje és hatalma teljében lévő, az európai vezetőkkel szemben bátran és határozottan fellépő magyar vezető képét, amit Orbán Viktor az elmúlt másfél évben intenzíven építgetett.

Nem érti a gazdaságot

Majd jött a péntek esti nagy bejelentés, miszerint a költségvetést úgy, ahogy van, át kell írni. Hivatalosan persze a romló külgazdasági környezet miatt – amiről ezek szerint a miniszterelnök csak a brüsszeli találkozón értesült. Persze nyilván arról van szó, hogy Orbán Viktor most jutott el arra a pontra, hogy az utolsó reménysugarát sem látja már annak, hogy az egyébként nyilvánvalóan elhibázott 2012-es költségvetési tervezet tartható legyen.

Már 2010-ben is nehezen volt védhető, hogy miért nem sikerült időben elfogadni a költségvetést, és miért csak az idei év februárjára állt össze az ezévi terv. Az azonban már egyértelműen dilettantizmust sugall, hogy a 2012-es költségvetéssel ez most megismétlődni látszik. Nem gondoltuk volna, hogy valaha ilyet fogunk írni, de ennél még Veres János is többet tudott.

Orbán Viktor korábban sem tűnt a gazdasági folyamatok nagy értőjének, de ezzel a mostani megkésett rácsodálkozással leginkább egy beosztottai által megvezetett és erre nagy nehezen ráeszmélő kormányfő benyomását kelti. És hogy ez a kép teljes legyen: a kormány már azt is elismerte, hogy az IMF-hez mégsem „biztosításért” fordulunk, hanem 10-15 milliárd eurónyi hitelért.

customer survey


Még fel lehet állni

Második kormányfői ciklusában a miniszterelnök arra törekedett, hogy egy megkérdőjelezhetetlen hatalmú, az ország számára meghatározó jelentőségű kérdéseket egészében látó, és a külfölddel szemben nehézsúlyú vitapartnerként fellépni képes vezetőként jelenjen meg a közvélemény előtt. Bár ezen a képen már nagyon régóta sok a repedés, a múlt héten az mindenki által jól láthatóan összetört. A kormányfőnek a szavazók számára oly fontos gazdasági kérdésekben szinte semmi hitelessége nem maradt, és vezetői tekintélye már saját kormányán belül is csorbulni látszik.

Olvasd el ezt is: Orbán Viktor és a Wunderwaffe

De ami számára minden bizonnyal a legfontosabb: az a bizonyos hajnali fiaskó Brüsszelben igencsak megtépázta az európai kormányfőkkel egy ligában játszani kívánó, a „lassú Európát” lenéző, sőt különutasságával rendre kérkedő magyar vezető reputációját. Mint mindenből, ebből is fel lehet állni. De ehhez tettek és főleg siker kellene, nem pedig még két interjú és még három beszéd.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása