Véleményvezér

vv

Szegény Matolcsy, szegény Schmitt!

2012.01.20. I 6 komment I Címkék: fidesz schmitt orban matolcsy

schmittmatolcsy.jpgOrbán Viktor kinevezettjei a tisztes, önként történő elvonulás lehetőségét sem kapják meg, kötelező végigharcolniuk a nekik kijelölt küzdelmeket. Még akkor is, ha a végére ezzel a maradék tekintélyük is teljesen megsemmisül. (Fotó: MTI)

A hvg.hu és az Index legújabb tényfeltárása látszólag tarthatatlanná teszi Schmitt Pál helyzetét. Valójában azonban nem az ő, hanem a kormányfő feje fájhat igazán. Ezzel párhuzamosan Matolcsy György minisztériumának legutóbbi közleménye azt mutatja, hogy a nemzetgazdasági miniszter kezdi teljesen elveszíteni a lába alól a talajt. Azonban emiatt sem neki, hanem elsősorban Orbán Viktornak lesznek nehézségei.

Ajánlott írásunk: Orbán gyengül, Járai és Matolcsy egymásnak ment


Schmittnek és Matolcsynak pontosan annyi aggódnivalójuk van, mint fél vagy egy éve. Pozíciójuk és befolyásuk nem önmagukból, teljesítményükből vagy tekintélyükből fakad, hanem csak és kizárólag a miniszterelnök döntéséből – ami viszont elég nyilvánvalóan független volt az illetők közvéleménybeli megítélésétől. Ezért aztán még személyes hitelességük teljes ledarálódása sem kell, hogy közvetlen hatással legyen a pozíciójukra. Orbán Viktoréra viszont annál inkább.

Matolcsy szétesett, de marad

Matolcsy György nem tegnap és nem tegnapelőtt veszítette el szakmai hitelességét, hanem az unortodox gazdaságpolitika első fél évében. (Bizonyára vannak olyanok is, akik ezt még korábbra datálják). A Véleményvezér például már az IMF-blamázs nyara óta kívánatosnak tartaná a távozását. Ám jöhetett bármennyire fals növekedési előrejelzés vagy rosszul összerakott költségvetés, Matolcsy mégis miniszter maradhatott.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Ezekhez képest szinte semmiségnek számít, hogy az elmúlt napokban a kritikák hatására teljesen elveszítette a fejét: előbb Járai Zsigmondnak, majd tegnap Kopits Györgynek szentelt külön sajtóközleményt, igencsak meghökkentő, egy miniszterhez méltatlan tartalommal és stílusban. De hiába vált Matolcsy György szinte minden közgazdász céltáblájává és hiába tette magát személyeskedéseivel meglehetősen komolytalanná, a sorsáról csakis Orbán Viktor dönthet.

Ki Kopits György és miért?

Kopits György öt évig volt a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, akkor, amikor elkövették a legsúlyosabb hibát, a devizahitelezés elengedését. Az, hogy ez mekkora terhet jelent a magyar családoknak, vállalkozásoknak ma már mindenki tudja.

Kopits Györgyöt továbbá személyes felelősség terheli a 2010-es költségvetés meghamisításában, melyet mint a Költségvetési Tanács elnöke úgy hagyott jóvá, hogy az abban szereplő 3,8%-os hiánnyal szemben ténylegesen 7 % felett alakult volna az államháztartási hiány, ha azt az Orbán kormány erélyes intézkedésekkel nem csökkentette volna.

Ezért úgy gondoljuk, hogy egy hiteltelen ember ne beszéljen hitelességről.

Visszautasítjuk továbbá a Naszvadi György államtitkár elleni méltatlan támadást. Naszvadi György és munkatársai kitűnő szakmai munkát végeztek a 2010-es költségvetés konszolidációjában. A 2011-es költségvetés pedig technikai többlet nélkül is 3% alatti hiányt mutat. A 2012-re elfogadott költségvetési hiány pedig az Európai Bizottság által visszaigazoltak szerint is 3% alatti lesz.

Értjük, hogy Kopits György sértődött ember és nagyon szeretne újból a Költségvetési Tanács elnöke lenni, de most, hogy egy kitűnő és hiteles szakember vezeti a Költségvetési Tanácsot, rá már nincs szükség.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Forrás: kormány.hu


Schmitt Pálnak vége, és mégsem

Schmitt Pál helyzete kísértetiesen hasonló. Az elődeihez képest már induláskor is összehasonlíthatatlanul kisebb tekintéllyel rendelkező államfő a megválasztása óta szinte minden héten rombolta valamivel hivatala tekintélyét, helyesírási hibákkal, kínosan értelmetlen szófordulatokkal, de leginkább a már ránézésre is alkotmányellenes törvények aláírásával. A plágiumügy pedig már önmagában is rendkívül kínos volt, ám a határozott tagadást követő újabb lebukás után Schmitt Pál helyzete teljesen lehetetlen.

Mindez azonban nem sokat számít. Mert ahogy Schmitt Pál érdemtelensége korábban sem akadályozta meg Orbán Viktort abban, hogy őt elnökké tegye, úgy valószínűleg az érdemtelenség újabb világos bizonyítékai sem fogják megváltoztatni ezt a döntést.

Nemcsak a bolgár sportkutató, Nikolaj Georgiev 1987-es munkájából vett át jelentős részeket Schmitt Pál a kisdoktori disszertációjában, hanem egy német sportszociológus, Klaus Heinemann egyik tanulmányából is oldalakat fordított le és illesztett be az 1992-es értekezésébe. 

(...) [A] kilencoldalas Heinemann-tanulmány Schmitt által felhasznált 8 oldalas része az államfő dolgozatában összesen 17 oldalt tesz ki. Schmitt szövege mondatról mondatra, bekezdésről bekezdésre azonos Heinemann tanulmányának 312–319. oldalig terjedő részével. A gondolatmenet, a hivatkozások, a következtetések szóról szóra megegyeznek.


Nem mondott igazat Magyarország elnöke (hvg.hu)


Orbán Viktorra hullik vissza

Viszont azzal, hogy minden a kormányfő akaratától függ, egyúttal minden kudarc is az ő kudarcává válik. Mert Schmitt Pál nyílt színi morális megsemmisülése és Matolcsy György vagdalkozásai valójában a miniszterelnök tehetetlenségét illusztrálják. Orbán Viktor merev, „Soha egyetlen csatát sem veszíthetek el!"-attitűdje ugyanis teljesen lehetetlenné teszi a taktikus vagy szükségszerű visszavonulásokat. Ezért aztán Matolcsy még mindig marad, csakúgy, mint Schmitt.

Így viszont hónapról hónapra rombolódik a kormányfői presztízs és kopik a népszerűség: ez pedig a miniszterelnök hosszabb távú céljainak megvalósulását is alá fogja ásni.

Olvasd el ezt is: Az EU megmutatja, hol van Magyarország helye


Mindenki veszít

De ezzel a felállással Matolcsy és Schmitt is csak veszítenek. Ugyanis Orbán Viktor „kinevezettjei", legyen szó miniszterről vagy államfőről, a tisztes, önként történő elvonulás lehetőségét sem kapják meg. Ahogyan korábban Fellegi Tamásnak, nekik is kötelező lesz majd végigharcolniuk a kormányfő által politikai megfontolásokból nekik kijelölt küzdelmeket. Még akkor is, ha a végére ezzel a maradék tekintélyük is teljesen megsemmisül.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyLevin 2012.01.20. 10:31:38

Nem csak Orbánról van szó. Arról is, hogyan erodálódik morálisan - egyre visszafordíthatatlanabbul - a hazai jobboldal szellemi hátországa. Hajlamos vagyok egyetérteni azzal, hogy nagyon rosszul döntött a liberális értelmiség, amikor az utolsó előtti pillanatig nem állt ki Gyurcsány mögül. Megtévesztette őket, hogy egy tömegpárt élén álló energikus, "karizmatikus" vezetőtől hallották visszhangozni saját - addig, tudtukkal, rétegpártinak számító - "reformelképzeléseiket". Féltek, persze, Orbán visszatérésétől is, az "egyedüli ellenfélről" (Luke Skywalker, Harry Potter, fényvitéz) szóló mítosz is bénította kritikai késztetéseiket. Ekkoriban a jobboldalról mást sem lehetett hallani, mint hogy elvesztették minden hitelüket, még Orbán is, akinek ez a téma valamiért kiemelten fontos, erre a gondolatra építette az elitváltást szorgalmazó kötcsei beszédet. Most mindez gyorsított ütemben zajlik le a hajdani reklamálók térfelén, akik úgy érezhették, kivívták végre - húsz év után - az erkölcsi és intellektuális fölényt, megverték az utált liberális értelmiséget, akik folyton (egyébként gyakran tényleg bántóan és igazságtalanul) lesajnálták őket. Tegnap olvastam a Heti Válaszban (egy elég jó Nick Thorpe-interjú mellett) Borókai Gábor cikkét, amelyben tényleg képes megvédeni még Schmitt Pált is. Azt mondja, hogy amíg a tudomány emberei nem ítélnek, addig mi, illetéktelenek nem tudhatjuk, sok-e 215-ből 180 oldalt szimplán másolni (a "német szálról" még nem tudhatott). Ennek a meglehetősen egyszerű kérdésnek az eldöntéséhez most hirtelen a nyilván minden ideológiai és pártkötődésen, intézményes beágyazottságon felül álló, a politika közegén túli, éteri tudomány ítélete kell, Borókainak, aki csak szimpla újságíró, nincs egyelőre véleménye. Továbbá Schmitt megadta az irodalomjegyzékben, honnan másolta dolgozata -akkori tudásunk szerint - bő 80%-át, tehát semmi gond, nem is lopott, ennyi véleményt megkockáztat a szerző saját kútfőből is. (A "törzsadatok" mindenhol hozzáférhetőek, Schmitt épp Georgijev munkájából másolta ki őket). Annyi mindent lehetett volna csinálnia egy amúgy tényleg mértékadó lapnak, végső soron még hallgatni is sokkal jobb lett volna. Oroján Sándor Heves megyei képviselő szerint ez a kis lopás igazán nem vet árnyékot Schmitt példás jellemére. Ezek után nem csoda, hogy nem mondott le a közpénzek megvonásával fenyegetőző Balázs József, a közvagyont bizonyítottan felettébb lazán kezelő, saját közpénzhez jutásával kapcsolatban bizonyítottan hazudozó, lebukásakor másokat vádoló Papcsák Ferenc, a szóra sem érdemes Meggyes Tamás stb. A közfunkciókat nem viselő Bakács Tibor szánalmas szalámilopásáról azonban majd minden jobbos sajtótermék a kérlelhetetlen moralista hangján szólt, az nem volt apróság a nemzet sorsát meghatározó ügyekhez képest.
Minden és mindenki belefér és mindehhez még a jó erkölcsre is mernek hivatkozni lépten-nyomon. A párt céljai ugyanis mindent igazolnak. Mindent a világon. Sőt, minél jobban támad valakit az ellenség, annál biztosabb a pozíciója. Vagyis annál inkább, minél támadhatóbb, minél alkalmatlanabb. Ez a szervezeti kultúra és szellemi bázisa az, ami élteti Orbánt és csak azért volt megteremthető, mert volt közege. Nem az a fontos, marad-e Schmitt vagy kerül a helyére egy másik bábu, hanem az, hogy ez, a nyilvános beszéd prostituálódása, amely, persze, nem kizárólag a jobboldal bűne, mérséklődjön valamelyest, váljon elviselhető mértékűvé.
Vári György, Magyar Narancs

smalladam 2012.01.20. 11:25:57

A magyar történelemben soha nem volt még olyan rendszer, amelyik sokáig bírta volna úgy, hogy kitalál egy alternatív valóságot, és abból akkor sem hajlandó egy centit sem engedni, miközben már nemcsak a lóláb, hanem az egész ló kilóg.

Nem tudom, hogy Orbán mire számít még ezekkel az emberekkel kapcsolatban, a "nagy terv" elméletben, hogy egyszer csak majd összeáll az egész valamivé, már nem igazán lehet hinni.

Egyébként nekem is Borókai tegnapi cikke jutott eszembe elsőnek erről a szövegről, ami számomra azt mutatja, hogy nem csak a kormánytagoknak, de senkinek nincs leszállás erről az elmebaj-ringlisről, és akkor is muszáj önként(?) kiállni, és kimondani, leírni tényszerűen nyilvánvaló ostobaságokat, mikor már csak a legelvakultabbak hiszik el azokat.

Nem tudom, hogy ez az egész hova fog kifutni, de ha visszakanyarodunk az eddigi hasonló magyar történelmi példákhoz, akkor garantáltan egy csúfos bukás lesz a vége, ami magával rántja ezeket a figurákat.

akos.szalai 2012.01.20. 16:52:17

Ezt most nem értem. A "hazai jobboldal szellemi hátországa" morálisan erodálódik?
Én érzem rosszul, és nem az az elmúlt időszak egyik legfontosabb közéleti folyamat, hogy a jobboldaliként számon tartott értelmiségiek fordulnak szembe az aktuális politikával? (Csak közgazdászok közül: Bod, Mellár, Heim, Járai)
Nem emelt szót sok (igaz a Sólyom Lászlóhoz erősen kötődő) jobboldali jogász egy éve az alkotmányozás szükségessége és módszere, az AB jogainak korlátozása, az (akkor még csak) Alkotmány-koncepció ellen?
Nem egyértelmű az "atlantista jobboldal" - akár az államapparátusból is kihallatszó - ellenvéleménye a "keleti szél" politikája ellen?
Nem szólítják fel jobboldali "véleményvezérek" Schmitt Pált lemondásra?
...
Vagy ők már nem a "hazai jobboldal szellemi hátországa" (mert oda már csak a Schmitt Pált, Matolcsy Györgyöt, a "keleti szél politikáját, stb. egyformán, a kormányt mindenben támogatók tartoznak)? Vagy ezek a lépések nem elégségesek a morális integritás megtartásához, hiszen nem hatórolódnak el eléggé?
Vagy az a baj, hogy ugyanezek az emberek más ügyekben képesek támogatni is a kormányt? Persze, hiszen azért vannak egy jobboldali ember számára támogatható lépései is. Még, ha szerintem - jobboldaliként, sőt horribile dictu katolikusként... - nem is sok.
Segítsetek, mert én a morális erodálódásomat el akarom kerülni!

Brückner Gergő 2012.01.21. 00:38:54

A sztori egyre tarthatatlanabb, de valahogy nem vagyunk a lemondások országa.

Nem tudom emlékeztek-e, 8 éve az athéni olimpiára. Nehézatlétáink és súlyemelőink sorozatos doppingügyeire. Közben volt egy nyilatkozat: "ha még egy doppingbotrány lesz, lemondok". Schmitt Pál MOB-elnök nyilatkozta. Lett még, nem mondott le.

De azért, hogy két irányba osszam a sallert és a kokit, a kommentekben idézett Borókai-szöveg egy megállapításával egyet kell értenem. Kicsit az is megmosolyogtató, ahogy Medgyessy Péter kémügye nem volt elég a távozáshoz. Avagy utódja legendás, kormányzást mímelő beszéde sem ért meg egy lemondást.

Ettől persze, ha az MSZP talán kevésbé, mi kérhetünk hitelesebb személyt Magyarország elnökének.

NagyLevin 2012.01.21. 18:12:46

Válasz Szalai Ákosnak: Először is elnézést kérek, hogy csak most reagálok. Tényleg nem fogalmaztam elég pontosan, a közgazdász és részben a jogász szakértelmiség valamelyest kivétel. Szakpolitikai kérdésekben Heim, Járai, Mellár stb. valóban szembefordultak a kormánnyal, illetve a Matolcsy-tárcával és ez akkor is bátor és tisztességes dolog, ha bírálatukat szigorúan szakpolitikai keretek közt tartották, és Heim külön is hangsúlyozta politikai lojalitását a jobb kéz gazdájához, aki szerinte nem tudhatja, mit tesz jobb és mit balkezével. Járai pedig a legutóbbi időkig kimondottan a kurzus kádere volt, emlékezhetünk akár a "lex-Járai" kísérletére is, vagyis politikai kritikát számtalan, szerintem elfogadhatatlan dologgal szemben nem gyakorolt. Így is respektust érdemel, nem vitatom, kiállásuk, különösen annak fényében, hogy a kizárólag tudományos szempontokra tekintő szakemberek sorban utasítják vissza a részvételt a hírek szerint a SOTE tervezett vizsgálatában, egy olyan országban, ahol, mint azt a legkiválóbb jobboldali portálok is sűrűn elmondják, senkinek semmi oka a félelemre. Nyilván a vezető tudósok a népesség legkiszolgáltatottabb rétegeihez tartoznak, azért képeznek kivételt. (Egyébként valóban nem kéne ennyire félni, szomorú, mennyire számíthat itt mindenfajta fenyegetőző hatalom, nem csak ez, a jól kondicionált gyávaságra.) Mellár esete valóban más: le a kalappal előtte. Arra, hogy mennyire érzi kiállása mögött a jobboldali értelmiséget, világos választ ad mai Népszabadság-publicisztikája: nem csak, mondjuk, a Professzorok Batthyány Körének piszkálása, de már az ajánlás is: "Konzervatív barátaimnak, akik még maradtak". Nem én mondtam. Pokornit is becsültem, amiért a rémes oktatási törvények ellen szavazott, de nem értem, hogy a nagyon is hasonló szellemű törvények sokaságát miért nem utasította el, a hajléktalanokkal kapcsolatos, pőre gonoszságot tükröző törvényi változtatások megítéléséhez nem kell különösebb szakértelem. (Ezekre Bús Balázs nyomott nemet, mert ez az ő szakterületét érintette - konzultálhatnának néha.) A jogász értelmiség Sólyomhoz közel álló részével kapcsolatban ismét pontatlan voltam: jobboldali helyett Fidesszel szimpatizáló, a Fidesz szellemi holdudvarához tartozó értelmiséget kellett volna írnom. Sólyom korántsem egyértelmű, hogy ide tartozna. Az ő jellemét, tartását természetesen nem kívántam kétségbe vonni, ellenkezőleg: áhítatos tisztelője vagyok és többnyire nem értettem egyet a baloldali sajtóban hivatali ideje alatt megjelent bírálatokkal. Azzal, hogy Medgyessynek is és Gyurcsánynak is le kellett volna mondania, egyetértek.

akos.szalai 2012.01.22. 11:18:55

@NagyLevin:
Kösz. Így már majdnem teljesen egyetértünk.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása