Véleményvezér

vv

Eljött a Jobbik ideje, gondban a Fidesz

2012.01.24. I 6 komment I Címkék: fidesz eu jobbik imf orban szelsojobb

jobbik2.jpgHa a Jobbikban megvan a politikai akarat és persze a tehetség ahhoz, hogy keményen a Fideszre olvassa a nyugat- és kapitalizmusellenesség feladását, akár százezrekkel is gazdagodhat a szavazóbázisa. (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A szombati tömegtüntetés tisztán megmutatta, hogy a kormánypárti szavazóbázis egy meglehetősen nagy részében milyen mélyen él a nyugat- és kapitalizmusellenesség. A Fidesz vezetése talán nem is mérte fel, hogy a „nyugati pénzvilággal" és az Unióval történő kiegyezés ezért óriási esélyhez juttatja a Jobbikot.

Ajánlott írásunk: Az EU megmutatja Orbánnak, hol a helyünk


Nagyobb és radikálisabb, mint gondoltuk

Megdöbbentő volt látni a szombati „békemeneten", hogy az a hatalmas tömeg, mely a mérsékelt jobboldali Európai Néppárthoz tartozó Fideszt támogatja, hogyan visszhangozta azokat a szlogeneket, melyeket Nyugat-Európában egyértelműen radikális jobboldalinak neveznének. A tüntetők egy jó része és a tüntetés szervezői szinte vallásos áhítattal beszéltek a magyarságról és annak sorsáról, a nyugati pénzvilág elleni gazdasági szabadságharc pedig már-már keresztes háborúvá emelkedett a szemükben. A tüntetés egyik nagy tanulsága az, hogy a népnemzeti-ősmagyarkodó-nyugatellenes gondolatkör közönsége jóval nagyobb, mint azt sokan gondolták.

A Fidesznek eddig könnyű dolga volt ezzel a tömeggel, hiszen politikája teljesen egybecsengett a tüntetők transzparensein szereplő követelésekkel: Magyarország a saját útját járja, nem leszünk senki gyarmata, nem kérünk a nyugati pénzvilág uzsorájából, senki nem szólhat bele külföldről, hogy mi mit csinálunk.

Már nem lehet trükközni

Ez mind nagyon szép, csak éppen ez a politika Magyarországot a tönk szélére sodorta. Ezért a Fidesz politikusai most egymást túllicitálva bizonygatják a különféle nemzetközi szervezeteknek, külföldi politikusoknak és befektetői köröknek, hogy Magyarország igenis elkötelezett az európai értékek mellett, és hogy nincs tabu, minden vitatott intézkedésről hajlandóak tárgyalni. Ha a kormány nem akarja, hogy az elmúlt hónapok pénzügyi krízise visszatérjen, akkor ezt a képet kell tovább erősíteni és a ciklus második felét is ennek jegyében kell levezényelni.

A kérdés csak az, hogy mi lesz azzal a sokszázezres tömeggel, melynek egy része szombaton lelkesen az utcára vonult az EU és az IMF ellen, a kormány védelmében, és melynek pont a fentiek ellenkezője a politikai mantrája. És persze, hogy mit fognak mondani azok a figurák, akik szerint „az összmagyarságnak önmagával kell kibékülnie", „a szeretet mindig erősebb lesz, mint a gyűlölet", illetve, akik könnyes szemmel bármikor leborulnak a nemzet nagysága előtt.

Talán sokan azt gondolják a Fideszben, hogy Orbán Viktor majd egyszerűen rájuk kacsint és azt súgja nekik, hogy minden marad a régiben, csak most egy kicsit színészkedni kell a nyugati közönségnek. Ez azonban nem fog működni: a magyar kormányfő trükkjeit már túl jól ismerik, és az IMF-delegáció ismét egyszerűen haza fog utazni, ha Orbán Viktor újra ezzel próbálkozna.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.


Jöhet a Jobbik

Ez pedig megnyithatja az utat a Jobbik előtt, akik a vonatkozó kérdésekben sokkal elvszerűbben, keményebben és látványosabban (zászlóégetés, az Unióból való kilépés követelése, államadósság újratárgyalása stb.) képviselik azt az álláspontot, mellyel a Fidesz támogatóinak egy jelentős része is egyetért. Ha a Jobbikban megvan a politikai akarat és persze a tehetség ahhoz, hogy keményen a Fideszre olvassa a nyugat- és kapitalizmusellenesség feladását, akár százezrekkel is gazdagodhat a szavazóbázisa, és a kormányban csalódott véleményformálók egy részét is maguk mellé állíthatják.

A másik írásunk a demonstrációról: Békemenet a nyugdíjba

A Fidesz az elmúlt másfél évben egészen jobbra tolta saját magát, majd látványosan arra kényszerült, hogy visszatáncoljon középre. Ezt a táncot azonban nem minden szimpatizánsuk fogja tudni követni. Ez tehát a Jobbik ideje: ha elég ügyesek, most akár nagy párttá is kinőhetik magukat.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lánczi Tamás 2012.01.24. 09:15:42

Biztos, hogy vannak feszítő ellentmondások a Fidesz retorikájában, biztos, hogy lesznek még kisebb és nagyobb taktikai iránymódosítások, mint ahogy az elmúlt 20 évben számos ilyet láthattunk. Ilyen volt, amikor liberális pártból polgárivá változott, vagy amikor polgáriból plebejussá lett. Kacérkodott már a Fidesz az EU-szkepticizmussal 2003 környékén és volt elkötelezett integrációpárti is stb. Egy közös volt ezekben: a Fidesz választók mindegyiket tolerálták. Nem biztos, hogy ez mindig így lesz, de azt állítani - különösen egy, még az MSZP által is sikeresnek nyilvánított kormányzati szimpátiatűntetés után-, hogy gondban van a Fidesz, nos, ez talán túlzás.

Mindent egybevetve szerintem az igazán izgalmas kérdés az, hogy a törzsbázis miért követi le ezeket a változásokat? Szerintem ennek az a magyarázata, hogy a Fidesz megalakulása minden vetélytársánál tudatosabban törekszik arra, hogy a párt és a törzsbázis között erős bizalmi viszonyt építsen ki. Ezért rövidtávon komoly áldozatokat is képes voltak meghozni, és pont ezek hitelesítik a jobbközép szavazók szemében a párt politikáját. (Ezt szokták vakhitnek nevezni a baloldali értelmiségiek.) Ilyen volt a ’94-es szocialista kormányból való kimaradás, a 2004. december 5-i népszavazás vagy a választók nagy többségében ellenérzést szülő, de a törzsbázisnak tetsző szimbolikus gesztusok. Lehet, hogy mindez evidenciának tűnik, de a többi – azóta már eltűnt – rendszerváltó párt számára ez mégsem volt az.

Ez a tudatosan épített bizalom teszi lehetővé a Fidesz számára, hogy olykor nehezen kivitelezhető manővereket is végre tud hajtani anélkül, hogy a bázis repedezni kezdene. Ennek a bizalomnak a kifejezése volt a hétvégi demonstráció, amit talán úgy lehet összegezni: még nem pontosan értjük, mi történik, de hisszük, hogy a mi érdekünkben csináljátok. Azt hiszem, minden elfogultság nélkül állítható, hogy ez egy tudatosan végiggondolt, sok éves politikai munka eredménye.

Egyszóval, sok minden miatt főhet a Fidesz feje, de azt nem gondolom, hogy egy esetleges EU-val történő kiegyezés automatikusan bajba sodorná.

Uj Péter 2012.01.24. 10:05:22

Hát én sem a poszttal, hanem inkább Lánczi Tamással értek egyet. A Fidesznek igen nagy rutinja van az ilyen manőverekben, nem látom, mitől lenne itt új helyzet. Orbán eddig is nagyszerűen tudott játszani mind a két hangszeren: egyszerre tudott tetszeni a nyugat- és kapitalizmusellenes jobboldaliaknak a keleti szeles, spekulánsos bemondásokkal (drukkeresebb fogalmazásban: sikeresen integrálta a jobbközép táborba a szélsőségekkel kacérkodó szavazókat), és volt elkötelezett atlantista, amikor táborának centrumához beszélt vagy éppen Nyugaton turnézott.
Éppen ezzel a táborral nem lesz gondja, hiszen a békamenet is - amelynek a méretét a kissé megriadt ellenzéki sajtó is bőven túlbecsülte, a legvisszafogottabb híradások is a kis matekozással megbecsülhető, reális szám dupláját közlik, a párt meg kábé a tíz-hússzorosát, de ez nálunk már minden tüntésen így van, Millától Klubrádióig - elsősorban azt demonstrálta: van ötven-száz-kétszáz-négyszázezer ember, aki gyakorlatilag feltétel nélkül kiáll Orbán mellett, illetve kiáll Orbán ellenfelei ellen, a Fidesztől készséggel elfogad bármilyen érvet vagy világmagyarázatot ("Fidesz=secured pensions"), mégha az köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Orbán sokkal ügyesebben kezeli ezeket az érzelmeket , mint bárki más (akár Vona).
Gond inkább abból lesz, amiben Orbán nagyon kevéssé bizonyult ügyesnek az elmúlt másfél évben.

smalladam 2012.01.24. 11:05:50

Én sem gondolom, hogy a Jobbik most feltétlenül dörzsölhetné a tenyerét. A Békemenet szerintem is arról szólt (leszámítva Széles Gábor miniszteri ambícióinak demonstrálását, plusz a pataky attilás-bayerzsoltos pszichológiai eseteket) hogy van száztizenhuszonnyolvankettőezernyi szavazó, akik Orbán Viktorban hisznek feltétlenül, meg abban amit ő mond, ha épp az EU-t anyázza, akkor abban, ha meg fordítva, akkor abban, és maguknak is képesek megmagyarázni ezeket az irányváltásokat.

Abban ugyanakkor biztos vagyok, hogy ez a tábor szépen lassan kopik, és egyre inkább tényleg csak azok maradnak benne, akiknek Orbán Viktor szeretetén kívül más nem számít. De ez a fogyás éppen emiatt nem csak önmagában azon múlik, hogy meddig hiszik el a kommunikációs bakugrásokat, hanem, hogy azon kívül hogyan teljesít a kormány, hogyan alakul a gazdasági helyzet, stb, mennyi marad a zsebben. Ez szerintem végül mindig nyomósabb érv lesz, mint az, hogy most éppen mennyire hazudnak vagy mennyire nem, mert sajnos az már többnyire hitkérdés, lásd Schmitt Pál doktorijának ügye.

A Békemenet létszámánál meg sokkal fontosabb az a másfélmillió szavazó, akik sehova nem ikszelnek. Ők egyelőre nem választják a Jobbikot se, pedig az EU-ellenesség sem annyira új a radikálisok retorikájában. A Jobbik múltkori zászlóégetős tüntetésén is párezren voltak - mostanában a pártnak látványos tömegmegmozdulásokat sem sikerül produkálnia. Folyton mindenki a Jobbik megerősödésétől tart, de én nem igazán látom ezt, ráadásul most úgy tűnik, hogy maga a párt is elvesztette a lendületét.

Az más kérdés, és engem jobban izgat, hogy pártoktól függetlenül az EU-ellenesség - ami talán a legkárosabb retorika az utóbbi időben - mennyire lesz népszerű gondolat a magyarok fejében. Nagyon káros lenne, ha ez itt elterjedne, azok után, hogy például az unió pénze nélkül nem épült volna itt semmi az elmúlt közel egy évtizedben, és emberek tömegei maradnának munka nélkül, ha a különféle projektekre, stb nem érkezne folyamatosan felhasználható támogatás.

Kiss Ádám, Hírszerző

Magyari Péter 2012.01.24. 11:12:13

Egyetértek mindkét előttem kommentelővel, a poszt szerintem is téves következtetésre jut. Ráadásul - amennyit láttam a tüntetésről, illetve hallottam az ott lévőktől - ez nem egy nyugat-ellenes, radikálnacionalista menet volt. Az a Jobbiké volt az, az előző héten.

A szónokok nem követelték a kilépést az EU-ból, nem volt Merkelt náci kápóként ábrázoló plakát, nem gyújtottak fel kampósorrú Barroso bábot, és persze nem olvasztottak EU-s zászlót sem. Sőt: Bencsik András külön köszöntötte cigány tüntetőtársainkat. Az egész szép ruhás koncepció inkább nagyon ügyes egyensúlyozás volt a nacionalizmus és a nyugatosság között. Közelebb volt az egész a giccshez mint bármilyen szélsőségességhez.

A tüntetés egyértelműen Orbán Viktor támogatásáról ("csináljon amit akar, mi csak benne bízunk") szólt, és sokkal inkább a belföldi támadások, mintsem úgy általában az EU ellen. A "nem leszünk gyarmat" típusú védekezés az egyre erősebb brüsszeli hatalommal szemben egyáltalán nem radikális vagy különleges Európában. Vaclav Klaushoz vagy Richard Sulikhoz képest Orbán Viktor brüsszeli báb csupán.

És hát azért nagy leegyszerűsítés akár még a sámándobos felvonulókat is népnemzeti-ősmagyarkodó-nyugatellenes közönségnek nevezni. Nekem nem tűnt szélsőséges menetnek ez, és a legrosszabb magyar politikai kultúrát idézi kvázi lecsürhézni a nekünk nem szimpatikus oldal táborát.

Varró László 2012.01.24. 12:28:03

A nyugattal való kiegyezés politikai hatását lényegesen tompítja, hogy amennyiben a szabadságharc folytatódik, lényegesen brutálisabb megszorításra lenne szükség, mint amit az IMF előír, két okból: még ha a likviditás finanszírozás megoldható is az IMF nélkül, ami egy nagyon optimista feltételezés, a kamatköltségek biztos, hogy sokkal magasabbak lennének, valamint a bizalomhiány miatt a gazdaság növekedési potenciálja, és így az adóbevételek is kisebbek lennének. Az IMF könnyen lehet, hogy visszavonatja az egykulcsos adót, de annak haszonélvezői között kevés potenciális Jobbik szavazó van. Tapasztalataim szerint az egykulcsos adó haszonélvezőinek egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen ők tipikusan nagyvállalatoknál dolgoznak, elkerülhetetlennek tartják Magyarország bekapcsolódását a globalizációba, és a magánnyugdíjpénztáraktól a Rába államosításig terjedő lépések nagyon rossz közérzetet váltottak ki közöttük. Szerintem mindaddig, amíg egy új jobbközép párt nem jelenik meg, ezek az emberek a visszaemelt SZJA-t egy elfogadható árnak tekintik majd a szabadságharc végéért. Egy másik valószínű IMF feltétel a közszféra és a pénznyelőgép állami vállalatok reformjának felgyorsítása, de ezt a Szél Kálmán terv is ígérte, csak nem csinálta meg. Az egyetlen igazán politikailag fájdalmas gazdasági feltétel, amelyet az IMF részéről valószínűnek tartok, a gázáremelés, a rezsiköltség befagyasztás típusú lépésekre az IMF harapni szokott, de ez nem hiszem, hogy kompenzálná azokat a politikai előnyöket, amit a pénzügyi válság elkerülése hoz.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása