Véleményvezér

vv

Malév: mit veszítettünk el valójában?

2012.02.07. I 3 komment I Címkék: kozlekedes malev gazdasagi novekedes

malev3.jpgEgy légitársaság nem tesz regionális központtá egy várost, de nélküle maga az ambíció is komolytalan. A Malévval együtt oda a Budapest és Magyarország vezető szerepéről szőtt álmunk. (Fotó: Reuters)

Már-már megindító volt látni az egymás mellett álló magyar felségjelzésű repülőgépeket a Ferihegyi reptér betonján. A Malév csődje felett érzett szomorúság azonban több egy szentimentális pillanatnál: egyúttal egy fontos potenciális gazdasági motorról való kényszerű lemondást is jelent az ország számára.

Ajánlott írásunk: Jövedelemegyenlőtlenség: a középosztály leszakadt


Miért kell egy magyar nemzeti légitársaság?

Nem létezhet jó csatlakozásokkal és sok desztinációval rendelkező reptér olyan légitársaság nélkül, amelyik azt központi bázisaként használja. Ilyen repülőtér nélkül pedig egyetlen város sem tölthet be központi szerepet egy adott gazdasági régióban. Pedig mind a magyar nemzeti identitás, mind a magyar gazdaság hosszútávú fejlődésével kapcsolatos elképzelések arra épülnek, hogy ez az ország, azon belül is elsősorban Budapest az állam határain túl is komoly befolyással rendelkezik.

Gazdasági szempontból ez 1990 óta abban az aspirációban öltött testet, hogy Budapestre lehetőleg minél több vállalat telepítse regionális központját. E cél nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír, hanem konkrét gazdasági előnyökkel is jár. Az ilyen regionális központokban ugyanis számos magas hozzáadott értékű, elsősorban szolgáltatás típusú tevékenység lel otthonra. Az az ország tehát, amelyik sok ilyen vállalati központot tudhat magáénak, lényegesen több magasan kvalifikált, valódi döntési hatáskörrel rendelkező és relatíve jól fizetett embernek képes munkát adni.

Miért nem lehetünk a régió központja?

Magyarországnak 1990-ben minden esélye megvolt arra, hogy a régiónak az ilyen értelemben vett központja legyen. Ez az előny aztán fokozatosan és eleinte természetes módon erodálódott, majd az ezredfordulót követően meredek zuhanásba kezdett. Mára pedig senki nem állítaná, hogy a kelet-közép-európai régió központja Magyarország és Budapest volna.

A Malév elvesztésével azonban valószínűleg magáról a vágyról is le kell mondanunk egy jó időre. Hiszen miért is telepítené ide a központját bármilyen vállalat, ha például a balkáni fővárosok egy jelentős részébe egyáltalán nem, a tőlünk északnyugatra fekvő nagyvárosokba pedig vagy fapados légitársaságokkal, vagy csak lehetetlen napszakokban lehet majd repülni? Ha nincsen egy budapesti központú légitársaság, amelyik kellő sűrűséggel és az üzleti élet ritmusa által diktált időpontokban képes a megfelelő célpontokba a megfelelő színvonalon juttatni az utasait, akkor egyszerűen logisztikai akadálya lesz annak, hogy Budapestről valaki regionális tevékenységet próbáljon ellátni.

Persze szó sincs arról, hogy egy légitársaság önmagában regionális központtá tenne egy várost. De azt bátran kijelenthetjük, hogy nélküle maga az ambíció is komolytalan.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.


Tökéletes vihar

Természetesen az adott ország gazdasági tevékenységének dinamizmusa alapvetően befolyásolja, hogy mennyire rentábilis egy ilyen légitársaság. Ha úgy tetszik, mind fölfelé, mind lefelé egy spirálról van szó. Ha az ország gazdasága gyorsan nő, akkor a növekvő kereslet könnyen eltartja a légitársaságot is, amelyik pedig mind jobban ki tudja szolgálni a gazdaság igényeit. Ha azonban a GDP stagnál, neadjisten csökken, akkor a fogyasztás és a beruházások ütemének csökkenésével egyre nehezebb helyzetbe kerül ez a vállalat is, ami persze megint csak visszahat a gazdaságra és annak regionális hatókörére.

Olvasd el ezt is: Malév-csőd: Ennyire jó gazda a magyar állam!


A Malév tökéletes viharba került ilyen szempontból: közel egy évtizednyi gazdasági pangást és közel egy évtizednyi félremendzselést kellett volna túlélnie úgy, hogy a két jelenség ráadásul egymást erősítette. Nem élte túl, és ezzel egy újabb szög került a Budapest és Magyarország regionális vezető szerepéről szőtt álmaink és illúzióink koporsójába.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brückner Gergő 2012.02.07. 07:57:25

Sajnos teljesen egyetértek. Jönnek-jönnek a pótlások, bejelentkeznek a fapados cégek, a frekventált ny-európai központokat biztosan jól el lehet érni. Csak éppen ott lesz hiány, oda nem fog piaci alapon belépni senki, ami regionális központtá tehetne minket, a Pristinákra, Podgoricákra, Tiranákra.
A hosszú hétvégékhez, a turistáknak majd egyre több fapados lesz, néha talán valóban olcsón is, de csúcsidőben, az európai nagyvárosok központi reptereire, kényelmesen repülő gépekből kevesebb lesz, és azok, akiktől regionális központ lesz egy város, bizony ezeket komálták.

Mong Attila (NapiFix) · http://napifix.postr.hu/ 2012.02.07. 12:25:02

A Malév csődje nem ok, hanem okozat: annak a folyamatnak a betetőzése, ami miatt Magyarország az lett, ami ellen lassan két évtizede kapálózik – egy kis vidéki porfészek.

Budapest akart már lenni régiós tőzsdeközpont, pénzügyi központ, kulturális központ, de a kesergős-magyaros-álmodozáson kívül nem futotta másra. A tettek elmaradtak, illetve ha voltak is, nem volt bennük köszönet. Legfőképpen ugyanis kormányokon átívelő vállalkozás-ellenes gazdaságpolitikával tett az ország arról, hogy szabad akaratából még véletlenül se, illetve csak kemény állami támogatás árán voltak hajlandók a cégek idejönni. Ha a sok álom megvalósult volna, akkor a Malévnak is lett volna esélye. A légitársaság azonban működésével és a folyamatosan belepumpált állami támogatással inkább a saját területén tett azért, hogy Budapest soha ne lehessen régiós központ, elszívta a teret azon légitársaságok elől, amelyek fantáziát láttak errefelé.

Most már elképzelhető, hogy késő, de még az is lehet, hogy a Malév csődje éppen újra lehetőségeket teremt erre, Budapestet elhelyezkedése ugyanis továbbra is sok mindenre alkalmassá teszi. Ehhez persze az kell, hogy ne alakuljon a helyén valamilyen zavaros nemzeti légitársaság, ami megint csak annyiban lesz majd nemzeti, hogy nekünk kerül sokba.

Szlankó Bálint · http://drotontul.blog.hu 2012.02.10. 11:26:55

Szerintem meg good riddance. Halomba rakni a hátborzongató stewardessruhákat a kifutópályán, lelocsolni a megmaradt kerozinnal, és felgyújtani az egészet Presser Gábor iszonyatos zenéjére. Regionális központ, az.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása