Véleményvezér

vv

A Fidesz a középosztályért: szép, de igaz?

2012.02.08. I 1 komment I Címkék: fidesz orban gazdasagi valsag kozeposztaly

overtekelo.jpgOrbán célja az erős középosztály. De segíti-e ezt a középosztálynak munkát adó multik különadója és a magyar kkv-k hitelhez jutásának nehezítése? És a manyup-einstand? (Fotó: Huszti István/Index)

Orbán Viktor tegnapi évértékelő beszéde mindenképpen kiemelkedik az elmúlt években tőle elhangzott szónoklatok közül. Bár továbbra is borzasztóan sokat foglalkozott a politikai ellenfelekkel, ahogyan a felesleges szóvirágokból és erőltetett viccekből is bőven lehetett volna kevesebb – mégis előrelépés, hogy a kormányfő már nem a grandiózus világösszefüggéseket vázoló, a Nyugat hanyatlását tényként kezelő ideológus szerepét vette magára, hanem végre megmutatta pragmatikus arcát is.

Ajánlott írásunk: Orbán és a konszolidáció: ugyanaz más néven


Pro: önkritika és helyes cél

Nagyon ritkán hallani Orbán Viktor szájából önkritikus megjegyzéseket, az évértékelő beszédei pedig eddig különösen csak a saját sikerekről és a politikai ellenfelek hibáiról szóltak. Most azonban látni lehetett, hogy a kormányfőre igenis hatással volt az elmúlt hónapok nyugati bírálatdömpingje. A miniszterelnök az elmúlt időszak több intézkedéséről és azok bevezetésének módjáról elismerte, hogy azok „nem élete legelegánsabb lépései" és „aligha kerülnek be a politika szépészeti tankönyveibe". Hivatalban lévő politikustól ennél komolyabb önkritika Magyarországon nem igazán várható el, Orbán Viktortól különösen nem.

A beszéd másik erénye, hogy világossá tette, a Fidesz hosszú távú célja az erős magyar középosztály megteremtése, ami egy messzemenőkig támogatandó célkitűzés. Némileg új elem azonban, hogy ezt a kormányfő a leszakadó rétegekkel kötött szövetséggel akarja elérni, ami a kormányfő minapi „plebejus jobboldali" önmegnevezését is részben magyarázza. Ezen túl a miniszterelnök szokatlanul nyíltan beszélt politikai stratégiájáról: szerinte Magyarországon a középosztály érdekében történő politizáláshoz a nyugdíjasokra is szükség van, hiszen az ő szavazataik nélkül nem lehet választást nyerni.


Kontra: csak éppen ez nem a valóság

Viszont hiába akadtak kifejezetten vonzó elemei a miniszterelnök beszédének, sajnos túlságosan látványosak gondolatmenetének a gyengeségei. A miniszterelnök ugyanis a ciklus első felének kormánypolitikáját azzal magyarázta, hogy a kemény intézkedésekre azért volt szükség, hogy megteremtődhessenek az alapjai ennek az új és erős magyar középosztálynak. Másfelől ismét azt állította, hogy ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően az ország sokkal stabilabb állapotban van, mint a kormányváltás előtt.

A Véleményvezér számára azonban továbbra sem érthető, hogy az igazságszolgáltatás vagy a médiaszabályozás sokat bírált átalakításának mi köze a gazdasági stabilitáshoz. Azt pedig különösen nem, hogy a jellemzően éppen a középosztály által felhalmozott magánnyugdíj-megtakarítások einstandja, a középosztály egy jó részének munkát adó multik különadóval büntetése, valamint a magyar kkv-k szabályozási és adózási környezetének totálisan kiszámíthatatlanná tétele, illetve a bankrendszer gyengítésén keresztül a hitelhez jutásuk megnehezítése hogyan is segíti a középosztály megerősítését.

Hasonlóképpen nehéz belátni azt is, hogy az a Magyarország, amelyiknek állampapírjait mindenki bóvliba sorolta és most IMF-hitelért kuncsorog, miért is lenne stabilabb állapotban, mint mondjuk két évvel ezelőtt.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.


Megint csak kommunikáció

Pontosan ez az egyik legnagyobb probléma Orbán Viktor politikájával: a beszédekben mindig valamiféle óriási terv vázolódik fel, ahol mindennek megvan a magyarázata és minden mindenből logikusan következik. Ám ha egy kicsit is a felszín alá nézünk, láthatjuk, hogy ez nem több ügyes politikai kommunikációnál, a puzzle darabjai ugyanis a valóságban sokszor egyáltalán nem illeszkednek egymáshoz.

Olvasd el ezt is: Malév: mit veszítettünk el valójában?


Sajnos ki kell jelenteni, hogy a miniszterelnök állításával szemben a Fidesz második kormányzásának első fele egyenesen megrendítette az ország pénzügyi stabilitását, Magyarország megítélését pedig a balhés balkáni országokéval helyezte egy szintre Európa szemében. Ez pedig semmiképpen sem mondható egy olyan politika megalapozásának, mely egy erős középosztályt kíván megteremteni.

A beszéd legnagyobb tanulsága tehát ismét csak az, hogy a Fidesz politikájának alapvetően meg kellene változnia ahhoz, hogy az Orbán Viktor által felvázolt célkitűzésből bármi is valósággá váljon.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ontheonehand 2012.02.08. 11:02:41

Sajnos nagyon komoly tartalmi változásokra lenne szükség ahhoz, hogy a középosztály erős maradhasson Magyarországon. Mert lehet ugyan arról beszélni, hogy milyen sikeres az ország, de a valóság sajnos nagyon nem ezt mutatja. A hazai gazdaságpolitika teljesen elveszítette a hitelességét, lényegében a gazdaság minden szereplője körében. Ennek pedig az az oka, hogy a hiába szépek a kitűzött célok, ha a hozzájuk rendelt eszközök jellemzően pont az ellentétes hatást váltják ki. A hazai unortodox eszközökkel nem az a baj, hogy kreatívak, hanem az, hogy értelmetlenek és ezen keresztül felemésztik a hitelességet.

Melyek is a fő tünetek?
• A hazai reálgazdasági szereplők körében a kormányzat elveszítette a hitelességét, nem ruháznak be. A beruházási ráta (beruházás/GDP) egész Kelet-Közép Európában a legalacsonyabb és csak itt csökken, mindenhol máshol már emelkedő pályára állt.

Az ok: egyetlen dolog biztos: a bizonytalanság. A tulajdonhoz való jog tiszteltben nem tartása (nem egyeztetett, a barátokat nem érintő szektoradók), a folyamatosan változó – és egyáltalán nem egyszerűsödő – adórendszer megöli a beruházási hajlandóságot.

• A bankrendszernél is elveszítette a kormányzat a hitelességét: a bankrendszer kevesebb hitelt helyez ki, mint amennyit visszafizetnek neki. Pedig a régió minden más országában érdemben több hitelt helyez ki a bankrendszer a magánszektornak, mint amennyit az törleszt. Tehát nem igaz, hogy a gonosz nyugati bankok most a saját problémáik miatt tönkreteszik Kelet Európát. A különbség – korrigálva a GDP nagyságával – eléri az 1000 milliárd forintot, azaz ennyivel lehetne nagyobb a belső kereslet, ami testvérek között is legalább 1,5 százalékponttal magasabb növekedést eredményezne.

Az ok: a példátlan mértékű bankadó és a végtörlesztés, ami sok százmilliárd forinttal csökkenti a bankrendszer tőkéjét. Ez pedig nem azért baj, mert sajnálnunk kell szegény tulajdonosokat. Hanem azért, mert ezen bankok eddig sok tízezer milliárd forintnyi német, osztrák és olasz nyugdíjas megtakarításait hozták át Kelet Európába a magasabb hozamok reményében, amellyel egyszersmind biztosították az egyébként igen tőkeszegény régió számára a felzárkózáshoz szükséges forrásokat. És ezt ezentúl is megteszik majd, csak éppen Magyarországot hagyják ki belőle.

• Oda a hitelesség a tőkepiacoknál is. A kockázati feláraink a legmagasabbak a régióban. Romániában sem fenékig tejfel az élet. De a magyar állam csődjének valószínűégét 30, a románét csak 20%-ra teszik a befektetők, a szlovákét pedig csak 15%-ra!
Ennek az oka egyszerű, a magyar gazdaságpolitika aláássa a növekedés összes pillérét.

• És végül a hazai középosztály kormányba vetett hite is megrendült. A közvélemény-kutatások szerint lassan eléri a 90%-ot azok aránya, akik szerint rosszul mennek a dolgok idehaza. Ami ennél is többet mond, tavaly elindult a megtakarítások külföldre vitele, azaz a középosztály egy érdemi része már nem érezte úgy, hogy a kormány garantálni tudja megtakarításaik biztonságát.

A hitelesség tehát elveszett a gazdaságpolitika gyökeres tartalmi korrekcióra szorul. A kapitalizmus munkamegosztásra és együttműködésre épül, a magyar kormány azonban az első két év során csak az együttműködési hajlandóság teljes hiányát demonstrálta. Ezzel pedig elszalasztotta egy óriási siker lehetőségét.
Még két év van hátra a következő választásig. A politikai logikából a ciklus második felére a centrum felé húzódás következne és konszolidációt követel meg a gazdasági kényszer is. A nagy siker hajója már elment. De a csúfos bukás még elkerülhető, de ehhez annak a felismerésére lenne szükség, hogy nem a gazdaságpolitikai függetlenség a fontos, hanem a jó gazdaságpolitika, ahhoz pedig nem erőre és merőben új eszközökre, hanem észre, sok munkára és a környező országokban már bevált eszközök másolására lenne szükség.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása