Véleményvezér

vv

A Fidesz és a lobbisták uralma: ki írja a törvényeket valójában?

2012.02.29. I 2 komment I Címkék: jog fidesz lobbi allam lazar janos

lazarj.jpgAmíg a törvények megalkotását nem előzi meg rendes egyeztetés, addig az nem a lobbik kiiktatását eredményezi, hanem bizonyos szereplők lobbijának a korábban nem látott mértékű uralmát. (Fotó: Index)

Rendkívül kellemetlen helyzetet idézett elő a Fidesz frakció által támogatott trafiktörvény: az Európai Bizottság honlapjára felkerült törvénytervezetet ugyanis a fájl adatainak tanúsága szerint egy „Sánta János" névvel regisztrált felhasználó gépén hozták létre. Ez a Sánta János megegyezik egy Hódmezővásárhelyhez köthető dohánycég vezetőjével, akiről Lázár János a hét elején beismerte, hogy a tanácsait több mint tíz éve kikéri. Eközben a szakmát hivatalosan képviselő dohányszövetség elhatárolódott Sánta cégétől.

Ez a malőr paradox módon kiváló bizonyítéka annak, mi történik akkor, ha egy kormány megpróbál úgy politizálni, mintha az érintett iparágak szereplőinek lobbiérdekei nem léteznének.

Ajánlott írásunk: Hihetetlen: a dohánylobbi legyőzte az államot?

Hogy ne lehessen szétlobbizni

A Fidesz kommunikációja az elmúlt két évben igen sarkos volt a nagyvállalatok lobbijával kapcsolatban: kormánypárti politikusok többször kijelentették, hogy szemben a szocialistákkal, ők a lobbiérdekeknek nem akarnak teret egedni, és a vállalatok helyett az emberek, a fogyasztók oldalán állnak.

Szűkebb körben pedig több fideszes politikus elismerte, hogy a különösen a kormányzás első évére olyannyira jellemző forradalmi törvényhozás mögött is igazából az az akarat húzódott meg, hogy a javaslatokat a különféle iparági szereplők ne tudják szétlobbizni, míg abból törvény lesz. A Fidesz ezért sokszor inkább az egész törvényhozási és egyeztetési folyamatot lezavarta 24 óra alatt, csak hogy ne kelljen semmiféle valódi szakágazati vagy társadalmi konzultációt tartani.

Ezzel a politikával a baj az, hogy a valóságban nem hogy megszüntetné a lobbisták uralmát, hanem csak még átláthatatlanabbá teszi a folyamatot.

Mint arról az Index is beszámolt, Lázár János és a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Continental vezetője, Sánta János kezdettől fogva együttműködött az említett törvény kialakításában, az árusítást monopolizáló javaslat uniónak megküldött verziójánál egyenesen Sánta János van feltüntetve a dokumentum szerzőjeként.

A frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere közölte: a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja írta, de emellett eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak, mivel egy magyar dohánygyártóról van szó. Ezért teljesen természetes, hogy igyekezett megtudni a cég véleményét, tette hozzá, felidézve, hogy dohányügyekben a korábbiakban is kikérte a magyar és a külföldi gyártók véleményét egyaránt.

„Volt, aki támogatta az előterjesztést, volt, aki nem. Nem nagy fantázia kérdése, hogy ki az, aki igen, és ki az, aki nem" - mondta a javaslatról. Sánta Jánosról szólva - aki egyben a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke, kifejtette: tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét a hódmezővásárhelyi vállalkozónak. Ez a társadalmi egyeztetés része, jelezte, megjegyezve, hogy a pécsi dohányipar is véleményezte az indítványt.

(...) A kormánypárti képviselők által benyújtott, a dohány-kiskereskedelemről szóló javaslat zárószavazása korábban kétszer is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy döntött, csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után dönt az indítványról. A parlament az előző héten Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatával alakította ki az előterjesztés végleges szövegét, amely alapján az állam továbbra is monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződések alapján működő kereskedők árulhatnának.


Lázár: Tíz éve kikérem Sánta véleményét (Index)

De akkor mit lehet tenni?

A lobbiérdekek léte a modern világban egyszerűen adottság. Mostanra akkora vállalatok uralnak egyes piacokat, melyek könnyen vetekedhetnek költségvetésükben és nagyságukban akár egy kisebb állammal is. Nyilván ha az állam az őket érintő iparágakban valamilyen szabályozást vezet be, akkor ezek az óriásvállalatok érdekeiket védve elképesztő lobbierőt tudnak kifejteni.

Ha végignézünk a nyugat-európai és amerikai, a lobbik visszaszorítására irányuló intézkedéseken, azt láthatjuk, hogy azok mind pontosan az ellenkezőjét csinálják, mint amivel a Fidesz próbálkozott. Általában még szélesebb körű társadalmi egyeztetést írnak elő és mindenfajta vállalati érdekkel kapcsolatban a lehető legnagyobb átláthatóságot követelik meg.

Ha ugyanis a társadalmi egyeztetéseket kiiktatjuk a jogalkotásból és deklaráltan megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni az egyes piaci szereplők érdekeit, illetve az egyes érdekek között nem akarunk kompromisszumot keresni, az a valóságban azt fogja eredményezni, hogy a legelőnyösebb lobbipozícióval rendelkező vállalatok lobbitevékenysége a színfalak mögött ugyanúgy működik majd tovább, csak ez a nyilvánosság és a gyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkező piaci szereplők számára már nem lesz látható.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Így nem szabad csinálni

A trafiktörvény ennek tökéletes példája: előkészítése során amolyan igazi felemás ágazati egyeztetés folyt, a törvény valakinek láthatóan nagyon kedvezett, másoknak nem, de ez a törvényalkotókat láthatóan nem zavarta. Éppen ezért valószínűleg kevesen lepődtek meg, hogy egy figyelmetlenségnek köszönhetően a végén kiderült, jelentős részben az az ember írta a törvényt, akinek az a leginkább kedvezni fog.

Olvasd el ezt is: Ügynökkérdés: miért tabu a Fidesznek is?

Ne gondolja azonban senki, hogy az ilyen esetek ellen ne lehetne okosan fellépni. Lehet: még nagyobb nyilvánossággal és még szélesebb körű konzultációkkal. Ha ugyanis egy törvényjavaslatról minden érintett szereplő nyilvánosan hozzáférhető véleményt alkotna, akkor a jogalkotó is rákényszerülne, hogy meg kelljen magyaráznia, bizonyos kérdéseket miért pro vagy kontra döntött el, meghatározó nézeteltérések esetén pedig miért az egyik fél álláspontját támogatta a komrpomisszumkeresés helyett.

De amíg a jelentősebb törvények megalkotását nem előzi meg rendes egyeztetés, addig az nem a lobbik kiiktatását fogja eredményezni, hanem bizonyos jól helyezkedő szereplők lobbijának a korábban nem látott mértékű uralmát.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madár István 2012.02.29. 13:09:02

Szerintem ez a tünet egyébként a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának a példája. Ha hiányzik az erkölcsös vezetői réteg, akkor nincs normateremtés. Ha nincs normateremtés, akkor nincs intézményteremtés. A kormányváltás előtt pl. az első rossz érzésem akkor jött, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy a pártfinanszírozási rendszer úgy jó, ahogy van. Ez nyilvánvalóan azt jelentette, hogy mint kormányra kerülő erő, a Fidesznek sem érdeke átlátható viszonyokat teremteni a politika egyéni szintű gyakorlásában (pl. kampány, jövedelemszerzés), aki hatalmon van, annak mindig könnyebb kurzusépítés ürügyén forrásokat csatornázni erre-arra.

Sajnos ebből az ördögi körből nem is látom a kiszabadulást. Sem a társadalom, sem a politika elit, sem az értelmiség nincs abban az állapotban, hogy kitörhessünk. Azt nem tudom, hogy ez hosszú távon mennyire veti vissza a fejlődési lehetőségeinket, de erős a gyanúm, hogy nagyon.

NagyLevin 2012.02.29. 23:07:05

"Éppen ezért valószínűleg kevesen lepődtek meg, hogy egy figyelmetlenségnek köszönhetően a végén kiderült, jelentős részben az az ember írta a törvényt, akinek az a leginkább kedvezni fog".-így a poszt. Még rosszabb, ha nem is kizárólag egy-egy szereplő gazdasági súlya dönti el, mekkora nyomásgyakorló erővel rendelkezik, hanem személyes-politikai kapcsolatok, ettől az egész még átláthatatlanabb és nyomasztóbb lesz. A törvények megkerülése azért, hogy kedvezőbb piaci pozícióba kerüljek, könnyebben jussak állami/önkormányzati megrendelésekhez stb: nos, ez világos helyzet. De amikor maguk a törvények születnek sorra, nehezen leküzdhető, újból és újból felbukkanó gyanúk szerint magánérdekek szolgálatában (lex-ez-az-amaz), amikor kötelező erejű jogi normává válik mindez és már meg sem kell semmit kerülni, abból a helyzetből nem tudom, van-e visszaút. A híres gyilkosos nyáritáboros játékot akkor kell abbahagyni, amikor már a nappali "nyomozás" is az ő felügyeletük alatt zajlik. Nem, ez, ha így van, tényleg nem csak a jelenlegi kormány hibája, hanem egy hosszú ideje tartó züllési folyamat végeredménye. Nincs tovább. Különben érdemes elolvasni, Orbán Viktor 2010 áprilisában: "A magáncélokat szolgáló politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek. A magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere." Csak a legvége cseng ismerősen.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása