Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Március 15.: kösz, nem kérünk importtüntetőket!

2012.03.13. I 3 komment I Címkék: fidesz media lengyel ems demokracia

lengyel_tuntetes.jpgBalos franciák és jobbos lengyelek jönnek demonstrálni a Fidesz-kormány ellen és mellett. Olyasmibe szólnak bele, amihez semmi közük, aminek a következményeit nem nekik kell viselniük. (Fotó: MTI)

Úgy tűnik, a magyar nemzeti ünnep megemlékezései igazi nemzetközi rendezvényekké fognak válni. A Gazeta Polska jobboldali hetilap Nagy utazás Magyarországra címmel több ezer lengyelt utaztat hazánkba, hogy Orbán Viktor mellett demonstráljanak. Francia baloldali értelmiségiek pedig közzétettek egy felhívást, mely szerint szolidaritási és lelkiismereti okokból is el kell jönni Magyarországra a „nacionalista" Fidesz-kormány ellen szervezett Milla-tüntetésre.

Ajánlott írásunk: Tüntet a budapesti elit: fontos, de nem elég

Tüntetésverseny

A magyar politikusok és közéleti szereplők március 15-ét hagyományosan átpolitizálják, és ez most sem lesz másként. Mind Orbán Viktor, mind ellenzéke a forradalom örökösének fogja magát feltüntetni, az egyik a nemzeti szuverenitásra és bátorságra, a másik pedig a (sajtó)szabadságért való küzdelemre hegyezni majd ki a történelmi párhuzamot.

Ami újdonság lesz, az az, hogy az idei nemzeti ünnep eddig soha nem látott tüntetésversennyé fog átalakulni. Természetesen a mindenkori ellenzék és kormánypárt már többször mérkőzött egymással, hogy ki tud több embert mozgósítani. Ám olyan nem igazán szokott előfordulni, hogy egyszerre, egy időben legyen jelen a budapesti utcákon két, egymással politikailag élesen szembenálló soktízezres tömeg.

Az idei ünnep ezért sajnos semmi másról nem fog szólni, mint arról, hogy vajon kinek a hívei és támogatói lesznek többen idehaza a tereken és külföldön. Ennek a fényében érdemes olvasni azokat a híreket, miszerint akcióba léptek a magyar kormánypárt és ellenzék külföldi szövetségesei.

A március 15-i budapesti Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia lapban. Az aláírók közt van többek közt Daniel Cohn-Bendit európai képviselő, Mark Hunyadi, a Leuveni Katolikus Egyetem filozófiatanára és Jean-François Julliard, a Riporterek Határok Nélkül korábbi főtitkára.

(...) Az aláírók ugyanakkor úgy vélik, hogy „ami jelenleg Magyarországon történik, az nemcsak egy országot érint, hanem kollektív tragédia", miután „a populista tendenciák mindenhol erősödnek Európában, megidézve történelmünk legsötétebb óráit". Ezért a magyar helyzet nemcsak belügy, hanem európai ügy is – állítják.

„Nem egyszerűen szolidaritásból, hanem lelkiismereti okokból is Budapestre megyünk tüntetni a Milla-mozgalommal és számos civil szervezettel. Miután jelenleg az Európai Unió sorsa nemcsak Athénban dől el, hanem Budapesten is" – fejtették ki bővebben.

(...) A Demokrata lengyel megfelelője eközben a március 15-i állami ünnepen, illetve a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésen való részvételre biztatja a lengyeleket. Így magyarul nem tudó külföldiek ezrei fogják éltetni Orbán miniszterelnököt a Bayer Zsolt-féle Békemeneten és az állami ünnepségen. A lengyel jobboldaliak utazását Gazeta Polska szervezi. A résztvevőket vonattal szállítják Varsóból Budapestre. A lengyel tüntetők a tervek szerint a Békemenettel együtt vonulnak a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor tart ünnepi beszédet.

Ráadásul az m1-en élőben fogják közvetíteni, hogy Tarlós István mellett ünnepi köszöntőt mond Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője, annak a többezres civil delegációnak a vezetője, amely Lengyelországból érkezik, hogy együtt ünnepelje a magyarokkal 1848-49 emlékét.


Francia értelmiségiek a magyar médiáért (Index)

Semmi közük hozzá

A Véleményvezérnek a nemzeti ünnep aktuálpolitikai célokra történő kisstílű felhasználása mindig is rendkívül ellenszenves volt, azonban a mostani „tömegnövelő szerként" bevetett tüntetőimportálás még a korábbiakon is túltesz.

Egyrészt jól tudjuk, hogy az Orbán Viktor mellett vagy éppen ellene tüntetők többségének milyen sommás a politikai véleménye, mely számos ponton egyszerűen csak propagandaszövegeken, hiedelmeken és indulatokon alapszik. Gondoljunk egy pillanatra bele: ha már egy magyar demonstráló is azért megy ki március 15-én tüntetni, mert szerinte hazánkat „nemzetközi támadás" érte vagy mert Magyarországon „megszűnt a szólásszabadság", vajon mennyire érthetik a tényleges hazai viszonyokat a lengyelek és franciák?

A magyarok, legyen bármennyire is megalapozott vagy megalapozatlan a politikai véleményük, saját maguk és hazájuk sorsának alakításáért állnak ki. A külföldiek azonban, túl azon, hogy jóval kevésbé vannak azzal tisztában, egyáltalán miért is jönnek Magyarországra, olyasmibe szólnak bele, amihez ráadásul semmi közük. Politikai véleménynyilvánításukkal ugyanis olyan dolgokat befolyásolnak, melyeknek a következményeit nem nekik kell viselniük.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Felesleges feszültség

De a fentieknél is nagyobb probléma, hogy a tüntetőimporttal valójában belpolitikai ellentéteinket sikerül ismét nemzetközi színtérre exportálnunk (melynek külön ízléstelensége, hogy mindez a nemzeti függetlenségért indított forradalom és szabadságharc ünnepén történik). Azzal ugyanis, hogy franciák és lengyelek jönnek demonstrálni a kormány ellen és mellett, biztosítottuk, hogy a március 15-i megemlékezések kiemelten benne legyenek a nemzetközi sajtóban. És abban is biztosak lehetünk, hogy nem pozitív előjellel.

Ha Európában bárkinek is az lett volna még a kényszerképzete, hogy Magyarország a problémák ellenére alapvetően valahol mégiscsak egy normális hely, mely legalább a saját nemzeti ünnepét képes rendesen megtartani, akkor a hírek gyorsan emlékeztetik majd, hogy téved.

Olvasd el ezt is: NAV-ot küldeni a kormány ellen tiltakozókra: egyre jobban fél a Fidesz

A Fidesz és a Milla is akkor cselekednének a legbölcsebben, ha megköszönnék elvbarátaiknak a támogatást, de abból a forradalom és szabadságharc ünnepén, legalább az arra való tekintettel most nem kérnének.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Mong Attila (NapiFix) · http://napifix.postr.hu/ 2012.03.13. 09:13:21

Lengyel titkosszolgálati források szerint egy bizonyos Bem József is készülődik, hogy csatlakozzon a már itt lévő olasz, osztrák és német légióhoz Nevezett nagy példaképe Kosciuszko Tádé, aki az amerikai függetlenségi háborúban ezredesként szolgált, hasonlóképpen a magyar Benyovszky Mórichoz, aki később majdnem megszerezte nekünk Madagaszkárt. Szóval furcsa ez a vélemény, főleg egy olyan korban, ahol amúgy is nehéz meghúzni a határt, hogy hol végződik a magyar költségvetés és hol kezdődik az európai politika. Nem az a baj tehát, hogy külföldiek érkeznek megnézni minket, hanem az, hogy ekkora ügyet csinálunk néhány száz kósza franciából vagy lengyelből.

NagyLevin 2012.03.13. 11:29:22

Határozottan Mong Attilával értek egyet, 1848 is egész Európáé volt. Minden további nélkül értelmezhető legalábbis európai kontextusban, hogy a jelenlegi törvényhozás igyekszik lehetőség szerint elsúlytalanítani saját kontrollintézményeit, a kritikus nyilvánosságot stb. Ahogy a lengyelek szerint is európai ügy a posztkommunisták és a liberálisok (köztük természetesen a Polgári Platform) elleni harc is, ahogy a Jerzy Robert Nowak-féle levélben is szerepel: "Magyarország ügye ma Európa ügye". Jerzy Robert Nowak élettörténetének érdemes egyébként utánanézni, nem mindig volt ilyen mélyen meggyőződéses antikommunista, ahogyan Bencsik András sem. Ettől azonban még ott tüntetnek, ahol akarnak, mint mindenki más, ennek nem feltétele az, hogy valaki rendes ember legyen. Az ünnep természete, hogy aktualizálják, másként egyszerűen nem jön létre, az ünnep ugyanis az egykorvolt újraélése, az időmúlás átmeneti felfüggesztése. A VV posztja is aktualizál, hiszen a nemzeti függetlenség ünnepére hivatkozva küldené haza a lengyeleket és a franciákat. Azt, hogy a helyzet rossz, jelzi, persze, hogy eminnen és amonnan szövetségesek érkeznek tüntetni a "másik" tömb mellett és ellen a nemzet - elvileg közös - ünnepén, többek között az egységes magyar politikai közösség módszeres szétverésének is tünete, hogy így van, de nem oka és azt sem hinném, hogy növeli a bajt. Hozzáteszem, hogy ha a Milla és a Fidesz közül ki kéne választani, ki tett ennek az állapotnak az előidézéséért többet, nekem nem sokat kéne gondolkodnom a döntés előtt. Világos, hogy a lengyel tüntetők mit kapnak itt, amit otthon hiányolnak, mert ott - szerintem örvendetes módon - kisebbségbe kerültek. Nyilván torzítja valamelyest a perspektívájukat ez az elvárás, ahogy bizonyos mértékig a franciákéit is torzítják a saját elvárásaik, de mi gátolná, hogy ki-ki saját - vélt vagy tényleges - külföldi elvbarátai mellett kiálljon egy-egy szimbolikus pillanatban, végtére is nyitottak a határok, az eszmék szabadon áramlanak, szavazati jogot pedig egyik csoport sem szerzett. Különösen akkor nem aggályos ez - még ha ki-ki politikai ízlése szerint visszatetszőnek is tűnhet -, ha nem közpénzből finanszírozzák a külföldi tüntetők költségeit, még sokszorosan közvetve sem. A szervező újságírók orgánumainak juttatott folyamatos önkormányzati megrendelések számomra nehezen tűnnek indokolhatónak - a békemenetektől függetlenül is. Stb.

Magyari Péter 2012.03.13. 13:12:26

Egyetértek a kommentelőkkel. Szerintem inkább vicces, hogy internacionalistává dagadó politikai tüntetések vannak Magyarországon. Ebből is látszik, hogy nemzeti vitáink egyben európai viták is! Ez az egyesült Európa elvének győzelme, hogy képesek emberek egy politikai tüntetés kedvéért utazgatni.

Sőt én azt is gondolom, hogy azzal sincs baj, hogy a nemzeti ünnepeket pártpolitikai célokra használják a politizáló pártok. Ugyan, mivel mással lehetne az ünnepeket élővé tenni, mint aktualitással? Pláne egy szabadságharc ünnepén kifejezetten méltó a szabadságot politikai vitákkal ünnepelni. Lám, megélhetjük a szabadságot.

Én azt is szemforgatásnak tartom, amikor a baloldal azon izgul, hogy az egyházak miért politizálnak, vagy amikor a jobboldal azon háborog, hogy a szakszervezetek miért dörgölőznek pártokhoz.

Csinálja mindenki hangosan.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.