Véleményvezér

vv

2014: a Fidesz így tényleg nem tud majd kikapni

2012.05.23. I 3 komment I Címkék: fidesz demokracia valasztasi torveny voks14

orbszav.jpgA Fidesz stratégiája: a bizonytalanok meggyőzése helyett a könnyen mozgósítható törzsbázissal legyőzni a kevésbé szervezett és nehezebben mobilizálható táborral rendelkező ellenzéket. (Fotó: MTI)

Kormánypárti politikusok „nem kis esélyt" látnak rá, hogy már a 2014-es választások előtt bevezessék Magyarországon az előzetes regisztráció intézményét. Az ötlet tavaly is felmerült, akkor a Véleményvezér és olvasóink többsége is támogatta az elképzelést – ám az elmúlt hónapok fejleményei, a választási rendszer egészének a Fideszre szabása után már egészen más színben tűnik fel ez a terv.

Ajánlott írásunk: Lázár a Fideszre szabja a választási rendszert

Nem intellektuális cenzus

Először tavaly ősszel vált közéleti témává az előzetes regisztráció esetleges bevezetése, mely rendszer a háború előtti Magyarországon is működött már, illetve jelenleg is működik az Egyesült Államokban. A Véleményvezér úgy látta, alapvetően jót tenne a választási rendszernek és a magyar politika egészének, ha ki lehetne szűrni azokat a szavazókat, akik hirtelen felindulásból, érzelmi alapon vagy populista ígéretek hatására adják le voksukat ahelyett, hogy politikai álláspontjukat akár csak egy kicsit is átgondolnák. Hiszen minél több az ilyen választó, annál jobban el lehet téríteni a kampányt, majd a kormányzás egészét alaptalan ígérgetésekkel és populista manipulációkkal.

Mivel azonban fideszes nyilatkozók egyfajta intellektuális cenzusnak aposztrofálták ezt a rendszert, fontos megjegyezni, hogy egyrészt nem erről van szó, másrészt alapvetően helytelen az a megközelítés, mely a politikai megfontoltságot és bölcsességet a műveltséggel és a magasabb intellektuális képességekkel társítja. Egyszerűen nem igaz, hogy a „lebutított" és az ellenfelet „démonizáló" kampányszövegekkel könnyen megszólítható választók, a „vadbarmok" a szerényebb képességűek és alacsonyabban iskolázottak lennének.

Sőt, Magyarországon különösen nagy hagyománya van annak, hogy éppen a műveltebb, kvalifikáltabb rétegek szavazzanak a legradikálisabb, leggyűlölködőbb és egyben leginkompetensebb pártokra. Jó példa volt erre korábban a MIÉP magas népszerűsége a budai, illetve az SZDSZ-é a fővárosi belső kerületekben. Manapság pedig kutatások szerint a Jobbik tábora tűnik az átlagnál iskolázottabbnak, ahogyan bizonyos értelmiségi körökben Gyurcsány Ferenc a mai napig komoly vonzerővel rendelkezik.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Megváltozott a helyzet

De nevezzük bárminek is ezt a javaslatot, egyszerűen látni kell, hogy az előzetes regisztráció az elmúlt hónapok eseményei fényében egészen más színben tűnik fel. A tavaly decemberben elfogadott új választási törvény ugyanis olyan mértékben a Fidesznek kedvez, hogy igen komolyan megnehezíti a jelenlegi kormány leváltását, Orbán Viktor új ötlete a pártok állami támogatásának megvonásáról pedig erre tenne rá még egy lapáttal. Ezek mind-mind azt a vádat támasztják alá, miszerint a Fidesz törvényi eszközökkel is megpróbálja saját hatalmát bebetonozni.

Így pedig már egészen másfajta motivációk rajzolódnak ki az előzetes regisztráció ötlete mögött is. Sajnos túl nyilvánvaló, hogy a Fidesz stratégiája az, hogy a bizonytalanok meggyőzése helyett a párt könnyen mozgósítható törzsbázisa segítségével győzze le a kevésbé szervezett és nehezebben mobilizálható táborral rendelkező ellenzéket. És természetesen már csak azért is erősen megkérdőjelezhető a populizmus miatti fideszes aggodalom őszintesége, mert 2006-tól kezdve mintha egészen mást képviseltek volna.

Olvasd el ezt is: Az ember, akinek csak a zemberek számítanak

Egy jó ügynek ártanak

Mindezek miatt a Véleményvezér úgy gondolja, hogy csakis a többi politikai szereplővel egyeztetve és velük egyetértésben lenne szabad megalkotni azokat a végleges szabályokat, melyek alapján a pártok 2014 tavaszán majd rajthoz állnak. Ha ezt a Fidesz megteszi – amire nem sok esélyt látunk –, akkor ilyen módon az előzetes regisztráció bevezetése valóban üdvözlendő lehet.

Ennek hiányában azonban a kormánypárt adott esetben csak le fogja járatni ezt a hasznos és jó elképzelést, hiszen mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy az előzetes regisztrációt a Fidesz nem elvi, hanem nyers hatalmi okokból támogatja.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lánczi Tamás 2012.05.23. 14:10:10

Néhány ténybeli tévedés:

1. „Magyarországon különösen nagy hagyománya van annak, hogy éppen a műveltebb, kvalifikáltabb rétegek szavazzanak a legradikálisabb, leggyűlölködőbb és egyben leginkompetensebb pártokra.”

Nem igaz. Ha megnézzük, hogy a háború előtt hol szerezte a legtöbb szavazatot a Nyilaskeresztes Párt, akkor klasszikus munkáskerületeket találunk, mint pl.: Csepel, Angyalföld, Újpest. Ha megnézzük a Jobbik törzsbázisát, akkor abban a fiatalok mellett felülprezentáltak az alacsony végzettségű vidéki emberek. Ettől persze még létezik a XII. kerületi, magasan kvalifikált, felső-középosztálybeli radikális szavazó, csak épp nem jellemző.

2. „A tavaly decemberben elfogadott új választási törvény ugyanis olyan mértékben a Fidesznek kedvez, hogy igen komolyan megnehezíti a jelenlegi kormány leváltását. ”

Még Bajnai Gordon intézete, a HaHa hány hónapja íródott tanulmánya néhány módszertani csúszatással (mandiner.blog.hu/2012/02/03/tenyleg_a_fidesz_nyert_volna_2006_ban_szerintunk_nem) próbálta kimutatni, hogy az új vt. a Fidesznek kedvez. Még ez a nem túl meggyőző írás sem merte azt állítani, hogy a törvény „igen komolyan megnehezíti a jelenlegi kormány leváltását.” Ha a vvezérnek valamilyen új érve van, akkor mutassa be.

Abban pedig teljesen egyetértek, hogy ahogy a szólásszabadságnak vannak józan ésszel felismerhető korlátai, úgy a választási rendszert is érdemes megvédeni a politikai trolloktól. Szerintem ezen még az sem változtat, hogy a Fidesz rossz érveléssel jut el egy legitim módon felvethető javaslathoz.

Ami pedig azt illeti, hogy „a Fidesz stratégiája az, hogy a bizonytalanok meggyőzése helyett a párt könnyen mozgósítható törzsbázisa segítségével győzze le a kevésbé szervezett és nehezebben mobilizálható táborral rendelkező ellenzéket”, könnyen lehet, hogy igaz. Nem lenne példa nélküli. Az USA-ban Obama például azzal nyert 2008-ban, hogy külön erre szakosodott cégek segítségével kb. 5 millió új szavazót, zömmel bevándorlókat regisztráltatott demokrata szavazóként. Ez persze nem olyan szép történet, mint a facebookon megnyert választás, viszont igaz. Kétségtelen az is, hogy a demokraták nem változtattak törvényt, csak kihasználtak egy meglévő jogszabályi lehetőséget.

NagyLevin 2012.05.24. 12:34:05

Kedves Tamás!

Kik is volnának a "politikai trollok", akiktől "meg kell védeni" a választási rendszert? Miről ismerszenek meg, ki jogosult arra, hogy megadja ezeket a kritériumokat? Jól értem, hogy nem vagy híve az általános választójognak? A "politikai trollok" éppen úgy jogalanyai lesznek a törvényhozás által gyártott törvényeknek, mint a szavazójogot szerinted egyedül megérdemlő kifinomult intellektusok. Ez, érintettségük és nem képességeik teszik a "trollokat" (honfi és polgártársainkat) a politikai közösség tagjaivá, az, hogy ennek az államnak a polgárai. Ez talán elég ok, hogy szavazatukkal belebeszélhessenek a dolgokba, nem? Az oktatáspolitika mintha kifejezetten törekedne is képzetlen tömegek előállítására, akiktől el kell választani a nemzeti középosztályt. Amennyiben elég időt kapnak mindennek átfuttatására az ország jelenlegi vezetői, lehet rá számítani, hogy miután szociális jogaiktól (Munka törvénykönyve stb) megfosztják a "trollokat", politikai jogaiknak is búcsút kell majd mondaniuk? Te ezt az elképzelést tényleg támogatnád?

Alexa Noémi · http://idejefelebredni.blog.hu/ 2012.05.25. 16:25:48

"csakis a többi politikai szereplővel egyeztetve és velük egyetértésben lenne szabad megalkotni azokat a végleges szabályokat, melyek alapján a pártok 2014 tavaszán majd rajthoz állnak." - maximálisan támogatom. Az elmúlt két hét TI-os tapasztalatai alapján semmi esélyt nem látok rá: idejefelebredni.blog.hu/2012/05/25/atlathatatlan_egyeztetesek





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása