Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Vörös csillag: hiába van igaza a Fidesznek

2012.06.04. I 0 komment I Címkék: jog fidesz eu allam

gavel.jpgRokonszenves, hogy a kormány kiáll az önkényuralmi jelképek tiltása mellett, de a bírósági ítéleteket végre kellene hajtani. Ezt az ügyet kifinomult diplomáciával lehet csak megnyerni. (Fotó: legaljuice.com)

Pénteken a magyar kormány megerősítette, hogy nem hajlandó a büntető törvénykönyvből kivenni a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép tiltását, a strasbourgi emberjogi bíróság Magyarországot elmarasztaló ítéletei után sem. A Véleményvezér szerint a vörös csillag megítélésének ügyében a magyar kormánynak van egyértelműen igaza, szörnyű kommunikációjával azonban ismét mindent elront.

Ajánlott írásunk: A korrupció irányítja az államot?

Mi a baj a tiltással?

A téma tárgyalását rögtön az alapoktól érdemes kezdeni: miért fontos egyáltalán bármilyen önkényuralmi jelkép használatának tiltása vagy engedélyezése? 

A Véleményvezér teljesen megérti azoknak az álláspontját, akik úgy vélik, az önkényuralmi jelképeknek vagy bizonyos írásoknak (Mein Kampf stb.) a betiltása nem fogja egy csapásra megszüntetni a politikai szélsőségeket. És abban is sok igazság van, hogy rövid távon a tiltás ellenkező hatást érhet el, hiszen fasiszták vagy kommunisták így mártírpózban tetszeleghetnek és könnyebben magukra és ideológiáikra irányíthatják a közvélemény figyelmét, több emberhez, így potenciálisan több majdani támogatóhoz eljutva.

Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép, mondta pénteken Rétvári Bence, az igazságügyi minisztérium államtitkára.

Magyarország ellen több esetben is elmarasztaló ítéletet hozott a strasbourgi emberjogi bíróság, mert a nemzetközi bírák szerint a vörös csillag mozgalmi jelkép, és nem önkényuralmi. Így ha valaki ezt a jelképet viseli, és ezért a magyar rendőrök megbüntetik, akkor az illető Strasbourghoz fordulhat, ahol kártérítésre kötelezik a magyar államot.

Utoljára novemberben történt ilyen eset, akkor a Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnökének 4000 euró kártérítést ítéltek meg. Ez már a második ilyen ítélet volt. Ugyanakkor idén május elsején is előfordult, hogy eljárást indítottak vörös csillaggal parádézó személy ellen.


Tilos marad a vörös csillag (Index)

Miért kell tiltani mégis?

Akad azonban két olyan szempont, melyek megítélésünk szerint súlyosabbak a fentieknél. 

Egyrészt rengeteg olyan ember él még Magyarországon, akiket ezen jelképek nevében tettek tönkre, nyomorítottak meg, ölték meg családtagjaikat. Teljesen érthető több tízezer magyar állampolgár személyes érintettsége és érzékenysége, akik számára igenis sokat jelent az, ha a magyar állam legalább annyival elősegíti a történelmi igazság érvényesülését, hogy azok, akik ilyen jelképeket akarnak a mellükre tűzni, rövid úton a bíróság előtt találják magukat.

A másik egy hosszú távú szempont. Szokás azzal érvelni a szimbólumok használatának szabályozása, akár például utcák, intézmények átnevezése ellen, hogy ezeknek a lépéseknek semmiféle valódi hatása nem lesz, senkinek a gondolkozását, történelemképét nem fogják megváltoztatni – ez azonban nem igaz. 20-30 éves távlatban nézve igenis fontos tanító szerepe lehet annak, ha a következő generáció már úgy nő fel, hogy tudja, az önkényuralmi jelképek viselése nem játék, nem önkifejezés, hanem bűncselekmény. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesznek majd olyanok, akik dacból, lázadásból ne vennének fel egy vörös csillagos pólót vagy egy horogkeresztes karszalagot – de pontosan tudni fogják, hogy ezzel egy olyan határt lépnek át, amiért ebben az országban büntetés jár.

De még fontosabb a tiltás hatása az átlagember gondolkodására, akinek a történelemről nincs pontos tudása, sőt, gyakran elképesztő módon semmiféle tudása nincsen, vagy éppen hajmeresztő tévképzetekben hisz. A tiltás hatására legalább annyi biztosan rögzülni fog legtöbbjükben, hogy ezek a jelképek és a mögöttük meghúzódó ideológiák valami rosszat, a vörös csillag és horogkereszt alatt vonulók valami végtelenül károsat képviselnek.  

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Megint az asztalra csapnak

Ezen érvek alapján teljesen támogathatónak gondoljuk a jelenlegi büntetőjogi szabályozást, sőt még azt is rokonszenvesnek találjuk, hogy a magyar kormány nemzetközi szervezetek ellenében is kiáll azon álláspontja mellett, hogy a szélsőséges ideológiák és jelképeik mást jelentenek a mi régiónkban, mint Nyugat-Európában, és sokat szenvedett emberek tízezreire való tekintettel nem hajlandóak a honi szabályozást megváltoztatni.

A probléma azonban megint csak ezen túl kezdődik, ott, ahogyan a Fidesz-kormány a vonatkozó nemzetközi ítéletekre és kérésekre reagál: saját álláspontjának türelmes elmagyarázása és a meggyőzésre tett kísérletek helyett dacos, sőt pökhendi stílusban például egyszerűen kijelenti, hogy nem hajt végre bírósági ítéleteket. Ugyanis hiába nem értünk egyet egy nemzetközi bíróság álláspontjával és ítéletével, a probléma mindössze az, hogy Magyarországnak vállalásai vannak, és ha például kártérítés megfizetésére kötelezik, az ellen nem lehet mit csinálni – ha a mostani kormány nem fizet, akkor majd fog a következő, nyilván a kamatok miatt jóval nagyobb összeget. Az igazi kár azonban természetesen diplomáciai.

Olvasd el ezt is: Orbán mehet, az oligarchák maradnak?

Saját érveiket hatástalanítják

A Fidesznek ebben az esetben saját elvi álláspontja, illetve a honi, önkényuralmi jelképekre vonatkozó szabályozás fenntartása mellett igenis végre kellene hajtania, amire a más állásponton lévő nemzetközi bíróságok az országot kötelezik – ennek az üzenete ráadásul sokkal erősebb és sokkal pozitívabb is lenne. A magyar kormány ugyanis ismét azt nem érti, hogy ez megint tipikusan egy olyan ügy, melyet csak hosszú távon, aprólékos munkával és kifinomult diplomáciával lehet megnyerni: ha azonban inkább az asztalra csap, azzal éppen ellenkező hatást vált ki, és még saját jogos érveit is hatástalaníthatja. 

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.