Véleményvezér

vv

Merkel kimondta: kétsebességes Európa jön

2012.06.08. I 2 komment I Címkék: eu nemet gazdasagi valsag

merkelafpgetty.jpgA német vezetés számára a válság valójában egyben lehetőség is, hogy elválasszák az ocsút a búzától. Magyarország vajon melyik? A visegrádi országokat nem biztos, hogy egyformán kezelik majd. (Fotó: AFP/Getty)


Tegnap Angela Merkel nagyon fontos interjút adott, hiszen teljesen világossá tette azt, amit másokhoz hasonlóan a Véleményvezér is hónapok óta sejteni vélt: Berlin kétsebességes Európát akar, és a két sebességi fokozat távolodását vetíti előre. Mi vajon melyik sebességben leszünk?

Ajánlott írásunk: Felbőszítésben Magyarország  világrekorder

Eddig is két sebesség volt, de ez más

A kétsebességes Európa léte régóta tény, hiszen mind az eurózóna, mind a schengeni övezet kettéosztja az Uniót. Ugyanakkor korábban a két fázis közti különbség átmenetiként volt pozicionálva: aki például 2004-ben belépett az Európai Unióba, az ezzel azt is vállalt, hogy mindent elkövet az eurónak az országban történő bevezetéséért. (Ez az apróság, úgy tűnik, elkerülte a Magyarországot szándéka ellenére az eurózónába kényszeríteni próbáló Európai Birodalmat előrevetítő Matolcsy György figyelmét.)

Most azonban valami másról beszélt a német kancellár. Arról, hogy az európai magnak fiskális és politikai uniót kell alkotnia, és hogy aki nem akar velük tartani, az ne tegye, de akkor ne is próbálja visszafogni az erősebb integrációt szorgalmazó többi tagállamot. A kijelentés elsősorban Nagy-Britanniának szólt, de a megfogalmazása egyértelművé tette, hogy más országokat is beleért a külsőbb körbe.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Ki lehet  a gyorsabb fokozatban?

A Véleményvezérnek meggyőződése, hogy a német vezetés válságkezelésének az elmúlt időszakban egyre inkább az lett a vezérfonala, hogy a válság valójában egyben lehetőség is, hogy elválasszák az ocsút a búzától. Nagy-Britannia és a déli periféria országai minden bizonnyal az ocsú kategóriájába tartoznak ebből a szempontból.

A keleti periféria kérdése már egy kicsit bonyolultabb. Miközben Románia és Bulgária esetleges mag-Európa tagságának nem sok realitása lenne az óriási intézményi elmaradottságuk okán (még a schengeni tagságot sem sikerült kivívniuk), addig a visegrádi országok elméletileg akár hamarosan részei is lehetnének a gyorsabb sebességi fokozatnak. Különösen azért, mert infrastrukturálisan és vállalati kapcsolatok szintjén ezek az országok mára szorosabb integrációban élnek a német gazdasággal, mint mondjuk a legtöbb észak-nyugat-európai állam.

Ugyanakkor találni súlyos ellenérveket is a beengedésükkel kapcsolatban, főként szintén az intézményi elmaradottságuk miatt. Ebben a tekintetben a jogrend, a joguralom az a terület, ahol a problémák a legkomolyabbnak látszanak.

Olvasd el ezt is: Újabb válság Európa perifériáján: van-e kiút?

Magyarország helye kérdéses

Amennyiben a következő két-három évben valóban kialakul egy, a mainál kisebb és jobban körülhatárolható mag-Európa, úgy nem biztos, hogy a visegrádi régió tagjait egyformán fogják kezelni. És ilyen esetekben természetesen elsősorban nem a valóság, hanem a valóságról alkotott külföldi benyomások lesznek a meghatározóak. Ezért is olyan rövidlátó dolog a magyar kormány részéről úton-útfélen provokálni az Európai Uniót megannyi szereplőjét és érdekcsoportját.

Ha ugyanis a nyugat-európai sajtó legfajsúlyosabb lapjaiban Magyarországot rendre Európa betegeként leíró cikkek jelennek meg, akkor könnyen úgy járhatunk, mint a meciari Szlovákia a NATO-csatlakozással.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ontheonehand 2012.06.08. 09:59:03

Ahogy kinézünk, a nagy makrogazdasági kísérletek földje rükvercben marad, viszont újabb és újabb fejezetekkel bővítjük a "how not to do it" gazdaságpolitikai kézikönyvet.

Madár István 2012.06.08. 16:35:13

Nem kétséges, hogy ebben a felosztásban hol a helyünk, inkább az a kérdés, hogy ha nem két-, hanem többsebességes lesz Európa, akkor hová fogunk tartozni. És itt sajnos nem csak a gazdaságpolitika minősége a kritikus pont, hanem sok minden más is.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása