Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Elindultunk az Európai Egyesült Államok felé

2012.06.26. I 4 komment I Címkék: eu elit nemet allam demokracia

Europeanparliamentflags.jpgEgységes európai kormányt vizionál a német pénzügyminiszter és a nemzetállamokról megkerülendő akadályként beszél. Az európai elit jó része hisz az egységesülésben, a nép azonban „nacionalista".

A Der Spiegelnek adott interjújában Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter már egy egységes európai kormányt vizionált és a nemzetállamokról mint megkerülendő akadályról, megoldásra váró problémáról beszélt. Hosszú évtizedek maszatolása után, úgy tűnik, a válság most végre felszínre hozza az Európai Unió rendszerének alapvető ellentmondását, a nemzeti szuverenitás és az egyre mélyülő integráció közti ellentétet.

Ajánlott írásunk: Merkel kimondta: kétsebességes Európa jön

Elindulni az egyik úton

Az EU-val foglalkozó kutatók között már legalább harminc éve folyik a vita, hogy az Unió vajon elsősorban egy államok feletti, vagy egy államok közötti képződmény-e. Maga a vita nyilván azért is kezdődhetett el, mert az EU a valóságban valamennyire mindkettő egyszerre. Államok feletti, amennyiben a brüsszeli Bizottság és az Európai Bíróság a tagállamok nélkül is dönteni képes és valódi befolyással bíró, nemzetek feletti intézmények. Ugyanakkor államok közötti, hiszen végső soron minden fontos döntést a Tanács, azaz a tagországok vezetőinek testülete hoz meg.

Az elmúlt ötven év jóléte és prosperitása lehetővé tette, hogy a két megközelítés megférjen egymás mellett. Mindig volt ugyanis elég pénz arra, hogy hol az egyik, hol a másik oldal igényeit elégítsék ki. Ahogy azonban a pénz elfogyott, hirtelen az ellentétek is láthatóbbá váltak. Ennek az ellentmondásos kettősségnek a csúcsa pedig maga az euró volt. Az euró ugyanis egy olyan fizetőeszköz, mely egyszerre nemzetek feletti – hiszen az EKB nemzeti kormányoktól független és azok felett álló intézmény –, de közben nagyon is a nemzetállamok, pontosabban azok költségvetései által befolyásolt deviza. Nem véletlen, hogy az EU belső problémái is ezen különleges hibrid pénz körül csúcsosodtak ki.

Most már ott tartunk, hogy számos európai vezető úgy érzi, a kettős játéknak vége és muszáj határozottan elindulni az egyik úton.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Elit és nép

A két modell közötti alapvető ellentét az elit és a „nép", vagyis az arisztokratikus és a demokratikus megközelítés között feszül. Az európai elit mélyen hisz az európai integráció üdvös voltában és a teljes egység megvalósulását nagy részük elérendő célnak tekinti. Ezzel szemben a tagországokban a szavazók többsége alapállásban rendszerint szuverenitáspárti. Nem véletlen, hogy a demokrácia és a nacionalizmus kéz a kézben fejlődtek Európában: a demokratikus többség a legtöbb országban bizony „nacionalista".

Az elit azonban éppen azért elit, mert képes irányítani a demokratikus többséget, illetve hosszú távon megváltoztatni annak alapvető meggyőződéseit, amint azt a háború utáni német példa kiválóan illusztrálja. Ebben a rendszerben komolyabb feszültség akkor keletkezik, amikor az elit rátermettségébe vetett hit megrendül, és/vagy az elit és a tömeg vágyai túl élesen válnak el egymástól.

Olvasd el ezt is: Miért sikerült a lengyeleknek, ami nekünk nem?

Változás jön

Jelen pillanatban egyértelmű, hogy az európai elit jó vezetésével kapcsolatos feltételezések meginogtak. Az elit meghatározó csoportjai válaszképpen reflexszerűen az integráció mélyítése irányába mozdulnának. A valódi kérdés most az, hogy az elmúlt évtizedekben sikerült-e az európai elitnek a tömegek meggyőződését olyan mértékben formálni, hogy az ezt a változást hamarosan sajátjaként tudja majd elfogadni. A következő néhány évben mindez kiderül.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Magyari Péter 2012.06.26. 14:55:18

Vannak itt még fura kérdések. Például a nagy közös kormányt leginkább erőltető németek sem gondolták mindig így. Ugyanez a német kormány még tavaly nyáron például a hatos csomagról szóló vitában éppen azon a véleményen volt, hogy legyen erősebb a tagállami kontroll a büntetések kiszabásakor, szemben a parlament automatizmust támogató törekvésével.

Vagyis a mostani integrációs elkötelezettség nem az elitek evolúciós felismerése, hanem egy kényszerhelyzetben kipréselt reakció. Arról szól, hogy világossá vált: ha a németek nem vállalnak nagy áldozatot, akkor vége lesz az eurónak. És gondolom kiszámolták, hogy jobban megéri kifizetni Dél-Európa számláit, mint a visszatérés a márkához. Viszont hogy garanciát kapjanak ezen befektetésükre, szeretnének egy olyan összeurópai gazdasági rendszert, ahol senki sem improvizálhat.

Ám az aktuális problémakezelésen túl is sok nagy kérdés van. Arról alig készültek nyilvános koncepciók, hogy az összeurópai politikai - pénzügyi vezetést ki és hogyan válassza és ellenőrizze. Vagyis nemcsak nacionalizmus kérdés egy föderalista rendszer beüzemelése, hanem demokrácia kérdés is. Sőt, szerintem leginkább az.

Az nem tűnik életszerűnek, hogy kőbe vésett összeurópai szabályokat csak számonkérjen egy majdani brüsszeli szuperkormány. A világ nem olyan egyszerű, hogy csak a törvényeken múljon boldogulása. Vagyis politikai felelősség és megfelelő felhatalmazás kell a hatalom mellé.

Vannak ötletelések, például hogy a bizottság következő elnöke legyen egyszerre a tanács elnöke is, és válasszák meg összeurópai módon, vagy az EP válassza meg. De azért átfogó koncepciót még nem mutogatott senki.

És akkor még külön probléma, hogy egy EU-s kvázikormány mit kezdjen az eurót nem használókkal, hiszen a politikai unió kényszere a közös pénz miatti egymásrautaltságból adódik. Lesz két bizottság? Vagy az egyik tagállamnak ajánl, a másikat meg kötelez a bizottság?

Egy ilyen rendszer kialakítása hosszú évekbe szokott telni, népszavazások buktathatják, és ott az örök kockázat: mi lesz ha egy vagy több meghatározó országban egy kormányváltással újra kell tárgyalni az egészet? A francia választások óta mintha a fiskális uniót sem sietnének ratifikálni szerte Európában, hiába a sikeres ír népszavazás. (Az eurót használó országok közül még csak Görögország és Szlovénia ratifikálta.)

Szóval inkább egy aktuális állapot, hogy a pénzüket féltő németek, és a csődtől rettegő spanyolok most éppen erősen központosított Európát akarnak. Ez nem annyira a felvilágosult európai elit szellemének lobogása. Persze lehet, hogy az is benne van, de azért egész jól hallgatott ez a szellem az utóbbi hónapokig.

Amikor 2009 végén megválasztották Rompuyt és Ashtont a két új EU-s tisztségre, és életbe lépett a lisszaboni szerződést, kivétel nélkül minden európai politikus azt mondta, hogy akkor most nagyon sokáig ne nyúljunk az európai intézményrendszerhez. Bottal se piszkálták volna az összeurópai überkormány gondolatát, ha van az az EFSF, vagy akármi más, ami megmenti az eurót.

Holtzer Péter 2012.06.26. 20:48:18

Csak egy aprócska példa, de jól illusztrálja a kérdést. Éppen Brüsszelben ülök egy EU-s nyugdíjkonferencián. 27 ország, különböző nyugdíjszisztémák 27-féle variációja, van olyan ország, amelyik éppen most indít kötelező nyugdíjalapokat, amikor mi pl bezártuk, mások meg visszavágják. A kiegészítő vállalati nyugdíjalapokban megszerzett jogosítványok jellemzően öt év alkalmazás alatt nem hordozhatóak, elvesznek, Európán belül is, különböző országok mást-mást gondolnak erről is. És még sok nyalánkság. Európában, amely elvileg a teljesen szabad munkaerő- és tőkeáramlásról szól. Az EU a mai napig azt deklarálja, hogy a tagországok nyugdíjrendszereibe nincs beleszólása. De ma épp azt is érintettük, hogy ez így lesz-e mindig.

A mai európai helyzet egy fenntarthatatlan egyensúlytalansági állapot. Vagy a cikkben vázolt föderális unió, vagy egy menedzseletlen szétesés vár ránk. Az előbbiben bizony közös pénzügyi irányítás, konvergáló szociális rendszerek simán benne lehetnek. És ez valóban nem újdonság, hanem régi vita, csak most vált élessé, illetve most értjük meg, valójában miről szól a gyakorlatban.

Madár István 2012.06.26. 22:21:24

Az euró bevezetésének egyedülálló történelmi kísérlete nagyjából olyan volt, mint amikor egy csapatot a nagy jutalom reményében beküldünk egy sötét szobába. Minden addigi tudásunk alapján abban lehetett bízni, hogy ezért a jutalomért, az eurózóna által elérhető magasabb jólétért igazából nem kell óriási áldozatokat vállalni. Aztán a válság felkapcsolta a villanyt a sötét szobában. És kiderült, hogy az eurózóna működőképességéért többet kell tenni, mint korábban gondoltuk. Most tulajdonképpen minden országnak megvan az erkölcsi alapja, hogy döntsön: továbbmegy, vállalva a szorosabb integrációval járó önállóság-csorbulást, vagy hátat fordít és kimegy az ajtón.

Mindkét választás hordoz magában kockázatokat, de dönteni kell, mert itt nem maradhat a valutaövezet, ahol most áll, ezt a válság bebizonyította. Valójában az, hogy meddig kell elmenni az integrációban a sikeresség érdekében, továbbra sem világos. Nem lehet kizárni, hogy újabb és újabb lépcsőket kell megjárni, aminek a végén már valóban az Európai Egyesült Államok van.

Madár István 2012.06.27. 08:09:26

Szóval van egy csomó megoldatlan kérdés rövid és hosszabb távon is, a mostani csúcs épp csak megkezdi a munkát.

www.portfolio.hu/gazdasag/a_hegyekbol_egy_morzsat_mit_varjunk_az_eu-csucstol.169276.html





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.