Véleményvezér

vv

Jobbikos javaslat a Btk.-ban: akár egy év a Szent Korona megsértéséért

2012.06.27. I 0 komment I Címkék: nemzet fidesz jobbik allam

korona.jpgHa a Szent Koronát a büntetőjoggal akarjuk védeni, akkor ezen az alapon ízlés szerint bővíthetnénk tovább a sort a turulmadártól a Lánchídig. 

Az új Btk. elfogadásával a végleges szövegbe bekerült az a jobbikos módosítóból származó passzus is, mely alapján a Szent Korona mint nemzeti jelkép megsértése miatt akár egy évig terjedő szabadságvesztés is kiróható. Bár a Szent Korona tiszteletének ápolása kétségtelenül nemes ügy, de egészen biztos, hogy nem a Btk.-ba való.

Ajánlott írásunk: Merkel kimondta: kétsebességes Európa jön

Kevesebb szólásszabadsággal kevésbé elviselhető

Mindenek előtt szeretnénk leszögezni, nem hiszünk azokban a tézisekben, miszerint valamit azért nem szabad tiltani, mert a tiltás ellentétes hatást vált ki. Egyrészt ez legfeljebb rövid távon lehet igaz, hosszú távon azonban nem; másrészt ezen az alapon sem a büntetőjognak, sem általában semmiféle nevelésnek nincs értelme. Engedélyezhetnénk a fegyverkereskedelmet vagy akár az iskolák előtti drogárusítást, mondván, ha tiltjuk, azzal csak a feketepiac súlyát növeljük.

A Szent Korona gyalázásnak büntetőjogi tiltásával nem ez a probléma. Már azzal sem értettünk egyet, hogy a Btk.-ba lett emelve a Himnusz, a zászló és a címer gyalázásának tiltalma, hiszen bár a szándék itt is méltányolható, mégsem a büntetőjog az az eszköz, amivel ezeket a jelképeket védeni kellene. Az elmúlt kétszáz év egyik megkérdőjelezhetetlen vívmánya ugyanis a szólásszabadság. Nem lehet eléggé hangsúlyozni és eléggé komolyan venni, hogy ha minél több kérdésben korlátozzuk, még akkor is, ha látszólag csak apróságokban, akkor annál nehezebben lesz elviselhető hely ez az ország.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Tiltsuk be a Lánchíd gyalázását is!

Egy ország himnusza, zászlaja és címere kulturált környezetben valóban szent dolognak számítanak a társadalom szemében, sőt a Véleményvezér úgy gondolja, Magyarországon ilyen értelemben Szent Istvánnak és Széchenyi Istvánnak, illetve még megannyi más történelmi figurának is bőven kijárna ugyanez a nyilvános tisztelet. Mégsem gondoljuk, hogy ezt a fajta elismerést büntetőjogi védelemmé kellene alakítani.

És ne menjünk bele abba sem, hogy a Himnusz, a zászló és a címer a magyar állam, a magyar köztársaság jelképei, a Szent Korona azonban elsősorban nemzeti jelkép, történelmi-kulturális örökségünk része, és ha a büntetőjoggal akarjuk védeni, akkor ezen az alapon a turulmadártól a Lánchídig bővíthetnénk tovább a sort ízlés szerint. Triviális érv, de tényleg meg kell említeni, hogy Magyarország államformája köztársaság, és bár a köztársaság a magyar államiság történetében egy friss fejleménynek számít, egy, a monarchiához kötődő szimbólum büntetőjogi védelme napjainkban nehezen értelmezhető.

Olvasd el ezt is: Miért sikerült a lengyeleknek, ami nekünk nem?

Egymással versenyeznek

Az egészből persze tisztán kiolvasható a jelenlegi parlamenti jobboldal modorossága és pozőrködése, ahogy a Fidesz és a Jobbik egymással versengve próbálnak meg nemzeti pátosszal körbevenni mindent. Ahogy a rendszerváltozás utáni húsz év sorá gyakran szinte nevetségesen és megalázóan mellőzték ezeket a szimbolikus kérdéseket, most legalább ennyire izzadságszagúan próbálják meg ezt kompenzálni.

A Véleményvezér sokakkal szemben úgy gondolja, Magyarország még mindig elviselhető hely, sőt jobb hely, mint például Nagy-Britannia – de egészen biztosan nem azért, mert nálunk végre kemény büntetés jár a korona gyalázóinak, míg ott az angol parlamenttől kezdve a koronán át a királynőig bárkit és bármit lehet kritizálni, sőt pocskondiázni.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.