Véleményvezér

vv

Fülkeforradalom készül a szomszédban?

2012.07.06. I 0 komment I Címkék: mszp fidesz romania demokracia

roman_1.jpgNagy a baj Romániában. A szocdemek meghatározó, illetve elméletileg független állami intézményeket gleichschaltolnak arra hivatkozva, hogy elődeik elrontottak mindent. Ismerős? (Fotó: Daniel Mihailescu/AFP)

Végre megvan az a luxusunk, hogy egy hajmeresztő fülkeforradalom előkészületeit a karosszékből nézhetjük végig úgy, hogy mégsem mi vagyunk az elszenvedői. Ráadásul nem is kell nagyon hunyorognunk, mert mindez itt történik a szomszédban, Romániában.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Mi történt?

A romániai történéseket, a „politikai bányászjárást" a Transindex cikke kiválóan összefoglalta. Az országot korábban irányító, Traian Basescu államfő mögött álló jobbközép koalíció nemrég komoly vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon, előtte pedig bizalmatlansági indítvánnyal a miniszterelnöküket is megbuktatták. A hatalomba frissen visszakerülő szociáldemokraták Victor Ponta kormányfő vezetésével gyakorlatilag az ország alkotmányos berendezkedésének átírására tesznek kísérletet. Egy meglehetősen komplex intézkedéssorozat részeként egyszerű kormányrendelettel módosították az alkotmánybíróságról szóló törvényt, azért, hogy az ne foglalhasson állást az államfő esetleges elmozdításával kapcsolatos intézkedések ügyében. Tegnapelőtt pedig meg is indították a Traian Basescu elnök felfüggesztésére irányuló eljárást, amely lépést minden független elemző alkotmányellenesnek gondol – az alkotmánybíróság azonban a kormányrendelet értelmében nem avatkozhat közbe.

Ráadásul közben módosították a népszavazási törvényt is, melynek értelmében a felfüggesztést követő népszavazás érvényességéhez többé nincs már szükség minimális részvételre. Magyarul: a jobbközép jelenlegi népszerűtlenségét meglovagolva, a szociáldemokraták a helyhatóságok és a miniszterelnöki pozíció után gyorsan az elnöki széket is megpróbálják bevenni, és ebben holmi törvények nem fogják őket megakadályozni.

Ezzel párhuzamosan a parlamenti többség a választási törvényt is módosította úgy, hogy a jelenlegi népszerűségi adatok kétharmadot eredményezzenek majd a szociáldemokraták számára. Bár az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a törvényt, a jelenlegi helyzetben nem világos, hogy pontosan milyen szabályok szerint is fogják megrendezni a novemberben sorra kerülő választásokat.

Több, a szociáldemokratákhoz közel álló politikai szereplő pedig már pedzegeti is, hogy az országgyűlési választások után szükség és lehetőség is lesz rá, hogy Románia új alkotmányt kapjon.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Mint egy puccs

A hatalmi játszmát ráadásul több kis színes esemény is tarkította, melyek pontosan illusztrálják, mi is történik jelenleg Romániában.

Az egyik ilyen ügy az új miniszterelnök és Basescu elnök vitája volt arról, hogy ki képviselje az Európai Tanács ülésén az országot. Bár az alkotmánybíróság Basescunak adott igazat, a miniszterelnök embere által vezetett hivatalos közlöny nem nyomtatta ki időben a rendelkezést ahhoz, hogy az hatályba léphessen, így végül mégis Ponta utazott. A másik, hasonlóan hajmeresztő történet a miniszterelnök plágiumügye. A nemzetközi hírű Nature magazin azt állította, hogy Ponta doktori dolgozatának nagy részét forrásmegjelölés nélkül egész egyszerűen másolta. A plágiumügyet vizsgáló bizottság azonban ülésezés közben arról értesült, hogy fel lettek oszlatva, így nem hozhattak érvényes határozatot.

Nagy a baj tehát Romániában. Az egyik politikai erő ugyanis parlamenti mandátumát felhasználva meghatározó és elméletileg független állami intézményeket próbál teljesen gleichschaltolni. Teszik mindezt arra hivatkozva, hogy elődeik elrontottak mindent. Amit viszont a Victor Ponta vezette szocdemek nem értenek, az az, hogy puccsszerű hatalomátvételükkel a stabilitásba és kiszámíthatóságba, és ezen keresztül a demokráciába vetett hitet ássák alá.

Olvasd el ezt is: Egységes Európa közös nyugdíjrendszer nélkül?

Fidesz, MSZP: kettős mérce

Ami történik, ha nem is fénymásolóval készült, de mégis rendkívül ismerős. Ennek ellenére, mint azt a Mandineren is megírták, nem mindenki gondolja azt, hogy hasonlóságok lennének a magyar és a román helyzet között. Itt van mindjárt az MSZP, melynek európai parlamenti képviselői nem támogatták a román kormány lépéseinek vizsgálatát az EP-ben, szemben azzal, ahogyan a Magyarországgal kapcsolatos elítélő nyilatkozatok esetében állást foglaltak. Ez ismét csak azt jelentheti, hogy az ő igazi problémájuk a romániaihoz hasonló magyar intézkedésekkel legfeljebb az, hogy nem ők hajtják végre azokat. Hasonlóan meglepő módon a Fidesz EP-képviselői viszont nagyon aggódnak a román helyzet alakulása miatt. Mi pedig nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.