Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Orbánnak már csak a küzdés dicsősége maradt

2012.07.11. I 1 komment I Címkék: fidesz eu nyugdíjasok imf orban

ovgetty.jpgA közelgő IMF-tárgyalások során Orbán elsőszámú célja nem az ország gazdasági haszna, hanem saját győzelmének demonstrálása. Ha tényleg csak ez a cél, még tovább nő az ország vereségének esélye. (Fotó: Getty)

Rendkívül tanulságos volt a kormányfő tegnapi interjúja a HírTV-n. Nekünk úgy tűnik, hogy az egyébként magát mindig feltaláló Orbán Viktor is csak azt tudta kormánya eredményeként felmutatni, hogy ők bizony küzdenek. Konkrét és kézzel fogható eredményekről szinte szó sem esett: úgy tűnik, mostanra a cél valóban a küzdés maga lett.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Ha a nyugdíjasok velünk, ki ellenünk?

A szóban forgó interjúban a kormányfő tételesen felsorolta, ki mindenkivel állnak harcban: a lista elején természetesen az IMF és az EU áll, akikkel kapcsolatban a miniszterelnök legfontosabb észrevétele az volt, hogy azok nem szólhatnak bele Magyarország kormányzásába. De említette a külföldi cégeket és bankokat, akik szintén a kormány ellenségeiként kerültek bemutatásra. A kormányfő szerint ezen küzdelmek megnyeréséhez elsősorban arra van szükség, hogy a magyar kormány a magyar érdeket kövesse – ezek szerint ez egy olyan küzdelem, ahol főleg akarni kell, és ez a szilárd akarat lesz az, ami rögtön biztosítja is majd a győzelmet.

Ebban a brutális, már-már hobbes-i világban a kormányfő egyetlen szövetségesre találta csak fontosnak, hogy rámutasson: igen, természetesen a nyugdíjasokról van szó, akikkel a kormány a választások előtt állítólag szerződést is kötött.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Harc, harc, harc

Ami igazán szomorú volt az interjúban, az ismét a „régi”, 1998-2002-es Fidesz teljes hiánya. Nem hallottunk a tetteiért felelős és az eredményért tenni akaró emberek életének könnyebbé tételéről, nem hallottunk a gazdasági sikerekről és arról sem, hogy ugyan miért is lesz olyan jó nekünk, amikor majd ez a végeláthatatlan közdelem egyszer véget ér.

Úgy tűnik, mintha Orbán Viktort mára teljesen beszippantotta volna a nagyrészt általa generált konfliktusok sorozata. Az egyébként valóban kissé fáradtnak és kiégettnek tűnő miniszterelnök egyszerűen nem tudott elszakadni a konfliktus és a minden áron való győzelem logikájától.

Olvasd el ezt is: Kisajátítás: ha akarja, a kormány elveheti

Az egyetlen, amit felmutathat

Könnyen lehet, hogy a kormányfő azt gondolja, hogy 2014-ben az egyetlen eredmény, amivel kampányolni tud majd, az ezen küzdelemhez kapcsolódó állítólagos győzelem lesz majd. (Valamint persze a nyugdíjak reálértékének emelkedése.)

Ha pedig ezen a pályán marad a gondolkodása, akkor az további veszélyeket hordoz a magyar gazdaság és ezen keresztül az egész ország számára. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a közelgő IMF-tárgyalások során a kormányfő elsőszámú célja nem az ország gazdasági haszna, hanem az ő győzelmének demonstrálása. Ebbe az irányba mutat az is, hogy látszólag meglepő módon számos, a jövő évi költségvetés kereteit meghatározó törvényt még az IMF-tárgyalások előtt elfogadtat(ott) a parlamenttel. Így a tárgyalások során ezekben az ügyekben közjogi érvekkel is akadályozhatja, hogy tárgyalópartnerei engedményekre kényszerítsék.

Ha pedig tényleg csak a „győzelem" a cél, akkor még tovább nő az ország vereségének esélye. Miközben a görögök, a spanyolok, a portugálok és az olaszok a csőd szélén táncolnak, a gazdagabb nyugat-európai országok pedig az euró jövőjén vitatkoznak, a mi kormányunk számára továbbra sem prioritás a sebezhetőségünk csökkentése. Ebben a hazárdjátékban pedig csak egyszer lehet pechje az embernek. Akkor viszont teljesen mindegy lesz, hogy a kormányfő milyen győzelemről beszél.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

NagyLevin 2012.07.11. 09:04:47

Orbán nem megoldásra, hanem jól kommunikálható győzelemre játszik, úgy tudja, hogy csak akarni kell és azt sem igazán fontos kitalálni, mit is kell akarni pontosan, nem fél kockáztatni furcsa mániái miatt az ország lehetőségeit, vár, hogy hátha történik majd valami, addig pedig majd kitalál pár ellenséget, megmagyarázandó, hogy ki miatt van a baj, de már nem is telik új ellenségre, egyrészt mert már mindenki megvolt, másrészt talán azért, mert feltehetőleg ők is unják. Ja és hogy hol van ez a szép és megható nemzedéki mítosz, az első kormányzás polgári Fidesze, mert továbbra sincs sehol, valamint ezzel kapcsolatosan a VV örök szívfájdalma, a nyugdíjasok. Vagyis ebben a "rendkívül tanulságos" interjúban Orbán elmondta ugyanazt, amit hosszú évek óta mindig és ami őt magát is egyre jobban fárasztja, a VV pedig - jobb híján - újra elmesélte, miért nem lesz jó ez így. A fülkék dicsőséges forradalmának, úgy tűnik, vége van, a kártékony ostobaság szürke hétköznapjai, az immár rutinszerű elkúrás ólomlábakon járó évei jönnek.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.