Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Véleményvezér

vv

Orbán Viktor titkos terve?

2012.07.19. I 2 komment I Címkék: fidesz mnb imf orban matolcsy

orbmatolcsy.jpgElképzelhető, hogy az MNB devizatartalékából néhány magyar tulajdonú kisbankot, illetve az MFB-t juttatnák forráshoz és tőkéhez, ezen keresztül próbálva meg felpörgetni a gazdaságot. (Fotó: MTI)

Orbán Viktor nagyon sok mindent mondott és tett az elmúlt héten, ezek pedig látszólag ellentmondásban vannak egymással. Lehetséges azonban, hogy egy, még a korábbiakhoz képest is unortodox, és végső soron rettenetesen veszélyes gazdaságpolitika térképének felrajzolásáról van szó.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Nem sietnek megegyezni

A magyar fél láthatóan kínosan ügyel arra, hogy az IMF-tárgyalások első fordulójában túl sok minden ne történjen. Nem sietnek ők sehova, legkevésbé egy hitelmegállapodás felé. Közben pedig a jegybanki tranzakciók adóztatásával tervezik növelni a központi költségvetés bevételét, annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvaló, az EKB ennek útjába akadályt fog gördíteni.

Végül, de közel sem utolsó sorban Orbán Viktor azt is nyilatkozta, ő azon dolgozik, hogy a magyar bankrendszer 50%-a magyar tulajdonban legyen. Ami megint csak egy olyan elképzelés, ami nem lesz megvalósítható egy IMF-egyezmény égisze alatt.

Valamit tehát nem mond el a miniszterelnök.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

De mégis mi történik?

Igazából fogalmunk sincs, mi történik, és az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy ezzel a kormányfő is így van. Egyszerűen csak az összes cselekvési lehetőséget nyitva akarja tartani, azt is, hogy megegyezik az IMF-fel, és azt is, hogy nem. Nem tudja, mit fog tenni fél év múlva, csak megpróbálja javítani tárgyalási pozícióját azzal, hogy olyan intézkedéseket fogadtat el, melyeket feláldozhat egy lehetséges megállapodás érdekében, vagy éppen ellenkezőleg, felmutathatja azokat mint a gazdasági szabadságharc újabb győztes csatáit.

A másik forgatókönyv, hogy a kormányfő igenis rendelkezik egy ennél jóval konkrétabb elképzeléssel. Sokat foglalkoztunk mi is és mások is azzal a lehetőséggel, hogy Orbán Viktor elsősorban időt akar nyerni, és az ún. török módszerrel addig húzni az IMF-tárgyalásokat, amíg csak lehet. Mivel a tárgyalások ténye már önmagában csillapítólag hat a forint árfolyamára, ezért ez a taktika kifizetődő lehet – de csak addig, amíg valóban elhiszik a miniszterelnöknek, hogy meg akar egyezni. Ám miért húzná az időt, ha valamikor, minden bizonnyal még 2014 előtt úgyis színt kell vallania?

Egy minden eddiginél unortodoxabb terv

Ahogyan azt egyik kommentelőnk is felvetette, lehet, hogy nem csupán abban bízik a kormányfő, hogy a külgazdasági környezet hirtelen javulni kezd, és hirtelen nem lesz szükség az IMF-re.

Jövő márciusban lejár ugyanis Simor András mandátuma, és utána bárkit, akár például Matolcsy Györgyöt is kineveztethetné a kormányfő a jegybank élére. Ha esetleg ez megtörténne, akkor az sem kizárt, hogy komolyan felmerülne annak lehetősége, hogy a jegybank devizatartalékának egy százalékosan kis részét, mondjuk öt milliárd eurót, vagyis nagyjából 1400 milliárd forintot megpróbáljanak gyorsan a gazdaság élénkítésére bedobni.

Ha ilyesmi fordulna meg a majdani MNB-elnök fejében, akkor ennek egyik kézenfekvő eszköze az lenne, hogy a devizatartalék ezen részét a néhány magyar tulajdonú és a Fidesszel szembeni ellenségességgel nem vádolható kisbank, illetve az MFB forráshoz és tőkéhez juttatására használnák. Innen pedig már csak egy lépés az, hogy ezeket a forrásokat néhány nagy foglalkoztatást ígérő és komoly közbeszerzési lehetőséggel kecsegtető gigaprojekt finanszírozására fordítsák.

Mindez technikailag nehezen kivitelezhető, de amint tudjuk, kétharmaddal semmi sem lehetetlen. Egy ilyen lépéssorozat politikai vonzereje elég nyilvánvaló: a hirtelen megjelenő nagy mennyiségű pénz nemcsak állásokat teremtene és vállalkozásokat juttatna jövedelemhez, de lehetővé tenné a kormánynak, hogy a látványos projektek megindításán keresztül az unortodox gazdaságpolitika sikerével kampányoljon.

Olvasd el ezt is: Közgép: szenved a Fidesz

Nagyon veszélyes

Ez az elképzelés persze tucatnyi sebből vérzik, kezdve azzal, hogy egy ilyen terv megvalósítása bármikor a forint meredek zuhanását indíthatná el, valamint, hogy az unortodoxia ilyen mértékű feltámadása az egyébként meglévő kevés más beruházót könnyen eltántoríthatja a beruházási szándékaitól. Arról nem is beszélve, hogy a jegybankelnök-váltás és a következő választások közötti idő valószínűleg nem elég arra, hogy valóban látványos eredményeket lehessen produkálni.

Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a kormány korábban sem riadt vissza semmitől pusztán amiatt, mert az veszélyes és káros volt az országnak.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

akos.szalai 2012.07.19. 10:40:52

Annyira unortodoxak ezek az ötletek ("állam kényszerítse a bankokat hitelezésre", "legyen állami bank, amely hitelez a pénzüket az MNB-ben fialtató, rosszabb esetben azt külföldre menekítő magántulajdonú bankok helyett"), hogy Spanyolország mintha épp most kérte volna az EU-tól bankjai feltőkésítését az ottani hasonló, nagy sikerű program következményeként.

ontheonehand 2012.07.19. 13:24:58

Sajnos azt mi is tudjuk, hogy a politika és a bankrendszer együtt mit eredményezhet, erről szól a legtöbb sor az imf bankválságos adatbázisában.

De elég ha a Postabankra, vagy az MFB-re gondolunk. Esetleg felidézhetjük a subprime válságot és a Home Ownership Programot is, ami az egyik legfontosabb összetevője a jelenlegi válságnak.

A jegybank pedig Pandora szelencéje. Egy unorthodox megközelítés pedig kombinálva a magyar bankokon keresztüli gazdaságélénkítéssel borítékolhatóan jelentős összegbe fájna az adófizetőknek már a következő választási ciklus végére.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.