Véleményvezér

vv

Visszaszorul a dohányzás: amikor a Fidesz-kétharmad jól működik

2013.01.11. I 0 komment I Címkék: fidesz dohanyzas allam egeszsegugy

cihi.jpgÚgy, ahogy rengeteg más esetben is tették: a politikai akaratot egy pár oldalas törvénybe öntötték és a kétharmadnak köszönhetően a dohányzás betiltását mindenkin és mindenen átverték. Csak ezúttal egy jó ügy érdekében. És még megvalósítani is sikerül. (Fotó: MTI)

Becslések szerint 15-20 milliárd forinttal csökkent a dohányipar bevétele az elmúlt egy évben, mióta a kormány betiltotta a dohányzást a vendéglátóhelyeken. Ez jó példa arra, hogy akadnak területek, ahol a parlamenti kétharmad és a Fidesz konok politikája igenis képes pozitív változást előidézni. A dohányzás visszaszorítása azon kevés célkitűzések egyike, mellyel nem csak, hogy maradéktalanul egyet lehet érteni, de a kormány intézkedései azt valóban előre is mozdították. Érdemes tehát megvizsgálni a tanulságokat.

Ajánlott írásunk: A Fidesz és a lobbisták uralma

Valódi szakítás az elmúlthúszévvel

A dohányzásra és a dohánytermékekre vonatkozó korábbi magyarországi szabályozás - vagyis inkább szabályozatlanság - akár szimbóluma is lehetne mindannak, amivel a Fidesz saját retorikája szerint 2010-ben le akart számolni. Miközben Nyugat-Európában már réges-régen nagyon szigorú szabályozás vonatkozott a dohánytermékekre - igen magas jövedéki adó, a cigarettareklámok erős korlátozása, vagy éppen a dohányzás kitiltása a vendéglátóhelyekről - Magyarorországon, ha az aktuális kormány híve is volt a szigorításnak, a terveik útközben valahogy mindig elbuktak.

Az elmúlt két évtizedben a döntéshozók végig tisztában voltak hazánk katasztrofális népegészségügyi statisztikáival, mégis, mindössze 2012. január 1-jével lett csak tilos a munkahelyeken és a közforgalmú intézményekben a dohányzás. Ehhez a változáshoz pedig két dologra volt szükség: egyrészt arra, hogy a Fidesz ezen a területen az unortodoxia és a szabadságharcosdi helyett az ortodox nyugat-európai irány meghonosítását tűzze ki célul, másrészt, hogy azt sikerrel le is nyomja a rengeteg ellenérdekelt szereplő torkán.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Nem apró szépséghibák

Hiába üdvös azonban a dohányzás visszaszorítása mint cél és hiába sikeresek az annak elérésére tett lépések, abban a pillanatban, amikor már nem a fogyasztók magatartásának, hanem az iparági szereplőknek a szabályozásáról van szó, a megvalósítás módja már pontosan olyanra sikeredett, mint amilyet ettől a kormánytól más területek esetében megszokhattunk. A személyre szabott törvényalkotástól a külföldi multik rovására történő szabályalakításon át az államosítás-mániáig a Fidesz itt is felvonultatta a teljes arzenálját. Ennek csúcsa kétségtelenül az volt, amikor kiderült, hogy a trafiktörvény hivatalosan Lázár János által jegyzett tervezetének az Unió számára elküldött verzióját egy hódmezővásárhelyhez köthető dohánygyár vezetője írta.

De a helyes cél és a felemás megvalósítás kétarcúságára talán a legjobb példa a nemzeti dohányboltok hamarosan létrejövő hálózata. Hogy a jövőben 2000 főre fog jutni egy elárusítóhely, már önmagában megnehezíti a dohánytermékekhez való hozzájutást, vagyis ez az intézkedés is segít majd visszaszorítani a dohányzást Magyarországon. De hogy mindez a dohánytermékek kiskereskedelmének államosításával és koncessziós pályázatok kiírásával történjen, ismét rendkívül visszás. Hasonlóan a kormány más államosítási lépéséhez, nem nehéz megjósolni, hogy ez is megannyi szándékolatlan következménnyel fog járni.

Olvasd el ezt is: Még a rezsicsökkentést sem tudják rendesen megcsinálni

A dohányzás mégiscsak károsabb, mint a kormány

A dohányzás visszaszorításában azonban a Fidesz alapvetően beváltotta ígéretét és valódi leszámolás történt az elmúltnyolcév, sőt az elmúlthúszév gyakorlatával. Úgy, ahogy rengeteg más esetben is tették: a politikai akaratot egy pár oldalas törvénybe öntötték és a kétharmadnak köszönhetően a változtatást mindenkin és mindenen átverték (persze, akadtak esetek, amikor még a kétharmad sem volt erre elég). Csak ezúttal egy jó ügy érdekében. A dohányipar veszteségeiről szóló friss számok pedig azt mutatják, hogy a dohányzás munkahelyi és közforgalmi intézményekben történő korlátozása valóban működik. A Véleményvezér csak azt sajnálja, hogy az elmúlt három évből nagyítóval kell keresni az ilyen és ehhez hasonló pozitív példákat.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása