Vagy Obama, Van Rompuy és Barroso nem hallottak még a keleti szélről, vagy Budapesten olvasták nagyon félre a világpolitikai széljárást. Orbán Viktor épp azelőtt temette el a Nyugatot, mielőtt az elindult volna a még szorosabb integráció irányába. (Fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna)
Egy héttel ezelőtt olyan esemény történt, amelynek jelentősége egyszer talán vetekedhet majd az Európai Unió alapkőletételével. Megkezdődött ugyanis a nyugati világot hosszú távon egy gazdasági közösségbe tömöríteni kívánó Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség tető alá hozása. A kezdeményezés tétje pedig nem kevesebb, mint a Nyugat hosszú távú világpolitikai primátusának biztosítása. Úgy tűnik tehát, vagy Obama, Van Rompuy és Barroso nem hallottak még a keleti szélről, vagy Budapesten olvasták nagyon félre a világpolitikai széljárást.
Ajánlott írásunk: Mi történne, ha Erdő Péter lenne a pápa?
Amikor a keleti szél elkezdett gyengülni...
Az elmúlt öt év meghatározó világpolitikai jelensége a fejetlenség volt. A Nyugat saját problémáival volt elfoglalva, sőt az Európai Unió egyenesen a saját túléléséért küzdött. Az emelkedő hatalmak pedig (különösen Kína) egyre látványosabban próbálták regionális befolyásukat erősíteni, amivel párhuzamosan azonban globális aspirációik egyelőre nagyon limitáltak maradtak.
Így tehát éppen akkor, amikor a világgazdasági válság kezelése a lehető legszélesebb kooperációt igényelte volna, a feladat megvalósítása a teljesen kezelhetetlen és halva született G20 nevű szervezetre hárult. Ennek megfelelően semmilyen valóban előremutató együttműködésre nem kerülhetett sor a fejlett, illetve az emelkedőben lévő hatalmak között.
Az elmúlt év folyamán azonban nagyon nyilvánvalóvá váltak az emelkedő hatalmak gyengeségei: India, Oroszország és Brazília növekedési üteme látványosan zuhan, a kínai rendszert pedig teljesen lefoglalja a hosszú távú fennmaradásáért folytatott küzdelem. Bár ezen országok a jövőben is nagyobb hatással lesznek a világpolitikára, mint tíz éve voltak, de felemelkedésük lényegesen lassabb és közel sem olyan eleve elrendeltetett, mint azt akár egy évvel ezelőtt is szokás volt gondolni.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
...a Nyugat pedig magára talált
Az elmúlt év másik hasonlóan fontos trendje, hogy megjelentek a Nyugat öntudatra eszmélésének első fontos jelei. Az Egyesült Államok, úgy tűnik, már túl van a válság legnehezebb részén, Európában pedig legalább létezik egy plauzibilis terv arra, hogy miként lehetséges biztosítani az Unió túlélését.
A két fenti jelenség kölcsönhatásából született meg az Atlanti-óceán két partján az a felismerés, hogy a két nagy nyugati gazdaság (USA, EU) közötti megannyi kereskedelmi korlát csökkentésével, azaz az egységes nyugati gazdasági tér létrehozásával valamennyi érintett több legyet tudna ütni egy csapásra. Egyrészt a növekedés az óceán mindkét oldalán kézzelfogható löketet kapna, másrészt az így létrejövő gazdasági egység a világgazdaság kibocsátásának 50%-át adná. Ezzel pedig garantálná a Nyugat meghatározó súlyát a világ ügyeinek intézésében legalább a következő egy-két generációra.
Ez a terv természetesen rendkívül ambiciózus, rengeteg buktatót rejt, de éppen az érdekek egyezése miatt közel sem megvalósíthatatlan.
Olvasd el ezt is: Orbán-Putyin-paktum: totális keleti függés
Magyarország: rosszkor rossz irányba
Egészen vicces lenne, ha mindez nem velünk történne: Magyarország mindenkinél mindent jobban tudó kormánya és kormányfője épp azelőtt temette el a Nyugatot, mielőtt Németország nekiveselkedett volna az EU összerázásának, és a nyugati világ elindult a még szorosabb integráció irányába. Csak nehogy a végén mindenből kimaradjunk.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.