Véleményvezér

vv

A Fidesz megvédi a szekszárdi trafikmutyizókat

2013.05.13. I 0 komment I Címkék: fidesz korrupcio trafikmutyi

szexard.jpgEgy képviselő vagy polgármester pont addig maradhat posztját, ameddig a párt ott tartja. A szekszárdi polgármester is addig adhatja elő a kamerák előtt a teljesen abszurd magyarázatait, amíg valaki a pártból nem telefonál le, hogy vége. (Fotó: Bakró-Nagy Ferenc/Index)

A trafikmutyi újabb fejezeteként pénteken megszólalt Horváth István szekszárdi polgármester és reagált arra a hangfelvételre, mely akkor készült, amikor ő és a helyi képviselők a szekszárdi trafikpályázatokat „véleményezték". A polgármester magyarázkodása mindenképpen dobogós az elmúlt 25 év legpofátlanabb és legbalkánibb politikusi megnyilvánulásai között. De az igazi baj az, hogy ezt hagyják neki.

Ajánlott írásunk: A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya

Nincs miért lemondani

Az Index interjúja Horváth Istvánnal több mint tanulságos. A polgármester „elképzelhetőnek tartja", hogy a beszélgetés, melynek tartalmát a hvg.hu ismertette, valóban elhangzott. De rögtön hozzátette, hogy az nem valami „tervezett", hanem csak amolyan „spontán felmerült" beszélgetés volt, hiszen ők csak „tájékozottak akartak lenni a városban".

Az interjúból az is kiderül, miért mondta arra a képviselői kérdésre, hogy tud-e segíteni abban, hogy a képviselő ismerőse nyerjen a trafikpályázaton, azt, hogy „ő mindent tud" – azért, mert ő polgármesterként mindenkinek mindig segíteni akar. Arról pedig, hogy saját húga és más fideszes önkormányzati képviselő is nyert a pályázaton, egyszerűen csak annyit reagált, hogy neki ehhez semmi köze, hiszen nem az önkormányzat, hanem egy más szervezet írta ki a pályázatot. Ő pedig „nem tudja korlátozni" sem ismerősi, sem családi körét abban, hogy pályázzanak - és nyerjenek.

Ezzel a magyarázkodással annak ellenére állt elő Horváth, hogy a hangfelvételen elhangzottakat egy tíz éves gyerek sem tudná máshogy értelmezni, mint hogy a szóban forgó találkozót azért szervezték, hogy a szekszárdi és környékbeli trafikkoncessziókat politikai alapon felosszák. Horváth István mégis megtette rezzenéstelen arccal.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Addig marad, amíg le nem telefonálnak

Magyarország méltán lehet büszke ezer éves állami és több száz éves jogállami hagyományaira. De a polgármester reakciója sajnos annak bizonyítéka, hogy ha valamire nem lehetünk büszkék, azok a demokratikus hagyományaink. A demokrácia ugyanis távolról sem csak azt jelenti, hogy az történik egy országban, amit a választók vagy képviselőik akarnak, és nem is csak azt, hogy a legfontosabb kérdésekbe az embereknek valamiféle beleszólási lehetőséget biztosítanak. Hanem bizony azt is, hogy a választókat valamilyen szinten tisztelik, vagy legalábbis nem nézheti őket senki sem teljesen hülyének következmények nélkül.

Horváth István szavai tökéletesen mutatják, hogy a magyar politikában valójában a pártoknak, és nem az embereknek vannak képviselőik. Egy polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek lojalitása elsősorban nem a választókörzettel és a választókkal, hanem a párttal szemben van. Így aztán egy képviselő vagy polgármester pont addig maradhat posztját, ameddig a párt ott tartja. Horváth is addig adhatja elő a kamerák előtt a teljesen abszurd magyarázatait, amíg valaki a pártból nem telefonál le, hogy vége. Aznap fogja magát és rögtön lemond.

Ha azonban nincs ilyen telefon, akkor egy magyar képviselőnek és polgármesternek nem számít sem morál, sem etika, sem a választókkal szembeni bármiféle tisztesség. És még mielőtt bárki mást gondolna: ez a hozzáállás nem a politika velejárója, ez nincs mindenütt van így, és nem, ez nincs is így rendjén.

Olvasd el ezt is: Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne

A pártvezetésnek kell lépnie

Szekszárd polgármesterének szavaiból tisztán kitűnik, neki meggyőződése, hogy amíg a Fidesz mögötte áll, baja nem lehet, sőt jövőre akár könnyen újra is választhatják posztján. Ez pedig nagyon szomorú tanulság, ugyanis a latin-amerikai és a balkáni politikára jellemző ez a fajta demokráciafelfogás: a képviselőt semmiféle valós felelősség nem terheli választóival szemben. Magyarországon igazából a képviselők a pártok alkalmazottai – és kész. Ezért ha valamiért a pártvezetés nem vállal felelősséget, akkor nincs felelős, és a választók kénytelenek lenyelni az ilyen megalázóan abszurd politikusi magyarázkodásokat.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása