Véleményvezér

vv

Orbán Viktor a gáton

2013.06.06. I 0 komment I Címkék: fidesz orban katasztrofa arviz

zzovtarl.jpgA Római partot meglátogató Orbán Viktorban már nem volt a hitelesség, ami a nagy tiszai árvíznél még igen. Túl sok a hasonlóság a márciusi hófúvás kapcsán rögtönzött országjárás és a mostani árvízszemle között, rutinszerűnek és mesterkéltnek tűnt a kormányfői akció.

Orbán Viktor régebben a krízisek, a katasztrófák mestere volt. Tudta, hogyan kell tőkét kovácsolni egy kis válságból. Szerintünk már nem tudja.

Ajánlott írásunk: A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya

Hogy csinálta?

Majd tizenöt éve történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az akkori tiszai árvízzel adta el a kormánya által bevezetett megszorításokat. Olyan ügyesen csinálta, hogy a többségnek fel sem tűnt az, hogy a költségvetési nadrágszíj-húzások döntő többségének semmi köze az árvízhez. Az egyébként számottevő, de nem évtizedes jelentőségű árról viszont mindenki hallott, sőt, sokuk azt szinte a tizenegyedik csapásnak vélte. Egy szó mint száz, Orbán Viktor abból az árvízből kihozta a maximumot.

Egy katasztrófát felnagyítani önmagában nem igazán nehéz. Amihez viszont valódi politikusi teljesítmény kell, az az, hogy a problémák ne hulljanak vissza az aktuális kormányfő fejére. Ebben segít, ha az esemény a ciklus elején történik és ha egy valóban rendkívüli, mindenki által megjósolhatatlannak tűnő jelenségről van szó. Végső soron azonban az a fontos, hogy a politikus hiteles legyen a veszélyben a munkát irányító vezető szerepében.

A hitelesség viszont kontextuális – azaz a helyzettől függ, hogy mi tűnik annak és mi nem. A kilencvenes évek végén, az alapvetően a televízióhíradók által formált közvélemény számára újszerű és hiteles volt az, ahogy egy negyven alatti miniszterelnök egy egy számmal nagyobb gumicsizmában jár a gáton. Volt, aki már akkor is viccelődött rajta, de végső soron az összkép meggyőzőnek bizonyult. Elsősorban azért, mert összhangban volt a tetterős, változtatni akaró miniszterelnök és a töltésen akciózó gumicsizmás figura képe.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Rutinból, fáradtan

A Római partot Pintér Sándorral és Tarlós Istvánnal meglátogató Orbán Viktorban már nem volt meg ez a hitelesség. Egyrészt túl sok a hasonlóság a márciusi hófúvás kapcsán rögtönzött országjárás és a mostani árvízszemle között, rutinszerűnek és mesterkéltnek tűnt a kormányfői akció. Másrészt a miniszterelnökről már viszonylag kevés ember asszociál a fiatalos tetterőre, és lényegesen többen az enyhén leereszkedő, kioktató földesuras tempóra. A mostani képek pedig tökéletesen alkalmasak az utóbbi benyomások megerősítésére.

Végül, és valószínűleg legalább ilyen fontos módon mindez nem csak a tévé képernyőjén jelenik meg, hanem milliószor visszajátszható, korlátlanul, változtatható módon az interneten is. Aki ki akarja figurázni Orbán Viktort, annak az eszközök rendelkezésére állnak. Így viszont a korábbiaknál többet nyom a latban az illetővel kapcsolatos prekoncepció – aki nem elég hiteles, azt szinte minden fellépése és az abból készült mémek és paródiák csak egyre mélyebbre taszítják.

Olvasd el ezt is: A Fidesz megvédi a trafikmutyizókat

Ki nem kényszerített hiba

A Véleményvezér szerint ez nem Orbán Viktor árvize lesz. Ahhoz hogy a bajból politikai tőkét lehessen kovácsolni, sokkal erősebb alapokkal kell rendelkezni, mint amilyen egy huszonöt éve politizáló, három éve kormányon lévő, és egyébként igencsak sikertelen gazdaságot irányító miniszterelnöknek lehet. Az viszont már ki nem kényszerített hiba, hogy minderre néhány valószínűtlenül retroszellemiségű videóval még rá is tesz egy lapáttal.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu