Véleményvezér

vv

Bajnai vs. Mesterházy: lépéselőnyben az MSZP

2013.06.07. I 0 komment I Címkék: mszp bajnai mesterhazy

bajnai2.jpgTud-e Bajnai annyival erősebb lenni a korábbi Fidesz-szavazók között, mint a szocialisták, hogy az akár a saját miniszterelnökről való lemondást is indokolja az MSZP számára? Egyelőre nem úgy tűnik.

Egyre élesedik a csata a baloldal miniszterelnök-jelöltségéért. Az Index értesülései szerint Mesterházy egyértelműen bejelentette igényét a posztra, a tegnapi Medián-felmérések pedig azt mutatják, hogy bizonyos szempontból az MSZP elnökének népszerűsége felzárkózóban van Bajnai Gordonéhoz, még ha továbbra is jelentős a hátránya a kormányváltást akaró szavazók között.

Ajánlott írásunk: A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya

Mesterházy ügyesebb volt

A baloldal közös miniszterelnök-jelöltségének kérdése szinte 2010 májusa óta a levegőben van, Bajnai Gordon tavaly októberi színre lépése pedig megindította a nyílt versengést. A két rivális jelölt közötti különbségek már eddig is világosak voltak, mostanra azonban a korábbiaknál is élesebben láthatóak. Miközben mindketten igen népszerűek a baloldali szavazók között, Mesterházy maga mögött tudhatja az MSZP-t, Bajnai Gordon viszont valamivel szimpatikusabb a választást valószínűleg eldöntő bizonytalan szavazók számára.

Az elmúlt hónapok fejleménye, hogy kiderült, Mesterházy ügyesebben lavírozik a kamarillapolitikában, de az is világossá vált, hogy a Fidesz lényegesen jobban tart Bajnai Gordontól, aki viszont úgy tűnik, egyelőre nem találta meg az eszközét annak, hogy egy ilyen helyzetben a saját hangját kellően erőteljesen tudja hallatni.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Egymás kezeit nézik

Mindkét jelölt a másik kezeit nézi és próbálják saját pozíciókat erősíteni a valószínűleg nyár végén megszülető választási egyezség előtt. Az ő, illetve pártjaik dilemmája meglehetősen világos: tud-e Bajnai Gordon annyival erősebb lenni a korábbi Fidesz-szavazók között, hogy az akár a saját miniszterelnökről való lemondást is indokolja az MSZP számára. Ha ezt a választ ma kellene megadni, a párt valószínűleg nemmel válaszolna.

Ugyanakkor ha nemmel válaszolnak, akkor a jelenlegi felállásban arról is lemondanak, hogy 2014-ben nyerni tudjanak. Ezzel a névvel, ezzel a múlttal és a Szanyi kapitány-típusú figurák terhével lasszóval sem tudnak majd kiábrándult jobboldali szavazót fogni.

Ám eközben Bajnai Gordon sem volt képes bebizonyítani, hogy ő esetleg drámaian sikeresebb tudna lenni ezen cél elérésében. Ez pedig azt jelenti, hogy mind az MSZP-nek, mind az Együtt 2014-nek szüksége lenne olyan személyekre vagy pártra, mely kellő hitelességgel bírhat az említett szavazói körben.

Olvasd el ezt is: A Fidesz megvédi a trafikmutyizókat

MSZP-LMP?

A legnyilvánvalóbb jelölt erre a szerepre az LMP. Schiffer András ugyanis eddigi következetes politikájával nagyon sokak számára bebizonyította, hogy úgy tud ellenzéki lenni, hogy közben távol tartja magát a régi kommunistáktól és/vagy gyurcsányistáktól. Az Együtt 2014 már megpróbálkozott az LMP-vel, annak akkor pártszakadás lett a vége. Egy ilyen helyzetben Bajnai legfeljebb a volt LMP-sek fejét tudná felkínálni Schiffernek egy esetleges kooperációért cserébe, az azonban nem világos, hogy Schiffer András miért változtatna fél évvel korábbi véleményén.

Mesterházy kicsit több lappal rendelkezik egy ilyen játszmában. Ha ő meg tudná nyerni potenciális koalíciós partnernek az LMP-t, egyrészt bebiztosítaná saját miniszterelnök-jelöltségét, másrészt lényegesen javítaná saját hitelességét a bizonytalan szavazók között. Ahhoz azonban, hogy ezen egyáltalán gondolkodni megérje az LMP-nek, az MSZP elnökének rendkívül fajsúlyos ígéreteket kellene tennie. Ilyen lehetne például az ügynökaktáknak a választásokat követő azonnali megnyitása, vagy mondjuk a feltehetően előbb-utóbb az LMP mellett kikötő Ángyán József miniszterré tétele és programjának megvalósítása.

Persze nem világos, hogy az LMP mennyire venne komolyan egy ilyen ajánlatot, de az igen valószínű, hogy egy ilyen húzás rendesen felforgatná a honi politika jelenlegi erőviszonyait.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.