Véleményvezér

vv

Magyarország az USA-ból, MSZP-s távcsővel

2010.03.24. I 76 komment I Címkék: fidesz media usa

Amerika a sajtószabadság hangos védelmezője világszerte. Ezért érdekes, hogy most azt teszik szóvá, hogy a közmédiában ellenzéki túlsúly érzékelhető. 

Az USA külügyminisztériumának éves emberi jogi jelentése szerint a magyar közszolgálati médiában a Fidesz szempontjait nagyobb mértékben vették figyelembe. A kijelentés különösen azért szembeötlő, mert az elmúlt nyolc év jelentéseiben a kormányoldalra vonatkozóan nem tobzódtak hasonló mondatok. A jelentés szövege intő jel a Fidesznek, hogy hogyan is látja Washington a magyar jobboldalt.

„Kiegyensúlyozás”

Az amerikai külügyminisztérium korábban leginkább csak arra hívta fel a figyelmet, hogy „egyes állítások” vagy az „ellenzék panasza” szerint a közszolgálati médiumokban kormányzati befolyás volt. Nyolc év alatt csupán egyszer mondta ki a minisztérium nyíltan és egyértelműen, hogy a közszolgálati sajtóban a baloldali pártok saját politikai érdekeiket érvényesítik.

Külön érdekesség a jelentések megfogalmazása. 2002 és 2003-ban azt tartalmazzák a médiára vonatkozó bejegyzések, hogy a közszolgálati sajtóban a kormány személyi döntésekkel igyekezett „kiegyensúlyozni" a médiaviszonyokat. „Kiegyensúlyozni”: ízlelgessük a kifejezést!

Ezen mondatok egy olyan ember számára, aki az elmúlt nyolc évet Magyarországon töltötte, egészen meghökkentőek. Azokról a közszolgálati csatornákról beszélünk ugyanis, ahol például az ország legnézettebb reggeli műsora, a Napkelte is futott. Utóbbi az a műsor, ahova ellenzéki politikus évekig be sem tette a lábát. De beszélhetnénk a közrádióról is, ahol a „kiegyensúlyozott” hírszerkesztést egy MSZP-s parlamenti képviselő felesége szimbolizálta. 

De mindez nem volt elégséges az amerikai külügynek korábban, hogy a masszív kormányzati befolyást elismerje.

Ellenzéki sajtó

Amerika a sajtószabadság hangos védelmezője világszerte. Ezért érdekes, hogy most azt teszik szóvá, hogy a közmédiában ellenzéki túlsúly érzékelhető. Az elmúlt két évtizedben pont azt hallhattuk lépten-nyomon, hogy a sajtószabadságra a kormányzati befolyás jelent veszélyt. „A sajtó mindig ellenzéki!” – oktatta ki Antall Józsefet az akkori magyar média.

Talán Amerikának túl demokratikus lett Magyarország? Nem valószínű. A mostani kijelentés sokkal inkább arról árulkodik, hogy az amerikai külügy hogyan látja a Fideszt.

A Fidesz hibája...

Az amerikai diplomácia az elmúlt húsz évben kiváló kapcsolatot épített ki a magyar baloldallal, beleértve a volt állampárti sajtó képviselőit is. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nagy részük – a jobboldaliakkal szemben – már a rendszerváltáskor világot látott emberként kiválóan tudott angolul. 

customer survey

Emellett a baloldal mindig sok figyelmet fordított a kapcsolatok ápolására, amit a Fidesz sosem tett meg. Így érthető, ha az amerikai külügyminisztérium még most is a magyar baloldal távcsövén keresztül látja a Fideszt. 

Az ügy tanulsága az, hogy ha az új kormány pozitív képet akar magáról kialakítani Amerika szemében, saját távcsövüket kell az amerikaiak kezébe adniuk, hogy a tengerentúlról azon keresztül lássák Magyarországot. Enélkül ugyanis a Fideszről biztosan torz kép fog visszaköszönni az amerikai jelentésekben.

>> OBAMA: PÜRRHOSZI GYŐZELEM - keddi vezérvéleményünk

>> PEDOFÍLIA: NEM A CÖLIBÁTUS AZ OKA - hétfői vezérvéleményünk

>> korábbi írások

Írások a témában:

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.03.24. 09:16:15

Illusztráció:

"– Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak?
– A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében.
– És jól kérdezett?
– Jól bizony. A Nap-kelte ügye egyébként úgy indult, hogy Antal Attila megérkezett a BKV-hoz, és talán már az első napon elétoltak egy előkészített, húszmilliós szerződést, ami a Nap-keltére vonatkozott. Ennek végül csak a felét fizettük ki, mert nem akartunk ott annyit szerepelni. "

www.mno.hu/portal/702830

spinant (törölt) · http://miabuzz.blog.hu 2010.03.24. 09:42:27

rossz a szavazás, hiányzik egy válasz lehetőség, hiszen a média semlegesnek semmiképp sem mondható, ellenzéki és kormánypárti, attól függően, hogy ki hova helyezkedik, honnan kap pénzt, stb.

gitáros 2010.03.24. 10:39:29

@spinant:
KÖZmédia. Tudod, amelyik a költségvetésből kapja a pénzt.

spinant (törölt) · http://miabuzz.blog.hu 2010.03.24. 10:41:58

@gitáros: és a költségvetés mitől függ? hogy ki van kormányon ;)

petyya 2010.03.24. 10:56:27

A közmédia mindig azt a segget nyalja aki éppen hatalmon van! Persze mindenki tudja hogy inenn kapják a fizut meg minden szar támogatást de akkor sem más mit egy segg nyaló brigád

Blackrock (törölt) 2010.03.24. 10:57:34

T. blogíró:

"...Napkelte is futott. Utóbbi az a műsor, ahova ellenzéki politikus évekig be sem tette a lábát."

Ennek a mondatnak kb. olyan íze van, mintha ki lettek volna tiltva a műsorból a fideszes faszok. Nem voltak. Tehát, mielőtt leírsz valamit, tájékozódj.

A másik, hogy érdemes lenne azért azt is picit átnézned, hogy 1998-2002 közt milyen is volt a közmédia világa.

borovi 2010.03.24. 10:58:04

Fábrynak be kellene szervezni egy jó nőt. Talán kevésbé lenne akkor ennyire frusztrált, mint ami a videón látszik.

BandW (törölt) 2010.03.24. 11:05:32

Ja, tulképp az lenne a legjobb, ha az usa külügyminisztériumának véleményét a fidesz fogalmazná meg, mert ha nem így történne, akkor az a vélemény annyira torz lenne, hogy az már-már kibírhatatlan.

Radio Silicon 2010.03.24. 11:12:51

Hja, hát bizony az USA Külügyminisztérium nagyon okos elemzőinek igazuk van. És ez így jó. Minek egy dilettáns, korrupt ballibsi oldalnak egyáltalán közmédium? Sok jó eddig nem jött felőlük.

MagyarZizzi (törölt) 2010.03.24. 11:18:43

Őszintén, mi köze Amerikának ahhoz, hogy Magyarországon kinek a véleménye hangsúlyosabb a közmédiában? Szerintem az ég egy adta világon semmi. Olvassanak egy hétig magyar napilapokat, garantáltan meg fog változni a véleményük.

ladislaus 2010.03.24. 11:18:48

nem tudom, azert usa kicsit magabafordulhatna.. azert ami az ottani mediaban is megy... es kulonben is miert velemenyezi mint valami felugyelo hogy mi zajlik Magyarorszagon? Nem kellene inkabb a sajat problemaival foglalkozzol?
Kiborit ez a hozzaallasa ezeknek a jenkiknek....

dr. Sigmund Fraud 2010.03.24. 11:23:02

Semmi meglepő. Előre Orbánéknak nyalnak, nehogy kibasszák őket. Gerinctelen szervilis bagázs.
Szóval egyértelműen jobbra elfogultak, viszont ez esetben ez nem (csak) a Fidesz hibája.

ujbudai polgár 2010.03.24. 11:30:35

Tisztelt Író!

A jobboldal azért nem szerepelt a Napklete c. műsorban, mert BOJKOTTÁLTÁK, tehát hiába hívták őket, nem mentek el! Nyilván véletlenül csúsztatott kedves író...
Mellesleg ha nem csak beszélne a közmédiumokról, hanem nézné, hallgatná őket tudná, hogy ,,távcső" nélkül is látható a jobboldali túlsúly.
A jobb és baloldali sajtó között is ,,csupán" annyi a különbség, hogy a baloldalon kérdezik, megkérdőjelezik az egyes kormánypárti döntéseket, jóllehet nem fröcsögve gyalázkodva, addig a jobboldali sajtó a saját oldalát kritika nélkül felmagasztalva, hazaárulózza a baloldali politikusokat (és baloldali érzelmű embereket is!)!

Dezsőjóska 2010.03.24. 11:33:16

Az amerikai külügy vastagon leszarja az emberi jogokat vagy a sajtószabadságot. A közelmúltat kivéve Kínával is milyen jól kijöttek.
Tehát 200+ kontingens Afganisztánba és megint szeretnek!

ladislaus 2010.03.24. 11:33:44

@dr. Sigmund Fraud: igy is ki lesznek b*szva... Fidesz miert tartana meg ilyen simulos embereket inkabb a sajat bevalt arcokat teszi oda.

tolsztoj 2010.03.24. 11:36:07

@Blackrock: Na azért egy kis objektivitás nem ártana, 1998-2002 között itt valóban egy más világ volt, az utóbbi 8 évnél biztosan jobb , aki nem vak az magától is tudja, a hülyéknek meg hiába magyaráznánk...

ujbudai polgár 2010.03.24. 11:40:28

@tolsztoj:

Nyílván nem is kellett az elmúlt 70 év legnagyobb világgazdasági válságával birkóznia, sőt erős világgazdasági konjuktúra volt, ezt is tudja magától a vak, a hülyéknek meg hiába magyaráznánk...

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.24. 11:45:48

@dr. Sigmund Fraud: Ez igaz. Ha elemezzük, ez a pálfordulás onnan kezdődött, amikor a Napkeltét kirakták. Azóta valahogy visszafogottabbak a Fideszt illetően, s élesebben támadják az MSZP-t. Az utóbbi egy-két hónap pedig egyértelműen bizonyítja, hogy túlélésre játszanak.Fordul a széljárás - ez van.
Amíg nem lesz valóban független közmédium, olyan költségvetéssel, melyet nem politikailag garantálnak, addig így fog működni.
Viszont nagyon nem amerikai mintára kellene ezt kialakítani. Van itt Európában is követendő példa elég, arról nem beszélve, hogy az amerikainál befolyásoltabb média maximum Kínában van.
De ők legalább bevallják.

Silent Bob 2010.03.24. 11:52:58

És ki nem szarja le, hogy az USÁ-nak mi a véleménye a magyar sajtóról?

Silent Bob 2010.03.24. 11:54:16

@sanyi82: Mióta is van "válság"? Mióta is "kormányoz" a mostani csapat?

Yasashi Tanuki 2010.03.24. 11:55:30

Nyilván fáj még a washingtoniaknak, hogy amikor slágerrádióügyben felszólaltak, akkor a köztársasági elnök határozottan lepattintotta őket.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.03.24. 11:55:55

Nem tudom, hogy ez most miért meglepő az amerikai külügy számára. A kormány olyan rombolást okozott az országban, hogy még a közmédia is ellene fordul. Teljesen logikus. A Jelenség nem az ellenéket terheli, hanem inkább épp azt mutatja, hogy a kormánypártihoz képest racionális ellenzéki érvek már magától értetődőek kezdenek lenni a médiában is. Ez reményt ad, hogy talán még valamennyire normálisan működnek a dolgok, és még nincs veszve minden a maszop pusztítása ellenére.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.03.24. 11:58:43

"a közmédiában ellenzéki túlsúly érzékelhető"
"A sajtó mindig ellenzéki!"
Nem hinném, hogy pár hét alatt lecserélnék az állományt, hogy egyensúly legyen.

Egyébként van egy jó ötletem a munkanélküliség csökkentésére: Alkalmazzon a kormány embereket, akik külföldi televíziók közszolgálati csatornáit nézik és figyelik, hogy mennyire kiegyensúlyozott :D
Eszem megáll, hogy az amcsiknak mire nincs erőforrásuk.

midnight coder 2010.03.24. 12:04:10

@sanyi82: Talán nem véletlenül bojkottálták.
Ami a válságot illeti, mi már jóval előbb nyakig voltunk a szarban.

Sátán meg a Jocó 2010.03.24. 12:05:05

Kiváló elemzés. A Fidesz sosem fordított figyelmet az ország érdekeinek érvényesítésére.

Hozzátennám a köv. infókat:
-ellenzéki fölény? Vastagbőrék kimutatása alapján Vona Gábor egy percet sem kapott a közmédiában...
-"A humor mindig ellenzéki!" - szajkózta Senkiházi "udvari humorista" Tivadaj

arconfosom 2010.03.24. 12:07:32

Ezt nem az a hazafi G Soros állama állapította meg, aki majdnem a magyar állam csődjére játszott, de minimum az OTP részvényeinek zuhanására?

Tiszta szánalom.

Nem baj, megmarad a Heti hetes, mostmár annak is lesz értelme, ha a kormány pártot fogják szapulni, ha az elmúlt évben olyan jól el voltak az ellenzékkel :P

Sátán meg a Jocó 2010.03.24. 12:07:48

@ReWriter: á, nem ők figyelik. Vannak "független" elemzők, akik ellátják őket infóval.
Egyes médiumoknak egyetlen tudósítója foglalkozik velünk, mivel a pénz beszél, ezért jelennek meg pl. a Süddeutsche Zeitungban/FAZ-ban olyan cikkek, hogy a Gárdista halálbrigádok cigányokat sorozatgyilkolnak.

Ez van. Érdekérvényesítés nélkül sehova sem jutunk. Ceausescu-ék ezt is remekül megoldották: külföldi könyvtárakból ellopták a magyar érdekű könyveket és ontották a román propagandát.

snakekiller23 2010.03.24. 12:09:39

@sanyi82:

Ajánlom figyelmedbe a fent linkelt interjút Regöczivel és Verebes ugye messze nem a legfelháborítóbban elfogult ember volt abban a műsorban. Aczél, Orosz, Bánó, csupa fekete öves baloldali (a HírTV stábját sem szeretném közpénzbő a helyükön látni persze) , Gyárfás meg nem értem mit kereshet képernyőn mikor épp nem a Kékfény megy.

tolsztoj 2010.03.24. 12:11:51

@Dezsőjóska: "Az amerikai külügy vastagon leszarja az emberi jogokat vagy a sajtószabadságot. A közelmúltat kivéve Kínával is milyen jól kijöttek.
Tehát 200+ kontingens Afganisztánba és megint szeretnek!"

Ez a valóság, az USA álljon a tükör elé, és 200 éven át meaculpázzon - ma már tudjuk, hogy ez a k. 250 mil.idióta állama, úgy ahogy "Magyar"ország a (csaknem) 10 millió idióta állama - köszönhetően Kádárnak, Antallnak, Hornnak, Fletónak, TV2-nek, RTL-klubnak, stb, stb....

shamir 2010.03.24. 12:19:47

USA, emberi jogok? Muhahahahahahahaaaaaaaa

yafet 2010.03.24. 12:27:23

Ahogy a régi vicc mondja: Amerikában meg verik a négereket....

robinzone 2010.03.24. 12:35:13

Nagyon fontos feladata ez (is) a Fidesznek! De ugyanez érvényes a német nyelvterületekre is. Ott is van egy-két kártékony (B)alak...

zsebatya 2010.03.24. 12:43:35

... és egyébként innen, Zsámbokról óva intjük az Amerikai Egyesült Államok kormányát, hogy belügyeinkbe beavatkozzék!

korhadt ajtófélfa (törölt) 2010.03.24. 12:48:12

Ahogy olvastam a posztot, időosztásos üzemmódban ingadoztam a fejcsóválás, a vigyorgás, és a szomorú sóhajok között.

Mivel az itt kommentelők a saját véleményüket osztják meg a nagyközönséggel én is ezt teszem (csak ezt tudom tenni)

1. A "közszolgálati média" kifejezést lehet hangoztatni, az egyetlen baj ezzel a kifejezéssel, hogy csak mint kifejezés létezik, a valóságban azonban ilyen nincs.
A különböző sajtóorgánumok nem voltak, jelen időben sem azok, és nem is lesznek soha függetlenek. Ez a függőség már önmagában elegendő, hogy ne beszélhessünk "közszolgálati médiáról". Függenek a politikától, a PÉNZ-től, illetve az előző kettő összekapcsolódásából keletkezett érdekvédelmi csoportoktól.

Így az itt keletkeztetett és közzétett információfolyam a végletekig befolyásolt, és predesztinált mások befolyásolására.

2. USA: itt kapott el a nevetés. Rokonaim élnek az USA-ban, így tulajdonképpen első kézből kapok információt az államokbeli sajtó viselkedéséről.
Ott sem lehet, sőt még csak ott nem lehet közszolgálati médiáról beszélni. Az Egyesült Államok a pénz országa, az ebből származó hatalom irányít mindent. A sajtót elsősorban, így az ország állampolgárainak gondolkodását is. Ott is köztudott, melyik napilap, hetilap, TV-csatorna melyik párthoz húz, ill. melyik párt hivatalos, vagy éppen nem hivatalos szócsöve.

3. Kit kedvel a "Nyugat" (ideértve a nyugat-európai kormányzati köröket + USA):

Mivel jelenlegi kormányunk a végletekig kiszolgálta a nyugat-európai és USA-beli tőkét idehozó befektetőket, a magyar gazdaság érdekeinek figyelembevétele nélkül (vagy épp a magyar gazdasági érdekekkel szöges ellentétben álló döntéseket hozva), természetes, hogy ezen erők nem rendeznek fáklyás felvonulást a FIDESZ eljövendő győzelmét ünnepelve.

Bizonyára mindenki tisztában van azzal a nem elhanyagolható körülménnyel, hogy az elmúlt 8 év kormányai szélsőségesen liberális gazdaságpolitikát folytattak, ez sajnos Magyarországon azzal kapcsolódott össze hogy egészen egyszerűen eladtak stratégiai fontosságú ágazatokat, ill. hagyták ezeket külföldi befektetők kezébe kerülni.

Ez természetesen üdvözölt eljárásmód a külföldi befektetők kormánya részéről ( ne legyenek illúzióink: ott ugyanúgy a különböző lobbicsoportok irányítják a politikát ).

4. FIDESZ kapcsolatépítése "nyugaton": itt fejcsóváltam. Igen, ez egy hatalmas mulasztása a fidesznek, ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni.

StrayCat 2010.03.24. 13:02:45

A tiszta igazsag kedveert - ami a blog ironak nem eros oldala - megjegyeznem az alabbiakat: a blogban hivatkozott Emberi Jogok 2009-ben Magyarorszagon cimu jelentes egy 11 700 szavas mindent atfogo osszegzes. A 11700 szobol a blog iro altal hivatkozott resz 48 szavas, vagyis gyakorlatilag lenyegtelen. A Sajto es Szolas Szabadsag bekezdes alatt szereplo resz egyebkent nagyjabol igy hangzik:
"az aktive es fuggetlen media a velenyek tag korenek adott kifejezest, korlatozasok nelkul; azonban a hagyomanyosan fuggetlen (nonpartizan) allami tulajdonu radio es TV allomasok, amelyek a media piac 18 es 14 szazalekat kepviselik, nehany esetben nagyobb figyelmet forditottak a legnagyobb ellenzeki part altal felvetett kerdesekre. ("instances took into greater consideration the concerns of the main opposition party.").

snakekiller23 2010.03.24. 13:14:33

@korhadt ajtófélfa:

Amerikában amennyire tudom nincs jelentős állami sajtó, a PBS-t meg C-SPAN-t azért ne tekintsük annak. Az ottani "magánsajtót" meg ne hasoníltsuk össze a hazaival mert az részünkre elég kínos volna színvonal, kimutatható elfogultság, meg hasonlók szempontjából. Igen ott is ismertek a nagy lapok pártszimpátiái, csak nézzük meg miben mutatkozik meg ez egy NYT, WaP vagy egy WSJ és hogy egy MN vagy Népszabó esetén. Vagyis inkább ne, ma jó a kedvem.

dusomoja 2010.03.24. 13:19:40

Nehéz dolga lesz a Fidesznek, mert azt a távcsövet nincs embere aki az USA kezébe adja. A ballib még tíz évig ott ülnek majd mindenhol (külképviseletek stb.) aztán remélhetőleg kihalnak...

Cs 2010.03.24. 13:22:14

LOL. Ellenzék által befolyásolt közszolgálai média! Ez az évszázad vicce.

sprenczl 2010.03.24. 13:32:02

USA és az emberi jogok? :-))
SZDSZ pártiság jellemezte őket leginkább, az itteni megmondóembereik véleményét szajkózva vissza. Inkább magukkal törődjenek...

korhadt ajtófélfa (törölt) 2010.03.24. 13:38:12

@snakekiller23: Egyetértek legalábbis részben. Hogy mely USA-beli lapok melyik párt "szimpátiáját" nyerték el (a szimpátia pénzben kifejezendő), azzal az USA-ban minden értelmesebb ember tisztában van.
A magyar és az amerikai sajtó összehasonlítása pedig torz képet adhatna. Ne felejtsük el, hogy az USA-ban (igaz számomra kissé torz módon) már régóta demokráciában élnek. Ez pedig hatással van az emberek gondolkodására.
Kis hazánkban még mindig csak a demokratikus gondolkodás első lépéseit tettük meg. És még hosszú évek fognak eltelni, míg honpolgáraink megtanulják miről is szól a demokrácia.
Anno Mózes 40 évig kóborolt a sivatagban, hogy kihaljon két generáció, kinevelve egy szabad fiatal, gondolkodásra (is) képes nemzedéket.

Hogy a magyar újságírás olyan amilyen, azt ezzel a "még csak" 20 eltelt évvel szoros összefüggésbe tudom hozni.

Azt persze nem állítom, hogy csak ez az egyetlen és kizárólagos oka a silány minőségnek.

korhadt ajtófélfa (törölt) 2010.03.24. 13:48:29

@StrayCat: Úgy látszik ma egy kicsit kötözködős kedvem van, nem személyeskedni akarok, de soha nem a szavak száma az ami számít.

Amióta egyre többet vagyok kénytelen külföldi (német angol francia) magasabb beosztású emberekkel kommunikálni, rengeteget tanultam a kapott e-mailekből.
Az egyik legfontosabb tanulság, amit levontam, hogy az esetek nagy többségében egy 2 oldalas levélben általában egy esetleg 2 mondat ami számít. A többi akár ki is maradhatna, de akik ily szép hosszú leveleket képesek írni, valamiféle perverz örömet éreznek, ha sokat beszélnek vagy írhatnak.
Ezt nevezhetjük kommunikációs maszturbációnak is. (A másik ok az, hogy előfordul hogy meg akarnak vezetni, és egy bújtatott mondat felett könnyebb elsiklani... de ne legyünk rosszindulatúak)

Különben is: egy kormányzati jelentés hogy nézne ki, ha leírnák a lényeget 10 mondatban? :-)

G_P 2010.03.24. 13:48:39

Azért az se kutya, ha 10 évben egyszer nem cigányok bántanak cigányokat, arra ráharap az USA, de a vidéken agyonvert idős nénik senkit nem érdekelnek.... és gyengébbek kedvéért nem vagyok Jobbikos.

kaszakő 2010.03.24. 14:02:31

Mégis; ki a francot kell, hogy érdekeljen egy olyan ország demokratikus sajtóról alkotott véleménye, ahol a mai napig hivataos álláspont, hogy "Oswald egyedül lőtt"? Miféle demokrácia az, ahol egy Disney stúdió színvonalú, "tegyünk úgy, minthaha Szaddamnak vegyi fegyvere lenne" animációs szórakoztató előadás alapján háborút lehet indítani? Könyörgöm...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.24. 14:04:41

"Utóbbi az a műsor, ahova ellenzéki politikus évekig be sem tette a lábát. "

Basszus ezzel felbosszantottál. Vajon kinek a döntése volt ez? Gyárfás szinte térden állva könyörgött nekik, hogy menjenek, a bojkottálók minden kérése teljesült, mégse mentek (amúgy van olyan teória, mi szerint nem politikai indoka volt a bojkottnak, hanem boszzú volt azért, hogy Gyárfás indulni mert schmidt Paja ellenében a MOB elnökségért).

Ami meg a Híradót illeti, az elmúlt 8 év egyik fő műsorvezetője a FIDESZ sajtója volt korábban, a másik meg perpillanat KDNP-s képviselőjelölt. Akkor miről beszélünk? Nem volt itt semmilyen extra kormányízati befolyás, sőt, mióta a tévé vezetősége elkezdett helyezkedni, igenis van FIDESZ befolyás, elég azt nézni, hogy kiket váltottak le az elmúlt hónapokban, és kikre.

is 2010.03.24. 14:13:47

a 2002-es kiegyensúlyozásról: kedves posztíró elfelejti megemlíteni, hogy hogyan vette át a FIDESZ kézivezérlésbe a TV-t 2000 után. 95 kirúgott a rádióból és társai, 2002-ben egy mindenki számára világosan pártos, elfogult, lakájközmédia volt Mo-n. ehhez képest minden lépés ténylegesen kiegyensúlyozás.

és akkor ennek tudatában ízlelgessük a szót, a posztot, meg a szerző hátsó szándékait a poszttal kapcsolatban.

S.A. 2010.03.24. 14:18:35

@Fedor: Te szerencsétlen, még mindig a komcsik seggét nyalod?

Nem veszed észre, hogy vége?

k.o._laci 2010.03.24. 14:21:11

A magyar baloldal és Amerika jó kapcsolatát ennél "diplomatikusabban" nem is lehetett volna körülírni.

"Az amerikai diplomácia az elmúlt húsz évben kiváló kapcsolatot épített ki a magyar baloldallal, beleértve a volt állampárti sajtó képviselőit is. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nagy részük – a jobboldaliakkal szemben – már a rendszerváltáskor világot látott emberként kiválóan tudott angolul. Emellett a baloldal mindig sok figyelmet fordított a kapcsolatok ápolására, amit a Fidesz sosem tett meg. Így érthető, ha az amerikai külügyminisztérium még most is a magyar baloldal távcsövén keresztül látja a Fideszt. "

Jól tudtak angolul és sokat ápolták egymást? Bruhahahaha.

is 2010.03.24. 14:23:53

@S.A.: jól van, remekül hozod a 80 IQ-s parasztot, aki nem kiváncsi semmire, meg nem is ért semmit, csak ordibál. de most nem ilyen válogatás van, most más karaktert keresünk, bocsi.

k.o._laci 2010.03.24. 14:24:15

Annyit segítek hogy az amcsi nagykövet a 90 es évek elején konkrétan bejárkált az SZDSZ gyűlésekre, és elég sokukat vitték ki okosítani.

eszkep 2010.03.24. 14:28:47

@petyya: Ez nem igaz, gondolj csak a Pártkeltére...
Egy másik példa, bár nem közszolg. média: a Heti hetesben 2002-előtt, amíg a FIDESZ volt kormányon őket szidta, 2002 után, amikor már nem ők voltak kormányon ... akkor is! ("Közismert", hogy midnen szarságért, ami történik az országban a FIDESZ a felelős, akkor is, ha ellenzében vannak...)

papillon 2010.03.24. 14:32:53

@MagyarZizzi: Amíg Magyarország annak a szövetségi rendszernek egy koldulásból élő tagja, amelynek az USA a tényleges vezetője, addig az USA-nak mindenhez köze van. Ezt megtanulhattuk az előző fő szövetségünkből.

k.o._laci 2010.03.24. 14:43:31

plusz a mai Regőczi interjúból

Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak?
– A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében.

Blackrock (törölt) 2010.03.24. 15:04:09

@tolsztoj: én is ezt mondom...talán egy kis objektivítás nem ártana (neked sem). Kinek volt jobb 1998-2002 közt? A Fidesznek mindenképp, főleg, hogy abból építkezett, amit az előző kormány összerakott neki (bocs, nem volt gazdasági világválság)...ha meg annyira jó volt nekünk, miért bukták el zsinórban a következő 2 választást???
Az amit a Fidesz a köztévével/közrádióval tett a fenti időszakban kb. 3 x olyan durva, mint amit az elmúlt 8 évben a baloldali kormányzat művelt. Tehát, ha rövid az emlékezeted vagy abban az időben még a csattogós lepkét tologattad magad előtt, akkor inkább ne kommentelj faszságokat, tanulatlan barátom.

Blackrock (törölt) 2010.03.24. 15:06:59

@eszkep: És a Heti Hetes még mindig konszolidáltabb műsor, mint a fábrysanyi 2 hetenkénti fingós, szarós, kurvaanyázós poénokba csomagolt jobber taplóskodása...szal' deákné meg az ő vászna. Ha hallottál már róla.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.03.24. 15:12:34

Milyen kár, hogy a State Department éves emberi jogi jelentésében a nagyvonalúan csak a "Nyugati Félteke"-ként említett szekcióba saját maguk, vagyis az Amerikai Egyesült Államok nem fért bele. Egészen objektívvá tenné értékelésüket, ha például maguk elemeznék saját magukat mondjuk Guantanamo kapcsán, esetleg a titkos CIA börtönöket értékelnék az emberi jogok tiszteletbentartása szempontjából.

megint 2010.03.24. 15:16:31

Nem F16-at vettünk, ezt egy darabig nem fogják elfelejteni, egyébként meg mindenki tudja, hogy Amerika mindig mint a világ/demokrácia védelmezőjeként tünteti fel magát, miközben a legtöbb konfliktus forrása pont "ő" maga, ha úgy tartja kedve megtámad egy másik országot.

sípos kornél 2010.03.24. 15:22:04

ami az MTV-t illeti, az a nagy helyzet, hogy ők is tudják, ez a választás már lefutott meccs, ennek megfelelően elkezdtek helyezkedni a bal térfélről a jobbra az utóbbi fél évben, ez szerintem tisztán kivehető...

szempontpuska 2010.03.24. 15:24:04

Én azt gondolom elég nagy csúsztatás a cikkben a Fidesz hibájaként azt felróni, hogy nem tart kapcsolatot az USÁval.
majd leszögezi: Így érthető (sic!), ha az amerikai külügyminisztérium még most is a magyar baloldal távcsövén keresztül látja a Fideszt.

Talán van más - elég világos - oka is ennek. De ezekről mélyen hallgat az Index mostanában

sípos kornél 2010.03.24. 15:32:02

@szempontpuska: aki mélyen hallgat, az nem az Index, hanem pl. a Fidesz Sávoly-ügyben...

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2010.03.24. 15:36:03

Ad közszolgálatiság. Talán nem csak távcső kérdése, hogy pontos képük van a Kondor féle magyar rádió szellemiségéről és a mandátuma végén előadott kreatív jogértelmezésről alelnök ügyben. Such sem tekinthető éppen szocibarátnak, a köztévében pedig a Napkelte szerződésszegő kirúgása után a választási irodát is szépen a maguk képére formálták.
Ezekután a véleményvezér jön az mszp-stávcsővel :-)
(Nem)csodálom, hogy Pokorni médiakiegyensúlyozási elszólása is kimaradt a mai véleményformálásból

hááááát 2010.03.24. 15:41:34

Nem mindegy?Jön a választás azt akit szeretünk marad, akit nem az repül.98-ban akkora volt a tisztogatás, hogy 2006-ban minden osztályvezető aki nyiltan nem a FIDESZ mellett állt kezdet csomagolni az ÁNTSZ-nél.leszarják ki hogy végzi a munkát.Ennyi!

Blackrock (törölt) 2010.03.24. 15:43:52

@véleményvezér: Orbán Viktor a 2002-es választások előtti "országjárását" mennyiért is filmezték közpénzből?

Ha már objektívek akarunk lenni.

victor vacendak 2010.03.24. 15:51:56

A fityisz távcső helyett majd polgári falloszt ad az amerikai kezébe. Az segíteni fog az orszég jobb megítélésében, meglátjátok!

gumicukor1 2010.03.24. 16:01:18

Ez egy komcsi blog? Vices volt olvasni...

moophlander 2010.03.24. 16:02:09

Ja persze! Most nehezményezik, hogy ellenzéki túlsúly van, ami persze baromság, bezzeg mikor mindegyik tv-re sarló-kalapács, vagy dávidcsillag logot lehetett volna tenni, akkor nem volt nagy a pofájuk! Kaufmann Mózes rátelefonált a rokongyerekre, hogy kéne egy kis stuff itthonra! Erre tessék!

Ombudsmanyus 2010.03.24. 16:05:55

Amerika a Fidesz éra alatt majd a kormányzati túlsúlyt fogja kifogásolni, így hozva egyensúlyba a dolgokat.

A kiegyensúlyozott amerikai médiáról meg annyit, hogy 1995-ben az O. J. Simpson per idején jártam az USÁ-ban, minden komoly csatornából dőlt a sugalmazás, hogy bűnös, a bíróság mégis felmentette.

Pincehelyi 2010.03.24. 16:06:40

@gitáros: ja, mint pl. a Rádióban a Kossuth adó? Azért ez annyira nem egyértelmű.

greycup 2010.03.24. 16:16:47

"saját távcsövüket kell az amerikaiak kezébe adniuk"

miért is kéne bárkinek a kezébe távcsövet adni? majd elmagyarázzák az amcsiknak, milyen szemmel kezz nézni az itthoni tevékenységüket?? országimázs, LOL...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.24. 17:45:46

@S.A.: Sajnállak az agyi kapacitásod miatt, ha ezt sikerült leszűrnöd a mondandómból...

StrayCat 2010.03.25. 02:59:58

korhadt ajtofelfa:
A bejegyzesemben arra akartam utalni, hogy szegyenletes dolog egy olyan atfogo es reszletekbe meno jelentesbol, mint a Emberi Jogok 2009-ben Magyarorszagon, kiragadni 48 szot (3 soros bekezdes), es arra a rovid paragrafusra verni a nyalunkat. Tovabba, annak a 3 sornak a tukreben probalni beallitani ugy a Fideszrol alkotott kulfodi velemenyt, mint az adott orszag (ebben az esetben az USA) kepessegenek a magyarorszagi helyzetet illeto megiteleset., az meglehetos szuklatokorusegre es ostobasagra utal.
Ami a te bejegyzesedet illeti - mert hogy en is kotozkodos hangulatban vagyok - elobb olvas vegig a 11700 szavas jelentest elejetol a vegeig, es utana probalj velemenyt formarni, ne pedig abbol a maroknyi Emailbol, amit innen-onnan a spammerektol kapsz.
Ha olvasol angolul, es veszed a faradsagot a jelentes vegigolvasasahoz, akkor meg fogsz lepodni, hogy mennyire atfogo es ugyanakkor tomor es vilagos a jelentes. Es ennek alapjan azt is megerted, hogy mert szamit az a 3 soros bekezdes jelentektelen semmisegnek a jelentes egeszenek a tartalmat illetoen.

the_joker123 2010.03.25. 09:18:12

@StrayCat: Kár, hogy a diplomácia nem így, nem karakterszámra működik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.25. 17:29:39

amerika szdsz-es volt mindig is
most már mszps





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.