Véleményvezér

vv

Anti-MSZP

2010.04.12. I 120 komment I Címkék: mszp voks10

 A választás üzenete: csak ne az MSZP-t! A vasárnapi választás egyértelműen az MSZP-ellenes erők elsöprő győzelmét hozta.

A választások első fordulója a Fidesz nagy győzelmét hozta. Nincs azonban győzelem vereség nélkül. A vasárnapi választások vesztese kétségtelenül az MSZP. A szavazók 80%-a ugyanis olyan pártokra szavazott, melyek teljesen elhatárolódtak az MSZP-től és az elmúlt nyolc évtől.

Lapos kampány

Lapos volt a kampány. De azért is volt ilyen lapos, mert a legfontosabb kérdésben szinte mindenki egyetértett: az elmúlt nyolc év tévút volt, annak „eredményei” teljesen vállalhatatlanok. Az MSZP gyakorlatilag szitokszóvá vált a kampányban. A pártok abban versenyeztek, ki tudja a másikat túllicitálni Gyurcsány-ellenességben, ki tudja magát jobban elhatárolni az elmúlt évek politikájától.

Voltak, akik 20 évet ígértek az elmúlt 20 évért, mások az egész eddigi politikát akarták megváltoztatni, az MSZP-hez talán legközelebb álló MDF pedig kommunistázni kezdett. A sejtelmesen hallgató Fidesz egy dologban volt következetes: az elmúlt nyolc év hibáztatásában. Az MSZP-nek tehát nemhogy szövetségese nem akadt a kampányban, de nem volt egyetlen olyan párt sem, mely bármit is elismert és folytatandónak gondolt volna nyolc éves regnálásukból.

De miért?

Mindenkinek más fájt az elmúlt 8 évben.

Voltak, akiknek abból lett elegük, hogy a szocialisták kéthavonta új programmal álltak elő, de egyet sem voltak képesek megvalósítani. Másoknak az volt sok, hogy az állam a legalapvetőbb funkcióját sem tudta ellátni: például megvédeni polgárait különböző bűnbandáktól. Voltak, akik ehhez szívesen hozzátették, hogy minderre úgy volt képtelen a magyar állam, hogy közben a legmagasabb adót szedi egész Európában. És ha mégis „megvédték” a magyar állampolgárt a rendőrök, abban sokszor szintén nem volt köszönet.

Voltak, akiknek abból lett elegük, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látják viszont: ugyanazokat a „szakértőket” és „hozzáértőket”, akik már 20-30 éve is bizonyították hozzá nem értésüket. Másoknak az a külpolitika fájt, mely nem volt képes felismerni és kiállni egyetlen nemzeti érdek mellett sem, sőt alapvető nemzeti kérdéseket tett nevetségessé („Merjünk kicsik lenni!”).

Aztán voltak, akik úgy látták, a magyar kormány „lefeküdt” a multinacionális vállalatoknak, és gyakorlatilag ellehetetlenítette a magyar kis- és középvállalatokat. Másoknak a velejéig korrupt politikából volt elegük, ahol minden döntés mögött ott álltak a közpénzek sarcolói. És ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek egyszerűen ez a végletekig cinikus és hazug politikai kommunikáció volt sok. Akiknek abból a politikai nyelvből lett elegük, mely alapvető társadalmi problémákat sem engedett kibeszélni.

polls & surveys

Üzenet az urnákból

A választás üzenete egyértelmű: csak ne az MSZP-t, soha többet ilyen nyolc évet! Úgy is fogalmazhatunk, hogy a vasárnapi választás az MSZP-ellenes erők elsöprő győzelmét hozta.

Persze, ez a győztesre is nagy terhet ró. A Fidesz ugyanis nem csak azért kapott ennyi szavazatot, mert azt emberek ennyire az ő programjuk megvalósítását akarnák, hanem legalább ennyire azért is, mert a magyaroknak valóban elegük lett az MSZP-s vircsaftból.

A Fidesznek tehát olyan politikát kell majd megvalósítania, mely valóban ellentéte az elmúlt nyolc évnek. Ehhez viszont nem lesz elég egyszerűen más politkához nyúlni, ehhez majdnemhogy rendszert kell változtatni. 

>> MSZP: EZ OLYAN ROSSZ, MINT 1990

>> NAGYON DRÁGA NYOLC ÉV

>> A LENGYEL EGY IGAZI NEMZET

>> korábbi írások


Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panteon 2010.04.12. 08:56:13

@M11an:Ilyen jövőbe látással kérdezem: mit fogok ma ebédelni?

sikisiki (törölt) 2010.04.12. 09:01:17

@tasavallan presidentti yön: Biztos feltűnt, hogy volt egy közpénzügyi államtitkárság, ami véres verítékkel próbált ügyeket kreálni. Most viszont kik is ülnek előzetesben? Kormánypárti polgármester? Nem zavaró a feledékenység?

Kassian 2010.04.12. 09:03:13

@gombperec hídlakó: Kár, hogy a fidesz a maga 4 évét is az mszp előző 4 évére építette...el is osztogattak mindent egymásnak utána. Egyébként abban az előző hozzászólóknak van igaza, hogy most a fidesz addig rugdossa majd a "döglött oroszlánt", amíg lehet. A lényeg, hogy semmi gyakorlati intézkedést ne kelljen megtenniük az önkoris választásokig. Csak az a baj, hogy a lufi egy idő után kipukkad és az emberek rájönnek, hogy csúnyán át lettek baszarintva.

Rob67 2010.04.12. 09:07:46

fourgee
'Az MSZP szavazói meg nagyrészt nyugdíjasok, meg egy csomó nosztalgiázó 50-es, 60-as, valamint néhány füves fiatal, meg azok a fiatalok, akiknek a szülei magas posztot töltöttek be a '80-as években.'

Na ez érdekes közvélemény kutatás, remélem nem ebből élsz :)
Én is megnéztem: találtam egy 65-öst, a többi nem nyugdíjas. Döntő többségben 35 és 45 közöttiek. Nem füveznek és nem volt soha pártfunkcionárius szülő...
Ellenben van egy Fidesz középvezető barátom. A papa III/III-as volt, a mama felsővezető a Marxista Főiskola után...
Na akkor most mi van?
Maximum annyi, hogy mindenki oda szavaz ahova akar. Kortól, nemtől és családi háttértől függetlenül.
Az elmúlt 8 év miatt az MSZP-nek sárban a helye, jogos. De ekkora gyökér agymosott narancsos csapatot... Nem a Fidesz vezetőkre gondolok, hanem a fan-okra. Valami betanult 'komcsis' szöveget tolnak és ez elegendő a politikai identitásuk fenntartására.
Ennél tessék több intelligenciával hozzáállni a következő évekhez.

Kassian 2010.04.12. 09:09:11

@Rob67: "Nem a Fidesz vezetőkre gondolok". Pedig ők sem különbek.

Májklnájt 2010.04.12. 09:17:08

Én csak azokat az embereket nem értem ,akik még az eltelt 8 év után is az Mszpre szavaztak,ezek az emberek hol töltötték az elmúlt időt egy barlangban?miben hisznek?Már az is elég szomorú ,hogy négy évvel ezelőtt bedőltek a fletónak,és én ennek ittam a levét idáig...mondjuk ez a generáció kb. 10 éven belül teljesen el fog tűnni.Én nem mondom ,hogy kolbászból lesz a kerítés ezentúl,de ezeknél bármi jobb..

NoMojito 2010.04.12. 09:31:44

@3F2k5s: Elég átlátható program. Ápolók azért vannak arra, ugye? :)

fourgee 2010.04.12. 09:33:42

@Rob67: Te nem politikusnak készülsz? Ugyanis kiragadtál egy idézetet a szövegemből, aminek megváltozott az értelme. Elfelejtetted azt még hozzátenni, hogy "Legalábbis az én tapasztalataim szerint." Nem azt mondtam, hogy az MSZP szavazói ilyen és ilyen emberek, hanem azt mondtam, hogy az én tapasztalataim szerint kik, akiket szűkebb környezetben láttam. Az azt is jelentheti, hogy csak az a pár ember olyan.

"Ennél tessék több intelligenciával hozzáállni a következő évekhez. "

Kérem a szövegeimet több intelligenciával idézni, ha reagál rá valaki. :) Egyébként a legelborultabb fiatal MSZP-s ismerőseim szülei tényleg fontos posztot töltöttek be a '80-as években és most ezek az ismerőseim párttagként segítik az említett párt munkáját.

Roa 2010.04.12. 09:48:26

@500miles: Ez azt jelenti csak, hogy 19% agyhalott még mindig van az országban.

Roa 2010.04.12. 09:50:10

@Rob67: Az MSZP gyűléseken is pont ez látszik...

jet set 2010.04.12. 09:53:11

@Roa: Ez így van.
Sajnos az mszp nem bukott nagyot. 20% ilyen 8 év után szuper eredmény nekik.

öcsi55 2010.04.12. 10:13:06

Szocik mindig gyözni akarnak,Kubatov habositása
vergődés volt számukra.Ma reggel Lendvainak
megint Kubatov fóbiája volt!
Nagyon,nagyon megérdemelték a vesztüket.
Amit nyolc év alatt,az országgal műveltek,
loptak,csaltak,hazudtak!!!

Dezsőjóska 2010.04.12. 10:21:44

Az a 20% született MSZP szavazó. Azok akkor is MSZPre szavaznának, ha csecsemőket égetnének nyilvánosan. Ezek a kádár-nyugdíjasok és a cigányok. A kádárnyugdíjasok kihalnak, a cigányok meg lehet, hogy öntudatra ébrednek és saját pártot alapítanak. Akkor az MSZP az MDF sorsára jut. Végre...

Kassian 2010.04.12. 10:23:19

@öcsi55: Akárcsak a fidesz, mert az elég nagy tájékozatlanságra és agymosottságra utal, ha az embert azt képzeli, hogy a fidesz nem volt benne szügyig ebben a lopás, csalás, hazudozás dologban...

Ugyanis, ha nem tűnt volna fel, akkor 8 éve ott ülnek ők is a parlamentben...igaz érdemi munkát nem végeztek, viszont éhen halni még egy fideszes politikust sem láttam.

Az önkormányzati választásokra pedig szépen kipukkad majd ez a nagy fideszes lufi (is).

Kassian 2010.04.12. 10:24:31

@Dezsőjóska: akkor a fidesz szavazók meg olyan egyszerűek, mint te? Mert ha így van, akkor az elég nagy baj ennek az országnak...

Kassian 2010.04.12. 10:26:52

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Ezerszer inkább az LMP, mint a Jobbik. A nyilas csürhe azt hitte, hogy igen, közben meg nem.:)

Amúgy meg a ki a faszt érdekel, hogy a Schiffer kinek az esküvőjén volt ott???

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.12. 10:26:55

@Kassian: igen, olyan egyszerű a többségük. A maradék meg jól képzett rabló/sikkasztó (kb. mint az eddigi mszp-szdsz kormány).

Nyers Fa 2010.04.12. 10:35:18

Az emberek 83%-a a Jobbik ellen szavazott
93% az LMP ellen
80% az MSZP ellen
és igen 48% a FIDESZ ellen!

Kassian 2010.04.12. 10:36:34

@Sixx! Anyád is nyugger?: Ez az egész fidesz győzelem egy nagy pumpált lufi, ami egy idő után szépen elkezd majd leereszteni...ha csak szét nem durran előtte.

Most lesznek csak igazán gázban a "fiúk". Egy-két hónapig még lehet majd csámcsogni a Maszopon, de utána mi lesz? A fidesz konkrét terveiről még mindig semmit nem lehet tudni. Lózung az van. Okés. De egy nyertes választás után lassan illenék előállni a farbával. Kétharmaddal pedig már nem lehet más nyakába tolni a szart, nem fog kitartani 4 évig a"mocskosgyurcsány" és társai szöveg. Arról nem is beszélve, hogy a "támogatók" már ott állnak Viktor ajtajában és várják az ellenszolgáltatást a beinvesztált kampány milliókért...

ArcHy 2010.04.12. 10:38:40

"Persze, ez a győztesre is nagy terhet ró. A Fidesz ugyanis nem csak azért kapott ennyi szavazatot, mert azt emberek ennyire a az ő programjuk megvalósítását akarnák"

Bocsanat, de FOGALMAM SINCSEN, hogy mi a Fidesz programja, mert amit annak hivnak, es amit kommunikaltak az elmult 6 honapban, az sok minden, de nem program. Ez a valasztas valoban egy SIMA protest-szavazas a toketlen baloldal es szdsz ellen: `8 ev alatt nem csinaltatok szart se!` <- megha ez nem is igaz.

Errol szol a Fidesznel es a Jobbiknal megjelent kb. ~1.8M atszavazo, akiknek kb. a 66%-a negy eve meg a szocialistakra vagy az SZDSZ-re szavazott...

NoMojito 2010.04.12. 10:40:40

@terry deck: Azért a kasszát is érdemes lenne megvizsgálni,milyen volt 98-ban és 2002-ben

Kassian 2010.04.12. 10:40:44

@terry deck: Minek példálódzol itt 10(!) éves mutatókkal? Tíz éve itt egy teljesen más gazdasági környezet volt! Többek közt nem volt világgazdasági válság sem!
Ember, az Orbán kormány a Bokros csomag hozadékából élt a maga 4 évében! Tehát, ha nem értesz valamihez, akkor ne vagdalkozz olyan kifejezésekkel, hogy "gazdasági mutatók".De amúgy annyira jól ment nekik a kormányzás, hogy lazán buktak 2 választást egymás után...

stellaz1 2010.04.12. 10:51:55

@Kassian:

20 évből 12 év......

miről beszélünk?

lkjpoi 2010.04.12. 10:53:14

Azt nem értem, hogy aggódhat most az mszp azért, hogy legyen ellenzék, és hogy 2/3 esetén ez nem lesz. 94-ben a koalíció megalakításakor miért nem aggódtak ennyire ?!

Májklnájt 2010.04.12. 10:54:49

Kassian !Az ,hogy buktak 2 választást az a hozzád hasonló ,hozzá nem értő ,nem olvasó barlanglakókon múlt,akik a heti hetesből tájékozódnak. Lehet ,hogy a Fidesz a Bokros csomag megszorításaiból élt RÉSZBEN ,DE világgazdasági válság mióta is van 2 éve előtte???D 209 es úr mit csinált SEMMIT csak a pénzt herdálta,nem is beszélve Fletoról .Nézzél már körül kelet európában(Szlovákiában ,CSehországban stb.. .Lengyelországban most 1%os gazdasági növekedés van a válság ellenére .A szlovákoknál meg Euró,ehhez képest nálunk....Sajnos a többségnek csak most esett le a tantusz

És én nem hiszem egyáltalán ,hogy most majd minden jó lesz,mert nem lesz így ,de az eddigieknél csak jobb lehet.

ArcHy 2010.04.12. 10:55:27

@lkjpoi: bocsanat, de az MSZP `94-ben 54%-os parlamenti tobbseget szerzet egymaga, es sajat akaratabol (erdekebol) lepett koaliciora az SZDSZ-szel. Meg lehet nezni, hogy hany 2/3-os torvenyhez nyultak, hogyan, es miert...

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.12. 10:55:43

Fiúk, fiúk! Ne felejtsétek el, hogy miről szól a politika. Pénzről és hatalomról.
Nem a ti érzelmeitekről, pártszimpátiátokról, vagy esetleges elkötelezettségről.
Az elmúlt nyolc év azt mutatta meg, hogy mi történik, ha hülyék kerülnek a kormányrúdhoz.

Az MSZP most nagyot vesztett, mert több, mint egy millió szavazót veszíteni, azért nem hétköznapi dolog. De valljuk be, mindent megtettek, hogy ez bekövetkezzen, ez történt, és most csak azt lehet mondani, hogy megérdemelték.

Az, hogy a Fidesz milyen lesz az elkövetkező négy évben, nos ez a jövő zenéje, mert erre nem lehet egyenesen következtetni abból, hogy viselkedtek 98-2002 között. Ha ugyanazt csinálják, biztosan nem lesz négy évük. Ennyire azért nem buták.
Elmúlt nyolc év, itt van előttük a rossz példa, s mint tudjuk okos ember a másik kárából tanul.

Mindentől függetlenül politikai meggyőződés alapján ne köpködjétek egymást, mert akkor soha semmi nem fog itt változni, túl azon, hogy csak azok malmára hajtjátok a vizet, akiknek amúgy is ez az érdeke.

Ennyire azért át kellene látni a szitán.

lkjpoi 2010.04.12. 10:57:28

@ArcHy: jaaa, az más volt, persze. Ha ők csinálják, úgy mindjárt más! Az a 2/3 a választók szembeköpése volt, itt legalább tudod, hogy ki kivel van.

karlmax 2010.04.12. 10:59:20

"A magyarok megint mint eddig mindig valami ellen szavaztak és nem valamiért." - ez a mondat nagyon igaz szerintem. Az eredmény várható volt. Engem két dolog lepett meg. 1.: a Jobbik "majdnem" megverte az MSZP-t, a másik pedig hogy az MDF-ből 1 képviselő sem jutott a parlamentbe.

Manyizga (törölt) 2010.04.12. 11:00:41

Véleményem szerint az MSZP szavazóbázisa túlnyomórészt nyugdíjasokból áll. Bármilyen kampányrendezvényükről készült felvételen, csak nyugdíjasokat lehet látni...

Ha a nyugdíjasoknak nem lenne szavazati joga, az MSZP nem jutott volna be a parlamentbe. ;)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 11:05:20

Szerintem simán csak két eset lehetséges. Az első évben Orbán abból fog élni, hogy a maszopra mutogat, hogy mekkora szar hagytak hátra, ők ezt nem is tudták, hisz 2002 óta a T. Ház közelében sem jártak, sajnos nix adócsökkentés, kis és középvállalkozások segítése, csak a Puskás focisulit, Csányit, Demjánt és a többieket tudják segíteni. A másik lehetőség, hogy elkezdenek ténylegesen javítani az emberek életminőségén, a lopások mellett persze, merhát lopni ugyanúgy fognak mint a maszop, csak ügyesebben, látványtalanabbul.

Én már egy racionalizáslt adózással, adócsökkentéssel elégedett lennék első lépésként, mert rühellem, hogy például 2006-ban Európában nálunk volt a harmadik legnagyobb teher a béreken (a belgák és a dánok mögött), mégis csak egy feneketlen kútba ment a pénz. Mivel 2006 óta nem lettek kisebbek a terhek, így vélhetőelg még mindig Európa élvonalában vagyunk. Csak kérdés, hogy ez a nyakig eladósodott embertömeg, ez a 3 000 000 adófizető meddig mozgatja még az országot? Eltartani nyugdíjast, cigányt, politikust, rendőrt, tanárt, tűzoltót, orvost, az összes adózási potyautast. Remélem OV nem hazudozott az adócsökkentésről, mert ha igen akkor felesleges volt hazajönnöm külföldről. Mivel nem vagyok politikus vagy mutyicéges ezért soha nem lesz semmim önerőből ebből az országban ha a dolgok így maradnak (házra, nagyobb méretű újautó ami nem kétmilliós renault vagy suzuki, hanem számoljuk 7-8 millióval, ami nyugaton nem egetrengető egy családi kombira). Hitelből meg akar élni a halál.

Alex3000 2010.04.12. 11:07:02

Mindegyik szélhámos, de az MSZP-től már talán nem lehet mélyebbre süllyedni!

Coligny 2010.04.12. 11:14:39

@Valahol Máshol: Fejtsd már ki, hogy a rendőr, tanár, orvos és tűzoltó milyen szempontból számít "adózási potyautasnak"?

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.12. 11:15:54

Én csak azon csodálkozom, hogy volt egyáltalán, aki az elmúlt nyolc év után mégis az MSZP-re szavazott. És nemcsak megszokásból, mint a nyugdíjasok többsége, hanem a fiatalok közül is sokan bevették a rettegtető dumát, hogy most aztán jönnek a nácik, és mindennek vége. Én úgy voltam vele, hogy tőlem akár a nácik is jöhetnek, csak ne az MSZP -- de a szavazatomat azért arra a pártra adtam le, amelyiket a legjobban szerettem volna a Parlamentben látni, nem találomra ikszeltem valamit, ami nem szekfű.

NoMojito 2010.04.12. 11:20:42

@Coligny:Talán mert közalkalmazott nem fizet be adót?

Aurian 2010.04.12. 11:21:23

Akárcsak 1998.-ban, a FIDESZ ezútal is az MSZP eredményeiből fog 4 évig élni.

Aki azt mondja, hogy az elmúlt nyólc évben nem épült az ország az él barlangban. Autópája, ovodák, hidak, ez az ország rengeteget fejlődöt, haladt előre 2002 és 2010 között, egyedül Orbán Viktor szerint nem, valyon miért mondja ezt, ki lehet találni..

Coligny 2010.04.12. 11:25:19

@NoMojito: Ez így nem igaz, a közalkalmazott ugyanúgy adózik a fizetéséből, ugyanúgy vásárol stb.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 11:25:50

@Coligny: Az, hogy az állam egyik zsebéből átrakja a pénzt a másikba, nem számít nagy növekedésnek. Akit az állam fizet az maximum a munkájával járul hozzá az ország eltartásához, anyagilag nem. A vállalkozók, a nem állami alkalmazottak fizetnek ténylegesen adót. A közalkalmazottak nem. Nagy differencia. Mégis a közalkalmazottak pofája a legnagyobb az extra juttatásokért, meg tizenakárhány havi extra pénzért. Ha a versenyszférában dolgoznának nagyrészük már éhenhalt volna munkanélküliként. Ott nincs kajaszünet, kávészünet, pisiszünet meg egy négyfős irodában jó ha ketten aktát tologatunk...

Roa 2010.04.12. 11:26:58

Nagy fejlesztés = Nagy lopás + Nagy adósság

Mellesleg elhibázott volt a fejlesztéspolitika, és inkább az értelmetlen osztogatás és pénzszórás ment, amit egy ország sem engedhet meg magának (na jó, talán Dubai, de most ő is csődbe ment), főleg nem Magyarország.

És az ország 80%-a szerint nincs igazad. Az MSZP-nek nincsenek eredményei. Az Fidesz nem az MSZP eredményeiből fog élni 4 évig, hanem 10 év lesz, mire az ország kiheveri az elmúlt 8-at.

Roa 2010.04.12. 11:28:25

@Aurian: Mármint erre válaszoltam.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 11:29:05

Nekem problémám nem a rendőrrel, tűzoltóval tanárral van, hanem a hivatali köztisztviselőkkel. A nagy a pofájukat egyértelműen nekik szántam. Őket gond nélkül le kell építeni, legalább a harmadukat. Ingyenélők. A rendőröknek, tanároknak stb tisztes bért és megfelelő munkakörülményeket szeretnék persze felelősségválaláűssal. Mert a korrupt de mindent megúszó rendőrökből, a hanyag de soha le nem csukott orvosokból elegem van. Az egyiket az ügyészség védi, a másikat meg a haveri vizsgálóbizottság. Egy egyszerű adófizetőt ki véd? A jogaik? Muhahahaha. Olyanok nekik nincs, csak kötelezettségeik.

NoMojito 2010.04.12. 11:31:43

@Coligny: Nem, nem igaz. Ha a fizetését a nagy kasszából kapja, hogy adózna? Az ő járulékaik illúziók. Nettóval csökken a kassza,és ennyi. Amit papíron befizetnek az a nagy semmi. Adót a multik, és a magán vállaltok fizetik. Ott van bevétele az államnak. Ne legyen ez már újdonság,mert megijedek.

Coligny 2010.04.12. 11:39:21

@Valahol Máshol: Így más, nekem azon akadt meg a szemem, hogy a tanárok, orvosok stb megint kábé a világ tolvajainak tűntek, de ha nem így gondoltad, akkor bocs.
NoMojito, értem én miről beszélsz, mondjuk azért ennél kicsit árnyaltabb a kép. Engem az zavar az ilyen kérdéseknél, hogy sokszor úgy írnak emberek a közalkalmazottakról, mintha semmi szükség nem lenne rájuk, ezért szóltam hozzá.

lkjpoi 2010.04.12. 11:39:27

@Valahol Máshol: jössz itt még mindig ezzel a baromsággal, hogy nem fizetnek jövedelemadót. Fogd már fel, hogy fizetnek, különben a bruttót kapnák kézhez.

lkjpoi 2010.04.12. 11:42:01

@NoMojito: "Nettóval csökken a kassza,és ennyi. "
Pontosan, és nem bruttóval. A bruttó és nettó különbsége pedig az adó+járulék.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 11:45:50

@lkjpoi: Akkor picit gondolj bele. Papíron fizetnek, hiszen a bruttót is az állam adja nekik. Ha te a TESCO-nál dolgozol akkor a TESCO-tól kapott jövedelmed nettóját kapod meg a különbözet megy az államkasszába. Ha a magyar államtól kapod akkor mi megy az államkasszába? Az, hogy papíron fizetnek az önmagában, reálértéken nem növeli az állam bevételeit, csak papíron. Az meg semmit sem ér. De a témát hanyagoljuk, és bízzunk a szebb jövőben, vagy Itt az idő, vagy mit is szoktak mondani.

Én ha lesz adócsökkentés, a kkvk támogatása, és a pénznyelő bürokráciát racionalizálják már örömkönnyekben fogok úszni, mert akkor elhiszem, hogy tisztességes munkával is stabil anyagi helyzetet és megfelelő életszinvonalat tudok biztosítani magamnak és a családomnak. Ha nem így lesz akkor folytatódik az ami húsz éve tart, csak a piros köpönyeget narancsra cseréltük. Remélem nem így lesz. Itt a tettek ideje!

lkjpoi 2010.04.12. 11:53:53

@Valahol Máshol: ennyi erővel te is papíron fizetsz, mert a munkáltatód levonja tőled, és csak a papíron látod az adódat. A másik, hogy a legtöbb pénz megfordul az államkasszában, így tök mindegy, hogy hány zseben vándorol keresztül. Akinek bejelentett állása, és munkabére van, az kivétel nélkül fizet jövedelemadót.
Nem tudom, miért nézted ki magadnak a saját nyomorod miatt a közalkalmazottakat, mint ellenség, és nyomod rendszeresen ugyanazt a szöveget, az, hogy te diplomával 120 000-t keresel, a te bajod, pl. egy ápoló, aki pelenkázni fog téged, meg kimosni a saját szarodból, majd amikor már 70-80 évesen nem tudsz magadról, kénytelen havi 80-90 000-ből megélni.
Az egy tök más kérdés, hogy gazdasági növekedés nem attól lesz, hogy több közalkalmazottat foglalkoztatunk, de már ne is haragudj, ezt úgy elferdíteni, hogy a közalkalmazott az kisebb ember, mert nem is fizet adót, hát szánalmas, és a saját alávalóságodat bizonyítja.

tolsztoj 2010.04.12. 12:03:28

@Androsz: a cikkírónak teljesen igaza van - lényegében leírta az összes okot, ami az MSZP vereségéhez vezetett - én meg azon csodálkozom, hogy ebben a szerencsétlen országban még ilyen 8 év után is akad 20 százalék idióta, aki a szocialista(?) bűnbandára szavaz...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 12:05:29

@lkjpoi: "Akinek bejelentett állása, és munkabére van, az kivétel nélkül fizet jövedelemadót."

Ezek szerint a megoldás az, hogy fel kell emelni ezermilliárdszorosára a közalkalmazotti béreket és akkora adót kell rájuk kivetni, hogy a nettója annyi maradjon, mint amennyi most és iszonyú sok pénz lesz az államkasszában.

Kassian 2010.04.12. 12:17:30

@Coligny: Bocs, én nem vagyok kommunista, nekik ott a Munkáspárt. Sajnos nácik viszont vannak az új parlamentben. Teljesen mindegy, hogyan kozmetikázzák a nevüket radikális jobboldalinak vagy nemzeti érzelműnek...

Kassian 2010.04.12. 12:19:07

@Roa: Ezeket a hülyeségeket te sem hiszed el, ugye?

ChatMan 2010.04.12. 12:24:13

Lendvai Ildikónak szerencséje van! Az éjszakai Fidesz gyűlésről kiszivárgott ugyanis, hogy Orbán Viktor, a leendő kormány nevében, már előre megigérte, és lassan mondta......n e m l e s z b o t o x á r e m e l é s !........és amikor beadják, nem kell félni nem fog fájni.......Persze lehet, hogy egy ilyen hazugsággal akar nyerni......ezért mivel úri ember megkérem vonja vissza ezt a butaságot.....Én mindenesetre már most visszavonom.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 12:35:07

@lkjpoi: "a saját nyomorod miatt a közalkalmazottakat, mint ellenség"

Mit tudsz te rólam, mesélj!?

Nnnaé, akkor meg ne személyeskedjünk. Ennyi erővel te meg azért véded ennyire őket, mert te is egy ilyen hivatalnok seggfej vagy aki a büdös életben érdemi munkát nem végzett, csak tologatta az aktákat, meg amíg volt felvette a 13. havi extra pénzt meg a kajajegyet, kultúrajegyet, ruhapénzt és tásait.

Hál'istennek sem nyomorgó sem munkanélküli nem vagyok. De ehhez neked semmi közöd.

stellaz1 2010.04.12. 12:38:29

az mszp jobbat kapott, mint érdemelt

amúgy nekem is van mszp közeli ismerősöm (nem arra szavazott végül). Az ő gondolkodása olyan, hogy

1, ezek már megszedték magukat = tehát a tolvajt kell a tyúkolba ismét beengedni
2, a fidesz se jobb = ha más sem jobb vélhetően, akkor tapsal és énekszóval nyelem a szart, amit a pofámba tolnak

kishitűség, félelem, felelősség nem vállalása

Kb ennyi, gondolom a többiek mentalitása (az a 19%) is hasonló lehet

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 12:42:10

@Kassian: A MUNKÁSPÁRT-ot nem lebecsülni! :)

Tegnap kaptak 11 274 szavazatot.

A Torgyán-kisgazda formáció meg 3079-et.

Az LMP több mint 642 000-et kapott, tehát Thürmeréknek csak meg kell hatvanszorozni a szavazataik számát és máris nyitva a kapu a Parlamentbe.

ChatMan 2010.04.12. 12:42:16

A választási vereség okai, hosszan elemezve:

Gyurcsány és barátai.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 12:47:44

@stellaz1: Ismersz egy embert, aki nem a szocikra szavazott, és az kishitű, meg fél, és ebből levonod a következtetést: aki a szocikra szavazott, az kishitű és fél.

Hátbazeg... Ez...

idiesel 2010.04.12. 12:58:38

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Hát bazmeg, Gratulálok! kinek az esküvőlyén volt, milyen újságot olvas és milyen alsógatyát visel... Kit érdekel? BHekerülnek, lássuk, hogy mit csinálnak és az után vonjuk le a következtetéseket.

ápdét 2010.04.12. 13:01:59

@ChatMan: ua szvsz, de nem hinném, hogy az maszop vezetésnek van annyi esze, hogy erre rájöjjön. gyurcsányban ugyan van még némi potenciál, de legfeljebb annyi, hogy a kihalóban lévő nyugdíjasok egy részét az ölelésében tartsa. az mszp-nek viszont a fiatalokat kéne újra megszólítani, ehhez viszont le kéne fejezni az egész pártvezetést, gyf-et pedig elküldeni a büdös picsába. erre pedig nem hinném, hogy képes lesz

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 13:06:34

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Az nem Siffer, hanem agent S és igazából az LMP az egy triumvirátus, ami K ügynök eltűnése után magához ragadta a hatalmat.
M ügynök L ügynök és P ügynök neveiből alkotott anagramma.

Ez a magyarázat a Blikkre.

ChatMan 2010.04.12. 13:10:53

@ápdét: Tökéletesen látod a helyzetet...de ha az mszp nem teszi meg ezt a lépést (mert azoknak kéne meghozni a döntést, akiket el kellene zavarni), akkor sikerül nekik az MDF végjátékának a pontos mását végigjátszani. Ha az MDF-ben két éve sikerül elzavarni a Dáviv Ibolyát, és a szőke bólógatójános Herényit......akkor ma egy megujjult MDF simán viszi az LMP szavazóit, és akkor ma parlamenti párt......így meg soha többé. Vagyis, ha az MSZP nem zavarja el az éléről ezt a sok alkalmatlan haszonlesőt, akkor a következő választásoknál neki is sikerűl 2,6%-ot összehozni.

nemkorni 2010.04.12. 13:12:09

csehtamasos gyozelmi daluk tetszett:
s remelem, bejon, legalabb ennyi: "csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!!!" -vagy negyven! brrrrrrrrr! pont ettol felek, h. bebetonozzak magukat, mert az ellenzek felesleges dolog, ugye, vitya?
De doglok meg, ha meg evekig ilyen mondatokat kell hallgatnom, hogy a "Magyarorszag ujra ralepett a tortenemel foutvonalara". nemááááááá! ugye, nincs ki ezeket a baromsagokat szivesen hallgatja!!! oszt majd vegigusztatjak egy uszalyon a parlamentet is!

lkjpoi 2010.04.12. 13:13:58

@kolbászoszsömle: mindenki ugyanolyan szabályok szerint fizeti az SZJA-t.

lkjpoi 2010.04.12. 13:17:49

@Valahol Máshol: google-ben keress rá a szövegedre, és máris meglesz, ahol írkáltál magadról.
Sajnálom, én vszeg nálad jóval többet keresek, és jóval több adót fizetek, írtam valamiről, sajnálom, ha nem olvastad, remélem majd nem lesz, aki a szart takarítsa utánad, ha öntudatlanul összefosod magad.
@kolbászoszsömle: erre ugyanezt tudom:
"Az egy tök más kérdés, hogy gazdasági növekedés nem attól lesz, hogy több közalkalmazottat foglalkoztatunk, de már ne is haragudj, ezt úgy elferdíteni, hogy a közalkalmazott az kisebb ember, mert nem is fizet adót, hát szánalmas, és a saját alávalóságodat bizonyítja."
Szóval az egy dolog, hogy attól, hogy több a közalkalmazott, megnő a kiadási oldal is, sőt, szólok, sokkal jobban, mint a bevételi, de mindezt ilyen módon elferdíteni, így lealacsonyítani ezeket az embereket, nagyon szánalmas dolog.

nalazo 2010.04.12. 13:28:35

Ennyi idiótát! A közalkalmazott nem adózik? De igen, ugyanis a versenyszférában ugyanazzal a feladatvégzéssel többet kereshet, mint az államnál. És nem 30-40 ezer forinttal. Tudom, mert személyesen megtapasztaltam.
A megannyi hülye szerint közalkalmazottak feleslegesek, meg kevesebbel is be kellene érniük, de amikor az ügyfélszolgálaton kiszolgálják őket, akkor 1. még jó, hogy vannak, 2. miért csak ennnyien, így lassan megy a sor, 3. a tisztelt ügyfél minden rigolyáját viselje el.

Viharzóna 2010.04.12. 13:35:16

Röviden és tömören! De lehet, hogy hosszabbra sikerül. Aki már felnőtt fejjel, a politikát is ismerő emberként megélte a 1998-tól 2002-ig tartó FIDESZ - MDF - KISGAZDA koalíció kormányzását az már nagyjából tudja, hogy mit várhat Magyarország.

Az tudja, hogy a régi, hatalom sóvár Orbán Viktor, bármennyire is szeretne új arcot mutatni, nem tud. Az általa vezetett, Csúcsminisztériumokkal, és a volt, - akkori kormányzásuk ideje alatt már leszerepelt,- "ÚJ csúcsminisztereitől" mi már tudjuk, hogy semmi újat nem várhatunk.

Sajnálom azokat a fiatalon megszédített aktivistákat, akik majd két - három év után jönnek rá, hogy Édesanyám én nem ilyen lovat akartam.

Mert megtapasztalják hogy:

-nem állt talpra az ország gazdasága,

-nem teremtődött 400 000 új
munkahely ( tíz évből számítva arányosan)

- nem lett rend az országban a , szegénységi, a gazdasági és a fehér nyakkendős bűnözés tovább folytatódott,

- ugyanolyan rossz az egészségügyi ellátás, mert annak jobbá tételéhez nem volt honnan pénz. Miért? Mert ki kellett elégíteni a hatalomra segítők igényeit, mert senki sem segítette, csak úgy Orbánt két szeméért, "a sikeres kampányt" és a hatalomra kerülést, már Ő tudja, hogy neki is a nagytőke diktál.

- a programjukban nem is szereplő szociális biztonságot sem állították helyre. Hiába részegítették le, a szavazásra rábeszélt, és április 11-én oly vidám mámoros hangulatban az utcákon tántorgó roma testvéreket. A romák azt hitték, hogy tegnaptól csak inni kell, és majd Viktor küldi a megemelt családi pótlékot, és a szociális segélyt,ezek után még közmunkára sem kell nekik elmenniük.

-a kettő millió FT / fő helyett, akkor három millió FT / fő lesz az államadósságunk,

-nem csökkentek, hanem nőttek az adóterheink,

-nyugdíjasok nem kapták vissza a tizenharmadik havi nyugdíjukat, hanem csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke,

-nem lett több rendőr az utcákon, nem nőtt a közbiztonság,

-ha meg akar gyógyulni a beteg ember, akkor magánrendelésre kell járnia, mert a kórházaink még rosszabb helyzetbe kerültek,

-nem mernek az emberek szemébe nézni, csak a hátukat mutogatják, mivel már akkora kiderült, hogy hazugság volt minden szavuk, amit az aktivistákon keresztül a NÉP-nek ígértek.

-NO AKTIVISTA HONFITÁRSAIM MI, AZ IDŐSEBBEK (a „nyuggerok”), ILYET TAPASZTALTUNK A KORMÁNYZÁSUK VÉGÉRE.

BÍZOM ABBAN, HOGY MAJD RÁJÖTTÖK:
V Á L T O Z T A S S U N K !

Tudom, hogy a győzelmi mámorban ittas emberek kedély állapotát felborzoltam, de már másnap van, ébresztő, menjetek dolgozni, mert már 50 munkahely vár benneteket! Le ne késsétek!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 13:43:32

@lkjpoi: Nem értesz.

Az, akit az állam fizet (az államtól kapja a pénzt - legyen az metróépítő, viadukttervező vállalkozó vagy közalkalmazott), az technikai értelemben fizet csak adót (azért, hogy egyszerűbb legyen könyvelni), de az ő adófizetésétől a költségvetés bevételei nem nőnek. (attól a pénztől, amit nem adnak oda/odaadnak és egy hónapon belül vissza kell adni, nem lesz _bevétel_.
Ez kiadáscsökkenés az államnál, nem pedig bevétel.
Mintha abból akarnál megélni, hogy csináltál hőszigetelést.

Azt állítani, hogy adót fizet a közalkalmazott kb akkora csúsztatás, mint a lidliben sokat vásárolva spórolni.

A különbség a közalkalmazott/köztisztviselő és a az államnak dolgozó vállalkozó között, hogy a közalkalmazott nem tudja jóárasítani az adóját és pl. az adójóárasítás miatt gáz, hogy drágán készült az autópálya, mert ha a kifizetett pénznek akkora részét visszaszedték volna, mint amit tőlem behajtanak, a tényleges bekerülés a jelenlegi töredéke lett volna.

mbaye (törölt) 2010.04.12. 13:47:36

Feltűnt még valakinek rajtam kívül, hogy a FIDESZ elcsalta Szanyi Tibor mandátumát?
Direkt bejelentkeztettek egy csomó fiatal vidéki aktivistát a kerületébe, ahol 20 éve mindig a szocik győznek. Nyilván olyan vidéki körzetekből, ahonnan nem hiányoztak a szavazataik, mert elég erősek voltak (Debrecen).
Ez is csak azért tűnt fel nekem, mert a törvénymódosítás miatt csak egy szavazókörben szavazhattak a máshonnan átjelentkezettek, ezért lett nagy sorban állás hajnalig.
Enélkül is nyertek országosan, de Angyalföldön is ki kellett végezni a szocikat, ez volt a parancs a FIDESZ központból.
Nem szimpatikus megoldás.

nalazo 2010.04.12. 13:49:03

@Viharzóna: Ha elkövetsz valami gazságot, gyorsan kend rá másra.
Nagyon jól írtad le, amit a nyolc év MSZP/SZDSZ jelentett az országnak.
Az ember egyik legjobb tulajdonsága, hogy mindig tud remélni. Akik ma ünnepelnek, azokra ez igaz is, rád inkább csak a fatalizmus és a rosszmájúság. Ezek szerint te már rég eldöntötted, hogy mi lesz és milyen rossz lesz a következő négy évben, teljesen függetlenül, hogy valójában mi is történik majd.
Túlzott illúzióim nekem sincsenek, de ha valaki ilyen sötéten látja, azt amit nem is láthat, akkor megérdemli, hogy egyedül át is élje.

zako 2010.04.12. 13:49:38

"Aurian 2010.04.12. 11:21:23
Akárcsak 1998.-ban, a FIDESZ ezútal is az MSZP eredményeiből fog 4 évig élni.

Aki azt mondja, hogy az elmúlt nyólc évben nem épült az ország az él barlangban. Autópája, ovodák, hidak, ez az ország rengeteget fejlődöt, haladt előre 2002 és 2010 között, egyedül Orbán Viktor szerint nem, valyon miért mondja ezt, ki lehet találni.."

Ez fergeteges volt mind tartalmilag, mind formailag. :)

Egyebkent hozzank meg nem ert el az autopalya es ket ovodat is bezartak a kornyeken. Es nem barlangban elek csak Szabolcsban.

kalman.kalman (törölt) 2010.04.12. 13:56:34

FIDESZ nem nyert itt semmilyen választást, hanem az MSZP vesztette el az utóbbi pár év botrányai és a válság miatt. Orbán előtérbe se jött az elmúlt pár hét kivételével. Nem ő nyerte meg, hanem az ellenfél ütötte ki magát és a FIDESZ propaganda erre csak rásegített.

LMP az SZDSZ reinkarnációja, pont ott erősek, ahol a SZADESZ erős volt, teljesen átvették a szerepét, támogatóit, kicsit más szöveggel, sok ismeretlen forrásból belepumpált kampány pénzzel.

Jobbiknak a hangját is alig lehet majd hallani a parlamentben, mert 2/3-os FIDESZ fölény mellett még vitára se lesz lehetőség. A hőzöngés 4 év alatt kifullad és a következő választáson már a bejutásuk is kétséges lesz. A külföld meg finnyáskodik, amikor minden nyugat Európai államban van szélsőjobbos párt? bla bla bla.

Aki emlékszik az 1998-2002-es FIDESZ kormányzásra, az tudja, hogy lesz itt is lenyúlás, lesz új Ezüsthajó Kft., meg mutyizás.

KOOK 2010.04.12. 14:09:05

@nalazo:
:-) dolgoztál már a vendéglátó iparban? Tudod aki fizet az kéri a táncot, nem igazán hiszem hogy a közalkalmazottak többsége oly nagyon le lenne terhelve, persze itt is tudni kell, hogy minnél kisebb a beosztásod annál inkább nem igaz ez, nem az ügyintéző kisasszonyra kell haragudni aki szegény igyekszik ahogy tud, hanem a főnök főnökének főnökének és az ő főnöküknek a tanácsadóinak a munkatársaira. Ezek az emberek sokszor feleslegesek, sokszor a feladatuk csak a párthűség, ezen kéne változtatni. Miért kell bármi köze lenni a poitikának ezekhez a hivatalokhoz? Hiszen tudnának ők maguk is működni, fizetést pedig a kiszolgállt ügyfelek alapján kapnának.... Így érdekük lenne a hatékonyság, jobb közalkalmazott bérek, elégedettebb emberek ?

Páneurópai Harci Kos 2010.04.12. 14:09:06

Nem akartam Fidesz 2/3 ot, ezért a szocik, Lmpről meg nem tudtam semmit - mert különben lehet hogy rájuk kellett volna ixelni.

Egy a lényeg nácikat nem akarok sehova.

dekás dezső 2010.04.12. 14:15:39

Az energiaárak, járulék- és adóterhek mikor fognak csökkenni? A GDP mikor kezd növekedni? Kíváncsian és türelmetlenül várom a változást. Pattanásig lett feszítve a húr, és erősen fogytán a türelem.

nalazo 2010.04.12. 14:18:41

@KOOK: A vendéglátóiparban még nem ...
Az a baj, hogy amikor a közalkalmazottak létszámcsökkentéséről beszélnek, akkor mindig a mezei dolgozókat értik alatta. A szükséges létszámot sokszorosan kitevő főnökök és szakértőik, tanácsadóik ilyenkor maradnak. De az itt (is) kommentelők nagy részét ez nem foglalkoztatja, csak odáig jutnak el, hogy a közalkalmazott az felesleges.

Kassian 2010.04.12. 14:20:12

@terry deck: Az a baj, hogy most pont olyanok kerülnek hatalomra mint te. Kolomppal a nyakukban , szemellenzővel a fejükön. Akiket az ilen-olyan anyjuk nem tanított meg jómodorra...
és akik azt hiszik, hogy mert 2x megnézték a HírTV gazdasági műsorát, már értenek is a közgazdasághoz. Pedig egy lófaszt.

Úgyhogy seggfejkém, mielőtt vartyogsz, ugyan olvass már utána a tényeknek.

Kassian 2010.04.12. 14:22:50

@kalman.kalman: a fideszes mutyizás már régen elindult. Elég csak megnézni, hogy kinek az érdekeltségei építik át a Margit-hidat...vagy kicsit turkálni a BKV ügyekben, vagy fővárosi parkolási társaságoknál.

nemkorni 2010.04.12. 14:25:08

Éltem már diktatúrában, gyerekkent, úgy nem volt rossz, az utóbbi 8 évben néha hánynom kellett attól, ami van, a következő években a félelemtől hányok majd! folyamatosan!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.12. 14:47:15

@lkjpoi: Igen te biztos sokkal többet keresel, sokkal többet adózol és hatalmas sztár vagy. Kicsit szánalmasnak tartom azokat az embereket akik a neten fikázzák le a másikat, de sztárolják önmagukat. Lehet, hogy hazudsz? Mindenesetre a veled kapcsolatos reagálásokat befejeztem, tisztelt sokat kereső és sokat adózó sztár!

Most volt OV nemzetközi sajttája, hát ha ezeket mind vállalja és ténylegesen hajlandóságot mutat a megvalósításra akkor emelem kalapom.

A gazdasági hármast (adócsökkentés, bürokrácia és bürokratikus intézményrendszer leépítése és racinalizálása, korrupció felszámolása) abszolute üdvözlöm, a közbiztonság helyreállítása, valamint a bizalom helyreállítását is nagyon szükségesnek tartom. Sokat vállalt OV a NY Times, a Financial, a Reuters előtt, ez nem egy sima márc 15.-én tartott populista gyűlés volt. Mondjuk a végén elhangzottakat én kerültem volna (oligarchikus mszp-kormányzás, imf-es rossz pénz-jó pénz poén), de összességében ennek a sajttájnak a felvételét megéri elrakni és majd mutogatni neki, ha mégsem azt csinálja amit vállalt. Arról sem feledkezem, hogy kimondta, nem fogja az ellenzékre vagy más egyéb körülményre hárítani a bajokat, ha nehéz dolga lesz keresztülvinni az elképzeléseit. Ez meglepett én magam hangoztattam is, hogy szerintem majd mutogat, most ő kimondta, hogy nem fog így tenni, mea culpa, így legyen, bár mindenben így tévednék amikor a politikusokra gondolok.

Ami nem tetszett az oligarchikus dolgon kívül (miért, csányi, demján, ők puszira pártolják őt, sajnos a lopás és a mutyi az ő részükről is menni fog, max nem a "békávén" keresztül hanem a pályaépítés meg az építőipar által), hogy picit sokat affektált a beszéd alatt, ez azért picit hülyén jött ki, méltóságteljesen, egyenesen álva, grimaszok és málészáj vigyorok nélkül talán komolyabb is lehetett volna, de annyi baj legyen.

mindegykivagyok 2010.04.12. 14:50:34

@lostrider: Te ekkora képesitéssel akàr jos is lehetnél!

Viharzóna 2010.04.12. 14:50:55

@nalazo: Tudod, nem a pesszimizmus beszél belőlem. Nem ismerem az élet korodat, de tisztellek mint embertársamat, légyszi olvas már bele a kedves Viktor sajtótájékoztatójába az indexen. "Nem ismeri az egyenruhákat" arra a kérdésre, hogy egyedül pofozza fel és ki a Parlamentből a Jobbikot meg az egyenruhásokat.

Az nagyon szegény aki ígérni sem tud. Én meg ezt tapasztaltam, akkor már közel az ötvenhez. Amikor Ők Uralkodtak a Nemzet felett, mert az nem kormányzás volt, hanem egy selyem diktatúra, és akkor finoman fogalmaztam.
Jó lenne, ha jobb lenne a Nemzetnek, én is ezt szeretném. De sz...-ból nem lehet várat építeni és nem lehet mindent az elmúlt nyolc évre fogni, mert azért csak megéltük a mai napot is. És azért csak épült ha nem más 1000 km autópálya. Megújultak iskolák , óvodák, egészségügyi intézmények, emelkedtek a bérek, a nyugdíjak a gyed, a gyes, stb. Viszont kevés sportpályát és öltözőt, valamint sportcsarnokot adtunk át, és nem herdáltuk el az állami pénzt drága sportpálya beléptető rendszerekre, amiknek a sorsa számomra a mai napig ismeretlen.
"Kutyából nem lesz szalonna"- mondja a közmondás, és egy másik a "Vér nem válik vízzé".
Egy ember jelleme ritkán változik meg, a génjeiben hordozza a régi énjét.

lkjpoi 2010.04.12. 14:53:23

@Valahol Máshol: nemtom, havi 3k szja+járulék az sok vagy kevés?
Amúgy velem személyeskedhetsz, ahogy akarsz, de az éhbérért dolgozó közalkalmazottak sértegetését be lehet fejezni.

Bogyó 2 2010.04.12. 14:56:05

@Aurian: Persze, 2002 előtt meg nem épült semmi. Most meg igen. Akkor miért döntöttek így az emberek? Persze, mert hülyék. Meg lettek tévesztve. Mi kell még nektek, hogy felnyíljon a szemetek?
Bele kéne már nyugodni és fel kéne fogni, hogy rossz volt ez a 8 év, s elegünk lett.
Épült ez az, ja, hitelek, korrupció-gyanús közbeszerzések. Ha annyira egyértelmű lett volna minden jó, nincs bukás, mert 2006-ban sem volt.

mindegykivagyok 2010.04.12. 14:59:57

@Kassian: Te nagyarcu szànalom!
Elöbb irj be ide egy kapitalista orszàgot,ahol nem àllami kézben vannak az energiahordozo cégek!
Persze ez nàlunk màsképp van,köszönet az MSZP-nek!Ha szivesen fizetsz nagy rezsit azt megteheted ezutàn is!

Bogyó 2 2010.04.12. 15:03:27

@Viharzóna: Egy ember jelleme ritkán változik meg, a génjeiben hordozza a régi énjét.

Na, ezért kell eltűnnie Gyurcsánynak.
Selyem-diktatúra? Jézusom! Miért lett volna az?
Egy diktatúra az európai unió előszobájában? Biztos. Kit csuktak le? Kit végeztek ki? Melyik tv-adót, rádiót tiltották be?
Ha éltél a Kádár-rendszerben, akkor tudnod kéne milyen volt? Hányszor utazhattál nyugatra, mit olvashattál, mit hallgathattál, miként írhattál egy újságban, szólalhattál meg tv-ben, rádióban?
Nem tudjátok miről beszéltek. Diktatúra mert három hetente volt parlament? Hol van az leírva, hogy a demokrácia lényege a heti parlament. Fel volt rúgva az alkotmány? Börtönbe csuktak képviselőket ítélet nélkül? nem a törvények alapján működött az ország? Nem voltak szabad választások? Nem adta át a kezéből a hatalmat a kormánypárt?
Gondolkodjatok már!

Bogyó 2 2010.04.12. 15:10:56

"Megújultak iskolák , óvodák, egészségügyi intézmények, emelkedtek a bérek, a nyugdíjak a gyed, a gyes"

Megújultak? Miért újult volna több arányosan, mint '98 után? Tudsz erről számokat? Emelkedtek a bérek? A 100 napos programnál igen. Amire nem volt fedezet. A gyedet az Orbán-kormány állította vissza, az alanyi családi pótlékot az Orbán-kormány állította vissza. A gyedet most a Bajnai-kormány csökkentette le. Legyünk már tárgyilagosak és ne hallgassuk el az igazság másik felét, ami nem illik a koncepcióba! Azt beállítani, hogy orbánék csak sportra költöttek úri passzióból, a szocik meg rendes emberként gondoskodtak rólunk az egészségügyre, óvodára, iskolára költötek haszonmtalanságok helyett , nem kicsit hazugság. Ilyenek a Gyurcsány-könyvben vannak.

papamaci1 2010.04.12. 15:37:11

Egy klasszikus Churchill mondás átirata: "Ha Lendvai "Botox" Ildikó megtámadja a Poklot én szövetséget kötök a Sátánnal ..." :-)

LMP-vel vigyázni: SZDSZ 2.0 !

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.04.12. 23:49:39

ebben asszem van valami: www.komment.hu/tartalom/20100412-velemeny-a-2010es-valasztasokon-kimult-a-magyar-allam.html?cmnt_page=1 - nem az msz(m)p a vesztes, hanem az szdsz, mdf, msz(m)p... a három közül egyelőre egy maradt bent a parlamentben, de majd meglátjuk, 4 év múlva újra sikerül-e. Az un. volt "politikai elit" kapott most egy baromi és megérdemelt maflást (ez az, amit a hülye Lendvai nem ért még mindig, vagy csak a régi, arcátlan rutinnal jön a visszalépős dumával: az LMP nem az szdsz, nem csicskulhat be, mert elveszíti minden szavazóját). És ezt nem ártana, ha szem előtt tartanák fityiszék is, mert az, h gyurcsány minden reformja elsikkadt, az is, amit majd most a fityisz próbál majd megcsinálni, az nem is kicsit köszönhető a fityisz parlamenti működésének, ez pedig sehogy sem fair játék.. ja, hogy a politika háború? akkor bizony nem az emberek, a közösség érdekeit szolgálja, tehát mehet a picsbe... ezért durrant most a nagy pofon, mert ha tönkremegy az ország a belharcokba, az az országnak nagyon nem jó.

pokolka 2010.04.13. 06:58:14

MSZP részéről a 20 % az elmúlt 8 év bizonyítványa, ez még az iskolában is bukás. De mindenki meg van győződve, hogy nemsokára itt a Kánaán.Ami azért nem teljesen biztos. Mert pár hónapig rá lehet fogni majd az új intézkedéseket az előző kormányra hibáira, de a magyar ember türelmes, legalább 2 napot kibír, utána jön a hiszti. És év vége felé azok az emberek akik most Orbánt istenítik, lehet, hogy ugyanúgy az utcára vonulnak, mint 2006-ban. Mert azért valaki minél magasabban van, annál nagyobbat tud esni.

bug jr. 2010.04.13. 07:55:50

ez a majdnem 20%,a 930000 ember még így is irdatlan sok.
kizárt h egytöl egyig mindegyikük szemellenzős nyugdíjas vagy húszforintért megvett cigány.
én szsz 2mszp szavazót ismerek aki egyik csoportba sem tartoznak,náluk a magyarázat -
1. aZorbánt nem mert cigány
2.a Jóska otthon aztmondta rájuk szavazzak,meg különben is multkor szavaztam és nem az nyert akire szavaztam

de ha csak a szavazói fele 65 feletti akkor az a 20%előbb utóbb 10 lesz.
csak azt látnám már

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.13. 09:26:57

Kedves Véleményverzér.

Arról volt szó, hogy pártatlanok vagytok.
Azért nincs kicsit rettenetesen olyan érzésetek, hogy a Fidesz szekerét toljátok?!

Amúgy az MSZP mint társaság tényleg minősíthetetlenül leszerepelt. De a programjuk állítom, hogy még mindig jobb, mint a Fideszé, aki a képetekbe hazudja még most is, hogy meg fogjátok úszni „lájtos” megszorításokkal. Na persze. LOL

Amúgy javaslom mindenkinek, hogy fussa végig ezt a tesztet.

www.valasztasom.hu/szavazas

5 perc. És lássuk, hogy tényleg a józan ész vezérelte-e az irónotokat a szavazófülkében, vagy csak az orbanofília/orbanofóbia tengermély bölcsessége?

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.04.13. 09:40:18

@kesztió: A pártatlanság azt jelenti,hogy ha az MSZP kormányzása szörnyű volt, akkor ezt nem írjuk le, mert ezzel "a Fidesz szekerét toljuk"?

A Fideszt is kritizáljuk, tessék: velemenyvezer.blog.hu/2010/03/08/a_fidesz_legnagyobb_hibaja

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.13. 09:58:50

Szóval az elfogultság Magyarországon azt jelentené, hogy CSAK jót az egyikról és rosszat a másikról – ha időnként megcsinálod a házifeladatot és a „jó oldal” is kap egy fricskát, mindjárt nem vagy részrehajló?

Jól elszaladtatok odaát, hallod-e? :D

Amúgy abszolút semmi bajom azzal, ha valamerre húz a szívetek, sőt, ez a normális. Csak akkor ne nevezzétek magatokat nem részrehajlónak. Mert azok vagytok – ahogy én is, és úgy általában mindenki. És így a jó.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.14. 01:36:56

Horn Gábor (SZDSZ): "...Feri, azt mondták, menj a picsába, valljuk be!"

[részeg] Horn Gyula (MSZP): Menjünk Feri, oda?

kecas 2010.04.16. 11:39:43

@losegy ilyen választási időszakot már megértem. kb 94-ben volt. azután a mostani is hasonló. de nem sok mindenkire tudtad leadni a voksodat ugy ,hogy nem gondaltad azt, hogy megint elmegy ugy 4 év, hogy semmmi nem fog történni. ez már nem demokrácia,hanem demokár.trider:

potyka22 2010.04.16. 18:25:18

HAJRÁ FIDESZ ! CSINÁLJATOK EGY NORMÁLIS ÉLHETŐ NEM MEGOSZTÓ ORSZÁGOT GYÜLÖLKÖDÉS NÉLKÜL !

morcosboci 2010.04.17. 10:03:35

Lehetne a FIDESZ első lépése, hogy IQ szinthez és 8 általánoshoz köti a szavazati jogot=az MSZP be sem jutna. Ja, és tiltsa ki a fórumokról az agymosott MSZP-s bérbeírókat. Inkább legyen diktatúra mint gyurcsány-lendvai demokrácia!





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.