Véleményvezér

vv

Kívánjuk a sajtó szabadságát

2010.04.16. I 57 komment I Címkék: mszp fidesz media korrupcio

A Fidesz kétharmados hatalmának nem a korrupt szocialisták, hanem a független sajtó lehet az igazi ellensúlya.

Tegnap olyasmire került sor, ami a rendszerváltozás utáni magyar sajtó történetében szinte példátlan. Az Index a fideszes Balog Zoltánnal készített egy interjút, melynek a közléséhez a párt később nem járult hozzá. Az Index az 1986-os sajtótörvényre hivatkozva végül mégis megjelentette.

Sajnos ez ma Magyarországon hírnek számít – a legemlékezetesebb hasonló ügy, Kóczián Péter Kulin Ferenc-interjúja is már 16 éves történet –, annak ellenére, hogy ez volna a normális és elvárható eljárás.

Magyarországon a média egy jó része, különösen a nyomtatott sajtó, szoros pártkontroll alatt áll. Az igazi probléma azonban nem ez, hanem, hogy még a pártoktól független sajtó is számos esetben öncenzúrát gyakorol.

Változás vagy válság?

Az elmúlt években azonban ugyan lassan, de valami mintha megváltozott volna. Egyrészt számos orgánum (pl. Index, origo) perre ment és pert is nyert állami vállalatok adataiért, így végül betekintést kaphattak olyan szerződésekbe, melyeknek per nélkül is nyilvánosnak kellett volna lenni. Másrészt széles nyilvánosságot kaphattak az MVM, a BKV és a MÁV körüli botrányok. Olyan nagy emberek kényes ügyei kerülhettek hetilapok címoldalára, akik mindeddig érinthetetlennek tűntek.

Sajtószabadság-index 2009. Forrás: Reporters Sans Frontières

 

Ez természetesen részben a kormányzó politikai hatalom drámai meggyengülésével, részben az alternatív politikai erők pártsajtójának professzionalizálódásával függ össze. Vegyük azonban észre, hogy van egy harmadik, sokkal fontosabb tényező is: megjelentek – elsősorban az internetes médiában – olyan intézmények és újságírók, akik komolyan veszik a független újságírást.

Most derül ki…

Most fog majd igazán kiderülni, hogy ez valódi, tartós változás, vagy csupán a hamarosan véget érő politikai válságkorszak egyik tünete. Ki fog derülni, hogy vajon a politikai teljhatalommal szemben is fenntartható-e ez a fajta nyíltság és függetlenség. Az eddig ellenzéki, nemsokára kormánypárti sajtó ugyanis ebben biztosan nem lesz partner. A baloldali sajtó pedig annyira hiteltelenné vált, hogy már az ellenzéki lét sem segíthet rajta.

A hatalom demokratikus kontrollja csakis akkor működik, ha létezik szabad, a pártoktól független sajtó. Az erős politikai ellenzék önmagában nem elég. Ezt nagyon szépen megmutatta a Sávoly-ügy (és Páty), melyekről mindkét oldali pártsajtó igen sokatmondóan hallgatott, csakúgy, mint korábban a Margit-híd felújításának történetéről.

online surveys

Mire elég az egyharmad?

Mindezt érdemes észben tartani akkor, amikor a közélet jelenleg elsőszámú politikai témája a Fidesz kétharmada. Ha valamilyen csoda folytán sikerülne is azt megakadályozni, az ellenzéki kontroll önmagában akkor sem elég. Ne feledjük, az ellenzék vezető ereje az a szocialista párt lesz, mely nyolc év alatt folyamatosan megpróbált kibújni a parlamenti ellenzék és a civil szféra ellenőrzése alól. Az a szocialista párt, mely éppen korrupciós ügyeibe fulladt bele.

Igazi demokratikus kontrollt csakis a valóban független és – egyelőre sajnos ez is fontos – bátor sajtó gyakorolhat.

Nemcsak a kormányzó hatalmon, hanem az egész poltikai eliten.

>> MSZP: MI LESZEL, HA KICSIK LESZÜNK?

>> JOBBIK-REJTÉLY: MEGOLDVA?

>> korábbi írásaink

Írások a témában:
A cigánykérdés nemzeti ügy - Interjú Balog Zoltánnal (Miklósi Gábor/Index)
Vége a kozmetikai szalonnak (Kóczián Péter/Politika és Élet)
Sajtótörténelmet írt az Index (Vastagbőr)
Fidesz: letiltott interjú a romakérdésről (Kis Moszkva blog)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eml 2010.04.16. 01:04:40

A szavazási (kommentek feletti) eredménye döbbentett le.

Aki látja az eredményt, az mindent tud.

fluentlime 2010.04.16. 01:19:43

Külonben ha már itt tartunk akkor a pátyi ügy is el lett volna boronálva ha az internetes médiák ,blogok nem erőltetik és ezért nagyon örülök hogy a net olyan öngerjesztő folyamatokat indíhat amibe egyik párt sem tud belekavarni és ez itt az igazi fék. Itt van az igazi sajtószabadság nem pedig a nyomtatott médiákban vagy a fos tvknél.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.04.16. 08:29:55

Az a vicc, hogy baromira nem értem, miért tiltotta le a Fidesz az interjút, amikor egyébként egyáltalán nem volt benne ellenszenves Balog vagy a véleménye (bár tény, hogy Miklósi meg nagyon provokatív volt, de ez az ő háttértörténetével teljesen érthető). Egyszerűen ez a cikk semmiben nem befolyásolta volna a második forduló eredményét (persze így sem fogja).

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.04.16. 08:56:25

Hát igen 8 évvel ezelőtt a Fidesz még nem találkozott ekkora független nyomással, mint most.
Az MSZP-t is az internet buktatta, illet elég volt pár Bodoky cikk. A FIDESz is megkapja a maga netes kritikáit, nem aggódok egy percet sem :) Ráadásul egy ekkora dinoszaurusz pártból nagyon sok felületen fog kilógni a selejt. Lesz "orbánbányák" nem kétlem :)

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.04.16. 08:58:05

@Mr. Pither: Azért mert a pártban nem lehet sajátvélemény. Előzetes vezetői egyeztetés után mehet a sajtóba bármi is.

JokerZ 2010.04.16. 09:00:34

@Mr. Pither: azért volt egy kis genetikázás, ne feledjük. kibuggyant Balog Zoli igazi gondolkodásmódja, ha csak egy pillanatra is.

amúgy teljesen vállalható koncepció vázolódik fel az interjúból, és ha mindennek egy részét meg is tudják valósítani, akkor már többet tettek a cigányságért, mint az elmúlt 8 év szájhősei. persze kíváncsi vagyok, hogy államtitkári rangról mégis mekkora befolyása lesz a kormányzati politikára Balognak.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.16. 10:14:32

@eml: Ketten azt kattintották, hogy az önkritikus jobboldali média. Ez engem is megdöbbentett.

Valószinűleg csak pár miliméterrel alább csúszott a kurzor kattintás előtt.

A tévékre, nyomtatott sajtóra nem is számítok az elkövetkezendő 4 évben, maximum az internet szabhat kontrollt a teljhatalomnak. Ugyanakkor Páty/Telki még nincs lefutva, sőt Sávolyon a nyáron folytatódhat az építkezés, bár, hogy milyen forrásból az kérdéses. Én akkor leszek nyugodt, ha mindkettő végérvényesen lezárul. Páty teljesen, Sávolyon pedig csakis magántőkéből épül a 'ring.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.04.16. 10:53:45

@Zlatan: "Hogy ez mennyire etnikai meg mennyire szocializációs kérdés, ezt meghagynám a genetikusoknak meg a szociológusoknak."

Én ebben nem érzek állásfoglalást, nem az ő tiszte eldönteni, hogy kinek milyen a genomja, ennyit mond. Más kérdés, hogy Miklósi rögtön le is csapott a szó említésére, de szerintem ez éppen egy oka annak, hogy a kérdés itt tart: "liberális" (értsd MSZP és SZDSZ) PC megközelítésben a szó használata is elítélendő, míg a radikálisok épp az ilyen a szavakat használják hívószókként, és ez azért lehet olyan hatásos, mert a "liberálisok" (pl. Miklósi) tabuként kezelték őket. Szerintem a szavak arra valók, hogy kimondjuk őket, majd nyilvánvalóvá tegyük, ha egy szó a kérdésben irreleváns. Szerintem Balog itt ezt tette.

karlmax 2010.04.16. 10:54:58

Én is csak az internetben bízom, ha kontrollról van szó. Ezt a fajta csatornát nem fogják tudni szabályozni, viszont azt is remélem, hogy minőségi marad az e fajta blogolás, mert azzal, ha kurvaanyázik csak mindenki, mint egyes helyeken, azzal hiteltelenné válik.
Másik: ha valaki interjút ad, akkor előtte miért nincs felsővezetős egyeztetés a mondókáról? akkor nincs tiltás és elkerülhető az ilyen jellegű cikkezés.

karlmax 2010.04.16. 11:02:18

ja igen, a táblázat. Mint az alkoholizmusba stb. ebben is magas visszaesés látható. Meglepődtem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.16. 11:04:34

Nagy hiba volt az interjút letiltani, mivel így ennek a híre sokkal több emberhez eljut, mintha csak simán megjelent volna az interjú.

Amiben amúgy semmi titok, szégyellnivaló sincs.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.16. 11:08:13

@Mr. Pither: "Egyszerűen ez a cikk semmiben nem befolyásolta volna a második forduló eredményét (persze így sem fogja)."

Hacsak a letiltás tényével nem :) Ez a bumeráng effektus: ha nem kap külön hangsúlyt attól, hogy letiltották, talán tényleg elsiklott volna, így viszont csak kiváncsi lesz az ember, hogy mi a fenétől ilyen titkos...

@poszt: "Igazi demokratikus kontrollt csakis a valóban független és – egyelőre sajnos ez is fontos – bátor sajtó gyakorolhat."

A próféta szóljon belőled.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.16. 11:12:51

@Mr. Pither: ""Hogy ez mennyire etnikai meg mennyire szocializációs kérdés, ezt meghagynám a genetikusoknak meg a szociológusoknak."

Én ebben nem érzek állásfoglalást"

A cigánykérdésbe belekeverni a genetikázást, elfogadható, megfontolandó elméletnek tartani azt, hogy a cigány bűnözőnek születik, és nem a környezet teszi azzá, már maga állásfoglalás, méghozzá nagyon káros állásfoglalás. Valószínűnek tartom, hogy ezt a FIDESZ központban is felismerték, és ez állhat a visszavonási kisérlet mögött.

zsebatya 2010.04.16. 11:16:01

@Mr. Pither: Tök igazad van. Hosszú idő óta először éreztem úgy, hogy végre valaki nem csak a levegőbe beszél egy valódi nemzeti problémáról, hanem végre komoly megoldási lehetőségeket is felvet. Én Balogot igazából nem kedvelem, de amit nyilatkozott az csaknem teljesen elfogadható számomra szociális kártyástól és esetleges közmunkástul együtt. Hibájkukon kívül cigány nemzedékek nőnek fel úgy, hogy fogalmuk sincs mi az értelmes munka és sokuk még azt a kevés "ingyenpénzt" sem képes elfogadható módon felhasználni, ami egyébként meg egyre súlyosabb terhet ró a közteherviselésben részt vevő hárommillió sorstársunkra. Elképzelni sem tudom, mit találhattak benne problémásnak a Fidesz sajtósai.

lehet más a propaganda 2010.04.16. 11:17:09

A konkrét eset arról szólt, hogy egy elhamarkodott interjúból próbált a zsurnaliszta összeizzadni valami használható írást.

Nem igazán sikerült, úgyhogy most jön a második húzás: "betiltott interjú" címén a műbalhé, mintha bármi eltagadni való lenne az interjúban pedig nagyítóval se találni ilyet.

A "gén" emlegetése is csak arra jó, hogy a liberális újságírás kedvenc hazugságmódszerét táplálja: szlogeneket kreálni az ellenfél egyes összefüggéseiből kiragadott szavaiból, és azokkal telericsajozni a pánikbetegek kórtermét.

Ilyenektől jobb volna megkímélni az Index olvasóit, de az Ürgés-Birkás Megyei Néplap szintjén meg lehet próbálkozni hátha bejön

zsebatya 2010.04.16. 11:21:01

@karlmax: fején találtad a szöget. Én csak azt tenném hozzá, hogy az automatikus ilyen-olyan oldalra besorolást is abba kéne hagyni. Nekem speciel bizonyos dolgokban az úgynevezett baloldal érvei tetszenek, más ügyben meg a másikéi. A bérkommentelők esete persze más.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.04.16. 11:26:21

@Fedor: De ha olvasnál, akkor látnád, hogy nem tartják "elfogadható, megfontolandó elméletnek tartani azt, hogy a cigány bűnözőnek születik", hanem burkoltan azt mondja, hogy tudja, vannak, akik így látják (Jobbik), de ez a kérdéshez nem tartozik hozzá, hiszen a problémát kezelni kell.

Szóval, ahogy mondtam: egyesek (ezek szerint te is) már a "genetika" szó ilyen kontextusbeli kimondását is kriminalizálnák (vigyázat, túlzok!), pedig szerintem épp az lenne a tiszta beszéd, hogy "Igen, vannak, akik így gondolják, de ezzel nem foglalkozunk, nekünk itt kormányozni kell, meg rendet fenntartani, nem azon agyalni, hogy kik mit mondanak". Persze lehet, hogya Fidesz nem ezt fogja tenni, de ebből az interjúból ez mutatkozik meg.

zsebatya 2010.04.16. 11:27:37

@karlmax: Még egy szempont: ha valakit megbíznak egy terület irányításával, vagy felügyeletével, az nem azért kerülhet oda, mert a véleménye egyezik az őt delegáló pártéval? S ha igen, miért nem adhat egyeztetés nélkül interjút? Nem biztos, hogy jól tudja, amit tud? Akkor mire a felhatalmazás?

tölgyes 2010.04.16. 11:28:15

Bizony a "független" sajtónak kellett volna meggátolnia azt hogy Gyurcsány az adóinkon felül elkúrjon 18.000 milliárdot és ezzel tönkretegye az országot.. de hát a független sajtónak is csurrant cseppent.. most a sajtónak támogatnia kéne a romeltakarítást.. annak ellenére, hogy kevesebb fog csurranni-cseppenni...::))

Fenehorizont 667 2010.04.16. 11:30:47

a "független sajtó", meg az "index" egy mondtatban már eleve durva :D

dover 2010.04.16. 11:31:12

jön a médiatörvény, és kuss lesz mindenkinek, akit nem hírtévének hívnak..
hajrá Magyarország, hajrá birkák!

veny 2010.04.16. 11:35:15

Ahhoz, hogy a sajtó valódi kontroll tudjon lenni, csomó dolog kell:

- valóban független legyen
- valóban profi legyen
- olvassák a népek
- ne nézzék el a népek a felfedett mindenféle stiklket az általuk támogatottaknak (se)

Minden látszat ellenére ebből egyáltalán nem az első pont a legnehezebben elérhető.

Fenehorizont 667 2010.04.16. 11:35:35

@tölgyes:
ja, az index az egyáltalán nem független, sunyi módon a hatlamon lévők seggét nyaló, hírgyártó, kádári-jellegű médiafelület állatorvosi lova.
amíg ilyen országos "hírportálok" monopol helyzetben gusztustalankodhatnak, független sajtóról vicc beszélni.

Fenehorizont 667 2010.04.16. 11:37:03

@dover:
ja ja, meg jönnek a fasiszták is, és mindenkit dunába lőnek, aki nem őket támogatja.
rettegjél még, hülyegyerek :D

murungya 2010.04.16. 11:37:54

@Mr. Pither: hát ez kb annyi, mintha azt mondanád a Magyarok lúzerek (genetikailag persze)! És ezért tartunk itt most.
Tök semleges.

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2010.04.16. 11:42:03

@karlmax: "Másik: ha valaki interjút ad, akkor előtte miért nincs felsővezetős egyeztetés a mondókáról? akkor nincs tiltás és elkerülhető az ilyen jellegű cikkezés."

Ezt komolyan,vagy csak lemaradt a szmájli?

sárkányfő 2010.04.16. 11:53:02

Az interjúban az a legszomorúbb, hogy a fidesz láthatóan még most is retteg attól, hogy konkrétumot mondjon, és ezt még csak nem is tagadja. "Szerintem" így, "szerintem" úgy, erről szól az egész interjú. Vágyak, célok, elképzelések, semmi koherens program vagy cselekvési tervek (lol).

Kemény szakmai munka folyhatott a 8 ellenzéki év alatt...

Szegény romák, nem lesz nektek jobb sose, tök mindegy ki van kormányon.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.16. 11:58:31

Most csúnya leszek.

A jobboldaltól nem várok ilyen tekintetben semmi jót.

Elég jól sikerült lealjasítani a saját támogatóit és előkészíteni a relativizálásra meg a félrenézésre a terepet.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.04.16. 12:11:35

Tanulni kell az okosabbtól!

bolcslazado.blog.hu/2010/04/16/a_jobbik_valodi_tamogatoi

spinat 2010.04.16. 12:12:27

Azért mintha aFidesz kormány alatt hoztak bvolna egy törvényt, miszerint a media azért is perelhetö, ha valamit idéz, akár véleményt is, mintha az az ö véleménye lenne. Torgyándoktor folgalkoztatta is a bíróságokat rendesen. Mibe kerül májusban egy olyan töevényt hozni, hogy egy interjú csak az alany írásos engedéyével közölhetö le?

lehet más a propaganda 2010.04.16. 12:15:10

Kíváncsi lennék a pártoktól és egyéb befolyástól független orgánumok felsorolására! Jó lenne közzétenni egy ilyen listát, megadva hozzá a kommentelés lehetőségét MODERÁLÁS NÉLKÜL!

Az Index is kapna azt hiszem jónéhány bejegyzést ha véletlenül ezen a listán szerepelne

pg2 2010.04.16. 12:19:20

"A baloldali sajtó pedig annyira hiteltelenné vált, hogy már az ellenzéki lét sem segíthet rajta."

Kevered a pártot meg a sajtót. Történetesen a baloldali sajtó kritikusabb (minőségi) része egyáltalán nem gyengült meg vagy vált "hiteltelenné". Jó lenne utánanézned eladási és hirdetői statiszkikáknak. Túl azon, hogy minősítésed a mai használatát tekintve teljesen értelmezhetetlen, mondhatni töltelékszó, leginkább amolyan ábrándos sóhaj. Mellesleg politikai ideológia ellenére lehet (és kell lennie) pártoktól független a sajtó. E kritérium tekintetében inkább a jobboldali média gyengélkedik, noha ott is előfordul minőségi újságírás.

"a szocialista párt ... nyolc év alatt folyamatosan megpróbált kibújni a parlamenti ellenzék és a civil szféra ellenőrzése alól"

Khm. Az a bizonyos ellenzék akkor sem nézett bele a kormányzati dokumentumokba, amikor explicit felhívást kapott keringőre. Amúgy ugyanaz az ellenzék kormányon ugyanúgy kerülte és akadályozta a civil kontrollt, nem mellékesen igen aktívan vett részt a titoktörvény szigorításában (sok más sokkal fontosabb jogalkotási processzussal szemben).

Szóval, ha valamit nem kéne felednünk, nekünk, civileknek, akkor az ez. E tekintetben a regnáló politikai osztály *egésze* ugyanazokat a technikákat alkalmazza...

pg2 2010.04.16. 12:22:34

@lebowski71: Előbb olvass, aztán írj! Az MSZP bukása és Bokody tényfeltárása két egészen más dolog.

pg2 2010.04.16. 12:25:56

Ja, igen. Lex Pokol? Mond valamit?

bgp 2010.04.16. 12:28:07

@tölgyes: Ne legyél hülye. Ha csurrant-csöppent, akkor nem volt független.

pg2 2010.04.16. 12:28:55

@veny: Azé tegyük hozzá, a profizmus elsősorban azt jelenti, hogy tud úgy írni, hogy olvassák, és az igazi feltétel, hogy legyen rá pénz. Itt szokott elpárologni a függetlenség...

pg2 2010.04.16. 12:31:41

@karlmax: Szerintem gondolj bele kicsit. A nyomtatott sajtót sem a nyomdában kaszálják el. Szóval tedd félre ezt az internetbe vetett naiv hitet: ugyanúgy lehet elhajtani, félretájékoztatni, perelni stb. a netes újságírót is.

pg2 2010.04.16. 12:33:34

@fenehorizont: Monopol helyzet? Nocsak! Tessék csinálni jobbat, semmi és senki nem tiltja...

EvilHedgehog 2010.04.16. 12:43:35

Egyébként jobb ha Viktorék is rájönnek, hogy ez már nem az a betárcsázó 98-2002-es időszak...

...bár Viktor az SMS-sel is hadilábon áll....

bomi 2010.04.16. 12:58:35

Gyerekek, ha elkerülte volna a figyelmeteket, azért az index is alkalmazza a cenzúra intézményét, ma reggeli példa:
Bodoky Tamás legújabb cikke a pátyi ügyről tegnap este került címlapra:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/04/15/feljelentes_a_patyi_ingatlanugyben/
Ennek az utolsó bekezdését ma reggel cenzúrázta ki az index (UP főszerk. és TI rovatvez.):
bodoky.blog.hu/2010/04/15/feljelentes_a_patyi_ingatlanugyben?fullcommentlist=1#c9475444
miután a címlapról is lekerült a cikk.
TI "magyarázata" is érdekes (ennek kielemzése a poszt további kommentjeiben):
bodoky.blog.hu/2010/04/15/feljelentes_a_patyi_ingatlanugyben?fullcommentlist=1#c9477668

szekertabor · provo.blog.hu 2010.04.16. 12:58:41

@Mr. Pither: nem értem, miért tiltotta le a Fidesz az interjút,

A válasz az, hogy nem tiltotta le. "Az egymondatos válaszlevélben pár nappal később a Fidesz sajtófőnöke, Havasi Bertalan és Balog azt kérték, tekintsünk el az anyag közlésétől". Az INDEX pedig, miután a kérést nem teljesítette, még azt az inkorrekt lépést is megtette, hogy ezt a levelezést a cikk részeként nyilvánosságra hozta. Részemről azt gondolom, hogy egy kérést lehet teljesíteni vagy elutasítani, de ebben az esetben arra használni, hogy a nyilatkozó közlését ezáltal tüntessék fel más színben, aljas és inkorrekt újságírói magatartás.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.16. 13:05:13

@Mr. Pither: azért, mert szakmailag egy kalap sz@r volt. Nem azért nem volt aktuális, mert nem aktuális a téma, hanem azért, mert semmiféle újdonsággal nem szolgált az interjúalany. A közhely valóban nem aktuális.

stratez 2010.04.16. 13:09:59

Először ezeket Szanyi-féle véglényeket kellene eltakarítani, ennél semmi sem lehet fontosabb, javaslom az erők odakoncentrálását, aztán majd jöhet Orbánék basztatássa...

is 2010.04.16. 13:10:49

@zero: "Amiben amúgy semmi titok, szégyellnivaló sincs. "

Szerintem sem. Legalábbis a nyilatkozónak. Aki azt nyilatkozta, hogy integrációban a legjobbak vagyunk Európában ("Bármennyire furcsának tűnik, de Európában Magyarországon foglalkoztak a legtöbbet ezzel az üggyel, a romák integrációja sokkal előrébb tart, mint bárhol az Európai Unióban."). Sajnos pont te, és társadi egy ettől teljesen eltérő képet súlykoltatok évekig. Na ezen lehet elgondolkodni.

@poszt: a Magyar Némzet hozza a HM kihallgatási jegyzőkönyveket. vasárnap óta ezt csak pártállamnak lehet hívni, ahol a pártsajtó az elvileg független ügyészségtől bármikor, bármilyen, törvényileg titkos, dokumentumot megkap, és még csak el sem gondolkodik rajta, hanem a pártutasításnak megfelelően sorozatot indít. a feketéző és kulákleleplezések hangulata köszönt be.

független média: hát az index gazdaságilag lehetne független, de szerkesztősége személyi összetétele ezt nem tudja garantálni. az origo jóval árnyaltabb, többszempontú képeket festett itt ügyekről, mint az index. Bodokyt meg a jogászok szétperelik, amúgy FIDESZes módra, de ne legyen igazam.

parttalan 2010.04.16. 13:12:56

"A Fidesz kétharmados hatalmának nem a korrupt szocialisták, hanem a független sajtó lehet az igazi ellensúlya."

A független sajtó indulni fog a következő választáson? A (valóban) pártfüggetlen sajtó végezze a dolgát, ahogy kell, de politikai ellensúlyt nem képezhet.

Koncz Andrea főszerkesztő 2010.04.16. 13:22:03

A nyomtatott lapot be kell tördelni, ki kell nyomtatni, terjeszteni kell, előfizetőket tobororzni és karbantartani, csomó drága dolog. Az internetes sajtó sokkal olcsóbb, és ráadásul ömlik bele az ingyenes tartalom is a felhasználóktól.
és ne felejtkezzünk el a sajtószabadság másik fontos vetületéről, nevezetesen, hogy írunk-e rosszat a tecsóról, amior olyan sokat hirdet, és akkor meg biztos nem fog... Ez is gyávaság, de van belőle bőven a piacon.

Komponista 2010.04.16. 13:27:03

Naivitás a mai magyar sajtót a politikai hatalom demokratikus ellenőrének, pláne ellensúlyának szereplében látni - és láttatni. Ahhoz, hogy a sajtó megfelelhessen a körülírt elvárásoknak, mindenek előtt a jogállamiság megteremtésére lenne szükség.
Magyarország - kvázi jogállam. Leltár szerint minden megvan, ami egy valódi jogállamisághoz kell, csakhogy... semmi sem úgy működik, és az egész nem áll össze a jogállam minőségévé.
Van ügyészség? Van: a működése egyértelműen politikailag vezérelt.
Vannak bíróságok? Hát hogyne! Függetlenek? Csak a törvényeknek vannak alávetve? Akkor hogyan lehetséges, hogy azonos ügyekben megyénként más-más ítélet születik? Hogyan lehetséges az, hogy egyes ügyek valahogy... elévülnek, mielőtt ítélet születhetne? Hogy lehet, hogy egyszerű ügyekben évtizedes húzás-halasztás történik, másokban pedig néhány hónap alatt kész a jogerős verdikt?
Van országgyűlés? Van bizony. Mennyi is most a mulasztásos törvénysértések száma a törvényhozás részéről? Mi ennek a következménye? Semmi.
Ez nem jogállam. Ha tovább szeretnénk lépni, mindenek előtt ezzel a kérdéssel kell józanul, becsületesen szembenézni. Addig marad a maszatolás, a nemzedékekre ható kontraszelekció, az ország kiüresedése és a komprádor burzsoázia féktelen tobzódása. Pontosan úgy, mint az elmúlt két évtizedben.

tölgyes 2010.04.16. 13:29:40

@fenehorizont: A szóhasználata karcos, de amit ír azzal egyetértek. Az index kormánypárt.. sőt MSZP-SZDSZ párti.

is 2010.04.16. 13:32:31

@szekertabor: majd KÉRÜNK magától valamit, Pelikán elvtárs. persze, nem tiltotta le.

is 2010.04.16. 13:35:50

@tölgyes: ezt akkor határozottan. mellett kidüllesztve. távolba nézve.

hogy minél jobban röhöghessünk rajtad.

pg2 2010.04.16. 14:09:13

@zero: Titok, az nincs benne. Pl. szépen mellőzi a kérdést, hogy vajon fogják-e használni a 2/3-adot arra, hogy rendbe tegyék a 20 éves mulasztásos alkotmánysértést. Nevezetesen, hogy megalkotják-e végre a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó törvényt. Nem titok, de talány. Szerintem nem...

Samuzia 2010.04.16. 14:43:31

@pg2: A néphazugságtól most küldtek el 400 embert.

lüke 2010.04.16. 14:56:39

@Samuzia:
s már febr. megmondták....csak várták a választás kimenetelét

lüke 2010.04.16. 14:57:51

hol van független sajtó?
mert Mo-n nincs
már a választás estéjén jobbra átoltak
Kéri László még előbb

eml 2010.04.16. 15:46:50

Ismét megnéztem poszt szavazatainak az eredményeit. Már nem 100% az internetes oszlop, jönnek fel a többiek is, de ezt vártam.
Indoklom:
Ahogy szaporodnak a kommentek úgy tér be ebbe a topikba is előbb-utóbb az MSZP, Jobbik, Fidesz, LMP, stb szavazó. Ki elvakult, ki megfontolt.

De ilyen kevés lenne az elvakult Fidesz szavazó?
(Most konkrétan 21 db 4%)

Akkor itt a 2/3 -csúnya szó bocs- illegitim!

Nem fejtem ki bővebben, mindenki gondolkozzon el rajta, és szűrje le, nem nehéz!
A 96%-nak biztosan nem.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.