Véleményvezér

vv

Le a mentelmi joggal!

2010.05.12. I 64 komment I Címkék: jog mentelmi jog allam korrupcio demokracia

Nem a középkorban vagyunk: ma már nem a politikusokat kell megvédeni az igazságszolgáltatástól, hanem pont fordítva. (Fotó: igazmondó.hu)

A Magyar Gárdát a bíróság tavaly nyáron feloszlatta, egy őszi kormányrendelet pedig a betiltott szervezeteknek az egyenruháját is betiltotta. Mindennek ellenére Vona Gábor bejelentette, hogy a Jobbik az új Országgyűlés pénteki alakuló ülésére a betiltott Gárda egyenruhájában fog bevonulni.

Nyilvánvaló, hogy a gárdista egyenruha használata jogszabálysértő. És az is, hogy a mentelmi jog birtokában ez gyakorlatilag mit sem számít.

Az egyenruha-ügy ismét csak arra mutat rá, hogy az alapvető probléma a mentelmi joggal van.

Mi a helyzet a mentelmi joggal?

A mentelmi jog eredeti célja az volt, hogy senkit ne lehessen felelősségre vonni az országgyűlésben elmondott véleménye miatt, illetve, hogy a különféle politikai nyomásgyakorlások ellen védelmet nyújtson a képviselőknek. A mentelmi joghoz hasonló intézmény a középkortól létezik. 

A magyar mentelmi jogról szóló törvény azonban jóval tovább megy annál, mint amire a mentelmi jogot eredetileg kitalálták. Egy parlamenti képviselőt még egy köztörvényes bűncselekmény elkövetésekor is megillet a mentelmi jog, sőt szabálysértési eljárást sem lehet ellene kezdeményezni addig, amíg mentelmi jogát az Országgyűlés fel nem függeszti. Az egyetlen kivétel az őrizetbevétel, amit tettenérés esetén lehet foganatosítani. De ha a képviselőt nem adja ki a Parlament, akkor szabadlábra kell engedni még ilyen esetben is.

1990. évi LV. törvény, 5. §

1. A képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntető eljárást, valamint szabálysértési eljárást indítani, vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.

2. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően, illetve magánvádas ügyben a bíróság terjeszti elő az Országgyűlés elnökéhez. Az indítványt a képviselő tettenérése esetén haladéktalanul elő kell terjeszteni.

3. Szabálysértési ügyben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt - a szabálysértési hatóság megkeresése alapján - a legfőbb ügyész terjeszti elő az Országgyűlés elnökéhez.

4. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt az Országgyűlés elnöke haladéktalanul átadja megvizsgálásra az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának, és ezt az Országgyűlés következő ülésnapján bejelenti.

5. A Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság a határozati javaslatát legkésőbb harminc napon belül terjeszti be az Országgyűléshez.

6. Az Országgyűlés az ügyben vita nélkül határoz, de az érintett képviselő jogosult ismertetni álláspontját. A mentelmi jog felfüggesztése tárgyában hozott döntéshez a jelenlévő képviselők kétharmadának a szavazata szükséges.

7. A mentelmi jog felfüggesztése tárgyában hozott döntés csak arra az ügyre vonatkozik, amelyre az indítványt előterjesztették.

Nyilván olyan formában és hatókörben igenis szükség van a mentelmi jogra, hogy az megvédje mondjuk a parlamenti képviselők szólásszabadságát. Ám a magyar mentelmi jog jelenlegi formájában már nem a szólásszabadságról szól – az egyébként amúgy is megilleti a képviselőket.

Sajnos Magyarországon parlamenti képviselők nem egyszer súlyos bűncselekményt követtek el túlságosan is tág mentelmi joguk mögé bújva. Ez pedig tarthatatlan.

Mit tesz a Fidesz?

A Fidesz azzal kampányolt, hogy visszaállítja a rendet, és többé senki sem helyezheti magát a törvények fölé. Ezt azt is jelenti, hogy a politikusokra ugyanolyan törvényeknek kell vonatkozniuk, mint az átlagemberekre. Ebbéli szándékát az új kormány azzal tudná nyomatékossá tenni, hogy például szigorítja a mentelmi jogról szóló törvényt.

Az új kormánynak biztosítani kellene legalább azt, hogy tettenérés esetén már semmilyen mentelmi jog ne illesse meg a képviselőket. De nem lenne elvetendő az sem, hogy a képviselőket fosszák meg minden speciális büntetőjogi védelemtől.

survey service

Politikusaink amúgy is arról híresek, hogy a jog fölé helyezik magukat; nem vezetett semmi jóra, hogy ezt jogi formába is öntötték. A mentelmi jog valójában egy “licence to kill”, fenntartását semmi nem indokolja.

Elvégre nem a középkorban vagyunk: ma már nem a politikusokat kell megvédeni az igazságszolgáltatástól, hanem pont fordítva.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

>> KÖSZÖNJÜK, GÖRÖGORSZÁG! KÖSZÖNJÜK, BAJNAI KORMÁNY!

>> AMIKOR A SAJTÓ VESZÍTI EL A VÁLASZTÁSOKAT

>> korábbi írásaink

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bejó Gábor · http://szeretgom.hu/blog/bejo 2010.05.12. 08:56:48

Politikusaink súlyosan visszaélnek a mentelmi joggal. Félistenként mintegy felhatalmazva érzik magukat mindenre, a rágalmazástól a köztörvényes ügyekig...

Szüntessék meg a mentelmi jogot!
www.facebook.com/group.php?gid=360530827392

tompus 2010.05.12. 09:06:34

Ha az Új Magyar Gárda egyenruhája farmer-fehér póló lesz, akkor ezeket is betiltják?
Mikor jön már meg az eszük és jönnek arra rá, hogy a tiltás nem old meg semmit?

Zzoorroo 2010.05.12. 09:08:58

A cikk jó, de a licenSe to kill helyett én a licenCe to kill formát ajánlanám.

Hans Lopkowitz 2010.05.12. 09:11:39

Nem értem. Miért pont Vona Gábor fekete mellénye miatt lett probléma a mentelmi jog? Talán tévedek, de azt hiszem, hogy sokkal kirívóbb esetek is voltak eddig...

Sakk Matt 2010.05.12. 09:18:00

LicenCe -- az szigetlakó hejessírás. Ami persze, ha 007-re utal a dolog, jogos.

Terézágyú 2010.05.12. 09:29:54

@tompus:
"Mikor jön már meg az eszük és jönnek arra rá, hogy a tiltás nem old meg semmit? "

te a vöröscsillagot is se tiltanád be? :)

Wrex 2010.05.12. 09:31:49

Bírom a sok megélhetési rettegőt, minden bizonnyal egy fekete mellény miatt fog mingyár jönni a barnaeső, meg kristallnacht, meg a zsidók újbóli bevagonírozása, meg... meg... meg... Kedves rettegők, ébredjetek fel! Ok nélkül rettegni NEM MENŐ!

driopios 2010.05.12. 09:34:26

Nem lenne a mentelmi joggal semmi baj, ha nem falazna az egész országgyűlés folyamatosan a megbukott képviselőknek és gyorsított eljárásban, vita és ellenszavazat nélkül adnának mindenkit, akit nem politikai természetű indokkal vonnak eljárás alá.

mbazs 2010.05.12. 09:34:47

@Terézágyú: minek? A Heineken sörön amúgy is rajta van, aztán ki halt bele eddig.

Johnny336 2010.05.12. 09:35:39

@Terézágyú: ha betiltják a vöröscsillagot, attól még lesznek kommunisták.
ahogy a horogkereszt betiltátsa ellenére is vannak neonácik. Csak nem használhatják. Használnak mást, aztán ezért perelik őket, azt is betiltjuk, aztán lassan minden be lesz tiltva, és egy szál faszban fogok az utcán járkálni, nehogy megbasszon a rendőr, mert tiltott ruházat volt rajtam...

A tiltás nem megoldás. Elviekben a lopás is tilos, mégis csinálják. Azért, mert nincsenek kellő módon megbüntetve.

driopios 2010.05.12. 09:39:44

@Wrex: "mingyár jönni a barnaeső, meg kristallnacht, meg a zsidók újbóli bevagonírozása, meg... meg... meg... "

cigányok halomra lövöldözése?

ostván 2010.05.12. 09:42:29

Tartsunk népszavazást a mentelmi jogról!!!!!

driopios 2010.05.12. 09:42:52

@Hans Lopkowitz: "Miért pont Vona Gábor fekete mellénye miatt lett probléma a mentelmi jog?"

esetleg nem ők akarták megszüntetni az egészet? Menjen be fekete ruhában, majd ő maga kérje a mentelmi jogának felfüggesztését, a párttársai pedig egyhangúlag szavazzák meg. Szerinted így lesz?

Wrex 2010.05.12. 09:45:57

@driopios: Az is. Meg a komcsik lámpavasra húzása, kilépés az EUból, az államadósság eltörlése, kötelező vallásoktatás és napi háromszori ima bevezetése, rovásírás kötelezővé tétele... kihagytam még valamit?

shamir 2010.05.12. 09:47:06

@Johnny336: Majd betiltják a faszt is!

pg2 2010.05.12. 09:58:45

A jelöltek mentelmi joga erősen vitatható, a már megválasztott képviselőkével semmi baj nincs: csupán konzekvensen szigorúnak kéne lenni, be kéne tartani. Talán emlékszünk rá, Lengyel (és néhány más képviselő) esetében sem a joggal, mint inkább a mentelmi bizottság "együttérző" magatartásával volt a gond (nem adtak ki senkit, még oly nyilvánvaló ügyekben sem).

Egyébként nem a szólásszabadságot biztosítja elsősorban, hanem az amúgy nagyon ügyesen használható rágalmazás ellen nyújt érdemleges védelmet; vagyis, hogy pl. egy jelentős szavazástól, bizottsági munkától, felszólalástól, ne lehessen mondva csinált szabálysértési eljárással távol tartani senkit, ilyen eszközökkel manipulálni a döntéseket. És ez, napi politikánkat figyelgetve, nem is szükségtelen.

Ha már mindenképp engedni akarna a jogalkotás a demagógiának fölült népnek a kérdésben, vagyis valamit kezdeni akarnának a mentelmi joggal, akkor max. annyi változtatásra lenne szükség, hogy a képviselő eljárás alá vonható legyen mentelmi jogtól függetlenül, de maga szabhassa meg az időpontot, hogy mikor jelenik meg a hatóságnál (adott határidőn, mondjuk 30 napon belül).

Szóval fontos vetülékei az esetleges lazításnaka kabátlopási ügyek. Szép sorban jöhetnének az alaptalan följelentések, amikből oldalas hírek lesznek, aztán senki nem gondoskodik a felmentés, az eljárás alaptalanságának világgá kürtöléséről...

dögölj meg 2010.05.12. 10:01:39

Hazánkban dübörög a gazdaság,stabil és nagy a jólét,a fo-
rint erősödik,aki akar,az dolgozhat,a megtermelt kukoricát nem kell a kazánban elégetni, minden rendben,
már csak Vona mellényére kell egy narancsot varrni.
A közbiztonság rögtön helyreáll !
Amúgy meg a Jobbik keressen egy hazai KGB ügynököt a
nemzetbiztonsági bizottság élére, és mindenki megnyug- szik !

pg2 2010.05.12. 10:02:38

Szóval ez a "licence to kill" nem áll. Az újkori jelöltek, pl. Budaházy igyekeztek akként használni...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 10:07:14

@pg2:

Szerencsére Senkiházy nem tudta használni, és maradt sitten. :)

JohnHenry 2010.05.12. 10:10:26

kiváncsian várom a pénteket...
a strasbourgi európai parlamentben ugyanilyen szituban a házelnök utasítására a biztonságiak szépen kivitték az egyenruhában megjelenő képviselőket (azért nem írok pártot meg nemzetiséget, mert rohadtul nem emlékszem rá, széljobb volt, de ország nem ugrik be)

egyébként meg a "licence to kill", még ha idézőjeles is, max a képviselők elleni hergelésre alkalmas. dehát mára anyázós ország lettünk.

Serio (törölt) 2010.05.12. 10:14:31

Itt valami nagyon félre van menve.

Vicces, hogy Vona Gábor gárdamellényben való megjelenése az, ami ezt a hatalmas, egész sajtóra kiterjedő cirkuszt generálja. Nem Gyurcsány Ferenc országrabló hadjárata, nem Dávid Ibolya UD ZRt botránya, nem Hagyó Miklós szerepvállalása BKV-s keresztapaként.

Nem. Azzal van hirtelen mindenkinek baja, hogy Vona Gábor "árpád sávos pajzzsal, a hátán pedig hímzett oroszlánnal" díszített fekete mellényben akar megjelenni a parlamentben.

Most őszintén... Ha valami beletartozik a politikai véleménynyilvánítás körébe, ha van valami, amire a mentelmi jogot kitalálták, ami annak feladata és szent célja, hát akkor az EZ. Azért van mentelmi jog, hogy Vona Gábor gárdaruhában jelenhessen meg a Parlamentben.

Ha Vona Gábor helyett Thürmer ülne ott, akkor meg azért lenne, hogy az elvtárs sarlókalapácsos vagy vöröscsillagos kitűzőt viselhessen.
(Bár szerintem messze nem lenne azzal annyi embernek baja, mint ahányan kikeltek a gárdaruha ellen.)

Függetlenül attól, hogy a gárda, mint jelenség mennyire elfogadható, egy képviselőnek engedtessék meg, hogy akár kirívó módon is kinyilvánítsa politikai véleményét.

Az a dolga. Azért hívják politikusnak.

Vona Gábor nem visszaélni készül a mentelmi joggal, hanem élni vele. Arra használni, amire való. Amire kitalálták. Ami a célja.

A visszaélés ott kezdődik, amikor nem a közéletet cenzúrázó, ideológiai perek döntéseit kérik számon politikusokon, hanem valódi, igazi kárt okozó, igazi bűncselekményeket tussolnak el.

Remélem a Fidesz tisztában van a két eset közti különbséggel, és ha a gárda, mint paramilitáris szervezet végső felszámolásáért meg is tesz mindent (amivel egyetértek), a szólásszabadságot nem tapossa bakanccsal, és Vona Gábor mentelmi jogának felfüggesztése még csak szóba sem kerül. (Max a szocik részéről, de azoknak az elmúlt 8 év után úgyis kuss a neve.)

pg2 2010.05.12. 10:20:00

Ha esetleg valakinek nehézségei lennének a mentelmi jog értelmezésében, ajánlok egy távoli párhuzamot megfontolásra: a fehéringes hacker helyzete. Tevékenysége adott esetben akár jogsértő is lehet, viszont amíg nem él vissza az eredménnyel, kifejezetten kívánatos.

pg2 2010.05.12. 10:26:21

@Serio: Azért a képviselői szólásszabadság esetétől abban különbözik az eset, hogy nem egy tarthatalan törvénycikkely, hanem egy jogerős bírói ítélet elleni tiltakozásról van szó. Ezzel Vona nem csak a törvényt, hanem a bírói kar kompetenciáját vonja kétségbe -- és ez minőségi különbség. A parlamenti státusz még ilyen módon sem lehet a nyomásgyakorlás eszköze az amúgy független(nek kívánt) igazságszolgáltatással szemben.

kyncza 2010.05.12. 10:26:23

HÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!

Micsoda aljas bűncselekmény készül!!! Sokkal aljasabb, és rosszabb, mint az ország eladása, kifosztása, off-shore-ba pénz kitalicskázása, ingatlan panama, BKV, FKF, BRFK, 4es metró, stb.. stb.. stb..

Vona Gábor fehér ingben, és fekete mellényben lesz!!!
A fejét nem akarjátok mindjárt, féleszű banda?
Ez a legnagyobb problémátok? Mitől is gárda egyenruha az? Színe miatt? Oroszlán miatt? Árpád-sávos címer miatt? Tudtommal egyik sem tiltott jelkép!
Vagy tévedek, és a peugeut-at is kitiltjuk az országból, és halomra lőjjük az oroszlánokat az állatkertben? Mondjuk nem mindet, csak amelyik épp nyújtózkodik, hiszen akkor már hajaz a Gárda oroszlánjára...

idióták...

Ha lesz erős rendőrség, aki nem csak a füvön ülő gádistát tudja lefújni jó kis hazai paprikával, hanem pofánveri az időseket megerőszakoló, megölő bodzásokat, akkor nem lesz szükség a Magyar Gárdára!

És még mindig áll a dolog, gárdista még nem bántott senkit, az egyetlen bűn, h hazaszerető, kiáll ott, ahol a törvény/igazság csődöt mond, és (már) tiltott ruhát visel!

Szebb jövőt!

Boorisz (törölt) 2010.05.12. 10:32:06

@pg2: Ez tényleg jó távoli volt. A Fehér kalapos heckert viszont semmi nem védi meg ha felhasználja a megszerzett tudást rosszra. A mi "politikusainak" meg igen. Szóval nem csak távoli de rossz is a hasonlatod.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.05.12. 10:36:51

Ez egy jó megközelítése a problémának
"Nem lenne a mentelmi joggal semmi baj, ha nem falazna az egész országgyűlés folyamatosan a megbukott képviselőknek és gyorsított eljárásban, vita és ellenszavazat nélkül adnának mindenkit, akit nem politikai természetű indokkal vonnak eljárás alá."
DE honnan tudod, hogy mi a politikai természetű ok?
Pl. rászállnak a cégére az APEH.osok, vagy még egyszerűbben: az igazoltató rendőr, vagy csak egy kedves "jóbarát" pár g kemény drogot csempész a zsebébe, vagy az autójába motozáskor?
Mai hír, hogy Mo-on még a megemelt családi pótlékot, régebbi, hogy a fogyatékosok elesettségét is csalásra használják, akkor szerinted mi lenne a visszafogó erő a fenti módszerekkel szemben?
Az alapvető baj a fejekben van! Amíg ott nem lesz rend, hiába a szabály, mindig megkerüljük majd,hogy azután egy újabb, még bonyolultabb szabályt kapjunk a nyakunkba. Pl. ezért (is) 50oldal ma egy adóbevallás, és kell hozzá szakirányú felsőfokú végzettség mellett folyamatos informálódás és némi gyakorlat.

pg2 2010.05.12. 10:38:23

@kyncza: Na, látom, te sem tudsz mást, mint bezzegezni: bezzeg a másik mennyivel aljasabb. Óvoda, kiscsoport. A tisztesség nem ott kezdődik, hogy nem vagyok "annyira" törvénysértő, mint a másik, hanem ott, hogy egyáltalán nem vagyok az. A kényelmetlen törvényeket meg negligálni, hanem annulálni kell. Azért vannak ott. És ebben nem jó érv az, hogy ha majd ez meg az lesz, akkor nem lesz szükség törvénytelenkedni (aka akármi is lehet a törvény, nem lesz mire vonatkoznia). A jó érv az, hogy adott törvény nem illeszthető be a jogrendbe, normát sért, és ez így meg így demonstrálható.
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a gárdamellény parlamenti viselése ilyesfajta demonstráció.

pg2 2010.05.12. 10:41:30

@Mr. Pickles: Nem a gyakorlatra, hanem az elvre hoztam a példát. Szóval mégegyszer: ha a képviselő visszaél a mentelmi jogával, a vonatkozó bizottságnak haladéktalanul, konzekvens szigorúsággal, a törvény értelmében kéne döntenie. Azon csak sajnálkozni tudunk, hogy nem ez lett az általános gyakorlat.
(Ja, igen, és bocsi, fehér kalapos.)

Kamee 2010.05.12. 10:45:29

Kár, hogy a posztíró nincs képben egyáltalán a dolgokkal, és egy ruházkodási problémával próbálja a mentelmi jog rendszerét kritizálni.

Miért nem mondjuk gyurcsány beismerő hazugságát hozza példaként, vagy miért nem a rendőrre támadó Lengyel Zoltán esetével példálózik?

Egyébként pedig a szimpla mellény nem minősül egyenruhának. Bakancs, fekete nadrág, bocskai sapka is kéne hozzá, hogy egyenruhaszerű legyen Vona öltözködése, de azokat nem veszi fel, csak egy fekete mellényt.

Az őszi kormányrendelet meg a röhejjel egyenértékű, hiszen hozhatott ilyet az ú.n. szakértői kormány, csak ne felejtsük el, hogy nem ezen okból "alakult" meg a kormány, így ezen rendelet "érvényessége" igencsak kérdéses. Ezzel az erővel olyan kormányrendeletet is hozhattak volna, ami betiltja a betiltott szervezetek nevének publikálását is.

Serio (törölt) 2010.05.12. 10:51:44

@pg2: Az igazságszolgáltatás alapvetően a törvényhozás által teremtett keretek közt működik. Nincs lényegi különbség egy rossz törvény és egy rossz bírói ítélet elleni tüntetés között.

Igenis, a szólásszabadságba beletartozik a hatalom minden ágával szembeni tiltakozás lehetősége. A bíróság is csak egy hatalmi ág, nem kell szent tehenet faragni belőle. Pláne nem szelektíven olyankor, amikor nekünk jól esik.

A köztársaságban nincsenek szent tehenek. Azért hívják köztársaságnak. Nincs olyan abszolút hatalmi szó, aminek tabu, szentségtörés lenne a kétségbe vonatala.
Aki a köztársaságot félti a kritikus hangoktól, az igazából nem a köztársaságot, hanem egy bizonyos hatalmi elit totális uralmát félti.

Vona Gábor gárdaruhában való megjelenése egy olyan radikális tüntetési forma, amit a képviselői státusz tesz lehetővé.
A Jobbikot megválasztó majdnem egymillió ember legközvetlenebb és legtisztább képviselete.

Treuga Mei 2010.05.12. 10:54:32

Tisztelt Véleményvezér!

Ismét érdekes kérdést vetett föl, és ismét csak részben értek egyet Önnel.
Igaza van abban, hogy a nem épp rossz, de itt-ott már korhadozó köztársasági intézmény- és jogrendszer változtatására van szükség.
A mentelmi jog szűkítése komoly veszélyeket rejthet azokban az esetekben, amikor az állami intézmények egy része a törvényhozás egy részének, bizonyos ellenőrző funkcióinak akadályozásában érdekelt. Ugyanakkor az igaz, hogy a mentelmi jog gyakorta kibúvó a de facto maffiózóknak.
Épp ezért régóta esedékes volna bizonyos új köztársasági intézmények és grémiumok létrehívása, mások megváltoztatása. Az egyik ilyen a képviselők fölött kontrollt gyakoroló, a mentelmi jogot felügyelő - vagy például épp a sokat vitatott képviselői juttatásokat meghatározó -, állampolgárilag közvetlenül választott "Parlamenti Felügyeleti Ház" négy-öt fős testülete, aminek tevékenységét az államfő, vagy az elnök, a parlamenti elnök(? na jó, helyette - összeférhetetlenség miatt - a választott legfőbb ügyész) és az LB elnöke együtt felügyelhetné a jelenlegi (vagy az általam a későbbiekben vázolt) rendszerben . Emellett igen sürgető volna - épp legitimitása érdekében - a legfőbb ügyész és az LB elnökségének vagy elnökének közvetlen választása (utóbbié állampolgári _és_ jogászi, valamint külön bírói delegálással, paritásos alapon), így erősítve mind a nyomozóhatóságok, mind az igazságszolgáltatás (más) hatalmi ágaktól függetlenségét.
Ezek volnának az első lépések - amellett, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közti személyi átfedéseket törvényileg kell kizárni. Ez a csomag ugyanis a jelenlegi rendszer erőeltolódását az egyik hatalmi ág felé (formailag a törvényhozó, valójában a végrehajtó hatalom, illetve a mindenkori mögötte álló csoportok, erők felé) megváltoztatná, viszonylagos egysensúlyt teremtene.
Szóval ne vegyük el a mentelmi jogot a Parlamenttől, mert az veszélyes volna, viszont hogy magukról többé ne dönthessenek, tegyük egy állampolgárilag közvetlenül választott, független testület kezébe annak felügyeletét! És addig is: a mentelmi jog érvényben lévő időszaka hatályhalasztóvá kell váljon, hogy ne évülhessenek el bűncselekmények!

Sorait érdeklődéssel olvasva
üdvözli:

Merlin

Kartal (rezervált) 2010.05.12. 10:54:45

Kedves Véleményvezér,

nektek alapból vannak szövegértési problémáitok, vagy fáradságos munkával gyúrtok is rá???
Idézem: "Vona Gábor, a Jobbik elnöke fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén." - ez mióta Gárda egyenruha? Vagy akkor az össze néptáncos, pincér, vőfély, stb. mind gárdista???

Nem azért mondom, hogy védjem a Jobbikot, hanem mert az ilyesfajta csúsztatások - értsd: hazudozás - volt jellemző az elmúlt nyolc évre, látnivaló hová jutottunk vele. Legyetek szívesek a tényekből kiindulni, azok alapján írni! Persze, abból nem lehet botrányt fabrikálni, hogy "Vona Gábor fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén."

szita szita péntek 2010.05.12. 10:54:47

Három fontos momentumról megfeledkezni látszik a cikk írója.
1 - A (jelenlegi) mentelmi jog alatt nincs elévülés. A politikus bűnéért mandátumának lejártával felelnie kell. A mentelmi jog tehát nem egy büntethetetlenségi, csak egy büntetés elodázó kártya. A büntetés alól csak úgy "bújhat" ki a képviselő, ha haláláig képviselő marad.
2 - A mentelmi jog jelenleg is felfüggeszthető. Nem kell attól féljünk, hogy politikusaink véres machetével fognak rohangálni az utakon. Nyilvánvaló esetekben a (talán házbizottság?) simán felfüggesztheti az adott ügyre vonatkozó mentelmi jogot.
3 - A mentelmi jog részint védi a politikusokat, hogy azok a közhivatalok, amelyekre tevékenységük hatással lehet nyomást gyakorolhassanak döntéseikre, másrészt védi a mindenkori ellenzék képviselőit a kormánypárt által felügyelt erőszakszervezetek (politikai megrendelésre történő) önkényével szemben. Egy egyszerű (bár elismerem életszerűtlen) példa: Egy sorsdöntő szavazás előtt néhány ellenzéki képviselő koholt vádak alapján előzetes letartóztatásba kerül. Ugyanakkor ne feledjük el, hogy a titkosszolgálatokat is a kormánypárt irányítja. Nagyon komoly zsarolási potenciált ad a mindenkori kormány kezébe, hogy az általa felügyelt szervek segítségével (ismétlem, akár koholt vádakkal is) börtönnel fenyegetheti az ellenzékét.

Összegezve: A mentelmi jog szerintem egy nagyon fontos garancia a demokratikus intézményrendszer működésében. Annak megszüntetése - megkurtítása azon túl, hogy színtiszta populizmus káros lehet a társadalom számára. Sokkal fontosabbnak tartanám, hogy az eljáró hatóságok emberei (igen, az utolsó közrendőr is) tisztában legyen a mentelmi jog hatályával, így ne fordulhasson elő, hogy olyankor is kibújnak általa a felelősség alól, amikor az nem lenne lehetséges. (Pld. Ittas vezetésnél nem fújják meg a szondát.)

Igen, vannak olyan országok, ahol a mentelmi jog a miénknél korlátozottabb mértékben van jelen. Ott ugyanakkor kiforrottabb demokratikus norma és értékrendszer is van, valamit egyéb mechanizmusok, amelyek kezelik a fentebb vázolt veszélyeket.

Jonas-R 2010.05.12. 10:58:00

a romai kortol letezik.

sanyisanyi 2010.05.12. 10:59:38

Már ott elcseszted az egész írást, hogy Vona NEM a betiltott Magyar Gárda, hanem a jogilag teljesen törvényesen működő Új Magyar Gárda egyenruhájában fog bemenni.
Innentől az egész posztnak semmi értelme, csupán felesleges szófosás!!!

Az pedig csak a hab a tetején, hogy egyedül a Jobbik akarja korlátozni a mentelmi jogot, az összes többi pártnak megfelel ez a mostani rendszer.

Amúgy meg ez a legnagyobb baja az országnak?!?!

szita szita péntek 2010.05.12. 11:00:41

@Treuga Mei: Már most sem évülhetnek el a mentelmi jog alatt a bűncselekmények. A szabálysértés sem.

Az elévülésbe "...nem számít bele az a tartam sem, amely alatt személyes mentesség folytán a büntetőeljárás azért nem volt megindítható vagy folytatható, mert a törvényben biztosított mentelmi jogot a döntésre jogosult nem függesztette fel, illetőleg az eljárás megindításához vagy folytatásához a hozzájárulását nem adta meg (kivéve a magánvádló esetében). "

hu.wikipedia.org/wiki/El%C3%A9v%C3%BCl%C3%A9s

kyncza 2010.05.12. 11:01:23

@pg2: azért aközött, hogy valaki felvesz egy kibaszott ruhát, amit politikai nyomásra tiltottak be, vagy milliárdokat elbasznak, van különbség, jogsértés, ide vagy oda!

forallmankind 2010.05.12. 11:04:04

a kutyát nem érdekli vona parádézása, most komolyan!

Chicken leg 2010.05.12. 11:15:31

Nem Vona miatt van szukseg a mentelmi jog megnyirbalasara. Azert kell mert ugy jobban lehet gyilkolni a politikai ellenfeleket:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=283493

"Továbbra is erőteljesen "kampányol" a mentelmi jog szabályainak átalakítása mellett a Fidesz. Szijjártó Péter elnöki kabinetvezető tegnap a többi között azt fejtegette, hogy "ha ezt nem sikerül megoldani, az elszámoltatás csorbát szenvedhet"."

Treuga Mei 2010.05.12. 11:16:26

@kyncza:
Hosszú távon sajnos ez az egyik legnagyobb probléma. Nem a legnagyobb, de az egyik.
Megértem az indulatot, megértem, hogy számos kistelepülésen _az egyetlen közösségszervező erő_ maradt a gárda, mivel szisztematikusan építettek le mindent. Értem, hogy az egzisztenciális kiszolgáltatottság még inkább feléjük tereli a tömegeket. De mégis veszélyes a gárda maga is: a már leszakadt rétegek további elnyomását segíti, immáron a leszakadóban lévők általit is.
Ami viszont az "oroszlános mellényt" illeti, rendkívül rosszul emlékszel: Vona Gábor maga jelentette ki, hogy A GÁRDA EGYENRUHÁJÁBAN vonul be. Nem egy arra emlékeztetőben, hanem abban.
A többi szerecsenmosdatás.

Rotfuchs 2010.05.12. 11:17:28

@Serio: csatlakozom.

Am. nem lenne baj a mentelmi joggal, akár jelen formájában sem. Sőt így lenne a legjobb, ha a politikusaink nem lennének csaló azemberek. Normális helyen, amint kiderül, hogy gazdasági bűncselekménnyel gyanusítanak valakit, vagy köztörvényes bűntettet hajtott végre, a Parlament azonnal felfüggesztené a mentelmi jogát. Az, hogy megvédik az embereket ilyen szinten, illetve, hogy olyanok indulhatnak a választásokon, akiknek csak fedezékként kell a mentelmi jog (ld.: Kolompár) a közerkölcs igen súlyos állapotát jelöli.

Itt azzal van gond, hogy olyan bűnszövetkezetek, mint az MSZP szabadon működhetnek. Szét kellene őket zavarni villámgyorsan, és lesittelni az összes köztörvényes bűnözőt akit ez a banda rejteget. Teljes átvilágítás kell, azután újjáalakulhatnak Új Baloldalként vagy amit akarnak.

Treuga Mei 2010.05.12. 11:18:24

@szita szita péntek:
Igen, legalább ennyiben korrekt a rendszer, bár a kivételt nem egészen értem: így például rágalmazni bátran rágalmazhat egy képviselő, ugye...

Rotfuchs 2010.05.12. 11:23:59

@sanyisanyi: Bizonyos szempontból igen, mert így lehet kibújni a felelősség alól, illetve húzni az ügyeket, amíg nem sikerül kedvezőbb mederbe terelni őket.

Persze égetőbb lenne felhúzni egy rendezett gazdaságpolitikájú kormányt, de addig kell nekilátni az elszámoltatásnak, amíg még megvannak a nyomok.

Persze a Fidesz majd ezt is úgy kezdi, hogy behívja az IMFet és a nemzetközi sajtót a szobába és nagy ünnepélyesen rázni kezdi a csontvázat a szekrényben. Hátha sikerül leminősíttetni Magyarországot. Irány a CCC besorolás!

Kamee 2010.05.12. 11:52:28

@Treuga Mei: Hol a link, illetve ahol ezt mondta? Mindenhol csak azt említette, hogy a mellényben fog bemenni, sehol nem említette, hogy egyenruhában fog flangálni.

Treuga Mei 2010.05.12. 11:58:59

@Kamee:
Igazad van, nem az egész egyenruhát veszi majd föl, úgy szinte más is (hehe)! Úgy sz@rik a kútba, csak a kávájára, aztán belekotorja...

kyncza 2010.05.12. 12:00:31

@Treuga Mei: Fehér ing, és fekete mellény NEM a gárda egyenruhája. Lévén tag vagyok, tudom, mi az egyenruha. Tudom azt is, hogy talán nem a szegény, megélhetési bűnözöket kellene megsiratni, és a leszakadásukat félteni, mert erről most már csakis maguk tehetnek!! Könnyű biztonságos helyről irogatni, hogy szegények, meg elnyomottak, meg segítsük őket, de csak azt tudom mondani, h le kell költözni valami frankó legalább 30%os cigós faluba, szomszédnak, aztán egy hónap múlva visszatérünk a dologra. Elég volt a felzárkóztatási programból. A törvényeket be kell tartani! Mindenkinek! Aki nem tartja be, azokkal hadd lehessen már betartatni! És mielőtt megint jönne az akkormiértmegyVonagárdaruhába, kezdjük talán a fajsúlyosabb dolgokkal. Mint mondtam, egy olyan ruha viselése, ami semmilyen tiltott, önkényuralmi jelképet nem tartalmaz, és kizárólag a kézzel vezérelt bíróság tiltatott be, nem törvénytelen. Ha úgy gondolod, h igen, akkor mehetünk mindjárt vissza az 50es évekbe, talán még azt is előírhatnák, hogy szegfűt borotváljunk a hajunkba!

Treuga Mei 2010.05.12. 12:00:47

@Treuga Mei:
Javítás: Úgy nem sz@rik a...

Treuga Mei 2010.05.12. 12:21:59

@kyncza:
Nem egyenruha, hanem a _GÁRDA MELLÉNYE_. Erre írtam, hogy nem a kútba sz@rik...
www.origo.hu/itthon/20100429-vona-gabor-lesz-a-jobbik-frakciovezetoje.html
Lehet úgy tenni, mintha attól bármi megoldódna, ha jól odacsapunk, hazudhatjuk magunknak azt, hogy a leszakadt rétegek maguk tehetnek minden nyomorukról, de az egyszerű "megoldások" csak súlyosbítják a bajt.
Értem a gárdisták motivációit (magam nem vidéken, hanem a "Chicago" egyik "vegyes" házában lakom, de azért rabolt már ki szomszédom is), de a megoldások ellen dolgoznak.
Arról, hogy mennyire súlyos a törvények de facto lábbal tiprása egy képviselő részéről, a korrupt disznók esetében egyetértésre jutunk. Úgy látszik, másban nem. Annak meg, hogy "kézivezérelt" a bíróság, talán némileg szofisztikáltabb érvelést igényelne, mint kinyilatkoztatásod...
(A szegénységi kultúra kérdésköréről pedig érdemes tájékozódni: nem szocializálja - értsd: nem javítja - a leszakadt tömegeket az "odacsapás", legfeljebb még inkább kitaszítja a társadalomból. A szegénységi kultúra rétegei ugyanis - leegyszerűsítve - nem értik a társadalmi hálózatok logikáját, ezért a fiaik ugyanazt fogják tenni, mint ők. Jó, magas színvonalú iskolákat, a kulturális hátrányaikat figyelmebe vevő intézményeket kell biztosítani nekik, akik pedig ezeket is rombolni akarják, azokat _saját kulturális közegükben_ kell perifériára szorítani, a többiek számára elfogadhatatlanná tenni!)

Treuga Mei 2010.05.12. 12:24:51

@kyncza:
Ui.: Sajnos az is fajsúlyos dolog, hogy Vona gárdamellényben megy a Parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy egy másik független hatalmi ág - az igazságszolgáltatás - döntéseit hagyja figyelmen kívül. Épp úgy, ahogy például a maffiózó képviselők. Ez nem tesz jót a köztársaság fönnmaradásának.

Kamee 2010.05.12. 12:26:39

@Treuga Mei: Akkor ne legyenek néptáncosok sem, hiszen a fekete mellény már félelemkeltő ugyebár, csak oroszlán nincs rajta. De a sok rocker és punk és a magyar honvédek is félelemkeltőek, ha bakancsok húznak. A Bocskai István Hagyományőrző Egyesület pedig egyenesen vérlázító, ha sapkát húznak.

Szerintem menj át szlotákiába bérrettegni, itt nincs arra szükség:)

Kamee 2010.05.12. 12:29:53

@Treuga Mei: "Ez azt jelenti, hogy egy másik független hatalmi ág - az igazságszolgáltatás - döntéseit hagyja figyelmen kívül."

Ezt gondold át még egyszer. 1945 óta nem volt M.országon független az igazságszolgáltatás.

Treuga Mei 2010.05.12. 12:48:11

@Kamee:
Sem a néptáncosok, sem a rockerek nem jelentik ki, hogy a _gárda mellényét_ hordják. Az az apró különbség meg, hogy ezen _véletlenül_ van egy oroszlán, talán nem is oly apró: egy betiltott szervezet ruházatát képviseli. É smég egyszer: vállaltan, Vona kijelentette, hogy ez a gárda mellénye, ne tégy úgy, mintha ugyanolyan volna, mint egy népi hímzés!
A bérretegés kifejezés meg kritikán aluli, ne is haragudj! Ha nem az eszmecsere, hanem a frankómondás a célod, szerintem rossz helyen jársz. Megkockáztatom, a gárdisták is undorodnak az ilyesmitől. Két smilie közt is.

Treuga Mei 2010.05.12. 12:51:24

@Kamee:
Hehe! 1945 óta? És máig?
Ezt érdemes volna alaposabban kidolgoznod! Én átgondoltam már. És te?
(Persze ha csak akkor független az igazságszolgáltatás, amikor neked tetsző ítéleteket hoz, akkor vissza az egész. Ebben az esetben persze mostantól mindig én kérek elnézést, mindenben neked van igazad.)

kyncza 2010.05.12. 13:29:22

@Treuga Mei: sok minden van, ami nem tesz jót a köztársaságnak! De még mindig jobb egy oroszlános mellényt viselni, mint nap, mint nap késelést olvasni!

A magyar igazságszolgáltatás ott mondott csődöt, amikor a Gárda viseletért letöltendőt kérnek, és akarnak adni, szándékos emberölésért felfüggesztettet! Pl. a boxolós cigány esete, de számtalan példa van.

Na, itt a cigánymosdató szöveg az igazi álszentség!
Kiváncsi vagyok, hogy ha a te szüleid, nagyszüleid vernék agyon, vagy a 14éves lányod találnád megerőszakolva, holtan az árokparton, akkor utána mit mondanál a felzárkóztatásról, meg az igazságszolgáltatásról!

Kamee 2010.05.12. 13:33:11

@Treuga Mei: "egy betiltott szervezet ruházatát képviseli."

Erre is mutass példát. Nem hallottam még róla, hogy 2009.07.11-én közfelkiáltással megalakul Új Magyar Gárda Mozgalom betiltott szervezet lenne.

"Ezt érdemes volna alaposabban kidolgoznod! Én átgondoltam már. És te?"

Ezen nincs mit kidolgozni.
Számtalan példát lehetne hozni a "független igazságszolgáltatás" példájára.

szita szita péntek 2010.05.12. 14:42:54

Ejejj... :(
1 - A gárdát megítélésem szerint jogszerűtlenül, politikai megrendelésre tiltották be - így kriminalizálva a lakosság egy olyan részét, aki felvállalja véleményét. Az, hogy ez a vélemény most tetszik-e nekünk, vagy sem lényegtelen. Az indoklás valami olyasmi volt, hogy jelenléte "félelmet kelt". Hmmmm... Én az adóhivataltól is félek pld...
2 - A szervezet tiltása nem jelenti sem a vélemény tiltását (bármennyire is szeretnék ezt) sem pedig a külsőségeinek tiltását. Ugyan azok az emberek ugyan úgy összejöhetnek, csak nem mondják magukról, hogy ők szervezet. Nagy cucc.
3 - Miután ez utóbbira rájöttek csináltak valami jogértelmezést, miszerint az egyenruha viselete a szervezet létét jelenti. Mi? A bíróság mint jogalkotó? Ilyen alapon a 2. VH-s sisakot viselő náci?
4 - A jogalkotók (alkalmazók) nem ismerik fel, hogy ez a jelenség ilyen eszközökkel egyszerűen szabályozhatatlan. Adott esetben a ruha hitvallást tesz közzé. Maga a hitvallás meg nem tilos, mert azon nem lehet jogi fogódzót találni.
5 - Vona parlamenti megjelenése szimbolikus jelentőségű. Ha a jog ezt büntetni rendeli, hát tegye. Az elégedetlenség egyik fontos megnyilvánulása a tudatos normaszegés. (Amikor pld. a Kendermag egyesület tagjai feljelentik magukat fű birtoklásért.) Ennek a célja, hogy sajtónyilvánosságot kapjon és ezzel is rávilágítson a helyzet visszásságaira.
6 - Ha Vonát ezért megbüntetik, nem bújhat ki a mentelmi jog által - mindössze elodázhatja a szabálysértési bírság megfizetését a mandátuma végéig.
7 - Ha Vona egy kicsit is jó politikus, akkor maga fogja kérni a mentelmi joga felfüggesztését, a szabálysértési bírságot pedig nem fizeti be, hanem leüli. No, annak képzeljük el az országon belüli és nemzetközi visszhangját!

Treuga Mei 2010.05.12. 15:45:21

@kyncza:
Tehát a jogszabályok határain belüli mérlegelés csak akkor legitim, ha a Te álláspontodat támasztja alá? Azaz nem elképzelhető olyan emberölés, ami felfüggesztettet érdemel, és a jogszabály tudatos megsértése nem érdemelhet fogházat?
Azt a szót ugyan, hogy "cigány", eddig csak Te írtad le, én csupán a (leginkább kulturálisan) leszakadt rétegekről beszéltem, mivel úgy tudtam, hogy a gárda minden törvényromboló tevékenység elleni "védelem" érdekében alakult, de ha tévedtem, és "a cigányok" elleni fellépés a cél, akkor én kérek elnézést! Igaz, föl sem vetettem, hogy bárkit, aki bűncselekményt követ el, ne ítéljenek el, csupán azt állítottam, hogy nem a törvényi szigorítás a megoldás, hanem a kulturálatlan csoportok közösségi intézményeken keresztüli oktatása, saját csoportjuk általi kivettetése. A "cigánymozsdatás" neoprimitivizmusa ezek után egyenesen gyönyörködtet! Akkor most nem a bűnöző életmódot folytató barmokról beszélünk, hanem mégiscsak a "cigányságról"?
Hidd el, amikor kirabolt a szomszéd (speciel épp roma) barom, akkor is forrt a vérem, ha meggyaláznák és megölnék egy rokonomat, nyilván még inkább így volna, de a kollektív megbélyegzést akkor sem kultiválom, ha a bűnelkövetés arányai etnikailag is meghatározhatóak volnának. (Ahogy nem azok. Az Alkotmánybíróság '91-es egyik - szerintem nem túl megfontolt - határozata nem teszi lehetővé a bűnelkövetés etnikai statisztikai nyilvántartását. Tehát indirekt állításod a saját, szűkkörű tapasztalataid alapján leszűrt _feltételezésen_ alapul.)
Persze azt se feledjük el, hogy nem "felzárkóztatásról" beszéltem eddig sem (az kijárna azoknak a kulturális degresszióba süllyedt rétegeknek is, amelyek összekeverik az etnikai osztályozást a tágabb körű szociokulturális klasszifikációval), hanem _integrációról_!
De ez már szinte mellékes is.
Szebb múltat, szebben differenciált gondolatokat!

Ui.: Ha nem csupán - érthető, de nem épp megoldást sdegítő - haragodon túl a kérdéskör megoldásának esélyei, így előbb megértése is motivál, akkor ajánlom figyelmedbe a következő, nem épp mai, de máig aktuális cikk linkjét:
www.antirasszista.hu/index.php/kezdolap/76-ciganykerdes-ma
A megismerés több esélyt ad a megoldás megtalálására. Nem csak a hosszútávúra, a maira is!)

Üdvözöl:

egy munkanélküli tanulatlan proletár

Treuga Mei 2010.05.12. 15:46:56

@Kamee:
Ja, ha Új Magyar Gárda, akkor az már nem a régi, bocs!
Innentől mindenért én kérek elnézést, mindenben neked van igazad!

Kamee 2010.05.12. 17:12:45

@Treuga Mei: Az a baj, hogy egyáltalán nem vagy képben az esettel kapcsolatban. Mondasz valamit amit hallottál, de ajánlom, hogy járj pontosan utána.

Nos, hogy ne maradjál tudatlan, ezért elárulom neked a következőket:
253/2009. (XI.18)-as kormányrendelet, ami a betiltott szervezet ruházatára vonatkozik, az csak kiegészítése a 218/1999. (XII.28)-as egyes szabálysértésekre vonatkozó kormányrendeletet. Ha képben lennél, akkor tudhatnád, hogy ezek a szabálysértések a közterületre vonatkoznak, következtetésképpen nem követ el Vona jogsértést azáltal, ha a Parlamentben egy nem is betiltott szervezet egyenruhájának egy bizonyos részét hordja.

Szóval szimplán ezer sebből vérzik a jajveszékelésed.

eml 2010.05.13. 00:29:07

@Serio:
A gárda mint szervezet jogerősen be van tiltva.

kyncza 2010.05.13. 06:32:50

@Treuga Mei: én értem, amit mondasz, és midnenki óva int (szüleim), hogy kollektívan bélyegezzek egy népcsoportot, vallást, akármit. Elárulom, hogy van
cigány barátom, nem tudom, mióta számít bűnnek a cigány szó használata, ezek szerint cigánypecsenye, cigányzene(amit amúgy nem cigány), cigánykerék, cigányút szavakat is be kell tiltani? Ez az egyik dolog.
A másik, hogy amikor érdekes módon valós, vagy vélt támadás ér egy cigányt, akkor harsog az egész világ a náci magyarokról, akik "romáékat" bántanak. Amikor a füstösök gyilkolnak, és lássuk be 10 esetből 9x ők a hunyók, akkor nincs kiemelve a származás. És ez évek óta így van, ez dühít.

Továbbá, nagyon szívesen küldök neked linket myvip, iwiw-ről, ahol szegény, elnyomott bodzaszedők tengetik szegényes életüket...Minden napra jutna 2-3 olyan család, akik kastélyokban, centi vastag arany nyaklánccal feszít, és 1. vagy általános iskolás, 2. nem is járt iskolába. Nekem 8év munka után nem sikerült összehoznom lakásr, egy autóm van, amire fizetem a hitelt, és talán 65éves koromra, ha megérem, lesz saját lakásom. Ez dühít, hogy ebben az országban az adófizetők megdöglenek, a segélyesek (lássuk be, megint csak cigányokat érint 95%-ban, akik segélyért potyogtatnak), "bodzaszedők", politikusok pedig azt sem tudják, hova költsék a pénzüket.
Továbbá a tanárverés, idősek verése, kifosztása hány %-ban cigány elkövető?
Attól, hogy te nem hallod, mert a sunyi média nem közli az ilyen eseteket, attól még van, és ezt bizony én is úgy tudtam meg, hogy voltam pár helyen a Gárdával, ahol kétségbeesett, idős emberek fogadtak könnyek között, tele félelemmel, és NEM A GÁRDÁTÓL féltek.

Itt minimális változtatás kevés lenne. Itt már nem lehet 10 éves, 20 éves felzárkóztató programot kigondolni. Igenis, keményen büntetni a renitens egyedeket(függetlenül bőrszíntől)! Értsd meg, hogy én nem rasszista vagyok, csak már nagyon idegesít, hogy a törvény kivételezik, vannak egyenlők, és még egyenlőbbek!
Ha "fehér" ember követ el valamit, azonnal, kemény büntetés, kivéve ha politikus :S
Ha cigány az elkövető, akkor addig csűrik, csavarják, amíg mártír lesz belőle. Ha gondolod, erre is mondok számtalan példát!

A Gárda nem valami ellen jött létre, hanem valamiért!
Tettlegességre soha nem került sor, ha meg a megjelenéssel annyit elértünk, hogy 1-2 hónapra megijednek azok, akiknek vaj van a füle mögött, már megérte!

Szebb jövőt!

Serio (törölt) 2010.05.13. 09:38:36

@eml: Ez olyan, mintha a kendermag tüntetésen kiállnál a mikrofon elé, és tisztán és érthetően közölnéd, hogy "a drogfogyasztás büntetendő".

A gárda be van tiltva? Jé, nem is tudtam, ha nem mondod hülyén halok meg.

EZ MINDENKI SZÁMÁRA ISMERT.

Épp ezen betiltás az, ami ellen Vona Gábor tiltakozni készül a ruházatával. Mint országgyűlési képviselő és frakcióvezető, ezzel az őt megválasztó közel egymillió szavazó azon véleményét viszi az ország legnyilvánosabb plénuma elé, miszerint a gárdát nem kellett volna betiltani, de legalábbis újra engedélyezni kéne.

Függetlenül attól, hogy az üzenettel egyetértünk-e vagy nem, annak demokratikus és jogos voltát nem vonhatjuk kétségbe.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.