Véleményvezér

vv

Járait a kormányba!

2010.06.08. I 33 komment I Címkék: fidesz kormanyprogram jarai

A Kósa-Szijjártó-affér még a Fidesz-szavazók egy jó részét is elbizonytalanította. Új program kell, az új programhoz pedig egy hiteles arc. (Fotó: szegedma.hu)

Ma mutatja be a miniszterelnök új kormányának új gazdaságpolitikai akciótervét. Ha hinni lehet a sajtóértesüléseknek, az intézkedéscsomagot tegnap egyeztették az IMF-fel is. Ez pedig azt sugallja, hogy a kormány biztosra megy. Úgy tűnik, a múlt hét végének baklövései után - nagyon helyesen – most valami olyasmivel próbálkoznak, ami a kormány külföldi hitelességét végre pozitívan befolyásolhatja.

Ugyanis most elsősorban a hitelesség visszaszerzése a cél.

A hitelesség mint politikai eszköz

A Fidesz ellenzékben sokat elmélkedett és sok kritikát fogalmazott meg a kormány hitelességéről, és bizony nagyon igazuk volt. Az a kormány ugyanis, amelyiknek nem hisznek, gyakorlatilag félkarú óriás. És itt nem csak a külföldi befektetők véleményéről van szó, hanem a gazdaság hazai szereplőiéről is.

Klasszikus példája ennek az adócsökkentés és az ahhoz való viszony. Legyen bármekkora is egy adócsökkentés mértéke, a hazai szereplők csak akkor fogják megváltoztatni adóelkerülő magatartásukat, ha tényleg elhiszik, hogy a kormány fenn is fogja tartani ezen intézkedéseit. Ellenkező esetben mindenki csapdára fog gyanakodni, és az esetleges alacsony adók ellenére sem jelentik majd be valós jövedelmüket.

A kormányzati hitelesség tehát alapvető gazdaságpolitikai eszköz.

Az új kormány hitelességéről

Nehéz volna megmondani, hogy vajon mennyit veszített hitelességéből a kormány az elmúlt napok malőrjei után. Az azonban világos, hogy a külföldi befektetőknek az Orbán-kabinet gazdaságpolitikai hozzáértésébe vetett hite valamelyest megingott. Ezt jól mutatja, hogy a körükben kiemelkedően befolyásos Financial Times egyenesen kontárnak nevezte az ominózus nyilatkozatokat tevő politikusokat.

Legalább ilyen érdekes azonban az, hogy a Véleményvezér tegnapi olvasóiból vett 5000 fős minta (azok, akik szavaztak a blogon) 66%-a nyilatkozott úgy, hogy a Bajnai-kormányt, és nem mondjuk az Orbán-kormányokat tartja a gazdaságpolitika szempontjából a legkompetensebbnek. Pénteken pedig szintén majd' 5000 szavazónk 86%-a válaszolta azt, hogy Kósa Lajos nagyot hibázott, és az államcsődös kijelentése elképesztően felelőtlen volt.

Ez azért megdöbbentő fejlemény, mert korábbi szavazásaink azt sugallták, hogy olvasóink közt, akárcsak az ország egészében, a Fidesszel szimpatizálók vannak többségben.

A Véleményvezér ezért erősen azt gyanítja, hogy a Kósa-Szijjártó-affér még a Fidesz-szavazók egy jelentős részénél is aláásta a kormány gazdaságpolitikai hitelességét.

Hogyan tovább?

Nem kell azonban, hogy ez a történet így érjen véget. A kormány igenis visszaszerezheti kezdeményezőkészségét, és középtávon a hitelességét is!

Először is kell egy olyan akcióterv, amelyik figyelembe veszi a külvilág által diktált kereteket, ugyanakkor bizonyítja, hogy a Fidesz elkötelezett az általa hirdetett gazdasági célok megvalósításában. Az adócsökkentésről és az állam hatékonyabbá tételéről egyszerűen nem mondhatnak le.

Legalább ilyen fontos azonban az is, hogy az új programnak legyen egy arca. Egy hiteles arca.

survey services


Egy olyan emberre van szükség, aki érti mind a külföldi befektetők, mind a hazai vállalkozók és munkavállalók nyelvét. Valakire, aki nem fél a nemzetközi és a hazai sajtótól. Aki nem ijed meg, ha nehezet kérdeznek. De legfőképp: valaki olyan kell, aki rendelkezik vezetői tapasztalattal, és meg tudja nyerni azt a milliónyi adminisztratív és politikai csatát, melyek nélkül egy program soha nem valósulhatna meg.

A Véleményvezér ismer egy ilyen embert.

Járai Zsigmondot a kormányba!

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bélabácsi 2010.06.08. 09:43:08

"Legalább ilyen fontos azonban az is, hogy az új programnak legyen egy arca. Egy hiteles arca."

Ha egy európai (értsd: logikusan, mások véleményére és a külsö megítélésünkre is adva) gondolkodásmóddal megáldott vezetése lenne a FIDESZ-nek, akkor ülne a mondatod.

Ezzel szemben nem az van.

Még ezt a borzalmasan nyilvánvaló saját bakit is megpróbálták kimagyarázni. A Parlamentben. Mikor már megfújták a visszavonulót (érthetöen) a CNBC-n (Matolcsy).

Személyes hitellel bíró politikus ? Ennek az országnak ? Akkor, amikor egy Bokros Lajossal (=gazdasági témákban az egyik leghitelesebb, ha nem A leghitelesebb szakember Hazánkban) felálló MDF 3% alatti bizalmat kapott a Néptöl ? Ugyan már.

Mi sajnos racionális gondolkodásban a széles tömegek szintjén még mindig a mély és sötét Balkán vagyunk, nekünk a fröcsögés és a hangzatos ígéretek kellenek, meg a Gyurcsánytakaroggy.

Négy év múlva, ha esetleg addig bekövetkezik az, ami mindenkinek rossz lenne (és ezért én sem kívánom), jelesül hogy a Fidesz 2/3-dal sem képesegyröl a kettöre vinni ezt az országot, no akkor majd esetleg felnyílik a Nép szeme.

Addig ennek a népnek nem hiteles politikus kell, hanem cirkusz. Abban meg profik a Fiúk, lásd a Parlament tegnapi ülését, az eszem megáll.

Rá Dios 2010.06.08. 09:43:34

Járai? Jöhet!

Az első magyarországi vállalati-kötvénykibocsájtás megszervezője (Csák Jánossal!), a hazai értékpapírforgalom intézményesítője, stb.
Nemzeti bankos korában - én legalábbis, másutt dolgozva, mást látva, kevesebb felelősséggel terhelve - nem mindig értettem vele egyet, de szakmailag képviselhetők voltak a kevéssé tetsző lépései is.Tehát:

Jőjjön Járai!

Bert Sels 2010.06.08. 09:44:49

Az adócsökkentésnek jelen pillantban nincs realitása. Aki ezt várta a kormánytól az csúnyán mellé szavazott. El kell érni elöbb egy olyan gazdasági állapotot ahol ez megtörténhet. Der amint lehetősége van rá a kormánynak kötelessége lesz ezt megtenni.

BrianBrian 2010.06.08. 09:44:56

Járai egy másik irányban de az elmúlt években ugyanazt a komolyan nem vehető nagyotmondást nyomta ellenzékben, mint Matolcsy. Ha komolyan vehető, hiteles arcot akarna a Fidesz, legyen Urbán László, Hamecz István, Bod Péter Ákos, Chikán Attila: van kiből választani.

sztd 2010.06.08. 09:45:15

Ha Matolcsy helyett Járai kerül a kormányba, akkor Matolcsy 1 hét alatt megbukik.
A Véleményvezér komolyan gondolja, hogy egy olyan kormány, ahol hetente repül egy csúcsminiszter, az hiteles maradhat?

A megoldás az, hgoy miután a kormány meghozza első nyilvános gazdasági döntését, utána ahhoz évekig ragaszkodik. Ha a döntés nem tök hülyeség, akkor ez a legjobb megoldás. Ha pedig tök hülyeség, akkor úgyis alkalmatlan az egész kormány, akkor meg úgyis mindegy, jöjjön a Jobbik. :P

Szóval a kormány minisztere legyen állhatatos, ne riadjon vissza az első nehézségtől, hanem bizonyítsa, hogy - bár nem hibátlan - igenis képes elvégezni a rá bízott feladatot! Mert végső soron tudjuk, hogy képes rá.

A külföldi pénzügyi befektetők pedig ez esetben (és csakis ekkor) meg fogják tanulni, hogy csak a saját pénzüket bukják, ha idegesek lesznek az első vihartól.

pannonfunk 2010.06.08. 09:45:54

Napról napra változik a helyzet. Szerintem a legfontosabb hír az volt tegnap, hogy a németek egy súlyos megszorító csomagot akarnak bevezetni, aminek a következménye az lesz, hogy esetleg a német fogyasztás stagnálni fog, esetleg visszaesik. Az pedig meg fogja fogni az exportunk növekedését is. Ezzel egyidejűleg a kívánatos HUF/Euro árfolyam erősebb forintárfolyamot jelent, mint eddig lett volna kívánatos.

khamul 2010.06.08. 09:46:15

Kósáról meg Matolcsyról az Egészséges Erotika jut eszembe. Az a rész, mikor Koltai a lopott benzinnel töltött tűzoltókészülékkel próbálja oltani az égő ládákat ('tűz van, tűz, bazdmeg').
Aztán így a kis tüzecskéből hamar hatalmas tűzvész kerekedik.
Matolcsy biztos sokat olvasott az elmúlt 8 évben (minden héten ismertetett egy könyvet a Heti Válaszban), de hogy keveset tanult belőlük, az is tuti.
Tényleg kéne már ide egy normális arc.

Chicano 2010.06.08. 09:46:25

Én is a második pontra szavaztam, de ettől függetlenül örömmel látom hogy szépen erősödik vissza a forint. Megértem hogy egy próbálkozás volt ez fideszék részéről, de rendesen túllőttek a célon. El kéne gondolkodniuk hogy kivel tovább. (És ideje lenne Szíjjártóban szalagot cserélni mert már jobboldali füllel is nagyon avítt a szövege.)

KG2000 2010.06.08. 10:03:11

Egyetértek a címmel, mert én magam (is) azt javasoltam tegnap az egyik hozzászólásomban, sőt, a választási eredmények környékén még E-Mailt is írtam az Orbán-oldalon megadott címre. Az más kérdés, hogy ezzel a javaslattal az index valószínűleg az ellenkező hatást éri el.

A blog többi részével nem annyira értek egyet. Alapvető hibának tartom Magyarország ellen, ha a "piacok" reagálását valami istenségnek tekintjük, mintha az előtt le kellene borulni, mint valami szentség előtt. A szavazók idézett viselkedése az indexen nem más, mint leborulás egy őrült istenség előtt. Nem, a piacok sem nem szentek, sem nem jók, sem nem tévedhetetlenek. A tőzsdék azért hektikusak, mert az eladósodottság óriási probléma, amit nem lehet egy pozitív nyilatkozattal egycsapásra megjavítani.

ősirománszokás 2010.06.08. 10:05:14

Új programra van szükség? Ennek feltétele lenne hogy legyen egyáltalán régi programjuk. De egyelőre nem úgy tűnik hogy lenne. Ötletelnek a fiúk, miközben 8 évig erre "készültek". Nem Járai kellene ide hanem a szavazásra jogosultak megszűrése.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2010.06.08. 10:08:16

@khamul: háááááá!!!! pont ezt írtam le a tota w. blogjában! de jó, hogy másnak is feltünt! a heti válaszban folyamatosan írogatott és írásai alapján igen gáz elképzelései vannak dolgokról. pl. dícsérte a francia államot, hogy ott milyen fasza és minden békaevő önként és dalolva fizet adót, de sokat is vár az államtól. ergo éljen az erős állam és nekünk is ezt kellene követni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Matolcsy vagy hülye vagy buta. Esetleg elfogadom, hogy a mátrixban van a hiba és legalább 3 klón magyarország alprogram fut, de mi a bio elemek nem egy programban vagyunk....ezért látunk mást....

Turizmus mint a magyar felemelkedés záloga. Ezt ugye már ti is hallottátok már jó pár éve.... én a szigetre ki nem megyek, adjál nekem heti jegyet, heti jegyet, heti jegyet...

Bakter 2010.06.08. 10:52:09

Azért én még emlékszem azokra az időkre, amikor Járai jegybankelnökként jósolt, és a piac az esetek nagyrészében 180 fokkal ellentétesen alakult. Sőt, a vége felé már nem is nagyon vette figyelembe Járai szövegeit.
Bármennyire is nem tetszik ez sokaknak, az utóbbi hosszú-hosszú évek leghitelesebb gazdaságpolitikusa Bajnai volt. Nem pofázott rózsaszín lufikról, hanem csendben megtette azt, amit kell. Ennek köszönhető, hogy Görögország a negatív példa, nem Magyarország, sőt. De őt elgágogta a felvilágosult magyar szavazópolgár, ezekért cserébe. Részvétem magunknak.

KG2000 2010.06.08. 10:52:31

Azért az érdekes, hogy akik csütörtök óta tele szájjal mocskolják Kósát, aki nem mást mondott, mint az igazságot, legfeljebb a "Görögország" szót nem kellett volna kiejtenie a száján, nos azok az elmúlt években azt szajkózták, HOGY ŐK A FIDESZRE SZAVAZNÁNAK, HA NEM ORBÁN LENNE A MINISZTERELNÖK-JELÖLT, HANEM KÓSA.

Egy szerencséje van Magyarországnak, hogy a "piacok" nem olvassák vagy nem veszik figyelembe azt a sok beképzelt ömlelgést, amit a hozzászólók teljesítenek.

ÁkiBáki (törölt) 2010.06.08. 10:52:45

@KG2000: Igazad van, csak egy gazdaságilag annyira függőben lévő ország, mint mi, sokkal jobban ki vagyunk szolgáltatva a piacok és a befektetők ingadozásainak.
És ha nem muszáj, nem kellene magunk alatt vágni a fát, avagy támadási felületeket biztosítani azon irányzatoknak, melyek amúgy is ugrásra készen figyelik az új kormány ténykedését.
Valóban nem elég egy pozitív nyilatkozat - viszont annál jobban árt egy negatív.

Sieg 2010.06.08. 11:01:11

Hm, nekem mindegy, csak menjen Matolcsy a fasza neo-keynesiánus elméletével. A "toljuk a pénzt a gazdaságba hitelből a rövid távú élénkítés érdekében" úgy látszik hivatalos Fidesz elmélet lett, mert az égvilágon mindenki magyarázgatni kezdte, hogy ez miért is jó. Beleértve jóapámat is, aki annyit ért a gazdasághoz, mint én a matyóhímzéshez. Ebből azt gyanítom, hogy jó ideje ezt sulykolhatja a jobbos média.
Ebbe a hibába a véleményvezér is beleesett, lásd a "Bajnai elbaszta, mert nem vette fel elég hitelt a gazdaságélénkítéshez" című "érdekes" posztot.

Az ilyen gazdaságpolitika a rövid távú eredményekért mindent feláldoz. A gazdaságba tolt pénzek nagy része elmegy hosszú távon nem életképes vállalkozások létrehozására és támogatására, amelyek a támogatás megszűnésével eltűnnek. Egy komoly részéből BMW terepjáró lesz, ahol eszükben sem volt működő vállalkozást létrehozni, csak valamilyen alap (és ismerős) kellett a támogatás megszerzésére.

Azzal a kis résszel, ami ténylegesen életképes vállalkozásokat segített életre, lehet villogni. Hja, hogy a gazdaságból kivett pénzek 20%-a ment értelmes célra? Pssszt!

Az úgy látszik, eszükbe sem jut, hogy nem kellene a gazdaságélénkítésre szánt forrásokat elvonni a gazdaságból: ők jobban tudják, mire kell/lehet fordítani, mint az állam.

jazzcool 2010.06.08. 11:26:34

Matolcsy helyett Járai, vagy Hamecz, vagy Heim Péter, vagy Csaba László, mindegy, csak Matolcsy ne legyen kormányközelben.

Matolcsy maradjon kutató, az való neki...

khamul 2010.06.08. 11:29:10

@jzs:
Már nem emlékszem, hogy mit írt a franciákról. Az nem lenne baj, ha nem mindenben értenék egyet Matolcsyval.
(nem biztos, hogy nekem lenne igazam...)
Inkább az a nagy gond, hogy túlzottan magabiztosnak és önelégültnek tűnik.
De sajnos nem ő az egyetlen fideszes, akire ez igaz. Mintha még mindig nem értenék, hogy sokakban mekkora a remény és a várakozás, és milyen szomorú dolog ezzel visszaélni.

márvesztes 2010.06.08. 11:29:29

@ősirománszokás: Mélyen egyetértek. Most találják ki a gazdaságpolitkát három nap alatt? Tiszta őrület Aki rájuk szavazott, az most vajon felteszi magának a kérdést, hogy vazz, tulkép mire is szavaztam?

márvesztes 2010.06.08. 12:02:52

@KG2000: Kósa nem az igazságot mondta. Azt megmondták mások, lásd EU, IMF, piaci elemzők, Varga Mihály, Fin Times, WSJ, stb.
Ez az ország nincs csődközeli helyzetben, ezért nem hasonlítható Görögországhoz, mert az viszont igen.

pali923 2010.06.08. 12:03:05

@Sieg: Ezzel teljesen egyetértek. Az állami támogatások megint azt eredményezik, hogy az állam mondja meg, hogy ki fejlődjön, mit termeljen stb., a visszaélésekről nem beszélve. Ezt már nem kértük 1989-től, miért is kéne visszaállítani?
Hagyják meg a pénzt a vállalkozóknak, aki jól termelt, tud fejlődni, nem az ő adójából, pláne hitelből támogatni a szerencsétlen bukókat meg visszaélőket. A kapitalizmus kegyetlen harc, ezt tudomásul kéne venni.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.08. 12:03:21

Alapból Járait kellett volna megtenni gazdasági csúcsminiszternek, nem ezt a minden bizonnyal jószándékú, de a helyzetet szemmel láthatólag át nem látó Matolcsyt. A Kósa-Szijjártó-féle ámokfutásig nekem eddig Járai kimaradása volt a legnagyobb csalódás. Az e-kormányzatról nyomott szövegei is nagyon szimpik, pontosan ebbe az irányba kellene elmozdulni.

Rob67 2010.06.08. 12:03:42

Azért elgondolkodtató, hogy vajon változott-e valami a rendszerváltással.
Orbán történelemírási kényszere, forradalom irénti igénye és az államosításhoz való hozzáállása alapján nyugodtan lehetne a Orbán-Kádár Viktor névvel illetni.
Nem gáz ez, én bírtam az öreget, 10 évesen.
Meg hát valakinek a szocializmusban is hinni kell, és Viktor ezt teszi.
De akkor miért nem Fiatal Szocialsták Szövetsége a párt. Esetleg Fidesz Magyar Szocialista Párt.
Ez esetben hitelesebb lenne a kép. Ezt a kolbászoskerítéses magyar víziót utoljára a Jani bácsi tolta ilyen hihetően.
Mondjuk ott sem jött be...

jolaca 2010.06.08. 12:04:04

@KG2000: Magyarországnak nem szerencséje, szerencsétlensége az, hogy a piacok a Kósa- Szíjjártó hőbörgéseket ismerhetik csak meg, nem a fentebbi, tömegében tisztafejű hazai gondolkodást. Úgy látszik, az írás(olvasni-)tudók nagyobbik hányada - pártszimpátiától függetlenül - racionális véleménnyel van a szakmai hozááértésről; akik meg csak megafonokra érzékenyek, azokra észérvekkel hatni úgysem lehet.
Ugye mennyivel könnyebb volt liba-versikéket gyártani (ugyanazon költészeti műhelyben, amelyben a csuhásozó-pápagúnyolók is születtek), mint a sok decibellel beígért újutas megoldásokat kidolgozni? Hazánkban a hangerő és a hozzáértés fordított arányban jelentkezik: eddig időegységre lebontva a halkszavú Gordonka muzsikált leghitelesebben...

Lord Marcang Brutal 2010.06.08. 12:04:19

"Legalább ilyen érdekes azonban az, hogy a Véleményvezér tegnapi olvasóiból vett 5000 fős minta (azok, akik szavaztak a blogon) 66%-a nyilatkozott úgy, hogy a Bajnai-kormányt, és nem mondjuk az Orbán-kormányokat tartja a gazdaságpolitika szempontjából a legkompetensebbnek. Pénteken pedig szintén majd' 5000 szavazónk 86%-a válaszolta azt, hogy Kósa Lajos nagyot hibázott, és az államcsődös kijelentése elképesztően felelőtlen volt."

Na még a végén kiderül, hogy mégse kellett volna elzavarni az előző rezsimet és sokan visszasírják még azokat.

Széchenyi is megmondta már anno, hogy
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas, vagy műveletlen. "

Elég sokat elárul erről a nyomorult banánköztársaságról az a szerény tény, hogy a nép 20 éve ugyanazokat hitvány léhűtőket emeli fel uralmi pozícióba, függetlenül attól, hogy milyen pártszínekben indulnak azok a szemetek.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.06.08. 12:05:36

Lehet, hogy volt már, de ennek utánament valaki?

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=5&k=2&i=134226&is=1

"OTP bejelentette, hogy Csányi Attila, dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának közeli hozzátartozója, a Patria Finance a.s. igénybevételével a Budapesti Értéktőzsdén 2010. június 4-én 5,330,-forint/darab átlagáron 39,000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. "

Miért adta el az összes részvényét a pánik bejelentésének napján? Súgott neki valaki?

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2010.06.08. 12:09:57

@Chicano:
Nem akarlak elkeseríteni, de a HUF/EUR nem megy visszafele, tegnap korrigált, ma romlott egy picit.
A HUF/CHF-ről nem is beszélve (bár erről nem Kósáék tehetnek, de együtt azért elég szadi.)

ostván 2010.06.08. 12:14:02

Lehet, hogy csak én látom azt, hogy a jelenlegi uralkodók az elmúlt 8 évben rendesen belelustultak a kényelmes ellenzékiségbe? Mivel nem érte őket váratlanul a kormányrakerülés, megdöbbentő, hogy most kénytelenek kitalálni önmagukat, Magyarország számára követendő utat (3 napos kormányülésnek nevezett ötletbörze).
Visszatérve az eredeti kérdésre: Szerintem Járai sem alkalmas erre a feladatra. A gazdasági irányvonalat gazdasági szakemberekkel (=gyakorló vállakozók) lehetne legjobban megalkotni és az elhatározott célokat leghatékonyabban elérni. Tapasztalatom szerint az egyetemi oktatók többsége alkalmatlan gyakorlati vezetői munkára. Akármilyen jó könyveket is írtak eddig. Emlékezzetek vissza a taxisblokád tárgyalásainak lefolytatására. Az államot képviselő Bod Péter Ákos harmatgyenge volt tárgyalási hatékonyságban, hozzáértésben a taxisokhoz képest, de különösen gyenge volt Orbán Istvánhoz(+) képest, aki levezényelte azt a folyamatot. Szóval azóta azt látom, hogy bőven van a gazdaságban olyan ember, aki a kisujjából kirázná a Magyarországnak nevezett gazdálkodó egység jó minőségű irányítását. Ilyen volt Boross Péter (kezdetben), és ilyen volt Bajnai is.
Szóval - ha lehetne választani szakembert - ne az eddig levitézlett és politikával megfertőzött gárdából jelöljünk, hanem keressünk újat!
Sajnos Orbán Viktor mellett eddig olyan ember nem maradhatott meg, aki - bármilyen kis mértékben is - veszélyeztette volna a Vezér pozícióját. Ha majd OV elhiszi, hogy vezető beosztásba lehet helyezni - a szakterületén - nála okosabb embert, akkor lesz változás. Addig meg a kisstílűség van hatalmon.

Invictus 2010.06.08. 12:59:40

A fiúk úgy látszik nem mérték fel a helyzetet, hogy mit lehet megtenni és mit nem. A Matolcsy-féle elképzelésekről nem nyilvánítok véleményt (tudom hogy az ortodox neoliberális mainstream kb. hülyének tartja, ahogy az egész keynesianizmust is), mert nem értek a közgazdaságtanhoz, de egyértelmű lett, hogy az IMF és az EU miatt hamvába holt ötletek. De azért megpróbálták (Matolcsy nyomta a devizahitelesek megmentésének ötletét is, nyilvánvalóan masszív forintgyengítést szeretett volna... na most a forint túl erős volta tényleg fékezi az országot (reálértéken messze többet erősödött a forint az elmúlt 10-12 évben mint a gazdaság helyzete indokolná), tönkreteszi az exportra termelő ipart, növeli az importot stb. - abban nem volt hülye a Medgyessy sem, hogy olcsítani akarta - meg Fletó is mondott valami olyasmit, hogy paprikából az erős a jó a forintból nem:))
Szóval most ráébredhetett a fidesz, hogy tényleg nagyon kis mozgástere lesz az OV-kormánynak, de ezt már megjósolta kárörvendve Gyurcsány is a választások előtt. Tényleg úgy tűnik, nem volt semmi kidolgozott program, csak egymásnak is ellentmondó nagyívű elképzelések. Az is nyilvánvaló hogy mondjuk matolcsy és varga nem éppen azonos módon gondolkodnak, viktor részéről nagy melléfogás volt az előbbit megtenni csúcsminiszternek.

combo 2010.06.08. 14:02:40

Csaba László vagy Heim Péter!

A "nagyon" Fidesz-közeli nevek közül valóban Járai a legjobb választás, de vannak nála sokkal jobbak a jobboldalon. Megjegyzem, hogy jegybankelnöksége óta nem szimpi nekem Járai...

Gattamelata lovasszobra 2010.06.08. 14:02:56

Szerintem Hamecz lenne a legjobb választás.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.