A Fidesz csúnyábbik arca újra és újra előbukkan. Támogatóik jelentős részének azonban nagyon büdös a “Kádár népének kádári politikát!”-logika.

Tegnap össztűz zúdult a Fideszre a “Nemzeti Együttműködésről” szóló politikai nyilatkozat, valamint annak kötelező kifüggesztése miatt. Utóbbi egy annyira kínos politikai hiba, hogy még a párt legelkötelezettebb hívei sem szívesen magyarázzák.

A történtek legfőbb tanulsága, hogy a Fidesznek még mindig (vagy egyre inkább?) két arca van. És a csúnyábbik arc újra és újra előbukkan.

Kapcsolódó írásunk: Mi különböztet meg minket a Balkántól?

Miféle kettősség?

A Fidesznek van egy szép arca. Ezt, a polgári, mérsékelt és antikommunista Fideszt láthattuk legutóbb, amikor a párt vezető politikusai megjelentek a Biszku-film vetítésén, amikor az államcsődös nyilatkozatok után gyorsan észbe kaptak, és pár nap alatt egy vállalható gazdasági akciótervvel álltak elő, vagy amikor megadták a kettős állampolgárságot és bevezették a Trianon-emléknapot.

De közben ott van egy egészen más Fidesz is. A párt csúnyábbik arcát látjuk, amikor újra és újra előhúzzák Pozsgay Imrét és a többi öreg kommunistát, amikor Kósa Lajos szerencsétlen nyilatkozatára Szijjártó Péter még rá is erősít, amikor az Állami Számvevőszék élére egy tekintély nélküli, gyakorlatilag ismeretlen személyt állítanak, vagy amikor forradalomról beszélnek és kormányrendeletben írják elő az államigazgatási intézményeknek egy politikai nyilatkozat kifüggesztését.

A Fideszben szinte a kezdetektől megvolt ez a kettősség, mely most is majdnem mindenben, például a leköszönő és a leendő köztársasági elnökben is látványosan megnyilvánul.

Mit tanult meg a Fidesz?

Ez a kettősség nem más, mint azoknak a következtetéseknek az összessége, melyeket a Fidesz az elmúlt huszonegynéhány évének nagyon is ellentmondásos tapasztalataiból levont. Ezek a tapasztalatok éppen azért annyira ellentmondásosak, amiért az elmúlt húsz év is az volt. Gondoljunk csak Nagy Imre újratemetésére és Kádár János temetésére, az 1994-es és a 1998-as választásokra, vagy éppen az Orbán-Gyurcsány párharc változó kimenetelű csatáira.

Az egyikből a Fidesz vezetése azt tanulta meg, hogy érdemes víziót, jövőképet adni az embereknek, megerősíteni a középosztályt és felvállalni a volt állampárt leváltását. Orbán Viktor igen meggyőzően képviselte ezt a programot sokmillió ember számára, akik aztán szilárdan és tömegesen fel is sorakoztak pártja mögött.

Ezzel párhuzamosan azonban a Fidesz megtanult valami mást is. Az 1994-es és 2002-es kudarcaikból vagy éppen a belpolitika nyugdíjemelés-fixációjából azt szűrték le, hogy ez még mindig Kádár Magyarországa, ahol a választásokat a „panelprolik” és a „baloldali médiatúlsúly” döntik el. Ezért aztán megpróbáltak ehhez is alkalmazkodni: megpróbáltak az egykori „kádári kisemberhez” az ő saját hangján, az ő saját értékei mentén szólni.

Ebben azonban már sem Orbán, sem a Fidesz nem tud autentikus lenni. Gyurcsány Ferenc ösztönösen érzi, hogyan kell ezt csinálni, a mostani kormányfő azonban nem. Orbán Viktor egyszerűen nem tudja hitelesen hozni ezt a szerepet.

Mi a probléma a kétarcúsággal?

Amikor a Fidesz a csúnyábbik, plebejus, atyáskodó, kádári arcát mutatja – mint a méltán kifigurázott nyilatkozat-kifüggesztős rendelet kapcsán –, azzal mindjárt két probléma is van.

A párt támogatóinak jelentős része ellenszenvvel tekint a “Kádár népének kádári politikát!”-logikára, ezért nekik az ilyen és ehhez hasonló lépések büdösek. Azok viszont, akik ezt nem elleneznék zsigerileg, azok számára a Fidesz és Orbán stílusa, szókészlete és egész lénye eleve egészen egyszerűen hiteltelen, ezért tőlük semmi ilyesmit nem fogadnának el.

Reméljük, hogy akárcsak az államcsődös malőrt követően, a mostani blamázs után is megmutatja szebbik arcát a Fidesz.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!