Véleményvezér

vv

Nyugdíjasok, hajléktalanok: szigorítást!

2010.08.08. I 77 komment I Címkék: nyugdíjasok szavazas hajlektalanok

Nyugdíjcsökkentés, közterületről kitiltott hajléktalanok: a blogoszféra a szigorú társadalompolitika pártján áll. Heti szavazásaink.

Ahogy a Véleményvezér olvasói megszokhatták, minden cikkünknél felteszünk szavazásra egy vagy két kérdést, hétvégente pedig a szavazások eredményeiből szemlézünk. Most két témában is nagyon egyértelmű eredmények születtek. Olvasóink korábban a hódmezővásárhelyi (a segélyekkel visszaélők és a közmunkát példásan végzők neveit tartalmazó) listákkal is nagy arányban (86%) egyetértettek, így nem lepődtünk meg, hogy a nyugdíjak és a hajléktalanok kérdésében is hasonlóképpen foglaltak állást.

Nyugdíjasok, nyugdíjak

A 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjról szóló népszavazási kezdeményezés, illetve a Fidesz hasonló (ám csak a nőkre vonatkozó) bejelentése kapcsán arról írtunk, hogy szavazófülkés forradalom ide vagy oda, a nyugdíjasok továbbra is szent tehenek a politika számára. Zsarolási potenciáljuk óriási, ugyanis a mobilizált szavazók közel 40%-át alkotják. A "nyugdíjaskérdés" megoldására azt a javaslatot tettük, hogy a nyugdíjrendszer megváltoztatásával a monolit nyugdíjastömböt szét kell darabolni.

Olvasd el cikkünket! Már megint a nyugdíjasok: még mindig szent tehenek


Cikkünkben két dolgot kérdeztünk olvasóinktól. Először azt, hogy valóban problémát jelent-e az ország számára a nyugdíjasok zsarolási potenciálja és a szavazatukért folytatott állandó küzdelem. Íme, a válaszok:


 

10-ből 9 olvasónk szerint problémát jelent, a válaszadók háromnegyede szerint ráadásul súlyos problémáról van szó.

Másik kérdésünk az volt, hogy mi legyen a nyugdíjakkal és a nyugdíjasokkal. Olvasóink itt is nagy arányban a szigorításra szavaztak, a nyugdíjkiadások csökkentésére és arra, hogy az állam nyugdíjazás helyett próbáljon meg minél több embert a munkaerőpiacon tartani.


 

Hajléktalanok, koldusok

Pintér Sándor belügyminiszter azt ígérte, hogy a közterületeket megtisztítják "a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől". A kérdéssel foglalkozó cikkünkben azt állítottuk, a megoldás felé vezető út valóban a szigorú lépésekkel, így például a koldulás betiltásával kezdődik. Ugyanakkor ez csak az első lépés. A koldusok és a hajléktalanok is a társadalom tagjai, a nemzet részei, és egy valamirevaló közösség sosem feledkezhet meg legelesettebb tagjairól, így további intézkedésekre van szükség problémáik megoldásához.

Olvasd el cikkünket! Koldusok, hajléktalanok, hangulatrontók


Két kérdést tettünk fel szavazásra. Az elsőre, miszerint zavarják-e olvasóinkat a közterületeket ellepő koldusok, hajléktalanok, 91%-nyi "igen"-válasz érkezett. A második kérdés az volt, hogy "Egyetért-e a koldusok kitiltásával a 'közterületek megtisztítása' érdekében?" Az eredmény:


 

A két kérdésre érkező válaszokat összevetve látható, hogy ugyanannyi embert "nem zavarnak" a koldusok és hajléktalanok, mint ahányan nem értenek egyet a koldusok kitiltásával (127 szavazat és 7%, illetve 128 szavazat és 8%). 10-ből 9 olvasónkat ugyanakkor zavarják, nagy részük pedig a kitiltáson túl további intézkedéseket is vár.

Szigorúbb szociálpolitikát!

Ahogy mindig elmondjuk, szavazásaink természetesen nem reprezentatívak, hiszen például törzsolvasóink és a blogoszféra is jórészt fiatalokból, magasan iskolázott és dolgozó, adót fizető emberekből áll. Szavazásaink azonban azt világosan megmutatják, hogy ők nagyon határozottan és egyértelműen a szigorú társadalompolitika pártján állnak.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torró 2010.08.08. 15:37:24

Elsőnek? Tőmondatokban! Mint 3 éve rendes időben nyugdíjba vonult, osztom a zsaroló potenciálnak nevezett jelenséget és nem tartom helyén valónak! Az hogy itt a blogokon többnyire a fiatalok jelennek meg teljesen természetes .Kiterjedt ismeretségi körömben a hozzám hasonló korúak között kevés embernek van gépe ,mivel ebben a korban nehezebben veszik rá magukat hogy megtanulják és főleg intenzíven használják,pláne még írjanak is! Én nem most kezdtem ,ezzel dolgoztam 18 évig.De ez mellékes. Vissza!
A kormányoknak élhető ország politikát kellene folytatni ,mert a Pintér féle megoldás csak felszíni dolog. Mondjuk én a Pintért nem hoztam volna vissza, de hát ők tudják.
Amit már többször is leírtam :ha a fiatalok nem hajlandóak aktivizálni magukat , baj lesz később, mert az Ő jövőjük a tét nem nyugdíjasoké. Tessék elmenni szavazni is! Figyeljék a történéseket és vonják le a megfelelő tanulságokat! Senki nem fogja helyettük a jövőjüket elrendezni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.08. 15:37:29

Szerintem felfúlt műbalhé az egész. A Fidesznek semmi mást nem kéne tennie, mint a választók szemébe nézni, és megmondani, hogy a szocik elqrták, ezért nem lesz nyugdíj, sajnáljuk.

Nem hiszem el, hogy olyan szemetek lennének a nagymamák és nagypapák hogy nem értenék meg, hogy a pénz most a gyermekeiknek, unokáiknak kell.

misc · http://misc.blog.hu 2010.08.08. 15:37:41

Ez a lenne a magánnyugdíjpénztárakra alapuló nyugdíjrendszer egyik előnye: ha az államnak nincs köze a nyugdíj megállapításához, akkor a nyugdíjasok "zsarolási potenciálja" megszűnik, a választások nem a választók lefizetéséről szólnak.

Mégis, érzésem szerint a Véleményvezér ellenzi a magánnyugdíjpénztáras rendszert.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.08. 16:24:28

@TaTa86.: mivel maga a nyugdíjrendszer szétválasztja a családok megélhetését, mert nem egy háztartásban, nagycsaládban élnek a fiatalok és az idősek, mint régen, ezért a nyugdíjas mondhatja azt, hogy magamról kell gondoskodnom, akkor rendes nyugdíjat akarok

A megoldás az lenne, hogy az öregekről való gondoskodást vissza kellene adni a családoknak (a fiatalok gondoskodjanak a saját időseikről a családban), és nem az államra bízni. Az államnak csak azokkal kellene foglalkoznia, akiknek nincs családja, hogy eltartsa.

szőketisza 2010.08.08. 16:24:36

Azt írják, hogy „szavazásaink természetesen nem reprezentatívak, hiszen például „ törzsolvasóink és a blogoszféra is jórészt fiatalokból, magasan iskolázott és dolgozó, adót fizető emberekből áll“
Azzal messzemenően egyetértek, hogy a felmérés nem reprezantativ, de abban nem vagyok biztos, hogy a véleménnyilvánítók általában „magasan iskolázottak“ (lsd. a hozzászólások egyrészének nyelvi és kultúráltsági szinvonalát), illetve hogy valóban jövedelemadót fizető „dolgozó“ (szerintem többségük még tanul). Másrészt a „nyugdíjcsökkentés“ (ahogy az a blog alcímében szerepel) és a „nyugdíjkiadások csökkentése“ messze nem ugyanazt jelenti!

Bergeroth 2010.08.08. 17:44:47

Azt azért minden nyilatkozatnál tessék figyelemmel kísérni, hogyha a mostani nyugdíjasok nagy százaléka, anno pl. 56 után, nem takarította volna fel az országot, akkor a mostani hőbörgő generáció lehet, hogy még mindig egy pöcegödör alján keresné a kifelé vezető kapaszkodókat. Véleményem szerint teljesen jogosan zsarolnak és hőbörögnek, nekik ugyanis van mire és van miért.

Az meg, hogy visszaterelni őket a munkába, egyszerűen vérlázító. Meddig dolgozzanak azok a szerencsétlenek? Amíg össze nem esnek a melóhelyen szívinfarktus miatt? Ezzel meg van oldva a nyugdíjkérdés? Gyomorforgató!

Munkahelyeket kellene létrehozni, megfizetni a tanárokat, a szakembereket, az orvosokat, a fiataloknak lehetőségeke nyújtani, hogy legyen kedve dolgozni. Éhbérért senki nem fogja agyon hajtani magát, remélem ez feltűnt annak a sok szarházinak odafent. Vajon miért van az, hogy a mai fiatalok és a 30 év körüli generációnak egyre több százaléka csakis a nyugatra költözésben látja a megoldást? Mert ott megfizetik őket és megbecsülik a munkájukat? Nem így kellene itthon is?
Jó reggelt!

uni1002 2010.08.08. 17:44:53

@TaTa86.: És boldog mosollyal halnának éhen, miután felnevelték, iskoláztatták a gyerekeiket, ahelyett hogy ledobták volna őket a Taigetoszról, így most megfosztanák őket még a nyugdíjuktól is, hálából...

dr. médiafigyelőbété 2010.08.08. 17:45:10

Voltak idők,amikor a "nyugdíjas" szó hallatán többnyire lepukkant öregekre, csirkefarhátra asszociáltunk.
Manapság pl. Hajdúszoboszló tele nyugdíjassal.Belvárosi elit teraszok tele nyugdíjassal. Menő autókban olyan nénik vaksiskodnak, akiket 15-20 éve max. a konyhában,"dzsörzéotthonkában" a konyhában lehetett elképzeli. Vidám nyugdíjasok száguldoznak hangtalanul vadiúj elektromos kerékpárjaikon a bicikliutakon. 70 év felett ingyenes utazás? 60 év felett ingyenes fogsor? Röhej!! Ebbe megy tönkre az ország,kicsit elszaladt a ló!
A napokban a buszon egy nyugdíjas, és egy aktív beszélgetett:
Nyugd.: - Mennyi jön össze havonta?
Aktív: - 90 nettó körül.
Nyugd.: - Annyiért fel sem kelnék...

Félreértés ne essék, nem irigylem tőlük,de meg kellene találni az egészséges arányokat, és az arany középutat.
Ameddig tömegesen keresnek ténylegesen ! minimálbért,addig az átlagnyugdíjnak sem szabadna többnek lenni a minimálbér 70-80 % - ánál.

2010.08.08. 17:45:18

@szőketisza: Igen, nem egyértelmű. A nyugdíjkiadások csökkentése ésszerűnek tűnik - habár ezt így kimondani könnyű - nyugdíjcsökkentés azért, hát.. többnyire szegények nincsenek túlfizetve... inkább csak arra kellene figyelni, az ember tényleg a befizetett összegekkel, évekkel arányosan kapjon nyugdíjat... azért aki mai értékben kifejezve tízmilliókat befizet(ett) az ne tengődjön nyugdíjasként, csak mert az aktuális fiataloknak így kényelmes.

Dr. Bélus___ 2010.08.08. 17:45:29

Valaki elmesélné, hogy mi a büdös francért nem kell adót fizetni a nyugdíjakból? Jövedelem, nem? A nyugdíjas nem kap szolgáltatást talán az államtól - utak, közlekedés, gázártámogatás? Akkor meg?

Még mielőtt a sok szociálisan érzékeny nekem esne, nem jelenti ez feltétlenül a nyugdíjak értékvesztését; fel lehet bruttósítani, kvázi megemelni, h adózás után uannyit kapjanak mint most. Csak ezek után mikor adóemelés van, akkor a nyuggerek is szopnak, nem lehet őket megnyerni pl. úgy, h nyugdíjt emelünk és ezt adóemelésből pótoljuk.

Ja és azt valaki mesélje el, hogy miért hozza a postás a nyugdíjat kp-ben? Mutassatok már nekem egy céget, ami kp-ben fizet! Kapják csak szépen átutalással, az olcsóbb az államnak, nem is kevéssel. OK, erre lehet mondani, hogy Teri néni 90 éves, nem fog tudni a bankkártyával megbirkózni (mondjuk ez elég szánalmas, mert a szavazócetlivel se tudjon akkor, az azért több agyat igényelne, de ezt hagyjuk). De akkor is, mi van azzal aki idén megy nyugdíjba, és ezt a banki rendszert használta az elmúlt 15 évben, míg dolgozott? Ő se kapja átutalással? Vagy varázsütésre elfelejteti használni a bankkártyáját, mikor nyugdíjba megy?

Shekeras 2010.08.08. 17:45:40

Humánus az lenne ha az összes inaktiv /adót nemfizetőt/ egy helyre bezárni. Kenyér viz amennyi van még fölösleges _- s ennyi.

Dr. Bélus___ 2010.08.08. 17:45:51

@szőketisza: Valszeg átlagosan sokkal magasabban iskolázottak, mint a magyar emberek úgy összességében. Abban ugyanis benne van pl. a dobozi cigánysor is átlag 4 általánossal.

BTW, azért érdekelne, hogy miért nem azoknak a szava dönt, vagy dönt nagyobb súllyal, akik iskolázottabbak, vagy akik az adót fizetik? Szép dolog ez a demokrácia, de a cenzusos választójognak is van értelme. :)

kubatov_kommunista 2010.08.08. 17:46:25

Most akkor mi legyen?
Elvegyem apám, anyám pénzét mondván, hogy sokba kerülnek vagy sem?

Nem mellesleg a nagyszülők/szülők által felhalmozott és az utódokra jutott vagyonról mért nem készült felmérés?
(tudom nem mindenkinél van így, de azért a többségnél akad)

Tiborc 2010.08.08. 17:46:52

Rémes!
Már értem miért ilyen nyomorult ez az ország. Az hogy nem reprezentatív a felmérés, természetes, mindig is tudták, azok is akik itt hivatkoznak rá azok is akik kitették. A választások sem reprezentatívak, hiszen éppen a szegénység az aki nem szavaz. Már csak azért sem, mert itt többnyire a virtuális adózók szeretik verni a habzó szájukból ömlő nyálat (közszféra). Ez azonban a kisebbik baj! A nagyobb az, hogy az ifjaink olyan, de olyan hülyék, hogy azt elmondani nem lehet. A mai kicsinyes érdeküktől vezérelve a saját jövőjükről nyilatkoznak ostobán, felelőtlenül, meggondolatlanul. Tanmese: az a vállalkozó jut eszembe akinek a bárányüzlete remekül futott a kilencvenes évek közepén. Amikor akkoriban a Bokros csomag részeként szóba került a CSP, jóízüen k* anyázott, hogy mindenki tartsa el a maga kölykét, mert ő nem azért fizet adót.....stb. Ma amikor már túl van a vagyona árverésén ( egy kis börtön is kinéz), alig várja, hogy a kislányának enni tudjon adni a CSP-ből. Meg is kérdeztem tőle, emlékszik-e? Na nehogy a nagyarcú ifjaink így járjanak...........

torró 2010.08.08. 17:47:09

Igen, és kinek a nyugdíját csökkentem és mennyire?
Mint tudjuk vannak akik érdemtelenül kapnak nagy összegű nyugdíjat, vannak akik rengeteget befizettek és jogosan várják vissza. Azt is tudja mindenki hogy a vállalkozók egy része nem tudott a másik része nem akart komoly összeget fordítani a nyugdíj rendszerébe. És vannak akik soha nem dolgoztak vállalatnál,de özvegyi jogon komoly összeget kapnak! Szóval nem olyan egyszerű ez mint aminek elsőre látszik. Én azt mondom amíg nem jut ez ez ország gazdasági téren előre, ez a kérdés egy ideig nyitott marad. És ehhez a korhatár problémáját még nem is említettük.

szőketisza 2010.08.08. 17:47:15

Egyetértek azzal, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, másszóval az évtizedek óta napirenden szereplő nyugdíjreform - egyebek mellett a nyugdíjkiadások csökkentése és egy igazságosabb rendszer kialakítása érdekében - elkerülhetetlen. Ugyanakkor gyanítom, hogy a témában megnyílvánuló blogozók többsége nincs tisztában azzal, hogy ez a nyílvánvalóan szigorítással járó reform nem a jelenlegi nyugdíjasokat érintené, hanem éppenséggel a jelenleg aktívakat, illetőleg méginkább az ő korosztályukat.

nemecsekerno_007 2010.08.08. 17:47:20

Valószínûleg tényleg a fiatalabb generáció jelenik meg az ilyen netes fórumokon, dehát nem eszik olyan forrón a kását :) Az ötletek nagyon szépek és jók, de mellé be kéne tenni azt is, hogy akkor nincs tandíjmentes oktatás, meg diákkedvezmény, meg társadalombiztosítás. Ugyanis az is kiadás amit csökkenteni kell.
Az a baj, hogy túl sokan játszanak tét nélkül és ehhez képest túl nagy a befolyásuk. Aki fizet, az pötyögtet. Ennek kéne mûködni, némi szolidaritással.

öregpóni 2010.08.08. 17:47:28

@TaTa86.: Dezsavű érzésem van az írásod után!
1963-óta hallom, hogy nem magunknak dolgozunk, hanem az unokáinknak építjük a jövőt. Sajnálom, hogy ide jutottunk.
Én még dolgoznék szívesen (két műtét, és egy infartus)
de nincs mit. Közben az okosok sírnak, hogy nincs
szakember!!!!!!
Ha tudod hol kell jelentkezni LÉGYSZI.
Akár oktatónak is elmegyek!!!!!!! A szakmámba elis-
mert voltam.

tutinet1 (törölt) 2010.08.08. 17:47:37

Felül kell vizsgálni a nyugdíjakat és közel egyenlővé tenni. a többszázezresektől megvonna z irdatlanul maga nyugdíjat és odaadni azokhoz akiknek 40-50 ezer a nyugdíjuk. a megélhetés mindenkinek ugyanannyiba erül, de nem mindegy hogy ezt miből kell kifizetni.

Véget kell vetni a kiemelt nyugdíjaknak.

szőketisza 2010.08.08. 17:47:46

@agyvihar: Amellett, hogy ez ma már kivitelezhetetlen, nem lenne igazságos. Egyrészt nagyon sok fiatal - ha nem éppen munkanélküli - jövedelme még a saját és gyerekei ellátására sem elegendő, másrészt miért az államnak kellene közpénzből - és éppenséggel az adózó és a szüleiket is eltartó - fiatalok rovására eltartani a gyereknevelést kényelmi (karrier) okok miatt nemvállalókat?

csoko20 2010.08.08. 17:58:37

Ha 3.000.000 nyugdíjas elárasztaná a netet egész másféle eredmény jönne ki.

1. A mai fiatalokat inkább azfoglalkoztassa, hogy nekik hogyan lesz a nyugdíj.

2. Vagy mindenki álljon oda nagyihoz, papihoz és mondja azt, hogy a negyedét márpedig tessék visszaadni a postásnak!

Balance Of Power 2010.08.08. 17:58:44

@Bélus___: Sztem kerheted atutalassal, szuleimnek, nagyszuleimnek pl. ugy megy.

Amatőr 2010.08.08. 17:58:53

@TaTa86.: Magyarország sokmillió nagypapáját és nagymamáját az elmúlt 5-6 évtizedben számtalan f...p hülyítette azzal, hogy most egy kicsit le kell mondani az egyéni érdekekről a jövő, a haza, a gazdaság, az unokák, a nemzetközi munkásmozgalom, valamint még a jófene tudja minek az érdekében, de azután nagyon jó lesz. A sok hülye nagyszülő meg elhitte, vagy beletörődött és azután meg... Szóval kedves Tata, hülyítsd a saját hozzátartozóidat a maszlagoddal és magyarázd el a saját szüleidnek, hogy nekik már úgyis kifele áll! A reakciót nem teszed a kirakatba!
Próbáld felfogni: mindenkinek csak EGY LEHETŐSÉGE van! Tehát a saját füleddel simogasd a csalánt!

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.08. 17:58:54

@szőketisza: nyilván az állam minimálnyugdíjat adna azoknak, akiknek nincs családja, vagyis ez csak arra lenne elég, hogy meg tudjanak élni, de semmiképpen nem lenne egy vonzó összeg, amire érdemes lenne spekulálni, hogy én majd abból akarok élni, ha öreg leszek.

Az embereket ez motiválná arra, hogy vállaljanak gyereket, mert a gyerekektől függene, hogyan fognak élni öregkorukban, és így a népességcsökkenés sem lenne probléma.

gorcsev54 2010.08.08. 18:02:02

A nyugdíjhoz csak annyit .38 .éve dolgozom, sajnos csak 63,5 éves koromban mehetek nyugdíjba vagyis bőven 40 év szolgálat!(44.5) felett leszek,és szeretnék nyugdíjas lenni, persze ha meg élem.(egy biztos vannak vérlázítóan alacsony nyugdíjak- a másik hiába fizetett valaki több járulékot ha csak 20 esetleg 25 évig fizetett szemben azzal aki 44-45 évig fizetett-és valószínű,hogy tovább is eszi a nyugdíjasok kenyerét- főleg ha az állam adta a fizetést ) de a nyugdij probléma inkább abból adódik,hogy ha jól tudom 1,5 mill. ember semmilyen járadékot sem fizet, és persze dolgozik feketén.( plusz a hivatalos munkanélküliek)Csak az én településemen 20-25 embert tudok aki soha vagy talán egy két év munkaviszonnyal rendelkezik de majd minden nap feketén dolgozik.( nettó többért mint én).Most olvasom Bélus hozzászólását:"Ja és azt valaki mesélje el, hogy miért hozza a postás a nyugdíjat kp-ben? Mutassatok már nekem egy céget, ami kp-ben fizet! "-Pl : az enyém- és soha nem is fog bank kártyára fizetni főleg amíg az enyém a cég.Ez válasz Bélusnak.

2010.08.08. 18:12:25

Azért ez a szavazás megmutatja, milyen morális mélyponton van az ország. Egy szellemileg leépült társadalmat mutat.
A szavazók jó része dühből szavaz, de lehet, hogy nincsenek szüleik, nagyszüleik. Meg mintha nem a nagyik, nagypapik segítségével lett volna meg a 3/4. Nem a nyugdíjasok lopták szét ezt az országot 90 után. Vannak nyugdíjasok, akik a minimálbérnek megfelelő nyögdíjat se kapnak. Katasztrófa a gondolkodása az embereknek, mondom ezt úgy, hogy fiatal vagyok. Meg úgy, hogy nagy családból származom, ahol létezik az idősebbek tisztelete. A nyugdíjasokat hibáztatni, őket felelőssé tenni? Egy morálisan lezüllött szemétdomb ez az ország.

gorcsev54 2010.08.08. 18:12:34

@korcoló: Tényleg 60 felett ingyenes a fogsor?Mert akkor már csak pár évet (3,5)kell kihúznom(mivel már kicsit hiányos a fogsorom).Remélem addig is ingyenes lesz.Én nem látok itt vidéken elektromos biciklin száguldozó nyugdíjasokat sokkal inkább dolgozó és ingyenes közlekedéssel hátukon cuccal piacozókat.Igaz már azt is keveset-mert nem általános a 70-80 év.

Rá Dios 2010.08.08. 18:15:21

Nálunk azért magas a nyugdíjkiadások aránya, mert kevesen és indokolatlanul keveset fizetnek - később általuk számonkérhető módon - járulékot, továbbá ne,m a nyugdíj sok, hanem túl sokan és könnyen kapják előzetes teljesítés nélkül.
A politika pillannatnyi szájaíze szerint keveri a biztosítási és szociális megközelítést, amivel eltántorítja a fizetni akarókat és megkönnyíti a méltatlanok (na jó, jogosulatlanok...) dolgát.
Minél inkább így van és minél tovább így lesz, annál több ellenőrizetlen pénz felett rendelkezik az állam - és mostantól megint az Egypárt - de erre azt mondhatám a régi tv-műsor módjára, látva a 2/3-ot:
"Önök kérték..."

szőketisza 2010.08.08. 18:15:28

@tutinet1: És természetesen mindenkinek egyforma fizetést kellene adni, függetleni a képzettségétől, munkájától, azonos összeget levonni járulékra és mindenki kizárólag ugyanannyi szolgálati idő után mehetne nyugdíjba. Így gondolod?

2010.08.08. 18:15:39

@tutinet1:
úgy számolják a nyugdíjat, hogy mennyit fizettél be. Aki 1990 után 20 éven át minimálbérért dolgozott, az miért kapna annyit, mint aki rendesen be volt jelentve, (a nagy bruttójából nagy levonás volt). Ez a katasztrófa, még az alapjait, a minimális alapokat se értik az emberek!!! ez a sötétség

Ejjnye Bejjnye 2010.08.08. 20:43:48

@TaTa86.: Én vagyok akiről beszélsz ! Az a gyerek, és az az unoka, akinek már rendben kellene lennie az anyagi léte, megélhetése. Szüleimet, nagyszüleimet (már a II. világháború óta) ezzel a dumával szédíti a vezetés! Hogy majd jobb lesz, de még egy kicsit húzni kell a nadrágszíjon! Volt Békekölcsön és egyebek. Hát igen, a plepsz nadrágszíján húztak is mindig rendesen, és menj fel a hegyekbe megnézni milyen ingatlanok épültek azóta a vezető garnitúrának! Megvan a hiányzó pénz, még csak nagyon keresni sem kell. Az első kommentelő jól látja. Kevés a nyugdíjas kommentelő, és a nyugdíjasok fajlagos háztartási költségei messze meghaladják a fiatalabb, egészségesebb emberek, családok költségeit.Persze a nyugdíjasok nem mennek ki hőbörögni nehéz élethelyzeteik miatt, mivel járókerettel, botokkal, kerekesszékekkel, vagy csak egyszerűen lassú lépteikkel nem lennének félelmetes forradalmi tömeg!

szőketisza 2010.08.08. 20:44:01

@Belpo: Amint korábban már írtam, ezek a fiatal "szavazók" nincsenek tisztában azzal, hogy a nyugdíjreform, illetve a szigorúbb nyugdíjrendszer elsősorban őket fogja érinteni, többnyire hátrányosan.

Csigorin 2010.08.08. 20:44:06

A hiba abban van, hogy ami járulékot ők anno befizettek, azt nem kellett volna az államnak eltapsolni, hanem szépen befektetni, és kvázi egy nagy magánnyugdíjpénztár alapként működtetni. Azt, hogy ezeket a pénzeket elb*aszták, meg nem a mostani nyugdíjasokon kell leverni.
Bélus bruttósítási ötletével viszont egyetértek, legyen vége annak hogy egyik réteget a másik ellen könnyedén ki lehet játszani. Csak ezt pont az oszd meg és uralkodj elve miatt nem fogják meglépni.

gorcsev54 2010.08.08. 20:44:10

@Belpo: És aki 90 után csak 5 évet ill. összesen 25 évet dolgozott nagyobb bruttóért ,Főleg ha nem termelt semmit,hanem az" adócsalók"befizetéséből kapta a fizut?
Azzal mi legyen , ha a másik 45 évig fizet utána 3 év alatt bedobja a kulcsot a stresszes másik meg 45 évig nyugdíjas?Különben azt mindenki tudja mi alapján számolják a nyugdíjat.De mint feljebb írtam nem ez a probléma, hanem nincs elég befizető és túl sokba kerül a nyugdíj intézet fenntartása üzemeltetése.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.08.08. 20:44:16

@Bélus___: Lehet átutalással kérni a nyugdíjat. Az az előnye is megvan, hogy hamarabb érkezik: minden hónapban legkésőbb 12-én, de ha az nem munkanap, akkor az előtte való munkanapon. A postás meg mostanában 15-e körül kezdi a pénz kihordását, de vannak szép számmal olyanok, akik csak a hónap legvégén kapják.

viragimado 2010.08.08. 20:44:24

Az egész felmérés hibás, hiszen az Internetező fiatalok a válaszadók, akiknek sokszor fogalmuk sincs a gazdasági, pénzügyi dolgokról.
Ha lenne elég munkahely, ha nem zsebbe kapná sok ember a pénzét, ami után ugye nem adózik!, ha minden aktív korú ember dolgozna, nem lenne gond kitermelni a nyugdíjakat.
Csak gondolkodni kellene, mielőtt olyan emberektől akarnak pénzt elvonni, akik ezt már sok éve befizették!

Inkább adóztassuk meg a zsebbe kapott pénzeket! Na erről szavazzunk, jó?!

dr. médiafigyelőbété 2010.08.08. 20:44:38

@gorcsev54:
Igen, 60 felett ingyenes és valószínűleg ez nem is fog megváltozni. Miért is változna?
Gyorsan elrepül az a három és fél év... :)

viragimado 2010.08.08. 20:44:50

Ja, és meg kellene szünntetni minden olyan korkedvezmény, ahol egészségi indok nincs, tehát nem bányász például az illető, és 40 évesen életerős emberek nyugdíjba mennek.

strohmann 2010.08.08. 20:45:01

@Rá Dios: pontosan, a v.vezér múltkori diagramján is látszik, a msotani nyugdíjasok 80%-a kevesebb, mint 40 év szolgálati idővel bír, kb. 35 %-uk kevesebb, mint 30-cal. Még egyszer, minden 3. nyugdíjas kevesebb, mint 30 évet dolgozott. És a tényleges nyugdíjbavonulási életkor 58 év körül van.

És lehetne említeni a sok korkedvezményes, korengedményes, előrehozott nyugdíjat.

A rokkantak 766 ezres tömege (ebből 403
ezer korhatár alatti) megint egy súlyos történet, náluk teljesen összekeveredtek a nyugdíj-, szociális-, és egészségügyi szempontok. Nagy részük kamu rokkant, és sokan feketén dolgoznak.

A "fiatalok" nem általában idős v. nyugdíjas ellenesek, csak látjuk ezeket a visszásságokat, az eltorzult arányokat, amiknek az árát mi fizetjük meg. Többszörösen, egyrészt, mert most indokolatlanul sok terhet vonnak tőlünk. Mi meg majd 70 éves korunkban mehetünk nyugdíjba, aminek az értéke akkor már a 0-hoz fog konvergálni. Tehát fizessük a 25-30 év szolgálati idővel nyugdíjba vonultak, kamu rokknatak tömegének, stb. eltartását mosolyogva és pluszban magunknak is tegyünk félre, mert nekünk már nem fog érdemi nyugdíj jutni. Vagy az egyik, vagy a másik.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.08. 20:45:15

Hála a magasságos demográfiai folyamatainknak, az itt szavazóknak még kevesebb kölke/unokája lesz, így aztán majd még jobban zsarolhatják őket. Ők meg majd nem fognak az addigra elavult internetet ellenszavazni, csak jól elkerülik a járulékfizetést. Nincs új a nap alatt!

Félretéve a viccet: nyilván mindig az fizet, aki éppen dolgozik. Az előző generáció a hadiözvegyeket fizethette, holott ők se küldtek senkit a Don kanyarba. A mostani fiataloknak - nekünk - nem arra kéne indokot találni, hogy miért nyuvasszuk éhen másnak a nagyapját. Arra kéne megoldást találni, hogy mi hogy ne vesszünk majd össze a saját unokáinkkal. Aki nem tervez 50 évesen megdögleni, az már bőven időben van ahhoz, hogy elkezdjen készülni. Ha maradna a magánnyugdíj, az megoldaná, részben. Ha visszatérünk az államiba, akkor ugyanez lesz. Erről persze inkább ne szavazzunk a VV-n, mert a végén még nem lenne Egyetértés!:D

Devil 2010.08.08. 20:45:20

@kubatov_kommunista: Mert az nem vagyon, hanem adossag.

midnight coder 2010.08.08. 20:45:24

@agyvihar: Meló a városban van, ugyanakkor egy panelbe bezsúfolni egy nagycsaládot elég érdekes lenne. Az meg hogy a pesti panelből gondoskodj a 100 kilométerre lakó szülőkről (és esetleg a párod másik irányban 200 kilométerre lakó szüleiről) kissé érdekes ötlet. Ez 100 éve amikor az 5 éves gyerektől a 80 éves papáig mindenki a földet túrta működhetett, de ma nemigen.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.08. 20:45:27

@Belpo: E hozzászólás alapján nem tudom eldönteni melyikőtök a sötétebb,1990 óta toldozgatják, foldozgatják a nyugdíjtörvényt,egyáltalán nem olyan egyszerű ahogy elképzeled...volt olyan ,hogy az utolsó évi kereset volt a döntő,aztán rájöttek ,hogy ezzel trükköznek(csalnak)...satöbbi,de mondok egy példát:egy fickó a rendszerváltás óta nem dolgozott, bejelentve,max önkormányzatnál közmunkában,most simán elment 100 körüli nyugdíjjal.

viragimado 2010.08.08. 20:45:33

@Bélus___: ember, hogy lehet valaki ennyire sötét? Aki 40-50 ezret kap havonta, még bankszámla fenntartási díjat is fizessen belőle? Hol élsz te? És ilyen siramlasan ostoba emberek kezében van az ország jövője?

viragimado 2010.08.08. 20:45:48

Ugye a blogger ezt nem gondolta komolyan?

"Ahogy mindig elmondjuk, szavazásaink természetesen nem reprezentatívak, hiszen például törzsolvasóink és a blogoszféra is jórészt fiatalokból, magasan iskolázott és dolgozó, adót fizető emberekből áll. Szavazásaink azonban azt világosan megmutatják, hogy ők nagyon határozottan és egyértelműen a szigorú társadalompolitika pártján állnak."

Pont ez a réteg, aki nagyrészt olyan helyen dolgozik, ahol a fizetés jó része zsebbe kerül adózás nélkül. És ezek akarnának szigorításokat? Közröhej!!!

strohmann 2010.08.08. 20:45:54

@Belpo: "Katasztrófa a gondolkodása az embereknek, mondom ezt úgy, hogy fiatal vagyok. (...) A nyugdíjasokat hibáztatni, őket felelőssé tenni? Egy morálisan lezüllött szemétdomb ez az ország."

Abban igazad van, hogy valakik megteremtették a feltételeit, hogy túl sokan, túl könnyen legyneek nyugdíjasok (rokkantnyugdíjasok), sok esetben indokolatlanul magas ellátással. Így a demográfiai helyzetünknél indokoltnál rosszabb a nyugdíjas/aktív, ill. általában az inaktív/aktív arány, utóbbi 69%/31%.

Ez, a társadalom "természetes" elöregedéséből következőnél nagyobb nyugdíjas/inaktív arány az utolsó csepp a pohárban.

Konkrét történet: Jancsi még a 80-as években elmegy kamu rokkantba. Ismeri a nyugdíjfolyósító helyi fejesét, tudja, milyen kerekeket kell megolajoznia. A szocizmusban még egy ideig másodállásra kényszerítik, mert akkor még rend volt, így anyagbeszerző. A rendszerváltás után már tényleg főállású rokkant, mellette kertet művel, ásózik, kapál, otthon építkezik, létrára mászik, üzletelget, csencsel nagyon kisstílűen, mindezen tevékenységek közben persze nem rokkant. A 2000-es évek elején elesik (borospincéből hazafelé jövet, szeret inni...), a hüvelykujját megműtteti, felemelik az ellátását 250 ezerre havonta. (Egykor uránbányánál is dolgozott 1 évig).

Ugyanekkor, tehát kb. 10 éve a felesége, Böske, barter egyezséget köt a háziorvosával: eljár hozzá a házukba takarítani, ha segíti leszázalékolni őt is. Ez sikerül, így Böske azon nyomban visszaadja a fodrász vállalkozói engedélyét, beveszi a cégtáblát, és teljesen feketén fogadja tovább a vendégeit. Közben a leányuk, Moncsi a szülei rokikártyájával parkol munkába járáskor, ezzel a város költségvetéséből is pénzt vesz ki, hiszen a parkolótársaság bevétele 60%-át leadja a mi városunkban. Moncsi amúgy kamu minimálbérre bejelentve dolgozik egy bt.-nél adminisztrátorként.

A "roki" család, Jancsi, Böske és Moncsi szépen éldegélnek tehát, egész életükben nettó haszonélvezői a mindenkori rendszereknek. Most éppen lakásra gyűjtenek Moncsinak a mások által megkeresett pénzből, autót már korábban vettek neki.

Akik meg nem tudják eltitkolni a jövedelmüket, legálisan vállalkoznak, nem mennek el kamu rokkantba, stb., aránytalanul nagy terheket rónak le. Ez nem tartható fenn a végetelenségig.

uni1002 2010.08.08. 20:46:00

@Belpo: És mi van ha rendesen be volt jelentve, de 20 éven át tényleg minimál bért kapott? Segédmunkás, takarítónő...

Nge Swazili Mbeko 2010.08.08. 20:46:01

@Belpo: Csak egyet tudok érteni veled. Szerintem a baj az, hogy minden lehetséges törésvonal mentén - életkor, lakóhely, foglalkoztatási szektor, satöbbi - szétszakad, atomizálódik a társadalom, a valós nemzetközösség. Nem egyedülálló eset a hazánké, csak éppen az egyik legszélsőségesebb (már ha nem számítjuk azokat az újszülött államalakulatokat a környékünkön, akik vagy most próbálják megtanulni, hogy mi is az a nemzet pl. északi szomszédunk, vagy szimplán középkori bűnözői klánokra épülnek, mint Koszovó). Ez persze remek játéktere a politikának, ami, mint tudjuk, a hatalom megszerzésének és megtartásának a tudománya.

Shekeras 2010.08.08. 20:46:11

@Bélus___: 80% bankszámlára kapja. A postás olyan ritka mint a fehér holló. Nézd a bünügyi statisztikát a rablók is bankba mennek nem a könnyebb postáshoz............

tutinet1 (törölt) 2010.08.08. 20:46:35

@tutinet1:

Nem egészen úgy gondolom, de az biztosan mondom, hogy az nem létezik, hogy valaki milliókat tesz zsebre havonta más meg 100ezret visz haza és ugyanannak a szolgáltatónak fizet ugyanannyit és ugyanannyiért tankol. . Ennyire nem lehet szakadék 2 munkavállaló között se képzettségben se munkában.
Értem én a nagy tudást meg a tehetséget. Nyilván aki szopott a sok vizsgán és sokat tanult az keressen többet
aki meg lusta tanulni az kevesebbet de húzzuk öszébb az ollót mert nagyon tág.

kerecsen2010 2010.08.08. 20:46:40

Ezek a szavazók nyilván elfelejtik, hogy ők is lesznek egyszer nyugdíjasok, és aligha fog tetszeni, hogy egy átdolgozott élet után kegyelemkenyéren tartsák őket az ifjabb korosztályok közmegvetésében. A hosszabb munkában tartással kapcsolatban pedig nézzük meg, hogy a fiatalok már most is milyen nehezen jutnak munkához. A munkaerpiaci fejlesztéssel talán inkább az ő munkához jutásukat kellene segíteni, nem pedig a nagymamákat/nagypapákat a munkához szögezni. Aki akar és tud, úgy is továbbdolgozik a nyugdíjkorhatár elérése után is, hogy korábbi életszínvonalát ill. aktív életvitelét megőrizze.

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.08.08. 20:46:47

A szolgálati időről olvastam valahol egy elég jónak látszó javaslatot:

alapból legyen 65 év a nyugdíjkorhatár, de lehessen kapni bónuszokat. Példák:

minden gyerek -1 év a nőnek;

minden különösen nehéz munkahelyen eltöltött 10 év legyen -1 év (pékek, tetőácsok, stb.)

megvan a 40 év szolgálati idő, akkor -3év

Megint más kérdés, hogy ha nem tudunk évek óta munkát biztosítani valakinek, aki 58 éves, és egészen 56 éves koráig folyamatosan dolgozott, akkor talán érdemes megfontolni, h ne segéllyel alázzuk meg, hanem kapjon lehetőséget előnyugdíjazásra. Sajnos ilyen idősen senkinek nem kell az ember - panaszkodnak sokan.

kerecsen2010 2010.08.08. 20:46:52

@tutinet1: Hát tudod, én nem szívesen támogatnám a befizetett millióimból azokat, akik nem tanultak, nem dolgoztak (esetleg csak papíron nem) és ezért alacsony a nyugdíjuk. A TB esetében már most is ez van, elég vérlázító. Éves szinten én + a munkáltatóm befizettünk 2,5 milliót, erre most 10 nap táppénzre kaptam 30 ezret. Az adót még ebből is volt pofájuk levonni. (Azért az érdekes, hogy a TB-t a bruttó bérünk után fizetjük, a táppénz pedig adóköteles.) Abból az évi 2,5 millióból hány detox kezelést, roma szülést, minimálbéres vállalkozó műtétjét finanszírozom? Kösz szépen, nem szeretnék a nyugadíjammal is így járni.

is 2010.08.08. 21:36:18

@tutinet1: mondd már meg, hogy mennyi a kiemelt nyugdíj? összeg nélkül ez handabanda. és egy vagy két hete szép táblázatban lehozták, hogy Magyarországon pontosan 29 embernek van 450eFt-ot meghaladó nyugdíja, ebből 22db 75 éves koráig dolgozó magas értelmiségi (egyetemi tanár, akadémikus, nemzet színésze stb.).

esetleg valami adatnak utánanézni, mielőtt véleményt mondasz?

is 2010.08.08. 21:36:22

@Don T. Boy: most minden gyerek -2 év. legyen inkább csak 1? a nehéz munkakörökben (pl. bányász) most is korkedvezmény van, ez sem új. téged ezekkel a már meglévőkkel elkábítottak, hogy a 40 év utáni -3 évet is bevedd. vagy esetleg te próbálsz másokat ezzel kábítani?

Oknyomozó 2010.08.08. 21:36:30

A magyar oktatás csődjét és a szellemi színvonal hanyatlását tükrözi egyesek hozzászólása, akik valószínűleg egy adóbevallást sem lennének képesek kitölteni, és ha lenne havi bérelszámolási papírjuk, azon hőbörögnének, milyen sok a levonás, amit olyanoknak adnak, akik nem is dolgoztak soha.
Ha fizeted a járulékokat, majd elmész a fogorvoshoz mert rosszak a fogaid, akkor 150-200 ezer Ft-ot is fizethetsz a fogsorod pótlásáért. Akkor nem fogsz hőbörögni, hogy hová lett a befizetett összeg, mi lesz a támogatással?

Egységes nyugdíjat, nyugdíjcsökkentést, a nyugdíj adóztatását?
Ezzel egyenértékű baromság az azonos bér, az azonos osztályzat az iskolában, az egyenruha mindenkinek, az egyenlő magasság, azonos hajszín, kenyérjegy.

Ha az ilyen eszű, olvasta volna a nyugdíjba vonult "művészek" siránkozását a 30-40 ezres nyugdíjukról és az ezekre adott hozzászólásokat, már tájékozottabb lenne.
Egy ismerősöm hamarosan nyugdíjba megy, mert eléri a korhatárt, várhatóan 30 ezer lesz a nyugdíja 40 év munkaviszony után. Ellenben 60 millió a vagyona, mert nem fizetett adót a minimális jövedelme után. Ilyenkor szoktak vagyonosodási vizsgálatot tartani.
Nekem meg nincs vagyonom, de van rendes nyugdíjam, igaz nekem se tetszett a sok levonás havonta, de nem tudtam ellene semmit tenni.
Aki zsebbe kapja a fizetését, még örül is, hogy meglopja a többi embert, de elfelejti, se a beszámítható évei, se a befizetései nem növekszenek és öregkorára nem lesz semennyi nyugdíja. Akkor meg előáll azzal, hogy az állam gondoskodjon róla, mert éhen hal. Következetes "gondolkodás".

A csodával határos, hogy ilyen eszű embereket bárhol is alkalmaznak. Ha a nyugdíjasok közül most vissza szeretne menne 1 millió dolgozni, hirtelen hány százalék lenne a munkanélküliség?
Ha meg nem mentek volna nyugdíjba, akkor nem lenne a sok hőbörgőnek állása és azon lenne, hogy küldjék el az öregeket nyugdíjba, mert ő erős és fiatal munkaerő.
Nehéz dolog gondolkodni, van aki beleizzad a saját aláírásába, amit volt szerencsém látni.
A magyar nyelvet, a helyesírást sem voltak képesek megtanulni, de annyi eszük sincs, hogy a Firefoxba a helyesírás-ellenőrző plugint betegyék, ami a hozzászólás írása közben is dolgozna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.08. 21:54:30

Nyugdíjcsökkentés csak szelektíven!
Apósjelöltem bő 2x annyit kap mint nagyanyám, pedig fele anyit nem dolgozott. Ne hiszem, hogy megérdemli.

szőketisza 2010.08.08. 21:58:52

@tutinet1: Bocs, de te a „többszázezres nyugdíjak“ megvonásáról és „irdatlan nyugdíjakról“ beszéltél, nem a bérekről. Szerintem iyen nyugdíjas nagyon kevés lehet, azokat is régebben állapíthatták meg, a nyugdíjak ugyanis már egy jó ideje maximálva vannak (ez év decemberében érhetik el 300 ezres plafont, max. TB-befizetés és 40 éves munkaviszony esetén). Ami a fizetésbeli különbségeket illeti, gondolj arra, hogy kapitalizmus van, a magánszféra (benne a vállalkozók) jövedelmét nem lehet államilag teljesen korlátozni.

Miklós52 2010.08.08. 21:59:00

@TaTa86.:

Szerinted mi legyen azokkal az emberekkel kik becsületesen ledolgoztak, több mint negyven évet, és talán Téged is felneveltek becsülettel. Most legyenek öngyilkosok, mert Terád nem számíthatnak talán még a szüleid sem!?

Prala 2010.08.09. 13:19:02

nyugdíj:

- KEDVEZMÉNYEK eltörlése (korai nyugdíj stb..)
ma egy rendőr elmegy 45 évesen a szégyenteljes 90-100 eFt-os fizetésével nyugdíjba és a nyugdíja 130-140 eFt....nem lehet hibáztatni őket, a rendszer beteg...
- MAXIMALIZÁLNI a nyugdíjat valahol a mindenkori minimálbér kétszerese körül, a fölött adókötelessé tenni
- A magánnyugdíjpénztárakat meg kell regulázni, mert az nem engedhető meg, hogy a sorvadó állami nyugdíjpénztár kifizetései mellett egy olyan bizonytalan "kiegészítés" jelentse a nyugdíjat, amit bármelyik pénzpiaci turbulencia elsodorhat (úú vazze, ez de szép volt:))
- VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉKET már a választások előtti évben vagy a ciklus közepén...garantáltan csökkenti a pártokra nehezedő nyomást, így nem kell a nyugdíjasokat hülyíteni!!

Hajléktalanok:

- Köztérről kitiltani (italozás, koldulás, tarhálás, hányás, odaszarik stb..)
- Tömegközlekedésről letiltani (mert bár jegyet lehet vált, de egyik sem felel meg az utazási feltételeknek....k@rva büdösek, igénytelenek, részegek)
- Amelyik megszegi, ahhoz nem szociális munkás, hanem rendőr megy, és beviszi a szögesdróttal, kamerával, beléptetőrendszerrel felszerelt szállóra, ahol az ellátásáért munkát végez és tanul!!!
- Amelyik képes kitörni, annak feltételekkel önkormányzati lakás adható bérbe munkaviszony függvényében

nagyjából ennyi kellene, egyszerű, nem sok, csak meg kell lépni

strohmann 2010.08.09. 13:19:11

@Oknyomozó: "Ha fizeted a járulékokat, majd elmész a fogorvoshoz mert rosszak a fogaid, akkor 150-200 ezer Ft-ot is fizethetsz a fogsorod pótlásáért. Akkor nem fogsz hőbörögni, hogy hová lett a befizetett összeg, mi lesz a támogatással?"

Ezzel öngólt lőttél, a logikád szerint ezt is a nyugdíjasok aránytalan tömegei (ill. általában az inaktívak) nyakába varrnánk.

Minden 3. mai magyar nyugdíjas legfeljebb 29 év szolgálati idővel rendelkezik. Hadd ne akarjak például velük szolidáris lenni - egyelőre csak gondolati szinten.

"Ha a nyugdíjasok közül most vissza szeretne menne 1 millió dolgozni, hirtelen hány százalék lenne a munkanélküliség?"

Csehországban pl. 1 millióval több bejelentett, legális munkahely van, a miénkhez hasonló lakosságszám mellett. Ja, hogy ott nincs is annyi inaktív, így az adó és járulékterhek nem aránytalanul magasak, jobban eloszlanak, ami kedvez a munkahelyteremtésnek (és fenntartásnak)?

A másik véglet Románia, ahol 4 millió ember tartósan külföldön dolgozik (a lakosság egyötöde).

Magyarország meg Csehország és Románia, mint két "szélsőséges" megoldás között a hideg padlóra esett. Van 69 % inaktívunk. Az országhatárokon belül.

OoVICoO 2010.08.09. 13:19:18

Csak a hajléktalan ügyben foglalnék állást. Van egy egyszerü megoldásom arra hogy ne legyenek koldusok mindenfelé. Szigoruan kellene büntetni azokat akik adnak a koldusoknak. Pl 30 000 ft /adakozás. Ha nem ad senki akkor hamarosan megszűnik ez az iparág. És ki kockáztatna értük ekkora büntetést? Persze kellene csinálni a koldusokkal is valamit, de van annyi "szakember" ezen a területen dolgozzanak ki valamit, ha már kapják a fizetést.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.08.09. 13:19:28

@Bélus___: A törvény szerint egyetlen természetes személy sem kötelezhető bankszámla nyitására és fenntartására. Ha kívánod, a munkáltatódnak kötelessége kp-ben fizetni. Bizony!

ki kicsoda 2010.08.09. 13:19:38

... nem csodálkozom! Az itt kommentelők szellemi színvonalából egyenesen következik, hogy úgy választottak, hogy a hatalomba segítetteknek, még csak ígérni sem, nemhogy ígéretüket magyarázniuk kellett volna. Nem a világot, de saját létezésük miértjét, hogyanját sem értik. Döbbenetes a sötétség. Ők azok, akik tapsolnak, mikor a szinpadról éneklik nekik, hogy a negró világít a szájukból. Nem a munkában helyt állni, de feladatot rájuk bízni is képtelenség, felelőtlenség. A nemlétező tudatukig az sem jut el, hogy az öreg is fiatalnak született és ő biztos, hogy volt fiatal. Míg aki fiatal, egyáltalán nem biztos, hogy ennyi ésszel és az általa támogatottak "segítségével" majd öreg lesz.

dr. Trebitsch 2010.08.09. 13:19:47

Pár hónapja vagyok nyugdíjas, 42 év szolgálati idő után. Két szempont szerint vizsgáltam hogy megérdemlem-e a nyugdíjat.
1. A befizetéseim alapján kapom: csak 2000 óta annyi nyugdíjjárulékot fizettem be, hogy ha az bankszámlára került volna, a kamata több lenne, mint a magam és a nejem nyugdíja együttvéve
2. A mai munkavállalók befizetéseiből kapjuk a nyugdíjat: három gyermeket tisztességgel felneveltünk, egyetemre járattunk, Ők hárman 3-szor annyi nyugdíjjárulékot fizetnek havonta, mint a nyugdíjunk a nejemmel együtt

Ezek után úgy gondolom jogos azt mondanom, hogy aki szerint a társadalom tart minket el, az nyalja ki a seggem.

El Argentino 2010.08.09. 13:20:20

A kisnyugdíjasokon mit lehetne már megszorítani? Miért nem azt írja ide néhány kommentelő, hogy Dunába velük?

Akad szép számmal olyan ember, aki indokolatlanul magas nyugdíjat kap, még kezdeményezést sem láttam, hogy felülvizsgálnák őket, nem kollektíven, egyesével.

"Nem hiszem el, hogy olyan szemetek lennének a nagymamák és nagypapák hogy nem értenék meg, hogy a pénz most a gyermekeiknek, unokáiknak kell. "

Nem is tudtam, hogy a nagyszülők fotoszintetizálnak, nekik nem kell fizetni rezsit. Csak a fiataloknak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 13:20:26

@TaTa86.: Jó nagymama és nagypapa most is megérti, és segíti az unokáit, csak úgy, hogy pl. ad nekik az amúgy sem sok nyugdíjából.
Nagyanyám most akart több százezret adni a lakásomra, alig bírtam lebeszélni róla.
Nehogy már ő segítsen, amikor én sokkal többet keresek!

redjohn 2010.08.09. 13:20:44

Úgy látom, politikusaink és szószólóik megint „jól” dolgoztak!!!!! Sikerült a fiatalokat a nyugdíjasok ellen hangolni!!!!!
Megdöbbenve olvasom a nyugdíjasokat támadó hozzászólásokat!!!

Szégyelje magát az, aki ezt az üldöző hadjáratot elindította!!!! Úgy látom a hozzászólók szüleiktől, nagyszüleiktől semmiféle információt nem kaptak a háború utáni állapotokról!!!!!
A tárgyilagosság kedvéért az alábbi tényeket szeretném megosztani (a felsorolás nem teljes) :

- a háború utáni romokban heverő Magyarországot a 30-as 40-es években született korosztály, illetve a tőlük idősebbek építették újjá és fizették a győztes hatalmaknak a kártérítést, az 56-ost is!!!!

- aktív időszakuk alatt még heti 5 és fél napot dolgoztak nagyon sokáig (csak a 70-es évek végén a 80-as évek elején vezették be a minden második szombat szabad rendszerét, majd idővel a szabad szombatot!!)

- az állam és a munkahely elvárta tőlük, hogy túlórázzanak és fizetésük egy részét a levonások mellett(TB), felajánlják különböző címeken: békekölcsön jegyzése, kommunista szombat, téglajegy ...stb. - ha nem tette, megnézhette magát, nem kapott prémiumot, fizetésemelést!!

- a dolgozók pénzén jöttek létre a különböző vállalati, üzemi, gyári, stb. szociális létesítmények, pl: üdülők, munkásszállók, óvódák, iskolák, stb.

- elvárás volt az is, hogy munkájukkal, pénzbeli felajánlásukkal úgy mint üzemi, mint magán munkával támogassák az óvodákat, iskolákat!!!

- az állam akkori vezetői azzal biztatták ezt a korosztályt, hogy többlet munkájuk és "felajánlott" pénzük járul hozzá ahhoz, hogy majd a gyerekeiknek jobb lesz!!! /nem hogy a gyerekeiknek, de az unokáiknak sem lett jobb, sőt!!!!!/

-3 éves Gyes sem volt! Szülés után 3 hónappal, később megemelték 5 hónapra, munkába kellett állni az anyáknak!!! (a gyest a 70-es években vezették be)

Azt a korosztályt támadjátok, akik felépítették nektek a romokból, a semmiből az országot????!!!!! Tőlük irigylitek a nyugdíjat ( sokuknak éhbér), amiért Ők jóval többet dolgoztak, mint amit ti valaha is fogtok????!!!!!!! Szégyen!!!!!
Mikor jut már el a tudatotokig, hogy nem a nyugdíjasok tehetnek arról, hogy itt tart az országunk, hogy nem ők a felelődök????
A 80-as évek közepe körül (már pontosan nem emlékszem) Csehák Judit egészségügyi miniszter arról panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a TB alappal (egészség- és nyugdíjbiztosítást nevezték így), állítólag olyan sok volt benne a pénz, ezért a lakásalapba fektetik... hol van az a pénz???? Soha senki nem vette ezért elő, nem számoltatták el!!!!
Jött az állítólagos rendszerváltás a "kerekasztal lovagjaival" és mindent "privatizáltak", amit a dolgozók létrehoztak. Fillérekért eladtak mindent, pedig nem ők hozták létre, nem ők dolgoztak meg érte!!! Vagyis ellopták a dolgozóktól!!!!!!
Miért nem értékesítették reális áron a különböző gyárakat, üzemeket, üdülőket stb., és a befolyt összeget miért nem fizették be a TB alapba??? -pedig ez lett volna a tisztességes eljárás, nem pedig piri pénzért hozzájutni, tisztességtelenül!!!! (Pedig politikusaink nagyon is jól tudták azt, hogy a Ratkó- korszak gyerekei is el érik majd a nyugdíjkorhatárt, de fontosabb volt a saját zsebüket tömni!!!!!!!)
Nem véletlenül gazdagodtak meg az akkori bennfektesek és az úgynevezett rendszerváltók!!!! (azóta is gazdagodnak, no meg jönnek az újabb éhes szájak hozzájuk!!)
Senki nem büntette meg, számoltatta el őket arról sem, hogy az államtól ingyen kapott pártszékházakat miért adták el!!!!!!
Finoman kifejezve, a sumákságukra nagyon jó bizonyíték a kerekasztal tárgyalások titkosítása (no meg jó néhány ügy még pl.: olaj ügyek!!!)
Azt is figyelembe kellene venni, hogy sokan nem érték/érik meg a nyugdíjkorhatárt, vagy, nem sok időt töltöttek/töltenek el nyugdíjasként, mert meghaltak/meghalnak!!!! Az ő befizetéseik nyereség az államnak!!!! A nyugdíjkorhatár emelése szintén ezt a célt szolgálja!!! Még több pénzt tudjanak lopni politikusaink!!!!
A nyugdíj- és egészségügyet az állam feladata megoldani, hiszen ő szedi be a járulékokat, adókat!!! (nem lenne szabad a politikusainknak lopni!!!! tudom, ez nagyon nagy elvárás tőlük, de e miatt került ide az ország és a világ)
Ha tőlem az állam ilyen-olyan jogcímen elég sok pénzt levon, no meg a munkáltatómtól, illetve még ezen felül minden után, amit vásárolok áfát szed be, ne vágja már a szemembe, hogy legyek öngondoskodó és fizessek az orvosi ellátásért, meg gondoskodjak a nyugdíjas éveimről, mert ő nem fog!!!! Akkor, ha ez van, ne vonja tőlem a járulékokat, no meg a munkáltatómtól!!! Adja ide kamatostul a befizetett pénzemet, és akkor elfogadom és belátom, hogy öngondoskodás van, de csak akkor!!!!!!!
A 60-as, 70-es, 80-as, 90-es korosztály eleget tett le ahhoz az ország asztalára, hogy ezért ne támadást, hanem tiszteletet kapjon!!!
A nyugdíjasok ellen fordulóknak üzenem, hogy a fiatalság nem élethosszig tartó kiváltság, hanem átmeneti állapot!!!!!!!
A felbujtóknak és a politikusainknak, pedig azt, hogy a tisztességtelenül megszerzett javaikat ők sem viszik a sírba…… A föld alatt nincsennek kiváltságok, jogok !!!!!!!!

Roy 2010.08.09. 13:20:55

@TaTa86.: A Te nagyanádnak, nagyapádnak, anyádnak, apádnak se legyen nyugdíja? Vállalod az eltartásukat a munkanélküli, szociális segélyedből?
Ekkora f...ságot.
Így is a nyugdíjasok nagy része a létminimum alatt van.

Roy 2010.08.09. 13:21:02

@Bélus___: Te melyik országban élsz? A cégek jó része kp.-ben fizet, részben vagy egészben. Maximum a bankszámlára a minimálbért utalja a többit meg zsebbe fizeti.
Azok a nyugdíjasok akiknek a postás hozzaa nyugdíjat, ők még akkor voltak aktívak amikor még nem bankszámlára utalták a fizetést. Sok olyan település van az országban ahol nemhogy bank, de még posta sincs. Ilyen helyen hogy mőködne a banki utalás. Még valami. A bankszámla vezetésért a bankok nem kevés összegeket számolnak fel. Egy 50000 Ft körüli nyugdíjból még ezt is fizessék?

Roy 2010.08.09. 13:21:08

@ColT: Ezt Ő is tudja, hogy ellenzed a magas nyugdíját. Remélem így csak apósjelölt marad.
Ez még jól jöhetne amikor majd nem fogod tudni a családodat eltartani, mert munkanélküli leszel.

Roy 2010.08.09. 13:21:14

@korcoló: A minimálbér 70-80%-a? Azzal tisztában vagy, hogy ez mennyi? Ez kb. 50.000 Ft-ot jelentene. Tudod mit élj meg ebből Te.
Gondolog a nyugdíjasnak nem kell lakásrezsit fizetni, enni. Az öregséggel együt járnak bizonyos betegségek is. Csak a legegyszerűbbek. Magas vérnyomás, öregkori cukorbetegség. Ezekre a betegségekre gyógyszer is kell. Tudod ezek mibe kerülnek? Arról már nem is beszélek, ha valakinek ennél súlyosabb betegségei vannak.
Ezt hozd ki Te ebből az összegből.

strohmann 2010.08.09. 15:06:09

@Trebitsch: "Pár hónapja vagyok nyugdíjas, 42 év szolgálati idő után."

Sajnos ez a ritkább eset, a nyugdíjasok 20%-ának van meg a legalább 40 év szolgálati ideje.

"Ezek után úgy gondolom jogos azt mondanom, hogy aki szerint a társadalom tart minket el, az nyalja ki a seggem."

Már unom leírni, de minden 3. mai magyar nyugdíjas legfeljebb 29 év szolgálati idővel rendelkezik. Nyílt titok, hogy a közel 800 000 ezer rokkantnyugdíjas (amivel világrekorderek vagyunk) nagy része kamu eset, stb., stb.

Az idősek iránti empátiát erősen erodálják ezek a statisztikák. A visszásságok, a visszaélések az ellátórendszerrel, a sok kivételezett megtöri a szolidaritás szellemét a "szép korúakkal".

Trebitsch úr, bárcsak minden nyugdíjas annyit tett volna hozzá az országhoz, mint Ön.

Mr.Watson 2010.08.10. 10:33:15

@kubatov_kommunista:
"Most akkor mi legyen? Elvegyem apám, anyám pénzét mondván, hogy sokba kerülnek vagy sem? "

Ne vedd el! Küld vissza dolgozni!!! :)))
És a 3.000.000 nyugdíjas fele mind takarodjon vissza dolgozni!!! főként a 800.000 rokiból a legkjevésbé rászorult 780.000, akinek van legalább egy keze és két érzékszerve a fején (fül, szem, beszéd), és szellemileg öntudatánál van.

Valamint mindenki húzzon vissza dolgozni aki nyugdíjkorhatár alatt van! Nem lehet cél a nyugdíj. Normális társadalmakban tevékenyek az emberek egész életükben.

ELFOGADHATATLAN az az érv hogy valakinek nehéz a munkája, ezért ő más kárára élhet. Lehetősége van könnyebb munkát is végezni. Ki mondta hogy mindenkinek ugyanazt kell dolgoznia egész életében. Ha bányász volt, elmehet erdésznek a friss levegőre, ha rendőr volt elmehet szociális gondozónak hogy nagy empátiáját kamatoztathassa és a többi... ;)

Ez egy szolidaritáson alapuló kirovó-felosztó rendszer. Minden tiszteletem pl. Trebitsch-nek, és igen jók a szempontjai is hogy a társadalom kiknek és milyen szempontok alapján adja meg a tiszteletet és együttérzést hajlott korukra. De dönthessen már úgy a társadalom hogy a rendszer túlműködését azzal orvosolja hogy megvon ilyen támogatásokat (nyugdíjat) a kedvezményezettektől.
És ne jöjjön senki a jár, meg a megdolgozott szöveggel mert se nem jár, és amiért megdolgozott azt szétosztotta az akkori nyugdíjasoknak. Itt egyszerű társadalmi szolidaritásról van szó, az pedig ne 3 millió nyugdíjast jelentsen, hanem csak 1-et!

trendo+ 2010.08.10. 15:07:23

Ha egy társadalomból kihal a szolidaritás, az halálra ítéli önmagát. Felőlem álljatok össze kivégzőosztaggá, a mi generációnk áltak kitaníttatott, egyetemre küldött, lakáshoz juttatott fiatal hippik, yuppiek, punkok ifjúkommunisták vagy fidelitas-tagok, és lőjetek minket a gödörbe! Szavam nem lenne ellene, csak egy dolgot kötök ki. mindenkit a saját fia-lánya, gyereke mészároljon le, ha van kisunokája, hát annak a jelenlétében. Hadd tanuljon a gyerek.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása