Le kellene számolni a ’90-es évek médiaháborús logikájával: hogy az eddigi baloldali kormánytévéből most jobboldalit csináljunk. Ennek 2010-ben az erőfitogtatáson kívül már semmi értelme nincs. (Kép: Nemes Csaba - Remake)

A Magyar Televízió gyökeresen átalakul. Régi szerkesztőket és riportereket rúgnak ki, új műsorstruktúra lesz új emberekkel, köztük a volt KDNP-s szóvivő Halász Zsuzsával, illetve jobboldali médiumokból átigazoló tévésekkel és újságírókkal.

A Fidesz ott folytatja, ahol elődei abbahagyták.

Ajánlott írásunk: A TV2 és a magyar kapitalizmus rákfenéje

Mire is kell a köztévé?

Magyarországon soha nem volt igazán kidolgozott koncepció arról, hogy mi az a közszolgálatiság, és hogy mi abban a Magyar Televízió szerepe. Vegye fel a versenyt az RTL Klubbal és a TV2-vel? Esetleg a hírcsatornákkal rivalizáljon, és legyen valamiféle hírszolgáltató? Vagy váljon a magaskultúra közvetítőjévé?

A köztévé mindig megpróbálta kicsit ezt, kicsit azt: így persze sehol, semelyik funkcióban nem sikerült a legjobbnak lennie. A „magyar BBC” és hasonló frázisok puffogtatásán túl az egyetlen stabil eleme a közszolgálatiságnak az az elgondolás volt, miszerint azt kell adni, ami a kereskedelmi médiába nem fér bele. Ez pedig leginkább a vallás, magaskultúra, oktatás, történelem, valamint egyéb rétegműsorok.

És persze a pártpolitika.

Miért nem működik?

Az elgondolás nem is volt rossz, csak hogy időközben a média teljesen átalakult. Kezdjük ott, hogy berobbant az internet: miközben 10 éve a 15-69 éves korosztály alig tizede, addig mára több mint fele rendszeres internetező.

Forrás: NRC

Az internet pedig nemcsak warez és pornó, hanem hír, politika, oktatás és tudomány is. Az internet mostanra nemcsak kiegészítője, hanem versenytársa lett mind a nyomtatott sajtónak, mind a televíziónak és rádiónak.

Ráadásul aki ma tévét néz, az is sokkal válogatósabb lett. Kábelen és szatelliten ugyanis megjelent a tematikus csatornák tömkelege: opera, vallásos műsorok, horgászat, bébitévé, extrém sportok – szinte mindenkinek megvan már a saját adója. Tíz éve alig ismerték ezeket a csatornákat, 2010-re viszont a tematikus csatornák nézettségi ideje a 18-49 éves korosztályban túllépte a földi sugárzású adókét – utóbbiakat pedig a felnőtt lakosság már csak annyit nézi, mint 1994-ben.

Forrás: AGB Nielsen/sg.hu (Nagyításhoz kattints a képre!)

Vagyis az az elgondolás, miszerint a közszolgálatiság mindaz, ami a nagy kereskedelmi csatornákból kiszorul, igencsak idejétmúlt.

De miért értelmetlen elfoglalni a köztévét?

Az internettel és a televízióval együtt még valami megváltozott: maga a médiafogyasztó. Az átlagnéző sokkal tudatosabb lett: nem csak „eszi”, amit adnak, hanem válogat. Az átlag tévénéző mára sok csatornát néz, és információi egyre nagyobb részét online forrásokból szerzi.

Jól mutatja a változást a sajtóba vetett bizalom alakulása is: míg a rendszerváltozás hajnalán ez a bizalom hírhedten magas volt, addig egy 2009-es felmérés szerint az újságírókban már a közutálatnak örvendő bankároknál is kevésbé bíznak az emberek.

Az újságíró a bizalmi listán egyetlen foglalkozást előz csak meg: a politikust...

A ’90-es évek médiaháborúi nagyrészt abból indultak ki, hogy az emberek szerint az a valóság, amit a tévében, a rádióban vagy a Népszabadságban mondanak, így aztán a köztévét a politikusok a legfontosabb propagandaeszköznek tekintették. Mára azonban a Magyar Televízió, bár a reggeli műsorsávban még mutat valamit, de csupán egy a rengeteg hírforrás közül: közönségaránya alig éri el a 10%-ot. És bármit mondanak is ott, az emberek már korántsem veszik azt készpénznek.

Ebben az új környezetben ideje volna végre újradefiniálni a közszolgálatiságot, valamint kijelölni a köztelevízió szerepét és feladatát. Ehhez azonban először végleg le kellene számolni a ’90-es évek médiaháborús logikájával: azzal, hogy az eddigi baloldali kormánytévéből most jobboldali kormánytévét csináljunk.

Ugyanis 2010-ben ennek az erőfitogtatáson kívül már semmi, de semmi értelme nincs.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!