Nagy Imre újratemetése, a Horn-Orbán vita, a Kossuth téri szónoklat – remek politikai beszédek. De a jó szónok is el tud kopni, ha túlzásba viszi: nagyon sok már ez a világkép-felvázolás és önértelmezés.  (Fotó: Burger Csaba/fidesz.hu)

Orbán Viktor majd' egy héten belül háromszor is hosszú beszédben értékelte saját száz napos kormányzását, felvázolta az elvégzendő feladatokat és az „új világrendet”: augusztus 30-án a magyar külképviseletek vezetőinek értekezletén, szeptember 4-én Kötcsén a Polgári Pikniken, szeptember 7-én pedig a Professzorok Batthyány körének meghívására. Beiktatása óta pedig már vagy egy tucatszor állt ki nagyobb közönség elé, hogy elmondja többé-kevésbé ugyanazokat az üzeneteket.

De mire fel ez a sok beszéd? Egyrészt nyilván a miniszterelnök szerint céljai eléréséhez erre van szükség, másrészt pedig ez az a tevékenység, amihez ő egyértelműen jobban ért, mint a többi hazai politikus.

Igény van rá...

Orbán Viktor láthatóan úgy gondolja, hogy szükséges a már többször hallott üzeneteket tovább sulykolnia. A válságba kerülő világkapitalizmus és a szavazófülkékben lezajlott forradalom üzenetét muszáj még többször elmondani ahhoz, hogy az emberek megértsék, micsoda óriási változások zajlanak most Magyarországon. Ez persze azt is jelenti, hogy a miniszterelnök megítélése szerint az emberek a saját mindennapi tapasztalataik alapján nem feltétlenül érzik azt a bizonyos forradalmat.

Részben azért nem, mert a legtöbb kormányzati intézkedés átfutási ideje (a cselekvéstől az érzékelésig) hosszabb annál, mint hogy akár csak esélye is legyen annak, hogy a szavazó néhány hónapon belül észlelje. Részben viszont azért nem, mert a miniszterelnöknek nem sikerült olyan szimbolikus aktust találnia, ami mindenki számára jelképezhette volna a mélyreható változások üzenetét. Valószínűleg kínjában választotta erre a célra a NENYI kifüggesztését, a jegybank elnökének elmozdítási kísérletét, majd a gazdasági szabadságharc meghirdetését is.

Akárhogy is, az üzenet még mindig nem ment át. Ezért kell sulykolni.

Képesség is van hozzá...

Mindehhez adódik a nyilvánvaló tény, hogy Orbán Viktor jól tud beszélni. Legyen szó választási vereségről vagy győzelemről, esetleg az IMF-hez fűződő viszonyról: aktuális politikai érdekeit mindig képes nagy ívű történelmi perspektívába helyezve előadni, a történelmi perspektívát pedig a szükség által megkövetelt módon változtatgatni – s tenni mindezt közérthető és rövid, híradókban is könnyen összefoglalható módon. Így lehetett például a nyugati kapitalizmus történelmi hanyatlása az IMF-kapcsolat megszakításának előképe – és persze implicit igazolása.

A miniszterelnök azonban nemcsak, hogy nagyon jó ezen a téren, hanem a legjobb. Nem azt mondjuk, hogy csak ebben a képességében emelkedik ki a hazai átlagból, de azt igen, hogy a meghatározó politikusi képességek közül minden bizonnyal itt a legnagyobb az eltérés a hazai politikusok átlaga és a miniszterelnök teljesítménye között. Így aztán nála kiemelten fontos cselekvési forma a politikai beszédek tartása.

Próbáljuk csak meg felidézni Orbán Viktor legemlékezetesebb politikai pillanatait! A Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédtől a Horn-Orbán miniszterelnök-jelölti vitán át a híres Kossuth téri szónoklatig: megannyi remek politikai beszéd.

...mégsem kellene túlzásba vinni

Távol álljon tőlünk, hogy alábecsüljük ennek fontosságát. A tömegdemokráciában ez fontos mobilizációs eszköz – a vezető a beszéde, a „kommunikációja” segítségével érintkezik a választókkal.

Ennek ellenére azt is látni kell, hogy a sok beszéd kétélű fegyver. Ha az elmúlt két évtized talán legismertebb jó politikai szónokaira, Bill Clintonra és Tony Blairre gondolunk, a veszélyek is elénk tárulnak. Ezek a vezetők annyiszor beszéltek, annyi mindenről tudtak ugyanazzal a vehemenciával, látszólagos ihletettséggel szólni, hogy a végén elkopott ez a fegyver. Ami eleinte frissnek és eredetinek tűnt, az egy idő után repetitív és modoros benyomást kezdett el tenni. Innen pedig már kisebb (nem kommunikációs) hibák is elegendőek voltak a hitelesség csökkenéséhez vagy elvesztéséhez.

Orbán Viktor korábban rendszerint eltalálta a mértéket, mostanság azonban mintha kimozdult volna az inga. Nagyon sok a világkép-felvázolás, az önértelmezés és az önigazolás. Mindez a már mindenki által jól ismert hangsúlyozással, hanghordozással és nyelvi képekkel. Ez pedig könnyen elkoptathatja, erodálhatja a politikust.

Lehet, a kevesebb több volna.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!