A választások óta a Jobbik azzal kerül a hírekbe, hogy politikusai alapvető társas normáknak sem képesek megfelelni, a közéletiekről nem is beszélve. Ami egy utcai tüntetésen még elmegy, a "nemzet templomában" már nem.

Amikor Szegedi Csanád, egyetemista, ősmagyarbolt-tulajdonos és Jobbik-alelnök pár hónappal ezelőtt hazaárulónak nevezte Antall Józsefet, már egyszer elmélkedtünk arról, hogy vajon hogy engedheti meg magának egy azóta középpárttá vált formáció vezető politikusa, hogy ennyire bárdolatlan legyen. Az elmúlt hetek jobbikos megnyilvánulásai kapcsán a kérdés inkább úgy módosul, hogy vajon törvényszerű-e, hogy egy radikális párt csak úgy ontsa magából a hasonló megnyilatkozásokat.

Kapcsolódó írásunk: Így fogja ki a Fidesz a Jobbik vitorlájából a szelet

Mivel került a Jobbik a hírekbe?

A választások óta a Jobbik ugyanis leginkább azzal kerül a hírekbe, hogy politikusai a legalapvetőbb társas normáknak sem képesek megfelelni, a közéleti normákról már nem is beszélve. A legemlékezetesebbek: Novák Előd beszólásai a Parlamentben és a kulturális bizottság ülésén („Lógjon!” és „Alföldi Roberta”), Zagyva György Gyula parlamenti keménykedése („Ezt majd a folyosón megbeszéljük!”), majd két újságíró ostorral és anális közösüléssel való fenyegetése („Lehúzhatnánk a gatyátokat és meg…nánk titeket"), melyeket most egy Arab-Magyar Barátság Napja elnevezésű rendezvény szervezése követett a szeptember 11-i tragédia évfordulójára.

Ezekben az esetekben az is közös, hogy a Jobbik csak a felháborodás hatására, inkább értetlenkedve és támadva visszakozott, ha egyáltalán megtette ezt. Azon normák megsértéséért, amelyekért még Magyarországon is le szoktak mondani politikusok, a Jobbikban nincs retorzió.

Mindez éles kontrasztban áll azzal, hogy amikor Pősze Lajos jobbikos frakcióvezető-helyettes enyhén kritizálni merészelte a Magyar Gárdát, őt viszont azonnal visszahívták tisztségéből.

Törvényszerű-e mindez?

Közhelyszámba megy, hogy a Jobbik korábban a cigánykérdés tematizálásával különböztette meg magát a többi párttól és szerzett népszerűséget. Most viszont a Fidesz intézkedései és kommunikációja egyértelműen kihúzni látszanak a szőnyeget a jobbikos rendpárti szlogenek alól. Arról nem is beszélve, hogy a gazdasági szabadságharc szlogenje muzsika számos Jobbik-szavazó füleinek.

Legfontosabb ütőkártyájuk gyengülésével pedig a jobbikos politikusok korábban háttérbe szorított, marginális témákba próbálnak belekapni. Így került terítékre a homoszexualitástól kezdve a palesztinok ügyén át egészen a Nyugathoz való viszonyunk alapjainak feszegetéséig megannyi téma. Szemben azonban a cigánykérdéssel, ezek a témák csak egy nagyon szűk réteget érdekelnek: jól mutatja ezt a Hetero Büszkeség Napjának alig száz felvonulója. Ráadásul ezek az ügyek, azon túl, hogy nem képesek mozgósítani az embereket, elidegeníthetik a Jobbik nagy számú potenciális támogatóját. (Mert miért szavazzon egy borsodi kis faluban élő, magát kiszolgáltatottnak érző idős néni egy olyan pártra, amelyik nyugdíja helyett a Bilderberg-összeesküvéssel, vagy éppen a palesztinokkal meg az izraeliekkel van elfoglalva?)

És ahogy újonnan előtérbe tolt témáikkal egyre nehezebben tudják a jobbikosok magukat észrevetetni, egyre inkább szorulnak be abba a zsákutcás stratégiába, hogy leginkább a stílusukkal legyenek feltűnőek.

A Jobbik dilemmája

Természetesen a Jobbiknak korábban is voltak bőven megbotránkoztató megnyilvánulásai. Ám akkor még a cigányokkal kapcsolatos keménykedéssel sikerült számos szavazójukban elnyomni a felmerülő kétségeket, ráadásul parlamenten kívüli pártként még más mércével mérték őket. Parlamenti erőként azonban a radikális törzsszavazókon kívül másoknak már nehezen vállalható ez a vircsaft, és minden bizonnyal a párt egyes vezetői is érzik, hogy ami egy utcai tüntetésen még elmegy, az Országgyűlésben ( a „nemzet templomában”) már nem.

Ez a Jobbik egyik nagy dilemmája: hogy inkább tartsák a lelkesedést a keménymagban a radikalizmusnak nevezett bunkósággal, vagy kockáztassák az elszürkülést az elmúlt egy évben szerzett szavazóik megtartása érdekében. Eddig úgy tűnik, hogy a tehetetlenség inkább az előbbi irányba viszi a pártot.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!