Véleményvezér

vv

Politika-e, ha Molnár Gyulát lecsukják?

2010.09.30. I 58 komment I Címkék: mszp korrupcio molnar gyula

Nem a rendőrség táltosodott meg, a politikán belüli szabályok alakultak át: legalább a bukott politikusok nem érinthetetlenek többé.

Gyanúsítottként hallgatta meg a főügyészség Lakos Imre újbudai alpolgármestert, és hamarosan ezt teszi a szintén meggyanúsított jelenlegi polgármesterrel, Molnár Gyulával is. Az MSZP aljas támadásról, Szanyi Tibor nyílt politikai agresszióról, Gyurcsány Ferenc levadászásról beszél. Arról, hogy az ügyészség a választás előtt pár nappal beavatkozott a politikába.

De ennek tényleg köze volna a politikához? Nagyon is. Feltétlenül rossz hír ez nekünk? Nem.

Lopás nagyüzemben

A Kopaszi-gát ügye már hosszú évek óta téma a XI. kerületben. Az önkormányzat állami területeket szerzett meg, majd adott tovább áron alul Leisztinger Tamáshoz kötődő cégeknek, illetve messze értékükön alul apportálta saját telkeit a Kopaszi-gát területét birtokló cégbe.

A szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzat – 1%-os tulajdoni részesedést megtartva –kö­­­zel másfélmilliárd forintért adta el 2006-ban a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fej­lesz­té­sére alapított Öböl XI. Kft.-ben lévő üzletrészét, mégpedig az MSZP-közeli nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás cégének.

A ellenzéki fideszes képviselők szerint az önkormányzat a reálisnál jóval alacsonyabb áron adott túl tulajdonán, hiszen tudható volt, hogy az öböl közművesítésével és az új szabályozási terv­vel a területen lévő ingatlanegyüttes jelentősen felértékelődik. Molnár Gyula (MSZP) pol­gár­mestert ezért javaslatának visszavonására szólították fel, de az újbudai képviselőtestület MSZP-SZDSZ-MDF-többség mellett jóváhagyta az előterjesztést. (...) A BRFK a Fő­vá­ro­si Főügyészség döntése alapján 2007 szeptemberében indította el a nyomozást.

A szövevényes hátterű ügy folytatásaként közben kiderült, hogy az Öböl XI. Kft. tu­laj­do­ná­nak 75%-át egy portugál befektetői csoport szerezte meg; a kerületi vizsgálóbizottság je­len­té­sé­ből pedig világossá vált az is, hogy a beruházási tervek a Budafoki és a Dombóvári utat is érin­tik.

A területre szórakozónegyed és üdülőpark kiépítését tervezték vízi vidámparkkal, szál­lodákkal, jachtkikötővel és gyaloghíddal. A munkálatok megkezdését 2009 tavaszára ígér­ték. A fejlesztések azonban leálltak.

Kárösszeg: 200 000 000 Ft

Forrás: K-monitor alapján


"A Kopaszi gát értéktelen harminc hektáros terület volt a Duna partján - ezt állítja a XI. kerület szabad demokrata alpolgármestere. Lakos Imre ezért ügyes üzleti húzásnak nevezte, hogy a kerület vezetése mindössze másfél milliárd forinton vitte be a telket az MSZP közeli vállalkozóval, Leisztinger Tamással közös ingatlanfejlesztő cégbe. Az Öböl 11 Kft.-ben nem sokáig volt benne az önkormányzat, Leisztinger Tamás kivásárolta üzletrészüket kétmilliárd forintért. Később a cég háromnegyedét továbbadta egy portugál befektetőnek, sajtóhírek szerint tízmilliárd forintos áron. A kerület szocialista polgármestere azonban tisztességesnek és szakszerűnek nevezte az üzletet és politikai támadásról beszél.

A helyi ellenzék szerint az önkormányzat 6-8 milliárdot bukott - azt állítják: a Kft.-ben lévő üzletrészért nyolc és fél milliárdot is kaphattak volna."

Forrás: HírTV, 2007.09.30.


A távoli szemlélőnek is rettentően büdös volt az eset. Túl gyorsan keresett túl sokat a vállalkozó ahhoz, hogy ne merüljön fel a kérdés: lehetséges, hogy az önkormányzati vezetők esetleg szándékosan adták el ilyen olcsón a telket?

Mindez persze nem lett volna példa nélkül. A rendőrség gyanúja szerint a fent leírt módszer ipari méretekben működött számos helyen, így a VI. és a VII. kerületben is. Valamennyi esetben igaz volt, hogy a sajtó egy része rászállt a témákra, és az ő kutakodásaik eredményei alapján nehéz volt elképzelni, hogy ne bűncselekményekről legyen szó. A rendőrség azonban jellemzően évekig nem talált semmi kivetnivaló ezekben az ügyekben.

Ahogyan a Kopaszi-gátéban sem. Bár az újbudai ellenzék évekkel ezelőtt feljelentést tett az ügyben, sokáig úgy tűnt, nem sikerült olyan információt találni, ami megalapozott gyanúra adott volna okot a kerület vezetőivel szemben.

Kapcsolódó írásunk: Legyen vége az ártatlanok korának!


A rendőrség és a politika

Most viszont talált egy, a szóban forgó terület szélén, a Dombóvári és Budafoki út sarkán lévő ingatlan kapcsán. De miért most? Elképzelhető persze, hogy valami csodás véletlennek köszönhetően éppen most hullott a rendőrség ölébe az a bizonyíték, ami alapján helye van a gyanúsításnak. Elképzelhető, de nem valószínű.

Sokkal életszerűbb az a teória, hogy a rendőrség korábban egyszerűen nem mert hozzányúlni Molnár Gyulához és Lakos Imréhez. Mint ahogyan Hunvald György és Hagyó Miklós is érinthetetlen volt, amíg alul nem maradtak a politikai küzdelemben.

Átpolitizált a magyar rendőrség? Teljesen nyilvánvalóan az. Mégis jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt. Akkor ugyanis a bukott politikus sem kerülhetett bűnvádi eljárás alá. Emlékszik valaki arra, hogy 1994-ben MDF-es korifeusok ültek volna a vádlottak padján? Vagy 1998-ban MSZP-sek és SZDSZ-esek? Pedig nem valószínű, hogy kevesebb bűncselekményt követtek volna el a potentátok a nagy privatizációk idejében, mint mostanság.

survey tools
web survey


Mi változott?

Valami tehát megváltozott: az, hogy ma már legalább a bukott politikus nincs védelem alatt, nem érinthetetlen többé.

Nem gondoljuk, hogy Molnár Gyula ügyében a rendőrség táltosodott volna meg. Sokkal valószínűbb, hogy a politikán belüli szabályok alakultak át. Az ellentétek váltak sokkal markánsabbá, így aztán már nem vonatkozik mindenkire a politikusoknak eddig kijáró védelem.

De már ez is óriási előrelépés. A legtöbb politikus ugyanis tudja jól, hogy egyszer ő is kikerülhet a hatalomból. S akkor rá is vonatkozhatnak majd az új szabályok. A semminél már ez is sokkal több.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2010.09.30. 08:47:16

"Emlékszik valaki arra, hogy 1994-ben MDF-es korifeusok ültek volna a vádlottak padján? Vagy 1998-ban MSZP-esek vagy SZDSZ-esek?" - ezt a sort miert nem folytattuk 2002-vel? ;) Nem illett volna a koncepcioba? Nagyon helyes, hogy ma mar legalabb a bukott politikusok az igazsagszolgaltatas ele kerulnek, de az lenne az igazan szep, ha az aktivak is oda kerulnenek, nem?

bonakovacs 2010.09.30. 08:47:45

én alapvetően liberális voltam/vagyok és valszeg maradok is, de kifejezetten progresszív dolognak tartom (a liberális oldal számára is) ha a korrupt Lakost és Molnárt végre lekapcsolják. Más kérdés, hogy lesznek-e hasonló keménykedések (ld. "levágják a kezét aki lop") a hasonlóan korrupt Fideszes korifeusok estében, gondolok itt pl. Kósa "10%" Lajosra..? Ha igen, akkor talán még egyszer a szavazatomat is kiérdemlik...

the_joker123 2010.09.30. 08:50:01

@Samott: 2002-ben azért más volt a helyzet: Várhegyi Attilát, a Fidesz volt pártigazgatóját már sikerült "elkapni".

_csak_mi_lényegem 2010.09.30. 09:25:52

Szerintem a régen beépített elvtársak ott csücsülnek és még sokáig fognak is az érintett helyeken rendőrségtől bíróságig, csak most nem merik pofátlan módon exponálni magukat.
Számomra a rendőrség szakértelméről még ma is referenciaértékű, amikor Pszáf Károly megveretése után egy egyenruhás valami seprűnyeles kocogóról hablatyolt. Emlékszik még valaki?
Tényleg, az az egyenruhás ott van még, vagy érdemei elismerése mellett magasabb beosztásba helyezték?

Samott 2010.09.30. 10:50:50

@the_joker123: egy ev, ket evre felfuggesztve, de ahogy latom nem tanult belole: k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/varhegyi-attila

the_joker123 2010.09.30. 10:53:01

Annyit még jegyezzünk meg, hogy az újbudai képviselőtestület szocialista frakciójának vezetőjét Wieszt Jánosnak hívták, és a vagyongazdálkodási bizottság elnökét a kerületi hivatalos honlap szerint a mai napig így hívják... www.ujbuda.hu/page.php?template=bizottsagok

f.domino 2010.09.30. 11:27:14

@the_joker123:

2002-ben valóban más volt a helyzet, akkor nem a rendőrség, hanem az ügyészség mentette ki a fontos elvtársakat.
Várhegyi elvtárs pl. valóban állt bíróság előtt. Nemhogy szabadlábon védekezett, de államtitkári működését sem függesztették fel, még ideiglenesen sem, legalább az ítélethozatalig. Végül, ha jól emlékszem, pénzbírságot kapott, mert "nem volt megállapítható tettének társadalomra való veszélyessége". (Még jó, hogy Magyarországon nincs precedensjog!)
@_csak_mi_lényegem:
És ebben nagy valószínűséggel szerepe lehetett egy beépített elvtársnak, akit éppen mostanában készülnek újból beépíteni.

MEDVE1978 2010.09.30. 11:35:32

Az igazi kérdés az, hogy a megtisztulás hoz-e katarzist és hagyományt?

Nagyon szép, hogy a Hír Tv újságírói kapják az oknyomozó díjat és korrupciós bűntényeket derítenek fel. Vajon ugyanilyen erős pallosa lesz a Hír Tv és a Magyar Nemzet a FIDESZ kormány korrupciós bűntényeinek is? Ez azért meglepne.

Sajnálatos módon a szervilizmus és a munkahely féltése ismét nagymértékben járja át a magyar közpénzből finanszírozott szerveket. Legyen itt szó a nyilvánvalóan kormánynak tetsző ügyeket preferáló rendőrségről és ügyészségről vagy, amiben biztosak lehetünk majd a független hatalmi ág státuszát elvesztő bíróságokról.
Egy bírót ugyanis úgy is megfoghatsz, hogy ő még független, de a bírói igazgatást, a bérezését majd állami kézbe helyezed. Aztán véletlenül nem kap magas fizetést vagy jutalmat, ha olyan ítéletet hoz, ami nem tetszik.

Ezek az idők jönnek. És emiatt nem hiszem, hogy a keresztre feszített és valamennyire biztosan mocskos Molnár Gyula vagy akár Gyurcsány is megnyugvást, ha úgy tetszik igazságot hozhat. A Rokonok visszaköszön majd ismét.

preddy 2010.09.30. 11:35:38

Ha már lúd - legyen Kövér! Szívesen venném ha Kövér Szilárd és a többiek is felelnének tetteikért, de azt ugye a tutyimutyi rendőrség eltusolta, Kayástúl, Totostúl?

Esetleg az ügyészség nem tartotta érdemesnek vádat emelni?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.30. 11:39:01

Igen nagy kockázatot vállalt az Ügyészség Molnár meggyanúsításával. (Lakost azért nem mondom, mert róla már korábban voltak nem épp hízelgő híresztelések.)
Pontosabban nem a gyanúsítással, hanem az időzítéssel. Ha ugyanis Molnár később ártatlannak bizonyul, akkor nem mossa le magáról az EGÉSZ ÜGYÉSZI SZERVEZET azt a billogot, hogy fideszes megrendelésre dolgoznak. Ez pedig a demokráciába és jogállamba vetett hitet csorbítja.

Hisz azért be kell látni, hogy Molnár esélyesként pályázik a polgármesteri újrázásra, a kevés szoci egyikeként. Kerülete pedig Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs után kvázi az ötödik legnagyobb "város".

Persze, ha bebizonyosodik, hogy bűnös, akkor minden oké, nincs gond. Ha viszont az, hogy ártatlan, akkor az meg az Ügyészség számára fog beláthatatlan következményekkel járni.

mertcsak 2010.09.30. 11:46:54

Rió, Zöld Pardon ügyével is kezdenek valamit?

Psyman 2010.09.30. 11:46:59

Amíg legalább a bukott politikusokat hidegre teszik, tőlem lehet átpolitizált a rendőrség. Aztán majd ha fordul a kocka, jön a másik oldal...
Remélem azért egy napon elérünk arra a szintre, amikor már a disznóságok elkövetése közben csukják le ezeket, és nem évekkel utána.

jozicsenko 2010.09.30. 11:47:43

azért azt nem árt látni, hogy az elmúlt 8 évben ipari mennyiségben loptak: Orbánék szerintem ezzel nem csak az elvtársaknak üzennek, hanem a saját éhes cimboráiknak is: ésszel, vagy így végzed!

(ballibeknek: az államadósságunkat nagyon-nagyon megugrasztották az elmúlt 8 évben, miközben ha tételesen kellene elszámolni vele, mindenki mutogatna vagy jönne a vérszomjas nácikkal: tessék mindenkit kitisztázni, megindokolni Ft-ra pontosan, hova ment el 12 ezer MRD Ft és utána beszélhetünk a fideszről. - de addig remegjenek azok a térdek...)

Fuzzy Logic 2010.09.30. 14:17:58

Én olyat szeretnék, hogy az összes mutyis politikust lelakatolják párttól függetlenül, kampánytól meg még függetlenebbül. Olyan mikor lesz?
Tudom naiv vagyok, menjek nézzek scifiket :/

Sparhelt 2010.09.30. 14:18:03

Sokkal több akkor lehetne, ha a politikusoknak akkor is kellene félniük a lebukástól, ha még nem kerültek ki a hatalomból..

is 2010.09.30. 14:18:10

meg ket Cavinton az emlekezoknek:

- es emlekszunk meg, hogy Josip Tot vegulis kicsoda?
- es 2002 utan se csuktak le Simicskat es tarsait?

csak ne lenne ennyire kilogo ez a lolab!

@jozicsenko: az allamadossagunkat megugroasztottak 2000-2006 kozott. nem tudom miert nevezed ezt elmult 8 evnek, se nem 8, se nem az elmult. 2006-2008 kozott mar alig nott (3 ev alatt 2%-kal, es eppen tetozott), onnantol pedig vilagvalsag van, de meg a megugrott hiany joresze is az MNB-nel van, tehat nem mind a 12 ezer milliard lett elkoltve. a forintra kitisztazast en is szeretnem, kezdve attol, hogy a kozpenzek felet az onkormanyzatok koltik el, akik tudvalevoleg 2006 ota FIDESZes kezben vannk 90% felett. es szerintem is jo lenne, ha Orban es tarsai terdei is remegnenek (Gripen, Postabank, hosszu bajtok es tarsai), de sajnos em azokat az idoket eljuk.

SiKom 2010.09.30. 14:18:21

Azért megkérdezném az mszp-szdsz fanokat, hogy ha szerintük a Fidesz is lopott (biztos lopott), mi az oka annak, hogy az MSZP-SZDSZ kormány 8 éve alatt nem nagyon kerültek bíróságra a tolvaj Fideszesek?

rockjano_ 2010.09.30. 14:18:35

@tothh: Nem fog beláthatatlan következményekkel járni mert akkorra már senki nem fog emlékezni az egészre.

Ez a lényeg ezt ügyesen csinálja a Fidesz választások elött meggyanúsíttatnak az ügyészségükkel mindenkit aki potenciális ellenfél.

Ezek maffia módszerek, egy életünk minden területét behálózó polip.

Könyörgöm az senkinek nem gyanús hogy valahogy pont pár nappal a választás elött jönnek ezek elő, amikor már hónapok óta nyomoznak??

Most hülyék vagyunk vagy naívak???

elwood 2010.09.30. 14:18:45

"Az ellentétek váltak sokkal markánsabbá, így aztán már nem vonatkozik mindenkire a politikusoknak eddig kijáró védelem."

Legalábbis a szocik ha lopnak bötönbe kerülnek. Minden politikusról akkor beszélhetnénk ha a fideszes politikusok is vegzálva lennének.

Persze lehet, hogy a fideszesek között nincs aki lop. Csak ez lehet a magyarázat.

munkamacskák gazdija 2010.09.30. 14:20:14

Vége a demokráciának.

Már lopni sem szabad az elvtársaknak? Jó, hogy börtönbe nem zárják.

gabor.voros 2010.09.30. 14:20:33

@jozicsenko:
Ha viszont egy kicsit is utánnajársz a dolgoknak akkor rájösz hogy 8 év alatt nem volt annyi mint 98 és 02 között.

Férene érts elitélek minden mutyit és minden lopást.
Csak a külömbséget annyit látok mindössze hogy most azért a hagyóék félék előzetesben vannak.
Nem úgy mint annó simicska, stb...
tudjuk azok a kaya ibrahimék voltak, meg josip tothok.
meg happy end kft se volt, meg ezüshajó sem.

nagyon helyes göngyölítsenek fel mindent, de akkor tényleg mindent, mert ez így hiteltelen a számomra.

rockjano_ 2010.09.30. 14:20:47

2002 után Fideszes politikusok miért nem kerültek ilyen helyzetbe???

Demokrácia felszámolva, ügyészség, bíróság Fidesz irányítás alatt.

Mindezt az teszi teljesen hiteltelenné hogy pont az önkormányzati választások hajrájában történeik meg, nem gyanús ez egy kicsit??? Nekem nagyon... miért nem egy hónappal ezelött vagy néhány héttel késöbb???

antonov 2010.09.30. 14:21:09

Egy-két kisebb fideszes halacska is bukott 2002-2008 közt, pl. a veszprémi fideszes alpolgármester. Szóval nem teljesen igaz amit írsz.
(Igaz, ő csak párszázezer forinttal károsította meg a várost, holmi üzemanyag elszámolásokkal.)
No meg ott van a korábban említett fideszes pártigazgató, Várhegyi Attila, ő nem is kis hal annyira. Szóval ha csikorogva is, de dolgozott korábban is az igazságszolgáltatás a fideszesek ügyeiben is. Most persze -ha kormány alá rendelik az ügyészséget- esély sem lesz rá, hogy fideszes politikus ügye a bíróság elé kerül majd.

jan 2010.09.30. 14:21:25

Azért én jobban örülnék, ha a korrupt politikusokat nem mindig az elvesztett választás után csuknák le. Ez ugyanis azzal ekvivalens, hogy mindig az ellenzéki politikusok csukódnak le, a kormánypártiak immunitást élveznek, ami nagyon kínos egy jogállamban.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.30. 14:21:42

@jozicsenko: Ez egy elég optimista olvasata a dolgoknak, amikor épp arról van szó, hogy újra Polt "az ügyészség tekintélye árán is kimentek bárkit" Péter lehet a főügyész, és az eddigi összes új vonatkozó jogszabály azt szolgálja, hogy senki ne láthasson át semmit.
Egyébként: arra odafigyelt valaki, hogy mivel gyanusították meg Molnárt és Lakost??? Hivatali visszaéléssel. Ez az elképzelhető legenyhébbek közé tartozó bűntett, amihez nem kell bizonyítani sem a haszonszerzést, sem a károkozást. Fazekas Géza helyében a pofámról lesülne a bőr, hogy se egy hűntlen kezelést, de még egy szaros üzérkedést se sikerült kihozni. Az egész nyilván politikai cirkusz, hiszen ha bűnösnek találják, akkor is szinte kizárt, hogy ülni fog, viszont kell valami a Magyar Hírlapnak választás előttre.

mese-mese-meskete 2010.09.30. 14:21:52

Érdekes módon 2002 után nem hogy nem ültek fideszesek, az ügyészség semmit nem engedett bírói szakba.
Akkor az ügyészség Schlett Csabát "nem találta" hónapokig, majd sehogy. Kövérék is megérnének egy misét Kaya Ibrahimostúl meg a többiekpől nem is beszélve.
Igaz, hogy magánfeljelentés volt, de Bayert sem találták meg annak idején, így a bírósági eljárás megszűnt.

Árpi 2010.09.30. 14:22:05

@jozicsenko: Az államadósság 17 milliárd euró. A Nemzeti Bank devizatartaláka meg 32 milliárd...

2010.09.30. 14:22:17

Ha vétkes volt, akkor büntessék meg, de keményen . Ám ne csak őt, hanem mindenkit, akinek a kezéhez 1 ft is tapad.Amellett, én nem csak a 8 évet vizsgálnám, hanem az elmult 2o évet is, mert ha loptak, akkor loptak már '89 végén is és 2009-2010-ben is.Én is, mint ahogy sokan ebben az országban--szeretnénk tudni, hogy miből, miként lettek emberek hirtelen, egyik napról a másikra--milliárdosok.Eközben az állami vagyon, amelynek gazdája nem volt, eltünt szörén szálán. Mert ha azt akarjuk, hogy a "zemberek" ismét higyenek a politikusoknak, akkor ezt is ki kell vizsgálni.Igy volna kerek ez a lopós-nem lopós sztori.De csak azt propagálni, hogy az egyik oldal--jelen esetben a kormány oldal és a kormánypárti városvezetök --loptak, az nem hihetö.Mert lop, lopott itt mind két oldal, de rendesen.Csak Keller "feljelentésügyi államtitkár" nem tudott bizonyitékot hozni.Most pedig a "szállítók" adják a bizonyitékot.

Mike36 2010.09.30. 14:22:32

A kopaszi gátról annyit, hogy meg lehet nézni mi volt és milyen lett! Nem hinném hogy Molnárnál tisztább kezü lenne bármelyik fityiszes, vagy pl. Kupper Centrum András. Az meg, hogy - de furcsa - az ügyészség is hirtelen észbekapott, pontosan mutatja a fidesz arroganciáját, és azt, hogy már az ügyészséget is dróton rángatják. Lehet imádni az állampártot, tapsikálni, de ne higgyétek hogy a ti politikusaitok jobbak, kedves fityisz hívők! max pofátlanabbak, gátlástalanabbak, a cél minden eszközt szentesít!

Árpi 2010.09.30. 14:22:47

"legalább a bukott politikusok nem értinthetetlenek többé."

Bezzeg a hatalmon lévő párt politikusai! Tessék körülnézni a XI. kerülettől délnyugatra! Érden milliárdos ügyekben folyik a nyomozás lassan fél éve, a fideszes polgármester gyakorlatilag beismerte, hogy indokolatlanul fizettek ki pénzeket (eddig még "csak" kb. 140 millióról hoztak határozatot ilyen értelemben!!!!), de a Fidesz teljes mellszélességgel áll ki az embere mellett. A HVG cikke után a Magyar Hírlap is elindított egy cikksorozatot, aminek csak az első része jelenhetett meg, utána le kellett állniuk. Szóval nem a "bukott politikusok" érinthetetlensége múlt el, hanem az történt, hogy az ügyészség a kormány politikai szolgálatába állt.

Várúr 2010.09.30. 14:22:58

Egyes kommentelőknek a Molnár/Lakos duóról is a fidesz jut eszébe. Ha Ala Capone-ról lenne szó, akkor is Orbán Viktort emlegetnék. Röhej. Egyszer már leírtam: Lakos 1990-ben szdsz frakcióvezetőként egy vén Daciával zötyögött az önkormányzatba. Egy év múlva az akkor legdrágább Roverrel furikázott (kb. 10 év önkorm. képviselő és frakcióvezető fizetés). Pár év múlva a XI, kerületben épült villája értékesebb kb. 100-150 évi bevallott jövedelménél. Molnár Gyula eeetárs több virágzó kft. tulajdonosa, vagy résztulajdonosa. Sokoldalú vagyongyűjtők... A kopaszi gát-ügyben Leisztinger pár hónap alatt 3 milliárdot (!) keresett. Találós kérdés: mennyit csorgatott vissza a Molnár/Lakos duónak?

vagye1 2010.09.30. 14:24:10

Tothh !
Semmi kockázatot nem vállalt az ügyészség.
Ha kiderül Molnárról, hogy ártatlan, na bumm, az ügyészség tette a dolgát, megvizsgált, kiderült...
A baj csak az, hogy a szavazáskor a szavazók csak azt kapják a fülükbe: ez az ember csalt, vizsgálat van ellene. És mindazok akik politikailag nem elkötelezettek - akikért tulajdonképpen a választási harc megy, mert a többieket úgysem befolyásolja semmi- e befolyásolás alatt döntenek. És ez így, anélkül, hogy ismerném a per részleteit, vagy azt, hogy hibás-e vagy ártatlan Molnár - szerintem több mint gusztustalan.

combo 2010.09.30. 14:24:23

@jozicsenko: "az államadósságunkat nagyon-nagyon megugrasztották az elmúlt 8 évben, miközben ha tételesen kellene elszámolni vele, mindenki mutogatna vagy jönne a vérszomjas nácikkal: tessék mindenkit kitisztázni, megindokolni Ft-ra pontosan, hova ment el 12 ezer MRD Ft és utána beszélhetünk a fideszről."

Tessék olvasgatni a költségvetést (nem hosszú, csak 247 oldal): www.parlament.hu/irom38/10554/10554-1903.pdf

Nem azt mondom, hogy nem loptak, de az adósság nagy része a 13. havi bérre, 50%-os béremelésre, Sulinet Expresszre, autópálya-építésre stb., azaz kádári osztogatásra ment el.

sidorovich 2010.09.30. 14:24:31

@tothh:

Szinte kizárt, hogy ne találjanak valamit vagy hogy ne kerüljön elő valami, ami régen nem kerülhetett elő. Sorolták már pl. Rio, ZP, egyéb finomságok.

Hófehérke hét kicsi törpéje 2010.09.30. 14:24:37

@tothh: Hidd el, találni fognak ott érdekes dolgokat. A felszínre csak a Kopaszi-gát, a Rio, a ZP ügye jutott el, gondold el, mi lehet a mélyben.
Csak hát ugye eddig fosott a rendőrség, meg mentek a koholmányi vádak. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a rengeteg ügy között pont Zuschlag 60 milliócskája szúrt szemet a rendőrségnek?
Most végre megszűnik ez a világ. És engem az sem zavar, ha ezt a Fidesz kimondott biztatására teszi, végre megszűnik az a világ, hogy hatalmas károkat okozott emberek mandátumuk után kapnak valami csendes nyugdíjas állást és békében éldegélnek rózsadombi villájukban.

Majd Én... 2010.09.30. 14:25:03

Sajnos, semmivel sem jobb a helyzet, mint eddig.
Most a Fidesz visz mindent, ezért van elszámoltatás. Illetve azért, mert szinte minden szerv egy hatalmi centrumtól, egy embertől függ.

Ha véget ér a mostani rezsim, nem egy hatalmi centrum lesz. Ergo nem lesz több elszámoltatás.

Szóval az MSZP-SZDSZ megszívta.

Diocles 2010.09.30. 14:25:15

@tothh:

hát, a fene tudja.
azért korábban is voltak érdekességek, Kopaszi-gát, meg az sem túlságosan hihető, h Wieszt János frakcióvezető úr, meg a Zusi-ügyben érintett Krausz Csaba (?) teljesen önállóan tevékenykedett volna.
feltűnően sok már arrafelé a szennyes ügy, nna.

de mondom, nem látok bele az ügyekbe, de ha be akarják varrni, akkor ezerféle dologban lehetne szó gyanusításról kapásból.
az időzítés meg - ha "fideszbérencnek" nézzük az ügyészséget, mint a balsajtó - akkor pont nem jó, hiszen emiatt a kései időzítés miatt tudja kitolni Molnár a kihallgatást.

az azért érdekes lesz, ha ennek ellenére megválasztják.
Bár Szanyi szerint Hunvald (aki ellen a szocik szerint szintén politikai per folyik) is nyerne, ha kiengednék kampányolni a börtönből...

Rá Dios 2010.09.30. 14:25:30

"A legtöbb politikus ugyanis tudja jól, hogy egyszer ő is kikerülhet a hatalomból. S akkor rá is vonatkozhatnak majd az új szabályok. A semminél már ez is sokkal több."

A jónál meg sokkal, nagyon sokkal kevesebb....

Fuzzy Logic 2010.09.30. 23:56:03

Témába vágó az index címlap:
" A kormány alá rendelhetik az ügyészséget
A Fidesz egyéni képviselői indítványként nyújthatja be a javaslatot, hogy elkerülje az egyeztetést a szakmai szervezetekkel."

Szóval a cikk végén emlegetett előrelépés... Most egy kicsit olyan érzésem van, hogy állunk a szakadék szélén és lépünk egy nagyot, csak előtte elfelejtettünk jó irányba fordulni.

Doktor Kotász 2010.09.30. 23:56:23

@SiKom: "Azért megkérdezném az mszp-szdsz fanokat, hogy ha szerintük a Fidesz is lopott (biztos lopott), mi az oka annak, hogy az MSZP-SZDSZ kormány 8 éve alatt nem nagyon kerültek bíróságra a tolvaj Fideszesek?"

A válasz egyszerű: Mert az MSZP-SZDSZ struktúra nem akarta kiengedni a szellemet a palackból. Orbánék kiengedték, és ez vissza fog ütni rájuk is. Az ügyészségen, rendőrségen két évtizede idegelték magukat az emberek, hogy "ezek" megúszhatnak bármit. Ami most folyik, az nem irányított, ez spontán, mert elszakadtak a gyeplők, ami a politikusok sérthetetlenségének mítoszát rombolta le. Innentől kezdve már a fidesz sem lesz sérthetetlen, ez kétélű fegyver. Szerencsés együtállás, hogy a korábbi ellenzék elszámoltatást ígért, és mindenki tudta, hogy kormányváltás lesz, miközben a kormány agonizált, szétesett. Mára eljött a kormányváltás, és a fékeket az új kormány már nem húzhatja be, mert konkrét ígérete csak ez volt, minden mást csak sugalmaztak.

Innentől kezdve minden szereplő durvulni fog a játékban. A mostani felvonás lefut, de ezután már nem lesz elég nyomás alatt tartani a szerveket. A későbbi vizsgálatok alanyai kemlényebb eszközökhöz fognak nyúlni, hogy elkerüljék a sorsukat. Gyilkosségok, zsarolások, stb. Lessz aki megússza, lesz aki elbukik, de eddig mutyi volt a játék neve, mostantól szervezett bűnözés lesz.

belekotty 2010.09.30. 23:56:34

@Samott: "Nem illett volna a koncepcioba? " - Khmm.. Polt Pot Péterre emléxel?

Anti Anyag (törölt) 2010.09.30. 23:56:39

Molnár igen régóta érett. Már a szocik alatt le kellett volna kapcsolni, de ott nem volt meg a "politikai" akarat.

Spiro 2010.09.30. 23:57:02

A cikk címére egy kérdéssel válaszolnék.

Politika-e, hogy a rendőrszakszervezetek elhalasztották a szombatra tervezett demonstrációjukat, úgy hogy még azt sem tudják mit fognak hallani Pintér Sándortól, hólnap az egyeztetésen? NEM AZ.

A cikk címére a válasz:

Ha holnap megtörténne a lecsukása, akkor NEM POLITIKA.
De ha csak kihallgatják, akkor POLITIKA, mert ahogy a rendőrök önmérsékletet tudnak tanúsítani néhány napig, ez az ügyészségnek sem lett volna nehéz.

Én mondjuk azon nagyon csodálkoznék, ha azért bárkit is elítélnének, ha egy 5-10MRD befektetésével végrehajtott ingatlanfejlesztésen keres 5-6MRD-ot. (nyilván ehhez kellett Önkormányzati közreműködés, hiszen magát a Rendezési tervet (amit a vállalkozó készít, és nem túl olcsó mulatság) ők, illetve a Polgármesteri hivatal bírálja el .

Az pedig, hogy a terület a fejlesztés után ennyit, meg annyit ér, olyan közömbös, szerintem, hiszen ezzel az erővel az összes zöldmezős beruházás ilyen.
(lásd Kecskeméti Mercedes gyár –miután a telkek eredeti tulajdonosai megtudták ki vette meg a telket, mindenki visszakozni akart és kártérítést követelt).

Ennyit ér az információ, és a kapcsolati tőke (az összes pláza, nagy áruház, kijáró emberektől kénytelen a telkeket megvenni, mert a hivatalos út nagyon göröngyös) :(

Várúr 2010.09.30. 23:58:00

@Majd Én...:
Csupa mszp/szdsz politikus az ügyészségen, a bíróság előtt, a kaptárban... Azért egyvalamire gondoljatok fideszezés helyett feleim: a rendőrség, az ügyészségek, a bíróságok, csupa kisfizetésű tisztviselő egyszercsak megelégelhetik a csomó védett tolvaj politikus hivalkodó gazdagságát és pofátlanságát. Egyszercsak összehasonlítják albérleteiket, egy-kétszobás lakásukat, lepukkant kocsijukat mondjuk Lakos unterbürgermeister úr luxusjárgányaival, kétszázmilliós villájával, stb. Egyszercsak repedezni kezdenek a politikusok sáncai és kiderül, hogy a végtelenségig ők sem állnak a törvények fölött. Mellesleg ezek az eljárások üzenetek a fidesz politikusainak is: ne lopjatok, mer' a börtönkoszt nem lakoma, a vagyonelkobzás nem hízlalja a bankbetétet, a börtön nem számít bele a nyögdíjba és így tovább.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.30. 23:58:06

Ha Lakost lecsukják, végre megnyugodok és meztelenül fogok pezsgőzni a Kopaszi-gátnál!

Locassen 2010.09.30. 23:58:11

@Árpi: az államadósság nem 17 milliárd euró, hanem 73.

ben2 2010.09.30. 23:58:27

@vagye1:

Bizony ez így van. Egy politikus vigyázzon a jó hírére. Ne csak jogilag legyen feddhetetlen, hanem jó nagy ívben kerülje el a bűnözőket, vagy legalább ne bizniszeljen velük.
Maga a hamis vád ugyanis nem elég a politikus megbuktatásához (bármennyire is szeretnék elhitetni a szocik mostanában), ha bebizonyosodik a rágalom a politikus még akár profitálhat is belőle.
(Kósát pl. azzal vádolta meg a Blikk 2002-ben, hogy kurvázott és egy rendőr rajta kapta. Egy szó sem volt igaz a sztoriból, Kósa meg is nyerte a sajtópert és egyértelműen győztesként jött ki az ügyből.)
Ami a szavazást illeti, gondoljuk végén az állításod ellenkezőjét is. Mi van, ha tényleg bűnös és azok, akik nem tudtak az ügyről egy bűnözőt választanak meg polgármesternek? Nincs joga a választónak megtudni, hogy az adott jelölt milyen sötét ügybe keveredett? És ne felejtsük el: ahhoz, hogy az ügyészség megvádoljon valakit, nem elég egy névtelen feljelentés, ahhoz alapos gyanú kell, ami esetünkben bizony fennáll.

legeslegujabbkor 2010.09.30. 23:58:39

@Rá Dios: Mivel a főügyészt, főbírót, főnemtudomkit személyesen Orbán Viktor nevezi ki 9 évre, ez nem lett több a semminél.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.30. 23:58:44

Rezsimváltás van.
Felkészülhettek volna rá az urak, volt rá 8 évük...

thybalt 2010.09.30. 23:58:54

Az MSZP elmúlt 8 éve, és politikusainak egy jelentős része védhetetlen.

A Fidesz meg kapja be, ahogy a demokrácia írott és íratlan játékszabályait állandóan feszegeti, és azokra fittyet hányva politikai megrendelés szerint kívánja működtetni - többek között - az igazságszolgáltatást is.

Ez egy nagyon szar passzban lévő ország, és nem látom, merre a kiút. És azt hiszem, ezzel az érzésemmel nem vagyok egyedül, miközben mindennél jobban tartok attól, hogy végül a nemzeti radikalizmusnak becézett agybaj jöhet ki ebből győztesként, mert náluk gátlástalanabbul senki sem használja ki azt a betegséget (és a beteg elkeseredettségét), ami ezt az országot rágja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.30. 23:59:10

@Samott: ""Emlékszik valaki arra, hogy 1994-ben MDF-es korifeusok ültek volna a vádlottak padján? Vagy 1998-ban MSZP-esek vagy SZDSZ-esek?" - ezt a sort miert nem folytattuk 2002-vel? ;) Nem illett volna a koncepcioba? "

Pont ezt akartam kérdezni én is :-)

Amúgy meg ebben az esetben tényleg nagyon kilóg a lóláb, mivel a XI. ker. azon ritka helyek közé tartozik, ahol van esélye szoci jelöltnek, vagyis Molnárnak nyerni (bár ez lehet, hogy most már múlt idő). Ha valahol, hát itt tényleg érdeke volt a FIDESZ-nek, hogy valamit előhúzzon a kalapból.

És itt most nem konkrétan Molnár védelmében beszélek. Ha bűnös, bűnhödjön. De nem hiszem el, hogy ebben az évek óta húzodó ügyben pont most, pár nappal a választás előtt jött el a meggyanúsítás ideje, nem hónapokkal ezelőtt, és nem két héttel később. Ez akkor is nagy b***ná a csőrömet, ha évekkel ezelőtt a szocik csinálták volna ugyanezt egy fideszes potentáttal.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.09.30. 23:59:34

Épp a minap nézegettem a Molnárék prosiját, mondtam magamba, hogy ennek a "maszoposnak" egész tűrhető a feje, erre mi sül ki? A Hagyó pályán fogja tengetni magát?

ufógyerek 2010.09.30. 23:59:41

"Nem a rendőrség táltosodott meg, a politikán belüli szabályok alakultak át: legalább a NEM FIDESZES bukott politikusok nem érinthetetlenek többé."

Blogger Géza 2010.09.30. 23:59:46

@is: Kár, hogy abszolút nem vagy tisztában a tényekkel. Az államadósság nominálisan folyamatosan nőtt, de a mérvadó GDP-arányos adósság 2002-ben kezdett el növekedni, és ez a növekedés egyáltalán nem állt meg 2006-ban, sőt... Annyira tragikus volt a költségvetés helyzete, hogy Gyurcsány 2006-ban kénytelen volt visszavonni a saját maga által kitalált adócsökkentést (áfa: 20%) Te hiszel még Gyurcsánynak? Vagy kitől hallod ezeket a baromságokat?

A Postabank ügyében meg tanulmányozd szorgosan a VIP listát, és gondolkodj el...

brazileiro 2010.09.30. 23:59:53

"Valami tehát megváltozott: az, hogy ma már legalább a bukott politikus nincs védelem alatt, nem érinthetetlen többé."

Ugyan, ne legyetek már naívak. Nem a bukott politikus nincs védelem alatt, hanem a bukott szoci politikus. Majd akkor hiszem el, hogy javult a helyzet, ha az első ismert fideszes politikus kerül előzetesbe.

Addig ez csak maffialeszámolás: a birtokon belülre került maffia eltakarítja a birtokon kívül került maffiát.

kutya vacsorája 2010.10.01. 22:38:27

mitől is bukott politikus molnár? 11. kerületi polgármester, a jobboldal helyi szétesése miatt (is) újraválasztásra esélyes.
valahogy kellett ezen az esélyen csökkenteni. ettől még akár bűnös is lehet. de miért most világosodott meg a rendőrség egy ezer éves ügyben? ez inkább félelmetes. ne örüljünk már olyan nagyon.
másik példa. veresegyház. mai hír: pásztor béla ellen (197x óta tanácselnök, polgármester. újraválasztása esélyes. ráadásul független. ám az idén lett fideszes jelölt is...) vádat emelt az ügyészség. pont ma.
holnap ki jön? botka? káli? urnazárásig sok idő van, az ügyészség nem teszkó, dolgozhatnak vasárnap is még a kereszténydemokráciában is.
nem a nagymamáim, ha bármit csináltak, megérdemlik, ami jár. de nem a kampányfinisben. miközben tarlós csontig benyal demszkynek. "nem tudhatta, mi folyik a városházán". mer igen... megbocsájtunk annak, aki megadja magát. aki ki mer állni, és még esélyes is, annak tömlöc.
kollégák, ébresztő. a káröröm egészséges, de féltsük már egy kicsit az országot is, hazafiasságból pl. mert ez kurván nem okés.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása