Ha az ember elkezd a forradalom szörnyű logikája szerint gondolkodni, akkor csak előre lehet menekülni. A forradalom nem veszíthet csatát, nem engedheti, hogy a régi rend maradványai korlátot jelentsenek.
„Mégis miért csinálják ezt?” Sokan megdöbbenve fogadták az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását. Pedig a döntés logikusan következett az eddigiekből. Ha bárkinek kétsége lett volna: Orbán Viktor tényleg egyfajta forradalmat akar véghez vinni. Nyíltan szembefordult az IMF-hez való viszonyunkkal kapcsolatos széleskörű konszenzussal, a multinacionális cégekkel kapcsolatos szabályalkotás korábbi bevett megoldásával, vagy éppen a köztársasági elnök, a Számvevőszék elnöke és az alkotmánybírók kiválasztásában kialakult gyakorlattal.
Az elmúlt hónapokban mindenki számára egyértelművé tette, hogy azok a szabályok, amelyek 1990-ből eredeztethetőek, a magát forradalminak mondó kormányra nem érvényesek. A miniszterelnök nem a demokráciát vagy a jogállamot tagadja, hanem a rendszerváltozással kialakult rendszert és annak konvencióit, melyek korlátot jelentenek forradalmának.
Ajánlott írásunk: Ki az úr a kormányban? Kommunikáció vs. stratégia
Forradalom van, érted?
Bármely jött-ment revolúcionista megmondhatja, hogy a forradalom legnagyobb ellensége az emberek földhöz ragadtsága. Az állampolgár már csak olyan, hogy ha nem figyelmeztetik, akkor folyton visszaesik a megszokott kerékvágásba. Ezért aztán jelezni kell neki, főleg így, a forradalom elején, hogy semmi nem fogja megállítani a változást – se a külföld, se az EU, se a régi rendszer szabályai.
Ez pedig azt jelenti, hogy minden nyilvános csatát meg kell nyerni vagy legalábbis elhúzni addig, amikorra az új rezsim már megszilárdult. Ezért kellett a megnyerhetetlen Simor-ügyön annyi ideig rugózni (még nincs vége) és ezért kellett hirtelen gazdasági szabadságharcot hirdetni, amikor az IMF-delegáció a hazautazásával nyíltan azt üzente, hogy ő bizony nem része az új rendnek. Ha az ember elkezd a forradalom szörnyű logikája szerint gondolkodni, akkor csak előre lehet menekülni.
Ezért került most sorra az Alkotmánybíróság is. Az Index tegnapi cikke alapján úgy tűnik, a kormányfő számolt azzal, hogy az intézkedés nagyon népszerűtlen lesz. Népszerűtlen, de szerinte mégis szükségszerű. Nem azért, mert a költségvetésnek olyan fontos a végkielégítésekre kivetett különadó, még csak nem is azért, mert a Fidesz így akar bosszút állni az előző kormány káderein. Hanem, mert a forradalom egyszerűen nem veszíthet még csatát, nem engedheti, hogy a régi rend maradványai korlátot jelentsenek.
A forradalom rögös útja
A demokratikus rendszerben (és minden vonatkozó félelem ellenére, ez bizony nagyon is demokrácia) a szavazók a katonák, és az őket befolyásolni tudók – az újságírók, az orvosok, a tanárok – a tisztek. A miniszterelnök semmit nem ért el, ha csak lerombolja az előző rendszert. Ahhoz, hogy egy új megszilárduljon, még további választásokat kell nyernie. Ehhez pedig vigyáznia kell, hogy ne kövesse el a forradalmak legtipikusabb hibáját: ne rohanjon túlságosan előre. Oda, ahova már nem követik a csapatai.
A miniszterelnök látszólag bármit megtehet, mert az előző húsz évet szinte senki nem szerette, és mert az ellenzéke egyelőre egy vicc. De senki nem tudhatja, hogy mi az, ami már túl sok a forradalomból a magyar választóknak – különösen a közvéleményt a frontvonalban irányító „tiszteknek”. Az Alkotmánybírósággal kapcsolatos tegnapi törvényjavaslat sok embernél kiverte a biztosítékot, de nem tudhatjuk, mennyinél.
És ennek megítélésében a közvélemény-kutatások sem fognak segíteni. A nagy horderejű események, intézkedések megítélése ugyanis hosszú időn át formálódik. Jó példa erre a jelenségre az őszödi beszéd. Az sem azonnal idegenítette el a szocialistáktól a szavazókat, hanem fokozatosan, más döntésekkel kombinálva, a szavazók agyában sokáig motoszkálva, két év múltán vált Gyurcsány Ferenc halotti beszédévé.
A forradalom határai
Gyors visszajelzés, a tömegek látványos és azonnal kihátrálása híján azonban még jó ideig működhet tovább a forradalmi logika – csatáról csatára. Egyelőre tényleg csak a miniszterelnök és a Fidesz felsővezetésének józanságán múlik, hogy meddig viszik mindezt előre.
Ezért bármennyire is kaotikus ez a helyzet, sajnos még sokáig nem tudhatjuk, hogy hol húzódnak majd a „szavazófülkés forradalom” határai. És azt sem, hogy visszanézve mi bizonyul majd legitimnek mindabból, amit a kormány a kétharmada birtokában tesz.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!
Az utolsó 100 komment: