Véleményvezér

vv

Határon túli szavazók: veszélyes ügy

2011.01.31. I 179 komment I Címkék: jog fidesz allam szavazojog hataron tuliak

A teljes szavazati jog megadása balszerencsés esetben ellentéteket szítana anyaországiak és határon túliak között, nem összehozná, hanem szétzilálná az amúgy is széthúzó magyarságot. Mégis szükség volna a határon túliak képviseletére valamilyen formában. (Fotó: oroscafe.hu)

Az elmúlt hetekben ismét felvetődött a határon túli magyarok szavazati jogának kérdése. A választási kampány során, de még a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásakor is a Fidesz határozottan tagadta, hogy a kettős állampolgárság szavazati joggal párosulna. Minden ilyen felvetést alaptalannak, sőt rosszindulatúnak neveztek. Mostanra azonban egyre több kormányzati megnyilatkozás teszi egyértelművé, hogy a határon túli magyar kettős állampolgárok valamilyen formában mégiscsak szavazati jogot fognak kapni.

Miért bonyolult kérdés?

Ahogy korábban megannyiszor kifejtettük, a Véleményvezér az elmúlt kilencven év egyik legfontosabb nemzetpolitikai döntésének tartja a magyar állampolgárság könnyített megszerzését a határon túli magyarok számára. Ez az Országgyűlés erkölcsi, politikai és történelmi kötelessége volt. A szavazati jog azonban egy sokkal bonyolultabb kérdés: annak esetleges megadása előtt érdemes jó néhány szempontot figyelembe venni.

Először is látni kell, hogy miközben egy erdélyi magyar része a magyar kultúrnemzetnek, mégiscsak Romániában él, dolgozik és adózik. Lehet fogni néhány magyar adót Erdélyben is, de az is biztos, hogy egy átlagos erdélyi nem tud sokkal többet a magyarországi politikai viszonyokról és mindennapokról, mint egy átlagos anyaországi az erdélyiről. Éppen ezért a fenntartások indokoltak. Kétségtelen ugyanis, hogy egy ilyen lépés torzíthatja a magyarországi belpolitikai viszonyokat, hiszen olyan emberek tömegei szavazhatnának, akik nem is élnek a hazai viszonyok között és szavazatuk „következményeit” sem kellene viselniük.

Korábban már láthattuk, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás mennyire megosztotta az anyaországot, és ezzel milyen sebeket okozott a határon túl. Ezért mondanunk sem kell, hogy a teljes szavazati jog megadása további ellentéteket szíthatna anyaországiak és határon túliak között. Könnyen lehet, hogy a jó szándékkal, a nemzetrészek közeledésének céljával megadott teljes szavazati jog pont nem összehozná, hanem eltávolítaná egymástól a budapestit és a marosvásárhelyit, a debrecenit és a kassait. A veszélyek tehát óriásiak.

Egyesít vagy megoszt?

Másrészt: sokat panaszkodunk amiatt, hogy a határon túli magyar kisebbség mostanra milyen szinten széttöredezett. Belegondolni is rossz, hogy miközben tudjuk, egy kisebbség számára pont az egységben lenne az erő, mégis hány politikai csoportra szakadt a magyarság Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken.

Kétségtelen, hogy ezen sem segítene a magyarországi teljes szavazati jog. A helyi politikai törésvonalakra ugyanis még az anyaországi megosztottság is teljes súlyával rárakódna. Ez pedig csak még inkább szétzilálná az amúgy is széthúzó magyarságot, tovább rontva a kisebbségi érdekérvényesítés esélyeit.

Szavazzanak vagy sem?

A Véleményvezér mindezek ellenére is a határon túl élő magyar állampolgároknak adandó szavazati jog vagy képviselet mellett van. Egyrészt ez nemzeti kötelesség volna, hiszen minden anyaországi politikai döntés közvetett módon az összmagyarságra is hatással van. Ne feledjük: az, hogy hogyan él egy erdélyi magyar kisebbségiként Romániában, nagyban függ attól, hogy milyen sikeres, gazdag és eredményes Magyarország.

Másrészt pedig biztosak vagyunk abban is, hogy a magyar belpolitikának is jót tenne, ha a határon túliak a mostaninál erősebb képviseletet kapnának a törvényhozásban. A belpolitikánk ugyanis túlzottan magával van elfoglalva, már-már provinciálisan köldöknézegető. A határon túliak nagyobb részvétele akarva-akaratlanul is szélesítené a törvényhozás perspektíváját.

web polls


Ám az ismertetett okok miatt a Magyarországon élő és a nem Magyarországon élő magyarok szavazati joga mégsem lehet azonos, egyenlő. Ugyanakkor a teljes szavazati jog megadásán kívül is számos jó megoldás lehetséges a határon túliak képviseletére, egy valamiféle második kamarától egészen a határon túliak külön delegáltjaiig. Egy biztos: óvjuk a kormányt attól, hogy a szavazati jog megadását átgondolatlanul, a magyar belpolitika egyszerű exportálásával, neadjisten’ egyszerű szavazatszerzés céljából valósítsa meg.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

forgodssake 2011.02.02. 00:21:18

miért van az, hogy rendszeresen elfeledkezik mindenki arról, hogy hiába van egy magyar munkanélüli, inaktív "azsefizetadót mégisszavazhat" érv, amikor az a munkanélüli, inaktív itt veszi meg a benzint a buszjegyet, a hétvégi rozéfröccsöt, és ezek után fizeti ha másnem az áfát biztosan. Egy nem itt élő határon túli magyar mit fizet???

majd megigéri, hogy rendel valamit a vaterán becsszó?

Az meg a másik elmaradó érvelés, hogy miért nem vesszük észre, hogy egy határontúli magyarnak, a saját jólfelfogott ÉRDEKE, hogy olyanra szavazzon, akit a minimum kétséges jelzőt ki lehet mondani.

És nem azért mert gonosz, hanem azért mert a saját bőrén érzi, ha mondjuk egy idióta miniszterelnök miatt nem ide jon ez vagy az a gyár, hanem a régióban maradva más országba, ha egy idióta döntésű miniszterelnök miatt mondjuk drága a benzin, mert akkor hozzá mennek tankolni az itteniek, egy idióta döntés miatt, mondjuk az ő "felszlovákrendszámozom az autódat kft je" pörög mint az atom. ( szándékosan hoztam példát több oldalról is. Mert ez így is úgyis megtörténhet, de legalább az érdekelt fél nem szavazhat ebben.

Végül ahhoz, hogy egy HT magyart meggyőzzön a Rézanygal párt, milyen eszközei lesznek?
Mit igér. Amit igér az miből lesz kifizetve? Mi a határa az igéretnek?
Mert valahogy meg akarja győzni nyilván azokat az arcokat, hogy rászavazzanak!!!!

SZavazati és állampolgári jogot minden hazánka letelepedni kívánó HT magyarnak. MINDNEK.

francia, angol példákkal meg senki ne jöjjön. Tessék megnézni, hogy százalékosan hogy van megosztva a határon belűl és kivl leadott szavazatok. Mondjuk angliaban
Belső szavazatok: 97.4% ( a tizedesre már nem emlékszem)
Külső:2.6 %

ezzel szemben most amit megadni kívánunk itthon az
belső kb 70 % ( 8millió választó)
külső kb 30%

ezért bődületes nagy hiba érvkét felhozni, hogy a derék franciák meg angolok milyen jófek HT szavazást illetően.

sárkányfő 2011.02.02. 00:21:26

Amikor majd az RMDSZ kiesik a romániai parlamentből a Fidesz megosztási törekvéseinek hála, akkor majd kíváncsian várom a VV posztját. Na nem mintha egy blogposzt bármit is számítana egy másfél milliós közösség politikai képviseletének elveszítése mellett.

A jobber kommentelők oly könnyen osztogatják balos politikusokra a "hazaáruló" jelzőt. Na, melyik magyarországi pártnak köszönheti az MKP hogy kiesett? És hogy Slota bejutott, éppencsak?
Oké, tudom, sose ismeritek el ;)

Grigorij Pantyelejevics 2011.02.02. 00:21:32

@bontottcsirke: "mert pont az ilyen kifogásfelhőn alapuló antimagyarkodás vezetett trianonig is"

Trianonhoz speciel punkt a Nagyon Magyarkodás vezetett. ... persze halkan hozzáteszem, jómagam még csak tanulom az ÚjGondolt, és még nem jutottam el az ÚjTörténelem azon fejezetéhez, hogy "És a gonosz gyurcsányi kirobbantotta az I. Világháborút". De majd igyekszem gyorsabban lapozni. :P

Sztyepan Asztahov 2011.02.02. 00:21:34

Én egy felsőházat hoznák létre. Ide delegálhatnának az egyházak, a civil szerveztek, romák és más etnikumok, továbbá a határon túli magyarok. Csak vétó joga lenne az alsóházzal szemben, önálló törvényindítványozási joga nem. Így tudnánk a mostani párt logikától eltérő működésű elvű ellenőrző testületet létre hozni.

Szerintem ez így igazságos lenne.

Pretoryan 2011.02.02. 00:21:36

@bontottcsirke:
"A magyar az magyar és kész. Nem azt kell vizsgálni hova adózik meg mennyi pénzt adott az országba, mert pont az ilyen kifogásfelhőn alapuló antimagyarkodás vezetett trianonig is. Itt a para egyértelműen arról szól, hogy a maszop be sem kerülne a parlamente úgy hatszáz évig."

1. DE kell vizsgálni hova és mennyit adózik. Az állam így is nehezen tudja kifizetni a szociális juttatásokat, és ha még többet kell utalni, vagy korrumpálni akarja a határon túliakat mindenféle extra járulékkal, hogy azok az adott kormánypártra szavazzanak, az gáz, mert ezt te és én fogjuk kifizetni, és hidd el ez mind mind éreztetni fogja a hatását.
2. "mert pont az ilyen kifogásfelhőn alapuló antimagyarkodás vezetett trianonig is."
Történelem könyvet lapozd fel. Trianonig két egymást fokozó esemény vezetett:
1848-ban dacára annak amit kértek az akkori magyarországon élő nem kevés nemzetiség igényeinek, hogy kapjanak regionális parlamentet, Kossuthék kifejtették hogy "egy nép egy nemzet". Ezzel bezárták a kaput a nagyobb nemzetiségek minimális autonomiájára (mondjuk horvát, szlovák, trák). Nem lett szövetségi parlament, így inkább az osztrákok oldalára álltak, remélem emléxel Jelasitcs bánra és a kudarcba fúlt hadjáratára '48-ban.
2. Ez tovább gyűrűzött, a XX. századba amikor is az akkor már "Osztrák-Magyar Monarchia" nevű képződmény 1914-ban kirobbantott egy világ méretű konfliktust, és ami rosszabb ebben a vesztes oldalára álltunk. Tudni illik a XIX végén és a XX. század elején a nacionalizmus és a kommunizmus két egymástól nem független eszme hódított teret Európában, nem csak Magyarországon hanem mondjuk Szerbiában és Horvátországban is, a 1918-as bukás utáni trianoni békét nyilván nem a magyarok akarták úgy ahogy. Szabad államok jöttek létre, vágytak el Magyarországról, mivel így jóval nagyobb autonómiával rendelkeztek (jó példa a magyarok gyűlöletére a kis-antant), ezt csak szította az ostoba francia gyűlölettel teli hozzáállást az osztrákok, és baráti érzésük a románok felé, aminek ténylegesen a magyarok voltak a legnagyobb vesztesei. (most ne vizsgáljuk a dél-szláv élet vég kicsengését) Nyilván ha annó 1848-ban megkapták volna a szabadságjogokat, és saját parlamentet a béketárgyalások másként alakulnak.
Szóval ennek semmi köze a magyar széthúzáshoz. Ezt mesterségesen szítják magyarországról, és az a ronda hogy mindkét oldalról.

A maszop meg ne is kerüljön be a parlamentbe soha többet, de a fidesz sem, sőt a mostani és egykori parlamenti pártok egyetlen tagja sem.

9mmPara 2011.02.02. 00:21:41

Nem értem, miért kezeli mindenki evidenciaként azt, hogy a határon túli magyarok en bloc Orbán-szavazók? Én szoktam személyesen is találkozni néhánnyal, előfordul, hogy odavalósi blogot olvasok, számomra ez nagyon nem egyértelmű.

Battlestar Galactica 2011.02.02. 00:21:57

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy mitől jobb ember, mitől jobb magyar a határon túl élő???

Én itt adózom, élek, itt születtem, neki még is két ország ügyeibe akarnak beleszólást adni? Szerintetek mit szólna mondjuk Románia, ha azt mondanák a moldávok, hogy ők oda is akarnak szavazni, mindannyian! Vagy azt mondanák az Észak-Írek, hogy ők is szavaznának Írország dolgairól? Egy baromság az egész! Lakcímhez és adózáshoz kötném a szavazati jogot!

"Can't Stop The Signal..." 2011.02.02. 00:22:16

és ahhoz hogy finanszírozni tudjuk a jussukat, mert ami jár az jár, a fizetésemből csak 25% kapok a maradék75% elmegy adóra, hogy aki határon túl él és dolgozik kapjon gyest gyedet meg kitudjamégmit..........fasza talán a vágyott népességnövekedést nem így kellene elérni.

vomita 2011.02.02. 00:22:29

Hiába kettős állampolgárok. Én a másik, idegen állampolgárságukat tekintem mérvadónak. Énrólam ne döntsön egy román vagy egy szerb.
Ami a nyelvet illeti. A kutyám csak magyarul ért, a papagájom még beszéli is. Mégsem tekintem őket magyarnak.

Pa.macska 2011.02.02. 00:22:32

Szerintem egy erdélyi sokkal inkább van tisztában az anyaországi helyzettel, mint fordítva (pl. "jé, ti tudtok magyarul?????"), de attól függetlenül nem kellene szavaznia olyan embernek, akit nem közvetlenül érint.
És az erdélyi értelmiség nem is akar. Persze a politikusok, akiket sajnos nem feltétlenül tartok értelmiséginek, gyakran ezt hangoztatják. És persze vannak elvetemültek, akik szavaznának. Az én családom nem szavazna.

A megosztás pedig nemcsak abból a szempontból bukkanna fel, ahogy a posztban megjelent, hanem erős anyaországi ellenérzést vált ki a határontúliakkal szemben még csak a szavazati jog gondolata is. Tapasztaltam, hogy hiába magyarázom, hogy szerintünk sem kell, tovább ordítja le a fejem a fiatal újságíró (elvileg), hogy mekkora köcsögök vagyunk, hogy szavazni akarunk, és amúgy is menjek haza a marsra....

gyárvárosi 2011.02.02. 00:22:36

Jelen kormányunk szerintem csak szavazatszerzési okokból preferálja a határon túli magyarok szavazati jogát.
Ha már annyira fontos, hogy a magyar költségvetés elköltésének mikéntjét azok dönthessék el, akik nem járulnak hozzá a terhekhez, akkor akár egész Szlovákia, vagy Románia minden polgára kaphasson magyar szavazati jogot, de csak akkor ha a Fideszre szavaz!
Miért nem lehet felsőházat létrehozni, ahol valós képviselete lehetne a határon túliaknak?
Sok okos felveti, hogy a hazai inaktívak miért szavazhatnak?Kikre gondol? A nyugdíjas már dolgozott és adózott, a felsőoktatásban résztvevő remélhetően majd dolgozhat, a Gyes-en lévő anyuka miért inaktív?

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.02.02. 00:22:53

Szerintem mindenek előtt a magyar állampolgárok (a nép) képviseletét kellene megoldanunk a saját parlamentünkben. ! Amíg kizárólag pártpolitikai célokat (és egyéni érdekeket) valósít meg a kormány, addig szóba állni sem érdemes velük... majd... ha egyszer az ország lakosságának az érdekében, és a többség érdekeinek képviseletében hozzák meg a törvényeket (nekünk és nem kizárólag ránk nézve kötelező érvénnyel), akkor...
Amíg ilyen szavazati eredményeket kapunk (mint amikre itt látjuk a példákat), addig nem arról van szó, hogy a népképviselet egyszerűen nem működik? De!
(pedig ilyen egyszerűen lehetne ezt megoldani, ahogy itt is működik: 2000 ember véleménye már elég szépen mutatja a közvélekedést, nem? - szeretem ezt az oldalt, épp ezért: értelmes kérdésfeltevés után már jön is a népakarat...)

bájgúnár 2011.02.02. 00:22:56

Szerintem kár a népet hülyiteni!Ha kapnak szavazati jogot akkor az a pártlistákra fog csak vonatkozni!Ilyen megoldás meg nem szokatlan más államopolgárainál sem.
Javaslom a majré helyett próbáljanak a pártok olyan programokat és vezetést megvalósítani amit a legtöbb magyar állampolgár támogat.Ez olyan ilyezgetés mint a komcsik kettős állampolgárság elleni hazgságaik!

Dr. No 2011.02.02. 00:23:00

Nincs kétféle állampolgárság, ha van állampolgárság, akkor elméletben jár hozzá a szavazati jog is, kész. A magam részéről pont ezért nem értettem egyet az állampolgárság megadásával, az ugyanis nem csak egy "szép gesztus". (Nem, nem a "huszonhárommillió románra" meg a TB-jogosultak "ijesztő tömegére" gondolok.")

A költségvetés kiadási oldalára szerintem nem biztos, hogy feltétlenül rossz hatással lesz a határon túliak állampolgársága és szavazati joga, ez nem is különösebben érdekes kérdés szerintem. Sokkal inkább a bekódolt választási csalás.

Mi van például, ha a két romániai konzulátusról mégiscsak beérkezik a másfél millió szavazat? Nyilvánvaló, hogy mind csakis kizárólag az éppen regnáló kormánypártra fog szólni. Hogy mást ne mondjak: azok a helyiségek, ahol egyáltalán szavazni lehet majd külföldön (mert sem Románia, sem Szlovákia, de még Ausztria sem fog szavazóhelyiségeket biztosítani magyar állampolgárok számára), mind a kormány alárendeltségében működő diplomáciai testület kezelésében állnak.

Az a párt és vezető garnitúra, amelyik éppen kormányon van a szavazati jog bevezetésekor, kirobbanthatatlan lesz. Nem a "jobb" vagy a "baloldal", hanem az a konkrét párt, amelyik éppen uralmon van. Lesz nekünk egy jó kis Mubarakunk, Papa Docunk vagy Idi Amin Dadánk. Ez pedig azoknak a mostani híveiknek is kellemetlen lesz előbb-utóbb, akik pl. a párt irányvonalában szeretnének változást majd öt-tíz év múlva. Képzeljük el Meggyes Tamást, ahogy húsz éven keresztül mindig megszavazzák a párkányiak Esztergom polgármesterének (ráadásul úgy, hogy nem is tudnak róla)! Erről beszélek.

Laikus érdeklődő (törölt) 2011.02.02. 00:23:34

A legegyszerűbb és talán a legigazságosabb megoldás az lenne, ha a parlamenti helyek egy részét fenntartanánk a határon túli magyarok képviselői számára. Ezekre a helyekre csak kettős állampolgárok szavazhatnának, de a megválasztott képviselők ugyanolyan jogosultságokkal rendelkeznének mint az anyaországbeliek.

@tothh: "Én a felsőházas megoldást tartanám jónak." Csak akkor, ha a felsőházba is népszavazás útján lehetne képviselőket juttatni.
Ha már felsőház, akkor miért nem a magyar EU képviselők alkotják a felsőházat? Legalább felértékelődne a szerepük.
Vagy egy közös Kárpát-medencei (Duna-menti) parlament ahol a képviselők egyben a delegáló ország felsőházát alkotnák. De ez egyelőre csak álom.

baraka 2011.02.02. 00:23:36

a legtöbb eu-s állam összes állampolgára, a lakhelytől függetlenül részt vehet a parlamenti - és ha van olyan, akkor az elnöki - választáson. Basescu román elnök például a határon túli szavazatokkal (kb 700 körülivel) lett államelnök. de szinte mindenik szomszédos állam ilyen törvénnyel rendelkezik.

a helyhatósági választáson többnyire mindenhol csak azon az adott területen élők szavazhatnak.

Bogyó 2 2011.02.02. 00:23:40

Egyértelmű, hogy nonszensz, hogy azok válasszanak törvényhozást, akikre a megalkotandó törvények majd nem vonatkoznak.
Miért pont a magyar kultúrazonosság jár együtt a szavazati joggal? Akkor adjunk ne csak a magyaroknak, hanem a rokon népeknek is? Akkor Németország is adjon minden osztráknak szavazati jogot, hiszen valahol ők is németek?

Az a bibi, hogy az állampolgárságot most már nemzeti alapon adjuk, miközben az állam mégsem tudja a hatalmát nemzeti alapon, sőt most már állampolgársági alapon gyakorolni.
Az állam a nem itt lakókra nem tud adót kivetni, honvédelmi, polgárvédelmi stb. kötelezettségeket előírni.
Adni persze tud, mert ki ne fogadná el, ha valami jót kap. De semmire se tudja őket kötelezni, s nem is ő határozza meg az életük legalapvetőbb kereteit, ezért nonszensz, hogy beleszólhassanak az állam felépítésébe.

Az állampolgárság egyáltalán nem kell, hogy automatikusan együtt járjon a szavazati joggal, hiszen egyébként se szavaznak a fogyatékosok, börtönben lévők, kiskorúak. A nem itt lakás, az élet legalapvetőbb (adózási, szociális,honvédelmi, büntető- és polgári jogi, társadalombiztosítási, egészségügyi, oktatási stb.) szabályainak illetéktelensége miatt nagyon is kizáró tényező kellene, hogy legyen. Ez esetben ezek fontosabbak, mint az, hogy ők is ismerik Petőfit.

Csak már senkit sem érdekelnek ilyen elvi kérdések.
Egyiknek az a célja, hogy bebiztosítsa a hatalmát, másik attól retteg, hogy soha nem jut a hatalomba vissza.

A józan erdélyiek nem is törekednek különösebben a szavazati jogra, nem erre van leginkább szükségük.
Valamiféle képviseletet elfogadhatónak tartanék, s őket válasszák ki ők, de mindenképpen alulreprezentált formában, a hanghallatás és nem a valódi politikai tényezőkénti lét céljából.

Más f...val a csalánt verni, ugye?

Tricera bácsi 2011.02.02. 00:23:42

Ha ez valóban nehéz kérdés, érdemes megnézni, mi szól mellette és ellene:

Mellette szól: a Fidesz pillanatnyi érdeke.

Ellene szól: a józan ész, a magyarországi és a határon túli magyarok érdeke, és ezer jogi probléma (pl. eu-s választáson is szavaznak? nem eu-s lakosként? vagy mégis kétféle állampolgár lesz?).

hivatásos naplopó 2011.02.02. 00:23:46

@tothh:

tulajdonképpen ez jogos is lenne. pl ne népszavazhassanak anyagi jellegű kérdésekben. a vizitdíj is melyik célcsoport miatt bukott meg? akik miatt azóta is sorba kell állni órákat miközben amire vársz az 5 perc?

a nyugdíjakat is miért kellett elvenni? mert a sok nyugger túl nagy szavazóerőt képvisel és nem meri senki sem megmondani a frankót, hogy akkor most ti is összehúzzátok a nadrágszíjat...

mfa 2011.02.02. 00:23:47

Ahol adóznak, ott szavazzanak. És ez vonatkozik arra is, aki magyar állampolgárként külföldön él életvitelszerűen.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.02. 00:23:57

Hofit idézve: "na nehogy már ő odakint szavazzon arról, hogy én itthon mekkora sz@rban éljek!"
Költözzön be kis hazánkba, tárt karokkal várom, dolgozzon, fizesse az adót - és akkor szavazhat.

Circus 2011.02.02. 00:24:18

Határon túlik alapíthatnak pártot és indulhatnak a magyar parlamenti választásokon?

Ezeket a pártokat itthon kell bejegyezni?

Előfordulhat az a faramuci helyzet, hogy más ország (kettős) állampolgára legyen a miniszterelnökünk?

Továbbra is úgy vagyok ezzel, hogy mint nemzet, értem és akceptálom az igényüket a legmesszebbmenőkig, de amíg nem itt él, nem itt fizet adót, addig... hát, nem tudom.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.02. 00:24:20

Amikor elindult az egyszerűsített honosítási kérelmek beadása, akkor készült egy riport az egyik határon túli magyarral, aki épp leadta a kérelmét.
Elmondta, hogy az unioban egész más szemmel néznek rájuk, ha magyar útlevéllel mennek, mint románnal.
Munkavállalás szempontjából sem hátrány.
Mondjuk már nem sokáig, hiszen Romániának lassan nagyobb lesz a presztizse, mint Magyarországnak.

Devil 2011.02.02. 00:24:29

@ralf: "Nyilván kulturális szempontból sokat segíthetünk nekik, hiszen a nemzet messze átível a határokon, a politikai jogaikat azonban maguknak kell kiharcolniuk."

Es, segitunk valamit? Teszunk erdemben valami aert hogy megorizzek a magyar nyelvet, a magyar kulturat? Adunk nekik pl gyerekkonyveket magyarul hogy az anyanyelvuket mar gyerekkorukbn maga szinten apolhassak? Tamogatunk magyar nyelvu ovodakat-bolcsodeket?
Lefogadom hogy nem. Valahogy ebbe a politikai melldongetesbe a szorgos es erdemi munka nem fer bele. Csak a hataron tuliak politikai lerablasa, kihasznalasa - mert ez pontosan az.

Straight 2011.02.02. 00:24:32

A kettős állampolgársággal tökéletesen egyet értek amíg az a magyarországi letelepülés könnyítését vagy valami gesztus szerű dolgot biztosít a határon túliaknak. De a szavazati jogot nem szabad megadni azoknak akik nem állandó magyarországi lakosok ide fizetnek adót stb. És ezt a rendszeres kommentelő közösségnek kéne a legjobban érteni. A már sokszor felsorolt érvek mellett legfőképpen a kommentelőknek kell észrevenni azt a problémát hogy ha egy véleménynyilvánításnak nincsennek rám nézve következményei mennyivel más szemszögből látszik rögtön az egész ügy. Más a probléma megközelítése. Kommentelők hadai mondják meg a tutit a lehető legváltozatosabb fórumokon és olyan témákban ahol a tévedés súlyos következményekkel járhat (nem a kommentelőre nézve) és adnak olyan tanácsokat amik sokszor egymásnak is ellentmondanak és kötve hiszem hogy az adott komment írója azokat minden esetben képes lenne betartani. Ezek az ügyek gyakorlatilag bármik lehetnek. Könnyű a hitelkárosultak blogon leidiótázni a postolót és megmondani mit és hogy csináljon vagy a munkahelyiterror on porig alázni a levélírót a döbbenetes intellektusunkal és meggyőződésünkel hogy mi tuti hogy mindent jól csinálunk. Vagy ha egy nagyobb területre kiterjedő témát keresünk könnyű a wikileaks pártját fogni és az igazság kiderülését követelni ha nem kell (vagy legalábbis ezt hisszük) számolnunk az igazság kiderülésének árával.

Ugyan ez érvényes a határon túli magyarokra is. Ha ők azt hallják a hírekben hogy magyarország adósság problémákkal küzd akkor könnyen jut arra a megállapításra hogy akkor szavaz egy olyan pártra akiktől jó eséllyel megszorításokat kapunk mert az jót tesz az országnak fizetni meg úgysem neki kell. Vagy szavaz arra a pártra aki azt igéri hogy épít erdélytől budapestig egy 8 sávos autópályát és minden erdélyinek alanyi jogon biztosít autót hogy hazajárhassanak amikor kedvük tartja. Nagyon könnyű megmondani hogy mit kéne csinálni ha azt végül úgysem nekünk kell megcsinálni és a tévedés lehetősége sem nekünk árt. Ezt a kommentelőknek kéne a legjobban tudni.

Kisvárosi Fojtogató 2011.02.02. 00:24:40

"Mégis szükség volna a határon túliak képviseletére valamilyen formában." Már a bevezetővel sem értek egyet. Ugyanis van képviseletük. A határon túl.

Figyel Castro 2011.02.02. 00:24:47

Eneg már az is felháborít, hogy az szavazhat, aki tartósan (pl. több évre) külföldre megy. Mi köze hozzá, hogy itt mi van/lesz, amíg nincs itt? Szavazzon ott, ha megengedik neki.

ds3 2011.02.02. 00:24:48

@tothh: Ez nem teljesen igaz. Egyrészt az inaktívak nem voltak vagy lesznek mindig azok, másrészt folyamatosan adóznak ÁFA formájában, igaz nem a maguk által megtermelt pénzből.

Tisztelt pártunk pedig éppen most vette el a mi korosztályunk nyugdíjának felét (mert senki ne higye, hogy 30 év múlva mai szintű állami nyugdíjak lesznek), az ehhez hasonló lépések pedig nyilván csak az itt élőknek fájnak.

Azokból meg nagyon elegem van, akik az országot két részre osztják (pl. bontottcsirke): a hazafiakra és a maszoposokra. Én mindkettőt kikérem magamnak, MSZP-re sose szavaztam, az a fajta magyarkodás pedig, ami ebben az országban dívik, nagyon messze van a hazafiasságtól.

minikunst 2011.02.02. 00:24:52

már a kettős állampolgárság felmerülése pillanatában világos volt, hogy nem emberek, hanem szavazók kellenek az anyaországnak.

A Leander-tölgyi M-Bear 2011.02.02. 00:24:56

@tothh:
valóban a magyarországi inaktívaknak sem kellene szavazati jogot adni - nyilván a nyugdíjasok kérdése itt aggályos és minimum egy komoly vitaalap, de a ha jól emlékszem (remélem jól), a sokat citált görög demkráciában sem szavazott a fogyatékos, a munkanélküli, a tanuló, kvázi a költségvetési szempontból eltartott. ő nem lehet más, mint érdekszavazó, ergo a parlamenti pártok jó résznék ő a célpontja. neki ígérnek, szavazatért könnyebb létet. helytelen. aki államból él (pl. közalkalmazott), az ne szavazzon. aki az államkassza szempontjából éves szinten befizető, az szavazzon. minimálbéres , de milliárdos vállalkozó, katona, rendőr, ne.
mindjárt olcsóbb lenne egy népszavazás.
tudom, hogy off-topic, igazságtalan, demagóg, stb, de attól még lehet fair, és én érezhetem korrektnek.
ha még a szavazólap tetején egy egyszerű iq-t mérő kérdés lenne hozzá az érvényességi beugró, ne adj isten lengyel mintára még pénzzel megváltható is lenne, akkor urna-zárás után kb 3 perccel meglenne a hivatalos végeredmény.
van kb. 1 millió ember, aki éves szinten adó- és járulékbefizetés szempontjából szavazásra jogosult lenne. egynegyede kb elvérezne a beugró kérdésen, illetve lenne további 25%, aki mondjuk 20.000 Ft-ért lemondana a szavazati jogáról.
felhívom az illetékesek figyelmét, hogy ezt a kommentet szívesen felajánlom vitaindítónak a következő választási törvény kidolgozásához.
és persze csókolok mindenkit.

dr. Trebitsch 2011.02.02. 00:25:02

Részemről a kérdés feltevést tartom abszurdnak. szerintem az állampolgárság intézménye gazdaságilag elavult, azt elsősorban érzelmi szempontokból kellene kezelni, vagyis kultúra és érzelmi kötödés kell hogy legyen, és a korlátok nélküli Magyarországra látogatás, itteni letelepedés lehetősége legyen a lényeg. A szavazati jog viszont az adott területen élőket érinti elsősorban, ezért én ezt teljesen különválasztanám az állampolgárság intézményétől. A helyi önkormányzati választásokon az engedném szavazni, aki a területen állandóan lakik, az országos választásokon pedig azt, aki állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik Magyarországon, AKKOR IS, HA NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR. Én pesti lakosként nem szavazhatok ol. a soproni választáson, miért szavazhatna egy nem országon belüli lakos a magyarországi választásokon?

Kotyomfitty 2011.02.02. 00:25:05

@tothh: azért ez nem ugyanaz. Aki mondjuk itthon nyugdíjasként inaktív, az már FIZETETT egy csomót, amíg aktív volt, tehát anyagilag már hozzájárult pl. mondjuk az én taníttatásomhoz, aki nappalin végeztem egyetemet, az én TB-mhez, amíg gyerek voltam - különösen, ha ő maga mondjuk nem is alapított családot - (persze nyilván a szüleim is fizettek ezekbe mindenféle adót), szóval ez azért nem ugyanaz, mint egy olyan határon túli, aki sohasem szállt be egyetlen fillérrel sem a hazai közöskalapba.

sikideg 2011.02.02. 00:25:07

A szavazati jog megadása nem azért fontos hogy a határon túli magyarok képviselete erősebb legyen hanem azért hogy orbán biztos legyen abban hogy örökké lesz magyarország miniszter elnöke, a nemzet doktora ezt már elmondta.magyarországon az embereket már sikeresen megosztotta, most ezt tesz a határon túli magyarokkal is. Egy erös, stabil magyarország jobban tudná képviselni a hatátáron túli magyarok érdekét,és ez lenne a fontos, ezzel csak azt éri el hogy a határon belüli és a határon túli magyarok jobban eltávolodnak egymástól,pedig erre nagyon nincs szükség. Ahelyett hogy az anya országot erősítené leromból mindent amit eddig sikerült felépíteni! Sajnos sok ember nem látja vagy nem akarja ezt látni.

kéne egy nick 2011.02.02. 00:25:19

Már az állampolgárságot sem kéne megadni, csak annak, aki Magyarországon él és ADÓZIK.

Szavazati jogot, parlamenti képviseletet meg pláne ne kaphassanak.

Egy külföldön élő, bármennyire is magyar származású, ne dönthessen arról, hogy az én adómat mire költsék el. Beleértve a külföldön élők magyar kórházakban történő ingyen gyógykezelését is.
Majd ha ide fizeti a TB-t, akkor.

Így is eltartunk egy csomó országon belüli ingyenélőt, országon kívüliekre semi szükség még pluszban.

Winston Smith 2011.02.02. 00:25:22

Én teljes mellszélességgel támogatom a kettős állampolgárságot, de a szavazato jogot nem. Azt csak annak, aki Magyarországon él, adózik, és viseli a döntés minden következményét.

Én se akarok szavazni a remélhetőleg a jövőben létrehozandó Erdélyi Magyar Autonóm Tartomány választásain...

Lucky Larry Silverstein 2011.02.02. 00:25:42

Két alapvető tévedés a cikkben:

1. A 2004es népszavazás ténye nem, hanem az okozott sebeket a határon túl, hogy nem volt eredményes. Ezt most jóvá kell tenni.

2. Egyáltalán nem lesz nagy mennyiségü új szavazó, ezt mindenki tudja, aki figyel az olyan részletekre, mint hogy januárban Komáromban 22en kértek honositást. Max. évi néhány tizezer emberről lehet szó potenciálisan, ami a magyar természetes fogyást sem kompenzálja.

3. Miért gondolja a cikkiró, hogy az olyan erdélyi, aki nem tud semmit a magyar belpolitikai viszonyokról, élni fog a választási jogával? Amikor a magyarországi választók fele sem szokott? Egyébként én felvidéki vk, és vanak olyan HTMek is, akik teljesen naprakészek magyar belpolitikából....

4. Tudatlanság szoc. ellátásokat, anyagi jogosultságot, adózást ehhez a témához kötni. A 2 dolognak sem eddig, sem ezután nincs semmi köze egymáshoz. Tudja ezt minden magyar állampolgár is, aki már vállalt külföldön munkát. Ezt az összemosást pont ugyanazok sugallják, akik 2004ben 23Mil. romántól féltették a magyar nyugdijakat. Utóbbiért külön köszönet a szociknak meg a szadesznek.

mnandy 2011.02.02. 00:25:49

Vigyázni kéne ezzel az "adózik, vagy nem" hivatkozási alappal..
Ha azért nem szavazhat, mert nem ide fizeti az adót, tehát ne szóljon bele, akkor az miért szavazhat, aki itthon nem fizet adót?
(Nyugdíjasok, munkanélküliek, eltartottak, etc...)

Ezt régen úgy hívták, hogy cenzus.

szlelesz 2011.02.02. 00:25:53

@tothh: Azért valljuk be hogy ez is csúsztatás (bár elég nagy részben egyet értek a befizetett adó függvényében alakuló szavazati joggal)

De ugye azért te is egyet értesz abban, hogy a jelenlegi inaktív szintúgy viseli döntésének következményét mint az aktív.

Tfh., adott egy család, 2 szülő meg két gyerek.
Ha a családi kupaktanács arról szól, hogy ki ossza be a kasszát, akkor, ha a két inaktív gyerek beleszólhat (függetlenül attól, hogy ők "inaktívak") hiszen az eredmény rájuk is kihat, mert ugye ha az alkesz papa lesz a kasszás, akkor vélhetőleg nekik sem lesz az asztalon semmi.
Ha viszont a szomszéd szólna ebbe bele, az már nem lenne teljesen kóser, mert az eredméyn őt semmiben nem érinti .

Dubito 2011.02.02. 00:25:55

Gondolom egy erdélyi magyarnak sem tetszene, ha én innen Pestről akarnék beleszólni abba, hogy ki legyen a székelyudvarhelyi polgármester.

A választójog jogokkal és kötelezettségekkel jár. Azért cserébe, hogy beleszólhatok az államügyekbe, adót és illetéket fizetek, ha a szükség úgy hozza, besorozhatnak, hogy megvédjem a hazámat.

Ez vonatkozik minden Magyarországon élő magyar állampolgárra, függetlenül attól, hogy magyar, német, szlovák, román vagy cigány a nemzetisége. Nem vonatkozik a határokon kívűl élőkre, attól függetlenül, bármilyen szépen szavalják az Anyám tyúkját.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.02.02. 00:25:58

@kriszi:

"aki ma külföldön akar letelepedni, annak - állítólag - mellesleg le kell mondania a szavazati jogáról"

Pedig nem kell. S az emberek 99 %-a nem is mond le róla.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.02.02. 00:26:00

Antifideszes létemre én TÁMOGATOM a szavazati jogot. Szerintem a szavazati jog egy politikai jog, így minden magyar állampolgárnak (a magyar politikai nemzet minden tagjának) rendelkeznie kell vele, függetlenül attól, hogy hol a lakcíme, hol él, hol dolgozik, mennyit adózik.

A legtöbb országban ugyanígy van, s sehol sem okoz ez gondot.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.02.02. 00:26:07

@Hawthorne:

A szavazati jog politikai jog és nem ellenszolgáltatás valamiért.

Ma sincs szavazati joga azoknak, akik nem magyar állampolgárok, de tartósan Magyarországon élnek, pedig jócskán hozzájárulnak adóval, egyébbel az ország dolgaihoz.

Téves tehát a szavazati jogot összkötni anyagi ügyekkel. Ezen a vonalon visszamennénk a XIX. század vagyoni cenzusához.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.02.02. 00:26:10

@Hutchinson:

Ahány állampolgárság annyi szavazat - így természetes.

Az EU-választás alapja pedig az EU-állampolgárság. Ebből mindenkinek csak egy van. Itt valóban létezik visszaélés lehetősége, én is simán szavazhattam volna pl. kétszer az EU-választásokon, nem létezik semmilyen rendszer ennek kiszűrésére, de ez csupán egy megoldandó technikai kérdés.

Ami viszont a nemzeti választásokat illeti, semmi gond abban, hogy egy brit-magyar-szlovák állampolgár mindhárom ország parlamenti választásán is szavaz.

Sir Zet 2011.02.02. 00:26:14

Szvsz egyszerűen szavazatvásárlásról van szó, Orbiék így akarják a következő 8-16-32-64-128 stb. évre bebetonozni magukat. Nekem baromira nem tetszik az ötlet, pont azért, mert a "szavazatuk „következményeit” sem kellene viselniük."

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.02.02. 00:26:16

@Chastar:

A GYES és egyebek ügye viszont egész más kérdés. Itt szigorúan kell bánni. Nem elég lakcímre hivatkozni (hiszen magyarországi lakcím létesítése tényleges magyarországi életvitel nélkül sem gond, kb. fél órába telik ez, NEKEM is van magyarországi bejelentett belföldi lakcímem, pedig életvitelszerűen nem élek Magyarországon), hane tényleges életvitelhez kell kötni.

Roy 2011.02.02. 00:26:22

@bontottcsirke: A határon túl élő magyarok szavazati joga=egy másik ország belügyeikbe való beavatkozása.
Foglalkozzanak a saját országuk belügyeivel. Nem kell kibic!
Nem a Mszp-ről van szó. Amennyiben így gondolod, nem látsz tovább az orrodnál.
A szavazati jog megadása természetesen nem zárja ki a Fidesz 20 évre való bebetonozódását sem.
Arról se tudsz, hogy már a gyes kérdését is feszegetik az erdélyieknél.
Ez jó lesz egy amúgy is nehézségekben szenvedő országnak.
Az egész állampolgárság kérdése is kezd egyes országoknál nevetségessé válni. Három olyan szomszédos ország van még akik nem uniósok, ebből Horvátországban nem sok magyar él. A többinél már okafogyott dolog az egész állampolgárság is.

cellimega 2011.02.02. 00:26:26

Óriási hiba volna a Fidesz részéről, ha megadnák a határon túl élő magyaroknak a szavazati jogot.
Egyrészt azért, mert korábban valóban tagadták, hogy ilyen terveik lennének, másrészt pedig saját szavazóik többsége sem ért egyet ezzel. Pl. én.
Maga a kérdésfelvetés is ostobaság volt szerintem.
Egyáltalán nem is kellett volna a KDNP-vel szövetséget kötni, mintahogy 2002-ben sem kellett volna az MDF-fel közös listát állítani.
Annyiban csatlakozom Vv-hez, hogy növelné az ellentéteket a hazai is a külhoni magyarok között.

Kopjáss István · http://www.azenblogger.tumblr.com 2011.02.02. 00:26:30

Nem tudom, hogy mire van szüksége egy határon túli magyarnak, de két dologra talán.
Elismerjék magyarságát.
Ahol él, ott tudjon élni, és ne kelljen félnie a többségtől.

Magyarán a szavazati joggal én sem értek egyet, de autonómia kiharcolásában kellene őket segíteni.

Tiko 2011.02.02. 00:26:33

Szerintem kár ezen rágódni. Úgyis lesz szavazati jog..

És hogy hogyan fognak szavazni a két konzulátuson, ahogy azt az egyik kommentelő kérdezi naivan?

Természetesen sehogy. Nem ott lesz leadva a szavazat, hanem itt, Kósa debreceni stadionjának a címére jelentik be az 1.6 millió hazánkfiát:D

Ahova persze ingyen narancssárga busszal érkeznek..

Jómagam nem támogatom. Senkinek sem adnék szavazati jogot, aki 3 évnél régebben hagyta el az országot, vagy ha még nem él 3 éve Mo.-n.

slowmotion 2011.02.02. 00:26:35

kapjanak választójogot - de csak külön jelöltekre szavazhassanak. állítsanak a pártok külön jelölteket a határon túl élő magyarok képviseletére, adott jelöltre leadott minimum x számú szavazat helyet biztosít az országgyűlésben, DE ez az itteni képviselők létszámán (- amit amúgy is ideje lenne csökkenteni, nem? -) felül lenne.

room_101 2011.02.02. 00:26:38

Minden állampolgár szavazhasson, és szavazatát súlyozni kell az általa befizetett adó mínusz felvett segélyek összegével. És ez egységesen belföldire és külföldire legyen érvényes. Aki fizet, annak zenélnek!

JohnHenry 2011.02.02. 00:26:45

a mai magyar igérgetős politikai kultúrában az lesz a vége, hogy 3 és fél millió adózó már 15(?) millió magyart fog eltartani.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.02. 00:26:49

szerintem szavazati jogot fognak kapni a határon túliak,
elvégre minden hatalmon lévőnek érdeke megosztani a nemzetet, és teljesen mindegy, melyik kérdéskörben...

Ibn al-Haiszam 2011.02.02. 00:26:51

Erkölcsi és anyagi kötelességünk, hogy minden, magát magyarnak valló Kárpát-medencei közösség nyelvjárását, hagyományait és más, fennmaradásuk szempontjából fontos kulturális értékeit ápoljuk és megőrizzük.

Szivesen támogatok külországi magyar könyvtárakat, iskolákat, hagyományörző egyesületeket, de a magam Döbrögijét majd magam választom meg és ha tévedtem, majd magamat szidom.

Aki azt szeretné, hogy akartlan tévedéseiért az elcsatolt területeken élő magyarokat hibáztassam, az egy félcédulás semmirekellő.

Mizmór 2011.02.02. 00:26:55

Kolozsváriként (ott is élek) maximálisan egyetértek azzal, hogy ne adjanak szavazati jogot. Akkor van értéke a határon túliak állampolgárságának, ha nem jár vele árukapcsolás. Ha viszont cserébe szavazatot várnak, júdáspénz lesz belőle. Anélkül, hogy megsérteném az ajándékozót: köszi, hogy gondoltak ránk, de így akkor inkább nem. Miért szóljak bele olyan dologba, aminek a felelősségét a legkisebb mértékben sem én viselem? Ez nemhogy jogilag, de még teológiailag sem helyes (ha már a KDNP a keresztény értékeket akarja erősíteni). Aki ezt elvárja, és még törvénybe is iktatná, az a mélybe taszít. A KDNP szembe megy saját értékeivel. Még akkor is fájdalmas ez, ha teljesen jóhiszeműen teszi.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.02. 00:26:58

Jogokkal kötelességek is járnak! Szerintem, csak az lehessen állampolgár, aki ide adózik, fizeti a járulékokat, befizeti a rá vonatkozó részt azorbán új palotájába, stb., magyarán a terhekből is kiveszi a részét.
Szavazati jog is így járhatna nekik... Személy szerint, én nagyon nem szeretem azokat az embereket, akik nem az Országban élve, szólnak bele a dolgainkba, éljenek bárhol (pl. USA, Ausztrália, Svédo., stb.). Valószínűleg, ugyanígy éreznék a kettős állampolgárokkal is.

Szelki Lata 2011.02.02. 00:27:03

Én meg a szavazati jogot adófizetéshez kötném, mint a demokrácia bölcsőjének tekintett Athénben, és ezzel ennek az ellenérvnek ki is lenne húzva a méregfoga.

Az az érv, hogy a határon túliak nem ide fizetnek adót azért rossz, mert sajnos határon belül is vannak sokan, akik nem fizetnek ide (meg máshova sem) adót.

Tény, hogy több inaktív szavaz ma Mo.-on, mint aktív. Ehhez nem kell elmenni a határon túlra.

Magam részéről az inaktívaktól elvennék minden szavazati jogot (juttatásokat is, de csak átgondoltan!), ne szóljon már bele a köz dolgaiba az, akit a többiek tartanak el.

A nyugdíjasok az más tészta, nekik véleményem szerint továbbra is jár a szavazati jog. Életük során rengeteg pénzt fizettek be a kasszába adó és nyugdíjjárulék formájában. Ha kihagynánk a szavazásra jogosultak közül őket, akkor könnyen átnézhetne rajtuk bármelyik párt.

zolisz 2011.02.02. 00:27:15

Ritka objektív kiegyensúlyozott írás. De ezzel kissé elvetetted a sulykot:

"Lehet fogni néhány magyar adót Erdélyben is, de az is biztos, hogy egy átlagos erdélyi nem tud sokkal többet a magyarországi politikai viszonyokról és mindennapokról, mint egy átlagos anyaországi az erdélyiről."

Talán 5:1 jobban közelít a valósághoz.

Pelso.. 2011.02.02. 00:27:22

Vajon, miféle jövőkép látszik az elkövetkezendő 3 évre, ha a Fidesz, a jelenlegi komoly támogatottsága mellett is csak a határon túliak szavazatával együtt látja biztosítottnak a 2014-es meccset?

Melchi Zadok 2011.02.02. 00:27:34

kedves VV! egyszerűen értetlenül állok a posztotok előtt. egyfelől sebészi pontossággal logikusan felépítitek azokat az egyértelmű problémákat, amelyek a ht magyarok szavazati joga ellen szólnak.
majd az egészet lezárjátok egy megfoghatatlan, szimplán szubjektív, érzelmi alapra vitt pátosszal és patetizmussal teli okoskodással, aminek a végére odabiggyesztitek: "óvjuk a kormányt attól, hogy a szavazati jog megadását átgondolatlanul, a magyar belpolitika egyszerű exportálásával, neadjisten’ egyszerű szavazatszerzés céljából valósítsa meg."

teszitek ezt úgy, hogy ti is teljesen tisztában vagytok azzal, hogy a ht magyarok szavazati joga, semmi másról nem szól, csak erről.

arról sem esett szó, hogy ha a ht magyarok szavazati joghoz jutnának, akkor a hazai korrupció alfája és ómegájaként aposztrofált pártfinanszírozási káosz újabb lendületet vesz, elsősorban a mindenkori kormánypártok javára.vajh mely pártnak lesz pénze öt országban kampányolni, vállalva ennek rettentő anyagi terheit, vajh hogyan lehet erre pénzt előteremteni? ki fogja mindezt megfizetni, de legfőképpen hogyan és miből?
sajnos erre az utóbbi kérdésre a legegyszerűbb a válasz.

az egész szavazósdi játék amit a kormány művel minden tekintetben cinizmussal és álságos képmutatással egybekötött nonszenz.

bebradt 2011.02.02. 00:27:46

Nem kerek valasztoi jogot, sem allampolgarsagot.

csgabor 2011.02.02. 00:27:50

@Doubledecker: Nem mindegyikhez kell bejentett mo-i lakcím tudtommal. Pl. GYES-hez nem kell.

Mi azt tervezzük, hogy ha úgy adódik felvesszük a magyar gyest külföldön, akkor is, ha az itteni fizetéshez képest jelentéktelen összeg (3 órányi munkabér kb.), aztán odaadjuk egy (magyar) civil szervezetnek, vagy valakinek aki rászorul.

De persze még azért utána kell nézni, hogy mivel jár ez, mert hazautazni csak emiatt biztosan nem fogunk.

Mr. Rustical 2011.02.02. 00:27:54

@ralf: Nem értek egyet azzal, hogy a posztban a szavazati jog ellen szóló érvek jól vannak felsorolva. Ezekkel szemben pont ugyanolyan jó ellenérvek is állnak, amelyek nincsenek említve.

Igy például az az érv, hogy mindenki ott szavazzon, ahol adózik, nagyon sántít, ugyanis rengeteg ember szavaz ma is Mo.-n, aki nem adózik, soha nem adózott, és valószínűleg nem is fog adózni soha egy fillért se.

Nagyon helyes lenne egyébként az aktív adófiztőket megkülönböztetni a többiektől a szavazások során, de erre nincs igazán példa a jelnkori demokráciákban. Ha pedgi a Mo.-i adófizető és adót nem fizető ugyanolyan joggal szavazhat, akkor ez nem érv a határon túliak szavazati joga ellen.

Az alaptalan elvárásokat pedig szerintem nagyon túldimenzionálod. Egy marginális erdélyi párt harmadrangú képviselője vetette fel a GYES kiterjesztését (ami lehetetlen, etikátlan, stb.), valószínűleg a Fideszbe való belerúgás szándékával. Komolyan nem gondolnak ilyeneket az emberek.

Az tény hogy a külföldön élők szavazatai akár döntőek is lehetnek a választásokon, erre sok példa van (Románia, Horvátország).
Hogy ez inkább jó, vagy inkább rossz, azt viszont szerintem nem lehet megmondani. Az elmúlt választások azt mutatták, hogy a Mo.-n élő szavazók éppen úgy irreális elvárások alapján hoztak döntéseket, mint ahogy a határon túliakról te feltételezed.

Tehát a szavatzati jog kiterjesztése részben jó, mert a nemzetpolitikai szempontok hangsúlyosabb figyelembe vételére készteti a pártokat, részben meg rossz, mert újabb típusú hazugsághegyek és ígéret-cunamik jöhetnek létre.

Khayness 2011.02.02. 00:27:57

EP képviselőket lehetne belőlük csinálni (országon kívüli választókerület kisebbségi arányok szerint, vagy valami), csakhát az még dísznek sem jó jelenleg, két szép szemünkért meg nem fognak mandátumarányokkal/képviselőhelyekkel machinálni + esetleg mások is szeretnének majd ami még több probléma.

bastian 2011.02.02. 00:28:05

A blibsik vinnyogása már szánalmas. Nem kell semmiféle baloldali/liberális áleszme ide. Lesz majd egy Jobbik-féle, meg egy Fidesz-féle nemzeti érdekeket szem előtt tartó párt és ők fognak versengeni egymással a külhoni magyarok szavazatai segítségével, egészen addig, amíg ez a beteges, agymosott, nihilista, liberális, antimagyar generáció ki nem pusztul és fel nem nő egy olyan generáció, ami nem kozmopolita, hanem a hazájuk érdekeit tartják szem előtt, aztán majd ők eldöntik, hogy akarják tovább. Addig pedig nem számít, ha az (ál)liberális, (ál)demokratikus elvek sérülnek, mert ki nem sz@rja azt le... az csak a belvárosi kávéházak törzsközönségét érdeklik, de azok úgysem csinálnak semmi hasznosat (legfeljebb károsat) az ország számára, tehát ők is le vannak sz@rva..

butatót 2011.02.04. 08:44:30

Szerintem jó lenne megkérdezni minket, határon túliakat is. Kikérem magamnak, hogy bárki úgy nézzen rám, mint valami élősködőre, mert bármelyik magyarországi politikai erő a mi esetleges extra szavazatainktól várja a saját megerősödését. Aki attól fél, hogy majd jól leraboljuk az országot és talicskával visszük ki a pénzt, nyugodtan feldughatja magának a szavazójogot. A magyar állampolgárságot kérelmezni fogom, mert úgy érzem, hogy az őseim révén, és amiatt, hogy a családomnak hosszú évtizedeken keresztül sikerült megőriznie a magyarságát, jogom van hozzá. De ennyit, semmi többet. Ez egy szimbolikus dolog, ugyanúgy, ahogy számomra a magyar igazolvány is az volt - a magyarsághoz való tartozás egy jelképe. Egyszer sem éltem semmilyen kedvezménnyel, amit nyújtott (azt hiszem, utazni lehetett volna olcsóbban, talán négyszer évente), nekem az egész nem arról szólt, ahogy az állampolgárság sem arról fog. Aki ezt nem tudja felfogni, nemzetiségétől függetlenül elmehet a picsába.

donlouis 2011.02.04. 08:44:41

A szerző alá nem támasztott állításával szemben semmilyen "nemzeti kötelezettség" nem vonatkozik egy ilyen politikai jog megadására. Vajon mikor esik le a tantusz a népnemzeti oldalon is, hogy a modern demokráciákban a szavazati jog nem etnikai hanem területi alapon jár? Ugyanis közjogi kérdésről van szó, nem érzelmiről.

Másrészt a fidesz nyilván a szokott tapintatos és szofisztikált módján fogja megoldani a kérdést. Kíváncsian várom, milyen sok "jót fog tenni a magyar belpolitikának", ha a fidesz-csatlós htm politikusok Kovács Miklóstól Szász Jenőig és Durayig beülnek majd az OGY-be.
Vagy tényleg annyira naív a Vv, vagy bárki, hogy a totális nyomulás részeként Orbán nem a saját bábjait fogja mandátumhoz juttatni?

Épp annyira fogja figyelembe venni Orbán a köz vélekedését, mint a Vv a saját exit pollját, ahol már most (!!) 50%-on áll a "semmilyen jogot" opció.

Elkeserítő, mert visszacsinálni ezt már hogy lehet majd? Sehogy sem.

PR-küszöb 2011.02.04. 08:44:48

Ennek a logikának a mentén például a budapesti önkormányzati választásokon szavazati jog kell hogy megillesse mindazokat, akiknek igazolhatóan valamely felmenője valaha is budapesti lakos volt.
Ha nem logikus, hát racionális ellenérveket kérek.

ostvan 2011.02.04. 08:44:55

@bontottcsirke: "A magyar az magyar és kész." Van egy alapkérdésem: hogyan határozzuk meg, hogy ki a magyar? Mert én itt élek, de néha elgondolkodom pár apróságon: Egyik ágról többszáz évre visszamenőleg egyenes a családfám, de van olyan felmenőm is egy másik ágon, aki nem is tudott rendesen magyarul. Apám szlovák (cseh?) nevet adott. Az őseim között van Polyák nevű (nyilván, nem véletlenül).
Élnek rokonaink Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján. Azokon a helyeken nagyon sok a nemzetiségileg vegyes házasság. A 2. nemzedék még ért és néha beszél magyarul, a 3. már csak egzotikus nyelvnek ismeri a nagyszülők nyelvét.
Mégegyszer: Ki dönti el, hogy ki a magyar? Mit csinálsz azzal a kinaival (de lehet arab, mongol, stb), aki már itt nőtt fel és CSAK magyarul tud. Nem egy olyat ismerek, ahol a bevándorolt szülőknek a magyar hivatalban a gyerek tolmácsol). Hova sorolod azt az akármilyen (közel- v. távol)keleti személyt, akinek van magyar állampolgársága, de nem itt él?
Ha van pontos meghatározásod arra, hogy ki a magyar, tedd közzé!

Straight 2011.02.04. 08:45:00

@tothh: Egy magyar inaktív keményen megszívja ha rossz kormány jön. Egy határon túli nem.

shinny bayaar (törölt) 2011.02.04. 08:45:08

Kedves cikkíró, szerintem a magyarság nem széthúzó, csak az "anyaországban" élő lakosság kb 40 százalékának a rendszerváltás óta lett valami komoly defektje. Ennyi.

csababácsi 2011.02.04. 08:45:10

Szerintem szavazati joga csak annak legyen, aki itt él és itt is adózik. Ne akarjon beleszólni az életünkbe aki máshol él és máshol fizeti a közterheket.
Ez legyen érvényes bárkire , aki kis hazánkból külföldre távozott és ott él.
Ha majd hazajön,és fizetett közterheket,akkor kapja vissza a szavazati jogát.

SPYD3RM4N 2011.02.04. 08:47:22

A cikkhez annyit tennék hozzá, hogy a határon túli magyarság nem etikai, hanem nemzeti kisebbség. Illik ismerni a különbséget.

A kettős állampolgársághoz.

Aki két helyen is szavaz, annak az embernek kétszeresen ér a szava valamiért? Miért is? Mert X helyen szülte meg véletlenül az anyja? Nekem miért nem lehet másik országban szavaznom? Ja, hogy én kevesebbet érek? Ja, hogy én nem is lennék olyan undorító ember, hogy más ország lakosaira megszavazzak valami olyat, aminek aztán nekem nem kell viselnem a következményét?

TERMÉSZETESEN fideszéknél az a természetes, hogy ad hoc módon, az aktuális politikai állásnak függvényében döntenek a nemzetet érintő nagyon fontos és alapvető kérdésekről.

A társadalmi szerződés felmondásával fenyegettek be a több millió magyart a magánnyugdíj államosítása kapcsán. Etikus? Nem. Egy hosszútávon fenntartható rendszert építettek ki? Nem. Akkor? Hát pénzre volt szükségük átmenetileg, hogy a következő választást a rövidlátó hülyemagyarnak úgy adhassák be: mennyire jól kiegyenesítették a költségvetést. Hatalomtechnika. Őket aztán teljesen nem érdekli, mennyire basszák szét a nyugdíjrendszert ezzel hosszútávon. Akkor ők már nem fognak élni, illetve multicsilliárdosok lesznek (most is azok), magasról szarnak arra, hogy mi történt a magyar néppel (most is szarnak a magyar népre).

A társadalmi szerződés felmondásával fenyegetik be az összes magyarországi magyart a választójog külföldiekre való kiterjesztésével. Etikus? Nem. Akkor? Hát a következő választásokra, fideszék úgy kalkulálnak, sokkal többen szavaznak majd rájuk, ha szavazhatnak a külföldiek is. Hatalomtechnika.

Az egész jobboldal magasról szarik rá, hogy mi történik a magyar néppel. Rózsadombi elefántcsonttornyukból csak pottyantós vécé számukra Magyarország. A sok birka meg béget, csak béget. "Orbán Viktor, kérjük, szarj a szánkba, számunkra az mennyei manna! Bármit tehetsz, és annak az ellenkezőjét is! Bármit teszel, mi imádunk téged, Megváltónk!"

Néhány értelmesebb kényszer-fidesszavazó persze már elkezdett kurva ideges lenni... ezért is kell a külföldi szavazóbázis...

Blessed 2011.02.04. 08:47:29

Nem bírom felfogni az efféle kijelentéseket:
"A magyar az magyar és kész. Nem azt kell vizsgálni hova adózik meg mennyi pénzt adott az országba."

Mondom végtelenül leegyszerűsítve.
Létezik egy család. Apa, Anya, Gyerekek. Apa és Anya dolgozik. Ők ketten döntik el, hogy a bevételeiket miként osszák be. A Nagyi, Nagynéni, Nagybácsi - holott magától értetődően ők is a család szeretett és megbecsült tagjai - mivel nem járulnak hozzá semmivel sem a közös kasszához, nem szólhatnak bele abba, hogy Apa és Anya a fizetést mikor, mire költi el. Abba sem, hogy Anya mit főzzön ebédre, ki legyen az orvosa, fodrásza, hentese, és abba sem, hogy Apa honnan vásárolja meg a saját televíziójukat, milyen meccset nézzen vagy, hogy hol nyaraltassa a feleségét és gyermekeit, stb., stb..
Nagyika, Nagybácsi, Nagynéni milyen alapon is szólhatnának bele ezekbe a kérdésekbe?

"Nem kell azt vizsgálni, hova adózik, meg mennyi pénzt adott az országba"
Fel nem foghatom, hogy akkor mi alapján szerezhet érvényt valaki a véleményének, kéréseinek, óhajainak? Az állam nem tündér, aki varázspálcával suhintva osztogatja a jót. Az országnak van egy adott bevétele. Az elöljáróknak pedig azok között kell(ene) elosztaniuk ezt, akik összehozták.

Határon túli magyaroknak, akik a magyarságukon és a véleményükön kívül mással nem nagyon szállnak be a közösbe, GYEST, nyugdíjat, egyebet adni? Miből? De tényleg miből? Miért, honnan? Eleve furcsa, hogy ez bármelyikőjüben felmerül. Mutyizásnak tűnik. Magyar vagyok, adjatok.
Kapjon mindenki, ha hozzájárult ahhoz, hogy legyen miből osztogatni.

Azt sem értem: azok, akik nem itt élnek, mi alapján szeretnének szavazni arról, Magyarországot kik irányítsák? Hiszen a magyarországi magyaroknak sincs eszük ágában sem arról voksolni, hogy a határon túli magyarok milyen politikai szervezetekbe tömörüljenek, és hogy azokat kik vezessék. Hiszen mi alapján dönthetnének erről.

Egyébként egyszerű a felállás: azok, akik azt szeretnék, ha a határon túli magyarok (hozzájárulás nélkül, alanyi jogon) kapjanak GYEST, GYEDET, nyugdíjat, egyebet, ajánlják fel nekik a saját, személyre szabott nyugdíjuk, GYES-ük, stb., tetszőleges hányadát, és arról ők maguk mondjanak le.

shinny bayaar (törölt) 2011.02.04. 08:47:35

Egyébként ilyen ocsmány viselkedést egyik európai országban sem tanusítanak a külföldre csatolt valamikori honfitársaikkal szemben, akik azóta is őrzik a kultúrájukat mindenféle aljas soviniszta elnyomással szemben. Például szerbeknél, horvátoknál, románoknál fel se merülhetne ilyen kérdés. A szlovákok is csak a saját pillanatnyi politikai hülyeségük miatt tették amit tettek az állampolgársággal, de azóta már ott is a normális mederbe kerültek a dolgok.
Nálunk viszont rendesen belemászott a proletár diktatúra a fejekbe.
Evés, ivás, sz...ás, b..ás. Egyeseknek más nem is kell.

Egyébként a magyarországi pártpreferenciákat tekintve az arányok kb ugyanolyanok lehetnek határokon túl is, mert akár milyen hihetetlen, ott sem mindenki "fideszes", de szerintem a másik része a dolognak az, hogy baromi kevesen vennék a fáradtságot, és mennének el szavazni, mert kurvára nem érdekli őket a magyar belpolitika. Csak az állampolgárság fontos, de a szavazati jog viszont nálunk kell elvi kérdés legyen. Ne legyen senki másodrangú magyar állampolgár. Ez is olyan, mint amikor az mszp a 20 millió román vendégmunkással riogatott, aztán semmivel se lettek többen, mint amennyi addig volt, sőt manapság a határmenti területekről mi járunk át romániába dolgozni meg a termelők tömegével mennek át piacozni nap mint nap piacozni.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.04. 08:47:40

Kapjanak GYES-t azok is akik nem tették be a lábukat Magyarországra soha a büdös életbe (arról, hogy ki mennyit tett a közösbe arról teljesen felesleges is beszélni), támogassák a határontúliak gyógykezelését Magyarországon (biztos sokkal beszálltak a TB-be is), aki itt él, dolgozik, adót fizet, az meg dögöljön meg. Lófaszt kapjanak ne szavazati jogot.

AkarkiJ 2011.02.04. 08:47:45

a magyarországon élő segélyesek, nyugdíjasok és egyéb inaktív rétegek is nagyrészt hozzájárulnak a költségvetéshez, az áfán, a benzin és az egyéb jövedéki adókon keresztül

global001 2011.02.04. 08:47:50

Nem tudom mit aggódik a Fidesz, van ebben az országban annyi idióta agymosott, hogy még100 év múlva is meglesz a 6/3-ad. Ezért kár megadni a válsasztási jogot, főleg, hogy a nemzetieskedés mőgé bújnak !!!
Egyébként pedig nehogy már külföldről mondják meg, hogy ki legyen itthon kormányon. Én se szavazok Romániába, se sehol !!!

ayatollah 2011.02.04. 08:47:53

Azt nem értem ha beszavazzák mondjuk az RMDSZ-t a magyar parlamentbe is, akkor a képviselők eljárnak majd a budapesti meg a bukeresti országgyűlés üléseire is? :-)

kvasztics47 2011.02.04. 08:48:01

Mielőtt olvasnám a kedves kommentelő társak hozzászólásét, már is mondom a magamét:
A határon túli szavazók mennyenek a picsába!
Itt ne szavazzanak!
Majd mi! megszavazzuk magunknak a velünk kibaszókat.
Nem kell, hogy ebbe, még ők is besegítsenek.

Bergeroth 2011.02.04. 08:48:10

Milyen jogon szavazhatna egy NEM Magyarországon élő magyar arról, hogy én itt mekkora szarban éljek?!?
Milyen jogon járhatna ide pl. orvosi kezelésre, egy NEM Magyarországon élő magyar, amikor ide egy fillér TB járulékot nem fizet?!?

Aki nem látja azt, hogy ez az egész cirkusz csak és kizárólag azért megy, hogy a fidesz a NEM Magyarországon élő magyarokkal akarja megszavaztatni magának, a végtelenségig tartó hatalmat, az szimplán egy idióta.
Csak és kizárólag erre megy ki a játék, semmi másra. Szó sincs itt A magyarokról, meg hogy egy a nemzet, meg hogy egy MO. van, stb.
Egész egyszerűen, amikor már a kutya sem lesz kíváncsi a fideszre, mert a népszerűtlenségi lista legalján lesznek, akkor majd a NEM Magyarországon élő magyarokkal szavaztatják meg, hogy hatalmon maradhassanak.
Ha ez a törvény átmegy, akkor mindenki mérget vehet rá, hogy orbán és bandája még 30 év múlva is a nyakunkon fognak ülni.

Népszavazást a határon túli magyarok, Magyarországi jogairól!!!!!!!!! Népszavazást!!!!!!!!!

Kaaaroly 2011.02.04. 08:48:12

Bár magyar állampolgár vagyok, és 100%ig magyarnak tartom magam, születésemnél és családi hátteremnél fogva kettős állampolgár vagyok. Ráadásul egy olyan országról van szó, ahol az álmlampolgársághoz automatikusan jár a szavazati jog. Ennek ellenére soha nem mennék el "ott" szavazni, mert nem ott élek és nem viselem a következményeit. Nincs jogom beleszólni az ottani dolgokba.

bebe tv 2011.02.04. 08:48:14

@bontottcsirke: Az óriási különbség csak az apafej, hogy a nyugaton élő magyar állampolgárok már eljutottak a logika olyan szintjére, és ebben már közre játszik a nyugati normális észjárás elsajátítása is, hogy ahol nem él ott nem is szavaz mindazok ellenére, hogy többsége azért mégis leélt egy pár évtizedet Magyarországon. Hangsúlyozom Magyarországon, és nem Szlovákiában, Romániában vagy esetleg Szerbiában. Gondolod, hogy a Németországban élő több százezer német-horvát állampolgárságúak kezüket lábukat törik össze, hogy szavazhassanak a horvát választásokon? Nagy szart.
Nem gondolod, hogy meglehetősen fura lenne, ha mondjuk azután, hogy a Csáky 8 évet ült a szlovák parlamentben, egyszer csak bekerülne a magyar országházba és ő mondaná meg, hogy nekünk mi lesz majd a jó. Elhangzott a rádióban, hogy erdélyi politikus már pedzegette, hogy jó lenne ha járna nekik is a Gyes mert ők is magyarok. Majd ha az adójuk is ide folyik be cimbora. Jól mutatja, hogy magasan leszarják, hogy mi itt hogyan és miből élünk meg , a lényeg hogy nekik is járjon a dohányból.

2011.02.04. 08:48:17

1. Magyar az, aki magyarnak vallja magát. Ez egy régi, és sikeres gondolat. Nincs olyan, hogy ez teljes értékű magyar, az meg nem.
2. Aki magyar állampolgár, és van magyar bejelentett lakcíme, az szavazhat. Ha nincs lakcím, nem szavazhat. Egy olyan kitételt tennék hozzá, hogy legyen feltétel, hogy életvitelszerűen tartózkodjon magyarországon legalább egy meghatározott ideig, mondjuk 2 hónapig, összefüggően. Ez annál is inkább érdekes, mert az a Budapesten született hazánkfia se lehet tisztában az itthoni helyzettel, aki több éve külföldön lakik. Nem mellesleg, őt nem is érintik az itthoni események, tehát ő ne akarjon szavazni.
3. És nem kell betojni, nem fog 23 millió román idejönni szavazni. :)

Hathajó 2011.02.04. 08:48:22

Ha probléma redukcióval próbáljuk a kérdést megközelíteni, akkor egyértelmű a válasz: nem szabad kettős állampolgárságot adni nem Magyarországon élő, dolgozó, adózó embereknek. Innentől kezdve egyszerűen nem lenne min matekozni, meg vitatkozni.

Vitatkozom a véleményvezérrel, és egyet is értek. A könnyített állampolgárság megadását határon túl, bárhol a világban élő, bizonyíthatóan magyar felmenőkkel rendelkező magyar emberek számára biztosítani kell. Ostoba dolog várakoztatni évekig magyar embereket a magyar állampolgársághoz való hozzájutáshoz, abban az esetben, ha életszerűen tényleg magyar polgárok akarnak lenni. Itt akarnak élni, dolgozni, adózni, stb.
Viszont ha ez a feltétel nem teljesül, miért is lenne szükséges megadni az állampolgárság lehetőségét? Hiszen az állampolgárság nemcsak jogok halmaza, hanem kötelezettségeké is, amit határon túlról aligha tudna bárki teljesíteni.

A most megadott kettős állampolgársági jogi státusz véleményem szerint ellentmond az Unió alapelvének is. Eleve minden polgára az Uniónak kettős állampolgár, ezáltal biztosítva a szabad letelepedés, munkavállalás és igen, az adózás lehetőségét is. Innen nézve az egész kettős állampolgársági törvénynek semmi értelme, csak bonyodalmakat okoz mindenki számára. Leginkább a határon kívül élő kisebbségek számára. Tehát azt gondolom, a kettős állampolgárság megadása az Unió elveinek meg nem értésén vagy tagadásán alapul. Ez rossz.

A tavalyi év jó részét Erdélyben töltöttem. Soha senkivel nem találkoztam, aki Magyarországra akart volna költözni vagy költözött ez idő alatt. Olyat viszont ismertem, aki Németországot, Spanyolországot, Olaszországot vagy Angliát választotta új hazájának. Vajon miért van ez így? Aki élt egy kicsit ott, könnyen meg tudja válaszolni ezt. Bizony, ha valaki EU állampolgár és választhat, hol éljen, akkor kicsiny valószínűséggel fogja Magyarországot választani. Ez a helyzet.

El Presidenté 2011.02.04. 08:48:50

No kérem, én erdmagyar vagyok, és az a véleményem, hogy nekem tényleg nincs beleszólásom Magyarország önkormányzati életébe, viszont országgyűlési szavazáson szívesen részt vennék/veszek, ha lesz majd szavazati jogom.

BŐS 2011.02.04. 08:49:08

hát a kedves véleményvezér okfejtése nem sok embert győzött meg, összesen 75% nem adna semmiféle szavazati jogot a "gyüttmentek"-nek :)

Hunuser 2011.02.04. 08:49:11

Az amerikai függetlenségi háború jelszava az volt, hogy "Nincs adózás képviselet nélkül". És képviselet adózás (vagy ha jobban tetszik a képviselet következményeinek viselése) nélkül van?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.02.04. 08:49:20

Kedves Véleményvezér!

Egyetlen kérdéssel foglak meg, és megtisztelő lenne, ha válaszolnál is.

Ha az erdélyi magyar kisebbségi létminősége ESETLEGES MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRI MINŐSÉGÉTŐL FÜGGETLENÜL IS „nagyban függ attól, hogy milyen sikeres, gazdag és eredményes Magyarország”, mért kötitek a magyar (bel)politikába való beleszólás jogát ahhoz, hogy az illető erdélyi magyar „beleszóló” kérvényezte-e vagy nem a kettős állampolgárságot?
Ha őszinte lenne a fenti aggodalom, nem az lenne etikus, hogy ALANYI JOGON minden erdélyi magyar kapjon (korlátozott) beleszólást az anyaországi politikába?

Hoppá…

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.02.04. 08:49:30

Részemről is rendben van az állampolgárság ügye. Szavazni (választani) pedig csak az menjen aki itt él. A gond az, hogy aki 180 napnál többet van itt, az számít az EU-ban itt élőnek. Okés. De ezt ki képes ellenőrizni? Sőt, aki határon túli magyar (teszem azt másik EU tagállam polgára is) és megkapja az állampolgárságot - mondom mégegyszer: ez szerintem rendben van - az rendelkezik magyar lakcímkártyával? Tudtommal igen. Jogosult a társadalmi ellátó rendszereket igénybe venni ez alapján? Tudtommal azokat is. Hogy is van ez? Kommenteljen ide valaki a bevándorlásiaktól (BÁH), és magyarázza el, hátha rosszul tudom! Köszönöm.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.04. 08:49:35

@KopaszMercis:
Egyébként ez egy jó ötlet. Jelképes dolog is, úgyhogy ezzel a jelképek közt élők is jól laknak, ugyanakkor az országnak sem kerül milliárdjaiba az egész marhaság.

@2llkedő: Szerintem ez se lenne jó. Azért nem, mert gondolj bele.. Én tavaly nem voltam szavazni, mert kire és minek? És fentebb kifejtettem, hogy jelenleg nagyon kevés értelme van szavazni. Egy inaktív, nem dolgozó, nem az országnak jótakaró réteg dönt és mivel az ő igényeiknek hirdetnek a pártok, ezért nincs jó választási lehetőség se.
Úgyhogy én simán lemondanék erről a választási lehetőségről, főleg akkor, ha ingyen autót ígérne nekem egy szlovák párt, ha lemondok az itteni szavazásomról, cserébe szavazok rájuk. persze, hogy rájuk szavazok! És az se érdekel, ha épp ficóra szavazok..pont nem érint az egész. De az autómat legalább megkapom.

Nyilván direkt túlzó volt a példám, gondolom Erdélybe sem autók röpködnének..de súlyos milliárdok, erről kétségünk se lehet.
Ha Erdély, vagy egyes települések hivatalosan is magyarok akarnak lenni, akkor tessék kinyilvánítani először a függetlenségüket (és ezt nekik kell megszervezniük) és akkor csatlakozhatunk egymáshoz és lehet közös adó és közös szavazás. Ez nem is biztos, hogy rossz lenne, de az erdélyiek akarnák ezt a legkevésbé. Soha nem is akarták. Sírás az volt, de elszakadási kísérlet, mint más országokban, olyan nem. Addig felejtsük a témát.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.04. 08:49:39

Én nem is értem, hogy emberekben hogy merülhet fel a határon túliak szavazás jogának a kérdése. A pofátlanság és a primitívség netovábbja. Tényleg felesleges uszítás és jól tudjuk MAGYAR pénzből erdélyi szavazatvásárlás lenne az egészből.

A szavazás nem egy jelkép, hanem az ADÓPÉNZ elosztását végző szervezet (a kormány) megválasztása. Ennyi és nem több. Épp ezért a szavazók körét szűkíteni és nem bővíteni kell. Nem attól vagy fontos vagy magyarabb mert szavazhatsz, vagy nem szavazhatsz.

Szóval abban megegyezünk, hogy ez a szavazás az adópénzről szól. Akkor miért az adózók képviselik a kisebbséget? Ez, hogy működhet így?
A demokrácia nem abból áll, hogy mindenki a saját kis érdeke szerint követel és elvesz, miközben semmit nem ad!

Szavazni csak és kizárólag a 25 és 55 köztieknek kéne, igazoltan minimum 8-10 év magyarországi munkaviszonnyal. Az nem érdekes, hogy mit csinál, ha becsületesen dolgozik, akár programozik, akár utcát seper, de VALAMIT betesz a közösbe, adózik, az onnantól kezdve már szavazhat teljes joggal.

És félreértés ne essék, ez nem gyűlölködés, hiába vannak páran, akik direkt így forgatnák ki ezeket a szavakat. A diákoké a jövő, a nyugdíjasok pedig építették fel, ami most van! Dehogy van lenézés! Csak éppen nem szabad hagyni, hogy ez a két korosztály döntsön a legfontosabb kérdésekben, mert döntő többségben Őket nem az igazságosabb vagy a jobb ország érdekli természetesen, hanem, hogy most van-e tizenikszedik nyugdíj vagy nincs. Vagy van-e tandíj, vagy nincs.
Míg ezzel ellentétben az a korosztály és sok ledolgozott év után egy olyan társaság, akiknek nagyrészt van gyerekük és ezért nem sz.rják le az oktatást, ugyanakkor vannak nagyszüleik is, sőt, elég érettek ahhoz, hogy felfogják;lesznek Ők is nyugdíjasok, tehát éhen nem fogják halasztani az időseket sem.
Annyi a különbség, hogy nem fog hirtelen minden szavazó KIZÁRÓLAG a nyugdíj miatt bármit eladni, vagy éppen a tandíjmentességért.

Jelenleg egy (pontosabban ahogy jeleztem, több) olyan rétegnek van mindenben a legnagyobb szava, akik egyrészt nem adnak bele semmit a rendszerbe, másrészt nem érzik érdeküknek az összetett rendszer működését. Nyilvánvaló, hogy egy húszmilliomodik svédisztikás hallgató nem érzi úgy..pontosabban mindent megtenne azért, hogy ne fizessen a tanulmányaiért. Nyilván így természetes, de ezt a tandíjdolgot nem is neki kéne eldöntenie.
És a dolgozó, adózó szülők sem azt akarják, hogy szűnjön meg az egyetem meg minden legyen fizetős.. De pl az már egy javító javaslat lenne, ha nem lenne jelentkezési meg felvételi korlát, viszont bizonyos szakoknál fizetni kéne.
Jelenleg, aki mérnöknek megy, jó eséllyel hamar munkához jut, jelenleg szükség van rájuk. Így Őket nem kéne megsarcolni vagy akár eltántorítani a tanulástól, ha egyszer dolgozni fog, pusztán azért, mert drága képezni a semmiért a mongolisztikást.

A szabad bölcsésszel sincs baj. Évente 5 le is diplomázhat ingyen. De a többi, akiknek tudjuk, hogy nem ebben fognak dolgozni, miért járjanak kellemes környezetbe tanulgatni ingyen?
Szóval a tandíjnak van értelme, de rugalmasan kell kezelni. Ne, ne legyen kizárólagosan mindenkiből mérnök, de annak nincs értelme, hogy ingyen tanulgat a háromnegyed ország olyan dolgokat, amitől amúgy okosabb se biztos, hogy lesz és csak egy hobbiként szolgál.

Jelenleg a választás kb úgy történik, hogy az nyer, aki nem beszél semmiféle tandíjról és aki eggyel többhavi nyugdíjat ígér oda.
Még ebbe így az erdélyiekkel idejönne egy olyan, hogy aki többet ad az ITT DOLGOZÓK pénzből nekik, a szavazatért..

És akkor már tényleg nem érdemes szavaznia egy átlagos, családot eltartó, becsületesen dolgozó embernek. Most se nagyon, de ezután tényleg nem lenne.

Seregbontó 2011.02.04. 08:49:47

Egy opció kimaradt:

Minden olyan országból ahol a magyar kisebbség mondjuk 30000 főnél nagyobb létszámban van jelen, delegálni lehessen 1 vagy (létszámtól függően) több képviselőt a jelenlegi egykamarás parlamentbe. Azonban a delegáltak csak bizonyos meghatározott kérdéskörökben rendelkezhessenek szavazati joggal (pl. a költségvetésbe ne, vagy csak korlátozottan szólhassanak bele, ugyanakkor rendelkezhessenek véleményezési joggal).

júúúzerbár 2011.02.04. 08:49:59

jó lenne, ha végre valaki megkérdezné a határon túli magyarokat, hogy egyáltalán akarnak-e szavazni?

Yoss 2011.02.04. 08:50:03

@tothh: Rátapintottál a lényegre. Az itthoni inaktívaktól is megvonnám a szavazati jogot. Aki fizet adót, az döntse el, hogy mire költsék. Azok, akik nem fizetnek adót azokra fognak szavazni, akik beígérik nekik, hogy továbbra is fizetik az ingyen élést. Ez nem mehet így tovább. Nyilván, ha valaki néhány hónapig munkanélküli, az ne essen ki a szavazók közül, de aki ebből akar megélni, az ne választhassa már ki, hogy ki fizesse a számláját!

Yoss 2011.02.04. 08:50:06

Nem tudom, mi itt a gond. Mindenki ott szavazzon, ahol az adót fizeti. Ilyen egyszerű. Akik összeadják a pénzt, azok döntsék el, hogy ki és mire költi. Pont.

Iustizmord 2011.02.04. 08:50:09

@kriszi: a határon túli kategóriában ugye benne van az Ámerikába (Ausztráliába, Peruba, tökmindegy) kivándorolt hazánkfia, illetve az ő leszármazottai is?

hát persze, mi az hogy?

az lesz a szép amikor massechusettsből meg sidney-ből pofáznak bele akik maguk pattantak meg, nem pusztán elcsatolták őket, ők ráadásul a leg militánsabbak, leg jobboldalibbak. hú de szép is lesz, a csupa wittman mária meg szabó albert klón...

Bartoki 2011.02.04. 08:50:15

Egyik felsorolt alternatíva sem jó. Pl. ugyan miért szavaznának a határontúli magyarok a hazai pártok listájára, mikor megvannak nekik a saját pártjaik?

Egyszerűen csak azokból kellene képviselőket delegálni (vagy választani) a parlamenti választásokkal egyidőben. Felsőházat sem muszáj hozzá csinálni - elég lenne a leendő 200 képviselőhöz hozzácsapni 10-20 határontúli képviselőt valami hasonló rendszerben mint a hazai kisebbségek képviselete.

HUN_Sector 2011.02.04. 08:50:26

annak az 50 %-nak aki még a kettős állampolgárságot is ellenzi: szégyelli miattatok magát minden rendes ember, ti gyurcsány talpnyalói, kik a 30 millió romántól is úgy megijedtetek
A határon túli magyarok megérdemlik a kettős állampolgárságot (ez amúgy is elterjedt a világban), továbbá biztosítani kell a képviseletüket, ha már a - mondjuk szlovák - állampolgárságot elvették tőlük.
Aki nem mondott le az idegen állam tagságijáról, az értelemszerűen nem lehet jogosult Magyarországi listára és pártra szavazni, neki az adott államéra kell.

FüstM 2011.02.04. 08:50:29

A htm-eknek szavazati jogot kell adni.
Ellene csak egy valamivel lehet (szinvonalasan) érvelni anélkül, hogy ki ne lógjon a lóláb: éspedig legyen cenzus. Azaz bizonyos tájékozottság, műveltség és adófizetés mellett legyen választó a pógár. Nekem így is jó.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása