Véleményvezér

vv

Orbán Viktor Horn Gyula nyomdokain

2011.02.21. I 86 komment I Címkék: bkv nyugdíjasok kozlekedes orban posztkommunizmus

Bár a kormány fontolgatta az utazási kedvezmények eltörlését, de Orbán Viktor határozott tiltakozása miatt végleg elvetették a javaslatot. A nyugdíjasok éppen olyan érinthetetlenek, mint bármelyik szocialista kormány alatt.
(Fotó: Kéri László A rendszerváltás krónikája 1988-2009 c. könyvéből)

Szijjártó Péter a pénteki kormányülés után kijelentette, bár a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonását is fontolgatták, „ám Orbán Viktor határozott tiltakozása miatt ez a felvetés végleg kikerült a javaslatból.” A megfogalmazás magáért beszél. Aki azt gondolta, hogy a februári (értsd: márciusi) gazdasági intézkedések komolyan érinthetik a nyugdíjasokat, az csúnyán félreismerte a magyar politika természetét.

Ajánlott írásunk: Nyugdíjasok, a szent tehenek


Miért különlegesek az utazási kedvezmények?

Furcsa, de ahelyett, hogy tisztábban látnánk, csak egyre nagyobb a homály az immáron márciusban bejelentésre kerülő intézkedések körül. Abszurd módon szinte az egyetlen konkrétumot az a hamburgeradó jelenti, melyről senki nem gondolja, hogy komolyabb bevételt jelenthet az államháztartás számára. Volt persze még szó a gyógyszerkassza megnyirbálásáról, de ahogyan azt már megírtuk, véleményünk szerint ez a lépés meg fog rekedni a deklarációk szintjén. Biztosra vesszük, hogy elődeihez hasonlóan ez a kormány sem lesz képes a gyógyszerkiadásokat jelentősen csökkenteni.

Az utazási kedvezmények csökkentése azonban egy valóban jelentősebb tétel lett volna a kiadási oldalon. Úgy tűnik azonban, a Fidesz szocialista elődeit követi, és semmit sem valósít meg a tervből. Az utazási kedvezmény ugyanis költségvetési szempontból egy politikailag igen hasznos, ráadásul viszonylag vonzó támogatási forma, hiszen középtávon komoly trükközésre ad lehetőséget. Ha az állam nem akarja a támogatást ténylegesen is kifizetni, akkor az a vonatkozó közlekedési vállalat veszteségét növeli, amit pedig a vállalat további eladósodással finanszíroz. Ahhoz azonban, hogy az egyébként rossz bőrben lévő vállalat hitelt kapjon, a magyar államnak garanciát kell vállalnia ezekre a hitelekre. A trükk pedig ott van, hogy ezek a garanciák már nem kerülnek be a költségvetésbe a kiadások közé. Magyarul: legalább a következő országgyűlési választásokig el lehet majd dugni pár százmilliárd forintnyi adósságot.

Az elmúlt húsz évben valamennyi kormány ezt csinálta.

Mi értelme a kedvezménynek?

Részben éppen a közlekedési támogatásokhoz kapcsolódó rossz tapasztalatok miatt tűnt pozitív jelnek, amikor korábban az szivárgott ki, hogy a Fidesz-kormány esetleg mégis hozzányúlna ehhez a területhez. Ennél is nyomósabb ok volt az örömre, hogy olyan támogatásról van szó, mely gazdasági szempontból gyakorlatilag teljesen haszontalan, és még csak nem is méltányos.

Az utazási támogatás lényege ugyanis elméletileg az volna, hogy az állam megkönnyítse a munkavállalók ingázását, ezáltal növelve a mobilitást, ami pedig közvetve az egész nemzetgazdaságot segíti. Másrészt pedig az, hogy a tanköteles korú gyerekeknek – akiknek az állam előírja, hogy iskolába kell járniuk –, illetve az ő szüleiknek segítsen az iskolába járás költségeinek fedezésében. Ehhez képest a magyar valóság arról szól, hogy éppen a munkavállaló, dolgozó magyar állampolgárok azok, akik jellemzően semmiféle központi kedvezményre nem jogosultak, miközben szinte mindenki más igen. Közben „természetesen” még a belga nyugdíjasok is teljesen ingyen utazhatnak a budapesti tömegközlekedésen.

Sajnos az az igazság, hogy a nyugdíjasoknak nyújtott kedvezmény ugyanolyan ócska szavazatvásárlási-megtartási akció, mint amilyen a tizenharmadik havi nyugdíj volt.

web surveys


Horn Gyula nyomdokain

Hogyan is fogalmazott Szijjártó Péter? Bár a kormány fontolgatta a kedvezmények eltörlését, de Orbán Viktor „határozott tiltakozása” miatt „végleg” elvetették a javaslatot. Nesze neked, „forradalom”: a nyugdíjasok éppen olyan érinthetetlenek, mint bármelyik szocialista kormány alatt. Arról már nem is beszélve, hogy ezt a szöveget Horn Gyula szóvivője is megirigyelte volna.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2011.02.21. 08:45:34

Ezen tényleg nincs mit csodálkozni.

Orbán és a Fidesz politikai mozgásterét a 2008-as "szociális" népszavazás határozza meg; a témát, a lehetséges érvelést és természetesen maguknak az intézkedéseknek a tartalmát illetően is.

Ha lehetett valami előre látni 2008. március 10-én, akkor az az volt, hogy a 2010-2014-es ciklus is megy a levesbe, pontosan a fentiek miatt.

Ha volt is egy halvány remény a csodára, hogy talán mégis értelmes módon lesz újragondolva az állam szerepe, az a tavaly május-júniusi bénázással, meg az azután következő intézkedésekkel már rég szertefoszlott.

Majd talán 2014-től ...

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2011.02.21. 09:11:44

Nagyon szomorú, hogy tényleg csak a szavazatmaximalizálás számít. Az a minimum lenne, hogy a nyugdíjba vonulás korhatárának emelésével együtt ennek a korhatára is emelkedjen, mondjuk 70 évre.

Egy lépés lenne a diákkedvezmény, bár ez is nehezen indokolható szerintem. Aki kétségbe vonja ezt, az nézzen meg bármilyen tanulmányt (pl Ferge Zsuzsától) arról mekkora a létminimum alatt élők aránya korosztályonként. A gyerekek között messze magasabb, mint a nyugdíjas korosztályban.

Súlyosan cinikus, hogy a most aktív generációval fizettetik meg a mostani nyugdíjas korosztály viszonylagos jólétét.

Nem tudom, hogy a demokrácia keretei között (szavazatok száma dönt) van-e más megoldás, mint a gyerekek utáni szavazati jog megadása... Még ha az is elég komoly problémákat vet fel.

Luie Lepke 2011.02.21. 09:11:50

Basszus, a cím alapján azt hittem Orbán rákapott a piára. :))))))

7esbusz 2011.02.21. 09:26:43

@Robinzon Kurzor:
2014-től?
Egyre több és több nyugger lesz. Már csak az egyre növekvő számuk miatt is esélytelen a kedvezmények nyirbálása. Szóval nem 2014-ben, hanem soha. (Vis Major-t most nem számoltam bele, mint pl államcsőd)

2011.02.21. 09:34:27

a nyugdíjasok épitették fel az országot, megérdemlik az ingyen utazást. most meg mi építjük, mi is megérdemeljük.

Faculty 2011.02.21. 09:57:12

a fentiekkel teljesmértékben egyetértek. ebből az következik hogy a munkavállaló büntetve van. mivel a munkavállaló bűntetve van, ki a fasz akar innentől kezdve munkát vállalni? ha nem vállal senki se munkát honnan lesznek adóbevételek? ha nincsenek adóbevételek, akkor miből él az eltartottak rétege, a többség? ha ők rosszul élnek, kinek a szavazataira lehet egyszerű szavakkal, és nulla programmal nyomulni? és egy egyszerű szavakkal null programmal nyerő párttól a jövőben hogyan várhatná el bárki is hogy majd pont a munkavállalók hátáról szed le terheket? a kör bezárult.

(és csak mellesleg: egy fontos dolog szerintem kimaradt a cikkből. itt egyenlőre csak igazságosságról van szó, pénzről nincs. pénz a nyugdíjasoknál nincs, és ha be akarjuk vasalni, akkor sem lesz. a nyugdíjas bliccelhet, vagy nem jár bkv-val, de nem a földön él aki azthiszi hogy a bkv finanszírozhatóságán az ő kedvezményük megvonása bármit is segíteni fog.)

ayatollah 2011.02.21. 09:57:22

Nem hiszem, hogy a magyar nyugdíjasok hűde sokat utaznak. Tapasztalatból a legtöbb maximum a piacra meg gyógyszerért hagyja el az otthonát, sajnos. Nyugaton sokkal aktívabb a nyugdíjas réteg, múzeuba, színházba, nyaralni járnak. Nálunk a legtöbbnek a kvázi élőhalott sors jár. Az utazási kedvezményük biztos jelentéktelen tétel költségvetési szempontból.

ruba 2011.02.21. 10:09:44

Azt mindenképpen megtiltanám, hogy reggel 7 és 9 között utazzanak. Megyek reggel a buszon/villamoson iskolába, és akkor felszállnak a hülye kis kézikocsijukkal az így is tömött buszon még egy embernyi helyet elfoglalva, ráadásul ezzel a kézikocsival való szenvedésükkel (mire fel- és leszállnak vele), időt veszít a busz/villamos stb. , pont a reggeli csúcsidőben, amikor az emberek munkába, iskolába sietnek. Megértem, hogy öregek, nem várom el, hogy fürgén felpattanjanak a buszra, de ők nem időre mennek, ne használják a tömegközlekedést a reggeli csúcsidőben, vagy ha mégis használják, akkor ugyanúgy fizessenek érte mint bárki más.

fg56 2011.02.21. 10:38:09

Nehéz kérdés ez, de az ingyenes utazást megszüntetném - még a MÁV dolgozóinak is, hisz pl. egy távközlési cégnél sem feltétlenül telefonál mindenki ingyen. Ez egy válság sújtotta országban nem megy. Az 50%-os kedvezményeket is megszüntetném az állami cégek dolgozóinak. Csak a diákoknak és a regisztrált munkanélkülieknek adnék 30% körüli kedvezményt. A külföldieknek pedig semmilyen kedvezményt SOHA.

szemtanú 2011.02.21. 11:29:35

Nyilván ezzel is vissza lehet élni és vissza is élnek vele sokan. Amióta a nyugdíjasok a szocik politikai fegyverévé váltak ez a dolog jó ideig el lett rendezve. 3 millió szavazó eldöntheti a választást. Ki kockáztatja ezt.
Győzd meg a hárommillió többségét, hogy önként belátva lemondjon erről a kedvezményről és akkor talán lehet változtatni.

Maestro 2011.02.21. 11:29:44

nekem nem lenne pofám a nyugdíjasokat basztatni folyton, gondoljunk bele, pár évtized múlva mi leszünk ilyen helyzetben, remélhetőleg egy kevésbé zavaros ~50 évvel a hátunk mögött. Jó lenne ha a (reményeink szerint akkor majd minket megillető) nyugdíjunk nem arra menne el, hogy fizetünk a bkv-nak, hogy elmehessünk a patikába hogy kifizessük a gyógyszereinket, stb.

szerintem nincs nagy gond azzal, hogy az aktív dolgozói réteg "tartja el" a nyugdíjasokat... amikor az aktív dolgozói réteg még pelusbaszarós volt, akkor mégis ki dolgozott, na ki? hát igen, a mai nyugdíjasok.

ezer más olyan szegmense van a társadalomnak ahol lehet költségcsökkenteni.

aeidennis 2011.02.21. 11:29:49

@cadmagician: Ebben biztos vagy? Mindenki építette? És most mindenki építi? Szerintem a nyugdíjasok utazási kedvezménye ugyanolyan segély, mint a többi. Gusztustalan dolog a demokrácia, ha csak azért nem mászunk ki a gödörből, mert a legnépesebb életkori réteg érdekeit sérti.
Viszont az is durva lenne, ha ilyen nyugdíjak mellett elkérünk az öreg néniktől 2 - 4 vonaljegyet, ha el akarnak jutni a piacra...
Megoldás lehetne:
1, 100.000 forint feletti nyugdíjhoz nem jár utazási kedvezmény
2, Általános nyugdíjemelés ÉS az utazási kedvezmények megvonása.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.21. 11:29:56

A módja, az...

Orbánunk Viktorunk a saját testével védi a nyugdíjasok kedvezményeit.

Tenkezével hinti a nép közé az adományát.

Megérdemli, hogy csókkal illessék - nem csak a kezét - a lábanyomát is.

Mi mag majdcsak kicsengetjük a népszerűség árát.
Nem gond nyuszikám.

ac07 2011.02.21. 11:34:23

Itt mindenki a BKV-ról beszél, holott az utazási kedvezmény MINDEN tömegközlekedésre, minden viszonylatban jár. Gyakorlatilag senki nem tudja pontosan, mekkora is az összeg, de repkedtek a napokban 200 mrd Ft körüliek éves szinten.
Nem vagyok nyugdíjas-ellenes, de úgy gondolom (10 év napi 2x80 km tömegközlekedéses ingázás után), hogy:
1. a sofőrök (távolsági buszon) ne zsebre dolgozzanak, pecsételjék normálisan a nyugdíjas szelvényeket
2. a jelenlegi 65 év feletti 100% kedvezményt változtassák 90%-ra - ezzel is szűrve az életvitel szerűen itt élőket (értem itt, hogy ne utazgassanak az ország egyik feléből a másikba, hogy teljen a nap, ne kelljen otthon fűteni)
3. a kedvezményes utazás időszakát meg kell határozni, ha azon kívül utazik, akkor legyen 50% max. a kedvezmény
4. közlekedési dolgozók is csak úgy kapjanak kedvezményt, ha azt leadózzák (természetbeni juttatás)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.02.21. 12:00:02

Ha nem nyúlnák le meg számláznák túl tízszeresen az ilyen pénzeket, nem lenne az országot megrengető összeg egy olyan informatikai rendszer kiépítése, ami vásárlásnál jövedelemalapon szelektálna a nyugdíjasok, sőt, akár még a diákok között is. Ha apu 5 millát keres havonta, vegyen teljes árú bérletet a tízéves is. Csak egy a jogosultságokat nyilvántartó központi adatbázis és terminálok kérdése lenne az egész.

pirimogyoró 2011.02.21. 12:31:45

Semmiről nem dönthetnek, Orbán viseli a gatyát. Vagyis a spontánnak tűnő kijelentések is tervezettek. Mint pl. Kósa ezt vagy azt nyilatkozta. Amit Orbánnal előzetesen megbeszélt.
Ebből a gesztusból, hogy nem engedte a kedvezmény elvételét, a nyögdíjasok rájöttek, milyen jó hozzájuk Orbán és kutyakötelességük minimum hálásnak lenni.

Robinzon Kurzor 2011.02.21. 12:31:49

@ruba: Na, azért tán nem kellene más emberek idejét beosztani, főleg nem megtiltani nekik ezt-azt, mert szerinted (!!!) úgysem időre mennek.

Ellenben kellene mondjuk olyan bérlet, ami csak 9 óra után érvényes (ezért jelentősen kevesebbe is kerül).

Hathajó 2011.02.21. 14:00:49

A jelenleg működtetett szociális alapú támogatási rendszerek hosszútávon nem fenntarthatók. Sajnos rövid távon (4 év) mindig található ezekre a forrás. Először a privatizáció, aztán a durva eladósodás, most meg a manyup-ok lenyúlt pénze lehet a forrás. De már lassan el fog fogyni az ezüst készlet után a jelenünk és a jövőnk is.
Mindenki megöregszik. Az, hogy a nyugdíjas korosztály ennyire népes annak csak örülhetünk, nekünk is van reményünk unokákat nevelni majd. A kérdés csak az, lesz-e majd nekünk akkor nyugdíjunk, lesz-e akkor szociális ellátó rendszer. Mert szerintem nem lesz. A mostani nem működtethető hosszú távon, ha 30 év múlva visszanézünk majd a mostani időkre egészen el fogunk majd képedni azon, hogy is gondolhattuk erről a rendszerről, hogy fenntartható.
A rendszert meg kell változtatni, mert később már nemcsak az utazási kedvezményt kell esetleg megvonni a nyugdíjasoktól, hanem magát az alap ellátását is szűkíteni kell.
El lehet a döntést húzni, még látszólag van miből finanszírozni a rendszert, mégha ez nincs is igazából így, mert most a saját jövőnket éljük fel.
Rémületes, de egyetlen emberen múlik most a helyes döntés meghozatala, de félek ő erre alkalmatlan. Mint ahogy alkalmatlan volt a 98-as társadalmi kiegyezésre vonatkozó programját is betartani. (emlékszik még erre valaki?) Mert most is erre lenne szükség. Az ostoba alkotmányozás helyett igazi társadalmi szövetséget kellene kötni, az állam működtetésével kapcsolatosan diákok, munkavállalók, vállalkozók és nyugdíjasok közt. Kinek mit kell vállalnia a terhekből, és ki mit várhat el a közös adóinkból fenntartott államtól. De erről szó se nincs, csak szavazatmaximáló döntésekről való ötletelések. (határon túliak állampolgársága, gyerekek szavazati joga, stb.)

Aki ezt teszi az országgal az sem nem államférfi, sem nem hazafi, hanem csak egy egyszerű kalandor, aki csak mindig a holnapot akarja túlélni. Az elmúlt 8 év erről szólt, de miről fog a következő 8 szólni?

brabant89 2011.02.21. 14:57:12

Én is arra lennék kíváncsi, hogy ez mekkora összeget jelentene, illetve azt, hogy valójában mekkora pénzbe kerül (ha pl. egy városi tömegközlekedésben a buszon 5 nyugdíjassal kevesebb utazik, az jelent-e megtakarítást?)

Az mindenesetre elgondolkodtató, és a poszt is azért született, hogy ezeket a kérdéseket a kormány nem is akarja feltenni, mert O.V. ad acta tette őket.

safranek 2011.02.21. 16:06:26

A kórházak összevonása, meg súlypontosítása miatt elég sokat kell utazgatniuk.

A mai nyugdíjasokhoz tényleg nem mernek hozzányúlni, bezzeg a leendőkhöz igen. Most vették ki a zsebünkből a nyugdíjjunkat!

Izo 2011.02.21. 16:12:37

Orbán mindig is elismerően viszonyult Horn Gyulához.

a-kis-herceg 2011.02.21. 16:12:47

@brabant89: nem komoly kérdés ugye? vicc?
ahol 10 embernek jut ebéd ott még plusz 4-nek is...

nyuggerek hepilendje. itt nyuggernek jó lenni, nem rabszolgának...

egy rabszolga (oh pardon "dolgozó", 1,7 millió, 18%) eltart 1,5 nyugdíjast (3 milla), 1 gyereket (2 milla) és egy fél közszolgát (800ezer) és 1,5 (1,2 milla) cigót

azaz egy rabszolga ELTART 1,5+1+0,5+1,5 = 4,5 herét

és minél több here van, annál kevesebbet ér a RABSZOLGA SZAVAZATA...

is 2011.02.21. 16:12:54

@Robinzon Kurzor: ez a szivembol szolt. 2006-ban Molnar Lajos nekiallt legalabb az egeszsegugynek. legkozelebb 2014-ben varhatunk barmit is, de ha Csanyi es/vagy Demjan kitart Orban mellett, akkor majd csak 2018-ban. egy ujabb elvesztegetett evtized...

KG2000 2011.02.21. 16:13:08

Mivel már volt erről a dologról vita az index egyik blogján, "okosabb" vagyok egy-két vitával.
Én is felvetettem, hogy mondjuk 80 ezer felett ne legyen ingyenes. Erre valaki írta, hogy 79 900-nál nem kellene fizetni, 80900-nál már igen. Ez igazságtalan lenne. Jobb megoldás akkor, ha az ingyenesség csak a lakóhely bizonyos környékére vonatkozna.

Az is jó megoldás, ha minden nyugdíjas egy egyszeri 10 ezer Ft-os nyugdíjemelést kapna, és azzal egyidejűleg az ingyenesség teljes eltörlését.

Volt még egy felvetés, amit olvastam, hogy egyáltalán nem jönne be az az összeg a menetjegyekre, amit a regisztrációs jegyek alapján ki lehet számolni, ha mindenki teljesárút fizetne, mert a nyugdíjasok nagy része akkor nem utazna.

is 2011.02.21. 16:14:06

@fg56: "A külföldieknek pedig semmilyen kedvezményt SOHA. "

Az EU nem kulfold. Raadasul mi leptunk bele, tehat mi akartuk. Az amcsi nyugdijasra, meg a Japanra nem is vonatkozik. Cserebe, ha elmesz az EU-ban mashova, te is megkapod az ottani kedvezmenyeket.

Rive 2011.02.21. 16:16:11

Némileg csodálkozom, hogy van, aki ezen még csodálkozik.

Elvileg valamikor ezen a héten várhatóak a csodálatos 'strukturális reformok'. Alig várom.

Void Bunkoid 2011.02.21. 16:19:25

@ruba: ez abból adódik, hogy - ha még nem figyelted meg saját nagyszüleiden mondjuk, mivel még iskolás vagy, feltételezem hogy még élnek - az ember kora előrehaladtával, mivel nem kell már nőnie meg fejlődnie meg mittomén, egyre csökken az alvásigénye.

Hülyén hangzik, de a legtöbb nyugdíjas akkor, amikor te hétkor éppen még hótkómásan, félig zombiállapotban suliba zötyögsz, már ÓRÁK ÓTA fenn van, és alig várja, hogy kinyisson a piac és mehessen túrni a farhátak, csirkedenevérek meg a leárazott megbarnult banánok között. Nekik ez olyan, mint neked suli után lejteni egyet a kedvenc ruhabótos bevásárlóközpontod (vagy ha kocka vagy, a legközelebbi médiamarkt) sora között.

Csak éppen ők előtted kelnek alsó hangon két órával.

Inkább írjuk elő, hogy nyugdíjas nem kelhet fel az ágyból reggel kilenc előtt, neki úgysem kell :)

Italo Balbo 2011.02.21. 16:21:48

@Maestro: Gyönyörű, amit leírsz, csak épp az a gond, hogy egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb a dolgozó

Szergej55 2011.02.21. 16:21:56

Szerintem az lenne az utazásban a leghelyesebb, ha a diákoknak lenne 30-40% kedvezménye, a nyugdíjasoknak is nagyjából ennyi, kivéve 6 óra 30 és 8 óra, délután pedig 13-tól 14 óra 30 percig. Akkor kötelező lenne a teljes árú jegy, mert akkor a dolgozók és tanulók utaznának normálisan. (Úgyszintén tapasztalat.)
((Orbán menjen))

Rókakígyó 2011.02.21. 16:22:54

@a-kis-herceg: de troll.... Hercegem, lehetne nagyvonalúbb troll is.

torró 2011.02.21. 16:30:10

Én jövőre már ingyen utazhatnék ,de semmi kifogásom nem lett volna ha megszüntették volna ezt az ingyenes dolgot.És miért is fizeti az állam még a külföldi nyugdíjas ingyenességét? Van így is kedvezmény 10%-s és 90%-s ezt lehet variálni.Vagy,mondjuk esetleg hogy ne zúgolódjon mindenki az ingyen jegy helyett mondjuk maximum kettő ilyent adni és kész. Ilyen veszteséges ágazatokat nem kéne tovább terhelni! ráadásul most megint mi leszünk a fekete bárányok. Egyébként már számtalanszor leírtam hogy én a választói jogról is lemondanék 70 felett, mert akkor már teljesen mindegy ki lesz kormányon . Válasszanak a fiatalok .Az Ő jövőjükről szól a játék, nem a miénkről!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.21. 16:56:25

A diákkedvezmény rendben.
Fontos, hogy a gyerekek be tudjanak járni az iskolákba minden nap.
Tanulnak.
De miért fontos a nyugdíjasoknak minden nap utazni ?

Milyen társadalmi érdek ez ?
Dolgozni se járunk ingyen.

Nem értem a szavazókat.

Semmi kedvezmény nem indokolt.
Mindenki fizessen és egyúttal

- felezzék a jegyárakat meg a bérletek árát.
Ez lenne jogos.

indust · http://indust.hu 2011.02.21. 16:56:30

Az asztalon a pogácsa sajtos? Valahol megértem egyébként őket is, nekem is egyre nehezebb erőt venni magamon, hogy ne a napról napra verzióban éljem az életem.

seagull 2011.02.21. 16:56:38

@Hathajó: gratulálok, teljesen egyetértek! Addig, amíg nem lesznek rendszerben, előre (és nem csak szavazatmaximálásban) gondolkodó politikusok, amíg nem lesz társadalmi ki-/és megegyezés, amíg az emberek csak a csodát várják valamelyik éppen szeretett vezérüktől, vagy éppen a másik politikai oldal iránti gyűlölet vezérli őket, amíg csak a mai hasznukat nézik(ki ígér többet, jobbat, szebbet) és már holnapig sem gondolkonak előre, amíg a minimális tisztelet is hiányzik a többi ember iránt, addig csak gyorsulva csúszunk lefelé a lejtőn és ennek később orbitális szívás lesz az ára. (már most is van egy hatalmas réteg, akik teljesen reménytelen helyzetben vannak, csak éppen nekik kommenteket írogatni sincs lehetőségük).

Maestro 2011.02.21. 16:56:40

@Italo Balbo: ezen viszont lehetne változtatni, és hosszútávú érdek is, csak itt mindenki x évre tervez, ahol x<4, vagy x < 8...

bdi 2011.02.21. 16:56:42

A nyugdíjasok ingyenes utazása ténylegesen szinte semmibe sem kerül. Felszorozni az utazások számát a jegyárral és azt költségnek vagy veszteségnek felmutatni elég agyatlan dolog.

A vonat, BKV és sok vonalon még a távolsági buszok számát a minimális elfogadható járatgyakoriság szabja meg. Ha nem utaznának rajta a nyugdíjasok, vagy kisebb lenne a kihasználtság, vagy ritkábban járnának.

rockjano_ 2011.02.21. 17:01:26

Van valaki akinek még vannak álmai aról hogy az Orbán kormány jobb gazdaságpolitikát fog folytatni mint az elődei tették???

Ha esetleg van az gyorsan felejtse el.

Az egész Orbán hatalom nem szól másról mint a saját emberek helyzetbe hozásáról minden eddiginél pofátlanabb módon és a lenyúlásról. Volt ez persze eddig is de most minden sokkal durvábban megy.

Az igazság az hogy ne lesz jobb szinte senkinek országunk folyamatsan egyre lejjebb csúszik.

Nincs megállás a lejtőn, A csalódottság pedig óriási lesz, még kell némi idő hozzá de már nem sok.

metaszóda 2011.02.21. 17:01:32

Vasaljuk be a nyuggereken az ingyen utazást, legyen újra tv-adó, de sohase változtassunk a pártfinanszírozáson, a költségtéritésen, az európában legdrágább metró és autópályaéoítésen, az állami csöcsökön lógó nagypályások finanszírozásán.
VV kösz az újabb gumicsontot!

svgh1 2011.02.26. 17:10:24

Konkrét példa: 65 év feletti nyugdíjas minden reggel felszáll a buszra és elutazik a 22 km-re lévő Auchan áruházba. Megveszi az 5 zsömléjét ( 12 Ft/db ) és a buszfordulóval utazik vissza. Kérdésre elmondja, hogy " Csak nem fogja megvenni a helyi boltban 19 Ft-ért amikor úgyis ingyen utazik. Úgysincs semmi dolga és legalább telik a nap, meg pénzt is megtakarít" Nekem ugyanerre a távolságra 23.000 Ft a havi bérlet. A munkáltatóm eddig fizette a 80%-át de azt mondta, hogy áprilistól már nem fogja. Ha akarok maradok így is, ha nem tetszik felvesz mást akinek nem kell bérletet fizetni. Busz reggelente tele van nyugdíjasokkal mert passzióból utazgatnak ( tisztelet a kivételnek ) ha egy jelképes összeget fizettetnének velük, abban a pillanatban felére csökkenne az utazók száma. Vizitdíj bevezetésekor pld. szinte üresek voltak a várótermek az orvosoknál, mert csak azok mentek akik tényleg betegek voltak.

Ronin2010 2011.02.26. 17:10:46

Nem a cikk a hülyeség, hanem az általános felfogás a nyugdíjasokról. Tehát:
-nem fogok Orbán Viktorra szavazni, mert meghagyta az utazási kedvezményeket,
-a szavazási hajlandóságom nem attól függ, mint ahogy soha sem attól függött, melyik párt mit ígért a nyugdíjasoknak,
-aktív koromban villamosoztam bérlettel, de nem távolsági buszoztam, s kezdő koromban utaztam vonattal családostól munkába állásom után kb. 10 évig, nem volt egy nagy élmény, nem az évi 3-4 villamos utazásom fogja a magyar államot tönkretenni,
- a cikkíró, ha megéri, és egyszer nyugdíjas le lesz, rá fog jönni, hogy 65 év fölött fájó izületekkel már nem vágyik végigutazni Magyarországot többször is, s ötször is meggondolja, hogy elmenjen-e a villamosmegállóig, különösen akkor, ha pl. a negyediken lakik egy lift nélküli panelben,
-sajnos, ennyi idős korban az ember cselekvési rádiusza rohamosan csökken,
- a cikkíró arra is rájön majd, hogy a kezdeti, normál munkaviszonyt és átlagos fizetést feltételező pályafutás utáni, viszonylag normális nyugdíja az évek során az emelések kiszámításának a mindenkori ország vezetéstől függő esetleges kiszámítási módja és az ország teherbíró képességének alakulása miatt szépen errodálódik, csökkentve ezzel az amúgy is kevés cselekvési szabadságot,
-NEM akartam nyugdíjba menni, dolgozni akartam, de toltak, egyrészt kellett a helyem egy fiatalabb pályakezdőnek, másrészt kellett a helyem egy fiatalabb alacsonyabb fizetésűnek, ez alól nem mentesített a több diplomám s szakmámban folyamatosan produkált nemzetközi szintű teljesítményem sem,
- bár értelmes tevékenységet még szívesen végeznék, mert az aktív évek után a napi internetezés is csak dög unalom, mert céltalan és a napi rutinok nem pótolják a produktumot nyújtó, gondolkodást, együttműködést megkövetelő munkát,
-végül is teljesen természetes, hogy ha egy országban 4-500 ezer ember munkanélküli, nem egy vén ember kap munkát, akinek fix jövedelme is van. Az nem természetes, hogy ezek után a fejemre olvassa bárki az utcáról, hogy egy here vagyok, akit a dolgozó többség tart el,
- 42 végig dolgozott év után, fel sem tételezve azt, hogy normálisan gondolkozó ember lehetek, egy blogger , akinek fogalma sincs a nyugdíjas létről, zsarolónak nevez csak azért, mert a korosztályomnak az érdekei megvédésére nincs más eszköze, mint a négy évenkénti választásokon való részvétel, s ennek az érdekvédelmi lehetőségnek a jogosságát kérdőjelezi meg olyan pitiáner probléma kapcsán, mint az ingyenes időskori utazás, ami azonos nagyságrendű összeg lehet évente, mint az igen szükséges és hasznos terror elhárítási központ fenntartása, vagy a debreceni stadion megépítése,
-még talán érteném is én ezt a nagy felbuzdulást, ha az elmúlt 9 hónap intézkedéseinek milliárdokban mérhető kárai és okozói szerepeltek volna ebben a blogban, amelyek nagyságrendileg többszörösen túllépik a nyugdíjasok utazásának 20 évi költségeit is!

Dubito 2011.02.26. 17:10:49

Ha már ennyire csak a szavazatmaximalizálásról szól minden, ami ebben az országban történik, javaslom az ingyenes utazás korhatárát lecsökkenteni 65 évről 45 évre. Így már nem csak a lakosság 1/3-a, hanem fele szavazna a "jó" oldalra. És akkor már biztosan nem lehetne visszavonni.
Az pedig, hogy 20 év múlva már csak szamárkordék fognak közlekedni a BKV-nél, kit érdekel?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.26. 17:10:52

egy kedvezményes nyugdíjas-bérlet konstrukció pont elegendő és tökéletes is lenne.

ja, hogy ilyen már van?

elod72 2011.02.26. 17:10:57

Ugy altalaban sokfele elvonassal egyutt tudnek elni, ha latnam az ertelmet.
OK, "biztonsagba helyeztek" a nyugdijamat, de mi lesz a penz sorsa? Epul belole par meter autopalya vagy egy kozeli hozzatartozo fog erte titkos tanulmanyt irni?
Megvonjak az utazasi tamogatast? Rendben, de cserebe javitjak az egeszsegugyi ellatast. Vagy ilyesmi.
Az utazasi tamogatas "kommunista csokeveny", nyilvan le kene epiteni, a befolyo penzbol viszont par dolgot meg fel.
Az orszag egyebkent vegzetesen el fog oregedni, a politika pedig az atlag (60+) valasztot fogja kiszolgalni. Ezert lenne erdemes (erstd: muszaj) elgondolkodni meg egy korben a gyerekek utan jaro valasztojogrol... De ez messzire vezetne.

ne most 2011.02.26. 17:11:05

A gyógyszerkiadások csökkentéséhez nem kell semmi csak hatóanyag alapú receptfelirás. A gyógyszergyárak már felkészültek erre és addig is örülnek az extra bevételnek. A gyógszergyártók többsége Magyarországon már csak marketingeseket, jogászokat foglalkoztat rendkivül jó pénzért mert minden hónap, amit nyernek aranyat ér.

Fahang 2011.02.26. 17:11:07

@metaszóda: Ez kivételesen nem anyagi kérdés. Hanem "kényelmi". Szerintem tarthatatlan, hogy nyugdíjashadak szállják meg a békávéjáratokat mindig a csúcsban. Ez már tényleg VICC.
Az unokáját a suliba kísérő néni/bácsi kivétel, azt elismerem... de semmi egyebet NEM. Egész egyszerűen nem hiszem el, hogy reggel 7 és 9 között értelmes célja van az iszonyatos nyugdíjastömegnek az összes tömegközlekedési eszközön... egész nap ráérnek aludni, de PONT reggel a csúcsban kell nyomulni, ez ellenszenves a fiataloknak meg a dolgozóknak, lássuk be

café 2011.02.26. 17:11:18

"Biztosra vesszük, hogy elődeihez hasonlóan ez a kormány sem lesz képes a gyógyszerkiadásokat jelentősen csökkenteni."

Csak a pontosság kedvéért: 2006-2007-ben a hazaáruló, anyszomorító, dilettáns egészségügyi reform 100 mrd fortinttal csökkentette a gyógyszerkiadásokat.

Sőt, megszüntette a gyógyszerkassza hiányát. Sőt, olyan rendszert hozott létre, amely a gyógyszerkiadások terén azóta is őrzi az egyensúlyt, kb évi 350 mrd forintos szinten. A 2006-os gyógyszergazdaságossági törvény nélkül ez az összeg simán 450 mrd forint fölött lenne.

Lásd még: nol.hu/velemeny/20110218-ami_elromolhat__azt_el_is_rontjak

ave 2011.02.26. 17:11:18

Gondolom sajnaljak, hogy nem volt meg 1 eve Bajnainak, mert ok tuti eltoroltek volna.

Nem bantam volna, ahogy a 13. eltuneset se banom picit sem, pedig kozvetve igencsak kedvezmenyezett vagyok.

borovi 2011.02.26. 17:11:21

@safranek: Sőt, ha tényleg 72 évre emelik az EU-s nyugdíjkorhatárt (mint ahogy tervezik), akkor az átlag magyar férfinak (születéskor várható élettartam kb. 62-65 év) esélye se lesz a nyugdíjas létre, gyakorlatilag a munkahelyéről fogja elvinni a hullaszállító.

puszt 2011.02.26. 17:11:21

Felvetek egy szempontot, amit szerintem még nem gondoltak meg sehol. Kiskereskedelemben dolgozom, rálátásom van arra, mire használják a nyugdíjasok (az általam fizetett) utazási kedvezményüket. Jó pár évvel ezelőtt pl. divat volt lejárni Debrecenbe húsért(!). Ugye mostanság (nem kell fantázia) jól jön az Auchan, Tesco eléréséhez is. De a legjobb! Valaki előadást tartott nekem, hol kell venni most a húst! NÉMETORSZÁG-ban! Tételesen mondta hol, mi, mennyi. És persze, hazabeszélek, mert fáj, hogy a pénzemen tüntetik el a körülöttem levő vásárló erőt. Persze a Multikkal is így járunk, a pénzünkért. Meddig mehet ez így. Régen a nyugdíjas ha nem volt pénze, csendben éldegélt. Most, spuri vásárolni, nem ám moziban, kávézóban, üdülőben hagyni a pénzt!

jozicsenko 2011.02.26. 17:11:26

orbán olyan vonat után fut, ami nem veszi fel

az átlag nyugdíjas bizony mszp szavazó

tetszik vagy sem

ha szavazat kell 2014-re, építsen a munkavállalókra és az értelmesebb nyugdíjasokra: igenis, vágja vissza a költségeket brutális, kegyetlen módon: a 18ezer MÁV alkalmazotton kivül senki sem utazhat ingyen

senki

min 25-40%-ot tessék leszurkolni érte
@ayatollah: utaznak azok, hidd el: nem egyszr utaztam a dunántulon, siettek napközben hévizre, mert volt ingyenfürdő, stb

2011.02.26. 17:11:45

Fix darabszámú 50%-os és fix darabszámú 90%-os kedvezményt megőrizni érdemes lenne (ez most a 65 év alatti nyugdíjasok esetében 2 db egyszeri útra vonatkozó 90%-os utazást és 16 db egyszeri útra vonatkozó 50%-os kedvezményt jelent. 65 felett is lehetne ilyen, esetleg más számokkal. Mivel ezt igazolvány ellenében lehet igénybe venni, a külföldiek dolga nehezülne kicsit.
A reformokkal, leánykori nevén a megszorításokkal kapcsolatban nincs könnyű helyzete Viktornak. Besétált egy saját magának állított csapdába, onnan nehéz lesz kijönnie. A baj az, hogy az árát mi fizetjük. Erre gondolok:
butuska.blog.hu/2011/02/09/hat_nem_lesz_euro

naugye! 2011.02.26. 17:11:46

A kommenteket olvasva támadt egy ötletem: a kedvezményeknek az itt is kirajzolódó társadalmi elvárások irányában kell ösztönözniük. A nyuggereknek legyen továbbra is ingyenes a temetői járat, de csak odafelé!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.02.26. 17:11:56

Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.

dr. pretender 2011.02.26. 17:12:00

"Az utazási támogatás lényege ugyanis elméletileg az volna, hogy az állam megkönnyítse a munkavállalók ingázását, ezáltal növelve a mobilitást, ami pedig közvetve az egész nemzetgazdaságot segíti."

Ezt honnan veszitek? Az utazási kedvezmény mindig is szociális/jóléti juttatás volt, soha nem a munkavállalók segítése volt a célja, mint azt két mondattal később ti magatok is elismeritek...

Kukacospista 2011.02.26. 17:12:04

Könyörgöm világosítson fel valaki, a belga,holland,ki tudja milyen nyugdíjas miért utazik ingyen? Biztos az ő munkája is segítette a mi felemelkedésünket...Mellesleg röhögve kitudnák fizetni a jegyet.
Kíváncsi lennék,mit szólnának nyugaton,amikor a magyar nyugger azt mondaná,de hát ez nekem JÁR!!
Már bocsánat,mi a ló@@@@ért jár neki itthon is?
Azért,hogy a Hévizi menetrend szerinti járaton soha ne legyen hely(reggel megyünk,este jövünk,a fürdőjegyet írja még a házidoki?)?
Legyen kedvezményük,nem evvel van bajom.
Mikor esik le(feljebb is),nem lehet osztogatni az egyiknek,a másik kárára.
Bár úgy tűnik feljebb kerül vki.,azonnal elfelejti az igéreteit.

biciklitolvajp 2011.02.26. 17:12:10

"kedves" simonmondja: fiatal lehetsz vagy nem tudsz imígyen gondolkodni: a nyugd. nagyrészt azért utazik sok-, vagy minden-nap mert: be kell vásárolni gyermekének, hogy dolgozhasson, mert du. marad idő főzni neked, tanulni a gyerekkel, takarítani stb. Vagy unokádat viszi - ez gyakoribb! - isibe, oviba, bölcsibe vagy épp. orvoshoz, mert erre nem kap munkaidőkedvezményt egyikőtök sem, sokat beteggyerekkel lenni....munkahely is kell...
hiszed- nem, azért nem mentem valahová is dolgozni, mert a gyerekek ilyetén megsegítése nekik többet ér, mint pár 10ezer -nekem. ezek alapesetek, lehetne ezt fokozni, ha pl. építkezni van lehetőségük...mi ügyintézés merül ott fel...ja és mondjuk ott nincs segítőkész szülő. előre gondolkodni már fiatalon kell megtanulni....csá.

bájgúnár 2011.02.26. 17:12:11

Valójában itt csak egy jelentős tömeg van aki pártot buktat vagy győzelemre segit.Ezek a Nyugdijasok!
Velünk minden kormánynak számolni kell!Aki tőlünk elvesz az bukik!Ahogy felemeltük az MSZP úgy ejtettük amikor szembefordúlt velünk.2.6millió szavazat azért sokat nyom a latba.Még Orbán vezérnél is.Viszont nemfelejtjük hogy semmit nemtesz legyilkolászásunk ellen!

sashimi 2011.02.26. 17:12:20

VV: "A nyugdíjasok éppen olyan érinthetetlenek, mint bármelyik szocialista kormány alatt."

A szocik azért a 13, havi nyugdíjat eltörölték, pedig az komolyabbacska tétel volt, mint az utazási kedvezmény.

VV szerint az állam el tud dugni adósságot oly módon, hogy állami vállalat államilag garantály adósságát nem szerepelteti a költségvetésben. Emlékeim szerint valami hasonlóval a szocik is próbálkoztak, de az EU statisztikai hivatala nem vevő az ilyen tréfákra.

Jannni 2011.02.26. 17:12:26

Valóban elég fura az ilyen kedvezmény meg olyan kedvezmény, valóban a „málnásban” ténfergésre is lehetőséget ad. A nagy gond az, hogy eszméletlenül drága a tömegközlekedés, ami a szervezetlenséget, a nagystílű vezetést, a Nokiás és viszkis dobozok megtöltését és a politikai, nem pedig a gazdasági szempontokat követi. A drágaságával meg fordítottan arányos a minősége.
Baross Gábor drasztikusan csökkentette a vasúti jegyárakat, drasztikusan megnőtt az utasforgalom. Ez drasztikus nyereséget eredményezett, amit a hálózat és járműpark fejlesztésére fordítottak (nem ám k*** drága Spanyol meg Francia beszerzésre, hanem hazai gyártás útján), ami az ipart is kiművelte.
Annó kemény büntetést kapott menetrendi késés esetén az, aki felelős volt, a menetrendet tartották, a balesetek száma mégsem volt több, mint most… A legelső vonat menetideje Pest és Vác között nem is volt több, mint manapság..
Szóval ha megbízhatóan közlekednének a járatok, azt kellő sűrűségben tennék, tisztán és udvarias személyzettel, nem kellene eldugdosott pénzzel manőverezni, a hibát felelősségrevonás követné, a forgalom megnövekedne és a fajlagos költség csökkenne. A megnövekedett utasszám pedig többlet bevételt eredményezne. És mindezt azzal kellene kezdeni, hogy a menetjegyek árát drasztikusan csökkenteni (nem ingyenessé tenni), sokkal több fogyna, mint most. És arra sem lenne szükség, hogy a nyugdíjasokkal lovagoljunk. Nevetséges, hogy a mesterségesen magasan tartott benzinár mellett olcsóbb az autó, mint a vonat…
Szóval a legnagyobb gond az, hogy a kedvezmények nem eléggé széleskörűek. Persze ha több lenne a sofőr mint a főnök és haszonleső, a kedvezmény is értelmét veszthetné.

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.26. 17:12:29

Azt mondjátok el,hogy melyik nyugdíjas KÉRTE az ingyen BKV-t?Az ingyen vonatot,amin csúcsidőben sincs több,mint 50 utas?KI KÉRTE????Arra vagyunk jók,hogy rajtunk,nyugdíjasokon veri el a port mindenki,aki nem miattunk nyomorog,hanem az impotens kormány miatt?3 éve vagyok nyugdíjas,ha utazni akarok,megveszem rohadt drágán azt a qrva jegyet,amivel megyek egy megállót.
Amikor megszavaztátok ezt a gruppot,elhittétek,hogy itt csodát lehet tenni?Amikor már csak az nem lopódott el,ami le van betonozva?Azokat kellene most számonkérni,akik nagy hangon vezették elő a csontváz kiforgatásokat.Forgatják.....na és?Mennyivel lesz több munkahely,ha egy nyugger sem utazik???Hol van az egymillió állás?Hol vannak a milliárdok,a gyárak,az egészségügy,az oktatás,a tisztán,szépen tartott jólnevelt gyerekekkel,akik nem tépik ki a táskát a nyugger kezéből?????Hol vannak a Magyarok???Hová lettünk?Siralmas ,aranyoskáim.Lehet fröcsögni,de lehetne gondolkodni is,és nem megbántani apádat,anyádat,nagyszüleidet,mert nem MI vagyunk az okai,a denevérszárnyon,meg csikefarháton élő kisnyugdíjasok.Aki ilyet ír le,annak csak azt tudom mondani hogy az övébe is hasonlókat.

papaci 2011.02.26. 17:12:34

lehetne tanulni a nálunk okosabbaktól, vagy tapasztalabbaktól pl London: van kedvezmény időseknek, kiskorúaknak, de szigorúan csúcsidőn kívül, külföldi nyugdíjasnak kedvezmény nuku, van viszont Oyster rendszer, arra épülve xxx különböző napi/heti stb jegy/bérlet, dolgozónak, diáknak stb stb A rendszer felállítása nyilván első körben egy rakás lóvéba került, de kb két év alatt behozta ezt, és a "csináljuk meg okosba' főnök" típusú trükközést is alaposan megnehezíti. Ehhez persze társul a mindenféle visszaélés szigorú retorziója, hazai viszonyokhoz szokott pl ápoló a munkába állást követő jól bevált hazaviszek pát lepedőt meg türcsit után után úgy repült az országból, hogy a lábát sem teheti be tíz évig, és örülhet, hogy nem letöltendőt kapott

Grgabácsi 2011.02.26. 17:12:37

Pár dolog az ingyenes utazással kapcsolatban.

Nemrég egy Volán-vállalat készített egy felmérést, mely szerint az ingyenes utazások miatt 600 millió Ft bevételtől esett el. Ez úgy jött ki, hogy az ingyenes utazásokat felszorozták a távolsággal, miután az illető vállalat komolyan vette a regisztrációs jegy alkalmazását, és egy komoly adatbázist épített ki. Erre a 600 milliós kiesésre kapnak az államtól 100, azaz százmillió Ft-ot. És ez csak egyetlen Volán-vállalat a 24-ből - országos szinten ez 12 Mrd. És nem beszéltünk a vasútról, a nagyobb városok volánfüggetlen helyi közlekedéséről.

A jelenlegi kedvezményrendszer éppen azokat bünteti a legjobban, akik jelenléte, illetve bennmaradása a közösségi közlekedés rendszerében a leginkább kívánatos lenne. Ők pedig azok a jellemzően 20-30 éves fiatalok, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még eléggé mobilisak, szabadidő-motivált helyváltoztatásaik elég jelentős mennyiséget adnak. Nem csoda, hogy ennek a népcsoportnak a jelentős része amint megteheti, vesz valami használt autót, és soha többé nem néz a közösségi közlekedés felé. Ehelyett növeli a forgalmat, a légszennyezést, rontja a baleseti statisztikákat - éppen az EU által is elfogadott közlekedéspolitikai célok ellen is dolgozva. Hab a tortán a diákkedvezmény (jegyekre) 67,5%-ról 50%-ra csökkentése, amely másfélszeres árakat jelentett. (6 éve pl. ha jól emlékszem kb. 1500-2000 Ft-ból megjártuk fejenként Szegedet....) Nehogy kedvük legyen egy kicsit utazni, országot járni, stb.

Nincs még egy olyan ország az EU-ban, ahol a gyerekeken kívül bármelyik, nagyobb létszámú népcsoport ingyen utazna. Még mielőtt jönne valaki a nyugdíjak értékeivel, gyorsan megjegyezném, hogy pl. Németországban 2-3x-osak a vonatjegyek árai az ittenihez képest. Mégis tele vannak a vonatok - jelentős részben fiatalokkal. Akiket (nemcsak őket persze) különböző üzletpolitikai kedvezményekkel győznek meg arról, hogy utazzanak vasúton.

emem 2011.02.26. 17:12:39

A nyugdíjasok utazási kedvezménye, mint probléma egy nagy etetés, amit az agyatlanok esznek is két pofára. Ha elveszik ezt a kedvezményt, olcsóbb lesz a közlekedés? Akkor le fognak vágni húsz centit a kombínóból, vagy egy kocsival rövidebb lesz a vonat? Egy frászt. Akinek kicsi a nyugdíja, és nem telik neki rohadt drága jegyre, az majd nem fog utazni. Ettől tehát nem nőnek majd a bevételek. A nyugdíjas utazási kedvezményben éppen az volt a zseniális, hogy olyan pénzről mondott le az állam, amit egyébként sem kapott volna meg, vagy legalábbis csak egy elenyésző töredékét. Ami pedig most zajlik, az ennek a kegynek a politikai felértékelése, meglebegtetik, hogy elveszik, azután bejelentik, hogy bár el kellene, de mégse veszik el. Amitől hányni kell, az a jó magyarok reakciója, akik rögtön tudni vélik, hogy a nyugdíjasok miatt nem tudnak ötről a hatra jutni. Ez is egy dolog, amiben a jó magyarok tanulhatnának a cigányoktól: ők ugyanis megbecsülik az időseket.

Eltona 2011.02.26. 17:12:41

@metaszóda:
Nincs igazad. Sok feladat van, amit végre kellene hajtani. Köztük az általad felsoroltakat is.
De igenis, a nyugdíjasokat sem alanyi jogon, hanem rászorultsági alapon kellene támogatni, többek között utazási kedvezménnyel.
Akinek van pl. 140 000 nyugdíja, miért kap emellé utazási kedvezményt is? Az meg termelje ki neki, akinek ettől kevesebb a fizetése, meg még gyereket is nevel.
Én már kezdem azt hinni, a FIDESZ is csak a balfaszkodásban jó. 2010 május elég rég volt, azóta meg csak a pofázás megy, a szükséges átalakíztások meg a homályba vésznek. Ez így nem lesz jó.

Rob67 2011.02.26. 17:12:45

Mennyibe telne egy barom kormányzati tancsadót egy rohadt hétre elküldeni valahova egy európai bagyvárosba nyaralni?
Egy hét alatt simán feltérképezi még egy 100 alatti IQ-val bíró politikai tanácsadó is hogy működnek - mert működnek - ezek a rendszerek máshol.
Peak vagy off-peak rendszer, teljes vagy mérsékelt, támogatott, esetenként csökkentett jegyárak.
De mont komolyan, ha ezt valóban meg akarnák oldani akkor mér meg lenne a dolog oldva.
Most tényleg elképzeli valaki hogy nem képesek erre?
Én nem szeretem ezt az arrogáns fidesz bandát, de azért ezek sem hülyék, csak néha úgy csinálnak.
Ellenben aki képtelen arra hogy honosítson máshol bevezettett rendszereket, az menjen a pics@ba, ne a parlamentbe.
Ahogy az a gazdasági miniszter is húzzon el a ferde francba aki nem képes a saját vállalkozását nyereségesen vezetni...
Csak nem hihető hogy akkor majd ezer milliárdokkal jobban megy.
Nem Matolcsikám?
Engem az asszony kidobna, ha enyire szarul intézném a céges ügyeimet.
Vagy csak a könyvelőd mer többet mókázni?

terensz szpenszer 2011.02.26. 17:12:47

@cadmagician: "a nyugdíjasok épitették fel az országot..."
ja, csak előtte le is rombolták :)

Hiszia Piszi 2011.02.26. 17:12:52

Attól tartok,hogy az érinthetetlen nyugdíjasok mellett nagyon hamar ott fogjuk találni az érinthetetlen cigányokat is.
Ugyebár a segélyeket nem lehet megnyírbálni,mert akkor miből tankolják a mélyszegénységben élők az Audit?
Ha tényleg így lesz-és a jelek erre utalnak,hiszen nagy a sumákolás-akkor nem tudom mi a francnak volt itt fülkeforradalom 2010-ben.

kela-bá 2011.02.26. 17:12:55

@a-kis-herceg:
Kedves KIS HERCEG ! Nekem ez a cimü könyv annó nagyon tetszett és hasznos volt. Fontos pedagógiai alap volt : MEGSZLIDITENI ! Ha olvasta valószinü beugrik mire gondolok.
Nem tudom hány éves, de gondolom vannak szülei, nagyszülei esetleg már NYUGDIJASOK. Nos kérdezze már meg tőlük mit szólnak ahhoz , hogy őket is a HERE jelzővel illeti ? Beszélgessen már velük egy kicsit , édeklődjön az elmult életükről, korábbi "rabszolgaságukról" !

ÉN NAGYON SZIVESEN LEMONDOK AZ INGYENUTAZÁSRÓL sőt NYUGDIJEMELÉST SEM KÉREK, ha ezzel megoldódik a legnagyobb gond nálunk !
Ezzel szemben azt kvánom, hogy minden aktivkorúnak legyen tisztessége munkája és BÉRE , JÖVEDELME MINDEN VÁLLALKOZÓNAK !

Persze kivánni nekem nem kerül semmibe, ezért inkább az javasolom a nyugdijas társaimnak, hogy mi meg azért BLOGOZZUNK HOGY PLD. A MINIMÁLBÉRT emeljék a duplájára. Keressenek a "GYEREKEK" rendesen és fizessék az utazásaikat a szüleiknek, nagyszüleiknek. ( MOST SOK ESETBEN FORDITVA VAN... SANOS.)

További szép estét !

Jester 2011.02.26. 17:13:05

Na részemről ennyi volt. Ha egy 2/3-os, elvileg jobb oldali kormányzat sem nyúl a nyugdíjasok juttatásaihoz, akkor nem tudom, hogy fiatal munkavállalóként miben reménykedhetem a jövőre nézve. Az nyugdíjasok kedvezményei fent lesznek tartva, ha ezért szénné is kell sarcolni majd bennünket... Mondjuk max elköltözöm oda, ahol nem néznek fejőstehénnek. Ne csökkentsék a nyugdíjakat, mert így is nagyon alacsonyak, de ez a kedvezmény irreális és igazságtalan.

Abban bíztam, hogy ha egy erő 2/3-ot kap, akkor hozzá mer nyúlni a legnagyobb réteg kedvezményeihez (is). Innentől ez a kormány is csak olyan, mint a többi. Megvontam a bizalmam tőlük. Tovább száguldunk a semmibe...

mrs. white 2011.02.26. 17:13:10

Az szerintem senkinek nem fáj ha egy nyugdíjas az amugy is szabad helyekkel rendelkező vonaton megtesz egy utat. Az már nonszensz, hogy semmi nem szabályozza hogy zalaegerszegről dughagymért menjen a nagybanira, mert ott olcsóbb és fűtenek is vonaton. Elég sok embernek a fizetése meg sem közelíti egy nyugdíjas bevételét. Akkor miért nem bevételhez kötik?
Ha pedig nincs köze a keresethez akkor a legigazságosabb ha mindenki fizet. A vicces az egészben az hogy ha mindenki fizetne aki most nem, töredéke lehetne a közlekedés ára. Az mégis nonszensz, hogy két ember olcsóbban megjárja az utat mint ha egy zsufolt buszra vesz jegyet az illető. Ehez kellene egy politikai akarat. Felére vinni a jegyek árát, megszüntetni szinte az összes kedvezményt és lehetőleg nem minden buszvezetőre kellene jutni egy osztályvezetőnek. Nem olyan bonyolult csak valakinek elkellene kezdeni. Szerintem sokan azért szavaztak rájuk mert ez a viselkedés a szocialista párttól soha nem lett volna elvárható. Óriási tévedésben vannak ha azt gondolják, hogy minden társadalmi rétegnek lehet kedvezni. Az inaktívak támogatása pedig sehova nem vezet. Az pedig előbb utóbb minden pártnak a halálát jelenti. Úgy fognak bukni, hogy még azt se mondhatják, hogy valami értelmeset csináltak.

fidesz friend 2011.02.26. 17:13:24

@ruba: és mi lenne ha azt tiltanánk meg, hogy az aranyos anyuka a még aranyosabb kis gyerekecskéjével meg a gyedből vett 100 ezer forintos babakocsijával tartsa föl ugyanígy az utazóközönséget...

a gyerekesek ugyanolyan szent tehenek, csak sokkal több állami támogatást kapnak. pedig egyszer a most közpénzből föltáplált pici angyalkákból is vén trottyos nyugger lesz majd

más szóval: nem lehetne végre mindenkit békén hagyni? nem lehetne végre befejezni ezt az ádáz és aljas nyuggerezést?

ezt az országot NEM a járadékuk ellenértékét évtizedekig fizető NYUGDÍJASOK, hanem a mértékteéen családtámogatás bénítja le. csak ezzel aztán végképp senki nem akar szembenézni

gpetersz 2011.02.26. 17:13:26

@Maestro: Ez most naivitás? Vagy butaság...

Nekünk már NEM LESZ nyugdíjunk. És nem azért mert a gonosz törpe ellopta (nem csak azért...), hanem mert nem csinálunk elég gyereket b@szki. Illetve: alea acta est. Ez már meg is történt! 1981 óta kevesebb gyerek születik mint amennyi a létszám fenntartásához kell. Ez 30 KIESETT ÉV.
Ezt már senki nem pótolja vissza. A luk ott van a korfában. Ha most mindenki elkezd gyereket csinálni akkor 1. 30 év kell, hogy utolérjük magunkat 2. bedől a rendszer mivel nincs elég bölcsőde, óvoda...
Most 1,7 millió 30-40 köztire 900,000 0 és 10 közti jut. Ki fog nyugdíjat termelni? Ki fog "ingyenutazást" termelni? Senki, mert NINCS EMBER.

A "régi időket" felemlegetni nincs értelme, mivel akkor még az arány 5 dolgozóra 2 nyugdíjas volt (most 4-re 3 az arány, a jövőben 1-re 2 lesz). A rendszer még fenntartható volt.

Ebben a kurta nyugdíjvitában azt nem értette senki, hogy a bedőlés már be van árazva, mindenképpen jön, mert kevés a gyerek. Mindegy, hogy állami vagy magán... illetve nem mindegy, mert a MIKOR DŐLÜNK be az nem ugyanaz. A magánnal 30-50 év, az államival 15-30. A magánnyp csak kitolta a bedőlést (hacsak nem növelték volna folyamatosan a mnyp-be küldött %-ot, hogy előbb utóbb mindenki magának halmozzon fel aktív éveiben).

"ezer más olyan szegmense van a társadalomnak ahol lehet költségcsökkenteni. "

Na ez érdekelne... Lévén a 25,000 milliárd forintból most kb 3500-at költünk csak a nyugdíjasokra. Elég nagy tétel amin faragni lehetne. Nem azért mert utáljuk a szüleinket, hanem mert így bedől az egész.

Viszont is fel lehet tenni a kérdést! Ők nem éreznek felelősséget a gyerekeik és unokáik iránt?

Bakter Brother 2011.02.26. 17:13:30

Nincs olyan, hogy nyugdíjasok ingyen utazása. A nyugdíjasnak korlátozott számú 50 %-os, vagy összevont 90 %-os utazási kedvezménye van, havi átlagban nem egészen egy alkalommal. A belga nyugdíjasnak meg semmi.

A 65 éven felülieknek van ingyenes utazási kedvezménye, ha nyugdíjasok, ha nem. És a 65 éven felüli belgáknak is. Az újságírók 90 %-a nem képes felfogni, hogy nincs nyugdijas jogon ingyen utazás. Két hónapja nyugdijas vagyok, lassan elkezdek ingyen utazni az újságokra hivatkozással, kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd hozzá a buszsofőr. Majd 7 év múlva leszek jogosult.

Póniló 2011.02.26. 17:13:45

@Szergej55:
áruld már el, hol a munkahely, ahol 1kor vége a munkaidőnek, mert küldenék önéletrajzot nyomban :-)

ruba 2011.02.26. 17:13:47

@Void Bunkoid: Már nem vagyok iskolás, de még valóban fiatal vagyok. Nagyapám 10-kor szokott kelni. Nagyanyám kicsit korábban, de szegény már nem tud sehova menni. Az meg nem érdekel ki mikor kell, INGYEN ne utazzon csúcs időben. Ha annyira fontos neki, hogy reggel 8-kor legyen ott valahol, akkor fizesse ki a jegyet. Szinte sehol Európában nincs ilyen ingyenes utazás a nyugdíjasoknak, még pl Romániában se, pedig ott a nyugdíjasok még a magyarok nyugdíjasoknál is kevesebbet kapnak (mert még németekre lehetne mondani, hogy persze, mert ő az 1000 Eurós nyugdíjából ki tudja fizetni).

redjohn 2011.02.26. 17:13:49

Én egy olyan tanulmányra lennék kíváncsi, hogy mennyibe kerülnek nekünk a politikusaink és pártjaik!!! Érdekes a képviselők magas költségtérítése, illetve álláshalmozása ellen senki sem tiltakozik!!! Megint koncot dobtak a tömegnek, hogy azon rágódjon és ne azon, hogy mennyit úsztattak el a 22 év alatt!!!
Ha annyira rosszul áll az ország szénája, akkor mire fel emelik a maguk juttatását folyton??!! Ha a sajátjukra futja, akkor csak van miből emelni, ha viszont nincs pénz, akkor mire fel emelik a juttatásikat!!
Igenis legyenek ők is szolidárisak!! Én javasolnám az ország vezetőinél a teljesítmény alapú bérezés bevezetését: legyen átlag bérük és csak akkor járna nekik magasabb juttatás, ha jól teljesítenek, azaz jól megy az országnak!!!!!!

aszora 2011.02.26. 17:13:52

Az ingyenes utazást meg kell szüntetni, nonszensz, és ez nem szociális kérdés. Külföldi példák alapján mondjuk egy éves 4 ezer Ft-ba kerülő kedvezménykártya kiváltása esetén legyen mondjuk 50%-os kedvezmény. Ezzel a pár napra idelátogató külföldiek is tkp elestek a kedvezménytől, ha pedig kiváltják a kártyát, akkor arra a pár napra 4 ezer Ft a plusz bevétel.

A BKV-nak kb. fél milliárd pluszt hozna kb. 10 ezer havonta megvásárolt félárú bérlet.
Ha ezt nem törlik el, akkor nem tudom kire fogok szavazni legközelebb, de fideszre nem az biztos.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.02.26. 17:13:54

@is: A Brüsszeli BKV-n is bliccelhetek. Köszönöm szépen ;-D
Más országban nincs nyugdíjas kedvezmény. A külföldieknek (mert ott mi azért azok vagyunk), meg különösen nem (csipkártyás ellenőrzés stb.)

Filó4 2011.02.26. 17:13:57

@a-kis-herceg: Keressünk egy lakatlan szigetet,ahol nem kell "ingyen élőket" tartani, csak saját MAGUNKAT!
Be lehet mutatni a társadalmon kívüli öngondoskodás sikereit egyedül, segítség nélkül.
Vajon sokra vinnénk?
Nagyon elkeseredett lehetsz, de egy társadalomnak, aminek mi is tagjai vagyunk, kötelessége gondoskodni a gyermekekről, idősekről. Ha erre nem képes, megszűnik EMBERI lenni. Nem kis-herceghez méltó a gondolkodásmódod, bocsáss meg sértegetni nem akarlak.
Egy vidéki, 83 éves 54000.- Ft.ból élő kisnyugdíjas legfeljebb akkor veszi igénybe az utazási kedvezményt, ha orvosi vizsgálatra megy, de már az is luxus. Hogy megéljen, műveli a kertjét, metsz, ás, ültet, kapál, tyúkot libát tart, tésztát készít, mindezt a gyermekeinek, unokáknak is, / egy kis finom hazai a nagyitól / Egész életében 10 éves korától nehéz fizikai munkát végzett, gyermekeket nevelt, idős szülőket gondozott, most már egy kicsit nehezebben mozog, fáj minden tagja.Nem ezt érdemli! Kívánok minden "nyuggerező" fiatalnak nagyon hosszú egészséges, tartalmas munkás életet, hogy nyugdíjas korukban élvezhessék a fiatal generáció odaadó gondoskodását.

VendégTroll 2011.02.26. 17:14:00

Kár itt bármin is rugózni. Még az itt hozzászólók többsége is egyetért hogy "minden, ingyé", akkor mit várunk el az analfabétáktól, vagy a nyugdíjasoktól.

"Ők építették fel az országot, meg nem tétel..." Lenin ma is velünk van, és marad is még egy darabig.

Mindenki milyen nagylelkű a másik pénzéből.

Kíváncsi lennék, ha mondjuk minden kedvezményt, segélyt eltörölnénk, és egy 1% helyett mondjuk 10%-ról lehetne dönteni adóbevalláskor, akkor hányan küldenének pénzt a nyugdíjasok ingyenes utazgatására, hajléktalanoknak, roma kulturális központra, Fradinak, Magyar Filmművészetre...

vagy mondjuk mindenkinek magának kellene állnia az anyósa utazgatását...

de szép világ lenne.

lyken 2011.02.26. 17:14:29

Hahó... Pártfinanszírozást transzparensé tevő törvénnyel mi ujság?

dbeata 2011.02.26. 17:14:30

Anyukám, mivel akkoriban megvetendő magánzónak számított, segítő családtag volt (főiskolai végzettséggel), csak minimális nyugdíjjárulékot engedtek vonni. Ennek eredménye, hogy a nyugdíja 54000 Ft körüli.
Anyósom édesanyja, aki állami ruhagyárban dolgozott (érettségije sincs), 90000 Ft-os nyugdíjat kap.

Namármost szerintem ha ilyen különbségek vannak a nyugdíjak között, és miért ne lennének, akkor nem lehetne valahogy differenciálni, hogy ki kapjon kedvezményt, és ki ne. Igazságossági vagy egyszerű nominális alapon (x nyugdíjérték elérése fölött már nincs kedvezmény, vagy sávosan csökkenő... Vagy ez így túl bonyolult lenne?

Ezekiel 25,17 2011.02.26. 17:21:24

Azt látom, hogy a kommentelők nagy része teljesen el van tévedve. A kérdés az, hogy miért számít Magyarországon alapvetőnek az, hogy a nyugdíjasok ingyen utaznak? Nálunk sokkal gazdagabb országok sem engedik ezt meg maguknak. A szegényebbekről nem is beszélve, pedig az orosz, román, bolgár nyugdíjasok is építették ám az országukat (és nem mellesleg több gyereket neveltek fel khm, khm, ami nyugdíj szempontjából megint csak nem lenne mindegy) nekik mégsincs teljesen ingyenes utazásuk.

Másrészről a nyugdíjasoknak van jövedelmük, míg pl. egy gyereknek nincs, utóbbi mégsem utazhat ingyen... Tehát a minimum az lenne, hogy a 2 réteg ugyanolyan kb. 50% kedvezményre legyen jogosult. Ezen kívül pl. a nyugdíjasok kaphatnak 4 ingyen utazást egy évben a MÁV vagy volán vonalain, hogy ne ezen múljon a nyaralásuk vagy a múzeumi látogatásuk.

De ez az ők építették az országot érv, szánalmas néphülyítés. Alapvetően az a baj, hogy kicsi a nyugdíjak vásárlóértéke (de ez sem igaz minden nyugdíjasra), ennek a kezelésének pedig nem az ingyen utazás osztogatása a módja.

Szergej55 2011.02.26. 18:13:42

@Póniló:
Az sajna sehol, de az iskola ebben az időközben végződik naponta :)

a-kis-herceg 2011.02.26. 19:10:34

@kela-bá: @Filó4: van egy rossz hírem... a 20%-os (1,7:8,1, dolgozó:here) szavazati arány

a gyerek szavazatokkal: 17%--ra, aztán
külföldi magyar-magyarokkal (+románok stb) kb 10%-ra csökken...

ez így nem fog menni. ez nem a polgárosodás felé vezető út. a szavazatokat jogot vásárló egyre nagyobb állam egyre jobban elnyomott POLGÁROKAT jelent...

a személyekedéstől tekintsünk el. TENDENCIÁKról írok... lehet gondolkozni





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása