Véleményvezér

vv

Meddig frakcióvezető még Lázár?

2011.04.04. I 62 komment I Címkék: fidesz orban lazar janos

Orbán Viktor nem cserélni le azokat az embereit, akiket ellenfelei folyamatosan támadnak. A támadások erősítik Lázár pozícióját a miniszterelnöknél, viszont nagyon is ártanak a Fidesznek. (Fotó: Schmidt Andrea/delmagyar.hu)

Lázár János egyre nyilvánvalóbban politikai teher a Fidesz számára. Úgy tűnik azonban, a „Ha támadnak, védekezz!"-elv miatt a kormánypárt mégsem fogja levonni a szükséges konzekvenciákat. Egyelőre.

Megint Lázár

Lassan minden hétre jut egy Lázár-botrány. Most hétvégén például a Lázár János által vezetett Hódmezővásárhely helyi Fidesz-szervezet egész oldalas fizetett hirdetésben hozta nyilvánosságra annak a három embernek a nevét, fotóját, címét és telefonszámát (!), akik szerintük felelősek lehettek a Lázár Jánost kínos helyzetbe hozó 2008-as hangfelvétel megvágásáért és kiszivárogtatásáért. Bár a helyi Fidesz azt állítja, a várost és a helyi pártszervezetet híresen vasmarokkal irányító Lázár a fizetett hirdetésről semmit nem tudott, ezt mi nagy nyugalommal írjuk fel a legelképesztőbb védekezési kísérletek listájára.


Tényleg elképesztő, hogy a kétharmados többséggel rendelkező kormányoldal nagyobbik pártjának frakcióvezetője azt gondolja, ha őt megbántják vagy megtámadják, akkor neki bármilyen válaszcsapás megengedett. Mondanunk sem kell, hogy viselkedése újra és újra megerősíti a Fidesz ellen egyre gyakrabban felhozott vádat, miszerint a párt egyes politikusai azt képzelik, hogy nekik mindent szabad (lásd például a földrajzinév-bizottság történetet). Nyilvánvaló, ha ez a vélekedés a hasonló ügyeknek köszönhetően közkeletűvé válik, az nagyon komolyan alááshatja a Fidesz és a kormány hitelességét.

Kapcsolódó írásunk: Már nem Kóka, hanem Lázár a Jani


Az állatorvosi ló

Lázár Jánosnak szemmel láthatóan valami elképesztő érzéke van ahhoz, hogy újabb és újabb húzásaival megszemélyesítse mindazt, amit az átlag magyar szavazó teljes joggal rühell a magyar politikai elitben: a „Nekem jár!”-szemléletet (költségtérítés-bajnoki cím, Audi S8, lézerblokkoló), az újgazdag anyagiasságot („Akinek nincs semmije, az annyit is ér!”) és az agresszív gátlástalanságot (az Alkotmánybíróság elleni „bosszú”, és most a hódmezővásárhelyi hirdetés).

A magyar politikusok többsége nem véletlenül ügyel rá, hogy tetteivel minél kevésbé erősítsen rá ezekre a sztereotípiákra. Egy ilyen figura ugyanis minden politikai párt számára komoly terhet jelent: minél magasabb pozícióban van, annál nagyobbat. Emlékezetes, hogy Lázár Audi S8-asának története után a Medián februári felmérése szerint a politikus ismertsége 60-ról 73%-ra nőtt, népszerűsége pedig 36-ról 31%-ra esett.

survey tools


Meddig marad a helyén?

Az eddigi tapasztalatok azt sugallják, hogy Orbán Viktor biztosan nem fogja lecserélni azokat az embereit, akiket az ellenfelei folyamatosan támadnak. Még akkor sem, ha a kritikák számtalan irányból érkeznek és teljesen megalapozottak – lásd Matolcsy György esetét, akiről a leghevesebb kritikák közepette jelentette ki a miniszterelnök, hogy ő a jobbkeze. A támadások tehát csak megerősítik Lázár János pozícióját Orbán Viktornál, eközben viszont nagyon is ártanak a Fidesznek.

Ám az a gyanúnk, hogy amennyiben például a frakcióvezetőnek sikerülne néhány hónapot viszonylag botránymentesen lehúznia, abban az esetben a kormányfő is máshogyan gondolkozna. Hiszen ebben az esetben Lázár János esetleges menesztését nem mások, nem az ellenzék kényszerítené ki, hanem az már a pártelnök-miniszterelnök úgymond saját elhatározása lehetne.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdamK 2011.04.04. 08:55:28

Lázár úgy tűnik, afféle l'enfant terrible. Ugyanakkor érdekesek a róla szóló hírek: a botrányok felszíni dolgok, közben pedig például a Jobbik elleni fellépése vagy a szegregáció megoldása inkább pozitívnak mondható. Lehet, hogy tudja, mit kell tenni, de nem tud viselkedni, nem tud "látszani".

Robinzon Kurzor 2011.04.04. 09:45:03

2006-ban Orbán azért ment annyira neki Gyurcsánynak (48 órás ultimátum & co), hogy nehogy az MSZP leváltsa, mint ahogyan anno Megyótól is megszabadultak.

Akinek a lemondását az ellenzék hangosan követeli, azt nem fogják leváltani, mert az a magyar politikai kultúrában a gyengeség jele, amit a saját tábor előtt nem lehet megvédeni.

Kacagány 2011.04.04. 09:45:10

Tisztelt VV, egy apróság fölött elegánsan átsiklottatok.
Túl a hirdetés gyáva és gerinctelen mivoltán, nettó HAZUGSÁG, hogy a felvételt meghamisították.
Miről beszélnek ezek?

Teljesen hülyének nézik a választóikat, na ez nagyobb botrány, mint hogy Lázár megbecsültsége a legutóbbi húzásával a lépfenevírus szintjére csökkent.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.04. 09:45:31

Orbán Viktor egyetért azzal, akiket kinevez.
Személyesen nevezte ki mindet.

A polgármesterjelölést sem bízta másra.
A képviselői is a nézeteit képviselik.

Talán csak a szerző nem ismerte Orbán Viktor nézeteit, és a Fidesz lényegét,
és azért van rajtuk meglepődve.

Ha támadják őket, akkor harc van.
Ha nem mozdulnak onnan, akkor győztek.

És tényleg mindent szabad nekik.
Minél több disznóságot csinálnak, annál inkább bebizonyítják, hogy

- nekik bármit szabad.
A cél, hogy ebbe mindenki szépen beletörődjön.

K0vasz 2011.04.04. 09:49:37

1. Ha viktor visszahívná lázárt, akkor az "megfutamodás" lenne
2. Nyilván úgy gondolják, h "2/3", nekik mindent szabad, és szarnak bele az egészbe

9mmPara 2011.04.04. 10:59:50

Szerintem kurzor és simon nagyjából összerakta a dolgokat. Hozzá kell még venni, hogy az Orbán-féle Fidesz politikailag valójában egyetlen dologhoz ért: ellenséget találni és harcolni ellene.

Hathajó 2011.04.04. 11:00:07

Lázár megtartása hosszú távon további választói csoportok leszakadását fogja majd jelenteni a Fidesz számára.
Dumb számára komoly problémát jelenthet, hogy az általuk kitalált karaktergyilkosságok módszerét és a szalámi taktikát ne fordíthassák ellenük. Ebben két dologban téved szerintem:
Egyrészt a az mszp-t nem a külső karaktergyilkosságok lehetetlenítették el a társadalom szemében, hanem saját maguk hülyeségének és korruptságának bűze. Ehhez nem nagyon kellett a fidesz, elég volt a sajtó nyilvánossága is (nem vagyok naiv, tudom a kettő azért eléggé össze van nőve).
Másrészt a Lázár vagy Dumber nem külső támadás áldozata, hanem saját jellemüknek és tudatlanságuknak az áldozatai. Nem kell hozzá különösebb külső segítség, hogy kiderüljön róluk a bumfordi hataloméhség vagy a szakmai vakság.
Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lenne ezeket a "vadhajtásokat" lenyesegetni és játszani a jó és igazságos királyt, mint görcsösen ragaszkodni ezekhez a bukott emberekhez.
Pedig maga a kormányzati rendszer, amit kialakítottak pont erre a jó cár-gonosz csinovnyikok alapállásra különösen alkalmas lehetne.
Persze attól maga a rendszer még korhadt fából lenne építve.

Secnir 2011.04.04. 11:00:34

"Az eddigi tapasztalatok azt sugallják, hogy Orbán Viktor biztosan nem fogja lecserélni azokat az embereit, akiket az ellenfelei folyamatosan támadnak"

kedves VV, itt tévedsz. Lázárt jobbára a blogokon keresztül (ami az utolsó mentsvára a demokráciának) a civilek támadják. Ha te úgy gondolod, hogy OV legnagyobb ellenfelei a civil lakosság, és a demokrácia, akkor...
...ööö...
...izé...
...akkor jól írtad.

eveprell 2011.04.04. 11:00:42

Egyszerűen is megoldhatta volna a fidesz. Presztizsveszteség nélkül kiszálhattak volna az egészből, sőt még akár pozitívan is.
Annyit kellett volna csak tenni már az első lázárbalhénál (valahol az audi-ügynél még) , hogy Lázár saját maga mond le, nem a támadás hatására, hanem, mert úgy érzi "hibázott". Eből jól jöhettek volna ki.
Most már az újságolvasók, tévénézők hátán feláll a szőr, már Lázár neve hallatán is, teljesen hiteltelenné vált, mondhat akármit, csak annyi jön le, hogy,ez a faszi volt az, aki, azt mondta, hogy neki minden jár. Egyszóval Lázárnak mennie kellene, de úgy, mintha a saját döntése lenne.

fg56 2011.04.04. 11:00:44

Az önkritika nélküli, harcias retorikájú Orbán kimondottan élvezi, ha párttársai heccelik a szocikat és a szegényeket. Ezért esze ágában sincs leváltani a "selejteket". Hogy közben a Fidesz lejáratja magát? Kit érdekel. Az a baj, hogy közben az országot járatják le és emberek százezreinek életét teszik még nehezebbé. Ez a tragédia és nem az, hogy mi lesz a Fidesz (a politikailag és gazdaságilag analfabéta szavazók által fenntartott) népszerűségével.

GGG77 2011.04.04. 12:13:37

"megerősítik Lázár János pozícióját Orbán Viktornál, eközben viszont nagyon is ártanak a Fidesznek."

Csak így legyen. Minél előbb, és minél nagyobbat bukik a Fidesz, annál jobban jár az ország.

mostmar_kicsit_unom 2011.04.04. 12:13:43

az senkinek sem jut eszébe, hogy a fidesz hódmezővásárhelyi szervezete durván megsértette a személyiségi jogokat ezzel a hirdetéssel? és amilyen hülyék, még teljes arccal vállalják is. ennyire a törvényen felül érzik magukat?

Doktor Kottász 2011.04.04. 12:46:38

Ha akkor cserélsz, amikor (és itt az amikor nagyon fontos) az embered össztűz alatt van, akkor veszélyes precedenst teremtesz, és szépen kigolyózzák a bizalmasaidat, majd téged.

Úgyhogy valsz Lázárnak (és remélem Matolcsynak is) megvan már az utóda, csak kell valami, ezekhez képest eltörpülő casus belli.

Lásd: Ferenc sem október 24-én fejezte le a rendőri vezérkart, hanem sokkal később, egy teljesen más ügy után.

Ödenburger 2011.04.04. 13:14:04

ha jól értem az az írás alaptétele, h minél több botrányt generál LJ, annál jobban védi őt OV. határtalan távlatok nyílnak eképp, csak remélni tudom, h LJ nem olvassa a VV-t:)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.04.04. 13:46:01

szerintem nem azért tartja Lázárt, mert támadják, hanem azért, mert a frakcióban elég sokan szimpatizálnak Lázár "csapjunk oda és majd tanulnak belőle" típusú rendteremtési nézeteivel -- Lázár leváltása megosztaná a frakciót és esetleg nem sikerülne megszavaztatódni pár kétharmados törvénynek.

f.domino 2011.04.04. 14:14:47

"A támadások tehát csak megerősítik Lázár János pozícióját Orbán Viktornál, eközben viszont nagyon is ártanak a Fidesznek."

Ebben 2 tévedés van:
1. Nem árt.
Azok hánynak ettől az egésztől, akik eddig is hánytak. Jó, vannak páran, akik legutóbb befogott orral rájuk szavaztak, azok viszont már Palibánál, a Kósa-Szíjjártó duónál, Matolcsynál, vagy a nyugdíj ügynél (stb, stb) lemorzsolódtak. Akik viszont meggyőződésből szavaztak rájuk, azoknak ez az erő, és az osztályharc imponál.

2. Ha árt, akkor mi van?
Semmi. Pár százalékot esik a népszerűség? Na bumm. Viktor király bármit megtehet, és meg is tesz. Akár a lovát is kinevezheti konzulnak, oszt jónapot. (Ezek az esetek mind ezt demonstrálják, ahogy már páran előttem kifejtették.)

Tehát a saját logikája szerint éppen hogy használ neki. Minél jobban fintorognak az értelmiségiek, a liberálisok, a civil bloggerek, (és más reakciós elemek), annál látványosabban éleződik az osztályharc, és egyre inkább látja az ő népe, hogy az élet kik miatt nem habostorta.

N Karesz 2011.04.04. 14:22:24

Lázár János Orbán barátja és ez a lényeg.Ő nem tudott semmiről.De ki hiszi ezt el neki ? De a poziciója marad '

sztd 2011.04.04. 15:04:55

Nos, szerintem a politikában az egyik legidegesítőbb és legdemagógabb viselkedés, hogy mindenki "monnyon le!" aki valamilyen hülye hibát elkövet, vagy tényleg hülye.

Lázár János esetében nekem sem tetszik, hogy egyszerre polgármestere egy megyei jogú városnak, és a magyar történelem eddigi legnagyobb frakciójának, de az kifejezetten dühít, hogy az Audi S8, vagy beszóló stílus szempont lehet. Nem diplomata ez kérem, hanem politikus!

Gyurcsány Ferencnek azt a tulajdonságát kezdettől fogva becsültem, hogy nem mozdít el senkit pusztán tömegnyomásra. Elég sok embert nyilván el kellett volna (pl. idővel leváltotta Németh Imrét, de nem értem, Magyar Bálintot miért hagyta meg), de nem a közvéleménynek kell eldönteni, hogy ki maradjon, és ki menjen.

Ha Lázár János kimutatható hibát követ el, vagy tényleg alkalmatlan a feladatára, akkor menesszék, de csak azért, mert Audi S8-cal jár?
Ilyen jól állunk tehetséges emberekkel? Vagy valaki azt gondolja, hogy nem az ő hódmezővásárhelyi koncepcióját akarják lemásolni mindenhol, ahol értelmesen akarnak cigányokat integrálni? Esetleg valaki azt gondolja, hogy a Fidesz frakció nem tud egységesen szavazni?

Egy olyan országban ahol mindenki a politikusi hozzáértést hiányolja, tessék észrevenni, ha létezik, és tessék megbecsülni!
Nyilván az a baj vele, hogy azt mondta, hogy amíg Hódmezővásárhelyen a hivatalnokok szorgalmasan dolgoznak, a fővárosban túl sok a lézengő ritter! A többi pedig a bosszú ezért a kijelentésért, mert sokan magukra ismertek.

Kacagány 2011.04.04. 18:14:53

Nem demagóg viselkedés, ami miatt Lázárnak mennie kell.
Nincs az az eredmény, ami feledteti ezt az etikátlan, pökhendi, hazug, és mostanra törvénytelen -személyiségi jogok ugye- viselkedést is, amit ez az arrogáns fasz képvisel.

Mellesleg kicsit az eredeti témához visszakanyarodva: mit gondolt ez a féreg, amikor nyilvánosságra hozta a _feltételezett_ "elkövetők" címét/telefonszámát, hogy mi lesz? Lincselés? Jó kis fenyegetés, zaklatás, autógumi kiszúrás? Megmondom én: valószínűleg igen, mert pontosan ez az ő szintje.
És EZÉRT mennie kell.

cogito verus 2011.04.04. 18:14:55

A Fidesz mindig is jónéhány számmakl nagyobb mellényt hordott, mint kellett volna. Most meg szinte eldurrannak az öntudattól és önámítástól.
A Fideszt csak a Fideszes vezetők hülyesége tudja megállítani. Úgy hogy hajrá, csak így tovább.

nemecsek ernő áruló 2011.04.04. 18:14:56

@eveprell: Ezzel elkéstek, de valóban, ha így tettek volna, akkor még példát is tudtak volna mutatni, hogy "látjátok nálunk, bezzeg a szociknál..." Lázár további jelenléte lose-lose helyzet, csak a kisebbik rosszra játszhatnak: presztízsveszteség most egy bukott politikus miatt, és ezzel kockáztatják, hogy egész pályás letámadás indul minden tag ellen, vagy marad Lázár ott, ahol van, és ezzel pedig azt kockáztatják, hogy teljesen hiteltelenné válnak.

Sajnos aki másnak vermet ás...

nemecsek ernő áruló 2011.04.04. 18:14:59

@sztd: Én nagyon úgy látom, hogy a Lázárt érő kritikákig nem sikerült eljutnod, mert nem erről van szó. Nem az Audi a problémája, bár ennyi lenne az összes, összetennénk a két kezünket, hogy VÉÉGRE egy HOZZÁÉRTŐ politikus.

Lázárral az a baj, hogy továbbra is zászlóvivője egy olyan politikusi elitista viselkedésnek, amiből a magyar választónak nagyon elege van.

A lézerblokkolót a magyar jogszabályok elvileg nem nagyon szeretik, de ebben nálam okosabbaknak meghagyom a végső döntés jogát.

Az Audi-ügynél is az a gond, hogy egyrészt politikusi fizetésből igazán megtehetné, hogy példát mutat, és a fizetésén túl nem vesz fel plusz költségvetést a kocsira, másfelől ha tényleg a sebesség, és a biztonság a lényeg, akkor vannak sokkal olcsóbb, megbízhatóbb megoldások is. (Most ne beszéljünk arról, hogy a nálunk sokkal gazdagabb Svájcban csak a miniszterelnöknek jár szolgálati autó - hol is van az a szociális érzékenység, és példamutatás ilyenkor?)

Az alkotmánybíróság jogkörének szűkítése egy olyan 4 évnyi ellenzékiség után pedig kifejezetten finom hozzáállás - hogy párttársai nem küldték el az anyjába, az azt jelenti, hogy bizony a totális teljhatalom csak akkor megvetendő, ha nem mi birtokoljuk. Most álljunk meg egy pillanatra, és próbáljuk meg elképzelni, ha Gyurcsánynak teszem azt a lehetősége megvan, és a válasza a népszavazási aláírás-gyűjtő ívekre, hogy Szanyi Tibor útján bead egy tv-javaslatot, aminek értelmében a népszavazást akkor sem írhatják ki, ha azt az AB úgy ítéli meg, hogy ki kéne. Mekkora hiszti lett volna itt, nem?

A "szegényok annyit is érnek" beszédből is sikerült a legkevésbé vérlázító részt a köztudatban tartani, arról meg elfeledkeznek, hogy Janinak be nem vallott vagyona van svájci bankszámláján, és ezzel nem csak szimplán adócsaló, hanem ellenérdekelt is a deviza-hitelesekkel, neki ugyanis a magas árfolyam a megfelelő. Ha már alkotmányba kívánjuk iktatni a forintot, akkor illene politikusainknak is abban tartani a fizetését, nem? Esetleg bevallani azt nem szégyen ugye, ha már a kisvállalkozónak is kötelező, amibe majd' belerokkan.

A legújabb húzása Lázárnak pedig végérvényesen letaszította őt a megbecsülést érdemlő politikusok listájáról, és valahol a kuruc.info szerkesztőinek mocskában sikerült landolnia.

Nem vitatom én el Lázártól a szakértelmet, de csak akkor teszek így, ha te sem vitatod el Kóka Jánostól! Mert kb. azonos kaliber a kettő.

fidesz friend 2011.04.04. 18:15:00

@9mmPara:
és ezzel sajnos a magyar lakosságnak is meglett a maga ellensége: bár senki nem kívánta (nem azt kívánta) hogy az állampolgárok és a kormány folytonos harcban álljanak egymással, mégis ez lett a helyzet. a fidesz egyszerűen létformaként csak a harcot ismeri,,,
nem lázár a kérdés, hanem a szűk (na mondjuk százezres) fideszben közvetlenül érdekelt mag, szemben az összes többi, békére, nyugalomra, fejlődésre vágyó ember érdekével.
egyelőre az állás szomorkás: kevés disznó sok ludat győz, mert az állampolgárok nem szeretnének, de nem is tudnak harcolni. persze ovival ellentétben nem is arra izmztak, hanem munkára, otthonra, családra, olvasásra, utazásra. sétára - civil életre. és ez az, ami egyre több zavart szenved, ráadásul ki is zsebelnek mindannyiunkat.

legeslegujabbkor 2011.04.04. 18:42:45

Orbán Viktor csak akkor lépne fel Lázárral szemben, ha ővele ellenkezne. Amíg a hatalmát az ellenséggel való leszámolásra használja, addig a kedvence marad.

taecleau 2011.04.04. 18:46:58

Addig jó míg Lázár él!

Бабаяга 2011.04.04. 18:58:52

@eveprell: Ez az álmok kategóriája, ha még mindig ebben bízol, akkor végtelenül naiv vagy.

Sir Galahad 2011.04.04. 19:01:10

Lázárt lemondatni öngól volna. Bárki lépne a helyére, onnantól ő kerülne az ellenzék kereszttüzébe... aztán ha ő is lemondana, a következő, és így tovább. Ezt a logikát csak úgy lehet meghaladni, ha Lázár marad, és állja a sarat - így legalább leköti az ellenfél erejét. Majd ha ez átlép egy pontot, és már tényleg terhes lesz a személye, ő maga fog távozni és szerepet cserélni (lásd Rogánt, aki a korábbi választási ciklusban rém ellenszenves figurává vált a támadásuk kereszttüzében, aztán elegánsan távozott és ma sikeres polgármester). De az még soká lesz.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.04.04. 19:19:26

@f.domino: Így van.

Még mindig vicces, hogy majd pont az ellenzék fogja megszabni a 2/3-os kormánypártnak, hogy kit mondasson le és nevezzen ki. Ne is álmodjatok róla, 2014-ig nem az lesz, amit ti szeretnétek.

a-kis-herceg 2011.04.04. 19:28:28

@eveprell: :))))

mint meggyes tamás nem??? lemond szépen barátságosan, vagy tudomásul veszi, hogy veszített. ha lelövöd, akkor a sírból is vissza fog térni hogy alanyi jogon ő a polgármester, mert ő nem is halott csak az orvosok csalnak...

f.domino 2011.04.04. 20:24:00

@fidesz friend:
Para Kovács írt egy nagyon jót még annó, amikor 1. Viktor után Megyó jött. Az volt a hasonlat lényege, hogy mi (a nép) vagyunk a hátrányos helyzetű gyerekek. Most új nevelőapánk van. (Akkor ugye a Megyó személyében). Ez is részeges, ez is lop, ez is hazudozik, ez is lenyúlja a pénzünket. Ugyanúgy kiszed az ágyból éjszaka, amikor hazajön a kocsmából, és végigver minket a nadrágszíjjal, csak nem kell közben elénekelnünk a himnuszt, és megköszönnünk a verést . Mondom, ez 2002-es vagy 2003-as írás!

nem nemsiker_s 2011.04.04. 20:24:05

@OrangeOrder:
"Még mindig vicces, hogy majd pont az ellenzék fogja megszabni a 2/3-os kormánypártnak, hogy kit mondasson le és nevezzen ki. Ne is álmodjatok róla, 2014-ig nem az lesz, amit ti szeretnétek."

Sztem utána sem.
Ha ebben az országban még benn van az intelligenciának a legapróbb csírája, akkor a választók az ilyen kis gyenge fikákra nem figyelnek oda, és belátják, a jelenlegi kormánynál jobb alternatíva nincs.

ben2 2011.04.04. 20:24:13

Lázár János elleni támadások nem ártanak a Fidesznek, ez alapvető tévedés. A Fidesznek a társadalmi érdeksérelmek ártanak, de ezt egy kormánypárt nyilván beárazza és a ciklus végére az érdeksérelmek okozta népszerűségvesztést le lehet dolgozni, ahogyan azt a Horn, az első Orbán és az első (2004-2006-os) Gyurcsány kormány is megtette.
2010 új paradigmát hozott a közéletbe: a ballib média hitelességének teljes elvesztése (a jobboldalinak sohasem volt igazán) oda vezetett, hogy a politikusokat a társadalom többsége az ország tényleges állapota alapján ítéli meg, a körülöttük zajló médiacirkusz csak egy szűk réteget izgat. Vége annak az időnek, amikor egy félremagyarázott mondattal választást lehetett veszteni vagy nyerni, ahhoz ugyanis fej-fej mellett kell állnia az ellentétes politikai erőknek, hogy a hangulatkeltésre érzékeny, politikailag aktív bizonytalanok 5-10%-a legyen a mérleg nyelve.

Jamesboci 2011.04.04. 20:24:15

@GGG77: oszt legyél te kormányfő. reménykedem.

fehéregér 2011.04.04. 20:24:19

@OrangeOrder: milyen ellenzék? Nem tudod, hogy itt a "nép" beszél? Amúgy meg, de. Álmodunk róla. És néha az álmok valóra válnak (drímzkámtrú...) Ti jobber hozzászólók amúgy épp olyan pökhendi arrogáns népség vagytok, mint példaképeitek.

Közöd????? 2011.04.04. 20:24:24

mennyit fizet nektek az mszp hogy támadjátok Lázárt? És az SZDSZ? Ugylátom elliberálisodtok itten a nagy nyavajgásban...

sashimi 2011.04.04. 20:24:28

Komolyan azt hiszi VV, hogy az 'Alkotmánybíróság elleni „bosszú” ' Lázár saját ötlete volt és nem OV döntése???

Meridian74 2011.04.04. 21:40:31

Sokan felhozzák Lázár szakértelmét, mint pozitívum... szedjük már össze, miben is nyilvául ez meg?

kispotzak 2011.04.04. 21:48:12

Van néhány problémám ezzel az egész Lázár Ámokfutó János történettel. Különösebb megerőltetés nélkül kinézem emberünkből, hogy önhitt, nagyképű és gátlástalan. De azt, hogy ennyire (mégeccer: ennyire?!?!) ostoba legyen... Jó, ha annyira egyszerű szegény, mint egy faék. Végülis sport- (és egyéb-) miniszterünk is szagolta már alulról az átlagos iq-szintet, de vhogy ez nekem már hihetetlen. Nem azért, mert nem tudom elképzelni, hogy pont LJ nem lehetne vérostoba, már mér ne. De akkor a 3., 4. orbitális faccság után vki csak megfogná a kicsi kezét, kikapcsolná a számítógépét, és szólna, hogy drága szívem, ezt ne... Azért a címüket, telefonszámukat, azt azért mégse... Nem a törvények, mert hát coki, csak mégis, annyira kínos, szóval ezt most ne erőltessük, bár tényleg, annyira klassz lenne...

Én egy "helyi szervezetből" jobban kinézem, hogy egyöntetűleg ostoba. Csoportban a gyökérség valahogy osztódik, szaporodik, és bámulatos eredményeket produkál.

De nemtom, LJ-ből (mint emberből, mint jelenségből, mint pozícióból, mint atomok furcsa halmazából, tudomisén) nem nézem ki, hogy tényleg ő állna a hirdetés mögött.

Ha meg mégis, akkor azért ijesztőbb, mint VV írja. Mert akkor LJ nem "ember, jelenség, pozíció, atomok furcsa halmaza", hanem A Nagybetűs Gumicsont. Rágjátok, népeim. Sokáig, alaposan. Autóstul, lézerblokkolóstul, semmirekellő szegényestül, hirdetésestül. Addig se foglalkoztok ezzel a csúnya politikával.

a-kis-herceg 2011.04.04. 22:05:58

@kispotzak: a politika ezer éve ÚRI HUNCUCCSÁG...

Mr. Waszabi 2011.04.04. 22:19:31

Persze, hogy nem cseréli le. Aki rosszban sántikál és nem akarja felvállalni cselekménye kövtekezményeit - értsd hazudik, ameddig lehet, de úgyis kiderül - , nos, annak szükséges van olyan strómanokra, akiket előtérbe tol képviselőiként és el is viszik helyette a balhét. Vektor tudatosan háttérbe húzódik, amikor rizikós elképzeléseit egy-egy plebejusára rábízza, ezt láthattuk az elmúlt fél év balhéinál is. Mindezt annak reményében teszi, hogy az ő neve tiszta maradjon, mással vitesse el a balhét. Majd 2013-ban be fog nekik szólni, ők meg lehajtott fejjel kussolnak, álszégyenkeznek. Régi koreográfia ez, nem Vektor találta ki. (A hülye, még van pofája olyanokat mondani, hogy nem másolni kell, hanem eredeti öteltek kellenek. Hát amióta én látom őt, egyfolytában másoktól ollóz. Roosevelt, Berlusconi, Sztalin, Hitler)
Jó zsaru - rossz zsaru módszer. Csak azt hiszi, ezt még beveszik a zemberek:)
Egyébként, ha megfigyeled, nincs köztük egy nemzetközileg jegyzett "szaktekintély" sem, csupa ismeretlen senki, aki másra nem jó és akik senkik maradtak volna mostani szereplésük nélkül. Nem kár értük - de Vektor is így gondolja, vislekedéséből ez látszik. Ebben az egyben egytértek vele.

WLaci 2011.04.04. 22:19:35

@Meridian74: Jól beszél, intelligens. Karizmatikus. Nagy ígéret, igazi nagy politikus lehetne belőle. De mégsem lesz, nem tudom, mi hiányzik. Talán egyszerűen a civilizált, normakövető, teljesítményelvű közeg: azt tanulta meg, hogy ügyeskedéssel, gátlástalanul juthat csak előre.

komment aron 2011.04.04. 22:19:38

@OrangeOrder: 2014-re mar Magyarorszag sem lesz mert ezek a marhak amokfutasukkal csodbe viszik...
Ha eszrevetted volna szaguldunk a szakadekba. Jovore mar nem lehet elszamolni a nyugdijpenztari penzeket, itt olyan hianyok lesznek, hogy a forintoddal csak a fenekedet torolheted maj

bioLarzen 2011.04.04. 22:20:07

Nekem van egy olyan érzésem, hogy Orbán szakértői brigádja amolyan kerékpáros taktikát alkalmaz. Aki látott már országúti kerékpárversenyt (pl a Tour De Fance szakaszait), az emlékezhet rá, hogy amikor a befutó van, akkor jönnek a csapatok sprint-specialistái, hogy az utolsó 100-200 méteren hatalmas versenyben küzdjenek meg az első helyért. Igen ám, de az utolsó párszáz méter előtti kb. fél kilométeren még az összes sprinter egy úgynevezett "vonat" végén van, előtte csapattársai, akiknek az a feladata, hogy váltott vezetéssel szélárnyékban tartva a sprintert, felvezessék a sprintre. Namost, van egy olyan gyanúm, hogy Orbán elé is így sztekkelték fel a potentátokat: a "vonat" első emberei pölö Lázár, Szíjjártó Butthead Péter, vagy Járai meg Kósa, akik a kezdő "métereken" vezetik a sprint felvezetését. Előbb-utóbb elkopnak, és, ahogy a "vonat" elejéről a kifáradó felvezető bringások, hátravonulnak és jönnek az új emberek. Gyanúsan a háttérban és tűzvonalon kívül van pölö Navracsics, Pokorni vagy Rogán. Esetleg ők majd később jönnek a "kidőlő" Lázár meg Kósa helyére? És, ha beválika taktika, a célegyemesben, vagyis a választások előtt, mikor elfogynak a felvezetők, ott áll a sprinter, sprintre készen, frissen - ez esetben úgy, hogy az emlékezetes botrányok nem az ő nevéhez fűződnek...
Nem mondom, hogy ha ez lenne a helyzet, akkor hülye taktika lenne...

bio

szerénységem 2011.04.04. 22:20:13

@AdamK: Lázár természetesen Semmit nem tett a szegregáció ellen, egyszerűen arról van szó, hogy mivel az önkormányzatnak gigaadósságai támadtak, ezért össze kellett vonni az általános iskolákat, óvodákat. Az összevonás természetesen elbocsátásokkal járt, a nép nem kedvelte, a tanárok sem. Ezért húzta rá a szegregáció elleni küzdelmet, hisz főként a periférikus iskolákat szüntette meg, a szegényebb rétegek gyermekeit (köztük néhány romát) senkit meg nem kérdezve összeöntötte a belvárosi gazdagabbak gyerekeivel. Ehhez nem kaptaka tanárok se módszertani, se anyagi, se semmilyen ösztönzést, hanem egyszerre lett rengeteg gyerek, sok hozzá nem értő pedagógussal, akik nem tudtak a "problémás" diákokkal bánni, nem úgy, mint a korábbi iskolák rutinos pedagógusai.

bejgli 2011.04.04. 22:21:16

Nem az a kérdés, hogy mi lesz Lázárral, hanem az, hogy beperlik-e az általa vezetett Fidesz-részleget vagy sem. Törvénysértést követtek el a személyes adatok közzétételével, ha megúszhatják, mert a károsultak félnek feljelentést tenni, az nagyon rossz jel lenne. Azt jelentené, hogy a korábbi bankkormány helyett most egy maffiakormányunk van.

sztd 2011.04.05. 19:18:14

@Gerzsonka:
Nos, szerintem alapvető különbség van Lázár és Kóka János között. Stílusban is, bár ott inkább Kóka javára, de minőségben egész komoly különbség van Lázár javára. Lázár mellett értékelhető eredmények szólnak, míg Kóka alatt összeomlottak az általa kezelt rendszerek (akár a gazdaság, akár az SZDSZ).

Teljesen igazad van abban, hogy nagyon elszállt magától Lázár, és nem is ezt vitattam. A probléma az, hogy Kókánál sem az volt az igazi probléma, hogy elszállt magától, hanem az, hogy nem volt mögötte politikai teljesítmény.

Egyébként nekem úgy tűnt (és most nem néztem utána), hogy Lázár svájci frank alapú befektetéseket csinált a fia nevére. Ez nem azonos a számlával, és nem is jelent pénzelmenekítést. Akkoriban ráadásul a forint elég erős volt a svájci frankhoz képest, szóval ez tényleg csak technikai manőver volt. A lényeg azonban nem ez, hanem a teljesítmény, ami Kókának sajnos semmilyen formában nem volt meg.

leone007 2011.04.05. 19:18:24

@nemsiker_s: "a jelenlegi kormánynál jobb alternatíva nincs."

Ha így van, akkor nagyon nagy szarban van a haza.

igényes 2011.04.05. 19:18:43

@simonmondja.:
A köztörvényes bünözőket, Papcsákokat és a többi csalót a Fidesz-Kdnp belső bírósága ítéli el. Kapnak 250 000Ft-os pénzbírságot a Fidesz-Kdnp-től és egy napot sem töltenek börtönben, noha ugyanezért a bűnelkövetésért más kap a T. Bíróságtól minimum 3 év felfüggesztett börtönt, és természetesen nem lehet képviselő, valamint a közpénz lopása miatt a közügyektől is eltiltanák.

Nem egyszer véletlenűl egyszeri alkalommal, hanem folytatólagosan, hónapról hónapra követték el a közpénzek sikkasztását.

hááááát 2011.04.05. 19:18:59

Orbán Viktor mindig is ezt csinálta.Volt mellette egy sötét ló, és ha már nagy a nép haragja eltávolitja. Igy a Viktor fanok azt látják a nagy vezír jó ember, hisz nem ő csinál hülyeséget.Pedig az ő kormányának tagja.Szegény Matolcsyt is már sajnálom, annyiszor csináltak belöle bűnbakot.

tomwar 2011.04.05. 19:19:07

@OrangeOrder: Ezek szerint ugy gondolod, hogy Lazar Janos franko? Komolyan mondom, hogy neha elgondolkozom azon, hova lett egyes emberek erkolcsi erzeke? Csak azert, mert narancsszinu munderban van, rendben van?
Es minden valasz ugy kezdodik: Gyurcsany, meg 8 ev?
Nevetseges.

csoko20 2011.04.05. 19:19:12

Azért, hogy a mérleg másik serpenyőjébe is dobjunk valamit: a vármegyerendszert Lázár is ellenezte!!!

Több értelmes dolga nem jut most eszembe :)

bgp 2011.04.05. 19:19:22

Nem sokat árt, mert aki akarta, eddig is tudta milyen a fidesz. 10 éve is ilyen volt. Akit meg ez nem érdekli, az nem fog sokat gondolkodni.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.04.05. 19:19:28

nyilvánvaló, hogy magát a politikát kell leváltani, ha mindkét(három-négy-öt) oldalon ugyanaz...

bgp 2011.04.05. 19:19:35

@bejgli: eddig is maffiakormány volt, ez csak egy másik geng. A különbség majdnem elhanyagolható, csak a körítés más, a cél és módszer ugyanaz.

vajdasagi 2011.04.05. 19:19:42

@Doktor Kottász: Pedig ha pont akkor cseréli le a rendőri vezérkart gyurcsány, sokkal nagyon tekintélye lenne a szememben. Attól a naptól kezdve a szememben az ő garniturája vállalhatlanná lett. - Tudom, ez most itt mellékszál, boncsánat it érte.

Zene 56 2011.04.05. 19:19:55

Meddig frakcióvezető még Lázár?
Mivel semmi rosszat nem tett, sőt, ő volt az első aki a közakaratnak megfelelően nyilvánosságra hozta a III/III-as listát Vásárhelyen, még sokáig!
Gyurcsány és az MSZP már rég sehol sem lesz (börtönben!) mikor ő még mindig a FIDESZ-ben fog dolgozni, még az is lehet, hogy párt elnökként...
:-)
Mindig az a FIDESZ legjobb, legerősebb embere, akit az MSZP-SZDSZ-es média a legjobban támad!
Kósa után most Lázár a "soros" !

az_igazi_trebitsch 2011.04.05. 19:20:02

@fg56: " Az önkritika nélküli, harcias retorikájú Orbán kimondottan élvezi, ha párttársai heccelik a szocikat és a szegényeket."

Pontosan erről van szó. Lázár kíméletlenül szétmarcangolja a a Parlamentben a szocikat, és Orbánnak ez megér annyit, hogy hagyja randalírozni a bulldogját mindaddig, amíg egyszer a gazdáját is megpróbálja megharapni...

az_igazi_trebitsch 2011.04.05. 19:20:09

@bejgli: "....Azt jelentené, hogy a korábbi bankkormány helyett most egy maffiakormányunk van."

Az anélkül is nyilvánvaló.

Squid 2011.04.05. 19:20:29

Nem kell démonizálni a dolgokat.

Annyi történt, hogy a kétharmadtól és a döglött MSZP-től megmentek a fijjuk, ami ráadásul keveredik 8 évnyi ellenzékbe száműzött sértettséggel, és a nép felé ez okból fennálló büntetési vággyal és az omnipotencia érzésével.

Kábé ennyi!! Minden ebből fakad és abból, hogy érdemi munkát sosem végeztek, megélhetési gondjaik nem voltak és számukra az ország problémái súlytalanok és minimális prioritással bírnak.

Teljes a disconnect a mai magyar realitástól, és úgy kezelik az országot mint kisgyerek a hangyafarmot...

redwolf 2011.04.05. 19:20:41

Ha egy önkörmányzat eleadósodott, és a polgármester ezek után luxus autót béreltet, vagy kiderül róla, ő vette fel a legtöbb költségtérítést, azt az embert le kellene mondatni. Nem frakcióvezetőnek, hanem embernek sem nevezném, amikor a vagyonával dicsekszik. A fia pedig nem fogja megköszönni, hogy tönkretette a jövőjét a nagyképű beszédével. Miért nem lehet visszahívni a képviselőket, ha kiderül róluk, hogy gazemberek?
A kérdés kőltői.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.05. 19:20:52

Lázár leváltása azt jelentené, hogy orbán nem tud jól választani, ha fontos pozícióról van szó. Ami felveti, hogy ha ilyen -finoman szólva- imposztorokat (lázár, matolcsy) tesz kulcspozíciókba, akkor nem olyan nagy tálentum ő, mint ahogy a zemberek gondolják róla. Ha pedig ő se egy nagy durranás, vagy épp ő is imposztor, akkor a választók elzavarják a fenébe, és se 8 se 12 se 120 év múlva nem kérnek belőle.
A dignitasa azt követeli, hogy ne engedjen, ne küldjön el olyan embereket akik az ő szentséges kétharmadát robbantják milliárdjaira.
Ez nem a fideszről, ez csak orbánról szól.

nemecsek ernő áruló 2011.04.05. 19:39:12

@sztd: Igazad van, amikor Lázár a befektetését csinálta, elég erős volt a forint a svájci frankhoz képest. Aztán hatalomra kerültek, elkezdtek csontvázazni... én pedig csak bátorkodom feltenni az egyszerű kérdést: vajon a csontvázazás következtében mennyivel nőtt Lázár fiának a portfóliója, hogy 20 év múlva jó parti lehessen?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása